Reflexív tartalmazási relációk
– a télapó
in homage to
Ibolya
Felkelt.
Pontosabban még nem kelt fel, csak a tudata szakadt ki az álomból és a kezét
kinyújtotta ….
X reprezentálja a
teret és X-nek eleme minden adott térbeli elem …
Felkelt.
Pontosabban még nem kelt fel, csak a szemét nyitotta ki és rögtön le is
csukta….
X reprezentálja a
teret és X-nek eleme minden adott térbeli elem (tartalmazási jellel) akkor
X-nek eleme kell lennie X-nek (tranzitív relációk önmagukra vonatkoztatva).
Felkelt.
Pontosabban még nem kelt fel, csak a szemét nyitotta ki és rögtön le is csukta
a nyáladékos, szürke ablakot meglátva….
X megszületett.
….
Felkelt.
Pontosabban még nem kelt fel, csak a szemét nyitotta ki és rögtön le is csukta
a nyáladékos, szürke ablakot meglátva, amelyen a depressive decemberi reggel
lóbálgatta a lábait. Lábak persze nem látszottak, csak gomolygó alaktalan köd,
meg az azon keresztül hatoló autózúgás, ami monoton remegéssé alakult az
ablaküvegen. A kávéját is kilöttyintette a viaszosvászon bevonatú
konyhaasztalon, ahogy a falióra alatt ült üveges szemekkel és próbálta azt
hinni, hogy az óraketyegésben csendet és nyugalmat talál, ami gátat vet az
ablaküvegen túlról ellenségesen zúgó külvilágnak,
P. Lajos a
katasztrófavédelemnél dolgozott. Szürke ruhában járta a házakat V. Ignác
kollégájával együtt, aki állandóan trágár vicceket mesélt. Ezek a viccek
követték őket a VI. kerületi házak penészes lépcsőházaiba és a nemiségre
vonatkozó bugyuta poénokat lopództak mögöttük csendes udvarokon, gangok
szorító gyűrűjében, ahol konyhaajtós bejáratok mögött vérszegény lámpafények
szűrődtek ki. P. Lajos gyűlölte már ezt az életet. Főleg azóta, hogy Ilonka
elhagyta.
Tudta, hogy a
kémények tisztításából soha nem lesz akkora a fizetése, mint Ilonkának, aki
most tette le a mérlegképes könyvelői vizsgát. El is hagyta, amint új állást
kapott egy modern irodaház üvegfalai közé szorított könyvelői cégnél. P. Lajos
viszont annyi reménytelen életet látott már és annyi lepusztult lakásba lépett
be, ahol a nyikorgó ajtó mögül a céltalanság levegője omlott rá, hogy minden
este a viaszosvászon abroszra hányt a negyedik sör után. Nem akart több
kályhát kinyitni, szürkés kádperemek fölött bojlereket begyújtani, vagy
rozsdás korlátokat fogdosni és remegő testtel letekinteni a VI. kerületi
háztetőkről. Ez a hányás minden este megismétlődött, amúgy
pszichoszomatikusan, ha egyáltalán érdemes lett volna ennek a bonyolult szónak
a jelentésével bajlódnia. Az egyik ilyen hányásos este utáni reggelen már úgy
érezte, mintha fel sem tudna kelni, akkora energiára volt szüksége, hogy a
szeme kinyitása után a tekintete beledöfjön mosdatlan függönyök közé és alakot
adjon a mindent belepő szarnak, amiből aztán fokozatosan éjjeliszekrény, ajtó
és papucs lett, majd a fürdőszobában monoton vízcsobogás és a tompa köhögés
hangjai. Miután bevonszolta magát a telephelyre, kiderült, hogy aznap V. Ignác
nem jött dolgozni, de ennek titokban örült is, mert így legalább nem kellett a
hülye vicceken nevetni, mikor egyáltalán nem akart nevetni. Az egyik
ellenőrzés során ezen a napon vette észre a horgolt terítőn a levelet, egy
földszinti szoba-konyhás lakás asztalán, miközben a nő a betegen
köhögőkisgyerekét a földszinti udvar másik végében lévő WC-be kísérte. Nem
volt borítékban, mindössze egy cetli, amelyen egy lista: valódi tej, kolbász,
ha lehet, egy matchbox, zárójelben reszketeg gyerekírással az, hogy „bocsáss
meg télapó a mohóságért…” A lista darabjaiból került ki P. Lajos első
csomagja, amit a kéményen keresztül sikerült eljuttatnia, a délutáni gyors
bevásárlás után, bár a matchbox-ért be kellett mennie a Belvárosba. Utána már
nem is kellett levél, hogy meglepetést okozzon, ő maga állította össze a
csomagokat és zúdította le a kéménylyukakba. Ez egy kis könnyebbséget okozott
neki, egészen addig, amíg V. Ignác vissza nem jött dolgozni és újra a málló
vakolat, illetve a női nemiszervekre vonatkozó poénok hálója fonta körül az
életét. Közben egyre inkább vágyakozott valamilyen más élet után. Esetleg újra
Ilonka ölelése? Vagy csak kevesebb zaj? Vidámabb reggelek és egy másik
foglalkozás? Ezek a dolgok csak alaktalan vágyakba zárva buggyantak fel néha a
képzeletében, egészen addig míg az egyik este ő is egy papírt ragadott és
rövid habozás után listát írt. Többször is lázasan írni kezdett, majd
töprenkedően lelassult, egyes dolgokat kihúzott, másokat újraírt, majd megint
kihúzott. Végül három dolog maradt a listán „boldogság”, „megváltás” és
„Ilonka”. A papírt nem tette borítékba, hanem gondosan a viaszosvászon terítő
tetején hagyta másnap, amikor munkába indult. A munka végére már nagyon
izgatott lett. Alig várta, hogy újra otthon legyen. Persze azért fegyelmezte
magát és V. Ignáccal a munka után a Kazinczy utcában még egy sört is megivott,
ami felért azzal, hogy még ötszázszor meghallgatta V. Ignác pajkosan nevető
szájából a „pina” és „fasz” szavakat, miközben keserű sörhab folydogált a
poharak falára tapadva. Aztán nyomás haza. Először nem akart rá tekinteni, de
utána a szeme hirtelen a terítő felé fordult. Annak a tetején ugyanúgy ott
volt a cédula. Senki nemért hozzá. Másnap még hosszabb ideig maradt távol és
még több csokoládés csomagot is becsempészett a kéményekbe, de odahaza újra
csak óraketyegés, néma terítő és a cetli várta. A kilencedik napon vágott bele
ököllel a tükörbe. Ezután már minden reggel, borotválkozás közben három vagy
négy fej meredt vissza rá szörnyű grimaszokban, attól függően, hogy milyen
arcot vágott és milyen szögbe fordította el éppen a fejét. Közben egyre inkább
mardosta a gondolat, hogy neki vajon miért nem teljesülnek a kívánságai, miért
nem lehet számára is egy kis boldogságot ledobni a kéményeken? Annyira ennek a
kérdésnek a bűvöletében ért, hogy egyszer már rá is ordított V. Ignácra, aki
ezután már nem is mondott neki vicceket. A csomagokat is egyre keservesebb
volt összekészítenie és bedobni a kéményekbe, olyan nehéz volt önzetlennek
maradnia, miközben úgy érezte, őt mindenki magára hagyta. Nem értette, hogy ha
a Télapó mindenkinek ajándékot hoz, akkor neki miért nem hoznak ajándékot.
Közben a cédulája
változatlanul ott hevert érintetlenül a konyhaasztalon. Ekkor pillantotta meg
az antikváriumban Bertrand Russel „A matematikai alapjai” c. művét. Valami
ellenállhatatlan erő vonzotta a közelébe, hiszen soha nem olvasott még ilyet.
Rögtön a bevezetőben felpattant a híres halmazelméleti paradoxon, ami aztán a
Kantor féle elmélet helyett az axiomatikus halmazelmélethez vezetett. Először
csak egy egyszerű példán elmondva, aztán számára ismeretlen jelek és sejtelmes
mondatok végtelen sokasága. „Egy faluban él egy borbély, aki minden olyan
embert borotvál, aki nem borotválja önmagát” kezdődött az első mondat. „Akkor
a borbély mikor borotválhatja önmagát? Akkor és csak akkor, ha nem borotválja
önmagát…”
Ezen
forgolódásokkal teli éjszakákon át töprenkedett P. Lajos. Ha egy Mikulás
mindenkit megajándékoz, aki nem ajándékozza önmagát, akkor és csak akkor
ajándékozhatja önmagát, ha nem ajándékozza önmagát. Vagy ha az ember minden
olyan embert szeret, aki nem szereti önmagát, akkor és csak akkor szeretheti
önmagát, ha nem szereti önmagát. P. Lajos reggelente még reményvesztettebben
nézett bele a tükörbe, ahol a két vagy három fej, mintha már nem is hozzá
tartozott volna, hanem önálló életet kezdtek élni. Ahogy forgatni kezdte a
fejét, ők mozdulatlanok maradtak, vagy furcsa gonoszas grimasz vonaglott végig
az arcukon, holott ő még csak el sem mosolyodott. Akkor ijedt meg igazán,
mikor hangokat kezdett hallani a belsejében. Teljesen tisztán. Kérték
valamire, vagy csak figyelmeztették.
Többnyire számon kértek valamit, vagy korholták. Hiába tapasztotta a kezeit a
füleire, a hangok vele voltak, nem halkultak el. Már dolgozni sem járt be.
Aztán egy sötét téli reggelen, mikor már egy hete hiányzott bejelentetlenül a
munkahelyéről, V. Ignác találta meg P. Lajos élettelen testét, a torkába
gyömöszölve három a darab kicsomagolatlan szaloncukorral és még egy virgács
töve állt ki a szájából, úgy feküdt az ágyon ….
Ezután a VI-ik
kerületben a szülők nem engedték a gyerekeket közel a kéményhez, mert csoki
helyett véres virgácsok, vagy szaloncukor papírba csomagolt mérges pókok
kerültek elő, akiknek méreggel teli szőrös testei a csápjaikon lassan
araszoltak a konyhák és a nappalik felé … Sőt éjjelente elhaló hörgések is
belopództak a lakásokba a fürdőszobai kémények nyílásából… P. Lajos
konyhájában a kis cetlit nem vette észre senki, az továbbra is ott feküdt a
konyhaasztalon. Közben a kéményben artikulálatlan kiáltások közepette, mintha
vajúdna valaki…
Aztán megszületett …. a krampusz megszületett ….