AMIRŐL AZ IRODALOMNAK SZÓLNIA KELLENE
(dR. AGONFALVY GYÖRGY)
Művek jegyzéke:
Termékmegjelenítés (görög dráma)
A történetek kicsit átlapolódnak – montázs a THM-ről
Dr.
Agonfalvy György
Termékmegjelenítés (görög dráma)
Szereplők:
Propesztinész – klepátus nemrég elhunyt királyának fia,
Klaszpitónia –a város leggazdagabb családjának lánya, Propesztinész mátkája Első férfi
Második férfi
Kórus (a nép)
(Propesztinész bejön, a tógája véres és a homlokát ráncolja)
Kórus: Hűha…
Propesztinész: Megöltem mindkettőt. A lárvaszájú árulók vére fröcskölt. Anyám és a szeretője, a pondrók, mindketten levágott végtagokkal a porba hulltak…
Kórus: Úgy van, úgy kell. Nesze neki, nesze neki. Dögöljön meg itt mindenki.
Propesztinész: Aki apámat, ki hősiesen állt a perzsák ellen, a trónról letaszította, csalárd méreggel kipurcantotta. A galád kígyó nemcsak anyámat szerezte meg, de kancsókat adott el a perzsa seregnek is.
Kórus: A rohadék. A szemét. (majd egyre ütemesebben). Fuj, fuj perzsák, fuj, fuj perzsák! (Közben Klaszpitónia belép és a szája elé kapja kezét.)
Klaszpitónia: Propesztinész, szívem zenéje a mosolyod, ereimben harsányan lüktet a vér, mikor meglátom daliás alakod és lágy göndör hajad. De most arcod olyan fakó, finom vonásaidra a düh farag most ráncokat és … te jó ég … véres a tógád … mi történt ?
Kórus: Gyilok, gyilok, gyilok. Fuj , fuj perzsák, fuj, fuj perzsák.
Első férfi: (hirtelen a színpadra ugrik)
Első férfi: Vér ? Egyet se félj ifjú király. Tógád redőivel és szennyével törődnöd nem kell, mert e kehely vanisosz, lágy fehér ruhát ád ismét, és ahogy szeplőtelen lelked fürdik a felmentésben, tógád tisztasága úgy ragyogja be majd palotád termeit. És ezért még arannyal fizetned sem kell. Az első mosáshoz ingyen adom, e messze föld híres termékét.
Kórus: (döbbenten) Hűnye, ez aztán az ajánlat …
Első férfi: (a kórus felé) Mert kinek nem hiányzik a tiszta tóga egy fáradt nap után, tán neked, vagy neked, vagy neked…
Kórus: Hű, nem, nem, mindannyian tiszta tógát akarunk, mindannyian tiszta tógát akarunk …
Első férfi: tiszta tóga kell, mert mi tiszták vagyunk a perzsák meg piszkosak, a rohadék perzsák…
Kórus: Fuj, fuj perzsák, fuj, fuj perzsák!
(Ekkor toppan fel a színpadra a második férfi.)
Második férfi: Királyom, népem hőse. Ne hallgass e bolondra (és az első férfira mutat). Az én szerem Omosz, amely nemcsak patyolattá varázsolja ruhád, de ha perzsa tógát ér a pora, azt szívja marja, míg a szálai apró darabokban hevernek a győzedelmes görög tóga előtt.
Kórus: Hűnye, azt a …, de hát ez nekünk is …
Második férfi: És én az első két mosást ingyen adom…
Kórus: (izgatottan) Hujujjujuj ..
(Porpesztinész egyikről a másikra emeli néma tekintetét, majd megszólal.)
Porpesztinész: Rendben van, hát legyen. Egy próbát megér. Megnézzük, hogy véres tógámon melyik hat jobban és tiszta ruházatom után így tán lelkem is megnyeri bűnbocsánatát.
(Az első és második férfi hevesen helyesel.)
Kórus: Igaza van, milyen bölcs, mi is így tettünk volna. Bölcs király, fuj, fuj perzsák, fuj, fuj perzsák…
Propesztinész: De várjunk csak… Semmilyen próba, nem próba, ha a végső ítéletét nem kíséri tett. Éhes oroszlánokat hozzatok ide, hadd tépjék szét, kinek szájából nem jött más, csak hazug ígéretek. Ki tudja, ki csalárdul szól tán perzsa kém (hatalmas morgás a kórustól) És kancsókat is hozzatok a tógának.
Kórus: Hűha, hűha, úgy van, jól beszél. Aki hazudott, haljon meg, haljon meg, haljon meg…fuj, fuj perzsák, fuj, fuj perzsák!
Propesztinész: (közben letépi testéről a tógát, ketté szaggatja, majd az egyik felét az egyik, a másikat a másik kancsóba teszi. Csak egy keskeny lágyékvédőben álldogál.)
Első férfi: Én ünnepélyesen az egyes programot választom, vanisosz és lassú lötykölés, majdnem hideg vízben.
(Egy rabszolgalányt vezetnek fel, akinek a hátára egyes program van tetoválva, majd lassan lötykölni kezdi a tóga egyik darabját a hideg vízben.)
Második férfi: Én ünnepélyesen a „tóga 30 fokon” programot választom, melegebb vízben erős sikálás és nyomkodás.
(Egy másik rabszolgalányt vezetnek fel, akinek a hátára „tóga 30 fokon program” van tetoválva és sikálni és nyomkodni kezdi a tóga másik darabját.)
Propesztinész: ameddig várunk, drága népem, ne menjetek el, ne lankadjon figyelmetek, egy mellvértet és egy dárdát sorsolunk ki köztetek. Az áruló bitangé volt mindez.
Kórus: Hűha, hűha.. (Majd tülekedés a nyereményért. Közben fenyegető oroszlánüvöltés, ahogy kötélen bevezetik az éheztetett oroszlánokat.)
Propesztinész: Drága Klaszpitóniám, te légy a bírám, nézd meg, hogy tógámon mennyire fakult ki a véres bűn..
Kórus: (izgatott morgás)
Klaszpitónia: (csengő hangon) Propesztinész az egyes programmal kezdem. A tógád majdnem fehér.
Kórus: izgatott felhördülés
Klaszpitónia: (a második kancsóhoz lép, és csengő hangon újra megszólal) itt is kezd elmúlni, de nem … vannak még véres pettyek, az Omosz hát nem teljesen ..
Kórus: (tombolva ordítozik) halál az Omoszra, halál az Omoszra, zabálják fel az oroszlánok, rohadt perzsa, rohadt perzsa.
Propesztinész: Ezt akarjátok.
Kórus: (egyszerre és harsányan) Igen
Propesztinész: Hát drága népem, haljon az Omosz?
Kórus: (tombolva) igen. Vesznie kell, perzsa kém, perzsa kém, fuj, fuj perzsák, fuj, fuj perzsák!
Propesztinész: Hát rendben. Legyen meg a végzet, ha a párkák is úgy akarják.
(A morgó oroszlánokat egyre közelebb viszik a falfehér és remegő Második férfihoz, miközben a kórus már alig bír magával.)
Első férfi: várjatok, míg a vadállatok nyakáról a kötél lehull és állkapcsuk friss emberi húsba váj. Jegyezzétek meg a Vanisosz, minden faluban elérhető, az Aphrodité kegyhelyeken…
(Majd az általános ordítozás közepette legyint) „na jó innen a hirdetés átugorható”
(Az oroszlánok immár szabadon ráugranak a sikoltozó második férfira. Reccsenések és az éles fogak marcangolásában leszakadó végtagok iszonytató hangjai közepette a kórus tombol, míg a második férfi velőtrázó sikolyai egyre halkabbá válnak, majd csak vérmes csámcsogás hallatszik.)
(Propesztinész előbbre lép a színpadon.)
Propesztinész: Ez tehát a végzet. Vanisosz hát valamennyiünknek. A bűn kifakul, a lélek gyógyul és a boldog jövőbe fonják a párkák, múltunk tévelygő fonalát …
Kórus: Vanisosz, vanisosz… az életünk boldogabb lesz mert ha a tóga tiszta, akkor lelkünk is patyolat …
Első férfi: Ne feledjétek, minden Afrodité kegyhelyen… (de szavát elnyomja a zsivaly)
Függöny, ami nincs
Dr.
Agonfalvy György
A történetek kicsit átlapolódnak – montázs a THM-ről
Marley egy kicsit ideges volt. Már negyedszer csörrentette meg a láncát, de az öreg rá sem hederített, hanem magában üldögélt a padlásszobában és a pénzét számolgatta. „Ez azért mégis nagy tiszteletlenség egy halottal szemben” gondolta Marley, „egy hülye kis élőtől …Bocsánat, lenne időd egy kis lelki fejlődésre, hiszen karácsony van” mondta a szellem, mire Scrooge felhorkant „Pehá hohá… csak előbb ezt megszámolom… különben is tegnap olvastam Coelhot-t… figyi má… hallga csak” mondta a pénzszámolást folytatva „Az élet egy utazás. Rajtunk múlik, hogy miképp haladunk: csak áramlunk az árral, vagy követjük saját álmainkat.” mondta jelentőségteljesen. Marley erre a szemeit kezdte forgatni „ezt a triviális baromságot” nyögte fájdalmasan és véletlenül a lánccal magára sújtott, pontosabban a bütykös szellemlábára. Közben bejött egy róka a hideg viktoriánus ház padlására és kitartóan Scrooge-ra nézett. „Jó…jó… mindjárt megszelídítelek, mert ugyebár a szeretet… de előtte még egy kis kettős könyvelés…” piszmogott Scrooge a nehéz, prémes télikabátban. A megszelídítés után Scrooge és Marley állott sört ivott, a róka meg egy kolbászt evett, mert tudta, hogy ő már Scrooge-hoz tartozik. „Van egy kis problémánk” suttogta közben Marley „Oroszországban… segítened kell…egy hitel … valakinek” Scrooge a Viktóra pályaudvarról indult és 4 nap múlva hatalmas hóesésben érkezett a befagyott Néva mellett elterülő Finn pályaudvarra, ahonnan rögön a bankba ment.
Ő közben magában motyogott, miközben lázasan üldögélt a bank előterében. Újra megtapogatta a derekát, hogy vajon ott lapul-e még a kemény fémes test. Nagyon kellett volna ez a hitel, hogy megváltsa az emberiséget. Közben a nő a pult túloldaláról ránézett. Apró gonosz és kapzsi szemei voltak. Ugyan mit jelent ez az ő terveihez képest. A tekintetből azt érezte, hogy ő jön, ezért hirtelen felállt és leült a pult túloldalán. Aljona Ivanovna erre egy kicsit megrökönyödött, hiszen nem az ő sorszámát írta be a gépbe. De a diák hirtelen beszélni kezdett. Csak úgy ömlött belőle a szó, ahogy elhanyagolt, kabátjából az áporodott illat és testszag lehelete áramlott. Mindenféle a zavaros mondat, hogy ezzel a hitellel mennyit segíthetne az embereken és hogy ehhez képest a pondrók … Ezt már Aljona Ivanovna sem tűrte szó nélkül és megjegyezte, hogy a THM legalább 14.2 %. Az elhanyagolt diákféle, erre kicsit felemelte a hangját „mi az, 14.2% a THM, hogy lehet ilyen lelkiismeretlenül?” kiáltotta. „Különben sem húzott sorszámot, nem is maga következő. Van sorszáma?” kérdezte diadalittasan Aljona Ivanovna. „Mi az hogy sorszám” kiáltotta most már kontrollálatlanul Rogyion Romanovics „mi az, hogy kibaszott sorszám” A törékeny kis Szonja Lebegyevea a másik pultnál igyekezett megnyugtatni, aztán Porfirij a biztonsági őr is közelebb jött. „Mi az, hogy sorszám? Minek kell ennyit várni egy rohadt bankban?” kiabálta a diák. „Nyugodjon meg Raszkolnyikov úr”, próbálta csitítani Szonja Lebegyeva, „hát itt sokan várakoznak még”. A diák testén azonban ideges rángás futott végig és a kabátja alatti kötélhurokból egy baltát kapott elő. Erre mindenki hátrább hőkölt. „mi az, hogy ilyen magas a THM és ennyi kell várakozni és sorszám nélkül meg sem hallgat senki? Hát hogy mentsem így meg az emberiséget?” kántálta szinte megrészegülve, majd a baltával teljes erőből a saját fejére csapott és a homlokán egy keskeny véres csík jelent meg. A véres csík aztán vörös patakká változott, ami lefelé folyt a piszkos gallárján és ingjén, miközben ő rövid ideig döbbent tekintettel állt, majd elterült, mint egy zsák. Aljona Ivanovna erre csak annyit kiáltott „kérem a 457-est”,míg Szonja Lebegyeva szörnyülködve toporgott a véres test felett. Porfirij Petrovics a biztonsági őr egyenruhában csalódottan dugta vissza az elektromos sokkolót, sőt igazából így kideríteni sem volt semmit és bűnhődnie sem kellett senkinek. Közben Scrooge és a róka belépett a bankba, de látták, hogy későn érkeztek a hitellel, azért a róka csak szelíden megkérdezte, hogy baromfitenyésztésre van-e valamilyen kedvezményes konstrukció…
Közben kint a hóban Charles cilinderben toporgott, miközben Fjodor a szakállát tépkedte, hogy ennek nem így kellett volna lennie, míg Antoine csak némán álldogált. Mert érezték, hogy a 14,2%-os a THM-el valami nincs rendben, na arról kellene inkább regényt írni, nem az elveszett lelkekről…
Dr.
Agonfalvy György:
„Te… mit nekem …te …szemét” hallatszott a fenyegető kiáltás a kanyargós lépcsőházból. A mérges üvöltözés szinte egy ütemre dobolt a csizmatalpak csattanásával a kopott márványlépcsőkön, majd kisvártatva egy kese testű, zilált fiatalember esett be az ajtón, a dolmánya gyűrötten félregombolva. Türelmetlen madárszerű keze félresuhintotta az arcába lógó rakoncátlan tincset és Rudolfra meredt, aki higgadtan felállt. „Már megint mi a baj Sándor ?” kérdezte nyugodtan és végigsimította hálóköntösét, mert nemrég kelt ki a szállodai ágyból, miután lágytojást és friss aludttejet evett két zsömlével. „ Te.. mit nekem… mit nekem…te … én megölöm ezt a szemetet” ismételte a gyűrött ruhájú fiatalember, akinek ideges teste ide oda rándult, mintha sehol sem nyerne nyugodalmat. „Ülj le Sándor és meséld el mi történt” mondta Rudolf higgadtan, hogy legalább ellenpontozni tudja az ideges remegést, remélve, hogy a higgadtsága átömlik a másikba. „Hát Juli ,… az a ribanc” szakadt fel sikoltásszerűen Sándorból „Én Mórt láttam az ágya mellett ülni, mikor beléptem és …hát megölöm….szétaprítom”. „Ugyan már Sándor, szublimálj egy kicsit kérlek, tudod, hogy a szublimáció az egyetlen út az indulataid kezelésére…Hagyd a dühöt magad mögött” mondta és leült Sándor mellé, aki közben a kanapéra vetette magát. ”Figyelj csak, mi az amit például egy ember helyett szét lehet aprítani ?” „Hát a szecskát” vágta rá Sándor. „De én nem a szecskát, hanem ezt a rohadékot akarom szétaprítani” „Ugyan már Sándor, mit lehet még felaprítani?” kérdezte türelmesen Rudolf. „Hát a szecskát ..” vágta rá újra Sándor „.. vagyis inkább a fenyőfát például.. de mit nekem.. mit nekem… először úgy is őket fogom szétaprítani…” „Hagyd már ezt Sándor inkább írd le amit érzel. Amikor írod az indulatodat ne egy személyre, hanem helyette egy tárgyra vetítsd… Rendben ?” „Rendben” motyogta Sándor gyámoltalanul és az asztalon lévő tintába mártotta a tollat majd szélsebesen írni kezdett, mintha a keze nem tudta volna követni a gondolatainak a tűzét, az ujjai ide oda kapkodtak ... Aztán egyre lassabban írt és egy kis mosoly is megjelent a bajsza alatt, a szája szegletében.” „Megvagy ?” kérdezte Rudolf. „Ugyan má kit érdekel ez az úri hülyeség,” mondta Sándor és lesöpörte a papírt. „Az a zord, sznob, hülye úri fenségesség… de mit nekem … megölöm …” mondta és újra kirohant a szobából.
Rudolf értetlenül felállt, majd felemelte a földről a papírost amin elmázolódott tintával a következők álltak
„Mit nekem te ….
Mit nekem te … szemét
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
Mit nekem te … szemét
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe. „
Rudolf lassan az ablakhoz sétált és kinézett, mert Sándor izgága alakja a kapu alatt kiabált „… mi van bazdmeg, hogy rabok… hát figyeljetek má… inkább szabadok … esküszöm .. a fenébe is …”
Majd gyors léptek közepette elhalkultak a hangok és Rudolf végre folytatni tudta reggelijét…
Dr.
Agonfalvy György:
Miért lett Brunhilda a franciák fővárosa
Már több órája járták Trója pangó utcáit a déli hőségben, ráadásul ezekben a szörnyen bűzlő álruhákban. Odüsszeusz és a szolgája. Vajon hol találnak alkalmas helyet a cselszövésre, hiszen már mindenki kifáradt az ostromban és Trója bevehetetlennek tűnt. Na de, hogy egy görög megfutamodjon? Azt már nem! Ráadásul ezekben az elesett trójaiakról letépett tógákban olyan büdösek is voltak, de hát a háború az háború!
„ Nézd csak uram, ott” - bökte meg a szolgája és egy rettenetesen kövér trójaira mutatott, aki egy omladozó kőtaverna előtt ült a sikátorban és zsíros kolbászokat tömött magába, miközben néha meghúzta a boros tömlőt, amiből olcsó bor csurgott a szája szegletéből a hatalmas, hullámzó pocakja felé. „Mi van má?”.- hördült fel Odüsszeusz „Uram,” mutatott újra a szolga izgatottan a kövér férfi felé „ott van a trójai faló, amiről az este beszéltél, hogyan lehet csellel bevenni Tróját!” „Ez? Ez lenne a trójai faló?” - hőkölt vissza Odüsszeusz. „De hát ebbe én nem férek bele!”- bökött undorral a nagyétkű kolbászfaló trójai felé, „nemcsak én, még egy katonám sem teljesen, akármelyik nyíláson is próbálkozunk.” A szolga verítékes arca csalódottan hullámzott „Akkor hagyjuk uram!” - legyintett. „Igen hagyjuk, úgy is elegem van már ez az egész Trójából, meg az ostromából!” - mondta Odüsszeusz. „Akkor elmegyünk?” - kérdezte a szolga reménykedve. „Igen és Párizs sem lesz olyan híres, mert nem lesz mit megénekelni erről az egészről és nem is lesz főváros. Csak találnak a gallok valamilyen más nevet fővárosuknak majd, minek nekik az antik mitológiai, ott van pl. a Nibelung legenda, persze a germánokat meg utálják!”
Dr.
Agonfalvy György:
„Biztos, hogy Ninivébe kéne lennem?”- kérdezte a piszoktól kicsit szürkés tógában lévő férfi, miközben egy nagyot kortyintott a serlegből és szelíden büffentett egyet, amitől a körülötte állók elkapták a fejüket, az áporodott leheletére még a sárból döngölt falak is beleremegtek. „Persze Jónás, ott kell prófétáskodnod” - mondta a vele szemben álló, még szintén hunyorogva a lehelet hatásától. „De nem akarok … „ - mondta Jónás, majd újra kortyintott, aztán fájón a hasa felé kapott. „Különben is nagyon fáj!” - nyögte sírós hangon „hogy utazzak el, éjjel nappal vonaglik a hasam, mintha valami úszna benne … …. Azt hiszem, egy cet van a gyomromban …” - tette hozzá sejtelmesen, majd sápadt arccal és majdnem a porba roskadt. A szemben lévő döbbenten ránézett, a szemöldöke kupolaívben felkúszott és csodálkozva kérdezte „hát az má… az má… hogy lehet… hát nem te vagy… nem neked kéne lenned … a cet gyomrában….? ” Miközben ezt kérdezte Jónás már fájdalmas arccal összegörnyedt, de a többiek megtámogatták, hogy ne essen el. „Mert mindig csak vitatkozol, ezért az a sok probléma veled … hát hogy is lehet ez ? Hogy egy cet lenne a gyomrodban?… várjá má ..” vakarta meg a fejét a másik. „Kettős gömb és topológia” szólalt meg egy bátortalan női hang hátulról a kocsma ajtaján kívülről, hiszen oda csak férfiaknak volt szabad belépni. „ Mit mondasz, te dőre népség?” - fordult hozzá az előbb szóló. „Ha van egy gömb,” - rebegte a női hang a fátyol mögül „akkor, ha valaki az egyenlítőjén elvágja és az egyik félgömböt a másikra teríti, akkor az egyik félgömb tartalmazni a fogja a másikat, vagy a másik az egyiket, attól függően milyen sorrendben terítjük ki őket…” „Mi van már te szuka?” - hallatszott a borba mártott torkú durva férfi krákogás innen is onnan is „Értetlen asszonybeszéd ez” - mondta valaki és már
„Sztereografikus vetítés és Riemann geometria” rebegte a női hang „Pont úgy ahogy évszázadok múlva a térképen a földgolyót is ábrázolják, ha gömb alatt egy végtelen sík van és az északi sarkpontból vetítünk és a sík minden pontja megfelel annak a gömbfelületi pontnak ahol a vetítő egyenes átdöfi a gömböt az, akkor déli félteke van belül és az északi öleli körül. Ha a déli sarkpontról vetítünk, akkor az északi félteke van belül, amit körülölel a déli félteke, ahol a síkon minden irányba a végtelen pont a déli sarkpontnak felel meg … projektív geometria …attól függ, mi van belül és kívül, hogy honnan vetítünk…persze mindez zárt három dimenziós felületre is igaz, akár Jónásra is ” susogta a nő valami makacs kitartással majd még hátrább vonult. „Akkor az csak a projekció kérdése, hogy Jónás gyomrában van a cethal, vagy a cethal gyomrában Jónás …” kiáltotta idegesen a férfi... „Pontosan” felelte a nő „és a belső és külső összes pontja között létezik egy bijektív megfeleltetés…” Erre csak tétova csend maradt és a többi férfi vizenyős szemmel a porba bámult, vagy csak halkan szitkozódott. Sőt Jónás is elbizonytalanodott, hogy hol is van ő most tulajdonképpen, lehet, hogy mégis a cet gyomrában, bár a saját gyomrában meg uszonyok heves verdesését érezte…
Az általános értetlenségnek egy fentről érkező, mennydörgő hang vetett véget
„Fiúk, basszus… ti nem tanultok geometriát? … hát milyen próféta lesz így belőletek ” kiáltotta a Hang, majd csak úgy játékból egy villámmal összedöntötte a házikót…
Dr.
Agonfalvy György:
Akkor Iluska Jancsira nézett. Daliás alakjára, pirospozsgás arcára, meg a kis tokájára, ami majd kibuggyant a díszes huszárdolmány szoros gallérjából, miközben a paszományos kardja a térdét verdeste. Hiszen érte jött vissza az óriások királyságából, ezt sugallta bajszának érzelmes remegése és tekintetének huncut hunyorgása is. Ekkor Iluska lelke is megremegett, ahogy a tó fölött szőke haja fodrozva tükröződött a vízben, majd felkapott egy vastag ágat. Először ezzel kezdte ütni vágni Jancsi gyomrát és mellkasát, később egy kődarabot is felemelt és azt szilaj csapásokkal vagdosta szegény Jancsi fejéhez. „Hajrá Ilonkám, hajrá…” kiáltotta izgatott hangon a gonosz mostoha a tó másik oldaláról, miközben Jancsi már eszméletlenül hevert a földön, szép huszárdolmányán lustán ömlött a sötétpiros vér és szeme hirtelen fátyolos lett, majd teljesen elengedte a valóságot. Iluskának azonban ez sem volt elég, egy petrencés rudat is felkapott hirtelen, hogy azzal közeledjen Jancsihoz, ahogy a ketrecharcos edzéseken tanulta … Közben egy óriási fóka jött ki az szájából, aki Tündérország tavába vetette magát és villámsebesen úszni kezdett, hogy elkapja a …
„Állj Palika, állj…” szakította félbe a tanító néni megrökönyödötten. „Biztos, hogy a János vitézt olvastad? Biztos, hogy arról írtad a fogalmazást és ugyanazt a történetet mondod el mint mi, a többiek?” „De hát abban az szerepelt, hogy Iluska megverte a János vitézt és akkor ez ….” Nyögte Palika, aki nem értette, hogy miért szakították félbe, hiszen most ért volna a legizgalmasabb részhez, amikor Iluska kitépi János vitéz szemgolyóit.
„Olvasd akkor hangosan az eredeti szöveget” hangzott fel újra a tanító néni nyugodt hangja. Erre jeges félelem markolta meg Palika szívét. Már megint a betűk, amiknek rejtekében megbilincselve lapult a jelentés, amit csak nagyon keservesen vagy soha nem tudott igazán kiszabadítani. Iszonytatóan lassan olvasott, pedig mennyit gyakorolták otthon a mamájával, a viaszos vászonnal letakart konyhaasztalon. Csak akkor haraphatott bele élvezettel a megpucolt fél almájába, ha legalább két sor felolvasásán túl vannak. Ahelyett, hogy Gerzson filmjeit nézték volna az internetről, a ketrecharcosokról, akik olyan ügyesen tudtak rúgni, meg harapni. De Gerzson nagy fiú volt, ő már egyedül ülhetett bent a nagyszobában a számítógép elé. „…és akkor Iluska nagyon megverte Jancsit…” nyögdécselte. „Nem megverte, szerette Jancsit” mondta türelmesen a tanító néni. „Túl gyorsan akarsz túljutni ezen a szón, aztán rosszul érted és felépítesz egy alternatív történetet. Olvasd szépen tovább.”
Mindent el tudnék én beszélni ékesen, Csak János vitéznek akkori kedvét nem, Mikor Iluskáját a vizből kihozta, S rég szomjas ajakán égett első fóka.
„Nem, nem fóka, égett első csókja …Ezért kellene a diszlexiáddal jobban foglalkozni….Holnapra ugyanerről egy új házi feladatot írj !”
***
„Megöllek te csaló állat, a saját herédet fogod felzabálni, ha nem adsz vissza még egy ezerforintost..” A pénztáros arca egyelőre lila volt, mert Józsi olyan erővel nyomta a nyakába befelé a gigáját, hogy kifogyott a szuszból. Szerencsére a biztonsági őr ekkor már elkapta Józsit és mindketten a földre zuhantak, a leboruló áruk nagy csörömpölése és a pénztárnál sorban állók sikoltozásai közepette. „Te szemét jár még egy ezres, mert egy húszezressel fizettem a 14000 Ft-os számlát és te csak hatezret adtál vissza te kurva….” „De hát” mondta sírosan a pénztáros a levegő után kapkodva húszezerből tizennégyezer az hatezer”. „Micsoda hatezer te hímribanc, nekem legalább hétezer járna vissza és még időt sem hagytál, hogy kiszámoljam” ordította Józsi, akit már kifelé vittek. „Egy bárcás hímringyó” hörögte magában, ahogy a dühroham beszippantotta az agyát és a gondolatait. Mindig utálta, ha emlékeztetik rá, hogy diszkalkuliás.
***
A bíró nem tudta kimondani az ítéletet, miközben Józsi feszengve álldogált a bőrkabátjában a tárgyalóteremben. Egyrészt nem volt kedve felolvasni, mert túl hosszú volt és roppant lassan tudott volna csak a szavakkal bíbelődni, másrészt számok is voltak benne, amiktől rettegett. Állítólag ez a szegény vádlott diszkalkuliás volt, bár szerinte is hétezer járt volna a húszezerből, ezért nem igazán látta a felperes igazát….
***
„ Bing bammm, trrrfőő … így fogom elsöpörni az ellenfeleimet” mondta lebegő szőke hajjal, ami furcsán volt fésülve, a kampánygyűlés pulpitusáról. „A buziságot akarják kötelezővé tenni, meg mindenfajta okoskodást,. Minek? Minek kérdem én? Mi a nemiszervemnek kell ez …kérdem én? Mert nem tudják, hogy harcban állunk. Harcolunk, mert butaság, hogy van felmelegedés, butaság, hogy vannak számok, butaság a koronavírus, minden egy ótvaros összeesküvés az idegen hatalmak részéről … De én leleplezem őket. Ezért gyűlölnek engem kérlelhetetlenül. Ezért akarnak nevetségessé tenni. De le fogom győzni őket.. Menjünk neki a számoknak, menjünk neki a betűknek és öljük meg a tényeket … mind az ellenségeink”
Erre diadalittas artikulálatlan üvöltések és óriási ünneplés több ezer torokból. „menjünk neki a számoknak, menjünk neki a számoknak… nincsenek tények, nincsenek tények” skandálták innen is onnan is és az oldalukon hullámzottak a pisztolytartók és a fegyverek, hogy megvédjék magukat.
A csendesek oldalán meg csak értelem és tehetség, ami soha nem tudott megvédeni senkit …