Minden emberekvel

Katakurd ősi családfa rajzolatja

Közreadja:
Elisabeth de genere Arrabona

Mihdeh embereknel kýk noltak
eň nahhak eň lezhek iewehdegh
Khm Khm mohda nala az dichew
ňegeň WR Kihila az Zem Nem
nala kezdetbeh maň tňak Eyrf
Protah eň Panrac, Egi nala az
Mihdeh eň az ňemmý. Zuhhiada
meg az Idew eň az Ter. Ken
neňňet mohdok Neked ieleh leweh
az te Zemeyd elewt. tudiatok týz
beh zyletenk eň týzbeh lezeh
halalunk, ngi hatarozam nem
lezewk egiednel, ň teremte az
maga dichewňegere az Embert,
Lewh az gonoz tyzet botňata...

Viola de genere Exiguum átírása

Minden emberekkel, kik voltak
és vannak és lesznek jövendők...
Khm Khm, mondá vala az dicső
séges Úr. Kinyíla a szem, Nem
vala kezdetben más, csak Eyrf,
Protán és Panrac. Egy vala az
Minden és az Semmi  Szunnyada
még az idő és az tér. Kev
esset mondok Neked, jelen lévén
az te szemeid előtt. Tudjátok: tűz
ben születénk és tűzben lészen
halálunk, úgy határozám, nem
leszünk egyedül. s teremté az
maga dicsőségére az Embert.
Lőn (hogy) az gonosz tüzet bocsáta...

Katakurd nemzetségtábla (ábra)

Ime Tudaňňad Minden emberekVel cyc Voltac es Vagnak eň leznek Jewendegh

Nem Vala cezdetben maň , tsac Protan eň Panrac eň Eyrf. eň panazolkodec protan, mondvan: imhol nintsen necem semmym, mivel accoron meg Eg Vala az MindeN es az semmY. eň monda neci panrac: ime Ne mond, hog semmyd ňints. Imhol vagok neced en. noza aljunc cezen az WR elewt, hahog teremteni cyvanna embert az ew dichewň egere. ceVeňňet mondoc Neced, Jelen lewen az te szemeYd elewt, tudJad, tyzben zyletenc eň tyzben lezen halalunc. eň zunnada meg az idew eň az ter.

Az dichewňeges wrnac lelce lebeget az vizec felet, am az caozbol cyvalt vala eg yel.

cynyla az zem, mycoron eg tapň halatzec az caozbol.

Khm Khm monda Vala az dichewň egeň WR, Ug hatarozam nem lezewnc egedYl. es teremte az maga dIchewňegere az Embert. Eň felebredec vala az idew eň az ter.

eň Protan nemze Eyrfet Panractol, eň lewn az ew eletenec teljeň ideje tizezer haromzaz esztendew. eň azutan iň nemze fiacat eň leanocat.

eň Eyrf nemze Mirzatol Lorot eň Kelatot. es Kelat nemze Nefelint eň mizogint. Loronak pedig zuletenec leanai kete eň olma, cyc cettewňec valanac.

Nefelin nemze Yazelit eň Dant, Mizogin nemze Dzemyt.

eň haboruňag tamada nefelin fiai eň mizogin fia cewzt loronac leanai miat, mivelhog igen zep abrazatuc vala. eň dzemy legewzven yazelit eň dant, feleňegyl veve Ketet eň Olmat.

eň nemze olmatol zerpentet eň Mordentet. kete pedig medew vala.

eň Mordent nemze Prazemet eň lezgincat, cyc bujaňagucban egmaňra gerjedenec, mert mordent nem ygelt vala reajoc. es nemze Prazem Lezgincatol Parenchimat.

Lewn azcor, hog az gonoz tyzet botsata az fewldre. eň megege az fewldnec egharmad reze. eň az emberec nag felzoval ňiranac eň mind zacba ewltewzenec eň chamout zoranac az fejycre.

eň cyhunt minden tyz eň fecete eňew hulot vala az egbewl. eň mar chamou ňem vala.

de parenchima cialtot vala az Wrhoz, eň lewn, hog elmulec az tsapaň az ew fejuc felewl. Eň Parenchima nemze Meluzint. eň uralcodec mind az egez fewld felet eň lewn parenchima egez eletenec ideje ezernegzaz huzonhet eztendew.

Meluzin pedig nemze Omaňuňt eň ňpasmogent.

eň nemze Omaňuň Kvaggat eň tugrat. eň nemze ňpasmogen alnit eň bajzlit. eň lewn ňpasmogen eletenec ideje ezer harom zaz eň tiz eztendew.

eň alni fiai valanac notalp eň goral.

eň nemze notalp hevert eň almodovart lancetatol, Bajzli leanatol. eň lewn notalp teljeň eletenec ideje ezer kettewzaz eztendew.

eň nemze hever mizot eň zerot. zero pedig tyzbe esec vala eň meghala. eň nemze mizo zwennt. eň lewn zwenn eletenec teljeň ideje nolczaz eztendew. eň lewn hog zwenn iň meghala eň ew vala az utolňo az maga nemzetňegebewl. eň betsucodec vala az zem.

eň eltelenec vala nolczor ezerzer ezer eztendewc, eň nema tsend lebeget vala az vizec felet meyec meg valanac fag'va, mivelhog nem vala tyz az fewldnek zynen. eň yg lewn, hog zotlan vala az idew eň keptelen leve az ter.

Ime tudassad minden emberekkel akik voltak, vannak és lesznek jövendők.

Nem vala kezdetben más, csak Protan és Panrac és Eyrf. És panaszolkodék Protan, mondván: imhol nincsen nekem semmim, mivel akkoron még egy vala az Minden és az Semmi. És monda neki Panrac: ime Ne mondd, hogy semmid sincs!. Imhol vagyok neked én. Nosza, álljunk készen az Úr előtt, hahogy teremteni kívánna embert az ő dicsőségére Keveset mondok Neked, jelen lévén az te szemeid előtt, tudjad, tűzben születénk és tűzben lészen halálunk. És szunnyada még az idő és az tér.

Az dicsőséges Úrnak lelke lebegett az vizek felett, ám a káoszból kivált vala egy jel.

Kinyíla az szem, mikoron egy taps hallatszék a káoszból.

Khm Khm mondá vala az dicsőséges ÚR, Úgy hatarozám, nem leszünk egyedül. És teremté az maga dicsőségére az Embert. És felébredék vala az idő és az tér.

És Protan nemzé Eyrfet Panractól, és lőn az ő életének teljes ideje tizezer háromszáz esztendő. És azután is nemze fiakat és leányokat.

És Eyrf nemzé Mirzátol Lorót és Kelátot. és Kelát nemzé Nefelint és Mizogint. Lorónak pedig születének leányai Kete és Olma, kik kettősök valának.

Nefelin nemzé Yaszelit és Dánt, Mizogin nemzé Dszemüt.

És háborúság támada Nefelin fiai és Mizogin fia közt Lorónak leányai miatt, mivelhogy igen szep ábrázatuk vala. És Dszemü legyőzvén Yaszelit és Dánt, feleségül vevé Ketét és Olmát.

És nemzé Olmától Szerpentet és Mordentet. Kete pedig meddő vala.

És Mordent nemzé Prazemet és Lezgincat, kik bujaságukban egymásra gerjedének, mert Mordent nem ügyelt vala reájok. És nemzé Prazem Lezginkától Parenchimát.

Lőn akkor, hogy a gonosz tüzet bocsáta a földre. És megége a földnek egyharmad része. És az emberek nagy felszóval sírának és mind zsákba öltözének és hamut szórának a fejükre.

És kihúnyt minden tűz és fekete eső hullott vala az égből. És már hamu sem vala.

De Parenchima kiáltott vala az Úrhoz, és lőn, hogy elmúlék a csapás az ő fejük felől. És Parenchima nemzé Meluzint. És uralkodék mind az egész föld felett és lőn Parenchima egesz életánek ideje ezernégyszáz huszonhét eztendő.

Meluzin pedig nemzé Omasust és Spasmogent.

És nemzé Omasus Kvaggát és Tugrát. És nemzé Spasmogen Alnit és Bájzlit. És lőn Spasmogen életének ideje ezer haromszáz és tiz esztendő.

És Alni fiai valának Notalp és Goral.

És nemzé Notalp Hévért és Almodovárt Lancettától, Bájzli leányától. És lőn Notalp teljes életének ideje ezer kettőszáz esztendő.

És nemzé Hévér Mizót és Szerót. Szeró pedig tűzbe esék vala és meghala. És nemzé Mizó Zwennt. És lőn Zwenn életének teljes ideje nyolcszáz esztendő. És lőn, hogy Zwenn is meghala és ő vala az utolsó az maga nemzetségéből. És becsukódék vala a Szem.

És eltelének vala nyolcszor ezerszer ezer esztendőc, és néma csend lebegett vala a vizek felett melyek meg valának fagyva, mivelhogy nem vala tűz az földnek színén. És így lőn, hogy szótlan vala az idő és képtelen leve a tér.

Késői ókatakurd töredék

Találta: Blaustrumpf Zsófia

"...heon tilutoa wcet Oliguria forasa twl.
De mundoa nekiec, isa numh ihattuc az forasnac vize
beleül. Es ig nopun menenec Oliguria forasa huz. Es
nagh meleg vola. Es feledevec, mit mondot Prothan.
Es feredenec Oliguria vize ben. Es ivanac foras
beleul. Es forasnac olh keseru vola vize hug turcucot
majth mige zokozthia vola. De mycoron megh lathia
vola Prazem Lezginca nec ew mezeithelenseget el
foga wt buyasag nec lelce. Es ismerec ighmast
Prazem es Lezginca. Nemze kedegh Prazem
Lezginca nec fyath, kinec neve lwn Parenchima".

Viola de genere Exiguum átírása szerint:

"Csak az Oligúria forrásától tiltotta el őket. De (azt is) megmondta nekik, "bizony nem ihattok a forrásnak vizéből. Es egy napon elmenének az Oligúria forrásához. És nagy meleg vala. És (el)feledék, mit mondott Protán. Es (meg)fürödének az Oligúria vizében. És ivának a forrásból. És a forrásnak oly keserű vala a vize, hogy torkukat majd megszakasztotta. De amikor meglátja vala Prazem Lezginkának meztelenségét, elfogá őt a bujaságnak lelke és ismerék egymást Prazem és Lezginka. Nemze pedig Prazem Lezginkának fiat, akinek neve Parenchima lőn."

Közreadja: Viola d.g. Exiguum

Magánlevél XIII. Krispin halálának évéből

Édes Bátyámuram!

Ígértem volt, hogy járásam-kelésemrül nagy hívséggel megismértetem kédet.

Tegnap elhagyók Würmnek sziklavárát, szomorú könyveket hullatván Krispin úrért, ki is odabenn raboskodék élete végéiglen. Az én uram pedig keszvénytül kínzatván azt hallotta volt egy javasasszonytul, hogy az vár alatt savanyúforrás vagyon, kiben megferedvén kínjaiban enyhületet találna. Kevéssel az vár alatt iszonyú bidesség fogá el orrunkat, s meglelők az helyet, kit az itteni nép Oligúria forrásnak nevez. De annak oly fertelmes vala az vize, hogy sohult még illyest nem láték, mit is mondok, orronték.

Az én uram azért méges csak beleereszkedék az vízbe, s az én szemem közé nézve megivott egy fél köbarasznyit amaz ocsmány léből s kényszeríte engem is, hogy vele igyam. Eleget mondám, hogy én egészséges vagyok, csak nem hagyhatá el, hogy éngem es megitasson.

Édes Bátyám Uram, mondjam-é, hogy utóbb a víz munkálkodni kezde, s hol az én uram, hol én szállék le az lórul hogy könnyebbítsünk magunkon, s elhiheti kéd, hogy csak nagy nehezen jutottunk el Mordent várassáig.

Ajánlom magamat édes Bátyámuramnak atyafiságos szeretetébe.

Sekim

Máltai nyelvemlék

Megfejtése:

(Közreadó: Éva de genere Rumbold)

Megfejtő: Petrus deák

Én a fenséges Boxoshasú: Nektek, és a veletek tanyázó háznépeteknek én most megparancsolom a legteljesebb engedékenységet a kakaóbab zabálásban, miáltal eljön Árboc, Maxidráj én Bülbülrúzs anyám, a megemészthetetlen, én mindenható szélhajtó lélek én elátkozom a kókuszdiót, az avas morzsákat és a gombócot. A kókuszdiót, miáltal és Éjlék sárkány által pusztító vér árad ereitekben férgektől kísérve. Ezért halljátok hangom, az igazság szavát, Én Árbocnak, Maxidrájnak , én Bülbülrúzsnak fia, sápadthasú elleneim, remegjetek lavórjaitokban mind, vedelésre én megteremtem a világ jót, miáltal egyesül a kakaóbab és a tej, miáltal a kókuszdiót a mindenható, szélkeltő lélek én elátkozom.

Boxoshasú

Megfejtő: Elisabeth de genere Arrabona

Találta:
Viola de genere Exiguum

Fragmentum egy útleírásból ...

 Az nemes és minden tekéntetben kiváló férfiaknak, az kik segélyeiket meg nem vonák tőlem, hogy peregrinus utazásimat messzünnen lévő országokban megtehessem, igaz jóakaróimnak, Bhagától jó egészséget, dolgaikban szerencsés előmenetelt, hosszú ideig való békességet kívánván, és őnékik szolgálatimat ajánlván, amaz elhatározást tőm, hogy messze idegen földeken való tapasztalásimat küsded könyvben öszveszerkesztvén, őköt gyönyörködtetni igyekezem.

 Minekutánna nevendékeny éveimet bétöltém, s az otthon való skólákat bevégezém,  skólamesterséget szerzék az tsomói skólában, holott egynehány krispint öszvegyűjték, s ehhez néhány igaz férfiú az maga adományát hozzáadá, Bhaga 5372. esztendejében, Rebec havában egynehány más iffiakkal egyetemben hajóra szállék, s elhagyám szép hazámat, Skandinávia földét, hogy meglátogassam az Katakurdok, Bagamérok és Havárok országát. Kívántam ugyanis elmémet az természetnek csudáival, az embereknek munkáival, azoknak látásával, hallásával öregbíteni. Mindezeket pedig más végre nem kívántam, hanem tsak hogy szegény hazámnak, jó Skandináviának hasznára, javára fordítanám.

 Az Katakurdok nagy várossai Pislák, Omasus, Stampfol, Zinbiel, Rebec, Mordent, Würm és Katakurda. Az Bagamér városok Palp, az hol amaz híres Dugó-torony láttatik, Mirza és Prákrit, minek környékén alítják a jámbor hívők Szent Krizoprász sírját. Az Havár városok penig Notalp, Parenchima, Loro, Kelát, no meg Havária. Vajh meglátom-é valamennyit?

  Jó széllel indulánk, s már másnap elhajózánk Hőzöngőr szép vára mellett. Bizony hevesen vágytam volna arra, hogy kiszállván, felhágjak az vár lépcsein, hol egykoron büszke Telmah lába tapodott, s megállván Maris sírjánál, elmélkedjem a régi időkről. De nem lehetvén megállani, hajónk továbbhaladt, s Hümér hona csakhamar ködbe vesze.

 Hosszas tengeri utunk közben megállánk Olma kikötőjében, holott édesvizet vevénk föl, s egynehány utast, kik ugyancsak Parenchima felé igyekeztek. Az míg az vízhordók úton valának, én elsétálék az Oeld Cica fogadó felé, holott valaha Kete s Olma bírlásáért küzdöttek az iffiak, Yaszeli, Dan, s a gonosz Dszemü. Majd penig az Omasus-béli hősök kelének itt harcra Olma váráért. Későbben penig e várban nevekedett Búskomor Szelám lánya, ki apjának hitvese s öccsének anyja lőn, bárha akaratlan. Az fogadóban rendelék egy meszelly csimbort, és elkortyolgatám, míglen újra hajóra kelle szállni. Messziről tekintgeték az vár felé. Olma várát jól lehete látni, biza igen romos vala.

Parenchima előtt nagy vihar támada. Mondának, hogy Sanoj szökése óta az Viking-tenger igen viharos. Az Yaszeli-szoroson át hirtelen csap le az szél, s olykor fel is borítja az gyengébb hajókat. No itt megösmerém az tengeri betegséget, s nagy rókákat bocsáték az tengernek vizébe. Így,  hátszéllel érkezénk Parenchimába, s bátor ugyanvalóst bajlódának az tengerészek az kikötéssel, egyéb baj nélkül partra jutánk.

 Megkeresvén az Öt Imához címzett fogadót, vatsorát és szállást kérénk. Azt mondá az fogadós, hogy vatsora tsupán az ötödik ima után leend. No kurta egy vatsora vala, s az ser igen potsék. Igen drága vala penig. Az szállás megjárta volna. De az szerentse álnokul szolgált. Igen buja fehérnépek laknak arrafelé. Megneszelvén jöttünket, eme tisztátalan személyek hízelkedéssel hozzánk telepedének. Egyikőjük énhozzám járula s kezdé szorongatni kezeimet, édesgetni fejemet, gyakorta meg is tsókolgatni, ahol ére. Észbe vevém, mi végre lönnének az effajta édesítések, felemelém fáradt testemet, s kamarámba húzódék. Az asszonyi állat azonban nyomomba jöve csecseit mutogatván, ám eszembe vevém jó atyám jámbor intelmeit, s ez némber orrára tsapám az ajtót. De álmom igen nyugtalan vala. Társim panaszolkodának regvel, hogy úti pénzük ugyan tsak megfogyatkozék.

 Másnap körben járék az városban. Az piactéren egy pompás oszlopot láték, melyen egy hatalmas Szem vala látható. Vele átellenben egy pompázatos bálványos ház állott vala. Kapuja fölött Parenchima fája mívesen kikalapálva. Ez helybe lakozott Spasmogen király hat esztendőkig s uralkodék, mígnem kitelének az ő uralkodásának napjai, s az város lakói elkergeték őt. Melly forgandó is az szerentse!

 Két nap múlván, Nótalp felé vevém utamat, holott egy gazdától kényelmes pemmikánfogatot bérelék, s az folyó völgyében felfelé indulánk. Kívántam ugyanis látni Lorónak kráterét, az hol amaz híres Kőszikla áll. Az kráterben tiszta vízű tó van, mondják, igen mély. Az balszerentse ugyan mellém szegődött, mert mikoron megszemlélém az hatalmas nagy krátert, melyhez fogható gyenyerőséges vidéket sohult annak előtte nem láték, megfordulván, az pemmikán lába kitörött. Gyalogszerrel kelle tehát visszatérnem Nótalpba, az honnan egy közönséges szekérre kéretőzék föl, hogy Parenchimába visszaérjek.

 Következő nap Pislákot elkerülvén, holott azkoriban rablók garázdálkodnak vala, társimmal együtt Omasus felé vevénk utunkat, föl az hegyek eránt. Ez igen kitsiny város, erős kőhídja vagyon, fogadót azonban sem lelni benne. Egy éltes asszonyság néhány omasuskáért béfogada éjszakára, s másnap sietve továbbmenénk Zinbiel felé. Igen vágytam látni amaz híres zinbieli akadémiát, holott is megmaradék két esztendeig egy hónap híja. Reméltem vala, hogy elmém az kisebb grádicsrul nagyobbra jutand. Bhaga a megmondhatója, vajh így lőn-é.

 Zinbiel igen szép város! Hegyen épült, melynek lábainál az Palpion vörhenyes vize csörgedez. Mondják, attól az agyagtól nyeri ezt a színt, melyből az környék fazekasmesterei az híres palpitálakat, palpaspoharakat készítik. Az környék asszonyai pedig akazsu-telepeket tartanak, holott ezen kicsiny állatokat abroszok, kelmék kilikasztására, akazsúrozására használják. Sohult még ilyen állatot nem láttam! Oly egyenesen rágják az likakat az kelmébe, hogy pompázatos tsipkének látszik. Igen jó pénzt kapnak egy-egy ilyen terítőért vagy ruháért. De őrzik is ám ezeket az állatokat, és semmi pénzért el nem adnának tsak egyet sem.

 Az városnak szép, faragott kőházai vagynak, s az legszebb ház az universitas. Ah, melly sokat koptatám padjait! Melly sok fóliánsokat betűzgeték könyves házában! S melly sokat disputálék az zöld taláros professzorok előtt!

 S ah, melly sok vigasságot szerzénk deáktársimmal, az mikoron az Tsimbókos-patak melletti szöllőkbe kijáránk, sok jó kupa Homoki Zinbielt nyeldekelvén. Más hamisságok is megestek vala az nagy fuszlivágó innepeken, holott reg kelvén, mindenfelé szerte rebecek, gatyák, pendelyek illetlenkedének az fűben. Jó szándokú gatyavadászok ilyenkoron az hajnali harmat hullta előtt öszvegyűjték eme ruházatokat és szerény díjért visszaszármaztaták magukról megfeledkezett birtokosiknak. Biza sok család békéjét megőrzék ezzel az jótét lelkek.

 Ideje kelve, Zinbielből továbbmenvén Rebec vára felé igyekeztem. Valaha derék kővár lehetett, most már igen romos. Az vár mellett kanyarog az számomra oly kedves Tsimbókos-patak. Ott hálék az vár alatt, az számtartó házában, s estélledvén, nagyokat kortyinték az magammal hozott Rebeci Fuszlivágóból. Éjjel belopókodzék hozzám az számtartó felesége, s lábaimat fogdosá. De én igen heves álmoktól gyötrettetvén hajnalig, álmomban az asszonyt úgy megrugdosám, hogy az kiesék az ajtón. Mikoron is felébredék az számtartó, éktelen lárma, kiáltozás lőn, s az szemérmetlen asszony igencsak elvereték, s éngemet átkoza. De ki tehet arról, mi álomban történik?

 Rebec felől átkelvén az Katakurd hegységen nagy fáradsággal feljuték Würmnek várába. Alig kelheték át az Würm folyón, oly sebes sodrású a vize. Mindjárást meg is értém az híres mondást "Avagy bévehetd-e Würmnek sziklavárát?" Az várnak híres története vagyon, hisz ennek tömlöcében szenvede rabságot Krispin, ki a maga nemzetségéből az tizenharmadik kerál vala, s az ki sohult nem látá meg többé az napnak fényét. Sorsán szomorogván az fogadóban igazi würmösbort kérék, bíz igen drága vala, három würmöt elkérének érte.  De jó bor vala.

 Ekkor már ége lelkem az vágytól, hogy beiratkozván az Havaria Universitasra, elmémet tovább pallérozzam. Setarkos műveit kívántam vala studírozni. Mindjárást érkezés után nagy megütközés ére. Egy fogadóban hagyám málháimat, majd az városba indulék, holott egy kissé temérdek, ámde bájos havár leányzóval lőn találkozásom. Besetétedvén közben, keresém az fogadót, holott málháimat hagyám. Ekkoron nagy vörös havárok toppanának elém, és javaimat kívánák megszerezni. Heában mondám, hogy semmim sincs, az kurafiak leránták ékes ruháimat, elvevék kevéske thugjaimat, s egyetlen szál alsó gatyában magamra hagyván, még jól el is tángálának az temérdek, ámde bájos havár leányzó szeme láttára. Heában reméllék sajgó fájdalmimra s kínjaimra enyhet s vigaszt az leányzótul, bíz ő nagy vihogva az rablókkal eltávozék. Nagy fájdalommal térék szállásomra, s az álom reggelig elkerüle. Mi álnok is az asszonynép!

 Méges megmaradék Haváriában, hogy stúdiumimat folytathassam. Az város az Katakurd-öböl partján fekszik, az Mordent folyónak torkolatinál. Levegője kellemetes, havat én ottlétem alatt egyszer sem láték. Ittlétemet felhasználám arra, hogy az környező érdekességeket megszemléljem. Legelsőbben is az Miguost látogatám meg deáktársimmal, hogy lássam, hol hangzott Zwenn utolsó sóhaja. No, ha csontfagyasztó jeget várék, bizony tévedék. Enyhe idő vala és derült ég. Útközben elhaladánk az Protán-hegy mellett, holott pompás szőlőültetvények valának. Az erdőben bájos kis állatokat, kvangákat látánk, kik olly szelídek valának, hogy meg is lehete őket simogatni.

 Visszafelé a tengerparton jövénk, megkerülvén az Protán-félszigetet. Útközben látánk az parton egy nagy hodályt, melynek ablakát kirágá az menyét. Egy fogatlan vénasszony azt jövendölé, hogy 200 esztendő múlva itt város fog állani. Én bizony ezt el nem hittem, oly kietlen vala az táj.

 Máskor penig Kelátot keresénk föl, holott is az fogadóban nagy tál kelátot tolt elénk az fogadós. Egyik társunk mohón fel is kapa egyet ebből az ürüszemmel töltött süteményből, éhségében nagyot harapván belé. Egy fertály óra sem telt el, az szerencsétlen deák ráncosodni, őszülni kezde, fogai kihullának, estére olyan lőn, mint ki 100 éves is elmúlott. Bizony többet nem is vala maradásunk abban az városban.

Nagy böltsessegű professorimnak hálá, az magisterséget esztendő múlva elnyervén, folytatni akarám utazásimat. Barátimtul ámbár súlyosan megintetvén, Mordent felé indulék el, lévén, hogy sokat hallék az szernyő szelamlikakról, s kalandvágyó iffiú lévén, látni kívánnám azokat. Elhatározám, hogy leszállandok az Nagy Szelamlik mélyére, megtudni, mi igazság vagyon az mendemondákban, vagynak-é ott sárkányok avagy dugómanók. S ha vagynak, mi végre vagynak?

 Még el sem érénk Mordent szép várát, máris éktelen üvöltést hallánk. Vezetőm, kit sok pénzért fogadék az útra, megnyugtata, hogy tsupán az meluzin üvöltését hallom. Esti imára szólítja az hívőket. Mordent várának tömlöce előtt megállánk, megemlékezvén arról, hogy  itt végezék ki az utolsó sámánt. Fogadót keresék, ámde az rosszkedvű mordentiek nem látának szívesen, s úti vezetőmnek ki is üték egy vagy két fogát, miért is erőssen szitkozódék. Kénytelenítteténk az várnak tömlöcében hálni. Nehéz vala az álmom, balsejtelmek által gyötrettetém reggelig.

 De szándékomtól el nem tántoríttatván, ma útra kelek az Nagy Szelamlik felé. Ha vissza nem jövéndek, írásom adassék apám kezébe, ki lakik Tsomó várossában, Skandináviában, az Olmai úton...

Forrás: Ókatakurd olvasókönyv