|
|
|
Stephanus de genere Bartolits:
Költősors
Papír van előtte, üres és
fehér
Fejében lassan elül a rút viszály,
Rímek szállanak, mint megannyi
sirály
Nincs oly műszer, mi ebből bármit
lemér.
Hosszú az út, míg a Parnasszra
felér,
Elsuhan addigra lován Szent Mihály
Mire eléri, mi költőnek kijár
Elfogy végleg az ifjonti jó kedély.
Nem ünnepel hát, csak csendesen
lapul
Várja múzsáját, jöjjön a nagy fogás
Mozdulatlan ül, csak feje jár
vadul
Csendben számolja, verssora hány
morás,
Mígnem egy este végleg belefásul
Hisz mind hasonlít, verse mint két
tojás.
Önkritika
Versem, akár egy nyelvi
karambol.
A szavak, mint felhőnyi seregély
Feszes rendben dőlnek ki magamból
De attól még értelmet ne remélj.
Néhány sor, mint ókori
ereklye
- Lehet, ez a csodával határos -
Rímel a párra vágyó felekre
De a legtöbb még mindig magányos.
E sorok vége, mint rút
vadállat
Semmi más szóval együtt nem pendül,
Ily sort költő nem kíván magának
Ihlete ettől mélyen megrendül.
Lévén ilyen sivár a
láthatár
Több sort nem is írok máma már.
|
|
|
Attila de genere Catus:
A nagy buzera
Buzerát löktem, négy fal,
karambol!
Bajnok lettem, díjam egy
seregély,
nem holmi érme talmi aranyból.
Nem gratulált Egerből Seregély.
S e dicshimnuszom nem lesz
ereklye,
mert nem olyan győzős, nem
határos.
Nem csüng rajt ezerrel majd a város,
s méltán lesz versem rögvest feledve.
De bíztat díjam, e kis
vadállat.
Pennám helyett a dákóm, ha
pendül,
s a zöld posztón golyóim, ha állnak,
és testem biliárdasztalnak dűl,
s kocsmai füstbe burkolt a láthatár:
nem is nagy baj, hogy így nem lát Határ.
Varázskör
Akkor lett minden csendes, szép és
fehér.
Akkor múlt el egyszerre minden
viszály.
Nem volt akkor már se gém, s nem volt
sirály.
Ott álltunk mind az előtt, ki majd
lemér.
Mi furcsa, törekszik mind, amíg
felér.
Egymást előzi, mígnem ott áll
Mihály.
Ő jó fuvaros, s mindnyájunknak
kijár.
Rajta hát, pajtikák, hol a jó
kedély?
Most már mind remeg? A sorban mind
lapul?
Miért? Csak nézz le hát, nagy volt a
fogás!
Mi nagy volt a zaj! Hogy forrtunk mind
vadul!
Már síri csend. És mindegy, hogy hány
morás
a vers, mert nem hallgatja senki.
Fásul
sorunk. De csitt! Ott lent reped egy
tojás.
|
|
|
Susanna de genere Elekes:
Fehér sziklák...
A sziget sziklái kopott,
fehér
kalapot húztak. Látszik a
viszály,
a harc. A parti madár, a
sirály
fészkét féltő nő, ki mindent
lemér,
s fiókáit betakarja,
felér:
tollzuhataggal. Látja ezt
Mihály,
botjára támaszkodva Ő
kijár
békés napsütésben. "Fő a
kedély!"
ezt vallja. Majd a sziklának
lapul,
reméli, hogy ma lesz a nagy
fogás!
A madár farkassá vált íme,
vadul
Mihály kezébe mart, még a
morá
sem hatotta meg! A vadász
fásul.
Baktat haza. "Reggel nem lesz
tojás!"
Conclusio
Mint kereszteződésben
karambol,
olyan sűrű madár a
seregély.
Szőlő dombon gyakorta barangol,
mi utána marad... az már sekély!
Így fogy el életem, mint
ereklye
becses kincs. A pokollal
határos,
mennyországra néző tágas erkélye
omladozó, málló fala sáros.
Kertemben juhnyáj, és sok
vadállat,
bégetésre, sakál-zene
pendül.
Nő a jó-, és fogy a csúf bódulat
ha szédül, táncol minden... egyedül!
Pokol, Menny, - összeér a
láthatár,
Olvad. Felszállok én is... mint madár!
|
|
|
Thomas de comitatu Tarjan:
A SZÍNHÁZ VARÁZSA
Függöny fel! A színre toppan Hófehér,
ke: - Unom, hogy a mesém csak elviszáj-
alás! Más már a mesemondás irály-
a! Tompának még jó voltam Kelemér.
en, ám a posztmodern a múlt térfelér-
e passzol, történetemre holmi háj-;
ak rakódtak. Ideje egy sarki jár-,
dán lelnem magam, hol rima repked éj-.
i pillanagóként, mellén a lila pul-,
csi csóknyomot dekoltál: hány s hány
fog ás-
ta didkók! Jó neki! én naiv adul-
tálni akarok mánn! Komor humor ás-
ványait vizembe!
- S tovább kofásul-
na még, de eltalálja egy záptojás-
|
FOKOZATOSAN ELSÖTÉTÜLŐ SZONETT
/MÁR-MÁR BALLADA/
Biliárdasztal. Golyó karambol,
Nagy csattanás. Egy sereg seregély,
száll fel. Fekete madarak, angol
szonettben. A rím: seregély-segély.
Biliárdszoba. Dákó ereklye.
Fél centi. Hegy-töve határos.
Fekete seregélyek seregje,
s a dákó: címer: Biliárdváros.
Dákós seregély*: ismert
vadállat.
Zöld posztó vérzik, csőre ha
pendül,
Biliárdgolyó a Föld. Napszállat.
Tizenkét miliárd az, ki bent ül.
Bent, a golyóban. Sehol
láthatár.
Csak seregély-éj. Fekete madár.
*Sturnus vulgaris daconis
|
TéJéJé AZ IRODALOMTÖRTÉNETBEN
/Jelentés a könyvespolcomról/
Vörös és fekete , Vörös és
fehér.
Stendhal, szerelem, a román/c/ban
viszály;
Csehov: három nővér húga egy sirály,
s Moszkva messzisége hány versztát
lemér! -
őket olvasom most, s ki velük
felér,
strázsálja polcom bajszos Babits
Mihály
/Jónás könyvéből az imája kijár/,
másfelől Tersánszky - bú mellé
kedély,
zsebében parittya, kottakönyv
lapul,
tudja, avarsípon hogy esik fogás,
ha szoknyát pecérel: hódol, nem
vadul,
ujján számolja, egy-egy sor hány
morás
-
férfi sosem, csak karalábé
fásul,
s Csehov, Stendhal, Babits: mind okostojás!
|
|
|
Viola de genere Exiguum
Az örökké csatázó lovagok
A tengerparton, ahol minden
fehér,
Ahol minden békés, nincs harc, nincs
viszály,
Hol csupán a csend honol, kevély
sirály
Kereng, homály borong, ott áll Elemér.
E tény akár egy botránnyal is
felér,
Mert ki szembejön, az nem más, mint
Mihály;
Hiszen neki a harcias cím kijár,
Sohasem volt ő egy elpuhult kedély.
Ha azt hinnéd, Elemér gyáván
lapul,
Csalatkozol: lesi, hol jó a fogás;
Máris a parton csatáznak ők vadul.
- Csak számolom, hogy e vers már hány
morás!
Versszerző kedvem immár egyre
fásul: -
Kár vívniuk! Egyformák, mint két
tojás!
Találós kérdés
Akkorát szól, mint egy nagy
karambol,
Oly gyorsan röppen, mint egy seregély,
Mint bölény, oly messze elcsatangol,
Nem tartja vissza őt a meredély.
Oly drága az, mint egy szent
ereklye,
Hazája Atlantisszal határos,
Oly messze nem visz el már dereglye,
Arra túl nincs már semmi város.
Vérszomjas ő, mint egy bősz
vadállat
És mégis halk, mint hárfa, ha
pendül
Sejted-é mi az? Van már találat?
Időd lejár, hisz az inga lendül;
Immár homályos lesz a
láthatár...
Találd ki hát, vagy elvisz a batár!
|
|
|
Éva de genere Rumbold:
Mert mi fekete, lám, lám, nem
fehér
Mert mi fekete, lám, lám, nem
fehér,
és bizony hogy nem békesség a
viszály,
nem borsó a bab, nem varjú a
sirály
ne kutass e szonettben értelemér'-
Aki a lépcsőn végigmegy, az
felér,
És Misi, Mihók, Miska egyként
Mihály;
ha sok sört ivott, mind a négy
kijár,
zöld húslegyet megvitat ott a
kedély.
S hol tapsifüles bújt, ott nyúl is
lapul,
lötyögő tejfogon nem esik
fogás;
ne tiporjatok reá durván,
vadul.
Nem lesz jó e vers, hangsúlyos, nem
morás,
Lőrincke sír, mert édesanyja
fásul:
Mi az ebéd, mama? omlett vagy
tojás?
Lőrimőri
Rosszabb, mint egy frontális
karambol,
Gyorsabban repül, mint a
seregély,
Egész lakást morzsázva barangol,
Költővel sóhajtok, sekély e kéj.
Röpül váza, album és
ereklye,
Dühöm már az őrülettel
határos,
Ebugatta csintalan gyerekje!
Most új módszer jön, durva, tatáros.
De csillapodik bennem a
vadállat
Szívem húrja mosolyára
pendül
Ahogy simogatja a patámat,
Lábujjaim válogatva lent ül,
S kiderül a szülői
láthatár...
Megpuszilom - már várhat a tatár.
|
Elisabeth de genere Arrabona
Címtelen rímtelen