|
művek: |
|
Műfordítások, parafrázisok |
Anna Follinus:
Téged építve...
Téged építve kezünk reszket
ahogy atomra tornyosul atom.
De ki az, ki téged befejezhet,
te Dóm?
Mi Róma? Csupa rom.
Emészti láng.
Mi a világ?
Még azelőtt szétverik,
hogy tornyaid kupolák fedik,
és benne megannyi mozaikon
átsejlik homlokodon: az ikon
De olykor álmomban
tereid távlata lobban
és nyilvánvalóbban
fel sem tárulhat mélyed
a magasban aranyló élig.
Díszt kér szentélyed,
bennem örökre dobban -
oltárán a végső jel fénylik.
|
Wir bauen an dir
mit zitternden Händen...
Wir bauen an dir
mit zitternden Händen,
und wir türmen Atom auf Atom.
Aber wer kann dich vollenden,
du Dom.
Was ist Rom?
Es zerfällt.
Was ist die Welt?
Sie wird zerschlagen,
eh deine Türme Kuppeln tragen,
eh aus Meilen von Mosaik
deine strahlende Stirne stieg.
Aber manchmal im Traum
kann ich deinen Raum
überschaun
tief vom Beginne
bis zu des Daches goldenem Grate.
Und ich seh: meine Sinne
bilden und baun
die letzten Zierate.
|
|
|
|
Viola d.g. Exiguum:
Kezdetben
Szálljunk le!
s rázzuk össze: mi végtelen,
a vágyainkat; s mi véges, bárha féktelen,
a tetteinket. Mind éppúgy hal-él,
Mint szökőkút lövell, s alél
Vidám csapat, de hajlamos remegni,
könnyeink táncát rejtve fecsegni.
 |
Az eredeti:
Initiale
Aus unendlichen
Sehnsüchten steigen
endliche Taten wie schwache Fontänen,
die sich zeitig und zitternd neigen.
Aber, die sich uns sonst verschweigen,
unsere fröhlichen Kräfte - zeigen
sich in diesen tanzenden Tränen.
KEZDŐBETŰ
Bágyadt szökőkutként fakadnak
végtelen vágyból véges tettek:
mind rögtön reszketőn lelankad.
De mit belsőnk másként elhallgat
erőt és vígságot mutatnak
e könnyed táncoló könnycseppek.
Farkasfalvy Dénes
fordítása
|
|
|
|
Viola d.g. Exiguum:
Őszi hangulat
Langyos a lég,
mint halottas szobában,
melynek ajtaját őrzi a halál.
Nedves tetők csillannak kopáran,
Mint lassan kihúnyó gyertyaszál.
Esővíz jajong
az ereszcsatornán,
Száraz leveleket szemléz a szél,
Felhőcskék húznak a szürke ég ormán,
Mint szalonka-raj, ha útra kél.
|
Az eredeti:
Herbststimmung
Die Luft ist lau, wie
in dem Sterbezimmer,
an dessen Türe schon der Tod steht
still;
auf nassen Dächern liegt ein blasser Schimmer,
wie der der Kerze, die verlöschen will.
Das Regenwasser röchelt in den Rinnen,
der matte Wind hält
Blätterleichenschau; -
und wie ein Schwarm gescheuchter Bekassinen
ziehn bang die kleinen Wolken durch
das Grau.
|
|
|
|
Viola d.g. Exiguum:
Életem mind szélesebb körökben élem
Életem
mind szélesebb körökben élem,
messze fenn a dolgok fölött.
A végső kört elérni nem is remélem,
de nekifeszülök.
Az ősi torony, Isten körül kerengek,
évezredek óta immár;
s még nem tudom, sólyom vagyok-e, fergeteg,
vagy dal, mely távolba vibrál.
|
Az eredeti:
Ich lebe mein Leben in wachsenden Ringen
Ich lebe mein Leben in wachsenden Ringen,
die sich über die Dinge ziehn.
Ich werde den letzten vielleicht nicht vollbringen,
aber versuchen will ich ihn.
Ich kreise um Gott, um den uralten Turm,
und ich kreise jahrtausendelang;
und ich weiß noch nicht: bin ich ein Falke, ein Sturm
oder ein großer Gesang.
|
|
|
|
Elisabeth d.g. Arrabona:
Fatras
(Rilke soraira
Tandori Dezső fordításában)
Argument:
Készülj, Uram. Nagy
nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek.
Argument:
Készülj, Uram. Nagy
nyáridőd letelt.
Napóráink lemerült elemmel,
kitéve szélnek esőnek
rúdjukkal zord egekre merednek.
Gyümölcs, mi volt megerjedt,
zöldek tovább nem érlelődnek.
Így maradsz már, szinglinek belőve!
Társkereső többet nem szpemmel,
Fészbukon írsz vagy gugli felhőben,
Alleeban plázázni ne tervezz,
Napóráinkra jöjj el
árnyvetőnek.
|
Rainer Maria Rilke: Őszi nap
Készülj, Uram. nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.
Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.
Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Viraszt olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.
Tandori Dezső fordítása
|
|
|
Anna Follinus: Téged építve (Wir bauen an dir mit zitternden Händen)