Tekintetes urammal régi kívánságunk
vala, hogy egy napon híres Pest-Buda városában látogatást eszközlénk. A
Lancetta utazási büró segedelmével ez a régi kívánságunk vált valóságossá ez
idei nyáridőn. Utunk előtt, mivel azt hallánk, hogy a szorgalmatosság
híjával létező pesti népek sem a bagamér sem a katakurd nyelvezetet nem
birák sőt anglusul sem nagyon tudának, ezért még itt Zinbielben beíratkozánk
egy igaz magyar okításra.
A számos tanfolyások közül az új
magyar tanfolyamnak adánk előnyzéket. Imhol vagyunk bátrak most ezt a kis
úti descripciót is ezen tudásunkat birtokolva a köznek kiadni.
Mikoron Pest Budára érkezénk a
aéróportról egyenünnen a szállás helyünkre bérkocsizánk. Rögvest észre
vevénk, hogy a késői óra és a nedves időjárás elleniben igen csak nagy a nép
kitódulási kedve. Mindenünnen tarka panneau-k tették hírré, hogy ez az estve
nem akármiljen ám: ez a Muz éj. Nem sokáig töprengőztünk, s a vendégház
recepcióján informálódást kezdeményezénk. Bizony eléggé meglepett bennünket
a pult megett lévő kisasszony mennyire nem esméri a szép magyar nyelvet!
Példának okáért azt kérdezte, hogy
"Miben segíthetek?", ahelyett, hogy azt mondta volna: "Miben állhatok a
becses szolgálatukra?" Alig bíránk megértetni magunk véle! Engemet eme
készületlenség meglepe, de mint eme írás további szakjaiban olvashatjátok
még további hasonlatos meglepetések érének az estve során. Hogy egyik szómat
a másikba ne öltsem, ahogy azt drága tanító urunk Zinbielben számtalanszor
elmondá. Minekutána rövid diskurzus eredményeként fény derült a valóra,
éppen a Irodalmi Múzeum előtt van a hotelunk, nosza átall is ballagtunk,
hogy ott literátorok társaságában múlassuk az estét.
Még nagyobb meglepődést okozott,
hogy magukat literátornak vallók között hasonlatosan érthetetlen beszéd
dívott, mint azt mi már a kisasszony esetében is tapasztalánk odaát a
szállóhelyen. A nyelvezetük tagadhatatlan készületlensége dacára annyit
kihámozánk, hogy paródisztikus művek felolvasásán tartózkodánk. Bár oly
gyakran hívák segedelmül vonni az ismeretlen, furcsa szókat, hogy csak
ámulánk.
Nagy ámulatinkban egyszerre csak
kiviláglott, hogy nem mindenki oly barbár nyelvezetet bír, mert a
hangosanszólónál termő szőke fiatalember, egy bizonyos Lackfi János, végre
igazi magyar románba kezdett, oly athmospherat teremtve, hogy azonnal
abbahagyánk a szüremkezést. Sajnálatosan irigylék eme szép beszédet, s alig
mondá el az anecdótumocskát, rögvest visszavevék tőle a szót. Egy Kis Judit
Ágnes névre hallgató asszonyság még szívből valókat szólott, de a két
conferencié szerepelhetnéke nem tűrt halasztást, ám a mindennemű szép
szavakat mellőző beszédeikből sajnálatosan igen keveset sikerült magunkévá
tenni. Ettől kezdve váncorgani látszott az idő. Bár a recenzorok bizonyára
nagyra értékelék, mi kissebitenénk a többi asszony nemű népek hexameter
stigmáit. De reménylem ennyi ízelítő még a phantáziátlanoknak is elegendő.
A széansznak a publikum tapsa vetett
véget, és mi azonmód bevetettük magunkat a buffetbe, hogy csillapítsuk
mardosó éhségünket. Betolánk jóféle szendiket, virsedliket nem tartózkodánk
a nagy tálakba kihelyezett mustármagból levő mártás fogyasztásától sem. A
mekdonáldok lehúzhatják (a rolettát), olyan prima dinert kerekítettünk,
akárha dejeunernek is bevált volna. A szellem és a test jóllakatása után mi
ott hagytuk a szellemi aristokratia e fészkét és új kalandokra indultunk.
Erről való beszámolásunkat a
következő alkalommal olvashatjátok vagy sem, ahogy azt kedvünk és időnk
diktálja.