MEGEMLÉKEZÉSEK
Juc Villageois:
SEMMIHÁZINÁL TÖBB...
A Symposion társaság október 11-i dátumához a leginkább a fenti rajz illeszkedik, hiszen – bár e tekintetben a források egymástól jelentős mértékben eltérő adatokkal szolgálnak –, 1982-ben ezen a napon hunyt el François Lejeune. (Más szerzők október 10-ét, illetve október 16-át jelölik meg.) A margarétás szignóval jelentkező mester jó érzékkel egy liftszerű jelenségbe állította dolgos főszereplőjét, aki kék festékkel pingálva teremti meg az eget. A hálóinges, kopasz, hosszú szakállas, kedves öreg úr kezdetleges eszközével így a mai nap másik sztárjáról is megemlékezhetünk: Alexander Miles 1887. október 11-én szabadalmaztatta elektromos liftjét. Nem ő találta fel a felvonót, az általa készített változat azonban jelentősen megváltoztatta a gép formáját és működését. Egy olyan automatikus mechanizmust dolgozott ki, amely nem engedte a hozzáférést a nyitott aknához. Ez azért volt fontos, mert korábban gyakran kézzel zárták be a liftajtót, és ha véletlenül elfelejtették megtenni, annak súlyos baleset lehetett a következménye, az emberek beleeshettek az aknába.
Az afro-amerikai származású feltaláló előtt 13 évvel már John W. Meaker is szabadalmaztatott hasonló rendszert, mégis Milest ismerik el a rendszer tökéletesítőjeként. Miles fodrászként dolgozott – Effel Teremtőjével nem sok dolga lett volna, maximum egy kis szakálligazítás.
A teremtés mozzanatának felidézése azért is hasznos, mert a magfizikához és a munkavégzés közbeni hőtermeléshez is kapcsolódási pontot jelöl ki. Ha nem így lenne, vajon mi indokolná, hogy a Jó Isten hálóruhában, egy szál klepetusban igyekezzen eget varázsolni?
(1987 – Szalay Sándor; 1889 – James Prescott Joules) « La lecture, une porte ouverte sur un monde enchanté. » François Mauriac (Extrait du journal Le Figaro littéraire) „Az olvasmány egy olyan nyitott kapu, ami elvarázsolt világba hív minket.”
Juc Villageois:
Pierre Alechinsky
(1927. október
19.)1
Juc Villageois: Pierre Alechinsky
Pierre Alechinsky kedves festőm, így ma örömmel láttam, hogy 86. születésnapját ünnepelhetjük a Szimpozion társasággal. Legutóbb 2009-ben írtam brüsszeli retrospektív kiállításáról „A játékmester” címmel. A művész 1951 óta Párizsban él, összefoglaló tárlata is a francia fővárosban volt – legutóbb hetvenedik születésnapjának alkalmából – a Jeu de Paume-ban, 1998-ban. A mester igyekszik kapcsolódni a korai németalföldi festészethez (id. Pieter Brueghel), a nemzeti festőnek kikiáltott és ezzel megkerülhetetlenné vált James Ensorhoz, valamint azokhoz a kortárs irodalmi alkotókhoz, akikhez karrierjük kezdete óta mély barátság fűzi. Mind tematikájában, mind formakészletében újra és újra előbukkannak azok az emblematikus motívumok, amik a fenti alkotókra utalnak.
Pierre Alechinsky 1927. október 19-én Brüsszelben született, az egyik legnagyobb belga ipari negyedben nőtt föl. Édesapja orosz zsidó-ateista emigráns, édesanyja brüsszeli, művészet iránt fogékony, polgári értelmiségi. Pierre Alechinsky 1944-ben iratkozott be az École Nationale Superieur d’Architecture et des Arts Décoratifs (Építészeti és Iparművészeti Főiskola) kurzusaira, ahol illusztrációt és tipográfiát tanult. 1947-ben csatlakozott a Fiatal Belga Festészet (Jeune Peinture Belge) elnevezésű csoporthoz. Főiskolai tanulmányainak befejezése után, 1948-ban öt hónapra Párizsba utazott, majd hazatért Brüsszelbe, ahol megismerkedett Christian Dotremont-nal. Annyira hatása alá került a költő egyik versének, hogy 1949-ben maga is csatlakozott a CoBrA (Koppenhága – Brüsszel – Amszterdam) csoporthoz, melynek Dotremont egyik alapító tagja volt. A művészcsoport absztrakt expresszionista felfogása új irányba terelte Alechinsky képi fogalmazásmódját. 1951-ben a francia kormány ösztöndíjával ismét Párizsba utazott, és végleg letelepedett a francia fővárosban. Iskolai tanulmányai idején jobb kezét fejlesztették, míg művészetében jól ki tudta használni balkezességét:
1952-től minden nehézség nélkül kezdett rézkarcokkal foglalkozni. 1954-ben kötött ismeretséget Walasse Tinggel, aki távol-keleti kultúra elmélyült megismerésére biztatta. A japán kalligráfia – az egész életművet tekintve – érezhetően mély nyomokat hagyott a festőben.
1963-ban a Párizs környéki Bougivalba költözött feleségével, Mickyvel, portréinak gyakori modelljével. 1965-től az olajfestéket akrilra cseréli. Általában vászonra erősített papírra fest. A 70-es években rengeteget utazott, egyre több hivatalos megrendelést kapott. Többek között felkérték, hogy tervezze meg az Air France Boeing 747-es gépének belső építészeti megoldásait. 1975-ben a dániai Louisiana Museum, Humblebaek egy egész termet bocsátott rendelkezésére, hogy bemutathassa műveit. Ugyanebben az évben Pierre Alechinsky 200 alkotását elégette, mert úgy érezte, hogy nem felelnek meg tökéletesen azoknak az elvárásoknak, amiket velük szemben támasztott. 1979-ben a Maeght Galéria művészeinek sorába lép (később a galéria nevet változtatott és a mai napig Lelong Galéria néven működik). Pierre Alechinsky életművét több elismeréssel jutalmazták, többek között az Andrew-W.-Mellon díjat is elnyerte. 1983-tól az École Nationale Supérieure festészeti osztályának tanára volt, majd 1994-ben a brüsszeli egyetem díszdoktorává választották.
A művész legfontosabb témái: ember- vagy tárgykupacból felépülő hegy, kígyók, szerpentinek, mitológiai lények a gyorsaság és a lassúság különböző megfogalmazásai gesztusként, közlekedési eszközök ábrázolásával (hajó, vonat). A leíró és elmesélő képformálás egymást kiegészítő és feltételező egysége mind a figuratív, mind a geometriai ihletettségű műveken megfigyelhető. A képregényszerű jelenetsorok szerkesztése a hetvenes évektől jellemzi a művészt.
A korai munkák között a művész útkeresésének példáit találhatjuk meg, későbbi rézkarc-sorozata már nyitást jelent a szürrealizmus felé. Munkáiban katonai térképeket is felhasznál.
A nyolcvanas évektől a frottázs – csatornafedelek –, a grafikus és a festői, folthatású elemek keverése, az üres és teli alakzatok egymás mellé sorakoztatása jellemzi a művészt. Az ötvenes éveket kalligrafikus, hatalmasra nagyított, a betűket vizuális jelnek, képnek tekintő formavilággal megfogalmazott alkotások reprezentálják.
A korszak sötét színeit, nyomasztó témáit a hatvanas évektől derített színek, sematizált antropomorf formák használata váltja föl. A végletességet a fekete és a fehér dichotómiájának segítségével fogalmazza meg a mester. A filmek felé tett kitérők a zsúfolt és üres „képkockák” váltogatásában érhetők tetten. Ahogy a film a mozgás új dimenzióját hozza a megmerevedett festészeti alkotásokba, úgy ez az (re)animálás a németalföldi művészek előtt tisztelgő emlékállításban követhető nyomon.
Gyakran csak a figurák beállítása vagy egy-egy gesztus utal az idézett műre, szerzőre. Több festményben is megemlékezik James Ensorról, aki mély benyomást tett az induló Alechinskyra (Ensortól indulván, 1973; Hommage à James Ensor, 1956; A tea szelleme, 1965 és a sokat publikált Central Park, 1965). A két művészt nemcsak képi világuk, de sajátos, sokszor szarkasztikus humoruk is összefűzi egymással. Ahogy a nagy előd, Pierre Alichinsky is több műfajban alkot. Számos esszé- és verseskötete jelent már meg, könyvművészeti tárgyakat, kerámiákat is készít. Nyelvi játékosságot tükröznek címadásai, pl. a Parce que cela ma muse (Mert ez szórakoztat / Mert ez a múzsám, 1963) és a női arcot formáló Volcan ensorcelé (Megbűvölt vulkán, 1974). A 80-as években Alechinsky művészete a nonfigurativitás felé mozdult. A kilencvenes évektől festészete az üres vászon elfogadásáig egyszerűsödött, munkái inkább grafikai jellegűek, alig pár ecsetvonással vázolja fel vásznait. Növényi motívumokat feldolgozó képei rokon vonásokat mutatnak Alexandre Hollan emberi jellemeket hordozó fa-sorozataival. A rokonság a közös kalligrafikus múltban keresendő.
Flora Danica című grafikai lapjain egy 19. századi biológiai tankönyv ábráira komponált érzéseket, hangulatokat jelenít meg. A Volturno (1989) címmel jelzett művén Turner képeit fogalmazza át, a gyorsuló mozgást a vonat, a lassú megfontolt mozgást a hajó jeleníti meg. Pierre Alechinsky szélsőséges fantáziavilágot tár elénk, vidám tömegjelenetei éles ellentétben állnak a végtelen magány – az életműben ritka – paneljeivel.
1A teljes cikk megjelent: Alechinsky, a játékmester (Pierre Alechinsky kiállítása), Műértő, 2008. február, p. 21. A kiállítás címe: Alechinsky A-tól Z-ig, a 80 éves művész köszöntése a brüsszeli Szépművészeti Múzeumban, 2008. március 30-ig.
Pierre Alechinsky - videón
http://vimeo.com/33554746http://www.evene.fr/arts/actualite/pierre-alechinsky-portrait-interview-art-1219.php
Umberto Boccioni (Reggio di Calabria, 19 Ottobre, 1882 – Verona, 16 Augusto 1916)
Umberto Boccioni 33 éves korában, 97 évvel ezelőtt halt meg. Idén lenne 130 éves.
http://www.raiscuola.rai.it/articoli/umberto-boccioni-le-parole-di-un-pittore/3274/default.aspx
Camille Claudel (Frere en Tardenois, 1864, december 8. – 1943, október 19.), Paul Claudel húga, Auguste Rodin tanítványa
1913-ban veszik fel a l'Hôpital Psychiatrique de Ville-Evrard-ba, majd átszállítják a l'Hôpital de Montdevergues, Avignonhoz közel, itt is hal meg 30 évvel később.
2.
Magas fű (Les hautes herbes),
1951, olaj, vászon, 130 x 162 cm,
Madrid, Museo Nacional,
Centro de Arte Reina Sofia © ADAGP
14. Megbűvölt vulkán (Volcan ensorcelé),
1974, olaj, papírra és vászon, 137 x 154 cm,
Oostende, Museum voor Schone Kunsten © ADAGP
17. Sétány, I. (Passerelle, I),
1986, akril, vászonra erősített papír, 270 x 500 cm,
magángyűjtemény, © ADAGP