Művek:

Viola de genere Exiguum:

Bánk bán,
(az eredeti)

Helyszín: Gertrudis kerálné akszín szálája
Esztrigán várában

Gertrudis / Bánk / később: Ottó

BÁNK :

Béjárám egész magyeri földet,
s találék, hah, vérgonyasztó, szörnyő vad nyomort.
Látám, hogy mend keráli türvén földbele düngültetik!
Az nyögsanyarta nép csak sepedezik, piház,
elveszte tél-túl potnát, csart, sugát,
esmeg ennhorjot, dedet, pohontyot ...
Csak senyvedez, csak dögledez, bútűrű döfendi lilkit.

Óh hogy nincs bék az romok küzin,
mioltátul te, felséges kerálné akszin,
purhonya cselkesiddel bésunnyogál ez uruszágbele!

GERTRUDIS:

Vajh ki cihellett téged ellenem?
Hogyan merészelsz pórén pocázni éngem,
Kerálumk, Endre hittesét?
Térgyülj elébem, páhás gyimót!
Pöhös nyagóg! coki hát!

BÁNK:

Isa nüm, sumha!
Magyeri nüm térgyül akszínállatnak elűtte!
Tám cselkesid csuszmásznak lábaidnál,
De magyeri nüm térgyül, heon Isten elűtt,
mikor vimággya.

GERTRUDIS:

Mundoám, gyimót!
Nem múlhatd timnücüt, hahogy
nüm guzsorodsz le kerál akszínja elűtt!

BÁNK:

Sumha nüm kushad le akszinállatnak előtte
Bánk bán, Endrének helynöke!
Ki vagy té? szotykon vatyorgó, vity-váty veckelő?
Kerál akszínja, ki vad bujának bulsátá kezire
ez ártatlat lelkit, Melindát, hogy az űt kedvire gyakhassa,
hogy anyját fiátul válassza, esmég eszit vegye,
s utószor Bánknak jonhát búól szakassza?

GERTRUDIS:

Hazudol, Bánk! Légy áldkozott, magad, s Melinda es!

BÁNK:

Magadat áldkozd, akszinállat!
Vagy tedd tudotlonná dvorod, s éngem es,
hogy ne légyen dvor cafatja hittesem!
Kárán es káromon nüm örüljenek!
Úgy letérgyülök, hogy vimággyalak.

GERTRUDIS
(gúnyosan):

Heon nevessen dvorom.
Brátinkat nem szánjuk, csak múlatunk, ha esnek.
Migesett Melinda? Ü baja!
Minek keáltá világgá, hogy Ottó rimája lett?
Hogy Bánk az búbján szorvokat visell...
Né, látni már!
Hogy nüm kacingáljak magam es?

BÁNK:

Óh, Csetves, rihált, pohondi szörny!
Mered csotválni sirolmos lelkimet?

(fenyegetőleg közelít Gertrudishoz)

GERTRUDIS
(kiált):

Hé dvornik! Emberek!
 

OTTÓ
(az oldalszobából bényit):

Nénám! - (megijedve). Oh Gott!
Piha! ez itten Bánk maga!
(Visszaszalad s bezárja maga után az ajtót.)

BÁNK
(hasztalan igyekezvén utána rontani, kiált):

Huj, ördögfattya!
Süly reád , te ponya, csetves, rihált, pöhöndi csép!
Csorhózzék szik töpörré jonhod, vetyked,
folyánk cihó buzogjon rút pohányodon!
Száradjon le két karod, kivel nőmet nyoszolmádra hajtád,
kivel habkaságos gemellőit nyomorgatád,
száradjon le vecsellőd, kivel gyaktad őt!
Bánk hevély kínja emészjen, míglen
nop, hold, hugy világol égnek boltozatján!
Bánk hevély kínja emészjen, míglen
bírságnap eljő, s ördög tépázza harpocsod!
Légy áldkozott, vérnősző barom!
Légyen örökkön áldkozott az hely,
hol tégedet csüvöllött anyád!

GERTRUDIS
(nekidühödve, tőrt kap, és Bánkba akarja ütni).

Gyimót, ezt migkeserűllöd!
Merániát ne bántd!

BÁNK:

(Megfordúlván, kitekeri kezéből a gyilkot és agyonszurdálja.)

GERTRUDIS:

Pá-hás gyi-mót! Ó, sühhhh!
(Elhónyál...)

Forrás: az elveszett Sybilla-kódex, melyet másolójáról, Világnoki Sybilláról neveztek el, mely szöveg alapján egy névtelen vásári komédiás az iménti színpadi játékot készítette, bizonyíthatóan eredeti nyelvezetben.