Művek:

  Parafrázisok

V.d.g.E.:

Egy mondat a szeretetről

Hol szeretet van,
ott szeretet van,
nemcsak a szólamokban,
nemcsak a szózatokban,

nemcsak a templomi imákban,
nemcsak a sajnos hiában,
későn adott virágban,
ott szeretet van

nemcsak üdvözlésképpen
elhangzó szép beszédben,
megköszönésben,
titkos félre-nézésben,

nemcsak ahol pimasz
módon kél egy grimasz,
ott szeretet van,
nemcsak a hervadtan

elmondott „jól van”-okban,
előtte pofonokban,
s abban, ahogy a gyermek
könnyeket nyelhet,

nemcsak az itthon
csak félig titkon
stikában,
fogak közti szidásban,

kíméletlen szóban,
vészterhes pózban,
ott szeretet van

nemcsak a sürgetésben,
kényszerített evésben,
szinte fuldoklásban,
szinte már haldoklásban,

a rendet
reklamáló felgerjedt
szózuhatagban,
hideg szemsugarakban,

ott szeretet van
nemcsak a ritmusosan
csapdosott zengő ércben,
a cimbalom pengésben,

hol szeretet van,
ott szeretet van
nemcsak a zenében,
az angyalok nyelvében,

bölcsességnek titkában,
hegyek mozgatásában,
tűzhalálban a máglyán,
vagyonod széjjelosztván,

a nyelveken szólásban,
prófétálásban,
nemcsak szóban és hitben,
épp ott rejtezik minden

abban
a nehéz pillanatban;

hol szeretet van, ott van
nyilvánvalóan
minden percben,
minden órában lesben,

ott szeretet van
tapinthatóan
az ígérgetésekben,
a megszegésekben,

abban, ahogy az ember
még továbblépni sem mer,

nemcsak a csalódásban,
nemcsak a zuhanásban,
nem az álmodottban,
hanem valóságban,

az ott van
párkapcsolatban,
mikor megcsal a kedves,
- tudod: te vagy a vesztes;

ott van a barátságban,
elvesztett vidámságban,
fel nem vett telefonban,
- az ember beleroppan -

ahogy egyszer csak
egészen egyedül vagy
mert ott van
az álmodban,

nemcsak becsukott szemmel,
ébren tudja az ember,
nagy-nagy kifosztottságban,
lélekmagányban,

mert szeretet van
- tudod magadban -
ott a fájó hiányban,
előtte már vitában,

mert dédelgetést vártál,
de csak egy bonbont kaptál,
mert jó szót vártál,
de egyedül maradtál,

egyedül a szobádban,
egyedül az utcában,
egyedül a városban,
sohase vagy párosban,

élnél egy külön bolygón,
ezt érzed fojtón,
mint a kis herceg,
ki rózsájával henceg,

pedig egymást szeretjük,
társaságát keressük,
- hol csúszik félre? -
- nem vesszük észre -,

hisz türelmesek voltunk,
fel nem is fuvalkodtunk,
kerültük a kérkedést
s az irigykedést,

nem viselkedtünk bántón,
nem mondhatják ezt vádlón,
közben naphosszat
nem róttuk fel a rosszat,

nem örültünk hamisnak,
ki kétfele kacsingat,
igazságnak örültünk,
dühöt kerültük,

minden vétket fedeztünk,
tűrni elkezdtünk,
hitben megálltunk,
jó reménységre vártunk;

nem tartott soká, nyilván,
nem mehetsz át e vizsgán,
kudarcot vall a szándék,
leáll a játék,

igen, szeretet, az van
minden hívatlan
esti vendégben,
már a csöngetésben,

felvert álomban,
éjféli telefonban,
kölcsönkért kenyérben,
vissza nem adott pénzben,

vég nélküli panaszban,
- topogva állsz, zavartan -,
nem mukkansz,
míg ki nem pukkansz,

mert minden percben ott van,
ott a vasárnapodban,
hétköznapodban,
tegnap- holnapodban,

amikor bánthatsz,
amikor megbocsátasz,
de azért nem felejtesz,
szabadon nem eresztesz,

ha feltételeket szabsz,
ha csak vonakodva adsz,
visszaveszed, mit adtál,
ha elevenbe martál,

hogyha szavad megaláz,
legyaláz;
vagy mást kényszerítesz,
vagy ha megszégyenítesz,

ha dühödben kiabálsz,
hogyha rosszul reagálsz,
ládd: baj kezdődik,
mindenki megsebződik,

mert éppen nem vigyáztál
nagyot hibáztál,
ilyen ez a szeretet,
sokat ad vagy keveset,

van hogy képes ölelni,
szép szókat lelni,
van, hogy tud híven várni,
karját kitárni,

hogy tud mást támogatni,
beteget látogatni,
éhezőt megetetni,
a nem látót vezetni,

mert ahol szeretet van,
hiába, lelkedben van,
ha hőség van, vagy ha fagy,
te csupa szeretet vagy;

épp ezt látod magadban,
elmondhatod szavakban,
megírhatod e versben,
hisz igaznak hat fejben,

mert ahol szeretet van,
hiába, ez van,
nem vagy biztos magadban,
a pillanatban,

mert látod,
- bár a jobbat várod -,
csak deficites marad,
sose vagy ebben szabad.

Az eredeti:

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott - "vigyázz!"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban:

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget:

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves,
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog:
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.