A kis herceg legújabb kalandjai

Viola de genere Exiguum:

Gondolatok a Fehérlófia című népmese kapcsán

Aki nem emlékezne rá, alul megtalálja a mesét.

A mese így végződik: "Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak."

Máig is élnek. De vajon hogyan?

Mert hát bizonyára felvet néhány problémát a történet. Ott volt a három királykisasszony kétszeres özvegységtől sújtva. Még csak nem is sejtjük, hogy vajon milyen érzelmeket tápláltak egyrészt elrablójuk, másrészt megmentőjük, illetve megmentőjük árulói iránt. Szondy Lipót elégedetten simogathatná a szakállát a sírjában, ha viselt volna szakállt, de hát így csak az állát simogatná, és felállíthatná a királykisasszonyok sors-analízisét. Erőszakos cselekmény volt az ő elrablásuk. Mégpedig csoportos erőszak, hiszen a három sárkányfivér egyetlen családból választott menyecskét magának, elvitték az öreg király mindhárom leányát. Valószínű, hogy a tippet a sárkányfivérek továbbadták öccsüknek.
Kérdem én: ha már az egyik leányzót elrabolta egy sárkány; miért nem őrizték a többit jobban? És ha a második leányzót is sárkány rabolta el, hát a harmadiknak a napra se lett volna szabad kimennie, sőt ablakot se lett volna szabad nyitnia, ha nem akart nővérei sorsára jutni.
Kétségtelenül viktimológiai eset, ha az első lányrablást még másik kettő követte. Avagy épp arról van szó, hogy a leányok lelkileg sérült személyek lehettek, valamilyen önbüntető, önsorsrontó erő késztette arra őket, hogy kitegyék magukat a veszélynek, s hagyják magukat a sárkányok által elrabolni.
Vajon milyen férjek lehettek a sárkányok? Úgy gondolom, hogy teljesen kizárt, hogy gyöngéd, asszonyukat becézgető, dédelgető urai lettek volna a lányoknak. Már maga az asszonyszerzési mód is azt mutatja, hogy szadista, férfierejüket csupán az erőszak által megélni képes lények voltak. De hát egy szadista és egy mazohista házassága akár még jó is lehet... (?)
Őszinte szerelem azonban nem köthette a királylányokat a sárkányokhoz, hiszen némi aggodalom érződik ki hangjukból, amikor a vadidegen Fehérlófiát meglátják, féltik életét, hogy a sárkány elpusztítja a legényt. Hangjukból azonban talán némi büszkeség is kicsendül, amikor férjük erejét írják le.
Amikor pedig Fehérlófia egymás után legyőzi a háromfejű, a hatfejű és a tizenkétfejű sárkányt, egykedvűen tudomásul veszik, hogy immár visszakerülnek az apai házhoz. Hiszen a szabadítást nem kérték, valljuk be, Fehérlófia teljesen önkényesen tette özveggyé a három királylányt.
Azonban a lányok sorsát továbbra is az erőszak határozza meg. Fehérlófia - aki pedig már meggyőződhetett volna arról, hogy szolgái nem egyenes lelkű emberek, Hétszünyű Kapanyányimonyók látogatását egyikük sem árulta el a gazdájának. Nyilván szégyellték vereségüket, de ez nem mentesíti őket az álnokság vétségétől, hiszen három napig eleség nélkül maradt a kis csapat az ő hibájukból. Ráadásul kárörvendően várták a negyedik napot, amikor is Fehérlófia maradt otthon kását főzni, talán még remélték is, hogy urukat összeégett fejjel, kopaszon találják meg, hiszen Hétszünyű Kapanyányimonyók netán a fejéről ette meg a forró kását. Fehérlófiának tehát szörnyű naivnak kellett lennie, ha ezek után meg sem fordult a fejében, hogy hasznos lenne, ha nem marad utoljára a liftes akcióban. S lám, mi történik, most három ugyancsak erőszakos, garázda, sőt, bátran mondhatjuk, bűnöző férfi áll az öreg király elé, s jelenti be igényét a megmentett királylányokkal kötendő házasságra.
A lányok itt közbeléphettek volna. Akármennyire is megfenyegették őket a szolgák, a saját apjuk udvarában voltak, immár a saját szolgáik között. Azonban itt is, szinte felkínálkoznak arra, hogy áldozatokká váljanak. Férjhez mennek annak rendje és módja szerint Fanyűvőhöz, Kőmorzsolóhoz és Vasgyúróhoz, és nyilván hozzá kell szokniuk ezeknek a - kétségkívül primitív - embereknek a szerelmi szokásaihoz, melyek bizonyára egy kevéssel sem kifinomultabbak a sárkányokénál. Most már csak nagyon kevés idő telik el, hiszen tudjuk, hogy Fehérlófia három napig várakozik arra, hogy felhúzzák. Ebből is látszik, hogy milyen balek. Eltelik egy nap, két nap, három nap, s csak ekkor kezd élni a gyanúperrel, hogy itt ugyan hiába vár a feljutásra. Elkövetkezik a kaland a griffmadarakkal.
Vizsgáljuk meg, mi is történik itt. Fehérlófia a félelmetesen zuhogó esőben leveti a saját szűrét, (igaz, ez már kevés védelmet nyújt neki), és betakargatja a fiókákat, hogy ne ázzanak. Megint önveszélyesen jólelkű és naiv. Amikor pedig az anyagriff hálából felviszi a felvilágba - ami egészen veszélyes kaland -, annyira hosszú az út felfelé, hogy közben épp ötször éhezik meg a griffmadár. Szalonnája, kenyere fogytán Fehérlófia önkezével, s önlábával táplálja a madarat. Mire gondolhatott? Hiszen alig kevésbé szörnyű dolog lezuhanni, mint kéz s láb nélkül élni a továbbiakban. Ilyen nyomorék állapotában nem sok esélye volt már, hogy az általa megszabadított királykisasszonyt egyáltalán feltalálja. Deus ex machinaként hat, amikor a griff megajándékozza a csodaborral, melytől újra kinő hiányzó keze-lába.
Visszatérve a felvilágba, megtudja, hogy hűtlen, áruló szolgái maguk vették feleségül a királykisasszonyokat, köztük a jövendőbelijének tekintett legkisebb leányzót is. Nosza megjelenik a királyi palotában, ahol szemlátomást a legkisebb királylány férje, Vasgyúró az úr. A szerelemféltés olyan erős Fehérlófiában, hogy a királlyá lett szolgát egyszerűen kihajítja az ablakon, s az szörnyethal. De a mesék igazságszolgáltatása szerint meghal a másik két hűtlen szolga is, pusztán rémületében.
Nem tudhatjuk, hogy a harmadik királylány rajongva üdvözölte-e megmentőjét, vagy egyszerűen csak tudomásul vette, hogy férjek jönnek, férjek mennek, az erőszak marad. Még kevésbé tudhatjuk, hogy mit szólt a másik két királylány, akik íme szintén másodszor maradtak özvegyen, momentán a férjhez menés esélye nélkül.
Vajon mi történt velük eztán?