Közreadja: Viola de genere Exiguum:

A hodályvári regionális kortárs irodalom
legfényesebb csillaga:

Yaszeli Mizo

Érettségi tétel
(REGIONÁLIS IRODALOM)

Írta: Posada Krispin, a katakurd nyelv és irodalom tanára
I. Giwdul Líceum, Hodályvár

Yaszeli Mizo az egész kortárs katakurd irodalomnak talán legjelentősebb személyisége. A régi időszámítás szerint Bhaga 7777. évében, éppen Yaszeli havában született, annak is 15. napján, a Szem ünnepén, a hodálypusztai családi birtokon. Apja, idősebb Yaszeli Mizo a család hagyománya szerint a nagy Yaszeli főpap családjának kései oldalági leszármazottja, aki szülei nyomatékos ajánlására az ugyancsak régi, előkelő családból származó Hodályvári Olmát vezette oltár elé. A házaspár igen hosszan várakozott gyermekáldásra, a kis Mizo születése úgyszólván bearanyozta kezdődő öregkorukat.

Yaszeli Mizo igen tekintélyes szellemi örökséget kapott a hodálypusztai kastélyban. Szülei féltő gondoskodással nevelték, s mivel apró gyermekkorában néhány súlyosnak látszó betegséget véltek rajta felfedezni, nem járatták iskolába. Az elemi ismereteket gondosan kiválasztott magántanárok csöpögtették a későbbi nagy költő fejébe. Ezen oktatókat később a gondos családapa igen kiváló pszichiátriai intézményekben ápoltatta. Nem haszontalan talán, ha megemlítjük, hogy dr. Duerf, a család házi lélekgyógyásza először parenchimitiszt, (szélsőséges vallási neurózis) ezt követően elhatalmasodó orogéniát (súlyos, már-már beteges szexmánia) vélt felfedezni a gyermek fejlődő lelkében, s ezért konzultációt kezdett több jeles pszichológussal és mikológussal is. Sajnos, az ő tanácsukra sokáig Erbiummal (gondolkodást gátló gyógyszer) majd Ofiolittal (anidepresszáns gyógyszer) kezelték a gyermeket, ennek következtében gondolkodásában komoly anomáliák, rövidzárlatok keletkeztek. Egyesek erre a kezelésre vezetik vissza Mizo súlyos liofóbiáját (az oroszlánoktól való beteges rettegés) is, ami a későbbiekben hatalmasodott el rajta. Mindez igen mély nyomokat hagyott lelki világában, amiről költészete is bőven árulkodik. De ezek a lelki megrázkódtatások egyben mélyebbé, filozofikusabbá is tették költészetét idővel.

Nagy öröm számunkra, hogy az ifjú Yaszeli Mizo középiskolai tanulmányait éppen nagy múltú iskolánkban, a Hodályvári I. Giwdul Líceumban végezte. Költészete első szárnypróbálgatásait már zsenge gyermekkorában saját szemünkkel láthattuk, hisz nyomait a mai napig viseli iskolánk második emeleti férfivécéje, ahol néhány, nyomdafestéket sajnos nem tűrő versikéje még mindig olvasható, noha a takarítónők meg-megújuló rohamai némileg elhalványították a nagybecsű epigrammatonokat. Ebből is láthatjuk, hogy milyen korán megmutatkoztak rajta az irodalom jövendő fenegyerekének félre nem ismerhető vonásai.

Első igazán komoly feltűnést keltő szereplése a költő 16 esztendős korához kötődik, amikor az iskolai vers- és prózaíró versenyen a Csak fekszem csendben és hull a hajam című poémáját olvasta fel. Bátor újító törekvéseiért megkapta az első díjat, az I. Giwdul érmet. Kétségtelen, hogy az eseményhez egy kissé kellemetlen incidens is kötődött, ugyanis ezt követően a közönséget hipnotikusan mély álmából még a Mirzai Tapskar fellépése sem tudta felébreszteni. Ki kellett hívni a Hodályvári Triőr-Egyesület Önkéntes Osztagát, akik aztán néhány balhoroggal életre keltették a szunnyadó publikumot.

A szülők ragaszkodtak hozzá, hogy gyermekük tanulmányait a páratlan hagyománnyal rendelkező Zinbieli Egyetemen folytassa, ahol - ne tagadjuk - Mizo a korabeli aranyifjak kirobbanóan heves életét élte. Mélyreható kutatásait azonban megosztotta a katakurd ősi mitológia valamint a szépnem zinbieli képviselői között. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy ekkoriban szunnyadó zenei képességeit is kamatoztatta:  A Fuszlivágó Rapper Band énekese és mókamestere volt,

A Zinbieli Egyetemi Színpadon mutatták be a művész első drámai alkotását, az Ichnolit (ősi katakurd öngyilkossági mód, amikor az öngyilkos személy önmagán lakkolitot hajt végre).című monodrámát. Az ifjú drámaköltő sokoldalúságát mutatja, hogy az előadáshoz maga tervezte meg a lakkolit magányos végrehajtásához nélkülözhetetlen ichnolit-mártó önemeltyűt. Sajnos, a főszereplő az előadást nem élte túl. A szerző és a közönség ellen vádat emeltek a segítségnyújtás elmulasztása miatt. A közönség azzal védekezett, hogy nem tudták, hogy a színész valóban öngyilkosságot fog elkövetni; a szerző pedig felmutatta a színész búcsúlevelét, amely bizonyította, hogy az életet saját elhatározásból dobja el magától, mert így kíván tiltakozni a fennálló színészi kasztrendszer ellen. Az önemeltyűs szerkezetet ma a Zinbieli Gye- és Őttekszénísz Múzeum őrzi. Yaszeli Mizót végül felmentették, de arra biztatták, hogy a jövőben foglalkozzék inkább gyermekirodalommal.

Talán ennek a bírói ajánlásnak köszönhetjük Yaszeli Mizó csodálatos mesedrámáit, a Koszperd-et, amely a gyermekkorában meggyilkolt trónörökös szellemének visszatéréséről és horrorisztikus elemekkel bőven tarkított bosszújáról szól; s ugyancsak ez hívhatta életre a Büretta és Cüretta incselkedései című táncjátékot, amit a szigorú cenzúra 21 éven felülieknek szóló alkotásnak nyilvánított, és nem engedett bemutatni. A mesetörténetekhez sorolhatjuk még a Flix és Flox halála című futurisztikus bohócdrámát, amit azonban tudomásunk szerint szintén sohasem adtak elő színpadon, és még könyv alakban sem jelent meg.

A művész - szülei őszinte fájdalmára -, végül nem fejezte be egyetemi tanulmányait, hanem - szükségét érezvén a tapasztalatgyűjtésnek, a peregrinációnak, elhagyta Zinbielt. Nagyon szeretett motorozni, vásárolt egy "Szárnyas Murmuc 2010" márkájú motorkerékpárt, s azzal hónapokon keresztül barangolta az országot. Országúti szerelmeinek szentelte a Rifkabil c. verseskötetét, amely sajátos hangú, kissé nyers költészet, valósággal dicsőíti a romlottságot, az olcsó szerelmet, az alkoholt, a kokaint, a mámort. A mesterséges paradicsomoknak egy baleset vetett véget, mely után Yaszeli Mizó hosszas ápolásra szorult, végül sikerült újra járóképessé tenni, de lába merevsége többé nem tette lehetővé, hogy motorra üljön vagy autót vezessen. Hazatért Hodályvárra, s ettől kezdve teljesen az írásnak és a rendezésnek szentelte magát.

Gyógyulása után az első alkotása a Szent Dolcián című misztériumdráma volt, amit a kritika azonban csak "A nagy zabálás" címen tartott számon. A preteriánus szerzetesek mohóságát kissé túlzottan is naturalisztikusan ábrázoló színdarab napjaink társadalma elé tart tükröt, ám a torzképben a romlott társadalom nem kívánt magára ismerni.

Az első olyan dráma, amelyben Yaszeli mitologikus témához nyúlt, a Bófoil című tragédia volt. Bófoil, a katakurd mitológia Herkulese életében a hőstettek szinte kergetik egymást. Itt mozgat először Yaszeli mintegy 300 statisztát abban a jelenetben, ahol Bófoil összecsap az ellenséggel és megsemmisítő csapást mér rá. A Parenchima Színház színpadát meg kellett erősíteni, hogy ennyi statiszta elférjen rajta. A drámai konfliktust az író kissé késlelteti. Bófoil beleszeret Kreolinba, a bájos libapásztorlányba, aki szerelmével meg is ajándékozza a hőst, de örök hűséget kér cserébe. A forrófejű hős gondolkodás nélkül megesküszik Kreolinnak, hogy sohasem hagyja el. A bukolikus idillt azonban megtöri az élet. A király, hogy Bófoil kiváló szolgálatait megjutalmazza, nekiígéri leánya, a gyönyörű Dendrobionta kezét. Bófoil nyomban elfelejti ígéretét, s máris a királylányért epedezik, aki hamarosan meggyőzi a hőst viszontszerelméről. A megcsalt és elhagyott Kreolin bosszút esküszik. Elárulja az ellenséges hadvezérnek, hogy Bófoil betegesen retteg az oroszlánoktól. A következő csatában az ellenség nem hadsereggel vonul fel, hanem ketrecekben több tucat oroszlánt szállítanak a helyszínre, s ezeket ráeresztik Bófoilra. (A környékbeli cirkuszok alig bírták a színházat oroszlánnal ellátni, ilyenkor a cirkuszokban szünetelt az előadás.) Az oroszlánok megjelenésekor Bófoil fejét vesztve menekül, ennek láttán a hadserege is futásnak ered. A király szemében Bófoil örökre kegyvesztett lesz. Le kell mondania a királylány kezéről, de Kreolinhoz sem térhet már vissza: a lány beleölte magát a Würm folyó zavaros vizébe. Dr. Duerf szerint Yaszeli Mizo ezzel a drámával próbálta kiírni magából saját beteges liofób félelmeit. Az irodalomtörténet Yaszeli késő-posztromantikus korszakaként tartja számon ezt az alkotást.

A zajos színházi sikereket és bukásokat hozó pálya legutóbbi két alkotása a Dzszemü végnapjai és a Zwenn utolsó köhögése című alkotás. A Dszemü végnapjai ugyancsak szerelmi dráma, amely a katakurd mitológia egyik ködbevesző mozzanatát, a két unokatestvér, Yaszeli és Dszemü harcát dolgozza fel, (A történet átkerült az ó-viking mondavilágba is, v.ö.: a Sunny add már! című ballada) a háttérben a kialakuló katakurd vallás és a bagamér eretnekség élet-halálharcával, központba állítva a fiútestvérpárnak a leánytestvérpár, Kete és Olma iránti kettős szerelmét. A leányokat - mint ez köztudott - Dszemü vette feleségül, a dicsőséges Úr (Rebec) szolgája, sőt, Olmával gyermekeket is nemzett, Mordentet és Szerpentet. A Yaszeli-figurában önmaga ősképét látó költő azonban Yaszeli halálát - a közfelfogással ellentétben - igazságtalannak tünteti fel, a dicsőséges Dszemü hanyatlását és bukását pedig valóságos haláltáncként mutatja be, azt érzékeltetve, hogy Dszemü rászolgált erre a dicstelen végre a Yaszelivel szembeni árulása miatt.

A Zwenn utolsó köhögése a világdráma vagy emberiség-költemény műfajába sorolható. Mint tudjuk, a világdráma a filozófia legnagyobb kérdéseire keresi a választ, s főhőse maga az emberiség. Yaszeli Mizo drámája a jó és a rossz metafizikai ellentétét boncolgatja, amely már az Almodovár — Hévér testvérviszályban is megjelenik, de igazán a Zwenn — Zond ellentétben bontakozik ki. A cselekménytelenség - akárcsak a Szent Dolcián drámában a filozofikus mondanivaló érvényesülését segíti elő.

Művében Yaszeli megpendíti a Honnan jövünk, hová tartunk? kérdését is. Azt a közhelyszerű igazságot, hogy az Élet egy nagy körforgás, s a vég magában foglalja a kezdetet, sajátságos megfogalmazásban adja közre ebben a művében, ami keserű kiábrándultságot tükröz. A mitológiából merített történet a nagy Életspirált ugyanis oly módon ábrázolja, hogy az újrakezdéskor nem (az amúgy egyébként hektikás) Jó (azaz Zwenn), hanem a Gonosz (azaz Zond) veszi át az uralmat, s népesíti be Miguost. Nem csoda, hogy máris jelentős irodalom foglalkozik ezzel az alkotással, pedig szinte még alig száradt meg a tinta a papíron, melyre Yaszeli Mizo odavetette. Megemlítendők a Tsilorab kritikák, a Khm, khm - avagy mit tud még Yaszeli Mizo (Hodályvári Kurír), Zwenn utolsó szamárköhögése (Lancetta Magazin, Művészeti Hetilap), Zwenn utolsó sóhaja (Príma Balekrinya Táncmagazin) De még a bulvársajtó is foglalkozott a bemutatóval: Köhögési roham Hodályváron (Förmedvény, Blikk Magazin). Fontos kiemelnünk azonban, hogy a bértollnok Tsilorab műértelmezése finoman szólva eltolódik, s máshová teszi a hangsúlyokat a közismerten konzervatív Lancetta Magazinban, s ismét más meggyőződésről tesz tanúságot a neoavandgardizmussal és a posztmodernnel rokonszenvező, ám kissé igénytelen Hodályvári Kurír lapjain. A művek azonban önmagukért beszélnek, s megerősítik bennünk a gondolatot, hogy Yaszeli Mizo méltán tekinthető nemzeti irodalmunk legjelentősebb ígéretének, akinek társadalmi mondanivalója megszívlelendő és figyelemkeltő, akárcsak Parenchima felemelt ujja a színház homlokzatán.