A testvérek nagy tudású mestereknél tanultak, ahol Li Szi kitanulta a haditudományokat, s mint fiatal tehetséges ifjúnak fényes jövővel kecsegtetett az élete. Testvére Li Szin leányként már nem volt ennyire szerencsés. Egy kis faluban telepedtek le, ahol földműveléssel és kereskedelemmel tartották fenn magukat. De az ifjú Li Szi, a későbbi karrierje miatt sűrűn látogatta a császári udvart, hogy befolyásos emberek egyengesség eljövendő sikereit. Így esett ez az eset, amiről egy levélből szerezhetünk tudomást.

Ez egy szerelmes levél, ami néhol kissé pikáns részleteket is tartalmaz. Tehát kirakom a 18-as karikát!

 18

 Xian Lü levele Li Szi – nek…

 Én Drága Jó Uram, Li Szi!

Piruló arccal írom e sorokat, melyek remélem, eljutnak kezeidhez.

Tudom, hogy nem illendő egy mai lánynak – még oly felvilágosult nevelésben részesült is – egy férfinak levelet írnia, hiszen az erkölcs neki a legfőbb vagyona.

Apám, Lü mester hivatalában, mikor szemünk először találkozott, már tudtam, de legalább is reméltem, hogy ezt a pillanatot még sok szerelmes óra fogja követni. Hiszen azért vittem oly gyakran a friss teát, hogy gyönyörű szemed, sudár termeted és éjfekete hajad, mind tovább láthassák szemeim. Akkor éreztem, hogy ez a vonzalom kölcsönös. Este apámtól megkérdeztem, hogy

- Ki volt ez a fiatalember?

Apám akkor elmondta, hogy milyen tehetséges vagy, szép jövőt jósol neked, és előremeneteled az udvarnál minden bizonnyal egyenes lesz.

Egész éjjel csak rád tudtam gondolni. Amikor a hold besütött a szobám ablakán, a sejtelmes fényben odaképzeltelek. A palotánk köré dúsan ültetett jázminbokrok ontották illatukat, a selyem, mit szolgálóim gondosan az ágyamra terítenek minden este, hűvösen borította be forró testemet. Ez volt első ölelésünk, ahová csak a lelked jutott el, mégis olyan valóságos, olyan mámorító volt.

Másnap, mikor ismét eljöttél a palotánkba, hogy Apámmal megbeszéld a jövődet, már láttam, hogy Te is keresed a pillantásomat, nézed a gondosan kiválasztott ruhám szépségét, és figyeled mozgásomat. Lehet, hogy már itt észrevette Apám is ezt, mert az ebédnél megjegyezte:

- Nagy és gazdag lesz ez a fiatalember egyszer! Jó sora lesz háznépének, feleségének és leszármazottainak. – közben jelentőségteljesen rám nézett.

Lesütöttem a szemem, mint ahogyan ezt nevelőim tanították, de erősen figyeltem szavait. Mindig féltem attól, hogy kiválaszt nekem egy férjet az udvarból, akit nem is láttam még soha, és vele kell nászra lépnem, mert egy rendes lány teljesíti apja akaratát. Szívem hevesen kezdett el dobogni, amikor láttam apámon, hogy neki is tetszel. Még azt is mondta, hogy a következő holdtöltekor beköltözöl a palotába, mert hivatali előmeneteled ezt megkívánja. Hát még én! Ujjongott lelkem e hír hallatán, mert akkor sokkal többet láthattalak ezután. Boldogan teltek azok a napok is, amikor csak reggel tűnt fel alakod a palotában, mert napról napra többet találkoztunk, megdicsérted szép ruhám, észrevetted, hogy én is keresem a társaságodat.  

Azon a napon, amikor Apámat hívatta a Császár, és nem tudott megjelenni a megbeszélt időben, már tudtam, hogy most fog megtörténni… Olyan forró volt a testem, és éreztem, hogy benned is ott forr a vágy, de csak illedelmesen ültünk egymással szemben, és te beszéltél terveidről. Szemeid be-betévedtek ruhám redői alá, pillantásod végigsimította nyakamat, éreztem, hogy nem hagy hidegen az a két kis domborulat. Szégyenemben el akartam futni, de erősebb volt a vágy az érintésedre.  

Igen! Ez volt a második ölelésünk, ahol az illendőség, a szemérem, a jólneveltség megakadályozta, hogy azt tegyük, amit mindketten vágytunk tenni. Lelkeink, ott a teaasztal mellett buja ölelkezésbe kezdtek, levetkezve minden társadalmi előírást, illemórán tanultakat, apai intelmeket és anyai aggodalmakat. Ott, abban az órában kötődött meg a mi frigyünk anélkül, hogy bárki is tudott volna róla kettőnkön kívül.

Nagyszerű volt tudni, hogy a szerelem rózsája ott nyílik a te lelkedben is, hogy majd egyszer egy árnyat adó lugassá egyesüljön az én rózsafámmal.

A napjaim hol boldogságban úszva, hol kétségek közt gyötrődve teltek.

Amikor már vagy egy hónapja ott laktál a palotában, minden idődet a tanulással és a hivatallal töltötted. A teázások alatt is csak röviden szóltál hozzám – igaz az mindig kedves és megnyugtató volt. Egy délután, nagy viharfelhők kezdtek gyülekezni az égen. Szolgálóim, mint ilyenkor mindig, gondosan becsukták az ablaktáblákat, hosszú nehéz bársonyt bocsátottak az ablakom elé, amely a zajt és a villámokat is kint rekesztették.

Éppen esti tisztálkodásomat végeztem, hosszú hajamat fésülgettem, mikor kopogtál szobám ajtaján. Micsoda vakmerőség késztetett arra, hogy megtegyed ezeket a lépéseket! Szobám küszöbét addig férfi soha nem lépte át apámon kívül. Ott álltál az ajtóban, kérőn, esdeklőn, olyan voltál, mint egy gyerek, aki védelmet vár anyjától.  

Akkor döbbentem rá, hogy te félsz a vihartól!  

A bátor harcos, a birodalom felvirágoztatója. Most itt áll, és bebocsátást kér egy gyenge lánytól, aki legalább annyira fél az istenek nyilaitól és hangos bömbölésüktől, mint Ő.

Szólni nem bírtam, csak megfogtam a karod, és bevezettelek a szobámba.  - Ilyenkor már a szolgálóim nincsenek nálam, mert felvilágosult lány lévén az esti toalettemet egyedül végzem. Íme, most itt voltál, hús-vér ember, nem képzelet, nem illúzió, perzselt a pillantásod, és testemen elindult egy finom remegés.  

Meg kellett, hogy érintselek.  

Belefúltam szemed tengerébe, semmi másra nem vágytam, csak az ölelésedre. Tudtam, amit most elkövetünk, nagy bűn, mégis, nem volt erő, ami visszatarthatott volna. Kint a vihar tombolt, a fákat csavargatta a szél, óriási villámok cikáztak az égen, dörgött, morajlott a természet. És itt a szobában pedig beteljesedett a vágy, szabad utat engedtünk végre az eddig oly nehezen elfojtott érzelmeinknek. Soha még előtte ilyen boldog nem voltam, a testem kinyílt, befogadtalak, tested, lelked egyesült az enyémmel.  

Órákig tartott a vihar és órákig a boldogságunk.  

Nagyon kellett vigyázni, hogy másnap senki ne sejtse, hogy milyen változásokon mentünk át. A teát szokás szerint bevittem, de most nem időztem annyit ott, mint szoktam, mert éreztem, arcomat elöntötte a pír, amikor megláttalak. Apám oly nagyon elmerült a birodalom ügyében, hogy nem vett semmit észre.  

Azóta, az éjszaka óta sokszor meglátogatsz hálószobámban, és – bár mostanában nem volt oly nagy vihar – védelmet vársz, és én adok, karjaimban.  

Nagyon elszomorított a hír, hogy tanulmányaid végeztével elhagyod palotánkat. Tudom, hogy vár a húgod, de itt vagyok én! A húgod majd megtalálja a hozzá illő férjet, szüli a gyerekeket sorban, veti a rizst és learatja a termést, éli az életét.  

Ne tedd tönkre azt, amiért eddig tanultál, amiért annyit dolgoztál. Nagy ember leszel, nagy dolgokat teszel, beköltözhetsz – most már, mint családfő – a palotába, ha végre rászánod magad és megkéred apámtól a kezem.   

Tudod, múltkor mondtam, hogy minden reggel émelygek. Van egy javasasszony, aki olykor-olykor meglátogat, és Ő mondta, hogy talán szerelmünk magja kikelőben van, és egy új életet hordozok a szívem alatt.

Nem tudom, hogy ez így van-e biztosan, de akkor is döntened kellene. Nem sürgetlek, hiszen boldogságunk így is teljes, csak a bizonytalanság epeszt nagyon, hogy elhagysz a húgodért. 

Drága Li Szi! Mindenem, amim van a tiéd. Apám vagyona is rád száll majd. Szeretlek életemnél is jobban. Nincs sok idő. Dönteni kell, mert a természet megállíthatatlanul növeszti a magot, amit aztán nem fedhet el semmi, így a világ is tudomást szerez szerelmünkről.

Ölel szerető asszonyod, aki hű lesz hozzád a sírig.   

Xian Lü

Eddig a levél. Li Szi most dönthet. Egy jónevű hivatalnok család tagjaként részt vesz a császár gigantikus tervének megvalósításában, a Nagy fal építésében, vagy visszamegy a húgához és próbálják együtt megtalálni az utat a saját világukba.