Viola de genere Exiguum
válogatott műveiből

Versek, verstorzítások, parafrázisok:

EPIGON-VERSEK:

Apokrif zsoltár (Ady Endre Arany-balladája)
99. Kiben Julia kegyetlensége felől panaszkodott... (Balassi Bálint)
Bizakodó (József Attila)
Barbár sirató
(Weöres Sándor)

PARAFRÁZISOK:

Esengés symposion előtti este a Múzsához, hogy segítsen (Varró Dániel)
  Nyári délben (Parafrázis Weöres Sándor: Galagonya című verséhez)
A lovag és a lányka és a szultán
(Parafrázis Weöres Sándor: Robogó szekerek című verséhez)
Testi kérdés (Babits Mihály Esti kérdés című versének parafrázisa)
Egy szomorú vers (Babits Mihály Egy szomorú vers című költeményének parafrázisa)
Klapancia - (Babits Mihály Beteg-klapanciák c. költeményére
Hol a kincs, remete? - (Babits Mihály Fekete ország c. költeményére)
Ballada az elmúlásról (Babits Mihály: Ballada Irisz fátyoláról)
Tél-búcsúztató (Parafrázis Szilágyi Domokos Ősz szele zümmög kezdetű verséhez)
Tanulás (Enyhe parafrázis Szilágyi Domokos Tavasz című verséhez)
Amor Gerö (Vörösmarty Mihály: A vén cigány  - Jáchim Akcslobasz átdolgozása)
Add, ó
(Jáchim Akcslobasz műve) (József Attila: Óda)
Önfelköszöntés (József Attila: Születésnapomra)
Jáchim Akcslobasz ars poeticája (Ady Endre)
A 12. c osztály csöppnyi testamentuma (Villon: A nagy testamentum - Varró Dániel: Kicsinyke...)
Egy katakurd politikus monológja (Babits Mihály Egy lírikus epilógja című versének parafrázisa)
Beolvasós szonett (William Shakespeare LXXV. szonettjének parafrázisa)
Ősz és nyár közt (Babits Mihály: Ősz és tavasz között című versének torzítása)
Veszve, veszve...
(Babits Mihály: Messze..., messze... című versének torzítása) 
Újabb leoninusok (Babits Mihály: Új leoninusok c. versének torzítása) 

Komprimált költészet

Petőfi Összes Röviden I.

Egy gondolat
Nemzeti dal
Szeptember végén

Madách Imre: Az ember tragédiája (Hosszú lére eresztett változat)
Madách Imre: Az ember tragédiája (2 sms-re komprimált változat)
Shakespeare Hamlet monológja (2 sms-re komprimált változat)
Puskin: Tatjána levele (1 sms-re komprimált változat)
Bánk bán, az eredeti (Katona József - Kálnoky László hagyatékának lenyúlásával)
János vitéz, a pszichopata (Realista változat prózában)
Száraz tónak nedves partján  (Gyermekvers - hosszú lére eresztett prózai változat)

A Dunánál (József Attila - talált szöveg)

Különféle versformák:

LIMERICKGYÁR

Limerick-naptár (Az év hónapjai)

Limericknaptár (A hét napjai)

Bibliai ismeretterjesztő limerickek - Bibliai személyek meglimerikelve

Ószövetség alakjai

  Ádám és Éva (ős-szülők)
  Kain és Ábel
  Lámek
  Énók
  Noé

     Pátriárkák
  Ábrahám (pátriárka)
  Sára
  Hágár
  Lót
  Izsák (pátriárka)
  Rebeka
  Ézsaú  
  Jákób (pátriárka)
  Lábán
  Ráhel

     Jákób gyermekei

  Rúben (Jákób és Lea fia)
  Simeon (Jákób és Lea fia)
  Lévi (Jákób és Lea fia)
  Júda (Jákób és Lea fia)
  Támár (Ér és Ónán felesége, Júda menye)
  Zebulon (Jákób és Lea fia)
  Issakár (Jákób és Lea fia)
  Dina (Jákób és Lea lánya)
  Dán (Jákób és Bilha fia)
  Gád (Jákób és Bilha fia)
  Ásér (Jákób és Zilpa fia)
  Naftáli (Jákób és Zilpa fia) 
  József (Jákób és Ráhel fia)
  Benjámin (Jákób és Ráhel fia)
     Egyiptom
  Mózes
  Áron
  Cippóra
  Miriam (prófétanő)
  Bálám

     Honfoglalás
  Józsué (1)
  Józsué (2)
  Ráháb

     Bírák
  Gedeon
  Jefte  
  Sámson
  Ruth
  Boáz
  Sámuel  (próféta)

     Királyok, feleségek, próféták, egyéb

  Saul (király)
  Isai
  Dávid (király)
  Jonatán
  Mikál (királyné)
  Ahínoám (királyné)
  Abigájl (királyné)
  Nábál
  Maaká (királyné)
  Haggít (királyné)
  Abítál (királyné)
  Egla (királyné)
  Bethsábé (királyné)
  Uriás
  Támár
  Amnón
  Absolon
  Abiság
  Adonijjá
  Salamon (király)
  Ahijjá (próféta)
  Roboám (király)
  Jeroboám (király)
  Abijjá (király)
  Omri (király)
  Aháb (király)
  Jezábel (királyné)
  Illés (próféta)
  Ászá (király)
  Jósafát (király)
  Jórám (király)
  Elízeus (próféta)
  Jéhu (király)
  Ataljá (királyné)
  Jóás (király)
  II. Jeroboám (király)
  Jónás (próféta)
  Ámósz (próféta)
  Uzzijjá (király)
  Jótám (király)
  Hóseás (próféta)
  Ézsaiás (próféta)
  Áház (király)
  Hósea (király)
  Mikeás (próféta)
  Ezékiás (király)
  Manassé (király)
  Ámón (király)
  Jósiás (király)
  Hulda (prófétanő)
 
Zofóniás (próféta)
  Náhum (próféta)
  Habakuk (próféta)
  Jeremiás (próféta)
  Báruk
  Jóáház (király)
  Jójákim (király)
  Jójákin (király)
  Cidkijjá (király)
  Abdiás (próféta)
  Ezékiel (próféta)
  Dániel (próféta)
  Haggeus (próféta)
  Eszter (királyné)
  Ezsdrás (pap)
  Nehémiás (helytartó)
  Jóel (próféta)
  Zakariás (próféta)
  Malakiás (próféta)
  Jób

Deuterokanonikusok

  Judit
  Tóbiás
  Zsuzsanna

Az Újszövetség alakjai

  Nagy Heródes (király)
  József és Mária
  Jézus
 Heródes Arkhelaosz (király)
 Fülöp (király)
 Heródiás
 Heródes Antipás (király)
 
Heródes Agrippa (király)
  Keresztelő János (próféta)
  Salome
  Magdalai Mária
  Lázár
  Péter (apostol - Jóna fia)
  András (apostol - Jóna fia) 
  Jakab (apostol - Zebedeus fia)
  János (apostol, evangélista - Zebedeus fia)
  Fülöp (apostol) 
  Bertalan (apostol) 
  Tamás (apostol) 
  Máté (apostol, evangélista) 
  Kerióti Júdás (az áruló) 
  Annás (főpap) 

  Kajafás (főpap) 
  Pilátus (római helytartó) 
  Jakab (apostol - Alfeus fia)
  Zelóta Simon (apostol)  
  Taddeus Júdás (apostol) 
  Jakab (Jézus testvére)
  Júdás  (Jézus testvére)
  Annás  (volt főpap)
  Kajafás  (főpap)
  Pilátus  (helytartó)
  István  (diakónus)
 
Második Heródes Agrippa (király) 
  Pál (apostol) 
  Márk (evangélista)   
  Lukács (evangélista) 
  Timóteus 
  Títusz 
  Szílás   
  Barnabás   
  Filemon   
 
Onézimosz
  Tábita   
  Lídia   
  Jászón   

Limerick-történelem - Magyar királyok és szentek, fejedelmek és vezérek - brutális mennyiségű limerikben

  Árpád  
  I. István 
  (Szent) Imre herceg 
  Orseolo Péter
  Aba Sámuel
                 Szent Gellért
                
Imre herceg 
 
I. András 
  I. Béla
  Salamon
  Szent László 
  Könyves Kálmán 
  II. István
  II. (Vak) Béla
  II. Géza
  III. István
  II. László
  III. Béla
  Imre 
  III. László
 
II. (András) Endre 
                 Szent Erzsébet
  IV. Béla
                 Szent Margit
  V. István
  IV. László

 III. András 
  László (számozatlan) eredetileg: Vencel
  V. Béla (Wittelsbachi Ottó)

  Károly Róbert 
  I. (Nagy) Lajos
  Mária
 
II. (Kis) Károly
  Luxemburgi Zsigmond
  Habsburg Albert
  I. Ulászló
  V. László

  I. Mátyás 
 
II. Ulászló (Dobzse László) 
  Dózsa György - Szapolyai istván
  II. Lajos
  Szapolyai jános
  I. Ferdinánd

  Szapolyai János Zsigmond
  Miksa
                 Báthory István
  Rudolf
                 Báthory Zsigmond
                 Báthory András
                 Székely Mózes
                 Bocskai István
                 Rákóczi Zsigmond
  II. Mátyás

                 Báthory Gábor
                 Bethlen Gábor
                 Brandenburgi Katalin
  II. Ferdinánd

                 I. Rákóczi György
  III. Ferdinánd

                 II. Rákóczi György
                 I. Rákóczi Ferenc
  I. Lipót
                 I. Apafi Mihály
                 Thököli Imre
  I. József
                 II. Rákóczi Ferenc
 
III. Károly
  Mária Terézia
  II. József
  II. Lipót
  I. Ferenc
                 Martinovits Ignác
  V. Ferdinánd

                 Széchenyi István
                 Kossuth Lajos
  I. ferenc józsef
  IV. Károly

Művészettörténeti ismeretterjesztő limerickek - Festmények meglimerikelve

Limericek a Symposion Társaság tagjaira

Limerickek Örkény egyperceseiből

Trilla
A meghasonlott tulipán
Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók

SZONETTJÁTÉK (Szonettek előre megadott rímekre)

Az örökké csatázó lovagok
Találós kérdés

Pantumok:

A krokodílus (Pantum egy angol gyermekversre)
A tücsök és a hangya (Pantum egy Aesopus-mesére)

Fatras

Kettős fatras

Grádigramma
Tankák

EGYÉB  VERSEK

Sírversek
Trubadúrlíra
Intarziák a Symposion Társaság tagjainak nevére
Két monostichon (1) (2)

ALKALMI VERSEK

Anagramma-vers T.T. nevére
Nyolc clerihew
Nyolc haiku
Hommage köszöntő - Thomas de comitatu Tarjan 60. születésnapjára
Visszanézés - Köszöntő Attila de genere Catus 50. születésnapjára 

Verstorzítások:

Keltsük föl álmából: Ne aludjál, szerető! (Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra)
Sirály (Karintyhy Frigyes: Ady Endre: Moslék-ország)
Vastag Margó kesergése (József Attila: A cipő)
Játszik a homokos (József Attila: Reménytelenül, lassan, tűnődve)
Hervadás (Kosztolányi Dezső: Vörös hervadás)
... (Ha azt sem tudom, milyen volt...) (Juhász Gyula Milyen volt... című versére)
A cseléd visszatérő álmai (Babits Mihály: Nyár című versére)

Regveltől estvélig (magyar költők verseiből)

Mi lett volna ha? Csokonai Vitéz Mihály (felfordult életrajz) (A reményhez c. vershez)

Mindenki másképp csinálja... (A Rudasban az 1995-ös pedagógusnapra készült csasztuska elemeinekfelhasználásával)

Én vagyok (Tóth Árpád: Meddő órán)
De-coronatio (Juhász Gyula: Coronatio)

MŰtorzítás:

Bánk bán, az eredeti (Katona József - Kálnoky László hagyatékának lenyúlásával)

SAJÁT TOLL:

Műfordítás: Leo Ferré: Bolond szerelem

Elbeszélő költemény:

Jáchim Stibab: Sanoj könyve

Műfordítások:

Merülés
Elizabeth, Betty, Betsy and Bess...
Titokzatos ügy
Egy dudatanárhoz
József Attila A Dunánál c. versének visszafordítása mongolból magyarra
Helló, a nevem Dzsó
(egy angol gyerekvers gyenge magyarítási kísérlete)
Két Rilke vers a Google fordítóprogramja segítségével
Jacques Prévert: Kintorna (L'Orgue de barbarie)
François Vlllon
: Sír-felirat (Epitaphe)

Az Ismeretlen Kollektív Költő művei:

Nincs itt a macska
A zöld macska délutánja
Magányos vers egy romos trónteremben, alkonyatkor, vihar előtt
Szobámban
Várnak a tengerek habjai...

Katakurd nyelv

Katakurd nyelvű művek
Katakurd szólások, közmondások

Regény, Regényfejezetek:

Thámár (A kecske)
Round Robin (4. fejezet)
Képeskönyv (4. fejezet)

A lámpa szelleme (1-5. fejezet)

Mesék, mese-befejezések, fabulák:

A macska és az egér barátsága (katakurdítás)
A parenchimai muzsikusok (katakurdítás)
Mese a kéregető vándor meluzinról
Szelám-mesék
A műpinty és a berozsdásodott mókus (mű-Aesopus fabula)
A kis herceg (befejezés)
Hófehérke (verses változat)
Fehérlófia  (befejezés és eszmefuttatás)

Napló

Egy kvanga naplója

EPIGON NOVELLÁK:

Egypercesek (Epigon Örkény novellák)

Apai örömök (Örkény István) /I. Somogyival közösen/
Rosszul összetett szavak  (Örkény István)
Álhír (Párttagkönyvtár) (Örkény István)

Egypercesek különféle versekre, főként limerickekre

József Attila: A Dunánál (Talált szöveg)
Orbán Ottó: A vásárló panasza
Varró Dániel: Péterke elszállt...

Egypercesek hozott anyagból:

Sorsát senki se kerülheti el...
Van ez így...

Epigon novellák Báró Dr.Agonfalvi György műveihez (NOIR IRODALOM)

              Zűr a mennyben (epigon novella Báró Dr.Agonfalvi kiadatlan novelláihoz)
             
Inverz (epigon novella Báró Dr.Agonfalvi kiadatlan novelláihoz)
              A halál beálltának időpontja (epigon novella Báró Dr.Agonfalvi kiadatlan novelláihoz)
 

Irodalmi receptek:

Recept-limerickek
Tisztán és Izé (lovagregény)
Toldi rántottája
(Apokrif részlet a 4. énekből)
Blin a la Puskin
(Apokrif részlet az Anyeginből, 2. fejezet 35. vsz.)

Káposztaleves Milorad Pavic módra (a Kazár szótár ismeretlen szócikke)
Pénelopé szarvasgombás libamája (Apokrif részlet Homérosz Odüsszeiájából)

Apróhirdetések:

Irodalmi apróhirdetések
Bibliai apróhirdetések

Drámák, drámarészletek:

Fezsó Janotak: Szelám, a nyolcadik
Tel-Mah (részlet)

Koanok:

Yaszeli 23., 45., 51., 52. és 53. koanja

Mítosz-leletek:

A Katakurd őseposz
A tizenkilencedik töredékhez
Olmeász
Töredékkutatás,

Nyelvemlékek:

Katakurd nemzetségtáblázat
Késői ókatakurd töredék
Magánlevél XIII. Krispin halálának évéből
Katakurd házszentelési ima

Történelmi adalékok:

Yaseliada
Történetek a Keláti pincesorról (23. ajtó)
Történetek a keláti pincesorról (111 és 1/2. ajtó)
Dilemma
Múlt idők dalaiból I.
Múlt idők dalaiból II.
Eretnek-kihallgatási jegyzőkönyv
Vésetek a luxori templom faláról

Iskolaügy:

Egy katakurd irodalmi dolgozat
Még egy dolgozat
Egy érettségi tétel:
               A hodályvári regionális kortárs irodalom legfényesebb csillaga: Yaszeli Mizo

Egy katakurd irodalmi dolgozat

Notalpi dialógusok:

"A rény háromdimenziós pont, a bűn körtérfogat.."
(A 14. töredékhez)

Néprajz:

Néprajzi adalékok
A népi gyógyászat világa

Útleírás:

Az ismeretlen peregrinus útleírása

HUMOR

Katakurd viccek

Bibliai parafrázisok:

Thesbites Ijjés
Dávid és Góliját

Zűr a mennyben (epigon novella Báró Dr.Agonfalvi kiadatlan novelláihoz)

Ezoterikus művek:

CSILLAGJEGYEK, ASZTROLÓGIA
ÁLOM-MAGYARÁZÓ KÖNYVETSKE

BESTIÁRIUM

Kis katakurd bestiárium

DRAGONOLÓGIA

Amit a sárkányokról tudni kell
Sárkány-fórum
Bergengóc mese befejezése
Ladónió
A dublini sárkány (Elbeszélő költemény 2 énekben) 

Játékok:

Kis társas havározó
Dominókártya
Ki tud többet Katakurdisztánról?
    (Vetélkedő)

Ajánlólevelek

 A Nemzetközi Levélnehezék Társaság részére

Érdekességek

  Volt egyszer egy utca (Adalék Nitsnie rejtvényéhez)
  Nitsnie rejtvényének meg-nem-fejtése ritmikus prózában
  Katakurd virágnyelv
  Alliteráció "k" hangra
 
Rejtjelezett képeslap megfejtése

Születésnapi köszöntők

Attila de genere Catus 50. születésnapjára

Thomas de comitatu Tarjan 60. születésnapjára

Újabb történet a Symposion Társaságról

 

Verstorzítások, versparódiák

Keltsük föl álmából: ne aludjál, szerető!
(Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra)

Méla, szelíd kedvesem ujra itt van!
Szeméből mosolyogva néz a kikelet.
Suttogó kedvesem ujra itt van hát!
Sugara énnekem zeng reggelig.

Itt van! Itt van! Csendesen levetkezett!
Szép, mint mindig,
szép mint a nap,
mint tó fölött a szél!

Hogy a ruháit szótlanúl levetette,
- hallgatom lehulló lágy neszét -,
az okból csak nézek ősz isten gyanánt
a dombtetőre, mi látszik, s szép valóban!

Űlj le mellém, űlj te itt, míg ujjam
hegyével halkan elvonúl... szerteszét...
Ajkadat tedd ajkaimra addig!
Szeretem, ha megcsókolsz szép lassan,
- de szeretem!

A természet reggele telik.
Csendes énekem az ősz is tudja.
Lantomat megpenditem, ha virrad!
S a kedved hogy legnagyobb:
dalom nem altatódalod!

Kiülök majd innen én a földre.
Szendergő föld, csak aludjál!
Álmodj csak, de olyakat,
amikben anya néz elalvó gyermekére:
- álmos ő, elalszik!
És álmodj a fák beteg levelének ősszel természetet:
nem hal meg, felöltözik!

Méla, szelíd kedvesem ujra itt van!
Szeméből mosolyogva néz a kikelet.
Suttogó kedvesem ujra itt van hát!
Sugara énnekem zeng reggelig.

 

Sirály (Karintyhy Frigyes: Ady Endre)

Én vagyok a fekete Sirály,
de hazám Hortobágy.
Fekete ugar kiköpött,
fekete ország örökölt: királyfit

Örülj fekete ország!
(fekete város, fekete föld,
ország, ország, Álomország...)
- Mit hagy szegény
országnak: magyarnak
szomorú legény?

- Ugassanak engemet, hadd ugassanak!
Hajh hajh, kutyafáját hajh!
Átok ül redves nyakamon.
Jött, jött értem a rém, hajh!

Vitt, vitt nyugati vizeken,
vitt cudar piszok föld mentiben.
(vizen, vizen, vizen tova...)
Nyöszörög a legény.

(a hajó - lék, a hajó - lék, a hajó - lék,
fekete lék, fekete lék:
mos, mos, mos, mos, mos...)

- Nem értem!
Hájszagú, kapaszkodsz?
Zsírszívű, belém?
- Hadd el!
Jöttem - megyek már!

 

Apokrif zsoltár (Arany János - Ady Endre)

Azon az éjszakán megejtett a vétek.
Azon az éjszakán megfogant az átok.
Vágyott asszonyomért katonákat küldtem,
Bethsábét, a kedvest hajnalig szerettem.

Jaj, mért fogant gyermek azon az éjszakán?
Mért virágzott átok királyi nyoszolyán?
Hettita Uriást haza mért hivattam?
Fiamnak apjává tenni mért akartam?

Hettita Uriás, mért aludtál nálam?
Királyi palotám cédrus kapujában?
Mért, hogy asszonyodhoz haza nem siettél?
Áldott-ölű, vágyó kedvest elkerültél?

Mámoros bűnömet, jaj, miért tetéztem,
Szerelmünkre árnyat, jaj, miért idéztem?
Halálos parancsot Joábnak mért küldtem?
Hűségért halállal, jaj, miért fizettem?

Én Uram-Istenem, kegyetlen büntettél.
Kettős-nagy vétkemért halállal megvertél.
Hiába volt böjtöm, hiába a bánat.
Hiába kereste irgalmad alázat.

Csókos-szép asszonyom szeme könnyben ázik,
Sápadt opál-arcán bánat harmatozik.
Palotánk homályát megüli a bánat.
Gyász vonja sötétbe átkos nyoszolyánkat.

Trónom öröklőjét, én Uram, elvetted.
Bűnös-szép éjszakám titkát felfejtetted.
Fiam álom-arcát nem csókolom többé.
Lázas nász gyümölcsét sose látom többé.

 

Kis kece lányom, fehérbe vagyon,
fehér a rózsa, kezébe vagyon.
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkámasszony!
Mondom, mondom, fordulj ide, mátkámasszony!

Ciprusi menta, kajtai rózsa,
Elmennék táncba, ha szép lány vóna... (Refr.)

99.

KIBEN JULIA KEGYETLENSÉGE FELŐL PANASZOLKODOTT
ÉS CUPIDÓHOZ KÖNYÖRGETT, HOGY MEGSEGÉLLNÉ ŐTET,
BIZONGATVA AZ MAGA SZERELME HÍV VOLTÁT
(Balassi Bálint)

Bujdosó lelkemnek, szerelmes szüvemnek éltető, szép forrása,
Küsded kece lányom, gyönyörű asszonyom, életem boldogsága,
Mennyei violám, tündöklő Juliám, lelkemnek vígassága!

Angyali orcája, vékony, szép dereka szüvem gerjeszti nagyon,
Szemének hév langja, tüzes sugárzása engemet perzsel agyon,
Ciprusi hűs menta, hószín fejér rózsa az ő kezébe vagyon.

Liliom színében, fejér öltözetben szeretőm engem sebez,
Pünköstnek havába nyílt kajtai rózsa orcáján, ha terjedez,
Kegyetlen beszéde, nagy idegensége énnekem nagy kínt szerez.

Aggasztaló búmat, keserves kínomat jókedvre immár fordíts,
Én szép Juliámat, hozzám virágomat nagy szerelemre indíts,
Szüvem meggyúlasztó, hatalmas Cupidó, rabodra kegyesen tekints!

Siralmas voltomat, könyvhullatásimat mi haszon még türtetnem?
Én nagy nyavolámot, temérdek kínomot mi haszon még szenvednem?
Én édes hölgyemnek, titkolt szerelmemnek szüntelen esedeznem?

Sebhedett lelkemet, gyötrett én szüvemet, kínomat mosologja,
Veszett szerelmemet, az ki forral, éget, ugyan ő azt alítja,
Mégis talám kínom, nagy tusakodásom, károm végül megszánja.

Im csendesz szerelmem, hév gerjedezésem előtte nyilván vagyon,
Elmennék én táncba, ha kegyesem hína, holott ölelném nagyon,
Valamerre fordul, szüvemben tapod, dúl szépséges mátkámasszony.

 

Hegyek között, völgyek között
Zakatol a vonat
Én a legszebb lányok között
Téged választalak
Egy a jelszó: tartós béke,
Állj közénk és harcolj érte!

Bizakodó (József Attila)

Bütykös, öreg hegyek között,
pihegő kis völgyek között,
mint nyugtalan, kormos szív,
zakatol a vonat.
A gép fuldokolva húzza
vinnyogó kocsik sorát.
Csak nézem őket és gondolkodom:
ilyen lesz hát a rend...

Megfáradt földművesek, elgyötört proletárok
billegnek a vagónokban,
és megrezzenő, kacagó, kicsi lányok.
Magasan fenn leng a füst,
és zakatolva csattog a szivem.
Óh mozdony! füstölögj csak!
Én tartós békét akarok,
hogy eljöjjön végre a rend;
én megszerkesztem a jövőt.

Én téged választalak, tündér nevetésű kicsi lány,
téged a legszebb lányok között;
egy ágyban alszunk majd ketten és száz gyerekünk lesz.

Egy a jelszónk, proletárok!
Testvér, állj közénk, és harcolj te is velünk,
míg elkészül végre a világ!

 

Hová mégy te, kis nyulacska?
Ingyom-bingyom táliber, tutáliber máliber
Az erdőbe.

Minek mész te az erdőbe?... (refr.)
Vesszőcskéér' .

Minek néked az a vessző?... (refr.)
Kertecskének.

Minek néked az a kis kert?... (refr.)
Virágoknak.

BARBÁR SIRATÓ (Weöres Sándor)

(A képzelt eredeti)

Lái vikulilisz, lái vikulilisz, Ulanojje? jaman!
Áj vikulilisz tutálibere, Ulanojje?
Áj balanga hemo ange táliber?
Áj balanga hemo ange bingyom?
Áj balanga hemo ange ingyom, Ulanojje? jaman!

Váj, Ulanojje, ni vikulilo tutálibere! jaman!
Ni vikulilo tutálibere, Ulanojje!
Janegol máliber, Ulanojje! jaman!
Janegol máliber, rudezori ole unnulo he!
Rudezori ole unnulo he, mukofori ole aljo he!
Váj, ni balanga memo Ulanojje!
Jaman, jaman, jaman!

(A képzelt fordítás)

Hová mégy, hová mégy, Nyulacskám? ajaj!
Minek mégy az erdőbe, Nyulacskám?
Minek néked az a vessző?
Minek néked az a kert?
Minek néked az a virág, Nyulacskám? ajaj!

Jaj, Nyulacskám, ne menj az erdőbe! ajaj!
Ne menj az erdőbe, Nyulacskám!
Jön a vadász, Nyulacskám! ajaj!
Jön a vadász, meglő a puskával!
Meglő a puskával, megdöf a vasával!
Jaj, nem lesz nekem Nyulacskám!
Ajaj, ajaj, ajaj!

 

A költészet napjára

József Attila: A Dunánál című versének visszafordítása képzelt mongol nyelvről magyarra

A Tuulnál

1

Ulán-Bátor
Folyójának partján
ülni valék bátor
töprengő toportyán
1
Mintha szívemen csordult volna túl,
zavaros, sekély és keskeny volt a Tuul.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
lovagol, tevegel, jurtát készít, ás
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám, és minden csobbanás.
S mint édesanyám, mesélt, ringatott,
ösztövér vizéből meg is itatott.
s hiába vártam, nem hullt az eső,
A múlt mégis zubogva jött elő.

2

Én úgy vagyok, hogy Galbinga tojása
óta nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő kovásza,
mit százezer teknős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert harcoltak,
öltek, nőket raboltak, tették, ami kell.
S ők látják azt, az égbe felszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk - világos írással -
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám ujgur volt, az apám félig tatár,
félig mongol, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt a jéven,
Erős volt a tubák apám jobb kezében;
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az ősteknősig vagyok minden ős -
Buddha is vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A mongolok győznek velem holtan
s a tatárok kínja meggyötör.
Temüdzsin és Bekter, Ögödej, Dokolku -
dzsürkin, hun, ojrat, merkit kavarog
e szívben, várva szelíd jövőt, - nincs alku!
Adósak vagyunk e múltnak - mai mongolok!

A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés... -
Hisz egy májból szakadt nemzetség a népünk
Illő, hogy végre egymással békében éljünk!

1 utalás a fordító nevére, ami mongolul "farkas"-t jelent

Komprimált költészet

Petőfi Összes Röviden I.

Látomásköltészet

EGY GONDOLAT...

Egy gondolat bánt, Istenem,
Milyen halált szánsz énnekem?
Virághalált, nem szenvedem,
Gyertyahalált, ne adj nekem.

Villám sújtson, szélvész törjön
Lassú halál ne gyötörjön.
Leginkább egy csatatéren
Folyjon el ifjúi vérem!

Szabadságért, hogy meghaljak
Harci mének tiporjanak,
Zászlókkal is gyászoljanak.
Közös sírba bocsássanak.

Forradalmi líra

Nemzeti dal

Ugorj, magyar, válassz hamar,
Mert a haza téged akar!
Esküszünk!

Kell-e még a kínzó rabság?
Vagy jöhet már a szabadság?
Esküszünk!

Senki bitang, ki még morog:
Ősapánk a sírban forog!
Esküszünk!

Láncod helyett imhol a kard!
Megforgatni csak ezt akard!
Esküszünk!

Hagyd el már az alázatot,
Mossad le a gyalázatot!
Esküszünk!

Halálod nem jő hiába,
Utókor foglal imába!
Esküszünk!

Szerelmi líra

Petőfi Sándor: Szeptember végén (mint tanka)

Lenn még virágok
Fenn már hó a hegytetőn
Szívemben lángok
Ha meghalok, ifjú nőm,
Őrzöd-e a szemfedőm?

 

A Dunánál (József Attila költeményéből)
(Talált szöveg)

A költő a rakodópart alsó kövén ült, s nézte, hogyan úszik el a dinnyehéj. Közben elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt.

Más említésre méltó dolog nem történt...

 

Jachim Akcslobasznak tulajdonított versek:

Amor Gerö

Hegedüljél, öreg roma,
Elittad már a lóvét,
Úgyis nehéz ez az élet
Ne vizet így', csak lőrét!
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Amióta világ világ,
Mindig is volt nyár, ősz, tél,
Öröm és bú... ne csak igyál,
Edd is, amit megfőztél!
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Húzzad, mintha orkán zúgna
S ez lenne a kereszted:
Velőd-véred, taknyod-nyálad
Magad alá ereszted.
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Játssz, mert bánat van a szívben,
Jég verte el a vetést,
Rossz emberek háborúznak,
Ránk hozzák a rettegést.
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Ki liheg itt a sarokban?
Sűrű könnye kinek hull?
Szívünk vérzik, agyunk bomlik,
A szabadság elpusztul!
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Megint üti Kain bácsi
A botjával Ábelkét,
Kaukázus sziklájánál
Ismét keselyt tűr Promét!
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Megérdemli ez a föld, ha
Újra özönvíz gyötör,
Orkán pusztít, vihar tombol,
Minden szennyet elsöpör.
Öreg roma, játszd a nótát,
Húzd a vonót, ne lazsálj,
Ne izgasson világ sora,
Élsz-e? Halsz-e? Bazseválj!

Állj meg mégis, öreg roma,
Mégse húzzad a vonót,
Hátha vége lesz a bajnak,
Ne húzzuk le a rolót!
Akkor húzd el ezt a nótát,
Akkor játssz majd, ne lazsálj,
Ha jobb lesz a világ sora,
S akkor - mindig bazseválj!

 

J.A. ars poeticája

Sem bagamér, sem vidám havár...
Sem katakurd, sem viking szamár
Nem vagyok senkinek!
Nem vagyok senkinek! 

Titulusom csak lazán: fenség,
Költőkirály, mester lehet még,
Míg hallod szent dalom,
Míg hallod szent dalom.  

Az én tisztem fennen lobogni,
Egy ország szíveként dobogni,
Messzünnen láthatón!
Messzünnen hallhatón! 

Megálmodott már minden álom;
Én – érthetőre variálom;
Azért vagyok zseni!
Azért vagyok zseni!

Különféle versformák

Anagramma-vers Tarján Tamás nevére

TÁNJA, MARS ÁT!

ÁRJA TANT MÁS!
TANÁRJA MÁST,
MÁS RAJ TANÁT
TÁRNÁ! S MA! TJA,
TAR TÁNJA MÁS.
S ÁRT MA TÁNJA?

MÁS: TATÁR JAN
S RAJÁN TATÁM
TÁN MA SARJÁT
S - NAJA! - TÁMÁRT
MARNÁ, S TÁJAT
JÁRNÁ, S MATAT...
ÁS TÁN RAJTAM?

MAJA RÁNTÁST,
S MÁJAT RÁNTA.
S MÁR A TATJÁN
MÁRTNA SAJÁT
MÁRNÁT. - A SAJT
MÁS TÁN RAJTA.

SAJNA, MÁRTÁT
SÁMÁN TARTJA:
SÁRMJA TATÁN
MÁJAS TANÁRT,
JÁSÁNT MARTA.

ÁSTAM RAJNÁT,
TARAJÁN MÁST.
MARTJA ÁSTÁN
MANTRÁS A TÁJ,
TANTRÁJA MÁS:

SÁNTA JÁRT MA!

 

Nyolc clerihew

Az Első Nő Éva Rumbold
Állatkertben soha nem volt.
Otthon eszi a piláfot,
Nem is látott még zsiráfot.

Tudós ember Thomas Tarján
Lőrinc fia ül a karján.
Büszke rá, hogy kis Hovhannes
Katakurd állampolgár lesz!

Látta Susanna Elekes,
Hogy a Protán-hegy tehenes.
Felmászott gyorsan a hegyre,
Hogy a teheneket elhessegesse.

Megszólalt Attila Catus
Jöhet nekem száz Varánusz
Herkulesre mondom néked,
Csak az egerektől félek!!!

(Farkas clerihew)

Elisabeth Arrabona
Sürgölődik erre-arra:
Szakért, tesztel, cikkét írja,
Süt-főz, mos, varr, hogy is bírja?

Psszt! A felét két klón csinálja!

Világot jár nagy Stephanus
Olykor Dallasba is átúsz!
Verset ír, s átlengi pátosz:
Írása tizennégy karátos!

Judith, az Imperiosa,
Abszurd drámát ír, sub rosa.
Ámde két felvonás között
Karddal bunkó diákot ledöfött!

Tudja azt Silvia Pápszi
Mint készül az origámi
Megrázta a szelencét,
S megformázta Velencét!

 

Nyolc haiku
(a Symposion Társaság tagjaihoz)

Elisabeth d.g. Arrabona

Cikkan a villám,
sisteregve sütöget
fényt a sötétnek.

Stephanus Bartolits

Tüzes sziporkák
szórnak szét arany derűt:
- milliom karát!

Silvia d.g. Pápszi

Sebzett kőszobor
jajongása elgurul, -
messzi tóba hull.

Első Nő

Narancs

Izzik az ágon, -
tépő és tépelődő
gond lepi álmát.

Susanna d.g. Elekes

Tátika ajka
cuppant kezedre csókot
- bársonyos illat.

Attila d.g. Catus

Színpadon két maszk
tragi- és comicatus
elfödi arcát.

Judith Imperiosa

Hajnalodik már?
tűzszínű gladiolus
incselkedik itt!

Janus d.g. Cuparius

Hűség

Nézd az árnyékod!
együtt baktat az úton
együtt érkezik.

 

SZONETTJÁTÉK

Az örökké csatázó lovagok

A tengerparton, ahol minden fehér,
Ahol minden békés, nincs harc, nincs
viszály,
Hol csupán a csend honol, kevély
sirály
Kereng, homály borong, ott áll Elemér
.

E tény akár egy botránnyal is felér,
Mert ki szembejön, az nem más, mint
Mihály;
Hiszen neki a harcias cím
kijár,
Sohasem volt ő egy elpuhult
kedély
.

Ha azt hinnéd, Elemér gyáván lapul,
Csalatkozol: lesi, hol jó a
fogás;
Máris a parton csatáznak ők
vadul
.

- Csak számolom, hogy e vers már hány morás!
Versszerző kedvem immár egyre
fásul: -
Kár vívniuk! Egyformák, mint két
tojás
!

Találós kérdés

Akkorát szól, mint egy nagy karambol,
Oly gyorsan röppen, mint egy
seregély
,
Mint bölény, oly messze elcsatangol,
Nem tartja vissza őt a meredély.

Oly drága az, mint egy szent ereklye,
Hazája Atlantisszal
határos
,
Oly messze nem visz el már dereglye,
Arra túl nincs már semmi város.

Vérszomjas ő, mint egy bősz vadállat
És mégis halk, mint hárfa, ha pendül
Sejted-é mi az? Van már találat?

Időd lejár, hisz az inga lendül;
Immár homályos lesz a
láthatár...
Találd ki hát, vagy elvisz a batár!

 

Fatras és fordítása

(Argument:)

LA FEMME EST COMME UN ANGE.
QUI SE SOUVIENT AUX CIEUX.

(Vers:)

LA FEMME EST COMME UN ANGE.
Dis-je vrai? Ou bien mens-je?
On le lit dans ses yeux:
Son cœur est sans mélange.
Et c'est Adam qui mange
La pomme, oui messieurs!
Fi de ces goûts vicieux!
Elle, presse l'orange
Au goűt délicieux...
Est bien pres de la fange
QUI SE SOUVIENT AUX CIEUX.

(Argument:)

OLYAN A NŐ, MINT MENNYEI ANGYAL
AKI EMLÉKSZIK MÉG AZ EGEKRE.

(Vers:)

OLYAN A NŐ, MINT MENNYEI ANGYAL
S ne gondold azt, hogy e tétel kancsal.
Épp csak nézz az ártatlan szemekbe,
Szinte hallod: szól mennyei kardal
Űzte bár Mihály a lángos karddal,
Oly tiszta ő, mint egy szent ereklye, –
Tudjuk – Ádám az almát megette,
Bár kínálta Éva őt naranccsal,
Ádám az almát jobban szerette;
Velejött hát, szigorú paranccsal,
AKI EMLÉKSZIK MÉG AZ EGEKRE.

 

Kettős fatras

Argument:

GYERMEK VAGYOK, GYERMEK LETTEM ÚJRA,
LOVAGOLOK FŰZFASÍPOT FÚJVA!

Vers:

GYERMEK VAGYOK, GYERMEK LETTEM ÚJRA.
Fülemben zsong, jajong az ősz húrja
Kopaszodik fejemnek a burka,
Nem kell már a gyomromnak a hurka —
Protézisem csattog, amíg nyúzza
Fejem reszket, eszem nagyon kurta:
Elfelejti, hová lenne útja
Jobb is, hisz a vége csak egy urna.
Lelkem mindez mégse nagyon fúrja,
Hintalovon magamat kihúzva:
LOVAGOLOK FŰZFASÍPOT FÚJVA!

Ellenargument:

LOVAGOLOK FŰZFASÍPOT FÚJVA,
GYERMEK VAGYOK, GYERMEK LETTEM ÚJRA!

Vers:

LOVAGOLOK FŰZFASÍPOT FÚJVA,
Ülepemen lötyög a bőr súlya!
Ókulárém szódásüveg kútja,
Szememet a csipa szinte szúrja,
Kezem reszket, míg az orrom túrja,
El-elcsöppen, mielőtt kifújna!
Párokat, ha látok összebújva,
S olykor egy-egy nő után fordulva
- Másképpen nem mondhatom, csak súgva -
Nem tudom már, mi a Káma-Szútra;
GYERMEK VAGYOK, GYERMEK LETTEM ÚJRA!

 

Sírfeliratok

Viola d.g. Exiguum: Csokonai

Költők között ő a király
Csokonai Vitéz Mihály
Baj, ha az esőre kiáll!

Viola d.g. Exiguum: Petőfi
a segesvári tömegsírban

Itt alussza álmát
Petőfi, a Sándor
Barbuzinban párját
ne keresd, te Vándor!
Nincs itt virágkötél
Nincsen selyempárna,
Hitte pedig szegény,
hogy az neki járna!

Viola d.g. Exiguum: Önmagára

E sírban nyugoszik Viola
Lefagyott végre a vigyora...
Míg élt, folyton csetelt-botolt
De immár nem, merthogy megholt!

Epitaphiumok a Toldi-trilógia hőseire

A cseh Holubán sírverse

E sírban nyugoszik ama vitéz teste
Aki a szerencsét külhonban kereste.
Bajvívó csatákon nem volt néki párja,
Mígnem födi testét e szigetnek sárja;
Utolsó harcában szíve vala beste,
Emiatt lőn néki ilyen kora veszte.
Porának ez a sír pecsétje és zárja,
Ahol az utolsó ítéletet várja.

Rozgonyi Piroska sírfelirata

Piroska hamvait födi ez a kripta,
Életének vala sok nagy szörnyű titka:
Barát helyett barát küzdött a kezéért;
Barát barátot ölt, hogy bírja szerelmét.
Vérbűn választá el, kit szeretett, attól,
Szíve szakadott meg ilyen nagy bánattól.
Kétszer is meghalt bár csak egyszer temették;
Apródok a sorsát gúnyos versbe szedték.

Emléksorok Toldi Györgyről

Rókalelkű Toldi nem nyughat e sírban,
Mert róla igencsak kárhozatos hír van:
Nagy vadász vala ő, vadászott öccsére,
Öccse javaira s a király kegyére;
A király őrajta átallát azonban,
Küldi Nagyfaluba, s ettől kezdve 'honn van.
Utólszor, mikoron medvére vadászott,
Testén medve, holló, farkas lakomázott.

 

Intarziák a Symposion Társaság tagjainak nevére

Stephanus Bartolits

Miután kihúnyt a tűz, elhalt minden fény és fekete eső hullott az égből, a Szakácsnő az éhes népnek gyümölcslevest
haBART Ó, LICSIST, VÁNkosán ülve.

Elisabeth d. g. Arrabona

A Káoszból kivált egy Jel. Eljött a búcsú perce:
áGYŐ, RÍ R. ZS. BETegen. (Megjegyzés: R. ZS. neve titokban tartását kéri.)

Susanna d. g. Elekes

Létezem az időben és a térben, ám úgy határoztam, hogy nem leszek többé egyedül mindenféle
kolbászbELEK ÉS ZSUZ, SAjt között.

Attila d. g. Catus

Újra kinyílt a szem
S ÁROS IMáCSKA kéri, vegyék már meg az árut, ne vegyék észre a hibát!

Judith Imperiosa

Ne mondd, hogy semmid sincs!
aKARD Ó, S JUT Is, marad is!

Éva d. g. Rumbold

Mikor még egy volt a Semmi és a minden,
jókedvűek voltak ők, s
ittak a RUMBÓL DÉVAj hangulatban

Silvia d. g. Pápszi

Khm, khm,
Qu'aurais je dire? Le pape, si, s'il vit, il peut sauver la paix

Janus Cuparius

és akkor, az azt követő hetedik évben a kicsik nagyokká lettek,
s úsztak a KÁD ÁRJÁN, Ó, Sebesen

Koanok:

Yaszeli 23. koanja:

A tanítvány megkérdezte a mestert.
- Mester, miért van szenvedés?
A mester hosszan hallgatott, majd így válaszolt.
- Szenvedés nincs.
A tanítvány három napig hallgatott, majd megkérdezte.
- Mester, hogy lehet, hogy én mégis szenvedek?
A mester újra hallgatott, majd így felelt:
- Te sem létezel.
A tanítvány sírvafakadt.

Yaszeli 45. koanja:

A mester megkérdezte a tanítványt.
- Mit láttál, fiam?
A tanítvány így felelt:
- Láttam egy magányos fát.
A mester megkérdezte a tanítványtól:
- Megpihentél-e az árnyékában?
- Megpihentem - felelt a tanítvány.
- Nos, akkor a fa nem volt magányos. - válaszolta a mester.
És a tanítvány azonnal megvilágosodott.

Yaszeli 51. koanja:

A tanítvány megszólította a mestert:
- Mondd, Mester, Bhaga egy és oszthatatlan?
- Úgy van, felelte Yaszeli.
- Akkor hogy lehet, hogy a régiek tanítása szerint "Kezdetben nem volt más, mint Eyrf, Protán és Panrac"? - kérdezte a tanítvány.
- Jegyezd meg, fiam, - válaszolta az ősz mester, - hogy Bhaga egy és nem egy, kettő és nem kettő, három és nem három, vagy akár száz és nem száz.
- Értem, mondta a tanítvány.
De nem értette.

Yaszeli 52. koanja:

A tanítvány megszólította a mestert:
- Mondd, Mester, Bhaga egy és oszthatatlan?
- Úgy van, felelte Yaszeli.
- Akkor hogy lehet, hogy a régiek tanítása szerint "Kezdetben nem volt más, mint Eyrf, Protán és Panrac"? - kérdezte a tanítvány.
- Hja, fiam, ez a dialektika. - felelte a mester.

Yaszeli 53. koanja:

A tanítvány megszólította a mestert:
- Mondd, Mester, Bhaga egy és oszthatatlan?
- Úgy van, felelte Yaszeli.
- Akkor hogy lehet, hogy a régiek tanítása szerint "Kezdetben nem volt más, mint Eyrf, Protán és Panrac"? - kérdezte a tanítvány.
Erre a mester úgy állcsúcson vágta a tanítványt, hogy az elterült a földön.
Amikor a tanítvány végre magához tért, rögtön megvilágosodott.

EPIGON NOVELLÁK:

Örkény-egypercesek

Viola de genere Exiguum - Stephanus de comitatu Somogy:

APAI ÖRÖMÖK (Örkény István)

Kovács József huszonkét éves büntetlen előéletű pesterzsébeti lakos egy szerdai napon egész délután hányt. Gyomorrontásra gyanakodott, de a diéta nem használt. Az eset kezdett rendszeressé válni. A család, a rokonság, a szomszédok felfigyeltek a dologra. Megindult a suttogás.

Kovács Józsefné, a feleség jó asszony volt. Nem törődött a pletykákkal, s az sem tűnt fel neki különösképpen, hogy a férj újabban minden este kiszökik a spájzba savanyú uborkát enni. Végül a nagynéni, aki jártas volt az efféle dolgokban, felvilágosította őket: "Az van, hogy a Józsi babát vár".

És amikor eljött az ideje, Kovács József pesterzsébeti lakos fogta előre elkészített motyóját, villamosra szállt és elfoglalta fenntartott helyét a kerületi szülőotthonban. Másnap egészséges fiúgyermeknek adott életet.

A Kerületi Nőtanács egy csokor virággal kedveskedett nekik.

 

Rosszul összetett szavak

Rosszul összetett szavak

Babgulyástánc

(Részletek - Örkény István)

Bankkártyavár

 

Bányarémdráma

Adókulcskereső

Bélsárarany

Anyatejszínhab

Bikavérrokonok

Becenévházasság

Diófahéj

Drótostóték

Fafejvadász

Falábszag

Fegyőrnagy

Fogkőkorszak

Fogkoronatanú

Haláltánciskola

Gázrózsakert

Havibajkeverő

Hajhagymakrémleves

Kutyagumióvszer

Hajóorrfacsaró

Lócitromlé

Héjanászutasok

Macskajátékkaszinó

Jellempróbafülke

Nyomornegyedóra

Karamelltartó

Oroszbarátfüle

Korrajzlap

Pártiskolatej

Lakáskultúrmocsok

Szeméremgyűjtemény

Lámpalázmérő

Széplélektan

Lóhalálgyár

Szitakötöde

Mákszemtorna

 

Mustármagömlés

 

Naptejtestvér

 

Narancsbőrrák

 

Párttagkönyvtár

 

Piszkavastüdő

 

Regényírógép

 

Sasszembekötősdi

 

Sínpárbeszéd

 

Szájzárkirály

 

Szamárfülhallgató

 

Színvaktöltény

 

Törzsvendéghaj

 

Túlélőszóval

 

Vénlányregény

 

Vércukormáz

 

Vérzivatarfelhő

 

Visszhangtan

 

Vitustánckar

 

Záptojáséj

 

Zsúpfedélköz

 

 

Orbán Ottó: A vásárló panasza

Kedden vettem a légettyűt,
s másnap a postán még egy gyütt;
egy is eleget
tyűzi a leget:
most meg a két tyű lég együtt!

Légettyű

O. Ottó taxit hivatott és elvitette magát a legközelebbi szaküzletbe légettyűvásárlás céljából. Hosszasan diskurált az eladóval a kapható légettyűk minőségéről és teljesítményéről, elmagyaráztatta magának működésüket, információkat kért arról az életminőség-javulásról, amelyet e készülék használata várhatóan majd eredményez. Végül, az esztétikum követelményéről sem megfeledkezve, közösen kiválasztottak egy ízléses, Philips márkájú légettyűt, amit O. Ottó azonnal haza is szállíttatott lakására. Még aznap üzembe helyezte a gépezetet, s az eredménnyel rendkívül elégedett volt.

Ámde milyen a sors: másnap egy tisztelőjétől postai úton egy újabb légettyűt kapott ajándékba. A költő meghatottan állította üzembe a második készüléket is, és elragadtatottan konstatálta, hogy a két új szerzemény együttes működése eddig elképzelhetetlen hatásfokkal képes gondoskodni a levegő tyűzéséről. Érzéseit késlekedés nélkül limerikbe öntötte.

 

Varró Dániel: Cím nélkül...

Kíváncsi gyerek volt Péterke,
bedugta orrát az ételbe.
Kiszólt a galuska
"megrúglak, Petyuska!"
s Péterke elszállt az éterbe.

Péterke elszállt...

Az agresszív galuska mérgesen ficánkolt a levesben. Utálta a többi galuska közelségét, márpedig érintkezésük szinte elkerülhetetlen volt ebben a gőzölgő kavarodásban. Hasba bokszolta három társát, lábára lépett egy negyediknek. Végre elérte, hogy egy nagyobb répadarab széles háta mögött egy időre háborítatlan maradjon. Ekkor azonban hatalmas méretű kanál közeledett feléje. Péterke unta meg az anyai unszolást, s látott neki párolgó ebédjének. Az agresszív galuska támadó állásba helyezkedett.

- "Megrúglak, ha közelebb jössz, Petyuska!" - kiáltotta fenyegetően, a haragtól pulykavörösen a fiúcskának. Péterke azonban vagy nem hallotta, vagy nem hitte, amit a galuska mondott: kanalába emelte a lázadozó tésztaneműt.

Ekkor azonban tökéletesen váratlanul rúgás érte állcsúcsán, s a hihetetlen erős kezdő lökéstől Péterke felszállt a magasba és Föld körüli pályára állt. Azóta ott kering.

Sorsát senki se kerülheti el...

Lajos bácsi, a házmester bebocsátotta a lányt egy elfüggönyözött kis helyiségbe. A szobában félhomály volt, a füstölőből kesernyés illat szállt fel, a piszkos kis asztalon egy átlátszó gömbben fények villództak. A lány szorongva tette fel csöppet sem meglepő kérdését:

- Férjhez szeretnék menni. Mit mutat a jövő?

A Szalonka utcai jósnő mereven nézett az üveggömbbe:

- Legjobb, ha el sem mondom, hogy mit látok - mondta. De azért folytatta:

- Két hónap múlva férjhez fog menni ehhez a himpellérhez, de mire az első gyerekét megszüli, a férfi már rég a hóna alá kapta a csűrőlapátot és elköltözött a maga legjobb barátnőjéhez. (Megjegyzem, maga is meggondolhatná, hogy kikkel barátkozik, mért éppen efféle pillangós virágokkal?)

Pedig maga mindent megpróbál a férje kedvére tenni. Délutánonként felékszerezve, parfümözve várja haza a munkából. Mindennap elkészíti neki a kedvenc étkeit: ebédre Esterházy-diótortát, vacsorára ropogós fehér kenyeret pálpusztai sajttal valamint különlegesen párolt bio-bambival - mindhiába. A fiú el fogja hagyni. Csak egy cédulát hagy majd a konyhaszekrényen: "Sajnálom, drágám, úgy látszik, mindketten tévedtünk. Ne keress!"

Maga pedig mindennap az exicatorba fogja sírni a könnyeit a munkahelyén, de csak, amíg rá nem jönnek, hogy terhes, mert akkor még a munkahelyéről is ki fogják rúgni. Nem kell sámánnak lenni ahhoz, hogy megjósoljam: állapotos nőt nem vesznek fel sehová. A gyerekét már népligeti metró-aluljáróban fogja megszülni. Természetesen alkoholista lesz, elzüllik. Huszonöt évesen a saját hányadékába fog belefulladni. Hatezer forintot kérek a jóslásért.

Köszönöm, - mondta a lány, gyorsan az asztalra téve a pénzt. Aztán szinte kilibbent az ajtón. A kapu előtt már várta a fiú.

- Szerelmem! - súgta a fiú.

- Szerelmem! - súgta a lány.

Két hónap múlva összeházasodtak.

 

Van ez így...

- Megkérhetnélek, hogy máskor ne a tortás dobozba tegyétek a pálpusztait? - kérdezte ingerülten a Szalonka utcai jósnő. - Ha büdös van, nem tudok koncentrálni! - Azzal rosszkedvűen visszahúzta a kezét a tortás doboztól. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy behoztak a terembe egy Esterházy diótortát, melynek illata mindenkit megbolondított. A két illat, mármint a diótortáé és a pálpusztai sajté sajátos szimbiózist alkotott a jósnő földszinti stúdiójában, hol az egyik, hol a másik gomolygott a kis délutáni trécselésre és alkalmi jóslásra összegyűlt szomszédok közé.

Lajos bácsi, a házmester felkapta a fejét: Nahát! - mondta. - Maga nem szereti a pálpusztai sajtot? A jósnő azonban nem figyelt rá. Az udvaron felberregett Misi bácsi unokájának, Ödönkének a repülőgépe. A berregéstől a jósnő egyre inkább révületbe esett. A modellrepülő hirtelen belerepült az udvari öntözőcső rózsájába. A vízcseppek behullottak a nyitott földszinti ablakon. A transzban levő jósnő a csűrőlapát-szétszórta cseppeket egy furcsa formájú üvegedénybe gyűjtötte.

- Miért gondolná bárki azt, hogy a nyári zápor után csak egy exicatorban lehet megszárítkozni? - motyogta vontatottan, réveteg, üres tekintettel, szemlátomást a kerekded edénybe képzelve magát. Lajos bácsi legyintett. A pálpusztai sajtot hanyagul besuvasztotta a zsebébe, majd kilépett az ajtón, mert kintről hangosan, már-már fülsértően megszólalt a liftcsengő. Sámán Éva cipőfelsőrész-készítő egyéni vállalkozó nyomkodta a csengőt szünet nélkül, mert fel akart jutni a nyolcadik emeleti lakásába. Lajos bácsi ráérősen ballagott a felvonóhoz. A liftbe közben nemcsak a türelmetlen nő szállt be, hanem a kilencedik emeleti nyugdíjas özvegyasszony unokaöccse is, ugyanis négyhetes brazíliai nyaralásból különgépével hazaérkezett Zweilinger Dezső kocsmatulajdonos, egykor Dr. Zweilinger Dezső rajztanár, aki éppen nénikéjét jött meglátogatni. (Hazatérése után egyébként hamarosan hozzálátott, hogy új szabadalmai nyomán megalapítsa a Bio-hambi és Bio-bambi gyorsétterem láncot, a szoláriumban nevelt csirkék húsából készült bio-hambi és a coca-cola szárazlepárlásos desztillációjával nyert üdítőital, a bio-bambi piacra történő bevezetésére.) Egyelőre azonban lenyűgözve bámult a fiatal nőre.

- Hogy tetszik az új ruhám? - kérdezte Sámán Éva, aki látásból jól ismerte Zweilinger Dezsőt, sőt, egyszer be is ült a kocsmájába, szoláriumban nevelt csirkét enni. Az egykori rajztanár lenyűgözve nézett az érett szépségű nőre.

- Csodálatosak ezek a méhecskés virágok, Évike! De még csodálatosabb, ami alattuk van! És merőn nézte a gömbölyded formákat, amelyek majd szétrobbantották a méhecskés virágokat. A nő kacér pillantással nyugtázta a bókot.

- Igazán? - búgatta a hangját. Dr. Zweilinger nagyot nyelt és rekedten válaszolt:

- Igazán!

Lajos bácsi csak hümmögött. Ő jobban szerette a pillangós virágokat, mint a méhecskéseket.

Azt egyikőjük sem vette észre, hogy a Szalonka utcai jósnő macskája - hogy került a liftbe, rejtély - a természet törvényeinek megfelelően épp egy egeret marcangolt szét a padlón. Lajos bácsi szórakozottan nyomkodta a liftgombokat. Becsuk. Indít. Nyolcadik emelet. Kilencedik emelet. Csak arra figyelt föl, hogy a nyolcadik emeleten hirtelen egyedül maradt. Először Sámán Éva cipőfelsőrész-készítő lépett ki a liftből, ütemes, ringó járással, szorosan mögötte Dr. Zweilinger Dezső egykori rajztanár haladt, majd legvégül a győzelmes macska lépdelt feltartott farokkal, csupán néhány véres egércafatot hagyva a lift padlóján.

Van ez így...

Limerickek egypercesekre

Trilla

Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt. Húsz éve van a vállalatnál. Hideget ebédel. Egyedül lakik.
Wolfnénak hívják. Jegyezzük meg: Wolfné, Wolfné, Wolfné.

és limerikje:
Trilla

Van egy nő, Wolfnénak nevezik;
Telefonon sose keresik.
Írja a levelet,
sokat, nem keveset;
Meleget húsz éve nem eszik.

Egy meghasonlott tulipán

Ki hitte volna?
Sohase panaszkodott, jó egészségnek örvendett, hagymája immár hetedik éve hajtott virágot a nyugdíjas tanítóék ablakában. Épp teljes virágzásban volt, előző este még jól beporozta a bibéjét, utána békésen átaludta az éjszakát. S reggel ötkor - a virágok korán kelők - a IV. emeleti ablakból levetette magát az utcára.

A rendőrség először abból a föltevésből indult ki, hogy valaki gyilkos szándékkal letaszította. Kihallgatták a tanítóékat, akik tagadták a vádat. Sőt, elmondták, ők öntözték, szerették, és keservesen megsiratták virágjukat. Az alattuk lakó alezredes megerősítette vallomásukat. Néhány nap múlva megszüntették a nyomozást.

Az öngyilkos tulipán bíborvörös színű volt, zárkózott természetű, a környékbeliek szerint csak magának élt, csalódás, megrázkódtatás tehát nem érhette. Miért akart hát megválni az élettől?

Ez csak egy hét múlva derült ki, amikor az alezredesné nagytakarítást csinált, s az erkélyükön megtalálta a tulipán búcsúlevelét. Fölvitte a IV. emeletre, ahol a tanító fölolvasta a kusza betűkkel rótt sorokat.

"Mikor e levelet olvasni tetszik, már nem leszek az élők sorában. Tanító úr, kedves Irma néni, bocsássanak meg. Nincs más választásom. Nem akarok tovább tulipán lenni."

- Hát mi akart volna lenni szegényke? - kérdezte Irma néni.

- Azt nem írta meg - mondta a nyugdíjas tanító.

- Egy tulipán! - csóválta a fejét Irma néni. - Ilyet még nem is hallottam.

és limerikje:
Egy meghasonlott tulipán

Ablakban szomorú tulipán
Tele van a szíve csurig ám!
Magasból leugrik
Levélben búcsúzik
"Életem – bocsi! – túl puritán!"

Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!

- Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.
- Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.
- Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.
- Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!
- Jé, tényleg... Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?
- Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.
- Jaj, szegények!
- Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.
- Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.
- Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?
- Csak nem fél tőlük, Feri?
- Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből... Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!
- Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?
- Mert rosszul vezetek.
- Azt meg lehet tanulni.
- Félig-meddig, Ilonkám... Az ember és az autó nem egyenrangú fél.
- Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!
- Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát.
Használni tudja, valójában azonban retteg tőle.
- Én nem félek az autótól.
- Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni...
- Ne fájdítsa a szívem, Feri... Imádom a rohanást!
- Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.
- Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.
- Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.
- Nem túl óvatos maga egy kicsit?
- Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.
- Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.
- Irigykednek.
- Egészen ki van dülledve a szemük.
- Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

és limerikje:
A tempó, amelyre teremtve vagyunk
avagy: Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók

A tempó, amelyre teremtve vagyunk.

Van egy úrvezető, a neve: Feri.
Weekendre Ilonkát végre megnyeri.
Simcáját vontatja
kutyáknak tucatja;
S végig az utat háromláb bicegi.

Epigon novellák Báró Dr.Agonfalvi György műveihez

INVERZ...

(Hommage à L. J.)

 Keze tétován csapkodott a vekker irányába. Végre sikerült leütni. Ezek a sötétbe csavarodott téli reggelek... Az ember szinte nem is lát semmit. És ezek az álmok folyton... Fáradt volt, de erőt vett magán. Hiába, a kötelesség...

Útban a fürdőszobába, megakadt a szeme az üzeneteken. Ott sorakoztak a hűtőszekrény oldalán. Hűtőmágnessel felerősítve, festői összevisszaságban. Már mindegyiket ismerte, de azért még egyszer elolvasta őket. Egyiket a másik után. Aztán kiment a konyhába és föltette a kávét. Majd bement a fürdőszobába. Élvezte, ahogy a zuhany rózsájából zubogó víz átmelegíti az egész testét. Erősen dörzsölgette a törülközővel ősz haját és szakállát. Belenézett a tükörbe, ahonnan két arc nézett vissza rá. Az egyik kicsit följebbről, a másik kicsit lejjebbről. Gyorsan visszament a konyhába. Épp kijött a kávé, amit élvezettel kortyolgatott. Komótosan öltözködni kezdett. Aztán csak úgy állva bekapott valamit a konyhában. Sietni kell, hív a kötelesség. Közben fülébe csengett az asszony hangja. Ő folyton prézsmitál: mért nem hagyja már abba? Mért nem megy nyugdíjba? Na persze! És a kötelesség? Befogta az állatokat, s a kocsi csak úgy röpült az úton.

 Keze tétován csapkodott a vekker irányába. Nagy nehezen leütötte. Ezek a sötét reggelek... Az ember egyáltalán nem lát semmit. És ezek az álmok folyton... A nyúlkáló kezek... Belekapaszkodnak a kabátjába, a ruhaujjába, a szakállába... Mintha az egész világ csak kezekből állna. Ő meg bénultan áll, moccanni sem tud... Összerázkódott. Rettentő fáradt volt, de azért erőt vett magán. Mindig csak a munka, meg a kötelesség... Kedvetlenül kimászott az ágyból.

A fürdőszobába menet végigsiklott a szeme az üzeneteken. Ott sorakoztak a hűtőszekrény oldalán. Már mindegyiket kívülről tudta, de azért átolvasta őket. Aztán kiment a konyhába és föltette a kávét. Majd bement a fürdőszobába. Jóleső érzés volt, ahogy a zuhany rózsájából spriccelő víz átmelegítette az egész testét. Aztán megdörzsölte a törülközővel ősz haját és szakállát. Belenézett a tükörbe, ahonnan két arc nézett vissza rá. Két rémisztően mogorva arc. És egyre közelebbről nézték... Egyszer csak mind a két alak kinyújtotta felé a kezét. A kezek egyre közelebb jöttek, már-már elérték a tükör vonalát... Gyorsan visszament a konyhába. Épp kijött a kávé, úgyhogy föl is hajtotta. Tej és cukor nélkül. Komótosan öltözködni kezdett. Aztán csak úgy állva bekapott valamit a konyhában. Nem ér rá terített asztalnál enni. Persze, a kötelesség! Hiába veszekszik az asszony, nem hagyhatja abba. És még az állatokat is meg kell etetni indulás előtt. Megtöltötta a vályút, aztán összekészített mindent, gyorsan befogott és csak úgy szállt az úton.

 Keze tétován csapkodott a vekker irányába. Elege volt. Gyűlölte ezeket a sötét téli reggeleket. Utált ilyenkor fölkelni. De ma különösképpen. Úgy érezte, lebírhatatlan fáradtság járja át az egész testét. És ezek az álmok folyton... Úgy érezte, a kezek kinyúlnak az álomból, utánanyúlnak az ébrenlétbe... Iszonyú!

- Na tessék, most leesett. Megállt? Naná, hogy megállt, mért is ne álljon meg. De legalább már nem csörög.

Nem volt lelkiereje fölkelni. Mindig csak a kötelesség. Az állatokat is meg kéne etetni. Aztán nekiindulni. A szokásos rutin. Gyűlölte az üzengetéseket. Most ide, most oda. Most ezt, most azt. Mindenki mindig akar valamit. A gyerekek is. Gyerekek, unokák, dédunokák... Palikának tűzoltóautó kellene. Ödönkének meg egy egész legó-űrállomás. Klaudia egy tablettet akar. Miből? Évről évre szűkebb a keret. A megszorítások. Az asszony meg folyton prézsmitál: mért nem hagyja már abba? Mért nem megy nyugdíjba? Ráférne a pihenés. Az asszony. De hát már nincs is itt. Három éve kiköltözött a temetőbe. Azért mégiscsak hiányzik. Csak itt volt és gondoskodott róla. Most meg...

Nagy nehezen kivánszorgott az ágyból. Kiment a konyhába és föltette a kávét. Aztán bement a fürdőszobába. Beállt a zuhany alá. A zuhany rózsájából váratlanul jéghideg víz zúdult rá. Összerázkódott az egész teste. Ez a nyavalyás boyler is elromlott. Dideregve törülközött meg. Erőteljesen dörzsölgette a törülközővel ősz haját és szakállát. A tükörből két arc nézett vissza rá. Már három éve, hogy hosszában végigrepedt az üveg, amikor ököllel belevágott. Ezt is ki kéne valamikor cserélni. De hát sosincs rá ideje. Mindig csak a munka és a kötelesség. Komótosan öltözködni kezdett. Aztán csak úgy állva bekapott valamit a konyhában.

- Mi van ezzel a kávéval? Mi ez az égett szag? Ne már! A nyomorult életbe! Elfelejtett vizet tenni a kotyogóba. A csap alá tartotta a kávéfőzőt, hogy lehűljön. A hideg víz sistergett, ahogy összetalálkozott a forró fémmel. Elege van, tényleg. Most menjen el kávé nélkül?

Kezébe vette a csizmákat. Akkor vette észre, hogy az egyiknek kilyukadt a talpa. Hát ez nem lehet igaz! Hogy valaki ilyen szerencsétlen legyen! Ilyen átkozottul peches, mint ő!

Eszébe jutott a hosszú út, amit meg kéne tenni. A reklamációk, a kinti hideg, süvítő szél, a kormos kémények...
Döntött. Nem csinálja tovább. Csinálja, akinek két anyja van.

Télapó kiment az udvarba és szélesre tárta kaput a rénszarvasok előtt. Az állatok, mintha hitetlenkedve néztek volna régi gazdájukra, aztán gyorsan nekiiramodtak, és elsuhantak a sötétben.
Majd kihozta a fészerből a nagy pörölyt, bement a fürdőszobába és módszeresen izzé-porrá zúzta a tükröt.

Utána fogta a két csizmát és ünnepélyes mozdulattal kitette őket az ablakba. Gyorsan lefirkantott egy üzenetet és melléjük tette. Aztán odaballagott az ágyához és visszafeküdt. Becsukta a szemét és álomba merült. Álmában ágyához óvakodott a tükörből kiszabadult két alak a fürdőszobából, majd egyre többen, és kezeikkel az öregember nyaka felé kapkodtak. Az első kettő kezei ráfonódtak az öreg nyakára, és fojtogatni kezdték. Télapó hörögni kezdett, levegő után kapkodott, de a kezek acélbilincsként szorították a torkát. Teste kétségbeesetten vonaglott a kezek szorításában, de hiába. Még rúgott egyet-kettőt a lábával, aztán nem mozdult többé. 

 

A HALÁL BEÁLLTÁNAK IDŐPONTJA

(Hommage à L. J.)

 Mi az, hogy a halál beálltának időpontja 8 óra 27 perc? Könyörgöm, drága doktornő, hogy mondhat ilyet? Kérem, én nem haltam meg, csak valami okból nem tudok mozogni. És beszélni se. De itt vagyok, élek, gondolkodom. Gondolkodom, tehát vagyok, Descartes is ezt mondta. Ezt minden iskolásgyerek tudja! - A francba! Nővérke, ne tessék letakarni, nem érti? Én élek! Ich bin lebendig! I am alive! Je suis vivante! Fogja már fel! Ne! Ebből a két betűből melyiket nem érti? Neeee!

Na itt a család... Idejönnek, bőgnek, fintorognak. Karola néni diszkréten az orra alá tartja a zsebkendőjét... Cecilia pedig megtapogatja a kezem. És hallom, amint odasúgja annak a nyársat nyelt férjének: „Milyen hideg szegény!” Az az undok, örökké vihogós Gizus pedig komor és ájtatos képet vág, és igyekszik a lehető legtávolabbra állni... Szemforgató banda! Na és Geriék behozták magukkal még a pólyás csecsemőjüket is. Ircsi megpróbál pár könnyet kisajtolni a szeméből. Ide hallatszik, hogy valamiféle örökségről susmotolnak. Egyáltalán... milyen örökség? Uram irgalmazz! Hiszen ezek énutánam akarnak örökölni! Rablók, tolvajok, alávaló gazemberek! Vegyétek észre, hogy még élek! Kitolok én még veletek! Egy kutyamenhelyre fogom hagyni mindenemet! Közjegyzőt akarok!

Tessék, most hova visznek? Tiltakozom! Ne vigyenek sehova! Hova gurítják a fekhelyemet?

Valaki tolja az ágyamat, végig a folyosón. És betol a liftbe... Azonnal vigyenek vissza! Követelem! Nekem jogaim vannak! Mindenkit fel fogok jelenteni! Itt egy elképesztő orvosi műhiba történik... Hát itt mindenki megbolondult?

Alagsor... Szent ég! Ez itt a Prosectura! Nem, nem az önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar, hanem a boncterem. A Kórbonctani Osztály! Hová kerültem? Jaj, ne tegyenek bele a tepsibe! Neeee! Itt hideg van! Meg fogok fázni. És maguk lesznek a felelősek. Basszus. Éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilnem kell. És közben itt fekszem a tepsiben, mint egy adag keletlen pogácsa. Szakácsnő! Figyeljen ide egy kicsikét! Élek! Nem vagyok pogácsa! Lenni kicsi magyar bennszülött. Azonnal vegyenek ki innen! Vigyázzon, mert maga is idekerül! Ahogy a költő dalolja: „Vigyázz, ne kerülj bele”.
Ne hagyjanak itt! Unatkozom! Érző, emberi lény vagyok! Segítség!

Na végre, észretértek! Kihúzzák a tepsit, jól van. Megint ez a gurulás... Csak a fejemről ezt a lepedőt lehúzhatnák már. Ez az! Végre! Na de a ruháimat nem kéne! Megtiltom! Nem engedtem meg! Ne vágják széjjel!!! Szatírok! Szemét kéjencek! Nincs ezekben semmi szégyenérzet? Elájulok rögtön! És mi ez a szike? És a fűrész? Segítség! Pszichopata gyilkosok közé kerültem! Segítséééég! Ez itt a hasfelmetsző Jack! Uram irgalmazz! Én ezt nem élem túl. Segítség! Ááááá!

És tényleg, nekem esik! Hé, ez fáj! Mi az, hogy „metszést ejt”? Belémvág a szikével, hozza a bordaterpesztőt, összevissza hasogatja a belső részeimet! Hagyja abba! Ez nagyon fáj! Fájfájfájfáj! Na ne, most meg egyenként kipakolja a szerveimet, jaaaj! Mivel érdemeltem ezt ki? Kérem, itt valami szörnyű tévedés van!!! Kit érdekel, hogy 300 gramm a szívem súlya? Na és a gyomortartalom? Hát én megmondtam volna, hogy egy kis sertéspörköltet vacsoráztam nokedlival és uborkával. És azt a pár kocka minyont sem tagadtam volna le! Ehhez nem kellett volna szétnyiszálni a gyomromat... Hogy a tüdőmben kátrány van? Hát ja, dohányoztam húsz éven át. De abbahagytam! Le tudtam szokni! Élni akartam! Nem értik? Élni! és még mindig élni akarok!

Mi az, hogy a halál oka? Fogjátok fel, hogy nem haltam meg! Még, hogy infarktus! Tiszta hülyeség! Nők nem kapnak infarktust! Én csak elaludtam és a kórházban ébredtem föl. És akkor elkezdődött ez az egész horror! Ááááá!

Na, most meg már pakolnak is vissza mindent. Mint amikor kiborul a pénztárca és összeszedik a pénzt. És összekeverik a kétszázasokat a húszasokkal meg a tízesekkel. Őrület! Csak úgy hajigálják befele a szerveimet összevissza. És máris varrják össze. Nem maradt ki semmi? Hogy fogok kinézni? Hát már az életbe soha nem vehetek fel egy kivágott ruhát?! ...

* * * * *

Csönd. Mindennap csönd. Egész megszoktam már ezt a tepsit. Ircsi behozott valami ruhát, végre felöltöztettek. Na persze, gondolhattam volna. Nem ám a sötétkék pöttyös ruhát hozta, hanem ezt a feketét, amit mindig is utáltam, mert öregít. Nagyon reméltem, hogy most már végre hazaengednek, de visszapakoltak a tepsibe. Belefáradtam az egészbe. Komolyan. Nagyon, nagyon belefáradtam.

Temetés időpontja? Hát már megint itt vannak a Geriék, de most már a gyerek nélkül! Uram irgalmazz! Ezek el akarnak engem temetni a föld alá! Segítség! Hányszor mondjam? Én még élek! Nem akarok a föld alá menni! Könyörgök, hagyjatok élni! Én elvagyok, csöndben, meghúzom magam, de hadd éljek még egy kicsikét! Legyen irgalom a szívetekben! Könyörgök, ne!

Koporsó? Merik ezt a vacak fatákolmányt koporsónak nevezni? És ez a siralmas olcsó álhímzéses selyem bélés... Undorító! Ezen fogok feküdni az örökkévalóságig? Ezt ti mind komolyan gondoltátok? Na és a prédikáció! Összevissza hablatyol a pap, látszik, hogy soha nem vette a fáradságot, hogy igazán rám figyeljen. Koszorúk! Inkább akkor törődtetek volna velem, amikor még ... Jaj, majdnem azt mondtam, hogy „éltem”! Hiszen élek, még most is. Most kéne felülni a ravatalon. Felkapni azt a randa csicsás koszorút, és odahajítani a tömegbe. Koncentrálni, nagyon erősen koncentrálni, minden erőt megfeszíteni... úgy, fölülni... szép lassan, úgy, nagyon jó, megy ez... Fantasztikus ez a döbbent csend! Ugye, most már elhiszitek? ... Cecíliának konkrétan leesett az álla... Karola néni elájult... Geriék  sírógörcsöt kaptak... A pap meg a haját tépi...

Hopp, itt a koszorú! Most nagy ívben eldobni, igen, megy ez, csak koncentrálni kell. Szép dobás volt! Pont annak az undok Gizusnak a nyakába került a koszorú. Még annyi hangot sikerült kipréselnem szegény, szétcincált tüdőmből:

- Te leszel a következőőő!!!

 

Grádigramma

a
ad
adu
daru
rudak
kurtad
rudakat
katakurd

A kertben az éjjel négy erős pata túrt!
Ez
ad neked itt dölyfre elég okot már?
Ez lett
adu ász tehát itt a kezedben?
Mondd hát, nem
daru, vadkan verte fel tanyáját?
Nem óvták jó vas-
rudak a kert lapályát?
s te kan, a falat ki
kúrtad? Én helyedben
most ütnék körbe új, erős vas-
rudakat! Bár
tudnád, te is: így tesz minden jó
katakurd
!

Műfordítások:

Elizabeth, Betty, Betsy and Bess...

Elizabeth, Betty, Betsy and Bess
Went out one day to find a bird' s nest,
They found a nest with five eggs in it,
They each took one and left four in it.

Erzsike, Bettike, Böske meg Erzsók

Egy szép nyári nap Erzsike, Bettike, Böske meg Erzsók
Fészket lel sürü lombok alatt az erdei úton;
Mind lesi egyre - az Erzsike, Bettike, Böske meg Erzsók -,
Mind lesi ám, hogy a fészek ölén öt barna tojás van;
Mind kivesz egyet, az Erzsike, Bettike, Böske meg Erzsók;
Hogy lehet az, hogy négy kicsi barna tojás marad ott még?

 

Mystery Object

I don't know where you came from.
I don't know what you are.
Maybe you came from a camera,
or a radio, or a car?

I don't know what your name is.
I don't know what you do.
In all my life I've never seen
a thing shaped quite like you.

So I'll keep you in my pocket
as a puzzling mistery bit.
And, who knows? Maybe one day
I'll find out where you fit.

Titokzatos ügy

Én nem tudom, mi szerzet vagy,
hogy pottyantál ide.
Mi romlott el miattad?
Apám computere?

Én nem tudom, a neved mi,
s mire használ a nép,
de tán sohasem láttam
ily furcsa dolgot még.

Így hát zsebembe rejtelek,
akár pin-kódomat.
Ki tudja? Hogy egy szép napon
majd visszarakjalak.

 

A tutor who taught on the flute
Tried to teach two tooters to toot.
Said the two to the tutor,
" Is it harder to toot, or
To tutor two tooters to toot?"

Egy dudatanárhoz

Dudaszót, pokolit fülelem,
távozik tőlem a türelem
Fújja két nebuló
Sivít a duda ó,
Fújja, ne tanítsa, kegyelem!

Ugyanaz másképp

Dudának nagybecsű tudora
Duettet okít ő dudára.
- Tudod-e dudorász,
hogy mit is hadarász?
Úgy rácsap, megnő a dudora!

Hello, My Name is Joe (Sung in rap fashion)

Hello, my name is Joe and I work down at the Pizza Factory
Now one day the cook said to me,
"Hey Joe, do you mind stirring the sauce with your right hand?"
(make stirring motions with right hand - continue throughout rhyme)
I said, "Sure."

Hello, my name is Joe and I work down at the Pizza Factory
Now one day the cook said to me,
"Hey Joe, do you mind chopping the veggies with your left hand?"
(make chopping action with left hand - continue throughout rhyme)
I said, "Sure."

Hello, my name is Joe and I work down at the Pizza Factory
Now one day the cook said to me,
"Hey Joe, do you mind opening the trash can with your right foot?"
(make motion with right foot, continuing with hand motions)
I said, "Sure."

Hello, my name is Joe and I work down at the Pizza Factory
Now one day the cook said to me,
"Hey Joe, do you mind licking some stamps with your tongue?"
I said "Sure."
(now talk with tongue sticking out)

Hello, my name is Joe and I work down at the Pizza Factory
Now one day the cook said to me,
"Hey Joe, are you busy?"
I said, "Yeah, I'm a little busy right now."

Helló, a nevem Dzsó

Helló, a nevem Dzsó, s a pizzagyárban gürcölök
Szól a szakács, már megbocsáss, ráérsz-e kiskölök?
Mártást jobb kézzel keversz-e?
Mondtam: Hát persze!

Helló, a nevem Dzsó, s a pizzagyárban gürcölök
Szól a szakács, már megbocsáss, ráérsz-e kiskölök?
Zöldséget szecskázni bal kézzel mersz-e?
Mondtam: Hát persze!

Helló, a nevem Dzsó, s a pizzagyárban gürcölök
Szól a szakács, már megbocsáss, ráérsz-e kiskölök?
Jobb lábbal szemetest emelsz-e?
Mondtam: Hát persze!

Helló, a nevem Dzsó, s a pizzagyárban gürcölök
Szól a szakács, már megbocsáss, ráérsz-e kiskölök?
Nyelveddel pár bélyeget megnyalsz-e?
Mondtam: Hát persze!

Helló, a nevem Dzsó, s a pizzagyárban gürcölök
Szól a szakács, már megbocsáss, ráérsz-e kiskölök?
Várta: azt mondom, persze,
Ám én: Te meg csak heversz-e?!

Mítosz-leletek:

Katakurd őseposz

Kezdetben, mikoron még egy vala Semmi s a Minden
békén szunnyad a Tér és az a fránya Idő;

éber nem vala más, csak a három isteni dalnok:
Panrac és a Protán - és gyerekük, kicsi Eyrf.
Nem vala Fény a Homályban, nem vala Árny se a Fényben;
Szépség nem vala szép, Rútság nem vala rút;
nem függött a körül lebegő levegőben a föld sem,
nem volt állani föld, légbe sugár nem nyúlt.
Szunnyada még a két kis testvér nyugton az éjben,

fáradt teste szelíd álom ölébe alélt,
megmarkolta az álom, a gondot eloldta szivétől;
otthona barlang volt, és nyoszolyája a gyep.

Majd iszonyú szózat szózatlik a néma berekben:
(khm, khm) " Ébredj már aluvó! Íme betelt az Idő!
Századok ültenek el, s te alattok távol a bajtól
Álmodsz s kóros vágy szennyezi álmod izét!
Vendégem, hidd el, vannak hiu, balgatag álmok
színigazat mutat az, - s nem mind teljesedik!
Az mind csal, hiteget, hisz mindent elfed a látszat,
senki se tud bizonyost, senki se lesz aki már
értse az isteneket s amiről itt szólok: a
Mindent;

Régi dicsőségünk? kő se mutatja helyét!
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Égve honért bizton nézzen előre szemünk!

Álom, uralnak a boldogok és a halandó népek
Gondokat oldogató - és pihenés-megadó;
mert a Felejtésnek s a Halálnak vagy te fivére -
szendergő porodat béke lebegje körül!
Álom vagy magad: a mult álma, ki halni szeretne,
szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig!
Késő százak után hol késel az éji homályban?
Álmos a csöppnyi család? s sír, hogy mindene fáj?
Még meddig heverésztek? erőre mikor kap a lélek
bennetek, ó, ifjak? Ébredj már aluvó!
Mind, kik iránt hálára vagyunk kötelezve, utódok:
Nem játék a világ, látni, teremteni kell!
Szóljatok, óh boldog lelkek, s te, nagyérdemü látnok!
Újra kinyíla a Szem? mely soha meg nem hal?"

Szél kele most, mint sír szele kél, és szóla a látnok:
" Vér és kínok közt megszületett a Jövő!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
s új nap fényle reánk annyi veszélyek után.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku Jövendő,
és, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
borzadok, íszonyodom, és örülök szilajan.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
nem látott a világ, nem látott soha még!

Ó te Jövő, aki jössz és senkise sejti, hogy itt vagy,
jöjj, utamat könnyítsd - majd, ha kifárad az éj!
Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,
rég levetett béklyót újra magadra ne végy!
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort!
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Imhol fenn az egek boltján sürü fellegek és a
bús feledékenység koszorútlan alakja lebeg.
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
Messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát!
Ettől félve figyelj az
Időre s a csillagos égre,
gyönge éjjeli hold - útján, hogy hova tart!"

Halkan szóla akkor a másik isteni dalnok:
" Útadon mindenkor Békesség lakozik
Hogyha figyelsz, váratlan a vész sosem érhet
kincset az embernek mér örök isteni kéz!
Gyötrő gond, gyerekem, többé lelked sose tépje!
A szent béke korát nem cudarítja gyilok;
bőséges termést hoz a föld, erdő a hegyekben,
tölgy koronáján makk, méhek az odvában;
sűrű gyapja alatt már szinte leroskad a bárány
- isten ajándékát nincs kikerülni sem út! -
szülnek az asszonyok és a fiú az apára hasonlít(!)
minden jó az övék - késő százak után!

Ó kéklő égbolt, ó, dombok, réti füvellők!
Ó kristálypatakok, zöldbe borult ligetek!
Lásd, a jövő kornak minden mily boldogan örvend
- kit nemrég az öröm lágy öle ringata még -
nyáj, barom és ember, valamint a vadállati csordák,
és ami csak születik és a halál fele tart!"

Ekkor fennen szóla a harmadik isteni dalnok:
" Napjai fogytával lelkem is elmenekül!
Minden mindegy már! Zúgjon a tengerek alja!
Jöjjön a barbárság! Jöjjön a forradalom!
Önmaga törvényét rombolja az ősi világrend:
Pusztító erejét rád viharozta dühe.
Szétzuditotta az árt, s dagadoznia adta parancsát;
- Ám tomboljon eként szüntelenül csak az ár,
a riadó vak mélységet fölverje szavával -
érzem, mint közelít, mindeneket letipor!
Nézd a magas mennyet, habözön színét vagy a földet;
Mit hoz még a vihar? szórja eső-nyilait?
Rengeteg erdőknek csak az orma mered ki a vízből,
s örvény sodra veri reszketeg ágaikat;
hol pagonyerdőnk nyög szilaj orkántól, hol a vízpart:
már kora reggeltől fürdeti záporeső!
Ám te a száguldó viharoknak legszilajabbja
már eget ostromló ily tömegek rohama!
Lám a viharzó tenger is elcsitul, elhal az orkán:
végső napjából napjai kezdete lesz.
Nincs, aki tudja: e mosti világ hányadszor öregszik,
hány lesz, és hány volt ennek előtte maig.
Küldj havat és jeget és ködöt, árassz sűrű sötétet,
lángbaborítsd az eget, földre eressz tüzesőt!
Ám ha idők kerekén ezer esztendő eliramlott,
Újra kinyílik a Szem!
mely soha meg nem hal."

Ez a mítosz csupa fragmentumokból áll. Túlnyomó többségük más fragmentumok k-adik metszéke (úgymint: Homérosz: Odüsszeia, Hésziodosz: A világkorszakok, Jó és rossz államrend, Kallinosz: Még meddig heverésztek? Szolón: A múzsákhoz, Theokritosz: Férfibűvölés, Vergilius: Georgica, Ovidius: Átváltozások, Hősnők levelei, Janus Pannonius: Mikor a táborban megbetegedett, Saját lelkéhez, Az árvíz, Kisfaludy Károly: Mohács, Kölcsey Ferenc: Huszt, Vörösmarty Mihály: Zalán futása, A Guttenberg-albumba, Petőfi Sándor: Az ítélet, Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán).

Az Ismeretlen Kollektív Költő versei:

A zöld macska délutánja

Szunnyad már a kandalló. Könnyed tüzénél
a zöld CICAfark csóvál fáradt kutyát. Miközben
a levesestál lassú lágy puha koccanással
végigtáncol a ködben.

A velőscsont alakú levélke
fekete hajókürtöt utánoz s hozzáhajol.
A tengert csendesen faló FÖRMEDVÉNY
ormánya szeli.

Ámde reccsen a grádics,
a priccsen szétfröccsen százfele
a csonka kalamáris leve.

Hajdan égett
lételméleti fények végett
pislákol manapság a mennybolt;
- vörösen felfénylik mögöttem.

FELNYÁVOG félve a zöldszemű Élet.

 

Nincs itt a macska

Múltkor jó versek összecsengtek,
pedig kiégve-verve olvadón
ittuk borunk s megmelegedtek
kezünktől az üres kupák fakón.

Múzsánk mellett
mosolyogva
gomolyogva
sírni kellett.

Pennánk kacagva nyeste tegnap
a kor. (Gyáva tor: Ká-t köszörülte
este a B-középen.) Egy pap,
egy képíró és három bölcsész:
a Társaság - megannyi lángész -
macska híján ezt a verset szülte.

 

Magányos vers egy romos trónteremben, alkonyatkor,
vihar előtt

Bealkonyul a csönd magánya. Túl a
vizen nehéz a pára; súlyos a lég:
mennyből csattan felénk az égi burka.
Magára öltve nem kívánja ma még
levetni rőt kabátját gyáva homály.
Talán banánnal átkoz újra. Fügét
mutat, habár szegényes. Óh, a hodály!
Kirágta fényes ablakát a menyét.

 

Várnak a tengerek habjai...

Alszik amott mély álmot a hegynek csípeje. Immár
csendesen átölel. Ingatag, omló. Vállamon érzem
könnyed. Sátradon ültem. Felriad isteni! Lényem!
Várnak a tengerek habjai fényben! S írja a finn cár:

"Április elseje - társulatunk napján, oda!!!..." - Hím-bál,
táncterem, (öt potya). Jeggyel a kényes pár, na! haj, éppen
ropja a forró, fergeteges táncát (csuda szégyen!),
mígnem az égi adón már hívón harsan a szignál:

Szózata téged is elsápasztana! Ó, ha te bírnál,
lennél üdvözitő szavu tárt kapujú örök éden,
hol szava szépszemü Kalliopének hívna a mélyben
ünnepi ódát zengeni széles, tárt-ölü sírnál.

A vers felütése csöndes, elégikus. Az Ismeretlen Kollektív Költő egy kihúnyófélben lévő szerelemtől búcsúzik. Kialudt vulkánnak látja kedvesét, akiben már kihűlt a vágy - erre utal az "alszik a hegynek csípeje" szókép hajszálfinom erotikája. Mindketten fájdalmasan élik át a szerelem elmúlását, ölelkezésük azonban "ingatag, omló". Kedvese könnyét még a vállán érzi a költő, de ez sem hozza vissza az elmúlt szerelmet. A "sátradon ültem" mély szimbolikája ugyanis a végső elszakadást sugallja. A sátor a szerelem meghitt védettségére, elrejtettségére utal. A költő azonban már kívül van ezen a rejtett zugon, már fölébe kerekedett ennek az érzésnek - egyszerűen ráül.

Hirtelen váltás következik. A költő a szerelem élménye után a transzcendens felé fordul. Mintegy felfedezi önmaga számára a misztikumot. Ezt a megvilágosodást a felébredés metaforájával érzékelteti: "Felriad isteni." E misztikus élmény ujjongással tölti el, megszólítja önmagát, a végtelenség - ennek szimbóluma a tenger - és a fény felé fordul, ezek hívó szavára figyel.

A transzcendencia után az evilági élmények következnek. A költő levelet kap barátjától. Kissé talányosnak tűnnék a pennát ragadó "finn cár" figurája, ám azonnal értelmet nyer, mihelyt megismerjük az általa írt levél tartalmát: A levél az április elsejei társulati ülésre idéz; a hívó tehát nem lehet más, mint maga Petrus deák, tréfás április elsejei álöltözetben. Hiszen néki valóban, mintha cárias külsőt kölcsönözne deresedő szakálla, s hajdani finnországi szimpátiái jól indokolják a "finn" jelzőt.

Az emelkedettebb témák után az Ismeretlen Kollektív Költő most a groteszk-patologikus felé fordul, a perverz, sőt, infernális mélységek felé. Sötét orgia következik: férfiak bálja, amit a költő mély megvetéssel csak "hím-bálnak" nevez, ami hatalmas táncteremben zajlik, ahová öten fizetés nélkül szöktek be. Mint tudjuk, az európai keresztény számszimbolikában az öt az emberi szükség, az ezüst, a megváltás és az isteni kegyelem száma. Az ötös szám itt profán értelmet nyer: öten férfiak, szükséget szenvedvén, nem váltják meg ezüstön - azaz pénzen - belépőjegyüket (amit elvakultságukban kegyelemnek tekintenek), csupán potyázó módon vesznek részt az ordenáré mulatságon. A kényes pár bezzeg jegyet váltott, és önfeledt fergeteges táncot jár, veszendő lelkükkel mit sem törődve, egészen a végső számadás - a halál - pillanatáig: "mígnem az égi adón már hívón harsan a szignál". A "h" hang alliterációja mintha az utolsó lélegzetvétel hanghatását előlegezné meg hátborzongató hidegséggel.

A költő újra önmagához fordul, mérlegel. Az ítélet napja őt magát is megrémíti, "elsápasztja", ezért saját küldetésére gondol. Feltételes módú igealakokkal fejezi ki ars poeticáját, jelezve, hogy ez a küldetés a költő számára kategorikus imperativus, de még nem teljesen bizonyos benne, hogy képes lesz megfelelni ennek a feladatnak. Mindazonáltal átforrósodott szavakkal vall arról, hogy a költészet az az "örök éden", amely kapuját mindenkinek kitárja, a költő hivatása, hogy még a Számadás nagy pillanatával szembenézve is "ünnepi ódát zengjen", legyőzve saját egyéni félelmét, szomorúságát a nyitott sír előtt, megrendülve élve át a halál extázisát. Különös ellentétet alkot a verskezdő kép: az "alvó csípejű" vulkán, a szerelemtől elzárkózó régi kedves alakja és a verszáró szimbólum: a "tárt-ölü sír" a költőt örökre magába fogadó halál víziója.

Amint láttuk, az Ismeretlen Kollektív Költő az ember élet legszélső végleteit, a lélek misztikus magasságait és megrendítő mélységeit, a szerelmet és a perverziót, a misztikumot és a poklot járja végig, hogy végül hitet tegyen a költészet örökkévalósága mellett. A klasszikus metrumok különösen kiemelik az örökérvényű mondanivalót; az ölelkező rímek pedig külső hangalakzatként tükrözik mind a táncban és a szerelemben történő egybefonódást, mind a transzcendens és a halál ölelésének misztériumát.

 

Az Ismeretlen Kollektív Költő verse,
annak németre fordításai illetve
visszafordításai:

Merülés (Az Ismeretlen Kollektív Költő verse)

Szobámban kerül vén, lám megint. Odaszállt
az asztal. Teríték: bab, gulyás. Maszka bált
rendezett feketén. Örvénylő levegő
illant. Tébolyult tűz csapata: hebegő
kecske, rágó pitypang. Jakobinusok rőt
sapkája fölött ég csűr, döng. Ölő fenyőt
feszít szét az erő, ellipsziseket ejt;
karabélyom helyett tölt ő. Tollam felejt.
S ágyazom ágyasom. Lélek! Látó lennél?
Szemed gödörében füled! Odabenn lé
vajon a bab? Gulyás suhintott szeleket!
Felleg jár, ó, csillag; füzér csillog. Neked
hintalóval nyihog. Háryjánoskodik
pellengér mákonya! - Elsüllyedt a ladik.

A vers német nyelvre való fordítására pályázatot tűzött ki a Querschnittgelähmte Muse (Béna Múzsa) c. folyóirat. Itt következnek a díjazott fordítások:

I. Unbekannter Kollektivdichter: In meinem Zimmer

In meinem Zimmer herumirrend, ist der Tisch, - siehe - wieder
dahingeflogen: Besteck, Bohne, Gulasch. Die Maske
veranstaltete einen illegalen Ball. Wirbelnde Luft verschwindet.
Über Truppen eines wahnsinnigen Feuers: stotternde Ziege,
kauende Kuhblume, rote Jakobinermützen.
Brennt und dröhnt die Scheune. Die Kraft spreizt
eine Mordtanne auseinander. Ellipse fallen.
Statt meiner Pistole - ladet sich mein Füller.
Du, meine Geliebte, kannst du meine Seele ergründen?
Obwohl deine Ohren in den Höhlen deiner
Augen schwimmen? Ob der Bohnengulasch
Winde peitschte? Oh Stern, glitzernde Girlande,
Schaukelpferd wiehert, macht Flausen, als Münchhausen
Opium des Prangers: der Kahn ist versunken.

II. Unbekannter Kollektivdichter: In meinem Zimmer

Kuck mal, die Alte ist schon wieder in mein Zimmer hineingeflogen!
Auf dem Tisch Besteck, Bohnengulasch zum Maskenball.
Schwarze Luft wirbelt, dann verschwindet. Irrsinniges Feuer
schaart sich: stotternde Ziege, kauender Löwenzahn.
Die rote Jakobinermütze brennt oben.
Schuhplattner zerreißt die Fichte.
Die Kraft zeichnet Ellypse statt meines
Revolvers ladet sie meinen Füller an.
Meine Konkubine vergisst mich: Oh, Seele, kannst du
in den Höhlen deiner Augen deine Ohren sehen? Ob dadrin
Butter fließt? Der Rinderhirt blies Winde!
Stern betritt Wolke. Schnur schimmert. Dir
wiehert die Schaukel mit dem Pferd. Hary heißt Janos
und nimmt Heroin am Schandpfahl: das Boot sinkt bald unter.

III. Unbekannter Kollektivdichter: In meinem Zimmer

Schau, in meinem Zimmer flog der Greis wieder und wieder umher.
Das Gedeck schlug den schwarzen Ball zum Maskenträger.
Turbulente Luft schwindet. Wahnsinnige Feuerflammen brennen
über lispelndem Spindelstrauch, über Kettenblume,
über roten Mützen von Jakobinern. Scheunestampfer
spaltet die Kiefer mit Gewalt auseinander.
Mein Füller zeichnet Ellipse auf meine Pistole.
Ich säe Vergissmeinnicht in mein Beet.
Wärst du ein Spiritist, wären Ohren in den Gruben
deiner Augen. Ob drin etwa Bohnengulasch fließt?
Stern läuft über Wolken, Winde blasend.
Girlande schimmert dir und wichert mit dem Schaukelpferd.
(sieht aus, wie Johannes Háry)
Kokain von Pranger und taucht das Boot unter.

A Lúdtalpas Pegazus c. magyar folyóirat - nem tudva, hogy a versek fordítások, - mindhárom vers fordítására pályázatot tűzött ki egy drogellenes kampány keretében. A legjobb helyezést elért fordítások a következők:

I. Ismeretlen kollektív költő: Ópium

Szobámban tévelygőn lásd, ismét odaszállt az asztal.
Teríték bab, gulyás. A maszk fekete bált csapott.
Örvénylő levegő tünedez. őrült tűz
csapatai fölött habogó kecske, rágó kutyatej.
Vörös jakobinussapkák fölött ég s döng a csűr.
A gyilkos fenyőt az erő feszíti szét.
Ellipszisek hullnak.
Pisztolyom helyett tollam az, ki tölt.
Kedvesem, te belelátsz lelkembe,
noha szemeid barlangjában
füleid úsznak? Tán a babgulyás suhantott
szeleket? Ó csillag, csillogó girland
hintaló nyihog, Münchhausenként lódít
pellengéren az ópium. A ladik ím, elsüllyedt.

II. Ismeretlen kollektív költő: Hallucinációk heroinmámorban

Nicsak, az öreglány megint berepült szobámba!
Az asztalon teríték, babgulyás a maszkabálhoz.
Fekete levegő örvénylik, s tűnik tova.
Őrjöngő tűz sereglik: dadogó kecske, rágó pitypang.
Ég fönt a piros jakobinus-sapka
Csűrdöngölő szakítja szét a fenyőt
Az erő rajzol ellipsziseket.
Revolverem helyett tollamat tölti.
Ágyasom elfelejt... Óh lélek, látod szemeid
gödrében füleidet? Vaj folyik bévül?
A marhapásztor szeleket fuvintott!
Csillag lép felhőre. Füzér dereng. Neked
nyihog a hinta a lóval. Háryt Jánosnak hívják.
s heroint fecskendez szégyenszemre. Süllyed már a csónak.

III. Ismeretlen kollektív költő: A kokain öl

Nézd csak az aggastyán körbe-körbe kering szobámban
Az asztalteríték az álarcoshoz csapta a fekete labdát.
Turbulens levegő tűnik, tébolygó tűzlángok lobognak
dadogó kecskerágó, gyermekláncfű, jakobinusok
vörös sapkája fölött. A csűrdöngölő
erőszakkal feszíti szét a fenyőt.
Töltőtollam ellipsziseket rajzol pisztolyomra.
Ágyásomba nefelejcset ültetek.
Ha spiritiszta lennél, szemed árkaiban
lennének füleid. Odabenn babgulyás folyik tán?
Csillag fut felhők fölött, szeleket fúj.
füzér csillan neked. Nyihog a hintalóval
(úgy néz ki, mint Háry János)
Pellengér kokainja! Alámerül a csónak...

Iskolaügy

Közreadó: Viola Exiguum

Egy irodalmi dolgozat

Retlaw Ttocs Zende és Armoldó címü müvének elemzö bemutatása

írta Nefelin Annó: Frida Niche gimnázium 11. e osztály

Azért indíttya a szerzö a müvett hoszú bevezetéssel mer elörevetíti a végkifejletett, amire számiccsunk. Már az elején sejtlyük, hogy ez egy sajátos mü lessz. A Zendék pucolják a tükröt, amiben az Omri látja a világot. A kis Zende bögött, mer szerelmes volt Armoldóba, de az Omri nem engedte neki. És a könnye pont a tükörre esett rá, amit azért ontott, mert Armoldó már elment és ezért a tükör öszetörött. Az egész szerelmi történetnek ezért rossz kezdése lett. Az öreg Omri azér kapta föl a vizet, mert akkoriban még nem volt ésszerü szerelmesnek lenni. De akkor elment a hös, de nagyon szomorú volt mert lángolt a szíve a Zendéért mert ö volt neki a mindene.

És akkor mindenféle kalandok történtek vele, amig félig hihetök, félig nem, elösször le kellet gyöznije mindenféle lovagokat a sziklánál. Mármint az Armoldónak. Aztán a Zond átvitte a Würm folyón, pedig meg volt áradva, aztán az Eyrf hegyi erdöben házat épített és magányosan ábrándozott szívének hü szerelméröl.

De nem sokájig, mert Zende utolérte és akkor úgy tünt, hogy nagy lessz a boldogság. Ott rögtön egybekeltek és lett nekik sok gyerekük, például Eszkathosz. De aztán jött Omri és hozta a szilánkokat, amit a gyerekek összepazliztak, de nem. Akkor a gyerekek eldobták a neveiket és elhagyták a szülöi házat. És a Zende nagyon sírt, mert neki ez a világvégét jelentette.

Nekem nagyon tetszett a regény, bár a gyerekek néha hazamehettek volna látogatóba.

Bibliai parafrázisok:

Dávid és Góliját

Vót ott egy vőgy Szokóná, ottand állomásoztak a szemét filisztejusok. De az izrajeliták is ott vótak ám, a vőgy túlnansó ódalán oszt nézték a farkas szemet.

Asztán előgyött egy filisztejus, ő vót a Jani, mert egy bihal nagy pasi vót. Gyött oszt verte a mellit, hogy őtet nem bírgya legyőzni senki. Úgyhítták, Góliját, mint a száraz elemet. Tök jó metál szerkó vót rajta, vót nálla géppisztoj is meg bézbólütő. Paráztak ám az izrajeliták, rosátak rendesen. Góliját meg fikázta őket, hogy milyen bénák már, csak lesnek mint a moziban. Oszt még a Jóistent is lecikizte.

De gyött ám Dávidkiráj, aki akkor még nem vót kiráj. Sőt, csak juhász vót, nem is vót neki másja, csak egy bottya meg egy parittyája eppár jó nagy bumszli kővel. Ő asztán nem vót berezelve, kiált a Góliát elé, oszt megmonta neki, hogy ne anyázzon má, hanem fogja be a mocskos pofáját. De az nem, csak vakerázik tovább. Aszongya, kopjá má le, öcsi, mer kinyuvasztlak, hogy mekkrepász!

Erre a Dávidkiráj előszette a parittyáját, oszt úgy kulinnyomta a Góliátot, hogy az egybő elájút. Oszt Dávidkiráj fokta, oszt leszerelte neki a fejit, a Góljátnak, oszt egybő evitte Saulkirájnak. A Saulkiráj osztán tökre hepi vót, oszt neki is atta a lányát feleségű, de nem valami nagyon csípte a vejit, mer folyton attó parázott, hogy ő akar lenni a góré.

Thesbites Ijjés

Tuggyátok, az Ijjés, az meg ilyen esőcsinálló-féle vót. Tesbites vót a családneve. Oszt ez az Ijjés jól összeveszett a főgóréval, akit meg Akábnak híttak. Meg is monta neki: nemcsinállok neked essőt, ne is kérjé.

Oszt télleg nem is vót eső, két évig, mán mindenkinek kiszáratt a gigája. De dühös lett ám az Akáb, aszongya, ekaplak, hogy arró kódúsz. Lefarcót erre az Ijjés, húzott, mint a vadliba. Sareptába, vagy mianevenekije. Oszt látott ott egy öreg nyanyát, aszongya neki, hogy csinájjon nekije pogácsát. Leszakatt a pofája a nőnek, de azír csak megsütte nekije a pogácsát, mer azér jószive vót. Oszt erre, kivételezett vele a Jóisten, mer nem fogyott el se a lisztye, se az olaja, vót nekik, mit flamózni egész évbe.

De akkor fokta magát az öreg mamsinak a sráca, oszt secpec megmurgyélt. Hát erre mán csak elkezdett vakerázni az öreg szatyor: hogy mondok én sütöm neked a pogácsát, oszt a Jóisten meg elveszi az eggyetlen fijam, ez nem igazság! De erre az Ijjés, a Tesbites, szájtú-szájba lélegeztetéssel reanyimáta a kismandrót. Jobb lett a’, mint az új!

De akkó má ez az Ijjés visszagórt haza, mer esedékes vót a leszámolás az Akábkirájjal, meg a haverjaival. Hát, talákszik a kolégájáva, az Abdiás nevűvel, mongya neki, hogy szójj a főgórénak, hogy meggyüttem. Csak pilácsol erre az Abdiás, aszonygya: Ne izélj, Ijjés, úgy éljek, hogy nem foglak téged beköpni! Mer ez az Abdiás egy tökre rendes csávó vótt. Aszongya erre az Ijjés: Ne majrézz má, mer ennek így kell lenni és puntum.

Na asztán kihítta ez az Ijjés az Akáb haverjait egy barácságos mérkőzésre a Kármelre. Ez egy bazi nagy hegy vótt, azontúl lakott az Akábnak az apósa meg az anyósa. Gyüttek is az Akáb haverjai, mer aszitték, hogy ők fognak nyerni.

Tuggyátok, ez egy olyan pirózási verseny vót, hogy kinek gyullad meg előbb a tűzje. Tépték ám magukat az Akáb haverjai, de nem vótt nekik tűz. Oszt erre becsapott az Ijjés oltárjába a ménkű, lett is tűz, de zofortstandapityere. Mög is monta nekik az Ijjés: elvesztettétek a meccset, mosmá kereszteekeggyetek ki! De ők csak nem és nem, erre az Ijjésék levágták az egész bagázst. Akkor oszt lett akkora nagy zuhé, hogy else ált egy hétig.

SAJÁT TOLL - MŰFORDÍTÁS

Leo Ferré: Bolond szerelem

Ajándék Magában a tenger
És míg szántják jeges ujjai
Zúgnak habzó hullámai
Engemet egy szóban meglel
Fregattom zátonyra futva
Romlás kicsi húgocskája
Szenvedélyből visszajutva
Tűrje míg a szívem bántja
Mondok szerelmes szavakat
Mindennapi szólamokat
Mik kedvesek s amik gonoszak
Mik viccesek s mik komolyak
Azt mondom majd szerettelek
Mondd azt hogy Maga is szeret
Bármit tesz velem nem zavar
Azt mondom majd amit akar
Azt mondom majd amit akar
Annyira szeretem
Annyira szeretem
Ha tizenhat vagy és még egy kevés
Kettőnknek ez éveket ád
Útra kész gályám olyan mesés
Hajózzunk el, ne várjak rád
Boldogságodat keresed
Éjszakám kirakatába'
Ingyen vagyok vegyél hát meg
Nincs a szerelemnek ára
Mint nőstényfarkas a hím alatt
Egy szürke maszkkal mely setét
Míg nemzek neked fiakat
Befödi féltékeny szemét
Épp olyan szürke mint e napom
Hallgasson meg hát kishúgom
Mint hajó mely ujjam közt megyen
Elúszik majd így kell legyen
Elúszik majd így kell legyen
Annyira szeretem
Annyira szeretem
Ha halálként pillantanál,
Pillantásod alatt halnék
S hol űr s csókok közt a határ
Egy részt magamnak fenntartanék
A szerelem nem halandó
Öltözz fel hát engem nyomban
A rúzs ne legyen pazarló
Halálod lelem karomban
Mikor engem megfeszítesz
Jól ismert erdődnek a mélyén
Lentről szívom ha segítesz
A megígért életerőt én
Vérből habzsolom fel Magát
Míg elbájolva könnyet ont
Mélybe plántálom a babát,
Aki Maga sohasem volt
Aki Maga sohasem volt
Annyira szeretem
Annyira szeretem

L'amour Fou

La mer en vous comme un cadeau
Et dans vos vagues enveloppée
Tandis que de vos doigts glacés
Vous m'inventez sur un seul mot
O Ma Frégate des hauts-fonds
Petite frangine du mal
Remettez-vous de la passion
Venez que je vous fasse mal
Je vous dirai des mots d'amour
Des mots de rien de tous les jours
Les mots du pire et du meilleur
Et puis des mots venus d'ailleurs
Je vous dirai que je t'aimais
Tu me diras que vous m'aimez
Vous me ferez ce que tu peux
Je vous dirai ce que tu veux
Je vous dirai ce que tu veux
Je vous aime d'amour
Je vous aime d'amour
Si t'as seize ans et des poussières
A nous deux ça fait des années
Que je prépare ma galère
A te ramer à t'affoler
Voilà que tu cherches ton bien
Dans les vitrines de ma nuit
Achète-moi je ne vaux rien
Puisque l'amour n'a pas de prix
Comme une louve sous son loup
Quand je vous ferai des petits
Vous banderez vos yeux jaloux
Avec un loup de satin gris
Tout comme est gris le jour qui va
Petite sœur écoutez-moi
Comme un bateau entre mes doigts
Vous coulerez je vous le dois
Vous coulerez je vous le dois
Je vous aime d'amour
Je vous aime d'amour
Si la mort avait ton regard
Je meurs ce soir sans regarder
Et te demanderai ma part
Au bord du vide et des baisers
L'amour ça ne meurt que la nuit
Alors habille-toi en moi
Avec un peu de rouge aussi
J'aurai ta mort entre mes bras
Lorsque vous me mettrez en croix
Dans votre forêt bien apprise
Et que je boirai tout en bas
La sève tant et tant promise
Je vous engouffrerai de sang
Pendant que vous serez charmée
Et je vous donnerai l'enfant
Que vous n'avez jamais été
Que vous n'avez jamais été
Je vous aime d'amour
Je vous aime d'amour

 

SAJÁT TOLL - Regénykezdemény

A lámpa szelleme

1. Róza

 Szakálka Róza mindent és mindenkit utált. Utálta a saját nevét is. Mert ugyan kit hívnak manapság Rózának? Szülei beadták derekukat nagyanyja követelőzései előtt, és róla nevezték el egyetlen, későn jött gyermeküket. De utálta a vezetéknevét is, hiszen emiatt csúfolták szellemtelen osztálytársai hosszú éveken át azzal, hogy hívjon már borbélyt, hogy leborotváltassa a szakállát. Utálta a szüleit, amiért megalkuvóan átengedték a névadás gesztusát a nagymamának, és utálta őket azért is, mert sose foglalkoztak vele. Munkából hazajőve, apja elment sörözni a haverokkal, anyja pedig elsötétített szobában pihent, s a migrénje miatt még a függönyt sem volt szabad meglebbenteni az ablakon. Vasárnaponként a nagymamához kellett menni látogatóba. A nagyi mindig megkérdezte, hogy megy az iskola, vannak-e kis barátai,  s intelmeket intézett hozzá, melyek szerint Rózának szorgalmasan kéne tanulnia, tisztelnie a felnőtteket, barátkozni a többi gyerekkel, legalábbis a lányokkal. Ezek után Róza mama végeláthatatlan, unalmas történetekbe kezdett boldogult ifjúkoráról, amelyek mind arról tanúskodtak, hogy Róza mama mindig szorgalmasan tanult, mindig tisztelte a felnőtteket, mindig jó barátságban volt az osztályból a lányokkal, és lám, derék ember lett belőle. Róza úgy érezte, hogy a nagymamát utálja a legjobban. hogy életében minden rossznak ő a forrása.

Ó, igen. És utálta Jenőt is, Rétháti Jenőt, aki örök szerelmet ígért neki, de miután összeházasodtak, már egyre elviselhetetlenebb lett. Szó se volt örök szerelemről, csak odaégett rántott húsról, meg hogy az embernek joga van elmenni sörözni a spanokkal, és különben is, férfi nem végez házimunkát. Aztán jöttek a kimaradozások. Egyszer aztán szólt a házmesterné, hogy látta a Jenőt egy kis szőke cicababával a parkban.

Szakálka Róza mindent és mindenkit utált. Utálta az óvodát és az iskolákat, hová valaha járnia kellett, utálta a munkahelyét, ahol adósságbehajtással foglalkozott. Utálta a főnökeit, akik örökké elégedetlenek voltak a munkájával, utálta a kolléganőit, akik folyton hencegtek az udvarlójukkal, a gyerekükkel, a családjukkal, a kutyájukkal, a macskájukkal, mind elviselhetetlenek voltak. Azt meg végképp nem tudták megérteni, hogy hogy lehet valakinek kutyaszőr- macskaszőr- sőt, madártoll-allergiája is.

És persze utálta az ügyfeleket, akik állandóan haladékért könyörögtek, az ő megértésére apelláltak, aztán legtöbbször sírva, átkozódva távoztak az irodából. Ha véletlenül összetalálkoztak vele az utcán, akkor leköpték.

Róza utálta a lakótelepi házat, ahová elköltözött, miután elváltak. Utálta az örökké poros utcát, a lentről felhallatszó zajokat, a beszűrődő szagokat, a szokásos napi veszekedéseket. Utált egyedül lenni otthon, de azt még jobban utálta, ha vendégek mentek hozzá, és tüsténtkedni kellett körülöttük. Alig várta, hogy elmenjenek. Utálta a postást, a vízóra-leolvasót, a szomszédokat, ha becsöngettek hozzá, mert kellett két tojás, vagy egy kanálka só... (amit persze, soha nem adtak meg...) és ha olykor véletlenül két Jehova-tanú is bekopogott ajtaján, már csak némán a kezébe vette a rántottás serpenyőt, és ütésre emelte.

És persze, utálta a járműveket is, a villamost, a metrót, ahol reggelente mindig másvalaki foglalta el az egyetlen szabad ülőhelyet, s neki össze kellett húznia magát az arctalan tömegben. Utálta az ellenőröket, akik mindig olyankor jöttek, amikor véletlenül nem volt nála se jegy, se bérlet, utálta a közlekedési lámpákat, amelyek mindig akkor váltottak pirosra, amikor ő épp odaért.

Szakálka Róza önmagát is utálta. Nem szeretett belenézni a tükörbe. Utálta seszínű, fénytelen, ritkás haját, a szemüvegét, amely hunyorgó, rövidlátó szemeit valószínűtlenül kis méretre zsugorította össze. Utálta, hogy girbe-gurbák a fogai, mint ahogy annak idején utálta a fogszabályzót is, valamint a lúdtalpbetétet, ami miatt  gyerekkorában nyáron is magas szárú cipőben kellett járnia. Utált enni, mert utálta a húst és a tejet, amúgy pedig glutén- és laktózérzékeny volt, csalánkiütést kapott a tojástól, s ezen felül még fahéj- meg kókuszallergiától is szenvedett. Egyszóval rendkívül nehéz volt alkalmas táplálékot összeállítani magának.

Egy nap Róza úgy érezte, elege van mindenből. Elaludt a villamoson, és csak a Moszkva tér után ébredt fel. Ha már így járt, önmagának is váratlanul felszállt a fogaskerekű vasútra, és nekiindult a budai hegyeknek. Az otthoni betonrengeteg után jóleső érzés volt látni a kerteket, erdőket, a vidám, piros vasúti kocsikat. A végállomáson nem is gondolkodott, csak nekiindult, hogy felfedezze ezt a különleges világot. Jó érzés volt beszívni az erdő fanyar, tiszta, kesernyés illatát. Tetszettek neki az út szélén megbúvó különleges virágok, gombák, a fákon tollászkodó szépformájú madarak.  Már-már azon kapta magát, hogy valami örömszerű érzés fogja el, amikor az egyik bokor alatt megcsillant valami sárgaréz eszköz. Közelebb lépett, és lehajolt, hogy lássa, mi az.

Csodálkozva látta, hogy egy ódon réz olajlámpás hever ott, ki tudja milyen régóta. Utána kapott, mert először azt hitte, aranyat talált. De csak egy vacak rézlámpa volt. Valami olvashatatlan felirat volt az oldalán. Megdörzsölte a lámpát, hogy el tudja olvasni. Ebben a pillanatban egy turbános alak jelent meg előtte. Nem mondhatnánk, hogy állt, mert közben állandóan himbálózott a lábain, mintha a levegőből lógna le a földre.

- Közelebb ne merjen jönni, maga szatír! – visította Szakálka Róza rutinszerűen.

- Mit parancsol, kedves Úrnőm, – kérdezte a turbános alak – kívánja, hogy most azonnal változzam szatírrá? Erre is van képesítésem, de ezt még eddig soha senki nem kérte tőlem.

- Hogy mer velem szemtelenkedni, maga idióta? Tűnjön el azonnal, különben úgy fejbe vágom az olajlámpással, hogy arról kódul!

- Minden kívánságát örömmel teljesítem – bókolt a turbános alak. – De ha mégis szüksége lenne rám, csak dörzsölje meg a lámpást... – mondta és eltűnt.

Szakálka Róza megdöbbent. Soha el nem tudta képzelni, hogy valaki így el tudjon tűnni, hogy az egyik pillanatban még ott van, a másikban pedig már nincs. Csodálkozva nézett körül, még egyik-másik vastagabb fa mögé is benézett, de a turbános szatírnak nyoma se volt.

- Biztos, valami migrács! – gondolta magában megvetően. Mit képzel ez, hogy is lehetne neki szüksége erre a gyanús csavargóra? Aztán elővett a retiküljéből egy reklámszatyrot, és belegyömöszölte az olajlámpást, hátha adnak érte valamit a bizományiban.

Közben véletlenül ismét megdörzsölte a lámpa oldalát, mire a turbános alak váratlanul újra ott termett előtte.

- Mit parancsol, kedves Úrnőm? – kérdezte.

- Hát már megint itt van, maga migrács? – kérdezte Róza döbbenten, mert sehogy sem értette, honnan bukkant elő az, akit az előbb még hiába keresett.

- Úrnőm! Én a lámpa rabszolgája vagyok, egy szolgálattévő szellem. Ha megdörzsöli a lámpát, megjelenek, és minden kívánságát teljesítem.

- Ez komoly? kérdezte Róza. Minden kívánságomat?

A szellem bólintott.

- Akkor ne kelljen többé szemüveget hordanom – kiáltotta.

Abban a pillanatban hirtelen elhomályosult a szemüvege, nem látott át rajta. És ahogy lekapta a szeméről, váratlanul tűélesen látta maga előtt az egész világot.

- Legyen szép a hajam! – próbálkozott új kívánsággal Róza.

Abban a pillanatban bizseregni kezdett a feje búbja, majd váratlanul észrevette a szőke hullámos tincseket, amik mostantól fogva az arcát keretezték.

- Hogy jutott eszébe szőkét? – rikácsolta Róza. Nehogy már szőkenő-vicceket meséljenek nekem!

A szellem halk bocsánatkérést rebegett, s Róza csodálkozva észlelte, hogy hajtincsei izgalmas vörös színre váltanak. Rövidre fogva: Szakálka Róza néhány perc alatt vonzó asszonnyá szépült, s a szellemnek még arra is gondja volt, hogy a nő minden igazolványában, sőt, a rendőrségi nyilvántartóban is megváltozzék az arckép, nehogy Rózának gondja legyen az arcváltozás miatt.

- Legyek gazdag! - kiáltotta Róza.

A következő másodpercben megcsörrent a mobiltelefonja, és megkapta az értesítést, hogy folyószámláján még az adóhatóság jelentékeny levonásai után is valóban mesés összeg jelent meg. Ne szaporítsuk a szót: Róza néhány másodperc alatt egy pazarul berendezett rózsadombi villa, egy balatoni és egy adriai nyaraló, számos betétkönyv és kötvény tulajdonosa lett, lett egy BMW-je sofőrrel, befizetése egy több hónapos világkörüli útra, lett egy pompás ruhatára, valamint egy csókos-tagsági igazolványa, hogy a váratlan vagyongyarapodás ne okozhasson gondot.

- Ne legyek többé Szakálka Róza! – hangzott az új kívánság.

- Úrnőm milyen nevet parancsol? - kérdezte a szellem.

Róza átszellemülten megszólalt: - Lengváry Adél akarok lenni.

A szellem egyetlen pillantásával jelezte, hogy az átírások minden dokumentumban megtörténtek, a rendőrségi nyilvántartótól a földhivatalig.

Van-e még parancsa számomra, Úrnőm? – kérdezte a szellem.

Adél elmélázott, miközben lopva a szellemre sandított. Ha Jenő ilyen kedves és előzékeny lett volna! Apropos Jenő!

- El tudná intézni, hogy Jenőt elhagyja az a cicababa, aki miatt elvált tőlem? Hogy úgy szenvedjen, mint én?

- A szellem bólintott. – Igenis. Rétháti Jenőné e pillanatban beadja a válókeresetet Rétháti Jenő ellen, különös lelki kegyetlenség miatt. A válást hamarosan kimondják. Szenvedés biztosítva.

Róza – most már Adél – elégedetten dörzsölgette kezeit.
– Megbűnhődött a szemét! – gondolta, és egyre jobban érezte magát.

- Tehetek-e még Önért valamit, Úrnőm? Kérdezte a szellem.

Adél habozott. Hirtelen egészen lágy hangon szólalt meg:
- Mi is a neved, Szellem? – kérdezte.

- Ali vagyok, szolgálatodra. – hangzott a válasz.

- Mondd, Ali! Hogy is áll a helyzet a képesítéseddel? Pont ilyen férjkellene nekem.

 

2. Adél

 

Lengváry Adél nagyon szerette az életet. Ragaszkodott a családjához: rajongott a nagyszüleiért, akik természetesen feloldódtak egyetlen unokájuk imádatában, csodálta a szüleit, akik felelős munkájuk mellett mindig találtak időt arra, hogy kislányukkal elegendő időt töltsenek, játsszanak vele, tanítgassák, biztos hátteret adjanak neki nem mindig egyszerű világunkban. Büszek volt a nevére is, amelyet mindig nagyon romantikusnak érzett.

Nagyon szeretett óvodába járni, ahol gyakran állt az érdeklődés középpontjában, gyöngyöző kacagását már messziről hallani lehetett. Az iskolába kerülést is könnyedén vette, ahol ugyanolyan jól érezte magát, mint korábban az óvodában. Jól ment a tanulás, a tanítók, tanárok mindig neki magyaráztak, mert olyan jó volt belenézni a lelkesen érdeklődő zöld szempárba.

Az osztálytársai is szerették, minden kakaódélutánt, minden házibulit feldobott állandó vidámsága. Amikor nagyobb lett, kezdték felfedezni a fiúk is. Valóságos  udvartartása lett a környezetében lévő legénykékből, akik örömmel kaparintották meg az iskolatáskáját, s vitték hazáig. Adél örült a népszerűségnek, de később is inkább csak pajtáskodott a fiúkkal. Lekötötték a tanulmányai, a gimnázium, az egyetem, ahol régészetet tanult.

Az már némi irigységre adott okot, hogy rögtön az egyetem után nagyon jó állást kapott, és gyakran járt ki közel-keleti ásatásokra, hol Szíriába, hol Iránba, hol Törökországba. Hihetetlenül élvezte a munkáját. Egy-egy nagyobb munka után boldogan jött haza budai kis garzonlakásába, amit nagy gonddal rendezett be, és ahol mindig nagyon jól érezte magát. A szomszédai kedves emberek voltak, szívesen beszélgetett velük, amikor éppen itthon volt. Általában szerette az embereket, sok barátja volt itthon is, külföldön is.

Adél önmagával is békében volt. Tagadhatatlanul nagyon csinos volt hullámos vörös hajával, sportos alakjával. De soha nem hivalkodott a külsejével. Inkább csak rácsodálkozott az életre, és úgy érezte, hogy minden, ami történik vele, csupa különleges ajándék. Örült minden embernek, akivel kapcsolatban állt, úgy érezte, megtiszteltetés számára, hogy épp őket ismerheti, hogy épp azok a rokonai, barátai, akik éppen körülveszik.

Élete nagy szomorúsága volt, hogy szüleit, nagyszüleit korán elvesztette, de mindig hálás volt azért, hogy éppen ők vették körül fiatal korában.

Békés mederben zajló élete egy nap váratlan fordulatot vett. Éppen itthon volt Budapesten, amikor egy nap úgy érezte, hogy valami megváltozik körülötte. Bement a fürdőszobába, és döbbenten észlelte, hogy a külseje teljesen megváltozott. A haja elszíntelenedett, meg is ritkásodott, egyenletes fehér fogai mintha kitáncoltak volna a sorból, és a színük sem volt már olyan fehér. Egy idegen, kicsit csúnyácska nőt látott a tükörben. Mindezt kissé homályosan látta, mintha hirtelen elromlott volna a látása. Mégis, mintha a tükörben levő nő emlékeztette volna valakire, de képtelen volt rájönni, hogy kire. Gyorsan megcsípte magát, hátha álmodik, de a csípés fájdalma emlékeztette rá, hogy ez nem álom. Rémülete egyre fokozódott... De ha ez nem álom, akkor mi? Lehet, hogy megőrült? Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Először arra gondolt, hogy átszalad a szomszédokhoz, de rádöbbent, hogy valószínűleg nem is fognak ráismerni. Hogy mondja el akkor, hogy ő kicsoda?

Leült a laptopjához, és lázasan próbált utánakeresni, hogy milyen betegség képes így megváltoztatni az ember külsejét, de hiába, nem talált semmit. Felkészült hát, hogy elmegy az orvoshoz. Kezébe vette TAJ kártyáját, és ijedten látta, hogy ez nem az övé. Valamiféle Szakálka Róza nevére van kiállítva. Most már pánikba esett. Ilyesmi nem történhet meg az emberrel! Lehet, hogy tényleg megbolondult? Sorra kezébe vette a különböző okmányait, de mindegyiken Szakálka Róza szerepelt. És borzalom! A fényképes okmányokon pont az az arc szerepelt, ami az imént a tükörben megijesztette. Összekuporodott a díványon. Olyan picire összehúzta magát, amekkorára csak bírta. De hiába. Semmi sem változott vissza.

Próbált logikusan gondolkodni. Ezt a problémát egyedül nem képes megoldani. Bármilyen ijesztő, de mégiscsak el kell indulnia hazulról, és a végére kell járni ennek a dolognak. Ráadásul alighanem szemüveget is kell csináltatnia magának, mert elég rosszul lát.

Amikor kilépett a lakásból, újabb meglepetés érte: az ajtaján levő névtáblán is a Szakálka Róza név állott. Megremegett a keze, de azért bezárta az ajtót. Azt remélte, hogy nem fog találkozni senkivel a lépcsőházban. De rögtön szembejött idős szomszédasszonya. Az asszony rámosolygott, és üdvözölte:

- Drága Rózsikám, minden rendben? Annyira sápadt vagy ma! Nehogy beteg légy!

Adél végtelenül megdöbbent.

- Arankám, más változás nem tűnik fel?

Az asszony szeretettel végignézett rajta, majd nemet intett.

- De Arankám, nem gondolod, hogy egészen másképpen néztem ki eddig? És hát izé... a nevem se Rózsi, hanem Adél!

- Jaj, Rózsikám, biztos megártott a sok munka! – mondta együttérzően az asszony.

- Írasd ki magad betegállományba, és menj el valahová pihenni! Jót fog tenni, meglátod. – Még hogy Adél? – kuncogott. – Maradj csak a mi kedves virágszálunk, Rózsikám!

Adél elköszönt, és gyorsan felhívta mobilján azt a múzeumi osztályt, ahová itthoni munkája kötötte. Kedves munkatársa, Ica vette föl a telefont, Adél pedig óriási kínban volt, hogy vajon megismeri-e a hangját. Szabadságot akart kérni, de vajon hogyan? Nagy meglepetésére Ica azonnal vidáman köszöntötte:

- Szia, Rózsikám, gondoltam én, hogy kimerültél mostanában! Menj el nyugodtan szabadságra, szólok a főnöknek és tartom a frontot!

- Tündér vagy, hálásan köszönöm! – mondta Adél, és egyre kínosabban érezte magát.

Lassan lépdelt lefele a lépcsőn, és azon gondolkodott, hogyan fogja elmondani az orvosnak, ami vele történt, hiszen ő maga se értette egyáltalán. A rendelőben rengetegen üldögéltek, rájött, hogy bőven lesz ideje gondolkodni. De a gondolatai csak körbe-körbe jártak. Mi ez? Személyiséglopás? De akkor hogy lehet, hogy a külseje is megváltozott? És az még hagyján, de hogy lehet, hogy mindenki úgy tesz, mintha ráismerne, holott ez teljes képtelenség.

Órákba telt, mire sorra került. Az orvos meghökkent Adél története hallatán. Alapos ember lévén, végignézett minden följegyzést, hátha szerepel valahol a névváltozás ténye, de semmi ilyesmit nem talált. Tűnődve nézte az asszonyt. Nemigen emlékezett rá, hiszen Adél kirobbanóan egészséges volt, csupán néha jelent meg a jogosítványát meghosszabbítani, vagy valami más rutin egészségügyi vizsgálaton. Nem tudott visszaemlékezni rá, hogy valaha másképpen nézett volna ki. Sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy a tudathasadás sajátos esetével áll szemben. De nem akarta megijeszteni a fiatal nőt, aki olyan tanácstalannak látszott. Sürgős beutalókat írt, először a szemészetre, de vérvételre is elküldte, hiszen egy vérkép könnyen elárulhatja, ha mégis személycsere történt. A biztonság kedvéért pszichológiai szakrendelésre is adott beutalót, hátha nyomasztó diagnózisa beigazolódik, jó lenne mielőbb elkezdeni a hölgy kezelését. A biztonság kedvéért ő maga kért időpontokat, így csupán három hét várakozási idővel előjegyzésbe vették a pszichiátrián, a szemészeten pedig még aznap fogadták.

Az orvos megnyugtató hangja bátorítóan hatott Adélra, és kicsit összeszedte magát. A szemészeten soron kívül fogadták. Az orvos kissé aggodalmasan húzta össze szemöldökét.

- Azt gondolom, Hölgyem, hogy már régen el kellett volna jönnie. Bizonyára már jó ideje baja lehet a szemével. Adok egy szemüvegreceptet, de nagyon kérem, fél év múlva feltétlenül jelentkezzék kontrollra!

Adél buzgón bólogatott, nem szállt vitába az orvossal. Elment megrendelni a szemüveget. A keret egy vagyonba került, de legalább úgy gondolta, jól fog állni neki.

Ezután gyorsan felhívta a fodrászát, megtudni, hogy mikor tudja fogadni. Szerette volna, ha legalább a haja olyan lenne, mint régen. Jucus hangja vidáman csengett a telefonban.

- Jókor hívsz, Rózsikám, épp most mondtak le egy dauert és egy festést. Jöhetsz azonnal.

Adél hüledezett. Az nem lehet, hogy mindenki összebeszélt, és Rózsinak hívja! Szomorúan állapította meg, hogy sajnos, valóban számba kell vennie azt a lehetőséget, hogy megháborodott az elméje.

Hajfestési szándékához Jucus lármásan helyeselt.

- Rózsikám, végre hogy hallgatsz rám! Annyiszor mondtam, hogy jól állna neked a vörös haj. Nézzünk egy színt, jó? ... Igen, ez biztosan nagyon jó lesz, mindjárt föl is teszem. 30 perc, rendben?

Adél kicsit elengedte magát. Mindig szerette, amikor mások foglalkoztak a hajával, hátradőlt, és félig hunyt szemmel hagyta, hogy elkészüljön a haja. Az új frizurával végre kicsit jobban hasonlított régebbi önmagához. Ez felvidította.

Már késő délután volt. Rájött, hogy egész nap nem is evett semmit. Hazament, de most sem volt éhes. Teát főzött magának, és régi fotóalbumokat vett elő, hátha megtalálja a saját igazi arcát.

3. Ali

 Elhangzott a bűvös mondat: „Pont ilyen férj kellene nekem...”
A szellem alig mert hinni a fülének. Gyorsan visszakérdezett:
- Ezt komolyan kérdezted, úrnőm?
- A legkomolyabban – válaszolta a nő.
- Akkor jó! - rikkantott Ali vidáman - Ezzel én megszabadultam!
Mostantól, Adél, te vagy a lámpa szelleme - amíg valaki feleségül nem kér!  Eltűnhetsz!
És Adél abban a szempillantásban úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

 Ali szórakozottan ballagott lefelé a hegyről. Kicsit elszomorodott. Valójában szívesen volt szellem. Legjobban azt a korlátlan hatalmat szerette, amivel természetfölötti tetteket hajthatott végre. Még azt sem bánta, hogy ezt kizárólag mások szolgálatában tehette meg. Élvezte a meglepetést, amit jól elvégzett munkája kiváltott. Azt is szerette, hogy szellemként megszabadult minden emberi nyűgtől: visszanyerte fiatalkori külsejét, soha nem érzett sem fájdalmat, sem fáradtságot, nem kínozta sem a hideg, sem a hőség. Álmosság sem gyötörte, mindig kipihentnek érezte magát.

- Hát ennek most már sajnos, vége. Ahogy az arcán végigsimított, megérezte eddig rejtett ráncait. Aztán egyszer csak elkezdett viszketni a bokája. Egy szúnyog csíphette meg. Mérgesen csapott a lábához.

Ali fiatalon, vendéghallgatóként érkezett Budapestre, és itt ragadt. Szüleit korán elvesztette, az egyetlen személy, aki miatt szívesen hazatért volna, férjhez ment valaki máshoz. Úgy érezte, szűk lett neki az ország, ahol azelőtt élt.

Magyarországon pedig minden nagyon kedvezően alakult. Elvégezte az orvosi egyetemet, fogorvosként végzett, kitüntetéssel. Utána kellemes munkahelyet kapott. Büszke volt a munkájára, a betegei sokat dicsérték. Barátai voltak. Magyar barátai. Azzal hízelgett magának, hogy akcentus nélkül beszéli a nyelvet. Igyekezett elhitetni, hogy a neve valójában az Aladár nevet takarja. Nyaranta vitorlázni járt, télen síelni. Időnként nagyobb utazásokat tett. Jól érezte magát a bőrében.

De aztán... Aztán bekövetkezett a baj. Egy hétvégi délutánon csöngettek az ajtaján. Igen meglepődött, amikor egy bajuszos, turbános férfi állt az ajtó előtt. Az illető a nagybátyjaként mutatkozott be, és Ali hiába tiltakozott, hogy neki soha nem volt bácsikája, az idegen viharos érzelemkitörésekkel bizonygatta, hogy ő az a nagybácsi, akiről az egész család azt hitte, hogy még fiatalon meghalt, de igazából csak messzi úton járt Távol-Keleten. Jóféle bort tett az asztalra, hogy szavainak nyomatékot adjon. Ali tiltakozott, hogy ő sohasem iszik alkoholt, de az erőszakos nagybácsi  poharakat emelt le a polcról, és nyomban töltött is kettejüknek. Aztán kérdezősködni kezdett egy réges-régi olajlámpásról, ami tudomása szerint Ali birtokában van. Ali udvariasságból éppen csak hogy megízlelte a bort, de abban a pillanatban homályossá vált előtte minden. Évtizedek óta próbál visszaemlékezni erre a délutánra, de sikertelenül. Azt bizonyosan tudja, hogy a lámpát nem adhatta át neki, hiszen nem volt már nála. Pénzszűkében volt éppen, amikor  balga módon eladta egy bizományi boltnak. Még csak nem is sejtette, hogy milyen kincs van a birtokában.

Abban a furcsa lelki állapotban, amit az az egyetlen korty ital okozott, szembe találta magát egy félelmetes dzsinnel, aki iszonytató hangon iszonytató dolgokat mondott neki. Megtudta, hogy mostantól átok alatt él, és ő lett a lámpa rabszolgája. Ha valamelyik tulajdonosa véletlenül megdörzsölte a lámpást, neki meg kellett jelennie és fel kellett ajánlania a szolgálatait. Lassan azonban hozzászokott a váratlan feladatokhoz, örömét lelte benne, hogy nem tudnak lehetetlent kérni tőle. Ez a mindenhatóság kellemes érzetét kölcsönözte neki.

Sok tulajdonosa volt a lámpásnak azóta, de a nagybácsi nem volt közöttük. Ali tisztában volt vele, hogy becsapták, ugyanúgy, mint annakidején a lámpa első tulajdonosát, vélhetően az ő ük-ük-ükapját, a kis Aladdint. Azonban sejtelme sem volt róla, hogy azóta mi történt ármányos vendégével.

Az ám, a lámpa! Annyira szeretett volna megszabadulni legutóbbi gazdájától, hogy eszébe se jutott, hogy a lámpát biztonságba helyezze. Rémült léptekkel indult el visszafelé. Hol is volt az a tisztás, ahol Rózával találkozott? Mennyit is sétálhatott lefelé? Minél görcsösebben kereste a helyet, annál kevésbé jött rá, hogy hová kellene visszamennie. Soká, nagyon soká bóklászott az erdőben, de hiába. Sötétedéskor aztán kénytelen-kelletlen abbahagyta a kutakodást, és kedvetlenül visszaindult a városba. Az utolsó nap emlékei most kezdték nyomasztani. Vajon mi történhetett az igazi Lengváry Adéllal? Amíg szellem volt, esélye sem volt mást tenni, mint amit a lámpa mindenkori gazdája parancsolt. Most, emberként azonban rájött, hogy valakitől elvette a személyazonosságát. Tény, hogy adott helyette egy másikat, de vajon az igazi Adél hogy érezheti magát Szakálka Róza külsejével és személyazonosságával? Miközben tudnia kell, hogy ő: Adél. Ráadásul a környezetében gyakorlatilag senki sem emlékszik rá, hogy milyen is volt ő valójában. Szerencsétlen nő lehet, hogy ebbe belebolondul.

Elhatározta, hogy másnap, mihelyt a rendelőben letelik a műszakja, visszajön a hegyre és folytatja a keresést. Sőt, ha kell, rákövetkező nap is, és utána is. Ezzel úgy-ahogy megnyugtatta a lelkiismeretét. Megszaporázta lépteit, s közben szórakozottan belenyúlt a zsebébe. Jóleső érzéssel állapította meg, hogy ott vannak az iratai. Még egy friss BKK bérlet is oda volt készítve, elegendő készpénz és egy írásos engedély az egészségháztól, hogy a holnapi napig fizetés nélküli szabadságon lehet.

- Hát igen. A rendszer, az működik – gondolta némi elégedettséggel.

Felszállt egy buszra, és hazament egyenesen a lakására. A kulcsa pontosan illeszkedett a zárba, az ajtó kinyílt, és Ali látta, hogy a lakás pontosan olyan, amilyennek otthagyta. Tisztaság volt és rend. Az asztalon oszlopokban álltak a számlák és az értesítések, hogy a Bűvös Lámpa Rt minden hónapban átutalta a rezsiköltségeket a megfelelő bankokhoz. Nyilván ők értesítették a a takarítónőt is, hogy mától újra jönnie kell. A derék Fáncsi néni – még egy csokor virágot is tett az asztal közepére.

Ali bólintott, mint aki nem is várt egyebet, majd hirtelen elviselhetetlen fáradtság lett úrrá rajta. Ruhástól ledőlt az ágyára és elaludt.

 Amikor hajnalban felébredt, percekig képtelen volt tájékozódni az időben. Azt még csak megállapította, hogy a saját ágyában ébredt, de hogy milyen évet, hónapot és napot mutat a naptár, arról fogalma sem volt. Ekkor megcsörrent egy mobiltelefon az éjjeliszekrényén. Nyilván ez is a dzsinn ajándéka. Ali ide-oda kapkodott, mire rájött, hogyan kell elnémítani. Volt már több olyan gazdája is az utóbbi években, akiknek sürgősen szereznie kellett egy mobiltelefont vagy tabletet, de hogy ez a jószág hogyan működik, arról neki magának sejtelme sem volt. Viszont időben máris képben volt: a telefon pontosan megmutatta, hogy milyen hosszú ideig is volt távol.

- Húsz év óta most aludtam először... – gondolta döbbenten. Hogy fogok most visszailleszkedni a munkába? az emberi kapcsolataimba? Ki kell találnom valami elfogadható magyarázatot, hogy hol jártam ilyen hosszú ideig...

Aztán észrevette, hogy nagyon éhes... Nem csoda. Húsz éve nem evett, nem ivott semmit. Felugrott és a hűtőszekrényhez lépett. A hűtő tele volt kedvenc ételeivel, italaival. Egyelőre nem kell bevásárlással bajlódnia. Igaz is... Húsz év a lámpa szolgálatában már valóságos törzsgárda-tagság. Illendő is, hogy gondoskodjanak róla, segítsék abban, hogy visszataláljon a mindennapi életébe.

Amikor befejezte a reggelit, újra megcsörrent a telefon. Ezúttal egy táblázat jelent meg a kijelzőn, rajta a heti műszakbeosztással. Lassan indulhat is az egészségházba, dolgozni. Kinyitotta a garázsajtót, hogy újra az autójával mehessen. Igaz, hogy az iratai között ott volt a megújított jogosítvány, de tény. hogy húsz éve nem vezetett autót sem.  Elfordította a slusszkulcsot, és a motor azonnal indult. Rájött, hogy a vezetést nem lehet elfelejteni. Némi izgalom maradt még benne. Húsz éve nem foglalkozott betegekkel. Vajon nem kopott-e meg a tudása? Kicsit nyugtalanul lépett be az épületbe. Elszomorította, amit látott. Úgy látszik, ezen az építményen megkezdte munkáját az enyészet. A rendelő, ahol valaha büszkeséggel dolgozott, lehangolóan siralmas állapotban volt. Mintha az elmúlt években soha semmit sem javítottak volna meg, semmit sem újítottak volna fel. Mintha a betegek is elhanyagoltabb állapotban lettek volna, mint hajdanán.

Viszont a kollégái teljesen természetesnek tartották a visszaérkezését, várták is, még egy kézzel rajzolt mókás „Welcome Ali” táblát is kiragasztottak az öltözőben. Ali mindenkit joviálisan üdvözölt és megkezdte a rendelést.

Két dolog vált előtte világossá. Az egyik, hogy a szeme romlott egy kissé. A kezébe adott röntgen lapocskákon képtelen volt felfedezni az eltávolítandó fogat, még csak az sem volt világos előtte, hogy melyik fogakat látja. És a beutalón levő jelzéseket sem tudta elolvasni. Kínjában megpróbálta a betegektől beszerezni a szükséges információkat. Azt viszont örömmel fedezte fel, hogy az ereje még a régi. Minden fogat kirángatott, amit kellett. Műtétbe még nem mert bocsátkozni, amíg nem készíttet szemüveget magának. Az injekciót pedig akárhova bedöfheti. A nap baj nélkül eltelt.

 Munka után azonnal nekiindult a Szabadság-hegynek. Kereste a lámpát. De hiába ment. Sem aznap, sem másnap, sem harmadnap nem akadt a nyomára. Ali lassan elveszítette a reményt, hogy Róza és Adél sorsába még valahogy bekapcsolódhat.

 4. Adél

 Adél lassan kortyolgatta a teát, és ünnepélyesen kinyitotta a nagy cipősdobozt, amiben kedves emlékeit, fényképeit őrizte. Leült a lakás legotthonosabb zugába, a kandalló mellé, és egyenként minden tárgyat a kezébe vett. Lám csak: Egy régi tiki-taki játék, ez meg  itt egy kisdobos nyakkendő... egy Rubik kocka... Ott volt az első karórája, egy mechanikus óra, amely túlélt minden azóta vásárolt vagy kapott digitális órát. Ha felhúzta, még mindig pontosan járt. Csak eléggé megkopott már szegény. Aztán egy örmény sakkfigura: a főpap. Egy láthatatlan sakk-készlet darabja. Egy kis türelemjáték alul-felül átlátszó kerek dobozban. Mindkét oldalról futballkapu látható. Egy apró golyócskát kell rázogatva eljuttatni a kapuba. Néhány piros-fehér-zöld kokárda, egy kis horgolt maci és egy keleties legyező.

Máskor szívesen tartogatta ezeket a kezében. De most csak gyorsan félretett mindent. Végre előkerült az első fényképalbum. Legfelül néhány fotó a szülőkről, nagyszülőkről. Utoljára ezek voltak a  kezében. Aztán a saját kamaszkori fotói jöttek, akkurátus időrendben.

Csak hát a négyzet alakú kis képeken, amiket hajdani Pajtás gépével csinált, ő maga sohasem volt látható. Gyorsan átlapozta őket. Utána ismét családi képek, kirándulási emlékek következtek. Adél türelmetlenül lapozott tovább. Miért nincs ő sehol?

Végre talált egy nyolcadikos osztályfényképet! Ezen ő maga is rajta is volt. Igen, ott ül az osztályfőnök mellett az első sorban a kispadon. Végre valami kézzel fogható! A bizonyíték! Tovább is keresgélt, de nem találta a többi albumot. Talán elkallódtak a költözésnél. Az osztályképet kiemelte a helyéről és a tárcájába helyezte. Elhatározta, hogy mielőbb elmegy  rendőrségre. Valamit mégiscsak tennie kell...

Bejelentkezett annak rendje és módja szerint. A nyomozó hamarosan fogadta, és teljes figyelemmel tekintett rá.
Egy ideig.
De aztán egyre nyugtalanabb lett.

 A bejelentő teljesen normálisnak, intelligensnek látszott, rendezett volt a beszéde, ámde a történet, amit előadott, teljesen elképesztő és  hihetetlen volt. Ugyan már, ki képes olyan horderejű személyiséglopásra, hogy ne csak adatokat lopjon el, ne csak egy nevet, hanem mindjárt a külső megjelenést is. Hiszen a rendőrségi nyilvántartóban – a nyomozó gyorsan a monitorra pillantott -, ugyanennek a hölgynek az arca látható, csak éppen nem vörös, hanem szőke hajszínnel. Most mit mondjon neki? Ha a nő futóbolond, akkor dühöngővé is válhat. Csüggedten hallgatta tovább a történetet. Ugyan már! Egy személyiséglopás, úgy, hogy az egész világ összeesküszik és mindenki új néven szólítja egyik napról a másikra?

Végre kínlódva megszólalt.

- Segítsen, asszonyom... Ha ön Lengváry Adél – még ha az egész világ másképp is tudja – akkor kicsoda lehet Szakálka Róza?

- Én nem tudom. – felelte Adél tanácstalanul. – De ha nem hisz nekem, megmutatom Önnek ezt az iskolai fényképet. Nyolcadikos koromban készült. Nézze csak meg! Itt ülök az első sorban az osztályfőnök mellett.

A nyomozó kezébe vette a fényképet, és figyelmesen megnézte. Arcról-arcra. Aztán hirtelen egy kurta mosoly szaladt át az arcán, épp csak egy villanásnyi. Adél felé fordította a fakuló, fekete-fehér fényképet.

- Nézze, asszonyom! Én önt leginkább az utolsó sor bal szélén látható leánnyal tudnám azonosítani. Ugyanaz az arcforma, ugyanaz a testalkat...

Adél szívét mintha vasmarokkal szorították volna össze. Csak most figyelt fel arra, hogy ezen a fotón  tényleg van valaki, aki a mostani külsejére hasonlít. De ki az a lány? Ő lenne Szakálka Róza? Már értette, hogy miért tűnt ismerősnek a saját tükörbeli arca. Lassan derengeni kezdett, hogy ki volt Róza. Az a lány csak nyolcadikban érkezett az osztályba. Magának való, visszahúzódó teremtés volt. Sokat betegeskedett. Ritkán  látták, de lám, az osztályképre rákerült. Alig hallhatóan mormolta:

- Hát akkor ő az igazi Szakálka Róza.

Elvette a képet és csüggedten a táskájába süllyesztette.

A nyomozó most már tényleg sajnálta Adélt.

Nem lehet, asszonyom, hogy ön tényleg az, akinek az iratai mutatják? Hogy ön egy ritka típusú amnézia áldozata lett? Esetleg... történt önnel mostanában valamilyen baleset? Érte önt mostanában valamilyen veszteség? Talán hasznos lenne ezzel a problémával felkeresni egy pszichiátert...

Adél azonban már felállt. Elvörösödve, óriási kínnal elrebegte, hogy mennyire hálás a nyomozó türelméért, figyelméért, és amilyen gyorsan tudott, távozott a helyiségből.

 Hazafelé kétségbeesetten tűnődött. Érdemes még ezek után elmenni a pszichiátriai rendelésre? Várhat attól még valamit? Hiszen mindenki futóbolondnak nézi!

Egyelőre újra a barátságos háziorvoshoz fordult, aki betegállományba vette  a hirtelen fellépett idegkimerültség miatt. Adél pedig módszeresen azzal töltötte a napjait, hogy fotókat, iratokat keresett, bizonyítandó, hogy ő tényleg az, akinek gondolja magát. De a kis bőrönd a családi iratokkal, dokumentumokkal sehol sem volt fellelhető.

A pszichiáterhez végül mégiscsak elment. Semmit nem akart kihagyni, ami valahogy tisztázhatná a helyzetét. Csalódottan vette tudomásul, hogy először egy végtelenül hosszú adatfelvétel következett, aztán pedig különféle teszteket kellett kitöltenie. Milyen a hangulata, amikor reggel felébred? Mik a legkorábbi emlékei? Számoljon száztól visszafelé hetesével, értelmezzen furcsa tintapacákat, amik egyébként riasztó képzeteket keltettek benne. Fűzzön magyarázatot képekhez, amik meglehetősen amatőr alkotásoknak látszottak. Mesélnie kellett gyerekkoráról, az álmairól, az érzéseiről... És Adél távolibbnak érezte magát céljától, mint valaha.

Egy változás mégiscsak történt. A rendőrségen tett látogatás óta álmaiban egyre gyakrabban megjelent Róza. Mármint az igazi. Szorongató álmok voltak. Le akart feküdni aludni, de az ágyában már ott aludt Róza. Le akart ülni az íróasztalához, de az asztalnál már ott ült Róza. Róza hallgatta a rádiót, Róza nézte a tévét, Róza ette az ebédjét, és – borzalmas kimondani is – ha  a fürdőszobába akart menni, Róza már előtte magára zárta az ajtót.

A pszichiáter nyugtatót rendelt Adélnak, aki azonban nem tudta rászánni magát, hogy a gyógyszert bevegye.

Kerülte a barátait, mert az volt a félelme, hogy ezzel véglegessé válik a nagy átváltozás. Már mindenki csak Rózsikaként fogja ismerni. Ahogy Gregor Samsa is féreggé lett és féregként halt meg. Most már ő mindig csak Róza lesz?

E gondolatok miatt viszont lelkifurdalásai voltak. Hogyan hasonlíthatja Szakálka Rózát Kafka férgéhez? Vajon milyen ember lehet Szakálka Róza? Él-e egyáltalán? Keresni kezdte iskolájuk weboldalán, sőt, még a facebookon is, de mintha az igazi Róza sohasem létezett volna. Csak a saját korábbi posztjai jöttek elő ezen a néven. Kár volt kínosan kerülnie azt, hogy sajátmagáról fotókat tegyen közzé...

Ahogy telt az idő, önmagán is sokat töprengett. Ennyire meghatároz valakit a neve? Tényleg ennyire zavarja, hogy egyszerre más néven szólítja mindenki? Mi lenne, ha belenyugodna az egészbe? Rég halott szülei, nagyszülei már úgysem bántódnak meg, hogy ő egy másik néven jár-kel a világban. Csak hát... nyugtalanító volt az egész helyzet, ha egyszer egy ilyen dolog megtörténhet az emberrel, akkor bármi előfordulhat. Másfelől... mégsem vonulhat vissza a csigaházba most már egész életére. Van munkája, hivatása – hála az égnek, ezt még nem vették el tőle.

Úgy döntött, elfogadja a megváltoztathatatlant. Lemondta a további üléseit a pszichiáterrel, Kiíratta magát a háziorvossal. Az utolsó szabad hétvégére pedig kirándulást tervezett a budai hegyekbe. Gyerekkora óta nem járt arra. Pedig milyen jó volt régen a szüleivel arrafelé sétálni.

 Felült a fogaskerekűre, és onnan gyalog indult tovább. Elhagyta a kertes házakat, és ballagott tovább, befele az erdőbe. Letért az útról, hogy a fák alatt sétálhasson. Egyszerre csak belerúgott valamibe, ami nagyot zörrent. Lehajolt, hogy megnézze, mi az. Amikor fölemelte, rögtön látta, hogy egy antik rézlámpás van a kezében, a kínai Han-dinasztia korából. A füle hosszú nyakú sárkányfejet formáz,  valami felirat is van rajta. Megdörzsölte a lámpát, hogy jobban lássa az írásjeleket..., és abban a pillanatban ott állt előtte Lengváry Adél. Pontosabban valaki, aki úgy nézett ki, mint eredetileg ő maga.

Adél elájult. 

5 Róza (2.)

 Róza mélységesen megdöbbent. Nem számított rá, hogy új gazdája saját korábbi külsejével jelenik meg előtte. Még kevésbé arra, hogy a nő azonnal elájul. Róza utánakapott ugyan, de szellemkeze nem volt képes feltartóztatni a zuhanást. Gondolatai össze-vissza kavarogtak. Most tudatosult csak benne, hogy amikor ő Adéllá változott, akkor az igazi Adél és ő nyilván helyet cseréltek. Az ájult Róza nem lehet más, mint a valódi Lengváry Adél. Annyira tehetetlennek érezte magát. Csak bámult hajdani osztálytársára, aki azonban sokkal inkább, mintha ő maga lett volna. Milyen jól áll neki a vörös haj! Próbálta szólongatni az ájultat, de hiába nevezte Adélnak, aztán Rózának is, a nő mozdulatlan maradt. Földi reflexei arra indították, hogy segítségért kiabáljon, hangját azonban elnyelték az erdő fái, bokrai. Senki sem járt arra.

Nagyon megsajnálta Adélt, ámbár igazából önmagát sajnálta. A saját elszalasztott lehetőségeit. Lám csak: amióta teljesült a titkos kívánsága, és ő lett Lengváry Adél, azóta semmit, de semmit nem élvezett ebből a változásból. Hiszen rögtön utána szellemmé változott. Még csak esélye sem volt, hogy lássa, milyen hatást vált ki az emberekből... Még egy vacak tükörben sem nézhette meg magát, hiszen ott, ahol ő tartózkodott, nem voltak tükrök. De ha lettek volna is, egy szellem nem tükröződik vissza sehol. Azért szellem. De ha nem változott volna szellemmé – akkor tulajdonképpen mit cselekedett volna? Rájött, hogy semmilyen elképzelése nem volt arról, hogy Adélként mit is tett volna másképp. Talán ezért kellett szellemmé változnia? A sors megbünteti a hibás döntéseket... Most először rémlett fel benne, hogy nem volt jó ötlet volt Adéllá lennie.

Időközben Róza sokat tanult a kommunikációs tréningeken, amelyeken más szellemek felkészítették a lámpa szolgálatára. Elsőnek azt sulykolták a fejébe, hogy minő kiváltság a lámpa szellemének lenni. Gyakorlatilag korlátlan hatalommal jár, igaz, hogy ezt a hatalmat soha nem használhatja a maga érdekében, kizárólag olyankor, ha a varázseszköz tulajdonosának kívánságait teljesíti. Mégis: olyan képességeknek került a birtokába, amilyenekről más halandók még csak nem is álmodhatnak. És nemcsak a különféle varázslási technikákat tanították meg neki; nemcsak a megjelenés és  eltűnés művészetét. Megmutatták a különféle emberi vágyak, óhajok, kívánságok mibenlétét, okait, és ― furcsa módon ― a hiábavalóságukat is, azt, hogy mihelyt beteljesül egy óhaj, a pillanatnyi örömet azonnal új sóvárgás váltja el: az embert rögtön új kívánság emészti, és ennek soha nincs vége. Csak ha az ember örökre lemond a vágyairól. Ez viszont nem látszott túl szimpatikusnak Róza előtt. Persze, Róza azt is kellemesnek találta, hogy szellemléte alatt a Bűvös Lámpa RT nem megvetendő fizetést küld a számlájára, fenntartja a lakását, kezeli az ingóságait, jobban, mintha ő maga otthon lehetne. Márpedig ezek az ingóságok és ingatlanok nagyon felszaporodtak szellemmé változása előtt.

Igazából Róza alig várta, hogy ez a szolgálat elkezdődjék. De határozottan balszerencséje volt a csodalámpa új tulajdonosaival. Először egy házaspár sétált el a a finom vonalú réztárgy mellett, s a férfi rálépett a lámpa fülére. Kíváncsian felemelte Aladdin egykori legfőbb kincsét, s az érintésre meg is jelent Róza nagy buzgalommal. A protokolláris „Mit parancsol, kedves Uram?” kérdésre azonban a feleség nyomban rikácsolni kezdett: „Nahát! Ezek már ideszemtelenkednek a kirándulóhelyekre is? Tűnj el azonnal, te cemende!” Róza azonban a férjre vetette átható pillantását, hiszen nála volt a lámpa. Csak az ő parancsát fogadhatta el. A férj kényszeredetten megszólalt: „Távozzék, kérem!” Róza halk sóhajtással el is tűnt. Még hallotta, amint a nő a férjéhez fordul: „Edömér, kérlek dobd el azt a vacak lámpát... biztos a lomizósok hagyták itt, még azoknak sem kellett. Nem is értem, minek vetted föl. ... Egyébként, nagyon kíváncsi lennék, mit mondtál volna ennek a prostinak, ha én épp nem vagyok itt.”

A második lámpatulajdonos egy kisfiú volt. Alighanem óvodás. Ott bóklászott a bokrok közt, és azonnal felkapta a lámpást, hogy egy kicsit a szájába vegye. Róza rögtön megjelent. „Mit szeretnél, kicsi fiú?”- kérdeze. A gyermek ránevetett Rózára és feléje nyújtotta a lámpást, majd játékosan vissza is rántotta. Az anya hatalmas ugrással ott termett. „Feljelentem a rendőrségen, hogy molesztálta a fiamat ordította fejhangon – Tűnjön el azonnal!” Közben azonban valósággal kicsavarta a gyerek kezéből az antik lámpást. „Fúj, kakás, dobod el!” kiáltással. A kicsi sírni kezdett, az anyja rángatta, Róza pedig eltűnt, már abban a pillanatban, amikor a lámpa az anya kezébe került. A réztárgy koppanva esett a köves útra.

 Most azonban mégiscsak tenni kellene valamit az ájult Adéllal. Milyen kár, hogy erre a helyzetre nem készítette föl senki. Újból óbégatni kezdett hát: „Segítség! Orvost!”
Ekkor végre léptek közeledtek az úton, úgyhogy Róza bátorságra kapott, és hangosabban kezdett kiáltozni. A kanyarodó úton felbukkant az erdei sétáló.
Ali volt az, aki aznap furcsa nyugtalanságot érzett a zsigereiben, és – szabadnapos lévén – megint egyszer a Szabadság-hegy felé vette útját. Amikor meglátta a két nőt, hamar kitalálta, hogy mi történhetett.

Róza kissé zavarba jött.
„Á, te vagy az, Ali? Jó lett volna, ha egy orvos jön. Egyszer csak nála volt a lámpa, megjelentem, és elájult. Sehogy se tudtam feléleszteni” – dadogta.

- Orvos vagyok. – felelte Ali Róza őszinte ámulatára, és letérdelt Adél mellé a földre. Picit megnézegette az ájultat, nincs-e rajta valamilyen komoly sérülés. Aztán egy apró fiolát vett elő valahonnan, és Adél orra alá tartotta. Adél hatalmasat tüsszentett, és kinyitotta a szemét.

 

6. Ali 2.

 

Ahogy Adél ránézett Alira és Rózára, ugyanaz az elszörnyedés tükröződött a szemében, mint mielőtt elvesztette az eszméletét. Tétován nézett hol egyikükre, hol másikukra. Ali gyorsan megszólalt:
- Hölgyem! Nyugodjék meg, jó kezekben van. Orvos vagyok. Ön elájult az imént, de úgy látom, nincs komolyabb baj. Hogy érzi magát?

Adél mintha nem is hallotta volna, kérdéssel válaszolt: - Megmondaná valaki, hogy mi történik itt?

Róza összerázkódott.

- Én nem tehetek róla! Mindent ez a pancser rontott el! És Alira mutatott.

Ali elpirult erre az árulásra. Kénytelen volt magához venni a szót.
- Hölgyem! Kicsit furcsán fog hangzani, amit mondok: mégis megkérem, szóljon rá a másik hölgyre, hogy tűnjön el.

- Ő csak maradjon itt! Úgy gondolom, vele számolni valóm van.

- Hölgyem, bármikor visszaidézheti, ha megdörzsöli a kezében levő lámpát.

Adél lenézett. Most vált csak tudatossá benne, hogy mindvégig görcsösen markolta a réztárgyat.
- Ne vicceljen, kérem, ez itt nem az Ezeregyéjszaka.

- Tartok tőle, asszonyom, hogy mégis. Próbálja csak ki, amit mondtam.

Adélra hatott a férfi higgadt, nyugodt hanglejtése. Engedelmeskedett.

Róza óriási megkönnyebbüléssel vált köddé abban a szempillantásban. Ámde amikor Adél újra megdörzsölte a lámpást, kénytelen volt újra megjelenni.

Hinnie kell nekem, hölgyem! - szólongatta Ali. Elmondom, miért, de egy kissé türelmesnek kell lennie. A történet hosszú évszázadokkal ezelőtt kezdődött, és meglehetősen közismert. Aladdin nevű ősöm birtokolta családunkból először ezt a világításra sohasem használt eszközt. Kemény viszontagságok érték ősömet, de nagy gazdagsághoz és tisztességhez, sőt, egy előkelő és szép feleséghez jutott e lámpás által. Családom kínai eredetű ugyan, de később átkerült Perzsiába, majd Szíriába. Őseim évszázadokon át megbecsülték szerencséjüket, és a varázseszközt titkos helyen őrizték, gyakorlatilag soha nem használták, hiszen vagyonuk igen jelentékeny volt már. A különleges varázserő idővel feledésbe is merült. Modern korunk pedig már nem is hisz ilyesmiben. Amikor Magyarországra jöttem tanulni, anyám kezembe adott egy tarisznyát, aminek egyetlen tartalma ez a lámpás volt. De sajnos, nem ügyeltem rá, hogy milyen magyarázatot fűzött mellé. Még egyetemista koromban eladtam az örökségemet, valósággal elkótyavetyéltem.

A meséből ismert mór varázsló egy késői leszármazottja azonban ördögi praktikával rájött, hogy hol vagyok, meglátogatott, hogy megszerezze tőlem a bűvös eszközt. Mivel ez nem sikerült neki, förtelmes átkot mondott rám, s attól kezdve én lettem a lámpa rabszolgája. Parancsokat kellett teljesítenem, néha rendkívül közönségeseket. De az átok kiterjedt a tulajdonosokra is. A lámpa birtokosai valamilyen titokzatos oknál fogva rendkívül hamar elhaláloztak, így az évek alatt számos embert kellett szolgálnom. De az első hét év után az átok enyhült.

Tudnia kell, hölgyem, hogy a lámpa rabszolgája semmi mást nem tehet, csak amit a lámpa tulajdonosa megparancsol neki. Az utolsó úrnőm éppen a mellettünk álló hölgy volt, jelenleg szellem, a lámpa szolgája. Egyik legbonyolultabb munkám volt, amikor ő másvalaki személyiségébe kívánt bújni. Ez vezetett oda, hogy ön elveszítette a sajátját. Végtelenül sajnálom, hogy ezt kellett tennem önnel.

- Lárifári! – szólalt meg Adél. Összebeszél tücsköt-bogarat. Egy szavát sem hiszem el!

- Bizonyos, hogy nem? – kérdezte Ali. Belenézett már a személyi igazolványába? 

Adél némi szünet után elbizonytalanodva kérdezte: - És most miért nem ön a lámpa rabszolgája?

Ali megint csak elpirult: - A hölgy elkövette azt a hibát, hogy házasságra kívánt lépni velem. Ezzel feloldotta a varázsló átkát, én megszabadultam, most pedig ő a rabszolga, azt kell szolgálnia, akinél a lámpa van.

- Ha ez igaz, - szólt óvatosan Adél -, akkor megparancsolom, hogy Róza tegye semmissé a maguk összes varázslatát.

- Ez sajnos, nem megy – felelte Ali. Varázslat-visszavonást csak az követhet el, aki a varázslatot véghez vitte.

- Na és ha új varázslatot kérek? – szólalt meg ismét Adél – Megparancsolom, hogy e pillanattól legyek – például – Lengváry Adél!

Rózán csillapíthatatlan csuklás vett erőt. Képtelen volt megszólalni. Ezért újra Ali vette át a szót.
- Senki sem képes önmagán varázslatot végrehajtani. Márpedig, ehhez neki újra Szakálka Rózává kéne válnia.

Adél kedvetlenül mormogta:
- Tudtam én rögtön, hogy ez itt a „nagy átverés”. Aminek én vagyok a vesztese.

Alit nyugtalanította a nő szomorúsága. Újra megszólalt.
- Én egyetlen megoldást látok. Ön nekem adja a lámpást. Én a lámpa birtokosaként formálisan megkérem Róza kezét, mire ő megszabadul a szellem-léttől. Én visszaadom önnek a lámpást, s utána visszaállok lámpaszellemnek. Akkor ön megrendeli tőlem a varázslatok visszavonását, amit én végre is hajtok, majd ön házasságot ajánl nekem, mert én sem kívánnék örökre a lámpa rabszolgája maradni, amikor a tulajdonosa is lehetnék végre.

Adél kezdett mérges lenni.
- Erről ne is álmodjon! Szó sem lehet róla!

Róza nagy csuklás közepette ráduplázott: - Szó sem lehet róla, nem adom vissza a pénzemet.

Ali vállat vont. – Azt nem is kéne. Elég a varázslatot csak addig a pillanatig visszavonni, amíg a személycserét vissza nem csináltuk.

- Mindegy. Én nem bízom magukban! – szólt Adél. Akárhogy is történt, maguk akkora zavart és bánatot okoztak nekem, amit sohasem felejtek el.

- És ezt a magam részéről végtelenül sajnálom. – felelte Aladdin kései leszármazottja. Kicsit tűnődött, aztán újra megszólalt:
– Igazából... van még egy módszer. Kissé veszélyes, és csak akkor működik, ha mindhárman ugyanazt akarjuk. 

Róza abbahagyta a csuklást. Adél is figyelmesebben pillantott Alira.

- Mint mondottam, átokkal is lehet valakit a lámpa rabjává tenni.  Ha mi hárman, teljesen egyet akarva közösen megátkozzunk valakit, akkor ő lesz a lámpa rabszolgája.

- Kit kellene megátkoznunk? – kérdezte Adél gyanakodva.

Róza viszont felvillanyozódott: - Bárkit megátkozok, ha kell! – jelentette ki.

- Nem közönséges emberről van szó. - szólalt meg Ali. Beszéltem már arról a varázlóról, aki annak idején átokkal sújtott engem, pusztán csak azért, mert már nem volt nálam a lámpa. De neki nagyon nagy hatalma van, ezért óvatosnak kell lennünk, teljesen egy húron kell pendülnünk. Ha  akaratunk egymásba simul, akkor nem tud bosszút állni rajtunk. A parancsot is közösen kell kiadnunk.  

- Akkor tisztázzuk, ki mit akar! – szólalt meg Adél. Ami engem illet, én semmi mást, csak a személyazonosságomat.

Ali Rózára nézett. – A nő bólintott.  – Jó, cseréljük vissza magunkat. Nekem csak a pénzem kell.

- Rendben. Szólt Ali. Én pedig a szabadságomhoz ragaszkodom, valamint a lámpához.

Erre Adél bólintott. Átadta Alinak a bűvös eszközt.

Ali előre nyújtotta a kezét a lámpással, és a két nő rátette a magáét. Ekkor a férfi különös ősi nyelven kezdett kántálni egy szöveget, amit a nők szóról-szóra utána mondtak. 

Ami ezután történt, azt mindenki másképp meséli el. A meteorológiai intézet jelentést adott ki arról, hogy pusztító forgószél keletkezett a budai hegyekben. A tűzoltóság ismeretlen eredetű erdőtűzről adott ki nyilatkozatot. Az árvízvédelmi szervezet dunai szökőárról számolt be. A Földrengésjelző intézet hetes erősségű földrengést észlelt, a budapesti fürdőigazgatóság pedig gyanús vulkáni gőzöket tapasztalt a Rudas Fürdőben. Ezek a hírek később hírlapi kacsának bizonyultak.

A három ember azonban tudta, de sohasem beszélt róla, hogy a mór varázsló ivadéka milyen nehezen volt megjuházható.  

A következő napon Róza névváltoztatási kérelmet nyújtott be a Kormányhivatalhoz. Miután a Szakálka Róza nevet törölték, a hölgy Szemlőhegyi Ilma néven indult világkörüli útra korábbi befizetése alapján. Adél vezető régészként Egyiptomba utazott egy ásatásra, a Bibliából is ismert Per Ramszesz város maradványait kutatni Taniszban, ahová Szmendész fáraó ezeket áttelepítette. Örült a feladatnak, ez a téma már nagyon régóta foglalkoztatta. 

Ali pedig... nos Ali rendelt egy golyó- és bombabiztos páncélszekrényt a Hahn-dinasztia korabeli bronz lámpásnak. Latolgatja, hogy az őszön ellátogat Egyiptomba.