Értelmezések Weöres Sándor Trilla című egyperceséhez

Örkény István: Trilla

Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Új lapokat vesz elő. Közibük rakja az indigót. Ír.
Kicsavarja a papírt az írógépből. Húsz éve van a vállalatnál. Hideget ebédel. Egyedül lakik.
Wolfnénak hívják. Jegyezzük meg: Wolfné. Wolfné. Wolfné.

A Symposion Társaság válaszai Kamarás István OJD körkérdéseire:

- Értelmezze 15 sorban Örkény egyperces novelláját!
- Miért kell Wolfné nevét megjegyezni?
- Miért épp a Trilla címet adta a szerző ennek a novellának?

 

I.

Susanna de genere Elekes

1969. Wolf Gézáné belép a munkahelyére.
1979. Wolf Gézáné továbbra is leveleket ír.
1989. Wolf Gézáné rendületlenül írja a leveleket. Húsz éve. Az utolsó levele elbocsájtó levél. Wolfné az utolsó, aki elhagyja a vállalatot.

 

II.

Elisabeth de genere Arrabona

Wolfné a legfontosabb a Vállalatnál. Savanyú vénkisasszony, nem árt jóban lenni vele. Írja a jelentéseket egymás után. Nem lenne jó egy ilyen jelentésbe bekerülni, hát ezért kell megjegyezni Wolfné nevét.

 

III.

Judith de genere Armoracia

Miért kell megjegyezni Wolfné nevét? Azért, mert az ő nevét soha nem jegyzik meg. Őrá nem figyel fel senki. Pontosan, lelkiismeretesen végzi munkáját: vele soha nincs baj, ezért nem is érdemes törődni vele. Csak a munkájának él, magánélete sivár, otthon nem várja senki, és a munkahelyén is alig szól valakihez. Mégsem alkot soha nagyot. Egyszerűen csak elvégzi a kötelességét. Ilyen emberekre nagy szükségünk van, de emlékművet nem szoktak nekik állítani.

Ez a novella az én értelmezésemben egy emlékmű.

 

IV.

Eva de genere Rumbold

Azért kell megjegyezni Wolfné nevét, mert nem jegyezzük meg. A hideget ebédelő, a vállalatnál húsz éve dolgozó gépírónők nevét nem szokás emlékezetünkbe vésni. A hétköznapok hős-lehetne-de-sosem-lesz-hősei egyébként Örkény kedvelt szereplői: Ágyában dohányzott Haris Márton vájár; Balog II. István, a bábolnai állami gazdaság lócsutakolója és végülis a meghasonlott tulipán is. A Kádár-korban, a káderek dicsősége alatt a személyiség, az egyes emberek értékéről csak " Kovács János közrendőr" -jellegű szereplőket felvonultató történetekben lehet beszélni. Humánus gesztus, irónia, az általánosító szándék, emberi voltunkra való ráismertetés keveredik ebben a jellegzetes örkényi magatartásban.

 

V.

Viola de genere Exiguum

Wolfné élete végtelenül szimpla. Eseményei k sorban elférnek. Monoton, végtelenül unalmas. Mindennap ugyanazok a végtelenül unalmas dolgok történnek vele. Nem hagy hátra semmit, amiről érdemes lenne megemlékezni. Ő a kisember. Az ő élete nem nagyária egy operából, csupán egy trilla. Sok ilyen Wolfné van. Néha talán mindannyian Wolfnénak érezhetjük magunkat.

Ez az egyperces novella a kisember apoteózisa. A sajátmagunké.

 

VI.

Stephanus Bartolits

Miért kell megjegyezni Wolfné nevét?

A verzió

Wolfné nevét azért kell megjegyezni, mert a tényállásból világosan kiderül, hogy Wolfné elvtársnő megbízható, derék munkaerő, akinek november 7-e alkalmából nem szabad elfelejteni, hogy a vállalat vezetése átadja a 20 éves Törzsgárda-jelvényt és a vele járó szakszervezeti jutalmat, két doboz " Delta" márkájú indigót.

Megjegyzés: az anyagbeszerző által a múlt héten beszerzett, a rothadó kapitalizmus kizsákmányoló módszereivel előállított " Pelikán" típusú indigó átadását Wolfné számára politikai okokból nem javaslom.

dr. Farkas
személyzeti osztályvezető

B verzió

Nem is lehet kérdés, hogy miért kell megjegyezni Wolfné nevét. Minden egyes Wolfné nevét meg kell jegyezni, mert vállalatunk termelésének emelkedésére, növekedésére Wolfné - és minden más Wolfné, úgyis mint Abaháziné, Borbélyné, Cermákné, Dezsériné, Erényiné, Ferenciné, Guthné, Hollánné, Illovicsné, Jovánovicsné, Kosáryné, Lontayné, Murányiné, Nándorné, Orbánné (nem az, egy másik), Panrákné, Rezsőfiné, Suhainé, Tóthné, Urbánné, Víziné és Zacsekné - különösen nagy hatással van. Köszönet munkájukért, szorgalmukért.

Dr. Merített Vízjel Ottó
a Diósgyőri Papírgyár igazgatója

 

VII.

Alexander Paccatus

Miért kell megjegyezni Wolfné nevét?

~ Wolfné ~ Wolfné ~ Wolfné

Ő Farkas Antal (1875-1942) szociáldemokrata költő, regényíró és hírlapíró örök múzsája. Az Örkény-egyperces monoton hangulata Farkas Idegen határon, sótalan kenyéren (1927) c. verseskötetére utal, amelyet az ötvenes-hatvanas években végülis múzsája, Wolfné volt kénytelen megélni. ? ? ? - (tri) - évtized a megvalósult eszmében: ...la...la...la.

 

VIII.

Gabriel d. g. Szekrényes

A verzió

Ez egy érettségi feladat az idegennyelvű gép- és gyorsíróképző szakközépiskolák diákjai számára. Amikor a maturandák végeztek az előírt leütésszámmal, utasítás szerint a fennmaradó időben azt kell ismételniük: ~ Wolfné ~ Wolfné ~ Wolfné...

B verzió

Ezt az alkotást a Computer Panoráma 1996. augusztusi számához mellékelt floppyn található, ZX Spektrum személyi számítógépre készült és a Pegazus.exe-vel indítható versszerkesztő program állította elő. A beállított paraméterek a következők voltak:

kötött versforma

 

rím

 

társadalmi feszültség

 

erkölcsi mondanivaló

 

könnyű tanulhatóság

 

Ja, később szúrtuk be, hogy egy nő is legyen benne...

 

- Miért kell Wolfné nevét megjegyezni? Ő volt a szponzor...

 

IX.

Attila de genere Catus

Nem kell megjegyeznünk Wolfné nevét. Ő létezik a Térben és az Időben mostantól fogva örökkön örökké, miután az indigóhasználat technológiájával (klónozás) oldotta meg saját maga átörökítésének problémáját.

 

X.

Petrus deák

[...] elképesztőnek tartom az ötletet. Már ti. azt, hogy Örkény István Trilla c. egypercesét 5-15 sorban értelmezni lehet. Napjainkban magára valamit is adó értelmiségi 12 ív terjedelmen alul nem adja. Egyrészt a honor okán, másrészt még rá találják sütni, hogy ráér. (Vö. " nem értem rá röviden írni" .) [...] azonban még ezt is megpróbálom. Felhasználom az " 5-15 sornyi terjedelem" meghatározatlanságából adódó lehetőségeket, s azt a könnyítést, hogy a " miért kellene Wolfné nevét megjegyezni?" kérdésre a válasz nem számít bele a kötött terjedelembe. Ha pedig közben elképesztő eszközökhöz kényszerülök folyamodni, az elképesztő ötletnek kell betudni, mely kiváltotta.

[...] Lázár István szerint (Örkény István, Bp., Szépirodalmi, 1979, pp. 272., 338.) az első egypercesek 1966-ban jelentek meg a Jeruzsálem hercegnője c. kötetben, az első önálló " egyperces" kötet pedig 1968-ban vagy 1969-ben (a könyv két helyén két különböző adat). Pontosabb adat híján - alaposabb utánanézésre most sajnos nincs időm, hogy mentsem a lustaságomat - felteszem ezért, hogy a Trilla keletkezési időpontja a hatvanas évek legvége vagy a hetvenes évek legeleje lehetett (± két-három év).

1. változat (5 sor: a minimum)

Lehet-e teljesen örömtelenül élni? Ez nem kérdés, hanem tény - mondta Mill -, " ezt teszi akaratán kívül az emberiség kilenctizede még világunk legkevésbé barbár részein is" . Ez nem kérdés - mondta Kant -, hiszen a morális cselekvés nem fakadhat boldogságvágyból, csak kötelességtudatból. Átkozd meg Kantot, megbánod, ne átkozd meg Kantot, azt is megbánod - mondta pseudo-Kierkegaard. Egymásra néztek, s állami vezetői igazolványaikat egy rendőrségi razzia esetére előkészítve besétáltak a luxus-bordélyba.

Hogy miért kellene Wolfné nevét megjegyezni? Tényleg, miért is?

2. változat (7,5 sor: a harmonikus közép)

Wolfné 1930 körül született. Akkor - s még utána jó sokáig - saját neve is volt: Bözsinek hívták a szülei, a leánypajtásai, az iskolában a kántortanító úr, s ahogy szép hajadon leánnyá cseperedett, a falubeli legények. A " fényes szellők" Pestre röpítették, kollégiumba. Kitanulta a gyors- és gépíró szakmát. Állást kapott egy vállalatnál, s ha késő estig túlórázni kellett, egyre gyakrabban kísérte haza a leányszállásra a DISZ-titkár, a " szép" Wolf. Sokan irigyelték, amikor Wolfné lett, sok pletyka is a fülébe jutott, de ezekkel soha nem törődött. Boldog volt, míg el nem jött ' 56 novembere, amikor Wolf a kis Balogh Marival a " szabadságot" választotta. Őt feljelentették, Wolf elvtársnőből egyszerűen Wolfné lett, de végül " megúszta" azzal, hogy visszaminősítették gépírónővé és elvették a lakásukat.

Hogy miért kellene Wolfné nevét megjegyezni? Mert az a hír járja, hogy Wolf Amerikában valami félfasiszta emigráns szabadságharcos szervezetben visel tisztséget...

3. változat (8,7 sor: a geometriai közép)

Wolfné 1920 körül született. Akkor - s még utána jó sokáig - saját neve is volt: Bellának hívták. Felsőkereskedelmi leányiskolában végzett, s utána csakhamar feleségül vette Wolf, aki a korán elhunyt atyjáról reámaradt kis cipészüzemet vezette Újpesten. Bella sokat segített férjének az üzleti adminisztrációban, míg meg nem született a gyermekük. Nagyon boldogok voltak, boldogságukat alig zavarta meg, hogy ekkor már sorra jöttek a zsidótörvények és a korlátozó rendeletek. 1944-ben azután őket is elhurcolták Auschwitzba. Wolfné egyedül maradt életben és tért haza 1945-ben, betegen, harmincegynéhány kilóra soványodva. A kis családi vagyonból semmi nem maradt: amit nem hordtak szét, azt elpusztította az ostrom. Wolfné mégis felépült, lakást szerzett, s gépírónőként állást is talált egy vállalatnál. Mindig feketében járt, soha senkivel nem beszélgetett, társasága nem volt, estéit és szabadnapjait otthon, bezárkózottan töltötte.

Hogy miért kellene Wolfné nevét megjegyezni? Meg ne jegyezzük. Wolfné maga sem kíván mást, mint hogy észrevétlen maradhasson. Főnöke egyszer könnyedén Wolfné vállára tette a kezét, meg akart köszönni neki egy munkát, de az asszony idegesen összerándult és sírni kezdett...

4. változat (10 sor: az aritmetikai közép)

Wolfné 1910 körül született. Akkor - s még utána jó sokáig - saját neve is volt: Máriának hívták. Apjáról csak homályos emlékei maradtak: a fess, nagybajuszú, nagyhangú, energiával teli ember elment a nagy háborúba és soha nem tért vissza: tífuszban halt meg a fogolytáborban. A család elszegényedett, úriasszony anyjának szégyenszemre munkát kellett vállalnia: vett egy Singer varrógépet, s kis varrodát nyitott. A két gyermek iskoláztatására is alig tellett. Hogy legalább öccse tanulhasson, a leány maga is - amint lehetett - dolgozni kezdett anyja mellett. Így ismerkedett meg Wolf úrral, a kezdő, de reményteljes minisztériumi tisztviselővel. Wolf karrierje szépen alakult: Mária nagyságos, majd méltóságos asszony lett. A háború után azonban Wolfot B-listázták, elvesztette az állását, sehol sem tudott munkát kapni. Máriát felvették egy ruhagyárba varrónőnek, Wolf azonban nem sokáig bírta a szégyent, hogy a feleségének kell eltartania. Mária egy este arra tért haza, hogy férje felakasztotta magát a csillár kampójára. A temetésen egyedül kísérte a koporsót...

Hogy miért kellene Wolfné nevét megjegyezni? Tényleg, miért is? A történelem átgázolt az úri osztályon, annak letűnése egyéni tragédiák során keresztül ment végbe, a szenvedés azonban nem az ő - kétes értékű - " kiváltságuk" volt: feloldódik az emberi szenvedések nagy folyamában, amelyet történelemnek nevezünk.

5. változat (15 sor: a maximum)

Trilla: két hang gyors váltogatásából álló zenei ékesítés. A gépírás monoton ritmusát, vagy Wolfné nevének ugyanerre az ütemre zakatoló ismételgetését csak akkor téveszthetjük össze vele, ha szétterpesztett lábunk közt, mélyen előrehajolva, hátratekintünk. Kivéve, ha egy fejtetőn álló világban élünk, s már úgy hozzászoktunk az " újnyelvhez" , hogy csak az iménti művelet végrehajtása révén tűnik fel a szavak jelentéscseréjének abszurditása. Ám közben kísért a gondolat: nem a mi természetellenes nézőpontunkban van mégis a hiba?

A kezdőmondat és a háromszori ismétlés hangsúlyossága egyértelművé teszi: Wolfné nemcsak " most éppen gépel" , hanem hosszú ideje ebből áll az élete. A vállalat és az írógép tartozékává vált. Már neve sincs. Valaha férje, családja volt, de régóta magányosan él. Ezen változtatni sem akar. A vállalati ebédlőbe sem jár le, ebédidőben az otthon elkészített szendvicset csomagolja ki és fogyasztja el az irodában. Elveszítette önmagát, keserűen magába zárkózott. Nincs életkora, nincs színe a szemének, a hajának.

Valaha volt neve: Bözsi, Bella vagy Mária talán. Szeretett és szerették, ölelt és ölelték. Vágyai voltak és reményei, s valaki vágyódott utána. Nem tudjuk a történetét, legfeljebb találgathatjuk. De azt is csak akkor kezdjük el, ha természetellenes nézőpontunkból abszurditásnak tűnik a " Wolfné a legkiválóbb munkaerő az irodán" mondat, s még abszurdabbnak az a világ, amelyben ez a mondat dicséretként elhangzott. Sokkal abszurdabbnak, mint az, hogy az írógép monoton zakatolását trillának nevezzük.

Hogy miért kellene Wolfné nevét megjegyezni? Tényleg, miért is? Talán azért, mert - ugye hihetetlen - Wolfné még köztünk van. Lehet, hogy még csak hetven éves, lehet, hogy korosabb, nyolcvan körül jár, vagy már nagyon idős, kilencven esztendős. Minimálnyugdíjból tengődik, még sokkal magányosabb, mint három évtizede volt, s már végképp nem ért semmit a körülötte lévő világból. Az a világ, amelynek az abszurditása elé Örkény egypercesei groteszk tükröt tartottak, nincs többé. Hihetetlenül gyorsan felváltotta egy másik, nem kevésbé, csak másképpen abszurd világ, mely erőszakosan szakítani igyekezvén közvetlen előzményével azt a megoldást találta a legkézenfekvőbbnek, ha mihamarább elfelejti, tudomást sem vesz többé róla. Keresztülnéz a még benne élő Wolfnékon, magabiztosan tudja, hogy már nem sokáig kell kerülgetnie őket. Örkény bevonult a Pantheonba, élete és válogatott művei a középiskolás tananyag részeivé váltak: kordokumentummá vagy legfeljebb a " hatvanas" generáció nosztalgiájának tárgyává lettek, abban az értelemben nem eleven irodalom többé, mint két-három évtizeddel ezelőtt volt.

 
 

Megszólal Farkas elvtárs, Wolfné személyzeti osztályvezetője!!!

dr. Farkas Iván személyzeti osztályvezető elvtárs levele

Tisztelt Deák Elvtárs!

Elnézését kérem, hogy levelemmel félig ismeretlenül zavarom, hiszen Ön nyilván nem ismer engem, de én ismerem Önt, igen, ismerem az ilyen fajtát, aki mások bizalmába férkőzik, aztán mikor már egészen rokonszenvesnek tűnik a viselkedése, akkor csap le áldozatára. Az elvtárs most eljátszotta a bizalmamat, pedig azt hittem, hogy a munkásosztály iránti tiszteletből és a világot a vállukon hordozó kétkezi dolgozókkal való szolidaritás jegyében rendezett írásmű-versenyt egy bizonyos Tartalék Irén nevezetű állampolgár villájában. Elvtársi melegség öntötte el szívemet, mikor rábukkantam a bizalmas jelentések között erre a bátor tettre. Igen! Wolfné dicsőítése! Ez méltó cselekedet ebben a zavaros korban. Azt ugyan gondoltam, hogy csak a túlbuzgó jelentésíró fantáziája találta ki, hogy Balog II. István kétszeres Kincsem-díjas lócsuta-kolóról is megemlékeztek volna, annál is inkább, mert ez a foglalkozás már egy osztályidegen, fényűző szórakozás uszályában vergődő feudális csökevények továbbélésére utal. De a nyolc óra munka után megérdemelt pihenőjét töltő Haris Márton vájárt magam is ismerem. Bevallom, büszke voltam Önre, mikor ezekről a megemlékezésekről megbízható források tájékoztattak.

Most viszont megütközve hallom, hogy Ön - mintegy kigúnyolva Wolfné emlékét - "Pelikán" tipusu indigót osztogatott a társaság tagjai között. Ez a mindannyiunk által kedvelt és tisztelt Pelikán József elvtársról elnevezett másolópapír számomra mindig az elnyomott munkásosztály féktelen kizsákmányolását idézi emlékezetembe. Nem véletlen, hogy az anyagbeszerző elvtárs(nő) által a céghez bevételezett két doboz "Pelikán" tipusu másolópapírt kizárólag privátim levelezésemhez használtam, ezúton gondoskova arról, hogy véletlenül se fertőzhessék meg a hanyatló imprilizmus ferde ideológiái dolgozóink fejét, tudatát. Számukra még a "Delta", ünnepi pillanatban a "Deltaplán" márkájú, ideológiailag teljesen tiszta másolópapír használatát biztosítottam. Ezek a másolópapírok - szemben a "Pelikán" egyhangúan egyenletes, unalmas festékrétegével - változatos mintákban hordozzák az indigót, ily módon törve meg a másolás egyhangúságát. Megértheti tehát, Deák elvtárs, hogy cselekedetét mélyen elitélem (sic) és tiltakozásul akciója ellen, levelem mellékleteként egy valódi "Deltaplán" másolópapírt küldök Önnek abban a reményben, hogy tévedését beismerve, a magasfokú elviség sikján őszinte megbánást tanúsít, önkritikát gyakorol és a későbbiekben tartózkodik a hasonló provokativ cselekedetektől.

Elvtársi üdvözlettel:

dr. Farkas Iván
személyzeti osztályvezető

Kapja:

Deák Petrus elvtárs /cime (sic) kiderítendő/
Wolfné elvtársnő - Leíró Csoport
Személyzeti irattár

 
 

Az Értesítő szerkesztője válaszol

Tisztelt Farkas elvtárs!

Igen nagy öröm számomra, hogy a világforradalom apályának, az imperializmus (természetesen csak átmeneti) diadalmaskodásának korában is akadnak még olyan sziklaszilárd elvhűségű elvtársak, mint Ön. Miután - mint láthatja - sajnos én is a behódolók közé tartozom, kik az ideológiailag tiszta Erika írógépről áttértek az eszmeileg fertőzött számítógépes szövegszerkesztésre, így a "Pelikán" típusú másolópapír esztendők óta nem tartozik napi használati cikkeim közé. Levelének hatására azonnal ellenőriztem készleteimet, s megállapítottam, hogy annak szinte utolsó darabjait osztogattam szét Wolfné emlékére (és nem kigúnyolását szándékolva) a Symposion Társaság tagjai között. E megállapítás hatására azonnal megfogadtam az Ön tanácsát, őszinte megbánást tanúsítottam, önkritikát gyakoroltam, s elhatároztam, hogy a jövendőben tartózkodni fogok a megmaradt pár darab szétosztogatásától. Talán informátorai már értesítették is arról, hogy az utolsó alkalommal nem "Pelikán" típusú másolópapírt osztogattam a Társaság tagjai között, hanem valami egészen mást.

Üdvözlettel
Petrus deák

 
 

Felbukkant Wolfné!!!!

Wolfné levele

Petrus Deák elvtársnak
az Értesitő főszerkesztője részére

Budapest, 1999. október 27.

Kedves Deák Elvtárs!

Büszkeségtől dagadó szivvel olvastam az Értesitő Ujságban, hogy szerény személyemről ilyen tudós elvtársak és elvtársnők ilyen sokmindent irtak össze.

Különösen akkor szorult össze a torkom a meghatottságtól, amikor olvastam, hogy régi személyzeti osztályvezetőm, Farkas elvtárs is olyan meleg szavakkal emlékezett meg munkásságomról, amit az élesedő osztályharc közepette az irógép mellett folytattam a gaz imprilisták ellen.

De kérem, én azt nem értem, hogy éppen a DeákPetrus elvtárs azt irta rólam, hogy engemet Bözsinek hivtak volna, meg fényes szelek meg minden. Az kérem egy másik Wolfné lehet, mert az én lánykori nevem Szvetlana Uljanovna, bár az én nagyapámat még Szabónak hivták, de amikor az apám belépett az SZKP-ba, akkor Lenin elvtárs tiszteletére fölvette az Uljanov nevet. Kérem az én férjem, a Wolf Moszkvában tanult a Lomonoszov egyetemen, és mi ott ismerkedtünk össze egy Druzsba-találkozón. Kérem én beregovói születésü vagyok, és amikor a Wolf megkérte a kezemet, akkor én átjöttem vele Magyarországra. Nagyon szép esküvőnk volt, utána még egyszer elmentünk a Wolffal a Lenin mauzóleumhoz és tisztelegtünk Lenin elvtárs emléke előtt. Ez volt életem egyik legszebb pillanata.

Aztán áttelepültünk Magyarországra és a Wolfot kinevezték egy iparilag nagyon fontos budapesti vállalathoz főosztályvezetőnek.

Kérem én orosz és magyar nyelvü leveleket gépeltem a munkahelyemen azokkal a Deltaplán indigókkal, mert a Wolf 1963-ban disszidált egy hivatalos külföldi kiküldetés alkalmával - ezt különben jól tudta a Deák Petrus elvtárs -, csak nem a Balogh Marival a bérelszámolóból, hanem azzal a piszok Kovácsnéval, aki a titkárnője volt. Hát kérem, biztos, hogy a Kovácsné mételyezte meg a Wolfnak a lelkét, mert ő azelőtt mindig olyan lelkes komonista volt. Mi régen mindig eljártunk minden párttaggyülésre és felvonulásra és majálisra, sőt, azelőtt a Wolf tényleg DISZ-titkár is volt, és otthon a tanulószobája falán is ott volt kiakasztva a Lenin-kép.

Aztán persze én tisztáztam magamat és magányosan harcoltam tovább a szocializmusért az irógép mellett.

Azért az nagyon megdobogtatta a szivemet, amikor Sámán elvtárs azt irta, hogy az idegennyelvü gép- és gyorsiró szakközépiskolák diákjai érettségin az előirt ütésszám elérése után az én nevemet ismételgetik, ez jólesett. Viszont kérem az aljas rágalom, amit a szakácsnő terjeszt rólam, én kérem nem jelentettem föl soha senkit, a Farkas elvtárs is nagyon jól tudja, hogy csak a hangulatjelentéseket gépeltem, de arról a szakácsnő nem tudhat, mert az TÜK-ös anyag volt. Azt persze természetesen hazafias kötelességemnek tartottam jelenteni, hogy Illovicsné és Dezsériné soha nem ment el a május elsejei felvonulásra, meg hogy a Jovánovicsné disznó vicceket mesélt a büfében Hollánnénak Hruscsov elvtársról és Honecker elvtársról, amivel aláásta a testvéri Szovjetunió tekintélyét.

Szóval én csak annyit szeretnék kérni a Farkas Elvtárstól, hogy ha még volna neki otthon abból a Deltaplán indigóból, akkor küldjön nekem belőle, mert kérem én már nyugdijban vagyok, mellesleg szólva nagyon szép ünnepséget rendeztek a számomra, amikor elmentem nyugdijba, sőt, még egy müvészi kivitelű fehér márvány utánzatu Lenin-szobrot is kaptam ajándékba a szakszervezettől. Szóval, amikor elmentem az Ápiszba, akkor ott csak a Pelikán elvtársról elnevezett és ideológiailag kifogásolható Pelikán indigót lehetett kapni, pedig már Farkas elvtárs is megirta, hogy Pelikán elvtárs nem jó elvtárs.

A Szentgyörgyi elvtársnak pedig azt üzenem a Csimborettó ujságba, hogy csak igy tovább! Ahogy ő azt olyan szépen irta, hogy "ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát", meg hogy "völgyvidéken és hegygerincen át törjünk előre, hogy e szellemi zsarnokság ne dőzsölhessen és ne ülhesse torát felettünk, hanem mindnyájan szellemi szabadságban élhessünk, mint a mókus fenn a fán".

Szocialista üdvözlettel:

Wolfné
Budapest
Vöröshadsereg utja 19-17.

 
 

Wolfné elvtársnő kérését és üzenetét természetesen továbbítjuk az illetékeseknek - reméljük, Farkas elvtárs és Szentgyörgyi elvtárs is olvassák lapunkat -, nekünk viszont azt tette kötelességünkké a Symposion Társaság, hogy illő tisztelettel tolmácsoljuk tagjainak egybehangzó kérését: ne fossza meg az utókort a Hruscsov és Honecker elvtársakról szóló, a testvéri Szovjetunió tekintélyét aláásó viccek fölötti szörnyülködés lehetőségétől.

(A Szerk.)

 
 

És tessék, Wolf is hallatott magáról!!!

Wolf töprengései
avagy
Kis magyar történelem öt szólamban

Első szólam:

Akkor régen még nagyok voltunk. Határainkat négy tenger mosta. Nyereg alatt puhítottuk a húst, kalandoztunk St. Gallenben és odacsaptunk Bizáncban. Aztán hősiesen küzdöttünk: tatár ellen, török ellen, labanc ellen. Amikor meghalt Mátyás, odalett az igazság. De azért Ugocsa non coronat, eb ura fakó! Mert ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta! Mi nem engedtünk a negyvennyolcból! Magyarországot a pokol kapui sem! Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a... Aztán valahogy mégis kiegyeztünk. Mindent meggondoltunk és mindent megfontoltunk. Megállj, megállj, kutya Szerbia, mégis miénk lesz Hercegovina! Mire a lombok lehulltak, már csak a virtus maradt! Csonka Magyarország nem ország!... -

Második szólam:

Akkor régen még minden egyértelmű volt. Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújták. Kívül osztályharc, de belül proletár egység! Kívül gaz imperialisták, valamint az ő láncos kutyájuk, de belül hűség a néphez, hűség a párthoz. És jövő! Holnapra megforgatjuk! És építettünk. Nem hebehurgyán, hanem pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Először leraktuk az alapjait. Aztán elkezdtük építeni. És meneteltünk kéz a kézben. Előre, Rákosi Pajtás! A párttal a néppel egy az utunk! Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét... Leplezd le a kulákot! Éberek voltunk és nem lankadtunk. Persze néha önkritikát gyakoroltunk. És Sztálin elvtárs temetése napján nem illett nevetnünk, a járművek pedig dudáltak. Éljen Rákosi, éljen a Párt! Asszonynak szülni kötelesség, leánynak szülni dicsőség! Három Forint volt egy kiló kenyér. Voltunk pajtások és úttörők, várt ránk a DISZ, a Népi kollégium, az Ifjú Gárda és a PÁRT. -

Harmadik szólam:

Aztán más szelek fújtak. Bemondták, hogy hazudtunk reggel, hazudtunk délben, hazudtunk este, hazudtunk minden hullámhosszon. Lőttek az ávósok a Rádiónál! Éljen a szabadság! Igen, lángvágóval, de a csizma, az ott maradt! Ruszkik, menjetek haza! Mátyást a Dunába, a Gerőt utána! A Lenin-körúton kenyeret osztanak. A Molotov-koktél receptje a következő... Keresem Józsit, november 3-án láttam utoljára. Hozzák már Mindszenthyt! A kormány a helyén van. Ágyúznak az oroszok. Pesti srácok, tartsatok ki! Corvin köz, Széna tér... Nyugat ezt nem hagyhatja, a Szabad Európa is bemondta!... Sztrájkolunk a végsőkig!... -

Negyedik szólam:

Akkor régen mi voltunk a legvidámabb barakk. Nem nyúltunk a zárolt anyaghoz a könyvtárban. Kaptunk KISZ-jellemzést a továbbtanuláshoz. Vagy persze nem. Elvégre nem lehet mindenki munkás-paraszt származású... Voltunk kisdobosok, úttörők, KISZ-tagok. És utazhattunk is. Először persze csak szocialista piros útlevéllel. És esetleg barna szolgálatival. Később aztán kékkel, nyugatival. Ha kaptunk bele ablakot... Volt frizsiderünk, és, ha kivártuk a sorunkat, megkaphattuk a Trabantot. Számolgattuk a lakásigény-jogosultság lassan növekvő pontjait, és ha eleget vártunk, volt lakáskiutalásunk is. Lett gyesünk és később még gyedünk is. Háromhatvan volt egy kiló fehér kenyér. És megvolt a munkához való jogunk. Persze, csak ha nem ugráltunk sokat, nem mászkáltunk a Rajk-butikba, nem látogattuk a repülő szabadegyetemet, nem olvastunk szamizdatot... -

Ötödik szólam:

Most, most minden egészen más. Tüntettünk a román buldózerek ellen és a bős-nagymarosi vízierőmű ellen, sorfalat álltunk a háromszázegyes parcellában, aláírást gyűjtöttünk Tőkés Lászlóért és a népszavazásért, kimondtuk a négy igent, de megvásároltuk a vállról indítható aknavetőket a kivonuló orosz katonáktól, lebontottuk a vasfüggönyt, volt kerekasztal és szabad választások, választottunk a tulipán, a szekfű, a szabad madár és a magyar narancs között, hallgattunk a szívünkre, feloszlattuk a munkásőrséget, bámultuk az egymást követő miniszterelnökök csíkos pizsamáját a tévében, tüntettünk fizetésemelésért és visszasírtuk azt az időt, amikor háromhatvan volt egy kiló kenyér... -

Mélységesen mély a múltnak kútja...

Wolf