TÓTH ÁRPÁD VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

Verstorzítás

Viola de genere Exiguum: Én vagyok (Meddő órán)

Művek:

Verstorzítás

Viola de genere Exiguum:

Esés, szomorú (Esti sugárkoszorú)

Előttem már csúszóssá vált az út,
És eltanyáztam (ahogy szól a zsargon),
Elfojtva káromkodást, iszonyút,
Tátogtam, mint túlugrott hal a parton.
Nem bírtam én észlelni semmi mást,
Szemem előtt tűzkörök villanása ,
Bántam már az iménti rohanást,
Agyam helyén csak összerázott kása...

Mozdulni nem bír sem térd, sem boka.
Ruhámon az utca pora-szennye...
Hogy az esésnek mi volt az oka,
Azon töprengtem... Botlottam tán? Ejnye!
Vagy elszédültem?  tudja a fene!
Csak, hogy elterültem. Vérem is serked...
Fülem is csöng, ménkő essen bele...
Föl kéne állni, de a lábam reszket.

Nem tudom, meddig ültem csöndesen,
Hogy akkor órák teltek vagy csak percek -
Egyszer csak támaszt keresett kezem,
S halkan, ahogy a szú a fában perceg,
Ereimben dobolt már a vér,
Hallom ám, hogy közben valakik nevetnek...
Mire felálltam, szűkebb lett a tér,
És kandi szemek közben rám meredtek.

 (az eredeti:)

Esti sugárkoszorú 

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Viola de genere Exiguum:

Én vagyok (Meddő órán)

Nagyon vézna a Föld...
a kerekén én magam faricskálok.
Viaszos órán
egy dalon csordul ki könnyem:
Meddő vagyok én,
szánalmas, vászon figura!
S hagyom magam lomhán
az asztalomon...

 (az eredeti:)

Meddő órán 

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.