Tel Mah

ELSŐ ELVONÁSI TÜNET

1. KÍN

Nem kis falu az a helység,
hol e mese játszódik,
a kastélynak ablakából
egy emelt tér látszódik.

A téren silbakol Frici,
nagyon peckes őkelme,
egy kicsike idő múlva
Bernát jő vele szembe.

BERNÁT:

Megállj! Ki vagy? Az áldóját,
ne vihogj a szemembe,
mert botommal váglak kupán,
hogy púp nő a fejedre!

FRICI:

Nem úgy komám! Te feleljél,
mondd meg szépen nevedet,
mert ha nem szólsz, én se szólok,
csak kitöröm kezedet.

BERNÁT:

Ja, csak azt ne, az nagyon fáj!
Jelszót mondok, kedvesem:
"Sokáig éljen a király!"
Ebből tudhatod nevem.

FRICI:

Bernát volnál?

BERNÁT:

A' hát!

FRICI:

Végre!
Órádra pontos valál!

BERNÁT:

Most veré a szomszéd nejét,
menj aludni, megfagyál.

FRICI:

Köszönöm a váltást, haver,
mert igen csak vacogok,
kezem - lábam igen reszket,
bíz én cudarul vagyok.

BERNÁT:

Hogy őrködél? Volt-e grimbusz?

FRICI:

Á, egy fenét, semmise,
Tök nyugi, egér se moccant,
frászosabb egy Grimm mese.

Bernát:

Jól van, menj hát már alunni,
s ha látod majd két társamat,
a Marcit meg a Horácot,
szólj nekik, skerázzanak.

Ám e percben a háttérben
feltűnik most két alak,
Marci egyik, másik Horác -
s idefele tartanak.

FRICI:

Úgy hallom, már itt is vannak.
Állj és felelj! Mondd, ki vagy?

HORÁC:

Ne ordíts úgy, hogy frász ver ki
és közben az agy kihagy!

FRICI:

Baráti vagyunk a honnak

MARCI:

No és hű alattvalók.

FRICI:

No én menek. Jó éccakát!

MARCI:

Várnak már női kacsók!

Várj még, mondd csak, ki váltott fel?

FRICI:

Bernát lesz itt helyettem.
No, megyek, falok valamit,
s marha gyorsan lefekszem.

Frici elmegy, ők maradnak,
csend, a szellő se mozog,
csak az hallik, ahogy három
jó vitéz foga vacog.

MARCI:

Berci! Berci! Jó pajtásom!

BERNÁT:

Az ördögit, no, ki az?
Csak nem Horác? Ezt jól látom?

HORÁC:

Bizony, teste-lelke az.

BERNÁT:

Isten hozott téged, Horác,
jó Marcikám, téged is!

HORÁC:

Na pajtásom, felelj nékem:
Járt erre a kis hamis?

BERNÁT

Nem láttam én senkit erre,
igaz, csukva volt szemem,
mert egy kicsit félős vagyok,
a szellemet nem kedvelem.

MARCI

Horác nem hisz a szellemben,
azt hiszi, hogy lódítunk.
Rémeket látunk, mint mondja,
azért, mert sokat iszunk.

Ezért hívtam most magammal.
Lássa ő is a csodát,
amit mi már kétszer láttunk,
s tépje ő is a haját.

És hogy szája ne csak minket
cikizzen, hogy vedelünk,
szólítsa ő a szellemet,
ha majd szembe jő velünk.

HORÁC:

Nem jő sose! Csak a borgőz
terjeng körötted, komám!

BERNÁT

Üjjél már le, ne hőbölögj!
Hadd mondom el szaporán!

HORÁC:

Jól van, mondd hát, meghallgatom,
bár egészen rossz mese.

BERNÁT:

Szóval múltkor, késő éjjel -
Jaj, belém fagy a vese!

Kissé távol köd gomolyog,
majd belőle kiválik
egy átlátszó király-alak,
be van gombolva állig.

MARCI:

A pofádat gyorsan fogd be,
itt kóborol a koma!
Kimentem a nadrágomban,
nem jutottam el oda!

HORÁC:

Alakra épp holt királyunk.

MARCI:

Szólítsd, tudsz külföldiül!

BERNÁT:

Nem a király? Mondd már, Horác!

HORÁC:

Szakasztott. Az agy megül.

BERNÁT:

Mintha várná, hogy megszólítsd!

MARCI:

Kérdezz tőle bármit is!

HORÁC:

Válaszolj hát, kényszerítlek.
Felnőtt vagyok, nem pisis!

Mondd hát, ki vagy, ki ez arccal
- mely királyunk arca volt -
sündörögsz itt éji órán,
élő vagy-é vagy egy holt?

Marci:

Jaj, haragszik!

Bernát:

Indul is már!

Most a rémkép távozik.

MARCI:

Visszament az éj ködébe,
már nem kíváncsiskodik.

BERNÁT:

Nos, Horác barátom, mi lelt?
Remegsz,mint a kocsonya!
Hiszed már, hogy mindez való
s nem szellemi pocsolya?

HORÁC:

Sose hittem, de most láttam,
hinnem kell a szememnek,
ám ha most nem látom itt őt,
dumátok nem eszem meg.

MARCI:

Ugye, mint a meghótt király?

HORÁC:

Úgy hasonlít hozzája,
mint a bécsi nagykapuhoz
feleségem pofája.

Teljes harci ancúg rajta,
s arca olyan volt neki,
mint mikor a dicső harcban
a norvégot megveri.

MARCI:

Kétszer járt már éjjel itten,
ugyanilyen harcilag.

HORÁC:

Szarban leszünk, ezt jelezte
holt királyunk arcilag.

BERNÁT:

Fújjunk cseppet a frász után,
s gondoljuk át rendesen,
miért kóvályog a szellem
íly morcan s nem kedvesen.

Mért reszelnek annyi ágyút,
s halmozódnak fegyverek,
fogdosnak sok hajóácsot
s árvul el a sok gyerek?

MARCI:

Mi készül itt, mit akarnak
fejünk felett valakik,
hogy ezért most sok-sok ember
úgy sürög, hogy beszarik?

Ki tudja ezt?

HORÁC:

Megmondhatom,
vagyis az a szóbeszéd,
nem lesz nálunk már sokáig
nyugis kaja az ebéd.

Mert szegény jó királyunkat -
elevenből, ki rém lett,
akinek délceg alakja
előbb nekünk felrémlett-

A hepciás, izgő-mozgó
norvég király, Fortyogi
egy párbajra heccelte fel,
gondolván, hogy megnyeri.

Erre a mi jó királyunk,
nagy vezérünk, hős Hümér
Fortyogival kardot, lándzsát
jó kelevézt összemér.

Vért, verítéket és könnyet
jó királyunk mit se félt,
s végül az a kis mitugrász
Fortyogi jól rákefélt.

Volt nekik egy szent kötésük,
hogy ki a párbajt nyeri,
a másiknak darab földjét
jogszerűen elveszi.

Így került a birtokunkba
egy darab Norvégia,
s ezért jön most cirkuszolni
Fortyogi lüke fia.

Ezért állsz most őrt te itten
s ez az ok, hogy itt vagyok,
ezért van, hogy veled együtt
menten kockára fagyok.

BERCI:

Igen, én is ezt gondolom,
Ezért járt itt a pasas,
aki hasonlít Hümérhez,
úgy mint pocakhoz a has.

HORÁC:

Csak porszem ő, ki észt zavar.
Amíg Róma nagy vala,
de közelgett már a bukta,
sok ember, ki meghala,

Sírból kelve össze-vissza
ténfergett, mint kerge nyúl,
üstökös, homály, vérharmat
gomolygott ott piszkosul.

S ím, hazánkban most e baljós
jelek hada gomolyog.
Ezt látván a szegény polgár
eszét vesztve toporog.

Most a rémkép újra itt van,
s csak bámul, nem magyaráz,
hogy Marcit, Bercit s Horácot
megint kitöri a frász.

Ám de fogjuk be pofánkat,
megint erre lődörög!
Most már meg fogom kérdezni,
mi a fenét hőbörög?

Állj! Ha megrontasz, akkor is!
Megkukultál, vagy mi van?
Ha van hangod, akkor beszélj,
mert a tököm már ki van!

Ha tán látod, mi a franc lesz,
mondd el nekünk ízibe,
hogy tudjuk, a pálinkának
mennyi lesz egy decije?

Beszéld el, hogy hová ástad
teméntelen kincseid,
amiért most visszajöttél …

Most a kakas kikerít.

Szólj, ne menj még! Marci, fogd meg!

MARCI:

Fejbe üssem? Nem merem!

HORÁC:

De ha nem akar megállni!

BERCI:

Erre, itt megy!

HORÁC:

Jő nekem!

MARCI:

Elment végre. Ámde félek,
beígértük a verést,
viszont ő a sérthetetlen,
s majd mi kapjuk a vesést.

BERCI:

Pedig úgy láttam, hogy szólna,
csak az a hülye kakas!

HORÁC:

A hülye pörköltnek való!
Azután meg a pasas -

én úgy láttam - jól megriadt,
mint csínytevő kis pulya,
aki tudja, ha apja szól,
el lesz verve valaga.

Azt beszélik, hogy e szárnyas,
Hogyha szól: kikeriki!
Azzal a hülye hangjával
A napistent is felveri!

És ettől a nagy ricsajtól -
amit e dög hallatik,
nem csak a földi halandó,
de a holt is beszarik,

S rögtön búvik sírba vissza,
S magára földet kapar,
Mert hallani ilyen lármát
Soha többé nem akar.

S ez, hogy igaz, láthattátok,
hallhattátok, gyerekek.
De én ezt többé ne halljam!
Fülembe ónt öntsetek!

MARCI:

Rég nem szól a kakas, hagyd már!
A szellem is bujdokol.
A kakas meg a fazékban
már ma délben meglakol.

Azt beszélik, hogyha közelg
Urunk születésnapja,
egész éjjel zeng a kakas,
soha abba nem hagyja.

HORÁC:

Hallám én is, el is hiszem!
Ám a reggel oly közel.
Menjünk innen most már haza,
mert a kiskutyám tüzel.

Még mondanám, hogy mit láttunk,
szóra el kell mondanunk
az ifjú Hümér urunknak,
mert különben kikapunk.

Rajta lesztek ezen, ugye?

MARCI:

Ha te is rajta leszel!
Tudom is, hogy hol keressük!

Mind a három elszelel.

NACSASASSZON:

Ne hagyd már ennyit pofázni
szerencsétlen jó apád,
maradj itthon a seggeden,
hogy a nagy ég düjjön rád!

HÜMÉR:

Jól van egye meg a fene,
Így hát itthon maradok!

KERÁL:

Ez már fiúi beszéd volt! –
Mindjárt magamhoz kapok!

Helyes a bőgés, oroszlán!
Maradjál csak jó közel,
hogy azonnal kéznél legyél,
ha minket a bor lever!

Asszony, menjünk! Hümér szelíd,
s úgy táncol, mint nekünk jó,
éppen ennek örömére
röpüljön ágyúgolyó,

s dörrenését még az ég is
hallja majd a lövésnek,
mi jelzi: a kerál iszik –
no, kezdjünk az estének!

Megszólal a köcsögduda
És elindul a kerál.
Nacsasasszon meg a többi
Gyorsan utána skerál.

Igyekszik a maradék is,
Villám módra elszelel,
Lengyel bácsi s Lengyel Lajcsi:
Mind a kettő balra el.

HÜMÉR:

Hogy pofája nem szakad le!
Nem rohad le róla hús!
Engem meg e kurva világ
egyre inkább sírba húz!

Miért tiltja a Teremtő -
ha néked már csak daganat,
de más semmi ez a világ -
hogy tökön szúrd magadat?

Nem virágos kert a világ,
hanem gyomos, durva hely,
dudva és üszög tanyája,
bádogbögre, nem kehely!

Ezt kellett nékem megérni!
Hisz alig múlt nyolc hete,
hogy fater az alsógatyát
utoljára vette le!

Csak két hónap! Még annyi se!
Maga volt Hiper Jani!
Mellette e buzeránsnak
hangját se jó hallani.

Úgy takarta az anyámat,
mikor vadul fútt a szél!
Ennek a szemétnek pedig
a száján is segg beszél!

Mi nem jut eszembe, vazze!
Anyám is full bújta őt!
Aztán csak egy hónap múltán
már görény dugja a nőt!

Gyarlóság, asszony a neved!
Csak egy rövid, kurta hó -
cipője se ment tropára,
miben, mint egy zokogó -

ni, óbégat - özvegy módra
kísérte a tetemet.
Esküszöm, egy buta állat
tovább sirat engemet,

ha meghalok! S íme, tessék:
e barommal egybekél,
ki még annyit sem húz őrá
mint reám a szembeszél.

Harminc napja! Júdás napok!
Szeme sarkában a könny
teljesen még meg se száradt,
s máris itt a nagyrököny!

Vérnászi ágyba zuhanva
már megcsalta apámat!
De ne kalapálj már, szívem,
be kell fognom pofámat!

Ekkor belép Bernát s Marci
Majd kissé késve Horác.
Ahogy Hümérre rá néztek,
Érezték, hogy nagy a pác.

HORÁC:

Üdvözöllek, jó kerálfi!

HÜMÉR:

De jó, hogy látom pofád!
Horác vagy, ha nem csal szemem?

HORÁC:

Az vagyok a te szolgád!

HÜMÉR:

Kuss! Nem szolga, ám barátom!
Legyen már ez a viszony!
Mi hozott külhonból haza?
Marci? Vagy tanulás iszony?

HORÁC:

Korhely hajlamom, kerálfi.
Táncra vágyom s borra én!
Állandóan nővel lenni,
mindegy, hogy ifjú vagy vén.

HÜMÉR:

Szájba verném, aki rólad
ilyeneket mondana.
Kérlek, ne tedd ezt magad se.
Jó híred csak romlana.

Korhely nem vagy, tudom én azt.
Nem úgy teremtett Urunk.
Mi hozott hát Hőzöngőrbe?
Ne félj, este berúgunk.

HORÁC:

Édesapád temetését
kívántam volna látni.

HÜMÉR:

S helyette nagybátyám látod
a jó anyámat hágni.

HORÁC:

Bizony, hamar becserkészte!

HÜMÉR:

Gazdálkodás, barátom!
Mert a torról nászra maradt
hal meg sült - ha jól látom!

Ó, Horác, ezt nékem elhidd:
Lássam mennyben ellenem
inkább, mint hogy e nászt lássam!
Atyám láttatja szemem!

HORÁC:

Hol?

HÜMÉR:

Csak lelkem belsejében.

HORÁC:

Bíz, egyszer őt láttam én!
Igen csak derék kerál volt!

HÜMÉR:

Nincs mása e földtekén.

HORÁC:

Úgy tartom, múlt éjt is láttam.

HÜMÉR:

Múlt éjjel? Kit?

HORÁC:

A kerált.

HÜMÉR:

Édes haver, ne szórakozz!
Kizárt, hogy ő erre járt!

HORÁC:

Megértem én, hogy e hírre
a figyelmed meglazul,
mégis kérlek, ne úgy hallgass,
mint régen fülelt Vazul.

Bár az igaz, amit mondok -
szebb, mint egy tündérmese.
De igazol itt e két úr,
kikben megállt a vese.

HÜMÉR:

Az Istenért! Halljam tehát!

HORÁC:

A minap két éjszaka -
mikor rájuk fagyott minden,
köpönyeg is, meg gatya -

e két fiú, Marci s Bernát
álldogált a várfokon,
és atyádat látták vértben.
Jó Hümér, ne vedd zokon,

de a két srác berittyentett,
reggelig hányt keresztet,
és ne tudd meg, gatyájába
melyik mit is eresztett.

Nagy titokban mondták nekem,
mert megrendült a hitük.
De mosniuk sokat kellett,
s ez hitette el velük

mindazt, mit átéltek két éjt.
Ezért mondták el nekem.
Harmad éjt hát velük mentem -
s bár a mesét kedvelem -

e sok sületlen badarság,
mit e két őr kvartyogott,
fel is húzott, s röhögtem is,
de hidegen nem hagyott.

Csak a lég, a lég volt hideg,
rám fagyott a köpönyeg -
gatyám nem, mert azt nem hordok -
s majd szétvetett az ideg.

Ám mikor jött éjfél perce,
úgy, ahogyan rebegték,
megjelent a halott kerál,
bár jöttét nem jelezték.

Jól ismertem az öreged,
nem egyformább két kezem,
mint faterod meg a rémkép.
Örülök, hogy létezem.

HÜMÉR:

Hol esett ez?

MARCI:

Künn, a téren,

ahol éjjel őrködénk.

HÜMÉR:

S szólt hozzátok?

HORÁC:

Csak én szóltam,

de ő nem ült le közénk.

Szótlan volt, bár egyszer mintha
akart volna szólni ő,
de a kakas kukorékolt,
s rögvest tudta, menni kő.

HÜMÉR:

Én is rögtön becsinálok,
fel nem fogja az eszem.

HORÁC:

De mint élek, olyan igaz,
s megfogadtam, nem eszem

míg e hírt veled nem közlöm.

HÜMÉR:

Szöget üt ez fejembe.

Őrködtök-e ma is, fiúk?

MIND:

Sajnos. Nagyon hidegbe'.

HÜMÉR:

Rajta volt az összes bádog?

MIND:

Rajta.

HÜMÉR:

            Fejtűl talpáig?

MIND:

Fejétűl a talpáig ám!
Be volt vasalva állig!

HÜMÉR:

Nem is láttátok a képit?

HORÁC:

Nyitva volt a sisakja!

HÜMÉR:

No és vigyorgott a fater?
Vagy inkább volt mogorva?

HORÁC:

Inkább bús volt, de nem mérges.

HÜMÉR:

És a képe halovány?

HORÁC:

                                   Az.

HÜMÉR:

Rád nézett a két szemével?

HORÁC:

                                               Rám.

HÜMÉR:

Jaj, ez így de sovány!
Miért nem voltam ott én is!

HORÁC:

Levert vóna a látvány.

HÜMÉR:

Meglehet. És soká volt ott?

HORÁC:

Tizet tízzel szorozván,

hogyha addig elszámolnál.

HÜMÉR:

Ma éjt én is ott leszek,
s megszólítom akkor is, ha
aztán nyomban megveszek.

Kérlek, hogyha eddig e hírt
megtartotta pofátok,
továbbra is tartsa meg, vagy
dögvész jöjjön reátok.

Találkozzunk kint az örsön.

MIND:

A tisztünk fönségedé.

HÜMÉR:

Barátságom. Áldjon Isten.

Mind a színről kifelé,

Csak Hümér az, aki marad,
S tovább motyog magába.

HÜMÉR:

Atyám árnya páncélosan,
és nem ingbe, gatyába!

Cselt gyanítok, lenne este!
Nyughass szívem, nyugi csak!

Ő is elmegy. A szín üres.
Se élő se árnyalak.

3. KIN

Szoba Lengyel bá’ házában,
Ott ülnek a gyerekek.
Lajcsi Marisnak magyaráz
Addig, amíg bereked.

Lengyel Lajcsi:

Cuccom már a ladikban van,
mindjárt el is evezek.
Induláskor az öreggel
a parton kint legyetek.

Maris:

Gondoltad, majd itthon alszom?

Lengyel Lajcsi:

Ami Hümért illeti -
tudom, hogy lihegsz utána,
s ő nyálát csepegteti -

rá se rántsál, vedd félvállról,
hagyjad őt a fenébe,
te neki csak egyszer kellesz
jancsijának hegyére.

Maris:

Bagoly mondja a verébnek

Lengyel Lajcsi:

Beverem a kicsi szád!
Mondtam előbb, hogy a fogát
ő csak egyszer feni rád.

Most azt mondja, hogy örökre
kéri meg a kezedet,
ám a beste csak arra vár,
hogy a bugyid levegyed.

Ő is csak egy pasi, hidd el,
és az apja a kerál.
Azt hiszed, hogy azon kívül
más egyebet tőled vár?

Nem lehetsz te az asszonya,
ő nyoszolyán heverész,
te meg otthon szalmazsákon!
Nem érti! Megáll az ész!

Ne flangálj vele naphosszat,
mert ki látja, gondolá,
hogy Hümér már több, mint százszor
gyömöszölt maga alá.

Maris:

Ne félj attól, Lajcsi bátyó,
megfogadom szavadat,
s csak azt kérem, ugyanettől
tartsd el te is magadat.

Lengyel Lajcsi:

Ne szólj, hugi, mert kapsz egyet!
Hú, érzem hogy jön apa.

Ajtón belép Lengyel bácsi,
megelőzte a szaga.

Lengyel Lajcsi:

Egyszer ugyan elköszönt már,
most még egyszer megteszi.
Elfelejtette. Szenilis,
és még észre sem veszi.

Lengyel bácsi:

Lajcsi! Te még mindig itt vagy?
Indulásod kései!

Lengyel bácsi Lajcsit gyorsan
az ajtón kilökdösi.

No, még gyorsan hadd ölellek!

Visszarántja ízibe,
s úgy szorítja, hogy Lajcsinak
négy bordáját töri be.

Utoljára még azt mondom,
soha semmit ne csinálj!
Ne szaladozz, kimelegszel!
Na de huzatba se állj!

Ne haverkodj, csak magad légy,
Ne civakodj senkivel!

S megpaskolja Lajcsi arcát,
hogy az Marist dönti fel.

Fülelj sokat, ám te hallgass -
figyelj már rám, ne oda!

S finoman megfogja állát,
hogy kiesik két foga.

Ne páváskodj, csak úgy öltözz,
hogy a pízed engedi!

S kedélyesen veri hátba,
hogy az nyelvét lenyeli.

Ne köhögj, ha szólok hozzád,
fontos, amit mondanék:
kölcsönt ne adj és ne végy fel!
A fogadhoz verd a lét!

Ne adj kölcsön, mert a píznek
bottal ütheted nyomát,
s ne végy kölcsön, mert megvágnak,
s arra rámegy a gatyád.

Aki így tett, annak feje
eleddig még sose fájt.
És végül: Légy hű magadhoz!
Ahogy mondta Eric Knight.

- Mehetsz!

Szólott, s játékosan
mellbe bökte a fiát,
aki a csukott ablakot
most tokostól viszi át.

Feltekint az út porából
Lajcsi, s így szól nagy busan:

Lengyel Lajcsi:

Im, alázatosan búcsút
veszek tőled, jó uram.

Lengyel bácsi:

Menjél már, mert még elkésel,
nagy szégyen az, gyerekem!
És ha engem hírbe hozol,
hát a fejed beverem!

Lengyel Lajcsi, hogy ezt hallja,
bár fáj lába, felpattan,
s fut, mint a nyúl, ám egy pár szót
Marisnak még súg halkan.

Lengyel Lajcsi:

Amint mondtam, úgy tegyél ám,
mert másképpen lesz bajod!

Maris:

Agyba zárva, s kulcsa nálad,
ha ennyire akarod.

Lajcsi futtából még egyszer
visszaszól, míg felborul,
és még két fogát kipöki:

Lengyel Lajcsi:

Maris, éljél boldogul.

Majd eltűnik csak a porcsík
mutatja, hogy merre jár.
Lengyel bácsinak most Maris
az udvaron referál.

Lengyel bácsi:

Mit mondott most Lajcsi neked?
Ne bosszantsál fel, Maris!

A lány téblábol szemlesütve,
Beléje fagyott az is.

Nos, halljam hát, egy-kettőre!
Mit sustorgott teneked?

Maris:

Jaj már, apám, mért kerítesz
ennek ily nagy feneket?

Lengyel bácsi szúrós szemmel
néz és indul a keze.

Jaj, csak ezt ne! Mondom inkább,
hogy Hümérről fecsege.

Lengyel bácsi:

Ja! Gondoltam is már szólni,
vagy kérdeni: mit akar?
Látom ám, hogy mindig üldöz,
s hogyha viszketsz, megvakar.

Maris nem szól. Most az öreg
felpofozná dühösen,
de a leány félreugrik
és az apró köveken

Lengyel bácsi elvágódik
s szegény orra betörik.
Rettenetes elbeszélni,
ami most következik.

Azt hallom, hogy kéz a kézbe
andalogtok kettecskén!

- Ordítja már a bősz apa -

Láttak vele egy kecskén!

Megragadná a lány haját,
ám az öreg vesztére
csak a hajkötő kicsiny pánt
maradt meg a kezébe.

Elveszítve egyensúlyát
szegény öreg mogorva
egyenes, nagy ívben zuhan
az esővíz tartóba.

Ha ez így van - s mondták többen! -
bizony, meg kell mondanom,
szíjat hasítok hátadból!
Hogy álltok hát? Hadd hallom!

Maris:

Többször mondta azt, hogy szeret,
s el is vesz majd, ha hagyom.

A vízi szörny feje erre
lilára vált a napon.

Lengyel bácsi:

Mit? Hogy szeret? Hülye liba!
Vakarcs! Ezt te elhiszed?

S kimászott a víztartóból.

Nesze! Ezt elhiheted!

S megint pofonra lendíti
jobb kezét a zord atya,
ám a heveny mozdulattól
lecsúszik a bő gatya.

Maris:

Én nem tudom, hogy mit higgyek.

Lengyel bácsi:

Majd megmutatom neked!
Emígy kisemmizni engem!
Faljanak fel a legyek!

Ennél neked árad nagyobb!

Maris:

Szívét adja, semmi mást!

Lengyel bácsi:

Eridj már, mert guta üt meg!
Elhiszed e vallomást?

Maris:

El! El! El! El! Mért ne higgyem?
Esküszik arra, mi szent!

Lengyel bácsi:

Eredj innen, mert megtéplek,
te nyomorult eszement!

Lépne egyet, hogy megtegye,
ám bokáján a gatya.
Így hát újra porba tottyan,
amint bármit mondana.

A levegő után kapkod,
s nem nyugszik meg hirtelen,
így a porból bőg, zúg, árad
az atyai intelem.

Lép rigónak! Füttyög, és te
magadtól táncolsz neki!
Hümér úrtól ne várj semmit,
s ha a lelkét teszi ki,

semmibe vedd. Hagyd faképnél,
ne engedd, hogy kövessen.
Hidd már el, hogy nagyobb ember
annál, hogy elvehessen.

Egy szó, mint száz, nem akarom
ezt, ezennel kimondom.
Nagyon kérlek, ne légy liba!
Ugye van nálad kondom?

Mit beszélek, megőrülök,
te csak maradj szűzies!
Befejeztem, tűnj el innen!
Mit állsz még itt? Fuss! Siess!

Maris:

Legyen így, ha neked ez jó.

Maris megy a konyhába,
Lengyel bácsi, mint egy kutya,
radírozik utána.

4. KÍN

Megint az emelt tér látszik.
Hümér, Horác s Marci jő.
Zavart pofájukon látni,
félnek, mit hoz a jövő.

Hümér:   

A pofám a hideg csípi.

Horác:

Rideg ám a levegő.

Hümér:

Hány óra most?

Horác:

              Mindjárt éjfél.

Marci:

Elmúlt már a "delelő"!

Horác:

Nem figyeltem. Így hát urak,

vendégünk lesz mihamar.

Harsonák és üdvlövések.

 

Hát ez meg most mi a szar?

Hümér:

Ma éjjel dőzsöl a kerál,
dáridózik, hentereg,
s míg szlopálja Rajna löttyét,
szétlöveti seggedet.

Horác:

Mostanság itt ez a szokás?

Hümér:

Ez lett nemrég a módi.
De nekünk, kik itt születtünk,
ez nem lehet valódi.

Ez a mocskos, fenti lagzi
szomszédoknál lejárat,
iszákos disznóként fogják
emlegetni hazádat.

S bár tetteink lehozhatják
az égről a csillagot,
az ilyen tivornya miatt
mindezeket fújhatod.

Vagy pediglen végy egy embert,
ki randának születik
-
hiszen nincs is olyan sablon,
hogy a csúfat kivetik -

vagy vegyél egy olyan palit,
ki más, mint mi, többiek:
ezektől a "hibásak"-tól
kiver minket a hideg.

Belemerült jó Hümérünk
a filozófiába,
Ám de közeleg a szellem,
így uncsi lett dumája.

Horác:

Ni csak, uram! Ott jő, látod?

Hümér:

Őrizzetek, angyalok!
Üdvözöllek, éji manó!
Meg ne kérdezd, hogy vagyok.

Oly kérdéses vagy számomra,
mint amilyen az ebéd,
amit a kis kezdő kukta
nap mint nap letesz eléd.

Éppen ezért kérdezlek hát,
Hőzöngőrnek volt ura!
Mi a fenét keresel itt,
mert a jöttöd, bíz, fura!

Miért jöttél ki sírodból,
hová ástunk nyolc hete?
Nincs nyugtod a tieid közt?
Ide evett a fene?

Mért van az, hogy talpig vasban
kóvályogsz itt éjszaka?
És rémisztgeted az embert?
Miért nem mész már haza?

Vagy ha ezzel célod is van,
akkor mondd meg, mit tegyünk,
ne kóvályogjunk hiába,

s ne menjen el az eszünk.

Most a szellem int Hümérnek,
s vinné rögtön magával.

Horác:

Int, hogy beszéde van veled,
mint apának fiával!

Marci:

Úgy tárja feléd a karját,
mint ribanc a kupiban,
de én félek, hogy e rémkép
nem Kenobi Obi van.

Horác:

Szerintem se mozdulj innen.

Hümér:

De itt néma, mint a hal.
Vele megyek!

Horác:

             Ne tedd uram!

Hümér: 

Hadd tudjam meg, mit akar!

Egyébként meg mit parázzak?
Lóganét ér életem,
lelkem pedig, éppen, mint ő.
Hadonászik. Követem.

Horác:

S ha kóstolgat? Messze elcsal,
el, a szirtnek szélire,
és onnan lök a folyóba
vagy a tenger mélyire?

Ott akkor, mint alakváltó,
rád ijeszt, hogy becsinálsz!

Hümér:

Egyre int hogy menjek, így hát
most hiába ráncigálsz.

Menj, követlek!

Marci:

                Nem mész, uram!

Hümér:

Jaj, srácok, eresszetek!

Horác:

Szót fogadjál!

Hümér:

                        Ez a sorsom!
visz a vérem, emberek!

A rémkép még mindig ott van,
és a karját lengeti.

 

Egyre csak hív! Mancsokat le!

Közbül magát kiveti.

 

Mert ha tovább tartóztattok,
s nem engedtek engemet,
úgy rúglak titeket tökön,
hogy sírásó 1 eltemet!

Félre innen! Menj! Követlek!

Hümér és a szellem el.

Horác:

Mindig ilyen hülye, mikor
szellemekkel felesel.

Marci:

Kövessük, hisz fél magába!

Horác:

Utána! Öcsém, mi lész?

Marci: 

Döghús van a darálóban,
mit az állam tekerész!

Horác:

Reméljük, hogy majd kimossák.

Marci:

Utánuk, amíg lehet.

Elmennek mind. Orrfacsaró
Bűz tölti be a leget.

5. KÍN

Az emelt tér egy kis zuga,
nemigen látsz el oda,
jó Hümérünket  odáig
csalogatta a pofa.

Hümér:

Álljunk már meg, fáj  a lábam,
tovább lépést sem megyek!

Szellem:

Figyelj!

Hümér:

           Fogok.

Szellem:

                       Indulnom kell,
várnak, hol kénes láng lobog.

Hümér:

Ó, jaj, szegény, szegény szellem!

Szellem:

Ne óbégass itt nekem!
Figyelemmel hallgasd végig,
hogy mi történt énvelem.

Hümér:

Csupa fül vagyok, mert téged
hallni köteles vagyok!

Szellem:

Megbosszulni is, ha érted,
amiért most pampogok.

Hümér:

Mit?

Szellem:

        Én atyád szelleme volnék,
s bolyongtam már eleget. 
Nappal én be vagyok zárva, 
mit nagyon nem szeretek.

Mindez addig tart még, amíg
földi bűnöm elhagyom.
csak ne volna zár pofámon.
Volna most mit mondanom.

Pezsgő, ifjú véred fagyna,
mint baromé, mely arra vár,
hogy több éves fagyás után
legyen rajt' új címkeár.

Ó, figyelj, ha rég, mint kisded
szeretted az apádat -

Hümér:

Ó, Istenem!

Szellem:

                  Ne szólj közbe,
mert szétrúgom gatyádat!

Ha szeretted s megbecsülted,
bosszuld meg a halálát!
Rút és erőszakos volt az,
mi a túlra lökött át.

Hümér:

Rút volt az és erőszakos?

Szellem:

Hát nem érted, te gügye?
Mindent kétszer kell, hogy mondjak?
Ezért hívtalak ide?

Rút volt az és erőszakos,
más egyéb szó nincs is rá,
még a természet is, mely már
sokat látott, bámulá.

Kissé ugyan málé vagy, de
én képesnek talállak
arra, hogy te méltán
bosszuljad meg atyádat.

Hümér:

Hadd hallom hát, hogy mi történt,
hogy tüzeljem haragom!
Mindent mondj, hogy mi történt,
megtorolni akarom!

Szellem:

Erős déli nap sugára
elbágyasztá lelkemet,
gondoltam, hogy hűs kertemben
kicsinyég lepihenek.

Elbágyasztá lelkemet
szép honunknak sok baja.
Kicsinyég lepihenek
hisz pihenvén jő idea.

Szép honunknak sok baja
tetőződött mesével:
hisz pihenvén jő idea -
a gonosznak kezével.

Tetőződött mesével:
hogy alvásomban kígyó mart!
A gonosznak kezével
történt az, hogy atyád halt!

Hogy alvásomban kígyó mart!
Ezt hallja most Hőzöngőr!
Történt az, hogy atyád halt!
csoda hát, hogy hőzöngöl?

Ezt hallja most Hőzöngör,
de te tudj igazat hát:
csoda hát, hogy hőzöngöl?
Gyilkosom hord koronát!

Hümér:

De te tudj igazat hát!
A nagybácsi! Ó, tudhatni!

Szellem:

Gyilkosom hord koronát,
a parázna bősz kurafi! 

A nagybácsi! Ó, tudhatni,
mint édesgeté nejem,
a parázna bősz kurafi
elfoglalta a helyem.

Mint édesgeté nejem,
és megmérgezett engemet,
elfoglalta a helyem!
ha gyáva nyúl vagy, engeded!

És megmérgezett engemet!
forrjon fel a véred hát!
Ha gyáva nyúl vagy, engeded!
De sohase bántsd anyád.

Forrjon fel a véred hát!
Ám Istenre bízd, mi övé,
De sohase bántsd anyád
Mert atyád derekad töré.

Ám Istenre bízd, mi övé,
s mi tiéd, tiéd legyen,
mert atyád derekad töré
itt, ezen a szent helyen.

S mi tiéd, tiéd legyen
még ezen felül valami:
itt, ezen a szent helyen
Tel Mah légy, ne beszari!

Még ezen felül valami:
Jön a hajnal, én megyek.
Tel Mah légy, ne beszari
mert akkor ellepnek legyek.

Hümér, azaz most már Tel Mah
mindkét szeme üveges,
látni hogy ettől a szellem
borzasztóan ideges.

Szólna is még, de a hajnal
fénye máris közelít,
éppen ezért a szellemről
nem mutatunk közelit.

Alábukott igen gyorsan,
aAnnyit azért mormogott:
"Eszedbe jussak!" és eltűnt,
Tel Mah meg padlót fogott.

TEL MAH:

Ó, ég és minden lakói!
Föld!  S mi van még? A pokol?
Ne ugrándozzál már, szívem,
testem azért meglakol!

Tartsatok meg állva, inak!
Mert inaktív nem vagyok!
"Eszembe juss?" Hát ez a juss?
Örökül ennyit kapok?

Tel Mah! Ki az? Tán csak nem én?
Szegény Hümér, merre vagy?
Kéne most egy jó pájinka,
mert az agyam, jaj, kihagy!

Míg e zavart golyóbisban
itt nyakamon szalma van,
addig a nagy golyóbison
az ember, érzem szarba van.

"Eszembe juss?" Igen, ki kell
húznom minden jegyzetet
fejemből, mi évek során
a sok könyvből ottrekedt.

Khm, khm, torkom máris reszel,
s belém fagyott a szellet!
Újra kinyílott a szemem.
Hümér Tel Mahot ellett.

Mikor még a Semmi s Minden
tök mindegy volt énnekem
,
milyen vidáman trillázott
mindenfelé énekem!

Tanultam én mindenfélét,
hogy kezdetben csak hárman
- Eyrf, Protan meg Panrac - voltak

Ez idétlen világban.

Kitörlök hát minden bolond
tanítást az agyamból,
mit ifjúkor másolt reá
szalmából meg agyagból!

Dehogy születtünk mi tűzben,
mert a lelkünk szolgai!
Bár az lehet, hóhérmáglyán
fogunk majd kifingani.

"Tel Mah legyél! Eszembe juss!"
Az vagyok hát, esküszöm!
Eddig időm s terem szunnyadt,
s ez volt nekem az öröm.

Szótlanná lett végül majdnem
az időm és a terem
képtelenné lett
volna, ha
új csatám meg nem nyerem!

Létezem időben s térben,
s nem vagyok már egyedül
!
Fejemben már nem szalma, de
a bosszúvágy hegedül!

Kihunyt régi énem tüze,
elhalt fénye nekije,
fekete eső hull reám
,
kezemben egy Nokia.

Tel Mah! "Eszedbe jussak én!"
Csak parancsod vezérel!
Gyalogosan léptem eddig,
mostantól csak vezérrel!

Agyam könyvében már nincs más,
káoszból kivált a jel!
Zárizomgörcsöm oldódik,
testem most már jól szelel!

Semmim sincsen! Jaj, mit mondok?
És a bosszúd? Az nem kincs?
Éppen ezért soha többé
ne mondd azt, hogy semmid sincs!

Tapsolok, oly boldog vagyok!
No meg Tel Mah is, bizony!
Rémes asszony, jaj, mit tettél?
Ó, ezt megtudnom iszony!

Ó, gaz - vigyori gazember!
Hol a pennám? Leírom,
hogy vigyorogsz - jaj, de mégse:
hisz a betűt nem bírom.

Lerajzolom!

Most künn ordítva szól Horác

Horác:

Uram! Uram! Merre? Merre?

Marci ugyanonnan bődül

Marci:

Hümikém, hol vagy megverve?

Megint Horác, megint küntről

Horác:

Jaj, csak tartsa meg az Úr!

Marci is még künnről pofáz

Marci:

S ne legyen képén glazúr.

Horác:

Még mindig nem ért be

 

Hol vagy drága Hümikém?

Tel Mah: (félre) Anyád Hümi!

 

Szörnyűbb vagy te, mint a rém!

Erre gyertek, idióták!

Marci s Horác beesik:

Marci:

Nos, hercegem? Hogyan ityeg?

Hümér:

Ahogyan ityegtetik?

 

Mondd, már, hisz kíváncsi vagyok,
Mi az újság, barátom?

Tel Mah:

Ó, az újság rendkívüli,
Túlnő minden határon.

Horác

Mondd már, tudni vágyom végre!

Tel Mah:

Nem, mert eljár a pofád.

Horác:

Nekem? Ugyan! Szó sincs róla!

Marci:

Mondd már, az Ég rogyjon rád!

Tel Mah:

No, mit mondtok? Szűk agyatok,
bármit hall is, felfogja?
S ha értitek, ha nem, mindegy,
pofátokat befogja?

Mindketten:

Úgy lesz uram!

Tel Mah:

             Figyeljetek:

 

Nincsen oly gaz hazánkban,
ki ne volna egyben cinkos
valamilyen gazságban.

Marci s Horác csak úgy néz, mint
a sült hal a moziba',
egyik sem ért semmit, ám de
köll valamit szólnia.

Horác:

Ezt eddig is tudtuk, vazze,
ne okoskodj itt nekem,
mert ha nem beszélsz most tovább,
hát a fogad kiverem.

 

Ezt tudni nem kell a szellem,
nézni kell csak kicsinyég,
s látható, hogy kéz kezet mos,
s a nagy eteti kicsinyét.

Tel Mah:

Így igaz, ahogy most mondtad,
rázzunk tehát most kezet,
egyőnk balra, másunk jobbra
villámgyorsan elmehet.

 

Biztos van dolgotok annyi
hogy említeni temérdek.
Én meg megyek könyörgeni.
Az Úr szálljon belétek.

Horác:

Ez csak löttyent agynak szava.

Tel Mah:

Sajnálom, ha sért, bizony.

Horác:

Nem sért, nem sért egyáltalán.
minden szavadat iszom!

Tel Mah:

Pedig sértlek, drága Horác.
Ami látványt láttatok,
kérlek, hamar felejtsétek.
Menni fog ez nálatok.

 

Még egy végső, hitvány kérést
tegyetek meg énnekem.

Horác:

Bármit, amit csak kérsz, arról
fog zengeni énekem!

Tel Mah:

Ettől félek, hogy majd dalolsz.
Ám de ha ezt megteszed,
hangszálaid akár magad
gyorsan ki is tépheted.

Mindketten:

Nem beszélünk erről, uram!

Tel Mah:

Akkor hát esküdjetek!

Horác:

Én esküszöm!

Marci:

              Én is, Hümi!

Hümér:

Kardomra esküdjetek!

Marci

Jaj, már annyit esküdöztünk!

Tel Mah:

De a kardra még ma nem!

Szellem mordul lentről egyet

Szellem:

Irhátokat elviszem!

Tel Mah:

Ne dumálj már, jómadár, te!
Lássunk esküvéshez hát!

Horác:

Tedd fel hát, essünk túl rajta!

Tel Mah:

Kardomra fogd be pofád!

Szellem megint mordul lentről

Szellem:

Tudjátok! Az irhátok!

Tel Mah:

Toljuk innen a kerékpárt,
nagyon nyúlik pofátok.

 

Kezet gyorsan a bökőre!
Erről itt nem pofáztok!

Erre megint szól a szellem

Szellem:

Irha - vagy fogadjátok!

Tel Mah:

De gyors árokásó vakond!                 
Húzzuk innen is belünk!

Horác:

Csodás, hogy nem más éli meg,
velünk történik, velünk!

Tel Mah:

Több dolgok vannak ám Horác,
mint mikről te képzelegsz,
jobban teszed, hogyha mindent,
amit már tudsz, elfeledsz.

 

Ne mutassátok, hogy éjjel
láthattátok azt, amit,
csendesen, egy szó, nyekk nélkül
egyétek meg  a hamit

 

Esküdjetek már meg végre,
mert lerúgom fejetek,
esküszöm, egy tornatanár-
had sem bírna veletek.

Most, mint megakadt lemezen,
újra szól lenn az ige,
hihetetlen, a szellemnek
már nem kéne mennie?

Szellem:

Tudok egy jó szűcsöt közel,
szóltam, s már vár tirátok.
Nála szebben nem csinál más
irha téli kabátot.

Tel Mah:

Nyugi, fater, látod, mi van.
Nos, üdvözlet, haverok.
Megyek  és majd a sarokba
kicsikét leszovelok.

 

kizökkent az idő - bla, bla,
ezt mindenki ismeri.
Itt a felvonyítás vége,
nahát, ez mán isteni!

Lassan lekúsznak a fények,
büfébe megy mindenik,
szorgos kezek a díszletet
jobbról balra átteszik.

MÁSODIK ELVONÁSI TÜNET

1. KÍN

Lengyel bácsi fáskamrája.
Ott magyaráz az öreg
Rajnainak, ki dülöngél,
S nem érdekli a szöveg.

Lengyel bácsi:

Add át neki e kevés pénzt,
s e pár soros levelet.

Rajnai úr:

Meglesz, uram.

                   (Böffent egyet,
S borszag tölti a leget.)

Lengyel bácsi: 

Ám de addig ne találd meg,
míg nem látod, mit csinál!
Uram-atyám, az is lehet,
tanulás helyett piál!

Rajnai most csuklik egyet,
és veszélyesen inog,
izzad nagyon, ettől büdös,
de Lengyel bá' is finog.

Rajnai úr:

Volt issss éppen szándokokomban …

Lengyel bácsi

No, ez derék. Lásd, öcsém:
előbb tudd meg, mi a fenét
csinál ama földtekén.
Ügyesen tekergesd a szót,

csavard, amíg megtudod,
van e kocsma, ahová jár,
s nőszemély, kit megdugott?
Érted, mit mondok, Rajnai?

Rajnai úr:

Hátmmááááá hogggya frászba ne?

S aludni rogy egy tuskóra,
bár nyitva marad szeme.

Lengyel bácsi: 

Talán mond el minden francnak
annak, akivel beszélsz,
csak mi gazság, azt ne hord rá,
csak azt, mitől te se félsz.

De hogy zsivány, korhely, tolvaj,
meg gyilkos, azt mondhatod,
csak egynek nem: becstelennek
fiamat nem tarthatod.

Rajnai úr:

Miért is kell Lajcsi úrfit
lecspocsokondiáznom?
Istenem, nem értem (félre)

Lehet, mert hogy piázom?

Lengyel bácsi

Ihatnál bíz kevesebbet,
amikor beszélsz velem!
Elmondom hát, csak hogy megértsd:
bizony, ez az én cselem!

Mert, ha tücsköt, békát meg mást
hordasz rá, s szólnak: helyes!
biztos, hogy lókötő fiam
természete ott heves.

Tojik akkor könyvre, s másra,
egyetemet kerüli,
csak a sok csajt hajkurássza,
meg a sok szeszt vedeli.

Rajnai úr:

Biztos, hogy jó gyermek az úr,
mert ki piálni szeret,
szeret mást is, és ki szeret
az rossz ember nem lehet.

Lengyel bácsi:

Fogd be azt a lepcses szádat,
mert mán én is berúgok,
pedig öreg vagyok hozzá,
kínoznak is a csúzok!

No, indulj, ha józanodtál,
s utad legyen szerencsés!

Rajnai úr tápászkodik,
s elindul a kerengés.
 
Fertály óra múlva máris
a szűk ajtón kitalál,
és a tágas udvar láttán
fa tövébe kitálal.

Lassan eltűnik alakja,
leng nyírfa, kőris, haris,
tárul ajtó és belibben
rajta félve kis Maris.

Lengyel bácsi: 

Mit kóvályogsz itt énnekem,
mért nem vagy a konyhában?

Maris: 

Úgy megijedtem, apus,
most is remeg a lábam!

Lengyel bácsi: 

Mitől rezeltél be megint?
Állandón ezt csinálod!
Utána meg egyebet sem,
csak bugyogód sikálod!

Maris: 

Szobámban voltam, s a meleg
igen csak elbágyasztott.
Tárva-nyitva ajtó-ablak,
Hümér jött s lefárasztott.

Lengyel bácsi: 

Mi történt, a franc egye meg?
megtapizott, vagy egyéb?

Maris: 

Nem volt egyéb! Te is tudod,
előjáték kell elébb!

Lengyel bácsi: 

Adok neked! Szólj, mi történt?
Megfogta a kezedet?

Maris:

Megszorítá, most is zsibbad,
de nem akart egyebet.
Tépve volt a ruha rajta,
hörgött s forgott a szeme,

s akkor a szoknyám fellibbent,
felfútta a cúg szele.

Lengyel bácsi: 

Minek álltál a huzatba?

Maris:

Gondoltam, lehűt kicsit,

ám de Hümér arrébb vonszolt…

LenGyel bácsi:

És letépte a bugyid?

Maris:

Dehogy, hiszen éppen ez az,
nem akart ő egyebet,
csak hogy kicsit arrébb álljak,
ne érezzem a leget.

Lengyel bácsi.

Meséld tovább, mi történt még?
Taperolta a cicid?

Maris: 

Ugyan, dehogy, sőt eltartott,
pedig mutattam picit!

Lengyel bácsi keze lendül,
félrehajol a Maris,
az öreg meg pördül egyet,
- ugye ez nagyon muris?

Maris:

De csak azért, hogy mutassam,
van nekem, de neki nincs!

Lengyel bácsi: 

Kapsz te mindjárt! Cafrálkodol?

 

Nem tudod? Erényed kincs!

Maris:

Százszor mondtad, no de állj fel,
legalább te, hogyha ő
nem is állt fel, no de mindegy,
most már vége, üsse kő.

Lengyel bácsi: 

Szádat fogd be! A kerálhoz
most sietve elmegyünk!
A világfi akar téged!
El ne veszítsük fejünk!

Maris: 

A kerálhoz? Minek? Öreg!
Hümér sokkal jobb falat!
Láttad volna, csak ránéztem,
s már kaparta a falat!

Lengyel bácsi: 

Még szerencse, hogy nem téged!
Ez szerelmi nyavalya!
Ezer lakat mögé zárlak,
hogy vigye el a ragya!

Most már aztán biztos gyanúm!
Hol a régi, szép erkölcs?
Azonnal most a kerálhoz,
nehogy majd bábára költs!

Lengyel bácsi, mint rakéta,
indul a palotába,
húzza Marist, jaj, szegénynek
földet sem ér a lába.

2. KÍN

Zsindelytetős kis kastélynak
egyik tisztaszobája, 
Kelemen s Gerti, az új pár
a sleppjét dirigálja.

Jönnek is, mint meleg, forró
Tehénszarra a legyek,
Rőzlejn Karcsi meg Gerzson Stein,
S mások is, na én menek.

Kerál:

Üdvözöllek, Rőzlejn Karcsi
és Gerzson Stein, haverok!
Jaj, de jó, hogy végre látlak,
örömömbe’ beszarok.

Nagyon sürgős dolog miatt
rángattalak titeket
külországból újra haza,
ördög tépje fületek.

Hallhattátok - ha figyeltek
hazátokra kicsikét -
azt, hogy fiúnk, Hümér úrfi
elvesztette az eszét.

És hogy mitől? - gőzöm sincsen.
Nem ismerem annyira.
Egyre tudok csak gondolni:
Hogy megpusztult a papa.

Ti pisiltetek nagy versenyt
vele nemrég, gyerekek!
Nem lehet, hogy így, felnőttként
haverok ne legyetek!

Kérlek, lébecoljatok még
költségemen sokáig,
hogy agybaját kitudjátok,
valódi - é, vagy játszik?

Kerálné:

Srácok, Hümért jó emlékek
kötik ám még hozzátok!
Vidáman szok' emlegetni
mikor pofán vágtátok.

Arra is vígan emlékszik,
arra a jó murira,
mikor bele löktétek őt
az udvari budiba.

Azon pedig kiváltképpen          .
jókat szokott röhögni,
mikor ketten lefogtátok,
s csiklandoztátok neki

talpát egész addig ám, míg
megmozdulni se tudott.
Barátságtoknak alapot
e néhány tréfa adott.

És ha minket még szerettek,
s teszitek, mit kérlelünk,
királyi mellyünkbe' hálát
részetekre érlelünk.

Rőzlejn Karcsi:

Nem szoktam azt, hogy kérlelnek,
azt nem érti az eszem!
Tessen má' megparancsolni,
és én egybű' azt teszem.

Gerzson Stein:

Nekem is tess' parancsolni!
két testben a lélek egy!
Hajbókolás és talpnyalás
mindkettőnknek egyre megy.

Kerál:

Köszönet, Karcsi és Gerzson!
S most menjetek hozzá be,
hátha láttotokra végre
visszagárgyul az esze.

Gerzson Stein:

Én majd párszor farba rúgom,
s belököm a csalánba,
erre már emlékezni fog
ez a világ gyagyája.

Kerálné:

Jaj, csak rúgd már, s adja Isten
hogy megjöjjön az esze.

Rőzlejn Karcsi,  Stein meg mások
ódalognak elfele.

Ahogy ürül ki a szoba, 
már vérnőszne a kerál,
ám de Lengyel bácsi lép be,
földre rogy és úgy zihál.

Lengyel bácsi:

Kerálom,  nagy, jó hírt mondok!
Öntsön arcul az öröm!
De mielőtt elmondanám,
a tüdőmet kiköpöm.

Követségünk épen, egyben
tért haza, nem érte vég,
pedig, jaj, mennyit recegtünk,
hogy felfalja a norvég.

Kerál:         

Mindig jó hírt hozol, fater!

Lengyel bácsi:

Bíz, jó háznál az öreg!
Ott vagyok én mindig, ha kell,
mint a sarkon a közeg.

És van még egy remek hírem,
hallják most kicsik s nagyok:
Megtudtam, mé' zakkant Hümér!
Na kerál, milyen vagyok?

Kerál:

Halljam hát, pörögjön nyelved!

Lengyel bácsi
(félre)

Kerálné, ha mondaná! …

(fenn) 

Előbb szóljon a két követ,
és azután Lengyel bá'.

Kerál:

Jöjjenek, vezesd be őket,
essünk rajtuk túl hamar!

Arca közben borúsra vált,
látható, hogy már kavar.

Lengyel bácsi parancsára
belépnek a követek.
Vencel, aki volt nímand is,
s akit  Kornél követett.

Kerál:

Vencikém, mit szólt a norvég,
mikor látta pofádat?

(félre)

Ilyen rondát szegény norvég
tízévente, ha láthat.

Vencel:

Megörült, ám, hogy csak minket
evett oda a fene,
Attól félt, ha uram is megy,
jópofizni kellene.

Ám de velünk közvetlen volt,
barátságos, fesztelen,
hárman együtt jól berúgtunk,
s úgy fetrengtünk meztelen.

A hadait másnap reggel
visszavonta hirtelen,
azt mondta, a polákra megy,
s van hozzád egy kérelem.

Hogy seregét, ha itt csángál,
országodon engedd át,
nehogy akkor találd ki épp,
hogy lezárod  a határt.

Kerál:

Mit nem akar a vén majom?
No,de később felelek,
mulatságom most nem hagyom
elrontani veletek.

Este buli lesz minálunk,
el is várunk bennetek,
lazac, pezsgő s csajok lesznek,
no de most már menjetek.

Venci s Kornél mennek is már
lemosni az út porát,
Lengyel bácsi az ajtóig
kíséri a két komát.

Lengyel bácsi:

No, egy gonddal kevesebb lett,
de másik jő ezután.
orvosoljuk ezt is, azt is,
s máris itt a délután.

Azt mondtam, hogy Hümi dilis,
és hogy dilis, az való.
Éppen ezért, mert hogy dilis,
van, mi nem neki való.

És nem neki való dolgok
vannak százan, ezeren,
mert ki dilis, az vinnyogjon,
de szerelmes ne legyen.

Kerál:

Vén hülye, egy szót sem értek!

Kerálné:

Nyugodjál meg, angyalom.
Kedves agg, most már nem értünk,
s elhagyott a nyugalom.

Lengyel bácsi:

Nos, elhagyom beszédemből
a sallangot s egyebet,
csak azt hallja majd fületek,
mit mondok, a lényeget.

Kerál:

Végre! Tehát! Halljuk, mit tudsz?

Lengyel bácsi:

Hova ez a rohanás?
Megtudtam hát, felséges úr,
mitől van a zakkanás.

És mi egyéb okozhatja
mint amit a szív dobog,
amitől az élet sarjad,
s amiért az agg zokog,

mert neki már nem adatik
meg, mi az ifjak joga …

Kerál:

Ha rögtön a tárgyra nem térsz,

öklömmel csapok oda!

Lengyel bácsi:

Van nekem egy lyányom, kerál.
van bizony, van, mert enyém.
Engedelmesebb lány nincs is
a mit tom' én, hány földtekén.

Minap is, egy este látom,
olvasgat egy levelet.
Nosza, acca, szólok neki,
vagy letöröm kezedet.

Rögtön galacsinná gyúrta,
s nyeldekelte lefele,
de kitéptem pofájából,
megmaradt a jó fele.

Olvasom, hogy mi van rajta:
"Duzzadozik ez s - az is
mikor sétálgatok egyet
s meglátlak, Lengyel Maris!"

Rút, silány szó "duzzadozik"
no, de tovább olvasom:
"Kételd, hogy kemény a gránit,
de ne, hogy kemény ... karom."

Aztán próza következik:
"Az írás nem kenyerem,
csupa tinta leszek tőle,
aztat meg nem szeretem.

No, meg nem is nagyon tudok
betűt vetni irkába,
mivel hogy  az iskolában
tojtam én a tanárra.

Úgyhogy ezt a levelet is
valakinek diktálom.
Elég legyen most csak annyi:
kiskegyedet imádom!

S amint mondtam, ha meglátlak,
feltolul bennem a vér,
ha nem így van, hát a nevem
ne legyen többé Hümér!"

Nos, hát lyányom e levelet
dugta vóna bugyiba,
de én elkoboztam tőle,
s őt bedugtam dutyiba.

Otthon csücsül szobájában,
s itatja az egeret,
vagy átkozódik magában,
és bosszúból ereget.

Kerál:

S hogy fogadta e szerelmet
Maris lányod, jó öreg?

Lengyel bácsi:

Minek tart engem fenséged?

Kerál (félre):

Besúgónak.

Lengyel bácsi:

                   Kérdelek!

Kerál:

Becsületes emberemnek!

Lengyel bácsi:

Mindjárt bizonyítom is: 
Így szóltam a leányomhoz:
"No, ide figyelj, Maris!

Hümér feletted áll, érted?
Éppen ezért ne fogadd,
mert ha együtt látlak vele,
hát kiverem a fogad!"

És már nem is találkoznak,
mert a Marist bezártam,
és azóta sorvadozik
Hümér úrfi magában.

Kerál:

Azt gondolod, ez a baja?

Kerálné:

Szerintem csak ez lehet.

Kerál:

Kíváncsivá tettél engem.
Tegyünk egy kísérletet.

Lengyel bácsi:

Tudjuk, naponta kódorog
itt, ezen a folyosón,
két-három vagy négy órákat
hol masíroz, hol oson.

Egyszer majd, egy ilyen órán
hozzáküldöm gyermekem,
s az eredményt firhang mögül
felségtekkel meglesem.

És ha nem való, mit mondtam,
én fáskamrás ne legyek,
üldögéljek trágyadombon
s lepjenek be a legyek.

Kerál:

Jó, így legyen, próbáljuk meg.

Hümér olvasgatva jő.

Lengyel bácsi:

Tűnjenek már el, könyörgöm!

El kerál és kerálnő.

Lengyel bácsi:

Adjon Isten, Hümér úrfi,
szép napunk van, nemde bár?

Tel Mah:

Szép.

Lengyel bácsi:

           Bjutiful, vagyis zer sőn!
Mondhatni, hogy vunderbár!

Nagy jó uram, ismer engem?

Tel Mah:

Hogyne, maga halkufár.

Lengyel bácsi

Nem én, uram!

Tel Mah:

          Bár az lenne!

Lengyel bácsi:

Na de most nem értem már.

Tel Mah:

Becsületesb' foglalkozás
csakis halat adni el,
mint emberrel kereskedni.

Lengyel bácsi:

Az ember csak ámul el!

Mit olvas most, fölséges úr?

Tel Mah:
(félre) 

Néhány szó, csak semmi más.
Képeskönyv ez, oszt még rájön,
hogy nem megy az olvasás.

Lengyel bácsi:

No de mi vóna veleje?
Miről szól a tartalom?

Tel Mah:
(félre)

Nézzük gyorsan a képeket,
abból majd összerakom.

(fenn) 

Hogy az öreg ember szeme
alig lát már valamit,
és hogy karja sokkal gyengébb
mint két tonna dinamit.

Ez hazugság, hiszen olyan
öreg vagyok, mint a fák!
Utol maga akkor érne,
ha tolatna, mint a rák!

Lengyel bácsi:

Úgy beszél, mint kerge birka,
de megvan a rendszere.
Menjünk arrébb a huzatból,
mert befagy a feneke!

Tel Mah:

Tán a sírba, édes bátyó?

Lengyel bácsi: (félre)

No, az tényleg arrébb van.
Megyek és hozom Marist, mert
véglegesen bekattan.

(fenn) 

Most búcsút veszek az úrtól.

Tel Mah:

Azt lehet, csak éltem ne!

Lengyel bácsi elbotorkál,
mások jönnek ízibe.

Rőzlejn Karcsi és Gerzson Stein
lépi át a küszöböt,
Rőzlejn Karcsi illedelmes
módon odakünn pökött
.

Gerzson Stein:

Hümikém!

Rőzlejn Karcsi:

          Ó, Hümcsi drága!

Eszem a szép szívedet!

Tel Mah:

Ó, míly csodás,pajtásaim,
hogy láthatlak titeket!

Nézd a seggem most is lila
attól, hogy úgy rávertél!
Pedig azóta elmúlt már
néhány tavasz, nyár, ősz, tél.

Gerzson Stein:

Manapság, ha eszembe jut,
én még mindig röhögök!

Tel Mah:

Én meg gyógyfürdőkbe járok,
mint a régi görögök.

Rőzlejn Karcsi:

Rá se hederíts, egy komám!    
feledd el az egészet,
úgyse lesz már ez érdekes,
ha ölel az enyészet!

Tel Mah:

Mi hozott most ide, haza?

Rőzlejn Karcsi:

Hogy lássuk a képedet!

Tel Mah:

Nos, köszönet. Egyéb oka
nincs, ne lássak rémeket?

Gerzson Stein:

Ugyan, komám, mi volna hát?

Tel Mah:

Elmondom, mit gondolok.
Bólogass csak, akkor, tudod,
kerált el nem árulod.

Én szerintem téged híttak,
meg téged is, Karcsikám!
Úgy lógtok ti a pórázon,
mint velő a kancsukán.

Rőzlejn Karcsi:

Mi célból volna ez, Hümi?

Tel Mah:

Azt meg kell, hogy mondjátok.
Egykor csavartátok kezem,
ezért vagyunk barátok.

Híttak, vagy nem?

Gerzson Stein:

                     Híttak, Hümi.

Tel Mah:

Megmondom én azt, miért.
Így nem nektek kell mondani,
szótok így titkot nem sért.

Én  már elég rég egy kicsit –
nem is kicsit – fád lettem.
És ez bizony nem azért van,
mert a ruhám leettem

Útálom a nőt és férfit,
útálom a világot,
útálom a bűzös csizmám,
mit az egér kirágott.

Milyen kiváló az ember!
Csinált hajót, repülőt,
konvergencia programot,
és mégis utálom őt.

Ne vigyorogj, mert felrúglak!

Rőzlejn Karcsi:

Ez eszembe se jutott.

Tel Mah:

Mért vigyorogsz hát pofámba?

Rőzlejn Karcsi:

Néhány pojáca futott 

imént át a kastély kertjén,
s azt gondoltam merészen:
ha így utálod az embert,
tán felesleges lészen

nékik erre kóricálni,
mert a bérük sovány lesz.

Tel Mah:

No, ha király is van köztük,
akad majd számukra szesz!

Miféle pojáca népség jött hát?

Rőzlejn Karcsi:

Akiket úgy szerettél,
a városi színi népség,
kiken a úr nevetgél.

Tel Mah:

No, de miért kóvályognak,
hisz volt tető felettük!

Rőzlejn Karcsi:

Azóta már az apanázst
kicsinyég elfeledtük.

A nép pedig, a silányabb
komédiát szereti,
olyat, hol az öttekszénisz
seggét veresre veri,

a hímtagját lóbálgatja,
és ereget büdöset.
Tragédiát nem néz senki,
mindenki ezen nevet.

Így a derék csepűrágók
vesztve kegyét népünknek,
helyről helyre vándorolván
egyre csak leépülnek.

Tel Mah:

Mit nem mondasz! Rozsdásodnak?

Rőzlejn Karcsi:

Nem. A hevük ugyanaz,
legyen bár a játszó helyük
Hőzöngőr vagy Rakamaz.

Tel Mah:

Ó, szegények! Éheznek és
úgy vonszolják belüket,
Hőzöngörnek ura pedig
eteti a tetűket!

Most kívülről harsona szól,
összerezzen mindenik,
pedig csak a játszók jöttek,
a keserves mindenit!

Gerzson Stein:

Itt vannak a csepűrágók.

Tel Mah:

Nos, akkor fogjunk kezet!
életünkben most kezdődik
egy rázósabb fejezet!

Onkel apu s tánti anyu
csalatkoznak majd nagyot!

Gerzson Stein:

Miben, uram?

Tel Mah:

Hát én azért
               olyan hülye nem vagyok.

csak ha ferde szél fú, akkor
csókolom meg a legyet,
de amúgy sólyomtól gémet
lazán megkülönböztetek.

A két koma ezt nem érti,
vág is ám hülye pofát,
az ajtón meg Lengyel bácsi
cipeli be tomporát.

Lengyel bácsi:

Mindenszép, jót mindenkinek!

Tel Mah: 

Figyeljetek, kis komáim,
kitolok az öreggel,
estig töri majd a fejét,
s hülyén éri a reggel.

Lengyel bácsi:

Jó hírt mondok, fönséges úr!

Tel Mah:

De én mondok most olyat,
ami újság, s ilyen kacsát
nem minden vízcsap folyat!

Lengyel bácsi:

Pojácák jöttek meg, uram!

Tel Mah:

Mindez csak terefere!

Lengyel bácsi:

A legjobbak a világon!
Szakmájuknak a teteje!

Vígjáték vagy szatírmese,
horror avagy pasztorál,
ül a király, vagy a mezőn
disznópásztor álldogál.

Mindegy nekik, mit játszanak,
s hogy ki írta, tán ravasz.
Lehet Notalp vagy Szutualp,
sőt! Leginkább Akcslobasz!

Tel Mah:

"Ó, egy szép lány, több se volt!
Azt szerette ő nagyon!"

Lengyel bácsi:

Megint a lányomra céloz!
No de ezt én nem hagyom!

Tel Mah:

"Sok lány között ő a legszebb,
igaz-e, vén lókötő?"

Lengyel bácsi:

No de kérem, az istenre,
nem én kötök, hanem ő!

Tel Mah:

No, most nem ez következik.
Olvasni kell, jó öreg!
Különben aszott fejedben
nem ragad meg a szöveg.

Besomfordál most az ajtón
öttekszénísz, gyeszéniísz,
széníszdéges kicsit pösze,
övé hát a beszéd isz!

Széníszdéges szája nyílna,
hogy elmondja szózatát,
de gyeszénísz bokán rúgja,
hogy a termen repül át.

Tel Mah:

Isten uccse! Jó, hogy jöttök,
ó, de régen láttalak!
Alig van már hús képeden
a tömérdek ránc alatt!

Az én kisasszony szeretőm!
Kis pisis volt, oszt meg mán
olyan csábos, mint a varjú
húsz-huszonöt tél után!

No de sokat jár a szám és
a végén meg még kihűl!
Szavaljunk tán egy keveset,
valamelyik régibűl.

Gyeszénísz:

No, de mégis, mi légyen az!

Tel Mah:

Valami jó krimi volt,
arról szólt, hogy egy klassz király
az álmában jól megholt.

Mondd hát onnan, hogy a komát
nyakon fogják sebtibe,
oszt valami kotyvalékot
öntenek a fülibe.

Várj csak, hogy volt, hogy aszongya:
"Jaj, kicsit leszovelok,
mert nagyon elálmosodtam,
untatnak a haverok."

Lengyel bácsi:

Ó, minő isteni játék!
Pontos, csodás szavalat!

Tel Mah:

Most hallgass el néhány hétre,
csak ne feledd szavadat!

Folytasd te, Gyeszénísz, kérlek!
Onnan mond, hogy: "Hé, Koba!"

 Gyeszénísz (magában mormog)

 

Most vizsgáztat a koma,

(Majd fennhangon szól ércesen)

 

A szentségit! Hé, Koba!
Gyere már, a jó dolgodat,
mert kipurcant a pofa!

Jaj, jaj, mi lesz most már velünk,
hogy megmurdelt a ragyás?
Ki fizet majd számlát, ha jő
fizetési meghagyás?

Hé, Koba, tán te fizeted?
Kizárt dolog, ismerlek!
Elektrice, légszesz, lakbér,
csodálod, hogy ténfergek?

Lengyel bácsi:

Nini, ellilult a feje,
szája habzik, vonaglik!
A szeme meg párás, vizes,
mint ködben a Szelamlik!

Tel Mah:

Hagyd már abba, többit máskor!
Vidd őket a pajtába,
adjál nekik inni, enni,
s fektesd őket szalmára.

Lengyel bácsi:

Felfogtam, mit mond, Hümér úr,
és már kezdem érteni!
Viszem őket, s bánok velük,
ki ahogyan érdemli.

Lengyel bácsi s néhány szénísz
elmennek a fenébe,
gyeszéniszt Tel Mah puhítja,
mikor az jön feléje.

Tel Mah:

Ide figyelj, vén pojáca,
holnap kéne játszani,
mégpedig ezt a darabot.
Meg tudjátok csinálni,

Gyeszénísz:

Persze, hogy meg.

Tel Mah:

               Akkor jól van.

volna még egy kérdésem:
Meg tanulnátok még pár sort?
Akkor gyorsan bevésem.

Gyeszénísz:

Megtanuljuk, felséges úr!

Tel Mah:

Akkor oké, menjetek.
Nagyon ne rúgjatok majd be,
tiszta legyen fejetek.

Gyeszénísz is elkotródik,
nem rontja a levegőt,
csak Karcsi és Gerzson van még,
kik  dermedten nézik őt.

Tel Mah:

Húzzatok már el most ti is,
hadd maradjak egyedül,
mert fejemben most már egyre
több kis tücsök hegedül.

Elmegy a két talpnyaló is,
Tel Mah marad magára,
majd egyszer csak motyogni kezd,
minek nagy a dagálya.

Tel Mah:

Na végre! Jaj, hol a fejem?
Milyen tetű vagyok én!
Hát nem szép, ahogy a szénísz
sírt a bárgyú kis mesén?

Egész testében remegett,
mint a disznókocsonya,
lila fejjel rohangászott
emide meg amoda.

S mindezt miért? Egy álomért!
Kiért is volt úgy oda?
És vajon hát ki ő neki?
Mit neki ez a Koba?

Mindezt csakis egy Kobáért?
Aki nem volt senkise?
Hisz ő csak egy science fiction!
Ezért kell könnyeznie?

Hát mit tenne ez a szénísz,
ha oly baja vón', mint nekem!
Úgy ordítana, hogy egyből
bűz lenne a székeken.

De én egyre csak lapítok,
mint a fűben ürülék,
s hiába krenkölöm maga,
agyilag kiürülék.

Manapság már azt sem tudom,
Tel Mah vagyok, vagy Hümér?
Vagy csak egy jó nagy darab hús,
amit a hentes kimér?

Tel Mah vagyok! Nem tudom, mé',
de ezt akarta az öreg.
Egyszer talán majd rájövök,
de most szétvet az ideg.

Akármi is van, megtudom!
Kelemennek cselt vetek:
E széníszek olyat játsznak,
mitől ő majd megreped.

Hisz a történet hasonló,
s ha ilyet tett a kerál,
akkor majd, ha látja tettét,
ijedtében megkrepál.

Ám a szellem - hohó, várjunk!
Lehet, hogy ő a hamis!
Mindegy most már, dőljön reám
a nagy Kufu piramis.

Megpróbáljuk, lesz, ami lesz.
Holnap tőr lesz e darab,
melyen - ha a kerál bűnös -
mindenképpen fennakad.

Tel Mah elmegy, és karzaton
meg zsöllyében taps dördül,
a függöny meg, karinthysan,
bánatában legördül.

HARMADIK ELVONÁSI TÜNET
1. KÍN

Újfent a kis tisztaszoba.
jön a kerálné, kerál,
Lengyel bácsi, Karcsi, Gerzson,
arrébb Maris álldogál.

Kerál:

Nos, hát hiába vertétek
péppé a buci fejét,
semmi mód nem árulta el,
miért hagyta el eszét?

Rőzlejn Karcsi:

Annyit mondott, hogy tudja ő,
újabban milyen gyagya,
de hogy miért, nem említé,
bár a frigóban fagya.

Gerzson Stein:

Nem is hagyja, hogy kilessük,
mint a róka, résen áll,
és hiába kérdezgetjük,
szája mindig mást dumál.

Kerálné:

Nem vittétek magatokkal
egy kicsit lumpolni el?

Rőzlejn Karcsi:

Széniszekkel hoztuk ösze,
de velük is csak nyelvel.

Össze-vissza hablatyoltak
valamilyen darabból,
biztos külfődibő' írták,
etruszkbó' vagy arabból.

Egyszóval Hümérünk ekkor
igen nagyon megörült,
semmi jelét nem mutatta,
hogy nemrégen megőrült.

Gondolom hogy este máris
ripacskodnak ezt-meg azt.

Lengyel bácsi:

Így van, s kéri felségteket,
hogy nézzék meg azt a… azt.

Kerál: 

Persze. Legyen kedve szerint.
Tetszik, hogy ez érdekli.
Ha ő szellent, akkor nekünk
vele kell szellenteni.

Adjatok hát babot neki,
s eregethet kedvére!

Rőzlejn Karcsi:

Úgy lesz, kerál, megetetjük,
hogy felrobban estére!

Rőzlejn Karcsi és Gerzson Stein
elindul a konyhába,
Kelemen meg jó nagyot rúg
Gertikének farába.

Kerál:

Indulj Gerti, ne legyél itt
állandóan láb alatt,
mert titkon küldtem Hümérért,
hogy mikor itt elszalad,

Maris, mintegy véletlenül
szétteszi  majd a lábát,
Hogy Hümi pofára essen,
de ezt sokan ne lássák, 

csak vén bakkecske apja és
én bújunk el kicsinyég,
hogy meglessük, csinálnak-e
esetleg egy kicsikét.

Mert ha nem, hát akkor oka
bánatának szerelem,
vagy a másság, de én őket
rohadtul nem szeretem.

Kerálné:

Jó, megyek már, csak még annyit:
Marisom, te kis liba!
Mint rima, úgy riszáld farod,
ne legyen abban hiba!

Kívánom, hogy Hümér baja
jó erkölcsöd, az legyen,
mert ha tényleg homokos lett,
a golyóit leverem!

Gerti nagy dérrel-dúrral el,
ajtó döndül mögötte,
Maris szól most szögedisen:

Maris:

Hogy a fene mögötte!

Lengyel bácsi:

Na, kóricáljál csak itt, lányom,
Uram, mi meg húzzunk el!
Maris olvasgass, bár tudom,
téged ez nem érdekel,

de most adja ez az okot,
hogy mér' téblábolsz te itt,
e kegyes csalás cukrozza
az ördögnek tökeit.

Kerál motyogni kezd erre,
ám de alig hallani,
így szokott minden gazember
bűnöket bevallani.

Kerál:

Ó, a vén hülye nem tudja,
hogy a tökömön csavar,
Szenilitusz gyagyalikusz
lelkem legmélyén kavar!

Lengyel bácsi:

Hallom csámpás lépéseit,
erre klaffog hamarost!
Bújjunk be a firhang mögé,
Hagyjuk mán itt a farost!

A kerál meg Lengyel bácsi
a függöny mögött lapul,
nézzük tovább, történetünk
eztán miként alakul.

Hümér jön most, amint vártuk,
vérben forog a szeme,
se lát, se hall, pedig Marist
köszönteni illene.

TELMAH:

Csobogó kis patak mellett
éljem le az életem,
vagy egy füves sírhant alatt,
egyre csak ezt kérdezem.

Akkor vagyok falu bölcse,
ha tűröm, bárki noszogat,
vagy ha fogom bugylibicskám
s tökön szúrom magamat?

Meghóni tán olyasféle,
mint amikor a nyáron
berúgtam oszt ott aludtam
a budiba, barátom.

 

Ah, de jó vót, mit álmodtam!
Egész testem rázkódott!
Oszt amikor felébredtem,
minden összehányódott!

Ó, ha ez a halál, akkor
mégse kéne ez nekem,
én a csendet és nyugalmat
szeretem, azt keresem.

Semmit, ami ismeretlen,
hol még nem járt utazó!
Csak azon az utcán járok,
hol tombol a dudaszó!

Mert amikor bokor zörög,
megremeg még a kar is,
pedig lehet, hogy nincs veszély
csak ott bent fetreng a Maris.

Tudatom így ketté szakad,
berontsak vagy ne tegyem?
Tetszik látni, az öntudat
így gyávítja el szivem.

S míg a zörgő zöld bokorra
szemem s másom rámeredt,
Kétségeimtől azonnal
elveszté nevét a tett.

De csitt! mert ha bátorságom
nincs, de mázlim nagyon is:
mert nyílik a bokor ága
és kitámolyog Maris.

Tel Mah:

Miként most, hogy nem láttalak
jó ideje, Marisom?
Bájaid, mint látom, nőttek,
megszépült a farizom!

Nézd el nekem hogy láttodra
tomporod nézi szemem,
de ha ringatod előttem,
attól mindig megveszem.

Maris:

Hogy vagy Hümi, rég láttalak,
essen beléd a fene!
Ha meglátlak, kezem, lábam
és másom is viszkete.

Tel Mah:

Én jól vagyok, s ha te viszketsz,
jöszte gyorsan!

Maris:

                         Vakapád!
Hátrébb most az agarakkal,
vagy letépem a pofád!
Kerál fia! Adsza a kezét!

Tel Mah:

Nyújtom neked ízibe!

Maris:

Pár vásári csecsebecsét
adok most a kezibe! 

Vidd innen, magaddal együtt!
Műanyag klipsz, műselyem!
Francnak se köll, ha nem gyémánt
ék, mi díszíti fejem!

Tel Mah:

Ó, nem adtam neked semmit!

Maris:

Tudod, kiszúrtad szemem,
és mellette hogy lihegted.
Szép kisasszony, elveszem!

Tel Mah:

Íly marhaságot nem mondtam!

Maris:

Mondtad ám, de részegen!
Kis varangyodnak neveztél,
s dicsérted az énekem! 

Vidd a frászba vackaidat,
többé nem kell énnekem,
húsvéti záptojásaid
a fejeden szétkenem.

Tel Mah:

Szépségedhez lett hasonló,
úgy látom, becsületed.
Ennek okán, azt gondolom,
hogy zárdában a helyed.

Maris:

Ha valaki másról mondja,
hogy zárdában a helye,
azt kellene oda zárni,
mert meggárgyult a feje!

Tel Mah:

Buta liba, mit sem értesz,
azt mondd meg, hol van apád?

Maris:

Hol lenne, otthon, mint mindig,
s vedeli a pálinkát!

Tel Mah:

Rá kell csukni hát az ajtót,
legyen ő is bezárva!

Maris:

Szent Isten, ez tiszta hülye,
mit állok itt hiába?

Tel Mah:

No, ha férjhez mész valaha
egy böfögő hülyéhez,
higgyék azt, hogy más is járkál
esténként a nejéhez!

A firhang mögül Lengyel bá'
lába kilóg egy picit,
s Tel Mah benne, ahogy elfut,
egy óriásit esik.

Maris:

Pedig hogy bámultam eszit,
no, meg mást is, de nagyon!
Ám már ez is, az is lankadt.
Ó, borzalom! Borzalom!

Tel Mah feltápászkodott már,
s a folyosón oldalog,
csetlik, botlik, majd jobbra el,
ó, de fura egy dolog.

Firhang mögül a kerál jő,
látszik rajta, hogy kivan,
nem figyel s Lengyel bá' lábán
ő is egy nagyot zuhan.

Kerál:

Nem liheg már Maris után,
ez szinte nyilvánvaló,
de, gondolom, nem is bolond,
tudja, mért döglik a ló. 

Vagy a légy szokott dögleni?
Nem tudom, hol áll fejem.
Csak azt tudom, hogy a trutymót
egyre jobban keverem. 

Mennie kell Angliába,
szedjen ott, példul' adót!

Lengyel bácsi:

Igen, uram, nagyon jó lesz!
A számból vetted ki a szót!

Lányom, ne is mondjál semmit,
hallottuk minden szavát.
Uram, javaslom, avassuk
be eztán már a mamát. 

Hívja Hümért s beszéltesse,
legyen erre alkalom.
Én meg majd, hogy mit beszélnek,
firhang mögött hallgatom.

S bíz, inkább, hogy Angliában
mástól adót vegyen el,
mint Marisom szüzességét!

Maris gyorsan elszelel.

Többiek is, mindük megy a dolgára.
Ettől aztán nagy bűz is lesz
mindenhol nemsokára.

2. KÍN

Szín változik: a kastélyban
mMás termet lát a néző,
s a közönség örömére
Tel Mah, s néhány szénísz jő.

Tel mah:

Gyeszénísz, én arra kérlek,
ne bömbölj a színpadon,
mintha hóhér keze alatt
ordibálnál kínpadon.

A földszinti dobhártyákat
kíméljed meg, barátom,
anélkül is elhiszik majd,
hogy legény vagy a gáton.

Ne hadonássz a kezeddel,
ne kaszálj az orr alatt,
fel-le tomporod ne járjon,
s húzzad be a hasadat.

Csak a pimasz csőcseléket
érdekeli az olyan
ha fül reped, deszka recseg. ...
Vedd a munkát komolyan!

Mikor olyan széníszt látok
ki ripacskodik nagyon,
elgondolom szívem mélyén
hogy deresre húzatom.

Huszonötöt vágatok rá...
küldöm érte katonám...
Így tanítom mesterségre...

GYESZÉNÍSZ:

Nyugi, felség, bízza rám.

TEL MAH:

Ügyelj arra is, Gyeszénísz,
a másik véglet se jó,
legyen jól összhangban mindig
akció és dikció!

A színjáték akkor jó, ha
természetnek tükröt tart,
önmagát meglássa benne
rény és dühöny; bék' és harc.

Játékod sohase légyen
ennél se több, se kevesb,
a földszinti csőcseléknek
kedvét soha ne keresd.

Neki az tetszik, ha vaskos
vicceiden kacaghat,
harsogjon a monológod,
jól visítson a malac. ...

Neki az a szénísz tetszik
ki pósol, mint posada:
nem utánoz, csak hasonlít
mint egy automata.

Az avatott ezt belátja -
nem is kell hozzá sok ész -
nem rejt malacot kabátja.
Éljen Arisztotelész!

GYESZÉNÍSZ:

Jó uram, cseppet se aggódj,
mindannyian tudjuk ezt,
e modort mi levetkeztük
s föltettünk egy új lemezt.

TEL MAH:

Jó, gyeszénísz, nem is kétlem
ügyes ott a rendező,
de mi van, ha bohóctréfát,
farce-betétet rendez ő?

A bohóc ne mondjon többet,
mint ami a dikció,
előnyére sose válik
az improvizáció.

Clown, maga ne nevessen,
igen olcsó e fogás,
a darabnak sose tesz jót
ez a bamba vihogás.

Az lehet, hogy a közönség
rajta bárgyún kacagott,
de a fölös bolondozás
elcsapta a darabot.

Most elmennek a széníszek,
új szereplők jőnek ím:
(De erről itt már nem hallasz,
elfogytak az ihletim.)

Lengyel bácsi, Rőzlejn Karcsi
És Gerzson Stein besiet,
Mind levegő után kapkod,
Fene se látott ilyet!

TEL MAH:

Nos uram? A kerál eljön
estére a színházba?
Ráfér már egy kultúrmasszázs
gumiszerű agyára!

Lengyel bácsi:

El, a téns' asszonnyal, rögvest!

Tel Mah:

A széníszt sürgesd ízibe!
Hamar kész legyenek, nehogy
fa legyen a bizibe!

Lengyel bácsi elfut, pedig
meglehetős rozoga,
előtte s mögötte ring-reng
telt hasa és potroha.

Tel Mah:

Az urak meg lesznek szíves
segítni az öreget!

Ketten:

Megyünk már!

                   S fanyar pofával
mindkettő elbilleget.

Tel Mah fúj egy nagyot, ám de
nem tart  soká öröme,
mert Horác fut be az ajtón,
s a lábáról veri le.

Tel Mah:

Mily boldogság téged látni,
imádom e perceket!
Kérlek, gyorsan vedd le most már
pofámról a feneked!

S bár szép emlék, hogy kölökként
egymás szagát élvezénk,
felnőtt korra elmúlott már
ez a divat mifelénk.

De mondhatom, a krimóban,
hova sokszor betérek,
rólad, drága, egy Horácom,
igen sokat beszélek.

Így, láthatod, hogy lelkemnek
vagy te az egyik fele,
régóta vagy már haverom,
hogy egye meg a fene.

Ezért most elmondom azt, hogy
mi lesz mindjárt a buli:
a pojácák ökörködnek,
s leesik majd a bugyi

a kerálról, hogyha kicsit
idegesb', mint kellene,
s úgy érzi majd, hogy a darab
róla szól, de ellene.

Horác:

Hümi, én egy szót sem értek,
de ha Riska ellene,
segítek én szívesen, ám
állatorvos kellene.

Tel Mah:

Jó kis krimit nyomnak majd itt
a fiúk, és meglehet,
a történettől jó kerálunk
büdöseket ereget.

Mert a sztori nem jár messze
attól, amit mondtam én
néked fater haláláról.

Horác:

Nincs senki e földtekén,

ki nálam jobban emlékezne.
S hogyha átver a kerál,
minden cehhet én fizetek!

Tel Mah:

Jönnek! Most Steven Segal

sem játszhatna jobban, mint én!
Hülyét kell majd mutatnom,
Szerencsére a szereptől
nem idegen alkatom.

Rémes ricsajjal bejönnek
különböző emberek,
élcelődnék rajtuk, ám de
nagyok, így hát nem merek.

Kelemen, a kerál jő és
Gerti, az ő asszonya,
no meg sok más, ki úgy lépked,
mint az aszott naspolya.

Lengyel bácsi, Rőzlejn Karcsi,
Gerzson Stein és mások is,
majd legvégül betámolyog f
félrészegen a Maris.

Kerál:

Hogy vagy, Hümi?

Tel Mah:

                       Jól, mű fater,
levegőért kapkodok,
úgy, mint a T-Com reklámja,
ám de ez nem nagy dolog.

Kerál:

Hallom, de nem értem, mit szólsz,
ám de nem is érdekel.
Essünk hamar túl azon, mit
néhány ripacs énekel.

Tel Mah:

Lengyel bá', én úgy hallottam,
volt már kend is pojáca.

Lengyel bácsi:

Voltam, bíz én, tátva maradt
sok léhűtő pofája!
Egyetemen voltam császár,
ám hason szúrt a fiam.

Tel Mah:

Manapság, mint Bolognában,
már csak ilyen az iram!
Kapitális bakot lőnek
jobb lábbal és bal lábbal,

az ember meg őrülhet, ha
ügyes, s ebből kilábal.
Készen vannak a széníszek?

Rőzlein Karcsi:

Már pörögnek, Hümikém!

Gerti:

Gyere pici szemem fénye,
omolj le ide mellém!

Tel Mah:

Ó, mami, eszembe jut, mit
régen hozott a nyuszi,
de már másféle érc vonz ám,
nem kell az ödipuszi.

Lengyel bácsi:

Na, mit mondtam? Tetszik látni?
Hallották e mondatot?

Tel Mah:

Szép hölgy, hadd vehessek én most
combjai közt télakot.

Maris:

Mi van Hümi? Nem értelek!

Tel Mah:

Ide bújnék. Nem szabad?

Maris:

Jaj, dehogynem! Ne malackodj,
mert kitépem a hajad!

 

Szeretnéd, mint régen, Maris?

Maris:

(Félre dünnyög):

Mit régen? Talán régens!

         Szeretném hát,
ha nem volnál impotens!

Hogy viháncol, Hümér úrfi!

Tel Mah:

Rám is fér a nevetés,
hiszen tegnap hót meg fater,
holnap lesz a temetés!

Maris:

Ne marháskodj, majd fél éve
ástuk el az öreget!

Tel Mah:

Á, ezért van, hogy a mutter
poént s mást is ereget!

Én se fogok búslakodni,
röhögök ma eleget!
Segítsetek, fogjunk gyorsan
néhány fehér egeret!

Bundájukból lesz a bundám!
Atya, Fi és Harmadik!
Megérjük tán, napos hulla,
s még hír róla hallatik!

Tréfálna még, ám de máris
érkeznek a széníszek,
adjuk figyelmünket nékik,
én meg most letiplizek.

Széniszek jönnek most csőstül.
Mű kerál s mű kerálné,
nyomnak is egy olyan műsort,
a TV letiltané.

Aztán jő egy csalfa cinkos,
s a kerálnak, ki lazul,
valamit a fülibe önt,
s szólítgatja: Na, Vazul?

De Vazul nem mozdul, fekszik,
a cinkos meg vihorász,
nem bírja ezt nézni Maris,
majdnem kitöri a frász.

Egy néző sem fészkelődik,
moccanás sincs semerre,
csak Maris protkója esett
a kézmosó cseberbe.

Most a cinkos elkotródik,
s a kerálné előjön,
sikítva a holtra omlik,
s nem mozdul az elődön.

Csak mikor a cinkos újra,
s véglegesen színre lép,
kezében tengernyi kinccsel,
mindük olyan, mint a lép.

A kerálné rá is ragad
a rengeteg cuccosra,
kezét nyújtja a cinkosnak,
s keni magát puccosra.

Maris:

Mi a fene ez az egész,
kinek ki mit magyaráz?
Egy szót sem értek én ebből,
s mégis reám tör a frász.

Tel Mah:

Agyad még mindig libáé,
csak riszálod feneked.
Nyugi, pofáznak is mindjárt,
s szádba rágják teneked.

Prológus:

Szép fenségtek! Csak nézzétek
most szörnyű tragédiánk,
utána meg csengessetek,
hogy legyen kajánk, piánk!

Maris:

Ah, de uncsi! És rövid is!

Tel Mah:

Mint a női akarás!
Mire rájövök arra, hogy én,
már régen nem én, hanem más!

Most a nézőknek hirtelen
bedugul a pofája,
mert a színen megjelennek
Vazul és élete párja.

Szénisz-
kerál
:

Óh, szerelmem, marha régen
vagy a párom, ó, tudom!
És hogy milyen boldog vagyok!

(félre):

Ám ha tudnád, hogy unom!

Szénisz-
kerálné : 

Óh, szerelmem, marha régi
ez a járom, jól tudom!
De bár lenne kétszer ennyi!

(félre):

Ám, ha tudnád, hogy unom!

Szénisz-
kerál
:

Drágaságom, én a pacskert
nemsokára feldobom,
de Te nyugton házasodj majd.

Szénisz-
kerálné : 

De ha én nem akarom!

Mert a dupla lakodalom
vége bizony rókázás,
hű maradok én a sírig,
hogy ne legyen pofázás.

Szénisz-
kerál
:

Jó hallani, amit mondasz,
de holnap tán mást csinálsz.
S valamilyen kurafival
egy-kettőre összeállsz.

Szénisz-
kerálné :

Hogyha újra kötnék frigyet,
míg Te éppen oszlanál,
ne jöjjön el százhúsz évig
értem el a rém – halál!

Ám de addig is minden nap
hízzak meg egy fél kilót!

Szénisz-
kerál
:

Hát diétád nem szeged meg,
mit a felcser Rád kirótt!
Nos, tán sok bort ittam eddig,
szemeim leragadnak.

Héderelnék egy kicsikét,
keress most mást magadnak.

Ezzel eldől, mint egy nagy zsák,
s horkolni kezd, rettenet!
olyan hang ez, mint amikor
villám járja az eget.

Szénisz-
kerálné : 

Jaj, csak soha ne vedd észre,
hogy megcsallak, jó Vazul!
Mert tudom, hogy úgy pofán csapsz,
minden fogam meglazul!

Tel Mah:

Nos, Mutterkám, tetszik eddig,
mit pojácok játszanak?

kerálné:

A csaj sokat fogadkozik,
amúgy nem rossz a darab.

kerál:

Ismered Te ezt a dolgot?
Nincsen cikis jelenet?

Tel Mah:

Nincs, egymás közt mérgelődnek,
le se tojnak egyebet.

kerál:

Mi a címe a darabnak?

Tel Mah:

Egérfogó! De miért?
Régi történetet mond el,
ma már ez senkit se sért.

A darab a szomszéd ország
udvarában történik,
Vazul és neje, Vazelin
egymást sokszor ösmérik.

Gonosz darab, de a lelkünk
tiszta, mint a patyolat,
ettől a bús történettől
a fejünk nem hasogat.

Most a cinkos jobbról bejön,
kezében egy üvegcse,
hogy mivégre, egyelőre
nem tudja a fene se.

Tel Mah:

Ez a kerálnak az öccse.

Maris:

A Hümi jó mesélő!

Tel Mah:

Naná! Kezdhetné már ez a gyilkos,
a végén még bakot lő!

Cinkos:

Öntsük bátyónak fülébe
most e mérges csalmatot,
aztán tőlem a világnak
legvégéig alhat ott!

Tel Mah:

Igaz ám ez a történet,
mindjárt jön a folytatás!
Hogy a fogadkozó nyanyán
az öcs mindjárt lyukat ás!

Maris:

Hopp, most felállt a kerálnak!

Tel Mah:

Nem neki, de ő maga!

kerálné:

Hogy vagy papi? Rosszul talán?

kerál:

Asszony, most húzzunk haza!

Pillanatok alatt szinte
a nagy terem kiürül,
Tel Mah s Horác, a két haver
maradnak csak legbelül.

Tel Mah:

Óbégasson, kinek seggén
szétkenve a paprika,
mert ki óvatos és vigyáz,
annak dalol Papp Rita!

Nos, Horácom, ha pofámat
szénnel kenem s korommal,
egy pojáca csapatban sem
szégyenkeznék korommal.

Horác:

Játszhatnál tán jutalomból
darabot is! Egy felet!

Tel Mah:

Figyelted? A vitorlából
kifogtam ám a szelet!

Tíz rongyot is tennék erre!
Ó, a zseni szellemem!
Biztos vagyok, akkor éjjel
nem hazudott szellemem!

Horác:

Észrevettem, drága Hümi!

Tel Mah:

Mikor volt a mérgezés!

Horác:

Minden percét feljegyeztem!

Tel Mah:

Kivert a hideglelés!

Te! Valami zenét ide!
Fuvolát vagy mi a szart!
Végül is „kegyes kerálunk”
azt kapta, mit nem akart.

A rongy lebben, mi az ajtó
deszkára van szegezve,
Rözlejn Karcsi és Gerzson Stein
érkeznek nagy lihegve.

Rözlejn:

Hümi, csak egy kurta szóra!

Tel Mah:

Akár regényt is, uram!

Rözlejn:

Figyu, el kell mondanom, hogy
kerál urunk oda van!

Tel Mah:

Berúgott tán, mint a disznó,
s minden bűnét okádja?

Gerzson Stein:

Inkább eperoham. Ez lész
állapotja okája.

Tel Mah:

Kuruzslóhoz kéne vinni.
Én nem értek ilyesmit.
Ha kúrálnám, elvesztené
"jó kerálunk" a fejit.

Gerzson:

Uram, tartsa a pofáját,
balhé lesz, ha így dumál!

Tel Mah:

Megteszek én, uram, mindent,
ami csak énrajtam áll.

Gerzson:

Mutterod, a jó kerálné
most piszkosul hisztizik.
Ezért küldött minket ide.
Megnyugtathatnád picit.

Tel Mah:

Örülök, hogy szerencsém van.

Gerzson:

Ne marhulj, tököm tele!
Válaszolj már értelmesen,
hogy törődjek is vele!

Tel Mah:

Bocsi, ezt én nem tehetem.

Gerzson:

Mi a frászt, fönséges úr?

Tel Mah:

Hogy világos választ adjak.
Tudod, hogy agyam lazul.

A tárgyra hát, ha kérhetem.

Rözlejn:

Mutterod látni kíván.
Nem érti azt, hogy önn fia
mindenfélét összehány

Tel Mah:

Ó, de jó srác vagyok is én,
döbben tőlem az anyám!
No, de ennek nincs teteje,
mondjad meg neki, komám.

Rözlejn:

Mielőtt még elhevernél,
látni akar az anyád!

Tel Mah:

Megyek máris. Tartogat még
számomra mást a pofád?

Rözlejn:

Hümi. Te egykor szerettél.

Tel Mah:

Most is, minden rablóra!

Rözlejn:

Mi az oka hát, hogyha szólsz,
nem hasonlít valóra?

Tel Mah:

Előmozdítás kellene.

Rözlejn:

Ugyan, hiszen a kerál
esküdözött a javadra:
ha megmurdel, félreáll.

Tel Mah:

Uram! Sok fű nő ki addig!
Ezer évig szívhatom!
Ni, fuvolák! Ó, de jól jön!
A témát most abbahagyom!

Jön egy samesz, a kezében
egy hosszú cső - fuvola,
arcán látszik: ez a fiú
hangoknak nem tudora.

Tel Mah kapva kap e dolgon,
tele van már búrája,
de, hogy ő Jean Pierre Rampal,
bizony, csak imitálja.

Éppen ezért Gerzson Steinre
lőcsöli a fuvolát,
aki nagy hirtelenjében
se nem hall és se nem lát.

Össze-vissza olvadozik,
nem tudja, hogy mit tegyen,
arca színe úgy változik,
mint Krisztusé a hegyen.

Tel Mah:

Gerzson, édes egy haverom,
ha megfognád e csövet
s szellentenél a sípjába,
tapsolnának tégedet.

Gerzson:

Nem értem e csőnek sípját.
Billegethetek, akár
a barázdabillegető,
vonítok csak, mint sakál.

Tel Mah:

Esedezem, csak halljalak.

Gerzson:

Egy szellentést se tudok.

Tel Mah:

Jaj, dehogynem. Bélrendszered
működik még, te tulok.

Gerzson:

De éppen a bélrendszerem,
ami megcsal engemet,
kívánnám, hogy szellentsek én,
de beszarok, meglehet.

Tel Mah:

No, én viszont nem vagyok egy
ispotályi pesztonka,
ágytálazni én nem foglak,
megyek inkább presszóba.

Nem fogtok fingatni engem,
akkor sem, ha akartok,
nyílásaim, ha tárulnak,
akkor bíz ti szaladtok.

nem tudjátok, hogy mely résem
mikor mennyit ereget,
és csak lestek, ha szelletem
beteríti a leget.

S dughatjátok ujjatokat
számba avagy orromba,
ami hangot kicsaltok, az
zeneileg otromba.

Vagy, ha reméltek is tőlem
harmóniát zengeni,
attól, ahogy rajtam játsztok,
zenénk nem lesz schengeni.

Mondana még egy-két szépet,
mert behergelte magát,
de Lengyel bácsi közeleg,
megint érezni szagát.

Tel Mah:

Nos, váljunk hát, jó haverok.

LENGYEL bácsi:

Hümér úr, anyád hivat.

Tel Mah:

Látja ott azt a szép felhőt?
Alakra tevét mutat.

LENGYEL bácsi:

Való, olyan, mint egy púpos.

Tel Mah:

Vagy tán olyan, mint menyét?

LENGYEL bácsi:

Mint menye egy oly tevének,
ki megmászta a hegyét!

Tel Mah:

Szerintem, mint bűzös bálna.

LENGYEL bácsi:

Valóban, olyan szaga.
De Hümi, menj már anyádba,
mert mennék én is haza.

Tel Mah:

No, megyek már s hülye leszek,
de amíg csak kelletik.
A vad is csak addig űzött,
míg hagyja, hogy kergetik.

LENGYEL bácsi:

Megyek s mondom anyádnak: mész.
Vagyis, hogy hát kálcium.

Tel Mah:

Örülnék, ha ürülne most
köröttem az átrium.

Mázsás kövek hullanak le
a résztvevők szívirül,
és a terem most evégre
villámgyorsan kiürül.

Tel Mah:

Megint azon óra van most,
mikor jöhet a fater.
Éppen ezért kéne gyorsan
tűnnöm a balfenéken el.

De mutterhoz kell most mennem,
hogy a fene egye meg!
Kibírom valahogy az éjt,
aztán csak megjön a reg'!

3. KÍN

Tel Mah elhúz, ám ne higyjük,
hogy vége a darabnak,
mert a Kerál, Rözlein Karcsi
s Gerzson erre haladnak.

Kerál:

Nem tetszik a srác dilije,
benne biztos nem vagyok,
Vigyétek hát az ánglushoz,
s egy levelet még adok.


Gerzson Stein:

Itt se vagyok, indulok már,
térülök és fordulok,
ám előtte pucsitsál még,
villámgyorsan benyalok.

Rözlein Karcsi:

No Gerzsonkám, lefetyeljél,
én bíz okosabb vagyok,
azonos cél érdekébe
én nyelvemmel szavalok.

Bizony, kerál, áll vagy bukik
terajtad a nép sora!
Nem murdel meg köztük egy sem,
mert te nem vagy ostoba.

Jaj, Gerzson ötösbe kapcsolt,
itt a szó már nem segít!
Lódulj komám, nyalnám én is
jó kereálunknak seggít!

Kerál:

Elég lesz már! Köldökömön
jön ki lassan nyelvetek.
Cihelődjetek az útra,
s villámgyorsan menjetek!

A két kápó a mosdóba
nagyon hamar eltűnik,
s egymás nyelvét drótkefével
márványosra kefélik.

Mégis büdös az egész ház,
ezt egyikük sem érti,
egész addig, míg Lengyel bá'
a fal mögül nem lép ki.

Lengyel bácsi:


A kerál most egyedül van!
Akkor egy jót benyalok,
majd kilesem Hümér úrfit,
s végre békén alhatok.

Felség, Hümér most indult el
az anyjához raportra,
kilesem a kárpit mögül,
bár lüktet az aorta.

Aztán, amit megbeszéltek,
bevésem az agyamba,
majd azonnal közlöm veled
s rohanok az ágyamba.

Lengyel bácsi most elcammog,
s firhang megett megbújik,
kerál pedig megkönnyebbül,
mert már nagyon fuldoklik.

KERÁL:

Tán nem kellet vóna mégse
tesót kinyiffantani,
bár ez okból mégsem tudok
én semmit se mondani.

Bratyó vére a kezemen
mint az í-n az ékezet,
s nem mossa le a mosópor,
se habzó, se fékezett.

Még, ha nem bírnám a csaját -
kolostorba mehetnék.
Ám ez később hangzik el majd.
De gyötör a mehetnék!

Ám de hová? Nincs menedék,
inkább most letérdelek.
Imádkozni mindig hasznos,
hátha meg nem murdelek.

Térdre esik, se hall, se lát
semmit sem az ostoba,
háta mögött fia jön be,
nem édes, de mostoha.

Tel Mah:

Most lebököm, s akkor végre
vége van a darabnak!
Ám a nézők fizettek is
s a pénzükért maradnak!

Később fogom csak megölni,
mert most tartunk a felinél.
Akkor a darab oly hosszú,
mint régen az Abigél.

De ideológia is
kell, hogy mért nem gyilkolok.
Azé', mer' most imádkozik,
bár az nem oly nagy dolog.

Ó, de szépen rímelgetek,
míg Cyrano szívét tépém:
Imádkozz csak Kerál nyugton!
S megböklek a darab végén.

Jobbra s balra elmennek ők,
léptük zaját hallani,
felvonyításnak nincs vége,
tessék nyugton maradni.

Közben a másik szobában
izgatottan toporog
Lengyel bácsi s a kerálné.
az öreg folyton morog.

Lengyel Bácsi:

A büdös kölke - már kérem,
bocsásson meg nagyságod -
ám a véleményem az, hogy
verje el a nadrágot!

Mindjárt itt lesz, én elbúvok,
s hallgatódzom ezerrel,
tessék majd őt jól lecseszni,
de ne negédes csevejjel!

Elbúvik a függöny mögé,
szagot onnan ereget,
de a kerálnét nem bántja,
Érezte már eleget.

Tel Mah hangja hallik kintről,
ordít, mint a vad bika,
Lengyel bá'-nak ettől erőst
beszűkül a farlika.

Tel Mah:

Mutter! Mutter! (megjelenik)
Lökd gyorsan a süketet,
nem érek rá én sokáig
szórakozni veletek!

Kerálné:

Hümi, igen pofátlanul
viselkedtél apáddal!

Tel Mah:

Anyám, igen pofátlanul
viselkedtél apámmal!

Kerálné:

Ne prézsmitálj, ne feleselj,
ne gúnyolódj nyelvemen.

Tel Mah:

Hagyjál békén, eredj innen,
nyelvedtől én megveszem.

Kerálné:

Mi van Hümér, nem értelek,
elfeledted anyádat?

Tel Mah:

A francokat, ám csak éppen
lesek, mint a vadállat.

Fateromnak volt a nője,
s most annak öccse rimája,
anyám is, bár az ne vóna,
csak kezembe gigája!

Kerálné:

Mit akarsz? Ki akarsz nyírni?
Jaj segítség, halihó!

(Lengyel bá'
a függöny mögül):

Nem gyakorlat! Riadó!

Tel Mah:

Patkány van a szobában, hej!
Még mielőtt rágcsálna,
elpusztítom, nem hiába
tanítgatott Bábolna!

Egy egyenest döf által a
függönyön, mely nyög nagyot.

Lengyel bácsi: 

Sokat pofáztam én eddig,
innentől majd hallgatok.

Kerálné:

Jaj, mit tettél?

Tel Mah:

                        Tudom én azt?
Ó, remélem, a kerál!

Lerántja a függönyt s látni,
hogy Lengyel bá' exitál.

Kerálné:

Drága Hümi, nagyon csúnya
dolog, amit most tettél!

Tel Mah:

Nem csúnyább annál, hogy Fater
gyilkosával hetyegtél!

Kerálné:

Mi fene bajod van, hogy szád
rám ily vadul acsarog?

Tel Mah:

Olyat tettél, mitől gyomrom
hetek óta kavarog.

Kerálné:

Haj, mit tettem? Nosza, halljam!
Mi az, ami nem tetszik?

Tel Mah:

A vérnősző, buja hajlam,
az, mi nekem nem fekszik.

Nézzé' má' saját szemeddel!
Nézd e képet, Faterét!
Aztán meg a másikét is,
hogy dülleszti a szemét!

Fater szeme nem is csipás,
ellenben a másiké
olyan zavart, mint akinek
az agya káposztalé.

Ezzel henteregsz naphosszat?
Nem szégyelled magadat?

Kerálné:

Ne folytasd, mert gondolatban
én lehányom magamat.

Tel Mah:

Olyannal élsz, aki szakadt
kapcarongynak sem való?
Zsebtolvajjal, ki koronát
polcról lopott? Megható.

Amíg ketten veszekednek,
megjő most a harmadik,
ám szellemet csak Tel Mah lát,
kitől ő nem alhatik.

Tel Mah:

Mi van, Fater, ne csesszél le,
csinálom a dolgomat,
láthatod, hogy a projektünk
olajozottan halad.

Szellem:

Csak gondoltam, ellenőrzöm
magam itt a dolgokat,
mert pénzem egy FB tagra
sajnos, most már nem akad.

No, csak tovább! Le ne lankadj,
csak serényen, Tel Mahom!

Tel Mah:

Nyugi Fater! Mit beszéltünk,
annyiba én nem hagyom!

Kerálné:

Megzakkantál Hümér? Mi van?
Mit makogsz itt magadba?

Tel Mah:

Nem látod, hogy itt a Fater?

Kerálné:

Szálka ment az agyadba.

Tel Mah:

Semmit se látsz? Hiszen most megy
orrod előtt nesztelen!

Kerálné:

Attól tartok, amit mondasz,
teljességgel esztelen!

Tel Mah:

No, nézd, ott megy, most surran a
csukott ajtón kifele!

Kerálné:

Komplett őrült, hogy egye meg
az egészet a fene!

A Szellem most eltűnik, mint
asztalról az ezüst kés,
olyan gyorsan történt mindez,
mint a nem várt hasmenés.

Kerálné:

Pihenned kellene, Hümi,
hogy ne láss fura árnyakat!

Tel Mah:

Hagyjál békén, mert esküszöm,
most már tényleg bántalak!

Én tudom, hogy mit beszélek,
éppen ezért kérlek én,
többé most már ne henteregj
e gyilkosnak köldökén.

Kerálné:

Kettéhasítád a szívem!

Tel Mah:

Mutterom, szállj magadba,
Fürödjél meg minél előbb,
mert ruhád, mintha ragadna.

Ezt a szegény patkányt pedig
jó helyre elcipelem,
haláláért, ha büntetnek,
legfeljebb elviselem.

Kerálné:

Zavart vagyok, édes Hümér,
mondd nekem, hogy mit tegyek?

Tel Mah:

Semmiképp se azt mit mondok:
Buján henteregjetek.

Ánglusokhoz kell most mennem,
No pá, azt' jók legyetek!
Nem tudom, hogy mikor jövök,
de ígérem, sietek.

Kerálné:

Piha, el is felejtettem,
hogy te mindjárt utazol,
nesze, itt van, vidd az útra:
Fagifor meg Flogozol.

Tel Mah:

Meg sál, sapka, tudom én azt,
de mást most már ne adjál.
Két kitűnő haver lesz, ki
az ánglushoz agyusztál.

De túl járok az eszükön,
nem vernek át engemet,
mert vidulni csakis az fog,
ki utoljára nevet.

Gyerünk, patkány, egy utolsó
útra kísérlek ma el.
A többit, mint vak, meglátjuk,
Szép jó éjszakát, Mutter.

Hárman kétfelé elmennek,
Lengyel bá' nem magától.
Csend lesz csak hullaszag
árad ki a szobából.

NEGYEDIK ELVONÁSI TÜNET

1. KÍN

A kerál meg a kerálné
viharzik be hirtelen,
mögöttük Gerzson és Karcsi,
de szép kvartett, Istenem!

Kerál:

Mindjárt szétdurran a fejem,
hullik róla a sok tincs.
Merre lófrál lökött kölyköd?

Kerálné:

Halvány lila gőzöm sincs.

Srácok, húzzatok a francba!

Steini, Karcsi lekopik.

 

Olyat kaptam éjjel arcba,
Mit ördög sem álmodik.      

Kerál:

Rémálmod volt megint, Gerti?
Mondtam, ne zabálj sokat!
Szóval Hümérről te sem tudsz?

Kerálné:

Tegnap óta toszogat!

Őrjöng, mint mikor küblibe
durrantasz egy jó nagyot,
és annak tartalma ettől
csapot – papot otthagyott.

Szerencsétlen balfék öreg
egyet nyikkant fal mögött –
Hümér vérben forgó szemmel
azonnal belédöfött. 

Emlékszel rá, hogy nem bírtuk,
ha az öreg szellentett?
Most utolsót eresztett itt,
A többi már csak szellem-tett.

Kerál:

Ó, a francba! Nagyon ciki!
Még jó, hogy én nem voltam ott!
Kilyuggatott vón’ engem is,
s együtt engednénk szagot!

Az meg még cikibb, ezt hidd el,
ha a világ megtudja,
engem s téged okolnak majd!
Hová ment ez a rusnya?

Kerálné:

Elcipelte Lengyel bácsi
oszladozó hulláját,
akiért - ezt én nem értem -
könny áztatta pofáját.

Menjünk, Gerti! És amikor
adódik az alkalom,
hajóra tuszkoljuk gyorsan.
De viszket az alfarom! 

El kell titkolni nagy csendben
ezt az egész esetet,
mert ha kipattanna, akkor
a fél világ cseszeget. 

Ha! Már megint erre lófrál
a két seggnyaló barom!

Steini s Rözlejn jönnek s mondják:
(együtt):       

 

De viszket az alfarom!

Kerál:

Haverjaim, segítsetek,
Lengyel bácsi  már „káputt”,
mert a lökött barátotok
hasított rá egy kaput.

Aztán elvitte elásni
a szerencsétlen öreget
-
jobb is lenne tán így, mert hát
nem szennyezné a leget -

De hát van az illendőség,
keressétek a hullát,
hogy azután kiterítve
bűzölje a kápolnát.

A két samesz villámgyorsan
a teremből kifarol,
Lengyel bácsi hullája meg
jókat röhög valahol.

Kerál:

Gyere, kenjük el a dolgot
jó gyorsan, ahogy lehet,
és elásatjuk majd hamar,
hogy ne szúrjon sok szemet.

2. KÍN

Másik térség Nádiában,
Fortyogi és hadai
csörtetnek zajjal a nádon,
jaj de szar ezt hallani.

FORTYOGI:

Menj, százados, s a nád kerálnak
mondd, izenem: csá, haver!
S engedjen át a nád földön,
mert a pollent verni kell.

Mondd meg azt is, hogy rohanok,
de ha nagyon akarja,
pofavizitre benézek,
hogy nyugodjon a marha.

SZÁZADOS:

Jó, kerálfi, indulok már.

Most Fortyogi és a had
nagy rumlival elcsörtetnek,
csak a százados marad.

Rőzlejn, Gerzson s Tel Mah jönnek,
 s mögöttük sok vihonc,
meg lézengők, kik arra várnak,
mikor esik már a konc.

TEL MAH:

Jó uram, mondd, ki népe ez,
mely dagasztja a sarat?

SZÁZADOS:

Fortyogi, a norvég kerál
küld a pollenre hadat.

TEL MAH:

Nem értem, a norvég kerál
tán prüszköl a pollentől?
Egész országért ví talán,
avagy kisebb, ami köll?

SZÁZADOS:

Hát ez az! Egy lószart sem ér!
Talpalatnyi pocsola!
Egyet fingok és kiszárad!
Ezért megyünk mi oda!

TEL MAH:

A pollen csak nem ví azért?

SZÁZADOS:

Ott toporg egész hada!
Lesz nagy koponyarecsegés,
aztán mehetünk haza.

TEL MAH:

Béke és pénz: e két dolog
vezéreli életed.
Te meg azt sem tudod soha,
miért ömlik ki beled.

Jó uram, járj szerencsével.

SZÁZADOS:

Köszönöm. Azt mondhatom:
akkor leszek szerencsés, ha
megmarad tán egy karom.

A százados elporoszkál.

Rözlein Karcsi:

Hümi, most már mehetünk.

Tel Mah:

Menjetek, majd utolérlek,
s újra együtt lehetünk.

A százados elporoszkál.

Rözlein Karcsi:

No és hol a pornak helye?

Mert onnan ki kell vegyem,

hogy kerálunk parancsára

kápolnánkba bevigyem.

Tel Mah:

Egy frászt fogom megmondani.

Kérdezősködj csak, szivacs!

A kíváncsiságtól pofád

oly vörös, mint egy pipacs!

Rözlein Karcsi:

Hát én szivacs lennék, Hümi?

Tel Mah:

Beszívsz mindent, mit lehet.

Vigyázz, egyszer kifacsarnak,

s nézheted majd az eget!

Rözlein Karcsi:

Ebből én egy szót sem értek.

Tel Mah:

Tudom én azt, Karikám!

Rözlein Karcsi:

Mondd már meg, hogy hol a hulla!

Tel Mah:

Átdugtam  a karikán!

Rözlein Karcsi:

El kell mennünk a kerálhoz!

Tel Mah:

A kerál olyan izé –

Gerzson Stein:

Mizé, uram? Mizé, uram?

Tel Mah:

Semmizé. Gyerünk elé.

3. KÍN

Másik szoba, de ugyanott.

A kerál jő meg a slepp,

kerál mozgása darabos,

nem szamba és nem is sztepp.

Kerál:

Nyomozzák a hullát s őt is,

szar, hogy nincs kezén bilincs.

És még be se csukathatom,

mert a plebsznek ő nagy kincs!

 

És ha dutyiba záratnám,

utálnának engemet,

mert az agyalágyult népség

nem ésszel: szemmel szeret. 

 

No, hamarost elintézzük,

útját gyorsan kiadom:

legyen e gond most már rajtad,

ángliusi haverom!

Gerzson, Karcsi s Tel Mah jönnek,

az utóbbi vigyorog,

pofákat vág és grimaszol,

a kerál meg vicsorog.

Kerál:

Nos, hát Hümér, megkérdezlek:

hol van most a vén szatyor?

Tel Mah:

Azt gondolom, kiskomám, hogy

vacsorán van valahol.

Kerál:

Ne idétlenkedj! Vacsorán?

Ilyen már nem létezik!

Tel Mah:

No, nem úgy, hogy ő vacsorál,

hanem amin őt eszik. 

Az államnak a férgei

lakmároznak belőle.

 

Mert létünk lényege féreg:

nem menekülsz előle. 

Mi minden lényt felhizlalunk,

mit falunk, hogy meghízzunk,

 

s kövér hullánk férgek falják -

kell, hogy egymásban bízzunk! 

Hisz a kerál, melyik kövér,

s aszott, nyeszlett koldusok

 

mind – mind egy asztalra jutunk:

vándorutunk  vége ott. 

Vagy pecázzál oly kukaccal,

melyik már zabált kerált,

 

s fald a halat, mit azzal fogsz:

örökmozgónk előállt.

Kerál:

Hol van most az öregember?

Tel Mah:

Fenn az égben megleled.

 

De ha mégsem, akkor lépcső

alatt lelsz sok döglegyet.

Kerál:

Azonnal ott keressétek!

Szól a slepphez a kerál.

 

Nyakát szegve rohan mind el,

remélve: hullát talál.

Tel Mah:

Nyugi skacok, nem izgága,

megvár, ne rohanjatok!

Kerál:

Hümér, mondom, én miattad

nyugodt régen nem vagyok.

Így hát, hogy már mind a ketten

biztonságban lehessünk,

most azonnal, sebes gályán

Angliába kergetünk.

Tel Mah:

Jó, így legyen!

Kerál:

                     Így lesz ez jó.

S még ha tudnád céljaim!

Tel Mah:

Ne röhögtess, csak nem vár ott
engem Kaya Ibrahim? 

Jerünk hát csak Angliába,
na cső, édes mutterom!

Kerál:

S faterodtól nem búcsúzol?

Tel Mah:

Egykutya, azt gondolom. 

Mutter s fater, hapsi, spinkó,

férj – feleség, testük egy.

Így hát mutter. A kölkük meg

gyorsan Angliába megy.

Széles vigyor ül a képén

hogy a termet elhagyja,

a kerálnak a szívirűl

legördül egy kőszikla.

Kerál:

Mindig lássátok a farát!

Seggén legyen szemetek!

Itt a levél meg minden más,

nyomába siessetek!

A két krapek elrohan, hogy

utolérje Tel Mahot,

ezalatt a kerál gyorsan

két Xanaxot bekapott.

Kerál:

Ánglis haver, hogyha csípsz, és

nem feledted pofonom,

Hümért rögvest kinyuvasztod,

úgy, ahogy én akarom. 

 

Tedd meg ezt, mert mint aszúkór

dúl véremben a dolog.

Míg téve nincs, addig belém

fagy bizony a nagydolog.

Ő is elkacsázik immár,

a terem üres marad,

s hogy mi következik még?

Ó, néző, nyugtasd magad.

 

Ami hátra van még ebből,

annyira iszonytató,

hogy neked is jobb ha kéznél

van néhány szem nyugtató.

4. KÍN

Másik térség Nádiában,
Fortyogi és hadai
csörtetnek zajjal a nádon,
jaj de szar ezt hallani.

FORTYOGI:

Menj, százados, s a nád kerálnak
mondd, izenem: csá, haver!
S engedjen át a nád földön,
mert a pollent verni kell.

Mondd meg azt is, hogy rohanok,
de ha nagyon akarja,
pofavizitre benézek,
hogy nyugodjon a marha.

SZÁZADOS:

Jó, kerálfi, indulok már.

Most Fortyogi és a had
nagy rumlival elcsörtetnek,
csak a százados marad.

Rőzlejn, Gerzson s Tel Mah jönnek,
 s mögöttük sok vihonc,
meg lézengők, kik arra várnak,
mikor esik már a konc.

TEL MAH:

Jó uram, mondd, ki népe ez,
mely dagasztja a sarat?

SZÁZADOS:

Fortyogi, a norvég kerál
küld a pollenre hadat.

TEL MAH:

Nem értem, a norvég kerál
tán prüszköl a pollentől?
Egész országért ví talán,
avagy kisebb, ami köll?

SZÁZADOS:

Hát ez az! Egy lószart sem ér!
Talpalatnyi pocsola!
Egyet fingok és kiszárad!
Ezért megyünk mi oda!

TEL MAH:

A pollen csak nem ví azért?

SZÁZADOS:

Ott toporg egész hada!
Lesz nagy koponyarecsegés,
aztán mehetünk haza.

TEL MAH:

Béke és pénz: e két dolog
vezéreli életed.
Te meg azt sem tudod soha,
miért ömlik ki beled.

Jó uram, járj szerencsével.

SZÁZADOS:

Köszönöm. Azt mondhatom:
akkor leszek szerencsés, ha
megmarad tán egy karom.

A százados elporoszkál.

Rözlein Karcsi:

Hümi, most már mehetünk.

Tel Mah:

Menjetek, majd utolérlek,
s újra együtt lehetünk.

A slepp gyorsan elviháncol,
Tel Mah marad egyedül,
gondolata háztetején
a vén cigány hegedül.

TEL MAH:

A francba már, hogy mindenről
csak az jut az eszembe!
No, nem a szex, hanem az, hogy
mint vegyem a kezembe

a dolgoknak kóc-fonalát,
ami nagyon gubancos.
Lusta dög vagyok én, bizony,
ez a tény nagyon sanszos!

Hát nem azért kaptam eszem,
hogy álldogálva bámuljon,
és a sok semmit tevéstől
hamarost megzápuljon!

Itt csámborog e sok marha,
hadba is áll rendesen
és egy kis marék lószarért
lelkesedve elveszen! 

Itt a példa! Én meg állok,
és semmit sem csinálok,
pedig arra, hogy tomboljak,
jó okom van, galádok!

Fater agyba-főbe verve
egy zombiként ténfereg,
mutter meg egy kurvapecér
nyoszolyáján hentereg.

Ó, gondolat, mely fejemben
egy hatalmas köd-gomoly,
vért kívánj, vagy létezésed
csak silány szar, nem komoly.

Így indul el, kételyek közt
vívódva a slepp után,
soká halljuk, hogy magában
motyorászik segg-bután.

Egy kis szoba  a kastélyban,
no de tényleg kicsike,
Horác és a naccsasszony
libegnek be ízibe.

Naccsasszony:

Nem akarok találkozni
Azzal a kis libával
Olyan nyafka, búval bélelt,
Mint ki jégcsappal házal

Horác:

Pedig kéne egy-két szóra
Találkoznia vele
Hogy láthassa, milyen módon
Hígult fel a veleje.

Naccsasszony:

Mi a fenét akar tőlem?
Nem vagyok én rokona,
S nem köt össze vele engem
Sem ásó sem borona.

Horác:

A faterját emlegeti,
Róla hm-get eleget,
Olyasmit, hogy már az öreg
Csak lefele ereget

De ezt is oly félszavakkal,
Velejét nem érteni,
Attól tartok lesz sok olyan,
Ki ezt félre értheti.

Naccsasszony:

Na jó, essünk túl hát rajta,
Mint palánkon a cigány,
Vezessétek elibém hát,
Lépjen be a szép leány.

Horác siet a leányért,
naccsasszony motyorász:

Naccsasszony:

Tényleg tettem tűzre rossz fát
Ha ettől is kiver a frász!

Horác úrfi mindeközben
csak keveset tekereg,
máris jön, karján a lánnyal,
aki szörnyen nyekereg.

Maris: 

Hol a szépséges nádi hölgy?

Naccsasszony:

Vágd ki hát a magas "c"-t!

Maris: 

Kipurcant ő és megkrepált,
És pukkantott egy végsőt!
Rádobtak egy jó nagy követ,
Mert elmondta a végszó.

Száját befogni nem lehet
míg szusz van benne, kornyikál
akkor is mikor belép a
terembe a nád kerál.

Naccsasszony:

Nézze főlsíg, mit nyervog ez!

KERÁL

Na, hogy vagyunk, szép leány?

Maris: 

Ó, jól, köszi, mint mikor egy
elefánt egérrel hál.

KERÁL

Megzakkant, ez kétségtelen.

Maris: 

Holnap itt lesz Valentájn!
Legyen akkor jó sok pia,
Koktél, sör meg Ballantines!

Mert a lány, ha jól bepiál,
És bemegy a legényhez,
Akkor éjjel egyet és mást
Bizisten, hogy megérez.

Remélem, hogy minden oké,
Mégis bőgök, mint a szamár,
Lajcsinak azt meg kell tudni,
Hogy a fater oszlik már.

Jó éjt kedves asszonyságok,
 Fényes dámák, uraságok!
Félek, hogy visszatér eszem,
Ha két percet még maradok.

Kiviharzik a teremből,
huzat marad utána,
a jó kerál, vigyázni rá,
Horáct küldi utána.

KERÁL:

Ó a francba, ily marhaság!
Hová tettem az eszem!
Gyorsan adj Rivotrilt, Sanaxot,
piszok gyorsan beveszem!

A csaj megzakkant, mert faterját
lökött Hümér ledöfte,
aztán bizony, jól elszökött
kölköd, talán örökre.

A bárgyú nép pedig hőzöng,
hiába van a sok őr,
úgy látszik, hogy megbolondult
most az egész Hőzöngőr.

A vén szarost pedig kár volt
ilyen hamar elásni,
mert máris a sok pletykával
tele van a stelázsi.

Aztán Lajcsi, ha megtudja,
dührohamtól szétreped,
jaj Istenem, vagy Ördögöm,
tököm tele veletek.

Ekkor kintről behallatszik
egy oltári nagy ricsaj,
mire hisztérikus módon
üvöltözni kezd a csaj.

KERÁLNÉ:

Jaj, jaj, miféle lárma ez?

Egy pasas ront befele.

KERÁL:

Hol vannak az őrző henyék?
No mit akarsz? Ki vele?

PASAS:

Kerál, fussál, ha van mivel,
mert Lajcsi dühöng odakint!
A nép kerálnak kiáltja,
meghülyültek már megint!

KERÁLNÉ

Óh a barmok, ó seggfejek!
Hamis nyom, mit követtek!

Lajcsi jön a csőcselékkel,
látszik, régen nem ettek.

LAJCSI:

Maradjatok most kint, skacok!

NÁDAK:

Bíz, Lajcsi, mi bemennénk!
Nagyon nagy gebasz lenne,
ha csak te, s mi nem ennénk!

LAJCSI:

Kuss, majd később zabálhattok.

Kint maradnak a nádak.

LAJCSI:

Alávaló, buzi király!
Add vissza az apámat!

KERÁL:

Mit pattogsz itt, Lajcsi gyerek?
Mi franc ez a kórica?

KERÁLNÉ:

Úgy pattog, mint Mc Donaldsben
fél liter kukórica.

LAJCSI:

Hol a fater?

KERÁL:

Sajna, kampec.

KERÁLNÉ:

Ám de nem ő nyírta ki!

LAJCSI:

Megállj kerál, táncolsz Te még!
Szóljon hát a szirtaki!

KERÁL:

Lajcsi, ha megtudod, hogyan
murdelt meg a faterod,
akkor gyilkosnak, barátnak
szemét egyként kaparod?

LAJCSI:

Csak gyilkosét. Haveromat
a mellemre vontatom,
s mint pelikán az övéit,
haveromat szoptatom.

KERÁL:

Hm, én ebből most nem kérnék,
ám de Lajcsi, haverom!
Itt a muszklim, gyilkos ellen
néked én odaadom!


Mert az öreg kimúltában
én nem vettem semmi részt!

Maris tántorog be, részeg.

LAJCSI:

Így megkavarni az észt!

MARIS:

Vitték, láttam, nem volt rajta
sál, se sapka, kezibe
nem volt még egy szál kóró se
és elásták izibe.
 
No én hoztam, nesztek, itt van,
nadragulya levele,
bogáncsvirág, ördögszekér,
hogy egye meg a fene!

Maris kimegy, Lajcsi őrjöng.

LAJCSI:

Rögtön megáll az eszem!
Bánatosan is jó kis dög!
Kalapodat megeszem!

KERÁL:

Dumcsizzunk hát, Lajcsi gyerek,
először is nyugalom!
Ne ellenkezz, vedd ki szádból
s add vissza a kalapom!
 
Így ni! Tehát bármit teszel,
tudd hát, hogy én segítlek,
ezért bennem jó erősen,
piszkosul kell hát hinned!

LAJCSI:

Benne vagyok a buliba,
Ha eszköze én leszek,
Mert ha nem, hát akkor bizony
Hamarosan megveszek.

KERÁL:

Ne pattogj itt, mint a deszkán
A kőkemény kecskeszar,
Ha mérsékled forró véred
Bosszúd teljesül hamar.

LAJCSI:

S hogyan, kerál?

KERÁL:

Halld a tervem:
Járt itt nemrég egy pasas,
Nem volt éppen szilfid alkat,
Ám rettentően hasas.

Külhoni volt, szőke hajjal,
Sötét bőr meg ferde szem,
Tányér ajak és kampós orr
Jellemezte, azt hiszem.

LAJCSI:

Jól ismerem, ittunk, mikor
Más országban tanultam,
S a suliból kirúgtak, mert
Vele sokat berúgtam.

KERÁL:

Róla van szó. Múltkor éppen
Véletlen nem volt piás.
Elmesélte, hogy az öklöd
Bunyóban nem volt hibás.

Dicsérte, hogy a kocsmában
Milyen hévvel verekszel.

LAJCSI:

Nem nagy ügy, csak edzeni kell,
S kell hozzá egy expander.

KERÁL:

Azt is mondta, hogy a kést is
Nagy-biztosan forgatod.

LAJCSI:

Azt piszkosul! Ki ne próbálj,
Mert a fogad otthagyod.

KERÁL:

Erre építem a tervem,
Mert azt mondta a pofa,
A világon nincs jobb nálad,
S Hümi ezt pont hallotta.

Rögtön felment az agyvize
S mondta, kiállna veled
Megmutatni, hogy ő a jobb,
S egyből leszedné fejed.

Lajcsi, szeretted a fatert?
Vagy már tojsz a sírjára?

LAJCSI:

Negyvennégyes lesz a pofád,
Belelépek a szádba!

KERÁL:

Nyugi, nyugi, csak kérdeztem.
Tudom jól, hogy szeretted,
Bár nyúltával örökséged
Hamarost megszerezted.

Ám de hagyjuk, a te dolgod.
Nézzük most, ami közös:
Villámként kell cselekedni,
Mert később az út rögös.

LAJCSI:

Rögös vagy nem, fejbe vágnám
Mise alatt is akár!

KERÁL:

Mondom, nyughass, légy eszednél,
Nem kerget ám a tatár!

Ha kinyírod, tökön rúglak!
Akkor le kell csukjalak,
És a népnek nem tetszik majd,
Hogy ágált egy szar alak.

Olyan tervet eszeltem ki,
Hogy egy hátast dobsz tőle,
S ha sikerül közös tervünk,
Férgeknek lesz ebédje.

Megtudja, hogy hazajöttél,
S vívni akar hirtelen,
Ekkor jössz majd te a képbe
S megmurdel az esztelen.

Mert a késed élezve lesz,
S megbököd véletlenül,
Úgy hogy lelke fingnyi idő
Multán rögtön elrepül.

LAJCSI:

Sőt! Beléndek s más csalmatok
Levét kenem hegyére,
Úgy bököm majd késem vasát
Potroha belsejébe!

KERÁL:

S ez nem elég. Mert lehet, hogy
Kivédi majd a vasat,
De akkor majd pohár bort kap,
Melytől bele széthasad.

Ekkor jő a nacsasasszony,
vérben forog a szeme,
sikoltozik, haját tépi
és nem fér a bőribe.

KERÁL:

Mi a franc van megint, Gerti?
Fontos, miről beszélünk!

Naccsasszony:

Vízbe makkant éjjel Maris,
Míg mi vígan henyéltünk.

LAJCSI:

Vízbe makkant? Most  már ő is?
Ettől eláll az eszem!
Nem is harapott meg kutya,
Mégis mindjárt megveszem!

Naccsasszony:

Patak partján fűzfa hajlik,
tükörképe megremeg,
lombja alatt Maris sétál,
olybá tűnik, szendereg.

Fején fura növényfüzér
csalán, kosbor, kakukkfű
láthatóan nincs jó kedve,
mosolya is keserű.

Közel érve a fűzfához
koszorúját leveszi
fűzfaágra csimpaszkodva
a végére ráteszi.

Jaj, de kövér volt a Maris
karcsú bíz' a fűzfaág,
reccsen egyet a fa ága,
s letörik, az angyalát!

Patak csobban, Maris loccsan
ráesik a gyomfüzér,
jaj Istenem, de kár lenne
Marisér', az aggszűzér'.

Szétterül a ruhája a
patakvíznek felszínén
Maris pedig hableányként
nótát dúdol könnyedén.

Nincsen benne veszélyérzet,
nem gyanítja önbaját,
vízililiomként tölti
kis élete alkonyát.

Egyszerre a ruha súlya
víz alá húzza szegényt,
boldog élet, sáros halál
így ér véget a regény.

LAJCSI:

De tele van már a tököm,
S bár elittam az eszem,
Megyek és a mindennapi
Szeszem azért beveszem
*!

*Kutatásaim szerint egy későbbi katakurd poeta, bizonyos Igröig Irtep Lajcsinak eme négysoros strófáját önéletrajzi ihletésű  versébe szemérmetlen módon majdnem szóról szóra átemelte.

Lajcsi dérrel-durral elmegy,
a padló döng utána,
Kerál és a Nacsasasszon
alig ér a nyomába.

ÖTÖDIK ELVONÁSI TÜNET

1. KÍN

Nagyon vidám az a helyszín,
hová mesénk érkezik,
hullákkal telt temetőben
két sírásó érkezik.

Sir Ásó a segédjével
éppen azon povedál,
hogy az egyházi temetés,
kinek, mikor s hogyan jár.

Sir Ásó:

No nem, mintha lusta vónék
ám de azért kérdezem:
ássuk-é meg a sírgödröt,
ha nincs mögötte értelem?

Segéd:

Értem! Értem! Azt nem értem,
mé’ ne ássuk meg neki?
Ha csak letesszük a fődre,
soká fog ám bűzleni!

Sir Ásó:

Mit nem értesz, bárgyú seggfej,
ha a hulla pofáját
nem fröcsköli pap meg vízzel,
mért zargassam a kapát?

Segéd:

Kapott vizet már eleget,
'iszen abbú' húzták ki,
ássuk gyorsan el őkelmét,
osztán dógára ki-ki!

Sir Ásó:

Ippeg ez lenne bibéje
itt ennek a dolognak!
Nem a pocsolya ment oda,
hogy: na kenyér, bekaplak!

Ha megfordítva esett ez,
s a leány fujtá meg magát,
miért csapta képen vízzel
a hőzöngöri főapát?

Segéd:

Ha én vagy te megyünk víznek,
bizony el nem temetnek,
de ha fenn ülsz a fazéknál,
még utószor megkennek!

Sir Ásó:

Nagy hülye vagy, ám ez egyszer
igaz a te hadovád,
gyere ásó, te meg hamar
ragadd nyakán a kapád!

S amíg ásunk törd a fejed,
melyik az az iparos,
kinek olyan a munkája,
hogy soha sem lesz romos?

Segéd:

Nem tudom, tán a bitó ács,
aki a kisded napján
bitót állít otthonában –
rá sok embert aggatván.

Sir Ásó:

Elittad már Te az agyad –
hát a sírásó, komám!
Hidd el a sír meglesz még az
ítéletnap hajnalán!

Ekkor a távolból látszik
két lődörgő alak,
Hümér s Horác egyenesen
erre felé tartanak.

Sir Ásó:

No, komám, lódulj és hozzál
egy kupica valamit,
mert ha száraz vagyok, tudod,
élve ások valakit!

A segéd irtó örömmel
hajítja el a kapát
s futtában még hallja Horác
ultra magas jajszavát.

Sir Ásó meg munka közben
gajdolni kezd egy kicsit,
Hümér s Horác villámgyorsan
befogja egymás fülit.

Sir Ásó:        (dalol)

 

Nem olyan rég az ásónyél
egyenes volt és kemény,
de ma már csak száraz kóró,
oda van minden remény.

Nem olyan rég a sok leány
ásót ragadt valahány,
de manapság, hogyha meglát,
kiköp oldalt, vagy lehány.

Hümér:

No, ez ám a bunkó fráter,
sírgödörben danolász!
Olyan ez, mint ha konda közt
szalonnázna a kanász!

Horác:

Hagyd el, hiszen évek óta
sírgödörben matarász,
hogyha közben érzelegne
rögvest kitörné a frász!

Hümér:

Ja, de aki nap mint nap csak
ékszert fogdos szar helyett,
sokkal hamarébb potyogtat
krokodilus könnyeket.

Sir Ásó most koponyákat,
hármat fog a kezibe,
zsonglőrözni kezd el velük,
franc a hülye fejibe.

Hümér:

Ott egy kerál, halász amott,
egy szűz leány – vagy szajha volt?
Olyan mindegy a fickónak,
eleven é, avagy holt!

Ki gödre ez, hogy ily vígan
ásod neki, hallod-e?

Sir Ásó:

Enyém, haver!

Hümér:

Gondoltam. mert
nem én ásom, te lüke!

Sir Ásó:

Te is ásod a magadét,
még ha nem is gondolnád!

Hümér:

Hazug fickó! Milyen eszes,
csavart agyú ez a nád! 
Hazudozol, mert e gödör
elevennek nem való,

Te meg úgy ugrálsz most benne,
mint Trójában a faló!
Mily embernek szorgoskodsz most?

Sir Ásó:

Ládd, hazug én nem vagyok,
nem embernek, némbernek sem,
halottnak lesz! Jó napot!

Hümér:

Hát ehhez a kurafihoz
kótábul kell beszélni!
Mióta ásol sírokat,
te agyatlan, te tréfli.?

Sir Ásó:

Amióta ifjú Hümér
megszületett - tudja, ki?
Améknek elment az esze
valahová aratni. 

S mikor aztán Hümér úrfi
megbolondult kirakták
Nádiábul Ángliába.

Hümér:

Megbolondult?

Sir Ásó:

                    Aszongyák.

Harminc éve túrom immár
temetőnek talaját,
s a pénzből, mit kapok érte,
veszek piát és kaját.

Hümér:

Meddig áll el test a földben?

Sir Ásó:

Nyolc évig vagy kilencig.
Cserzővarga tovább eláll,
mert a bőrét kicserzik. 

Látja az úr ezt a buksit?
huszonhárom éve már,
hogy legyőzte ezt a marhát
a csontkezű, zord halál.

Hümér:

Ki volt ez, ki úgy néz rám mint
kalózhajón lobogó?

Sir Ásó:

Bolond volt ez, a ruhája
csörgősipka, bugyogó.

Egyszer éppen kiszúrt engem -
s elkerülve a torkom,
egész flaska Kancsó Kincsét
öntözött szét hátamon. 

Most se tudja, hogy ki volt ő?
Teste, mint a karika,
úgy tekergett! A királynak
bolondja, a Gyurika!

Hümér most orrát befogva
elveszi a koponyát.

Sir Ásó:

No, ez a bolond sem eszik
soha többé tarhonyát!

Hümér:

Szegény Gyuri! Jól emlékszem,
mókázott száz alakba’,
apámat is majmolta, de
mégse rúgták valagba.

Szikrázott az esze, lelke,
főleg, akkor amikor
felrobbant a lőporraktár
valamelyik szilveszterkor. 

Lovagoltam térdén, hátán,
puszilgattam ajakon,
most meg undorodom tőle,
csókolja meg a faxxxxxxx
(itt eléggé elmosódott az írás)

Feldobja a koponyát és
marha nagyot rúg belé,
ekkora gólt 'hatvanhatban
lőtt utoljára Pelé.

A távolból csúf nyekergés
és kántálás hallatik,
az udvari nép koporsó
után erre caplatik.

Hümér:

Kit akarnak itt elásni
ily semmi mód ebédig?
Öngyilkos lesz. Menjünk arrébb,
s lessük meg,. mi történik.

Tel Mah s Horác elkotródnak,
bebújnak egy fa mögé,
a menet meg botladozva
áll fel a gödör köré.

LAJCSI:

S mi cirkusz még?

szőrzetes haver:

                Komám, semmi.
Intéztem én eleget,
Ássuk gyorsan, mert nemsoká
hullaszagot ereget.

LAJCSI:

De mi cirkusz még?

szőrzetes haver:

                Mondtam, ennyi.

Ha Kerál nem pofázik,
akkor Maris a patakban
a végítéletig ázik.

Így viszont némi szenteltvíz
kijárt neki, de neked
megsúgom, nem értem, mé’
ivott vizet, eleget.

És ha nem lenne a húgod,
nem itt lenne pártába,
hanem kívül a temetőn,
s nem fekünne ládába’.

LAJCSI:

Ássátok hát! Ám rút haver!
Húgomat várja az ég,
Míg neked poklok tűzében
a pöcsöd majd porig ég.

tel mah:

Mi? Maris?

Naccsasszony:

                    Hát én azt hittem …

KERÁL:

Háttal ne kezdj mondatot!

Naccsasszony:

Ha gondolod, férjem-uram,
én meg is fordulhatok.

De hogy befejezzem, amit
elkezdtem most mondani:
reméltem, hogy Hümi Marist                                 
párszor jól megdöngeti.

S most ahelyett, hogy lengetnénk
büszkén véres lepedőt,
itt vacogunk és bámuljuk,
hogy ássák a tekenőt.

Lajcsi most dührohamot kap,
rángatózik, karmol, rúg,
ám valaki megtaszajtja,
s kománk a gödörbe zúg.

LAJCSI:

Ki őrültté tette húgom,
meneküljön előlem!
Hadd ölellek Maris, aztán
jöhet a föld felőlem!

Most Telmah a takarásból
egyből a sírhoz szalad,
beleugrik s a koporsó-
tető ettől beszakad.

tel mah:

Én vagyok itt, Hümér, a nád!
Ki beszél itt zöldeket?

LAJCSI:

Itt papíros, plajbász, nesze!
Írd a végrendeleted!

Karommal, kővel meg sárral
püfölődnek, mialatt
Maris kigúvadt szemekkel
bámulja a pasikat.

tel mah:

Úgy-é szelídnek ismertél?
Tudd meg akkor, te gyerek,
tigris is tudok lenni,
s egyet-kettőt beverek.

Naccsasszony:

Szedjétek már széjjel őket!

Nekik esik mindenik,
Marisra nem figyel senki,
csak a bunyót figyelik.

Nagy nehezen kilábalnak
a gödörből valahány,
egy kisasszony rosszul lett,
és most a gödörbe hány.

tel mah:

Na, te nagypofájú, lássuk,
szeretted e úgy, mint én?
Marhaságot vállalsz többet
érte ezen földtekén?

Lássuk, ki zabál meg többet
krokodilból, csigából,
melyikünk visel el többet
e kibaszott világból?

Hidd el, nálam nem tud többet
lószart enni itt senki,
se hangyát, se pondrót többet –
celeb vagyok, mentsél ki!

Naccsasszony:

Többet ne mondd már, hogy többet,
választékosabb legyél!

tel mah:

Nem kell ahhoz nagyobb szókincs,
hogy csak hányást s szart egyél.

Naccsasszony:

Sajna, megint elkapta őt
a szokásos hoppáré.
Nem érdekli ilyenkor őt
Shakespeare, sem Bovaryné.

tel mah:

Hallod hé? Mért bánsz így velem?
Én mindig szerettelek;
Bár Hercules, mit bír, tegye:
Macska nyávog, s megvész eb.

Tel Mah s Horác elszelelnek,
a pofákon döbbenet,
Maris dühöng a gödörben:
Lesz végre, ki eltemet?

KERÁL:

Őrült beszédében rendszert -
keveset, de találok,
veszett kutyák irtására
rendeletet kreálok!

Te meg Lajcsi, légy türelmes.
Emlékezz, mit beszéltünk,
ez esethez írjuk hát át
félkész forgatókönyvünk!

(KERÁL:)

Hulljon hát a sírba végre
kőzápor, döglött kutya,
éhes vagyok, menjünk már hát
ebédelni most haza.

Mind elmennek, sírt behányni
egyikőjük sem akar,
szegény Maris, mit tehet mást?
Magára földet kapar.

Hárman kétfelé elmennek,
Lengyel bá' nem magától.
Csend lesz csak hullaszag árad
kifelé a szobából

2. KÍN

Horác:

És mi volt még? Mesélj Hümi!
Olyan kíváncsi vagyok,
hogy a falról kiló meszet
izgalmamban lenyalok!

tel mah:

Észhiány az, nem mészhiány,
ami gyötör tégedet,
kapkodd össze hamar magad,
mindjárt hallasz rémeket!

Egyik éjjel kutakodtam
kísérőim zsebibe,
amíg ők vígan horkoltak -
franc mindkettő fejibe!

Levelet vittek keráltúl
az ánglius fejesnek,
melyben kérték, ha megjöttem,
főzzenek meg levesnek!

Horác:

Hú, de sirály! Ilyen király!

tel mah:

Nem ért véget a mese!
Olyat tettem, hogy azóta
nem áll egyik pöcse se!

 

De te élsz még, hál’ Istennek,
értük viszont a halál
biztos, hogy eljött azóta,
amióta megszökék!

Amit ők ellenem főztek,
annak itták a levét!

Mert az írást kicseréltem
nagy stikában az éjjel,
és helyettem ők kerültek
a tányérba kis lével!

Így hát Gerzson s Rőzlein Karcsi
puhára főtt odaát,
s ebéd után, reteráton
nyalják ánglus valagát.

Horác:

S mi terved van, Hümér koma?

tel mah:

Ne Hümizz már, hallod – e?
Ha ezt hallom: Hümér, Hümi,
hát a tököm van tele!

Horác:

Hogy a francba! Te berúgtál!
S pont, amikor az kéne,
hogy a kerált kemény csávó
rugdalhassa fenékbe

tel mah:

Mehetsz te is a levesbe,
mért tekeritek tököm?
Asszed, olyan könny az,
hogy tőrt fogok és ledöföm?

Tel Mah vagyok! Erről később!
De hát te is láthatod:
ha nyaljátok kerál seggit,
úgy maradtok, állatok!

Horác:

Ne cseszegess, ezt nem értem:
Hümér, Tel Mah, mi a franc?

tel mah:

Ki ellenem, az nincs velem,
ám velem, ki szembe nincs!
Arcod, mint Kozsóé, mikor
jobbra – balra leng a tincs.

Büdös bálna ámbrájának
szaga tölti a leget,
Oszi, udvarolanc közelg,
segge kölnit ereget.

OSZI:

Felség, számon nincs annyi rúzs,
amit eléd tehetek,
amennyi öröm szívemben,
látnom újra Tégedet.

tel mah:

Ki ez a pöcs? Rajta annyi
szörnyű, rémes vakolat,
amennyivel könnyű szerrel
renoválnám lakomat.

HORÁC:

Sajna, Hümi – jaj, bocs, Tel Mah! –
Fingom sincs, hogy ki lehet!

tel mah:

Lénye nem is érdekes - de
büdösíti a leget.

És tény: aki fölötte áll,
mindnek seggét kinyalta,
aki meg alatta szolgált,
annak belét taposta.

OSZI:

Ha jó uram, drága Hümér
pillanatot szánna rám,
a keráltól üzenetet
dadogna el kicsi szám.

tel mah:

Mielőtt dadogni kezdesz,
látom, kezedben föveg.
Rakd fejedre, arra való,
aztán jöhet a szöveg.

OSZI:

Jaj, meleg van, agyam forrna,
a föveg jó kezembe!

tel mah:

Hűs lett attól, hogy Te itt vagy,
tedd csak fel a fejedre.

OSZI:

Igen, talán hideg is van,
de mégis csak meleg ám!
hogy kedvére tegyek, Uram,
a hírt mégis átadnám.

tel mah:

Add hát, annyi szóvirággal,
amennyi szádon kifér

HORÁC:

A környéken terem bogáncs,
ördögszekér s pipitér.

OSZI:

Fogadott az ön fejére
a mi urunk, a kerál!

tel mah:

Ha fejre nem, hát farkadra
tedd kalapod – ha feláll!

OSZI:

Oh, minő élc! Nagyon elmés!
Ám Hümér úr, hallja csak:
Lajcsi karja nagyon gyors ám,
ha kard van nála, vagy csanak.

tel mah:

Hogy kerül Lajcsi a képbe?

OSZI:

Úgy, hogy ez a fogadás
Hümér úr és Lajcsi között
lenne egy torzsalkodás.

tel mah:

Állj egy kissé távolabb, mert
a pacsulid oly tömény,
mint mikor a reterátban
együtt rothad bab s kömény.

OSZI:

Minő szavak! Társaságban
illetlen ezt mondani!

tel mah:

Kalapot sem kézben s farkon,
de fejen kell hordani! 

No, ki vele, mi a fene
ez a francos fogadás?

OSZI:

Ó, mért nékem kell itt lennem,
vigye el a rohadás!

A kerál azt mondta: "Hümér
megböki a feneked
Lajcsi fiam, tízből nyolcszor,
oszt kenőccsel kenheted."

Lajcsi pedig henceg erre:
"Csak lukat szúr, semmi mást!"
Mit válaszol, Hümér úrfi?

tel mah:

Lássuk, merre van a pást!

OSZI:

Mondhatom hát a kerálnak,
hogy majd tetszik vívódni?

tel mah:

Akármennyi szóvirággal!
De tessék mán tágulni!

Oszi felhúzza az orrát,
s helyre teszi kalapját,
mormog egy "phi"-t, vállát rántja,
s elriszálja valagát.

tel mah:

Végre elkotródott innen.

HORÁC:

De itt maradt szaga!

tel mah:

Rémesebb ez, mint TV-ben
anno a Forsyte Saga!

Most egy ismeretlen Ürge
érkezik és hadovál,
nem mondanám, hogy a pasas
szívtipró nő-ideál.

ÜRGE:

Hümérkém, áll még a buli?
Mert már jön is a kerál!

tel mah:

Persze, hogy áll, és ha jön, hát
engem mindig itt talál.

ÜRGE:

Jó volna, ha – kerál kéri –
Lajcsival békét kötnél.

tel mah:

Békát inkább - no de mindegy.
Nem szúr meg többet ötnél.

Megnyugodva Ürge elmegy.
Horác aggályoskodik,
hogy Tel Mah majd mit se talál,
s Kerál álla felkopik.

tel mah:

Nyugi, Horác, gyakoroltam.
Seggbe szúrom Lalikát,
s ráadásul egyszer úgy,
hogy eltalálom a likát.

Óriási hangzavarral
a kerál megérkezik,
mögötte slepp, meg mindenki,
ki épp most nem étkezik.     
      

TEL MAH:

Bukni fog majd magasságod,
mint a taknyon a liba.
Gyakoroltam mindenfelé,
nem lesz semmi galiba.

Viszont kicsit kámpics vagyok,
mégsem mondom, hogy szevasz!
Legyen, minek lennie kell,
szerintem nem lesz gebasz.

HORÁC:

Ha zümi vagy, hagyd a francba,
majd vakerok valamit.

TEL MAH:

Ne hantázzunk, más se tette,
se Gandhi se Szulamit.

Nem parázok, hisz’ véletlen
nem hull veréb, - a csacska -
senkinek a pofájába,
csak ha ott ül a macska.

Mert ha nem ma fázok rá én,
akkor holnap szívhatok,
ha nem holnap szívom meg, hát
ma fűbe haraphatok.

Ám ha nem ma, hanem máskor
mondjuk jövő ilyenkor -
fingatnak meg, olyan mindegy.
Horác, ez egy ilyen kor.

A kerál, kerálné, Lajcsi,
Oszi és még egyebek
iszonyatos dérrel – dúrral
kerítenek feneket

ennek a nagy marhaságnak,
s míg fegyverek zördülnek,
Tel Mah s Lajcsi igen morcan,
ám mégis csak békülnek.

KERÁL:

Hümi gyere, Lajcsi, te is,
rázzatok hát parolát,
mert ha nem teszitek, úgy a
karcsú vasszűz karol át.

TEL MAH:

Lajcsi, figyusz, hülye voltam,
ilyen, ha az agy gyagya.
Hisz emlékszel, nem is oly rég
kettőnkön volt egy gatya.

Normálisan mért sért’nélek,
agyam bükk volt, cser vagy hárs!
Ne vacakolj, add a kezed,
ó te régi gatyatárs!

LAJCSI:

Elfogadom, de majd később,
mert most ettem egy licsit.
Ez felkorbácsolta vérem
torzsalkodjunk egy kicsit!

TEL MAH:

Legyen, én markom is viszket,
vívjunk hát, ha akarod,
de előre szólok neked:
megszúrom ám a farod!

Azért vijjogom el mindezt,
mint tetőn a sziréna:
mert megböklek versem végén,
mint pökhendit Cyrano!

LAJCSI:

Hümi, csináltasd meg fogad,
itt érezni, hogy rohad!

tel mah:

Te meg bújj egy csador mögé,
ne mutogasd így magad!

LAJCSI:

Fogd már be, mert a pofádnak
szaga igen rettentő!

tel mah:

Bújj el, képed vizuális
környezetet szennyező!

LAJCSI:

Trágyaszájú büdös bogár!

TEL MAH:

Disznó ganét izzadó!

LAJCSI:

Záptojások közt fetrengő!

tel mah:

Pállott nitrohigító!

LAJCSI:

Falra hányt borsó okádék!

tel mah:

Kénhidrogén származék!

LAJCSI:

Döglött halaknak bűz-bele!

OSZI:

Krasznaja Moszkvát tessék!

KERÁL:

Elég már a locsogásból!
Így csak letojt tyúk kárál!
Nézd a két kis nyeszlett fickót,
rájuk várjon a kerál?

tel mah:

Valóban, ezt a lötyögést
én is baromin únom,
Nausziká hó mancsomra
bokszkesztyűmet felhúzom.

LAJCSI:

Ne szarozz már, Hümi gyerek,
viccelődő’ énvelem?
Bökőt ragadj, így, ahogy én!
Ládd, acélt fog a kezem!

HÜMI:

Acélt? Van már, hisz én vagyok
a célod most, úgy hiszem!
Ám de legyen, fogok egyet,
s pofán váglak, azt hiszem!

KERÁL:

Nagyon helyes, hisz fogadtam -
s rád fogadtam, Hümikém!

tel mah:

Énrám csak egy marha fogad,
esetleg egy hülye kém!

KERÁL:

Adjatok egy kanna cefrét,
iszom, ha talál Hümi!
És semmi baj, ha ilyenkor
eldörren egy – két puki!

Rajta!

OSZI:

Gyerünk, uraim!
Kezdjék a püffencset, no lám!

tel mah:

Fogd be a mocskos pofádat!

LAJCSI:

Húzz el innen, buzikám!

Oszi felhúzza az orrát
s lassan arrébb kotor mán,
kényes farát riszálja, hogy
látszódik a takarmány.

A két dúvad egymásnak ront,
recseg ám a csontozat,
Lajcsi két fogát pöki ki,
Tel Mah egy fél nyúltagyat.

tel mah:

Pofádon ült!

LAJCSI:

                        Egy szart!

TEL MAH:

                                   Bíró!

OSZI:

Én mostan szomorkodom!

KERÁL:

Ítélj, rühes, mert ha nem, hát
nem lesz több potya koton!

OSZI:

Jaj, csak azt ne! Nem szeretném!
Védekezni szükséges!
Mivel Lajcsi nem ezt tette,
a pofája lett véres!

KERÁL:


(viccesen dalol):

(próza):

No, igyunk hát, ím, bogyómat
hajítom a pohárba,

„De nem azé, hanem azé”

hogy ne vesszen má’ kárba!

Igyál Hümi, jót tesz, meglásd!

tel mah:

Kicsinyég várnék vele,
addig, amíg Lajcsikámnak
le nem hullik tökfeje!

A két vadonc újra támad,
szerte fröccsen szemgolyó,
vér és nyál meg agyvelő is.
Lép? Támolyog a két bohó.

tel mah:

Fejbe vertelek most újra!

LAJCSI:

Picsába, elért megint!

TEL MAH:

Azt nem szereti a bíró
és a végén még megint!

KERÁL:

Megmondtam, hogy a Hümi nyer!

NACSASASSZONY:

Fárad, mert disznó kövér.

KERÁL:

Ne pofázzál, Gerti, inkább
ugorjál el egy sörér’!

NACSASASSZONY:

Jó van, na, hát megyek mindjárt,
csak vedelnék most, kicsim.

KERÁL:

Gerti menj már, ne szlopáljál!

NACSASASSZONY:

Irigyled? Idd ki bilim!

Gerti a kerál poharát
két kezébe ragadja,
és tartalmát A – tól Zet – ig
a torkán legurítja.

Kerál néz egy nagyot mostan,
majd kiugrik halszeme,
és a bajsza alá mormog,
hogy ne hallja senkise:

KERÁL:

A fenébe, azt hittem, hogy
pár évig még dughatom,
de megmurdel öt perc múlva,
ó, de nagy az én bajom!

Lajcsi közben, mint a Kerál,
tört fogai közt morog:

LAJCSI:

Mért mentem én ebbe bele?
Ez piszokul rút dolog!

TEL MAH:

Ne szórakozz, Lajcsi koma,
verekedjél erősen!

LAJCSI:

Vigyázz a pofádra, mert most
szájba rúglak velősen!

Újra egymásnak esnek
s kicserélik fegyverük,
mindkettő a másikkal döf,
hogy kifordul a belük.

KERÁL:

Oszikám, szedd szét már őket!

NACSASASSZONY:

A francba, szarul vagyok!

OSZI:

Lajcsi úr, hogy tetszik lenni?

LAJCSI:

Magamtól felfordulok.

TEL MAH:

Mi lelte a mutteromat?

KERÁL:

Bekómált, hogy vért látott.

NACSASASSZONY:

Frászt, ecetes volt a cefre,
beledöglök, úgy ártott.

És hogy mondta, úgy cselekszik,
jön egy jó nagy rókázás,
majd felfordul, és úgy marad,
amíg jön az elásás.

Tel Mah felé rohan s közbe
Lajcsi kardján átzuhan,
az cipőjén át megszúrja,
ez tiszta idegroham.

tel mah:

Mi a franc ez? Mi történik?

LAJCSI:

Ne tépegesd önhajad,
csalmatos volt kardom hegye,
még most is attól ragad.

Anyád bora kutyulva volt,
neked szánta a Kerál,
nyugodj már le, ne hőzöngörlj,
vár miránk a rút halál.

TEL MAH:

Szóval a kard be van kenve?
Kerál, fogadd a vasat!

KERÁL:

Hol van az már, elejtetted,
ne röhögtesd ki magad!

TEL MAH:

Akkor ezt most jól megszívtad,
mert átestem kardomon,
és lábbelimet átdöfte
s megszúrt kislábujjamon.

Ezzel Tel Mah felpattan és
seggbe rúgja a Kerált,
aki félelmében vonyít,
ordibál, majd felkiált:

KERÁL:

Azt a ribanc jó anyádat
Hümér, ez nem volt nyerő!
Ezt már haldokolva mondja:
Ah, a mérgezett cipő!

Pár pillanat, és a kerál
nagy szenvedve elhónyál,
[1]
nem marad utána semmi,
csak egy vödör nagy lónyál.

[1]A szó Kálnoky László szóalkotása

LAJCSI:

Itt a kezem,  nem disznóláb!
S szerintem a tiéd se.
Parolázzunk, oszt’ mindketten
húzzunk el a fenébe.

Kinyúvasztottad a fatert,
és engem is - mellesleg –
de spongyát rá, én is téged.
A sors ilyet megenged.

TEL MAH:

 

Lajcsi szája mozogna még,
szavakat kutat, s talál.
De folytatni nincs ideje,
Megtalálja a halál.

TEL MAH:

Fenn, a jó Kaporszakállú
bocsássa meg Teneked,
hogy némileg ármánykodtál,
és büdös volt feneked.

Szia Mutter! S ti, kik bambán
nézitek a műsorom,
Viseljétek még egy kicsit,
hogy csattog a fogsorom.

Has – és szómenésem támadt,
alul – felül áradok,
végrendelkezek hát gyorsan,
mielőtt kiszáradok.

Horác haver, mindent mondj el,
mindent, ami zúdult ránk.
Ne maradjon ismeretlen
e hülye históriánk.

Én most mindjárt megpusztulok
s rajtam röhögsz, hisz maradsz.
Pedig neked rosszabb nálam,
hiszen te tovább rohadsz. 

De valamit böfögj rólam,
s ha lehet, az igazat.
No, dugulok, mert a szemem
egy – két perc és leragad.

HORÁC:

Egy nagy francot, kis haverom!
Van bennem ám roma, ni!
Fagyállót iszom, bár ettől
még nem leszek római.

TEL MAH:

Légy indián, vagy eszkimó,
kecsua vagy bármi más:
Élned kell, hogy beszélj erről,
ne érjen engem blamázs.

Nagy a káosz. senki semmit
nem ért, ám de mindegyik
úgy csinál, mint ha értené,
és futkosik, mint a gyík.

Mert hiszi, hogy csak ő, akit
e zűr majd trónra emel,
ám kintről lövés hallatik,
és mindenki berezel.

TEL MAH:

Azt hittem, hogy végre vége,
s megdögleni se lehet?

OSZI:

Ez csak Fortyogi, a nor! Vég!

TEL MAH:

Ő lesz, aki eltemet.

Sebaj. Már régen lecsúsztam
mindenről, mert meghalok.

 

Kicsit figyeljétek szavam,
bár már eléggé dadog. 

Hümér voltam, most meg Tel Mah,
hogy a fene vigye el,
meg kell ezt még magyaráznom,
bár kicsit sem érdekel. 

Fateromnak a szelleme,
aki így elnevezett,
aztán rémes, éji órán
tök homályba evezett. 

Tell Vilmos, vagy Thelma s Louise,
tán telefon társaság?
Lövésem sincs, hogy mit akart,
de már jön a némaság. 

Nem fedem hát fel titkomat,
de manapság ez a trend.
Furdaljon a kíváncsiság,
pukkadjon meg tőle kend.

Fortyoginak mondj akármit,
igazat, vagy mit akarsz.
mert „a többi, néma csend…”, és
köszönöm, ha elkaparsz.

FORTYOGI

Itt hirig volt!  Püff! Lekéstem!
Jó kis muri lehetett!
Ha időben érek ide,
beverem a fejetek!

HORÁC:

Ne fortyogj már, Fortyogikám,
segítek ám teneked
hogy nádtetős kis falunkba
bele tedd a feneked!

FORTYOGI

Nélküled is fog az menni,
de adjunk a látszatra:
Tel Mahot négyszáz szaros
emelje a vállára,

mert, ha nem lett volna ily tök,
nyerhetett volna tán pört.
No, de mindjárt kiszáradok,
eredj, lőj nekem pár sört.

E G É V