TANÁR-PARÓDIÁK

(vagy mégsem)

Tartalom:

Stephanus Bartolits: Sohasem volt tanár úr

Viola de genere Exiguum: A 12. c osztály csöppnyi testamentuma

Viola de genere Exiguum: Mindenki másképp csinálja

Stephanus Bartolits: Sohasem volt tanár úr

Sosemvolt tanár úr órái mindig izgalommal jártak. Hol azért, mert nem érkezett meg időben az órára, s akkor találgatni kellett, vajon hány percet késik, esetleg figyelni a lépcsőfordulóból, jön-e már; hol pedig azért, mert hamar megérkezett, s egy kiadós feleltetéssel indította az óráját, ami hol a névsor elejét, hol a végét kergette őrületbe.

Ma sem tudták a nebulók, melyik változat köszönt be. Becsengetés előtt már mindenki bejött a folyosóról, de még élénk beszélgetés folyt a szünetben megkezdett témákról. Nem sokáig: a csengő megszólalásával szinte egy időben besurrant Sosemvolt tanár úr és határozottan becsukta maga mögött az ajtót.

- Na, miért nem ülnek a helyükön, mi van ma? Egy-kettő, rendet szeretnék látni.- kiáltotta el magát.

Szinte pillanatok alatt csend lett az osztályban. Judit gyorsan eltette az Ibolyától ellejmolt könyvet, Erzsi befejezte a receptekkel való seftelést, s gyorsan helyreültek. Csak Juc maradt le, aki az egész szünetet végigálmodozta az ablakban, így Sosemvolt tanár úr megérkezését sem vette észre különösebben.

- Kedves Judit, ha megkérhetem, helyet foglalna a kedvemért? – hangzott vészjóslóan a tanári intelem. Attila és Tamás összenéztek: ha Juc megint kihúzza a gyufát, akkor a névsor első fele lesz pellengérre állítva, ők hátradőlhetnek.

Ezúttal azonban Sosemvolt tanár úr elnézőnek mutatkozott. Végignézett az osztályon, majd egy teljesen hihetetlen kérdést engedett el a tavaszi hangulatú levegőben:

- Van valakinek kész házi feladata, esetleg akar valaki önként felelni?

Ilyen a világtörténelemben még nem volt. Természetesen a házi feladata sosem volt kész mindenkinek, de az órák mindig azzal a feltételezéssel indultak, hogy mindenki megírta a házi feladatát. Utána persze néhány tanulóról kiderült, hogy mégsem írta meg, vagy az, hogy az üres füzetből is folyékonyan tud meg nem írt történeteket felolvasni. De hogy Sosemvolt tanár úr eleve azzal a feltételezéssel jöjjön be, hogy nincs mindenkinek házi feladata – na, ez nóvum volt.

A teremben nagy izgés-mozgás kezdődött. Szilvi zavartan egy zacskó kavicsot morzsolgatott a kezei között, ő ezzel szokta „helyettesíteni” a házi feladatot, no de most ezt nyilván nem lehet kész házi feladatként, önként… Na, nem. Jelentkezzen csak más. A kardosabbik Juditnak ilyen problémái nem voltak: ő csak szökőévenként egyszer szokott házit írni, ő aztán biztos nem jelentkezik. Majd az Ibolya…

De ma valahogy nem ment. Ibolya sem keresgélt a dossziéban, Pista is csak csendesen lapított, Attilának sem fújt be a szél házit, szóval valahogy senki nem jelentkezett.

- Ha nem, hát akkor nem. – foglalta össze Sosemvolt tanár úr a helyzetet. - Akkor ismételjünk egy kicsit. – ezzel belemerült az osztálynaplóba.

Pisszenés sem hallatszott, ilyenkor senki nem szerette felhívni magára a figyelmet. Egyszerre csak egy iszonyatos csörömpölés rázta meg a termet.

- Mi ez? Ki volt az? – üvöltött Sosemvolt tanár úr. – Erzsi, maga mit csinál?

- Ó, semmi, csak kicsúszott a serpenyő a padból. – dadogta de genere Arrabona és máris visszatuszkolta az elszabadult jószágot.

- Na jöjjön csak ki, úgyis kevés jegye van. Ki írta a Kőmíves Kelement?

- Nem én voltam, én csak egy para…

- Hát azt tudom, hogy nem maga volt. Mit tud a történetről? Milyen ember volt Kőmíves Kelemen?

- Hát…Kőmíves Kelemen … kora viszonylag elismert építésze, szobrásza és pszichopatológusa volt. Behatóan tanulmányozta a női anatómiát. Nehéz gyermekkora volt, mert egy kőfejtőben fogant, ahol apja a fegyházbüntetését töltötte. Innen ered a kövek iránti szeretete. Nevéhez fűződik a Dévavár-effektus megfejtése…

- Arrabona, maga mellébeszél. Tud idézni a versből?

- Tizenkét töredék összetanakodék/Nagy Mythos világát hogy fölépítenék./Hogy fölépítenék félüveg csimsörért/félüveg csimsörért, félüveg csimborért.

- Mi ez? – hörögte kikerekedett szemekkel Sosemvolt tanár úr. – Üljön le és nyissa ki a szöveggyűjteményt a 179. oldalon. Stephanus, maga mit röhög? Jöjjön ki!

Stephanus kiment a táblához. – Milyen képletet írjak fel? – kérdezte készségesen.

- Adok én magának. Most irodalomóra van, nem matek. Mit tud Arany Jánosról?

- Arany egy tizennégy karátos fragmentum. Szerette a Családi sört, ennek hatása alatt írta a Toldit, a Toldi délutánját és a Toldi estéjét, amiből később a Toldi éjszakáját is megalkották hívei.

- Köszönöm, ebből elég. Nehogy ebből idézzen, mert le leszünk tiltva. Jó, hogy nem a Toldi lányát énekelte meg.

-  Semmi akadálya, íme: Mintha százszorszépről méhe szippant mézet/Messzire szagolván a semmibe nézek/Toldi Miklós lánya úgy lebeg fel nékem/Majd egész csupaszon, hogy vereslik képem.

- Elég! Itt ma mindenki bolondgombát evett? Térjünk át a Velszi bárdokra. Össze tudná foglalni a tartalmát röviden?

- Volt egyszer egy király, neve szerint Edvárd/Kilovagolt Velszbe, egy kis nyalit elvárt/De a bárdok csendben voltak/ellenálltak, nem daloltak/ötszáz bárdnak feje így testétől elvált.

- Aranyt limerickben, rémes ötlet. Véssen be magának egy elégtelent és jövő héten mondja fel a teljes Toldi-trilógiát. Szégyellje magát. De genere Catus, megmenti a helyzetet?

- A macska egy igen lusta állat. Ma csak összefoglalókat tudok elnyervogni.

- Hát legyen. Tegye rendbe a Toldi-trilógiát, mert amit Stephanus művelt, az rémes volt.

- Iggenis. Arany János: Toldi-trilógia. Parasztunk egy malomkővel ölt szemtelen katonát/párbajozott, szerelmes lett, s hó lepi be a szolgát.

- Hát nem állítom, hogy teljes a kép, de a lényeget megfogta. Arról is tud valamit, hogy született a trilógia?

- Nyau, csak vázlatosan. Jó Ilosvaynak egy ötlete vala/Ezzel jó sok árkust teleíra vala/De ezt Arany később elcsaklizta vala/S ebbe jó Selymesünk belehala vala.

- Na, üljön le, maga szerencsétlen. Hogy Arany ellopta volna? Arrabona, maga szerint ki lopta el?

- Ki lopta el? Jaj, azt tudom. Homloka ráncában aznap elment Lenin./Táskájába’ fénykép. Hatalmas száját emberiség feszíti szét./Harsány csönd lesz. Hatalmas ész. Talán ketten vagyunk a tevén??/Lenin mereven fölfelé néz. Most meg én./Mint homlokszobám falán a bajusz. Gondja it’, szóügye it’.

- Nem, nem és nem. Üljön vissza. Szöveggyűjtemény, 216. oldal. Tanulja meg ezt is rendesen az óra végére. Vagy legalábbis rakja sorba a szavakat. Úgy látom, magukkal ma nem lehet bírni. Talán a többiek rendesebben készültek. Most maga, kedves Tamás minek örül ennyire?

- Minap, szeptember elején zsebeltem be kétmilliárdot !

- Ejha, az már igen. Attól megy akkor ilyen jól. Elmondaná részletesebben?

- Hogyne, szívesen. Minap, szeptember elején/ a naptáramba néztem én/S az ígért mára katakárdot/Hogy, kilencven szám szelvenyén/felnyergeltem szárnyas tevém/S ölbe ragadva bridzsibárdot/ - hogy szerencsénk így fogjon pártot - /jót ikszeltünk Kálvin terén:/Fosszuk ki Lottó Ottokárt ott!/ (más kérdés, hogy végül nem én)/zsebeltem be kétmilliárdot!

- Jaj, már megint lóvá tett ezzel a fatrasszal. Na jó, ma megússza a felelést, nehogy magára jöjjön a frajdfrász. Hanem kedves Judit, mit gondol, mi jön most?

- Most új év jön. Koccint a kéményseprő a tetőn. Még a malac is vihogva pezsgőzik.

- Jó, jó ez is lehet egy válasz, de nem erre gondoltam, hanem valami vidámabbra.

- Most éves vihogás tetőz. Újít a malac a koccintáson. Még a kéményseprő is pezsgőzve jön.

- Látom, nem tud elszakadni ettől a gondolatkörtől. Mégis megfogalmazná másképp?

- Most malac pezsgőzés évül. Jön a vihogás az újon. Még a koccintás is tetőzve kéményt seper.

- Maga csak racionálisan keveri a szavakat. nem tudná kicsit szürrealistábbra venni?

- Most kéményseprő koccintás vihog. Pezsgőzik a tető a malacon. Most a jövő is újítva ével.

- Azt hiszem, Judit, magával ma végképp nem boldogulok. Ibolya, maga talán készült. Keressünk egy könnyebb témát. Röviden, Petőfiről, ha kérhetném.

- Persze, az a kedvenc témám. Tehát: Egy gondolat bánt, Istenem/milyen halált szánsz énnekem?/ Virághalált, nem szenvedem/Gyertyahalált, ne adj nekem./Villám sújtson, szélvész jöjjön/Lassú halál ne gyötörjön/Leginkább a csatatéren/folyjék el ifjúi vérem!/Szabadságért, hogy meghaljak/Harci mének tiporjanak/Zászlókkal is gyászoljanak/Közös sírba bocsássanak.

- Hát kedves Ibolya, valóban tömörre sikeredett összefoglaló lett. Éppen csak egy sírfelirat hiányzik a közös sírra.

- De, kedves tanár úr ! Ezen ne múljék: Itt alussza álmát/Petőfi, a Sándor/Barbuzinban párját/ne keresd, te vándor!/Nincs itt virágkötél/Nincsen selyempárna/hitte pedig szegény/hogy az neki járna!

- Na, látom magán ma nem tudok kifogni. De ki ül ott maga mögött? Csak nem Zsuzsa? Tudna csatlakozni a Petőfi-blokkhoz?

- Persze, hogy tudok, én mindig fel vagyok készülve mindenre. Lehet pl. a Négyökrös szekér? Vagy inkább a Négyajtós szekrény?  Nem Pesten történt, amit hallotok./Ott ily regényes dolgok nem történnek./Budai úri társaság tagjai/Kocsmában ültek és ott beszélnek./Két pár gumibot lóg a fogason./A kocsmában sör és dohányfüst fogadott./Az utcán, a sötétben nem messze,/Egy rendőrautó hang nélkül villogott.//Világos éj volt. A hold fenn vala;/Halványan járt a megszakadt felhőkben,/Miként a csöves nő, aki férfinek/Kegyeit keresi a pincében./Díler sellő járt a szomszéd tetőkön./S vett füvektől édes illatot./Az utcán, a sötétben nem messze,/Egy rendőrautó hang nélkül villogott//A társaságban én is ott valék,/S valék szomszédja épen Bécikének,/A társaságnak többi tagjai/Iszogatának és verekedének./Én ámuldoztam, s szóltam Bécikéhez:/"Tetováljunk magunknak billogot?"/Az utcán, a sötétben nem messze,/Egy rendőrautó hang nélkül villogott//"Tetováljunk magunknak billogot?"/Szólék szekrénynyi Bécikéhez./"A billog el fog vezetni majd/A kocsmánknak boldog emlékéhez,/Ha a zsaruk elválasztanak minket."/S tetováltunk magunknak billogot./Az utcán, a sötétben nem messze,/Egy rendőrautó már hangosan vijjogott.

- Hát ez sem éppen a kritikai kiadás volt, de legalább hasonlít. Úgy látom, a memoriterek ma nem mennek. Keressünk valami mesésebbet. Ki ül Szilvi mellett? Csak nem a kedves Janó. Meg sem szólalt ma még, pedig felvázolhatna egy állati karriert.

- Egy állati karriert? Hát azt nem lesz nehéz. Válasszunk egy kisállatot, például egy denevért.

A denevér egy ódon várban/A hátsó fertályban/Lógott a falon/Egy sötét fegyvertárban.//Bár a vár már nem volt más/Mint szedett-vedett kőrakás/A denevérnek épp megfelelő lakás.//Történt ugyanis, hogy a várurak merész őse,/Megóvta az ellenségtől,/hogy az nehogy a falakat szétlője,/Így lett belőle a maradék alakzat bérlője.//Egy későbbi várúr, egy nap, aztán,/A várat elkártyázta kanasztán./És akkor az új tulajdonosban/Fölmerült egy ötlet azon nyomban./Szép üzletet látott az ócska romban,/Beruházott hát az idegenforgalomban.//De ne feledjük a jobb sorsot látott/Címbéli kis jószágot/Ki a fegyvertárban tanyázott.//Nem hitte, hogy vele is megosztják a jó mókát,/Ezért, szépen, összecsomagolta a cókmókját./Ám minden másként történt/Mert fölajánlották, ha akar, önként,/Dolgozzon biztonsági őrként./Majd havi százötvenkétezerért/Leszerződtették a denevért.//Aztán, ahogy az évek teltek/Szép új lakásra is szert tett./Mivel a jól menő vár alatt/Lakóparkot épített a vállalat.

- Megőrülök. Itt mindenkinek elment az esze. Muszáj lesz komolyabb témák felé fordulnunk. Térjünk át Dsida Jenő költészetére. Judit, ha befejezte a bejövetelem óta tartó álmodozását, elszavalná a mára feladott verset?

- Hogyne, csak kicsit még nézem a növényeket az udvaron. Ez segít átértelmezni a költő sorait. Valahogy így: Pillanat felvét, Elekből az élet/Elmegy, aki van,/Aki itt marad, van,//Nevet feled a haladó/A kézbe kéz, ha nincs is haladó.//Néha itt marad az író,/És néha néz, síró,/És néha messze...//Az Örök-szent, szomorú Egy,/Mégis vége, mese//Elmegy, aki van,/Aki itt marad, van.

- Kedves Judit, szinte tökéletes. Maga is odaülhet Arrabona mellé, sorba rakni a szavakat. Maradjunk a komoly témáknál,  Anna. Ugye, tud valamit mesélni Rilkéről?

- Persze. Egy kis bevezetővel kezdem: Testem piciny rímcsupor,/legtöbb szemem brillke -/szempilláján útipor,/betoppant ma Rilke.

- Állj! Ez nem a maga házi feladata. Fogadjunk, hogy a padszomszédja írta. Igaz, Tamás?

- Á, én csak besegítettem a kicsinyítőképzők kiemelése végett. Amúgy ez szinte echte Follinus-mű.

- Kedves Szilvia, maga az utolsó reménységem, mondja már el, mi történik itt magyar óra helyett?

- Erre én is csak egy fatraszban tudok válaszolni: Terítve már a kisasztal,/Mappák teli irattal, malaszttal./A tudós társaság minden tagja eljöve,/Macska szaval fejébe húzott kalappal,/F. Bakosz a polcról haját tépve nyargal./Újra együtt a kompánia sülve-főve./Valamikor kialudt egy villanykörte,/Majd felhangzott az első katakurd kardal./A szomszédból Csöpi tűrte nyögve./Megírám fatrám néhány ügyetlen raggal, szóval/Táskák, agyak, floppyk tömve.

 

 
Viola de genere Exiguum:
A 12. c osztály csöppnyi testamentuma
(Varró Dániel: Kicsinyke testamentum)
I.
A kétezerötödik évben
A búcsú percében megállok
Én, diák a negyedik cében
Ím csöndesen magamba szállok.
A volt "Rudas"-tól ím, megválok
Búcsút mondok volt iskolámnak,
Az órák alatti torpedót
Meghagyom, ím, valaki másnak.

II.
Árva lelkemet bú apasztja,
Állandó rettegésben élek.
Jő ám az érettségi napja,
Irgalmat hiába remélek.
Számot vetek veled hát, élet,
Bár nem hívok jegyzőt és papot,
De ama naptól igen félek:
Írok egy csöpp testamentumot.

III.
Kié a sok karikatúra?
- Osztály falán tanári arcok -
Okítottak vón szépre-jóra
Lelkünkért folytatva a harcot,
Vallva velünk mégis kudarcot,
Kik most a falról néznek le ránk,
- Fizetjük érte most a sarcot -
Vili, a műved dicséri szánk.

IV.
Kire hagyjam sok drága kincsem?
Sok hasznos puskám, padba vésve?
Az intőmet, hogy jóra intsen?
Mert késve jött ez nekem, késve:
Krisztám, tiéd, csak ülj a készbe!
Kié legyen a sok szekunda?
Beírva nincsen! - vetted észre?
Vedd vissza hát, direktor Gyurka!

V.
Kire testáljam ellenőrzőm?
Bizony, hiányzik néhány lapja,
Bár ezeket is híven őrzöm,
Utódom majd ezt is megkapja.
De meg ne nézze ám az apja!
Pár napot magam igazoltam -
Lapjuk kihullott jó pár napja!
Tedd el, Niki, időben szóltam.

VI.
A késéseket kinek adjam?
Igazgatóit kaptam érte...
Olyankor jó soká aludtam...
A letolást, hidd el, megérte!
Pedig az ofő hányszor kérte
Időben jöjjek - ugye, Ágnes?
A késést stopperrel lemérte...
De hát vonzott az ágy, mint mágnes.

VII.
Egerben jót buliztunk volna
Eltűntünk az utolsó szobán...
Volt minden jó ott, fű és vodka
Perdült az üveg - játék okán -.
Tanárok jöttek, jaj, túl korán!
Hát azt a vodkát kinek adnám,
Mi lefolyt a mosdón, ostobán,
Emléke most is fájón hat rám.

VIII.
S használt ofőmmel vajh mi légyen?
Hiúzfül, sasszem, nem sajátja
Puskázni nála szinte szégyen
Hisz olyan vaksi, meg se látja!
A súgó, bár a száját tátja,
Mit se hall ő, oly siket szegény...
A segítségnek semmi gátja,
A felelés itt: kész lányregény!

IX.
Legyen szó versről, máris lelkes,
Elemzést dosztig zúdít rátok,
(Ha meggondoljuk, elég terhes)
De ezzel senkinek sem ártott...
Ilyen bolondot nem találtok,
Bárha az utat sokan róják,
Hisz vele rosszul bíz, nem jártok...
No licitáljatok, ti gólyák,

(Kovács Vili karikatúrája az ofőről)

 

 
Viola de genere Exiguum:

Mindenki másképp csinálja...
 
Van, akit nem várnak, de érkezik
Van, aki óra közben étkezik,
Van, aki kávézik, van, aki teázik,
S közben az osztálynapló szép csendesen elázik.

 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki kémcsővel, van, aki lombikkal,
Van, aki vámpírral, van aki zombikkal,
Van, aki kémikus, és aki borász lett,
Van, aki kirándul és szereti a szép nemet.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki belibben, s az ajtót bevágja
Van, aki leírja, van, aki diktálja
Van, aki képtelen, hogyha géptelen
Van, aki szereti, ha tele van a gépterem.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki egérrel, van, aki anélkül
Van, aki talpon áll, van, aki széken ül,
Van, aki lát minket, van, akit nem látunk,
S van, aki öltönyösként szemléli a világunk
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki vászonban van, aki selyemben
Van, aki nadrágban, van, aki köpenyben
Van, aki sípot hord a nyakába';

S van, aki kardigánban születik a világra.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki kiküld, mielőtt bejönnél,
Van, aki felmászat, mielőtt lejönnél
Van, aki húsz kört futtat a teremben
Közben meg csak egy jó hideg sör jár az eszemben!
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki fölírja, van, aki megoldja
Van, aki felhúzza, van, aki letolja,
A matek óra egy nagy görcsben eltelik.
Ki megszólal, az rögtön kivégeztetik.
 
Mindenki másképp csinálja...
 

Van, aki magyaráz és közben hadonász
Van, akit már ettől is kitör a frász,
Van, aki feleltet, s ki dogát irattat,
Van ki oly unalmasan magyaráz, hogy elaltat.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki Szente és van, aki csalfa,
Van, aki mondja, de a diák nem hallja,
Van, aki Babitscsal, van, aki Mikszáthtal,
Van, aki felállít és leültet egy nagy fával!
 
Mindenki másképp csinálja...

 
Van, aki rekedten, van, aki sipítva,
Van, aki dermedten, van, aki visítva
Van, aki kopácsol, van, aki rikácsol
Van, aki egyszerűen kikerget a világból.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki bringával, s kinek van motorja,
Van, aki gyalogszerrel, loholva
Van, aki Opellel zúg előre,
A diákok ész nélkül futnak előle.
 
Mindenki másképp csinálja...
 
Van, aki tipegve, van, aki topogva,
Van, aki nevetve, van, aki zokogva,
Van, aki keményen, van, aki vigyázva,
Van, aki estére már bent van a diliházba'!
 
Mindenki másképp csinálja...
 
A Rudasban az 1995-ös pedagógusnapra készült csasztuska elemeinek felhasználásával