SZÍNHÁZTÖRTÉNET

Attila d. g. Catus:

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Bizony, régen volt már, hogy új kutatási eredményt tudtam felmutatni a jeles Symposion Társaság számára. Nincs ez másként most sem, hiszen akár hogy is kutattam, kerestem (még a Bethlen téri orr-fül-gégére is belestem!), heted-hét országot bejártam, Szunáravról semmit sem találtam. Giwdullal kicsit szerencsésebb voltam, mert róla legalább kétszer annyit találtam, mint Szunáravról. Pedig a macska, földszintes állat lévén, igen csak alkalmas arra, hogy felleljen olyan dolgokat is, amikhez mások egyszerűen termetüknél fogva nem férnek hozzá. Lám-lám, pusztán matematika az egész, egyszerű egyenes arányosság: minél kisebb az állat, annál kisebb lyukon befér. Ebből következik, hogy sokkal több helyszínt tud megvizsgálni, s több az esélye arra, hogy találjon valamit. Óh, csodálatos matematika! Te, minden tudományok fejedelme! Tessék? Hogy mi? Hogy a macska agya is egyenesen arányos a macska testméretével? Ugyan, badarság! Csak nem képzelik, hogy ez igaz! Mi? Hogy ez matematika? Hagyjuk már ezt a butaságot kérem, a matematika egy hülyeség! Mindenki tudja, hogy a legjobb matematikusok kizárólag eszkimók illetve indiánok. És tetszenek tudni miért? Mert a matematika nem fehér embernek való! Há-há-há! És pláne nem fekete macskáknak!

Térjünk inkább vissza a bevezetőben említett kutatási eredményekhez, mert van ám, még ha nem is sárkányos, de ugyan csak értékes. Természetesen szorgos kutatás eredményeként jutottam ahhoz az anyaghoz, amit most elétek tárok. Nemrég kutattam ugyanis tejföl után a kamrában, s ez a megfeszített munka eredményre vezetett. A polc tetején egyensúlyozva ugyanis megpillantottam egy gyönyörű, csábítóan, kihívóan kacér tejfeles köcsögöt. Egyből, mint a rugó, ugrottam felé, de jaj! Egy szélroham pont az ugrás pillanatában kicsapta a kamra ablakát, leverve ezzel a polcról a köcsögöt, (hüpp-hüpp), én pedig annak rendje és módja szerint felkenődtem az ablaküvegre. Abban a pillanatban a szél elállt, a rugó, ami az ablakkeret és a tok között volt, visszarántotta helyére az ablakot és én a lighthofba zuhantam. Alig bírtam magam után húzni a farkam, nehogy becsípje az ablak. Hatalmasat estem, de szerencsére szokás szerint a talpamra. Kiráztam bundámból a port és körülnéztem. Atya világ, mi mindent dobálnak ki az emberek a lighthof ablakon keresztül! Volt ott minden. Penészes kenyér, egy fél kiló, jókora hal csontváza (ez utóbbi már nincs ott, nyáú), rozsdás konzervdoboz, truttyá ázott moziplakát, egy fél pár arany fülbevaló, végtelen számú wc-papír guriga, és kosz minden mennyiségben.

Érdeklődésemet a moziplakát keltette fel. Érdekes arcú, nagyon szép színésznő mosolygott rajta sejtelmesen. Kibetűztem a film címét: Amelie csodálatos élete. ,,Hm, jó film lehet, ha így kihajították a plakátját!,, gondoltam magamban epésen. Arrébb taszajtottam a plakátot, s mögötte nagyon érdekes dolgot vettem észre: a legalsó téglasor egyik darabja mozgott! Ki lehetett venni! Nosza, kipiszkáltam rögvest és bedugtam a mancsomat. Soká nem kellett tapogatóznom, hogy rájöjjek: egy üreget rejt a tégla, s ebben az üregben valaki jó régen elrejtett egy fa ládikát. ,,Érdekli a fenét,, - gondoltam. ,,Bizonyára régi fényképek lehetnek benne valami bálványozott sportolóról, meg üveggolyó meg ólomkatona. Mit érdekel ez engem, én egy komoly macska vagyok!,, Már-már letettem az üreg további vizsgálatáról, de szerencsére győzött bennem a kutakodási ösztön, és elkezdtem kipiszkálni a dobozt, ami nem ment, mert rövid volt a mancsom. No, de miért is adott farkat az állatnak Bastet? Nosza, bedugtam a farkam a likba, és addig ficeregtem és lökdöstem a dobozt, amíg meg nem született munkám gyümölcse: sikerült kipiszkálnom a ládikát. Azonnal láttam, hogy nem holmi kis kölyök kacatjait rejti, mert egyrészt egyértelmű volt a látvány, no és a szag alapján, hogy a láda több évszázad, de lehet hogy évezred óta hevert az üregben, másrészt a rajta lévő díszítés olyan míves volt, hogy gyereké ez a ládika nem lehetett.

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Régóta kutatjuk már együtt a katakurd kultúrtörténetet, szereztünk már némi tapasztalatot együtt és külön-külön is ezen a téren. E tapasztalat birtokában jelentettem ki akkor és állítom most is: a kikotort láda a katakurd kultúrtörténet egyik igen nagy jelentőségű tárgyi bizonyítéka volt! A doboz oldalára ugyanis jól felismerhetően két pemmikán volt faragva. Igen jellegzetes pózban voltak ábrázolva: nyakukat keresztezve dugták egymáshoz (mint a lovak vagy a zsiráfok szokták), és a másik teste fölött tartva fejüket néztek a doboz oldaláról a bámészkodóra, vagyis hát rám. Igen érdekesen volt kifaragva a mimikájuk: egyikük, mintha nevetett volna igencsak valamin, a másik pemmikán ,,arckifejezése,, pedig borús, szomorú volt. Nem kellett sokáig törnöm az agyamat, hogy rájöjjek: hasonló szimbólum látható ma színházaink bejárata felett, csak nem pemmikánok, hanem álarcok bámulnak le ránk. Ej, de érdekes! – nyávogtam. Minő hasonlóság! De nem akartam azonnal – mert esetleg helytelenül teszem – végleges következtetést levonni, így hát türtőztettem magam, és kinyitottam a ládát.

Nagyon érdekes dolgokat találtam a dobozban. Természetesen egy teleírt tekercset (valljuk be, ez várható volt), valamint egy igen furcsa tárgyat. Ez az érdekes dolog több darabból állt, mint a szimbola. De itt nem kellett a kapcát rátekerni a dobozra, mivel nem volt kapca, és fújni se látszott ésszerűnek. A tárgy fődarabjának egy mai gázgyújtó gyufa dobozához volt hasonlatos és mérete is kb. azonos volt azzal. De fiók nem volt benne, csak a ,,fiókos,, oldalán volt egy nyílás. A skatulya tetején egy alig látható nyílást fedeztem fel. Óh, az én csodálatos macskaszemeim! A legapróbb dolgot is azonnal észreveszik! Vagy mégsem? Mert hogy azt a kis tűhegyes vacakot meg nem vettem észre, amibe beleültem, miközben a dobozt vizsgálgattam. Miután kiordítottam magam – természetesen fokozott elővigyázatossági szabályok bevezetését követően – tovább vizsgálgattam a furcsa tárgyat. Felfedeztem, hogy a réssel szemközti oldalán parányira kilóg valami belőle. Nosza, tüstént megnyomtam, mire a résen egy fura valami esett ki rögvest. Egy szabályos kör alakú hártya volt, pálcika-keretre feszítve, közepén lyukkal. ,,Mi a manó ez?,, - morfondíroztam. Azzal tisztában voltam, hogy ez egy nagy fontosságú lelet, de hogy mire való? – fogalmam sem volt. Óvatosan félre tettem hát és a tekercset kezdtem el vizsgálni. Első látásra felismertem, hogy katakurd írással vetették a tekercsre a szöveget. (Kedves Barátnéim és Barátaim! Tudom, hogy a katakurd írásjelekkel még nem foglalkoztunk, de én most ösztönösen felismertem és megfejtettem írásukat. De erről majd egy másik alkalommal szólok.) Mohón olvasni kezdtem az írást. Később úgy döntöttem, hogy a ládikát tartalmával együtt felcsempészem vackomra, hogy biztonságos körülmények között tanulmányozhassam tovább. Vackomon - miután pótoltam a törött tejfeles köcsögöt egy másikkal -

nekiláttam és lefordítottam a tekercs szövegét, amit most nagy örömmel bocsátok a jeles Symposion Társaság tagjai elé.

ŐTTEKSZÉNÍSZ:

KIS KATAKURD SZíNHÁZTÖRTÉNET

Én, Őttekszénísz, azt gondolván, hogy utódainkra maradjon az a tudás, mit utódaink eleji megszerzének és bírának, és érezvén azon kötöttséget, hogy e tudást mi elődök átadjuk utódainknak – teszem ezen írást. Halljátok, derék ifjak, kik nekünk, előditeknek utódi valátok, és cselekedjetek ezen írásnak szavai szerint figyelmesen, hogy méltó utódi lehessetek eleiteknek, kiknek ti leányai és fiai vagytok. Vagy nem így szól hozzátok az írás? Bizony mondom néktek, eddig semmi egyébről nem írtam, ideje hát, hogy a lényegre térjek, hogy az ősöknek utódi ne felesleges olvasással töltsék idejüket, de hasznos intelmek elsajátításával. Ezért nekünk, kik bölcs eleik valánk ez gyönyerő utódnemzedéknek, nekünk kell erőst jól szólanunk, hogy ifjaink, kik nekünk, ősöknek utódink levének, okuljanak szavunkból szépen.

Halljátok tehát:

Őttekszénísz vagyok. Egyéb nevem nem érdekes. Sokan valánk mi őttekszéníszek, de nem elegen! Mi vagyunk hívatottak a szertartások elvégzésére, a jelenségek bemutatására, a közönség nevettetésére agy kámpicsorításra bírására, s nem a mások, kik annak vallják magokat, mint példának okáért a rőtamák. Ezek nem veendők komolyan, igazi murtáeht nem is foglalkoztatja őket, mert tanulás nélkül nem lehet belőlük igazi szévűmnísz, ami pedig minden odaadó őttekszénísz célja.

Néhány szót a valódi célról, ami nélkül igazi őttekszénísz nem is létezhet:

Az őttekszénísz végső célja a szévűmnísszé válás. Ennek érdekében az őttekszénísz bármit hajlandó megtenni, tekintet nélkül bármire és bárkire – legyen az egy másik őttekszénísz akár.

Némi magyarázatra szorul a szévűmnísz kifejezés.

A szó kettős értelmű, mint Dionysos neve. Amint jelenti a név egyrészt az istenséget, úgy jelenti a szakmai legmagasabb minőséget a szévűmnísz, de egyben jelenti a szakmai legmagasabb kategória megnevezését is, amint a dionysos hangsor is jelenti másodsorban a diónyűvekből készített szószt is.

Vagy tán egyéb esetekben nem jelentkezik ez a kettősség? Dehogynem. Vegyük például Bachus nevét. A hangsor szintén elsődlegesen egy istenség nevére utal, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kiváló zeneszerzőnek pont húsz gyermeke volt. Vagy vegyük a bachanáliákat… Ugye, egyrészt hatalmas, pajzán ünnepséget jelöl a szó, másrészt pedig … le sem merem írni a másik jelentést. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy a szévűmnísz kifejezés kettős értelmet hordoz. És ez a kettősség jelenik meg céhünknek, a csapirok céhének jelvényében is, amit két (egy síró és egy nevető) pemmikán szimbolizál. A commedia és a tragyődia jelképei ők.

A SZíNHÁZI SZERVEZET FELÉPíTÉSE KATAKURDISZTÁNBAN

Az arra alkalmas színi játszó helyszíneken (ezek legyenek bár a szabad égnek alatta, akár bármely módon fedettek) játszó társulatok élén a mindenkori rotkerid áll. Ő oszt szerepet és gázsit a sokféle játszók között, akiket egy szóval széníszeknek nevezünk. A széníszek egy céhbe, az un. csapirok céhébe tömörülnek. Ebben a céhben az alábbi felosztás (kasztrendszer) van érvényben:

öttekszéníszek (mint én is)

gyeszéníszek (őket nem szeretjük, hogy miért? majd később.)

szévűmníszek. (róluk már volt szó)

Kaszton kívüliek a rőtamák, őket sem a céh nem veszi be, és a murtáehtek sem alkalmazzák őket, csak nagyon ritkán és akkor is csak néma statiszta szerepre. Általános vélemény szerint a rőtamák snáttelidek, de az igazat megvallva a céhen belül, a murtáehtekben is rengeteg a snáttelid, de nekik igazolásuk van arról, hogy széníszek, tehát a snáttelid kifejezés így rájuk nézve sértő.

Egyes vélemények szerint a csapirok céhe és az általuk alkotott mai katakurd színházi rendszer a rőtamákból verbuválódott széníszrodnávokból fejlődött ki, de ennek egyrészt nincsenek írásos bizonyítékai, másrészt, ha lennének, akkor is épeszű őttekszénísz akkor sem gondolhatja ezt igaznak. Iszen hogyan is adhatták a rőtamák a hozzáértés akár fikarcnyi tanújelét is tenger okulás és milljom tapasztalatok hiányában? Erre csakis kitanított és vizsgázott, finomjátékú szévűmnísz képes, mint például az őttekszénísz . A fenti vélemény tehát láthatjuk, alapjaiban hamis, nonszensz elképzelés, igazi, magára valamit is adó színháztörténész nem veheti komolyan a feltételezést, így én sem teszem.

A SZÍNHÁZAK (MURTÁEHTEK) FOGALMA, FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

Amint az előző fejezetben már érintettem, egy-egy, külön játszóhellyel rendelkező, rotkerid által vezetett, széníszekből álló társulatot nevezünk murtáehtnek. A rotkerid nem ritkán a széníszek közül kerül ki. Ilyenkor őt a többiek még jobban utálják, de természetesen ezt senki sem mutatja ki. A rotkeridek a legritkábban nők. A katakurd színháztörténet egyetlen ilyen esetet sem ismer, az egyetemes színháztörténet is csak egyedi eseteket jegyez. (Pl.: Arianne Mnouschkine vezette A Nap Színháza ((de pl. Malgot István vezette A Hold Színháza!!!)), vagy Galgóczy Judit regnálása a Miskolci Nemzeti Színházban az 1980-as évek végén.

A rotkerid állítja össze a műsortervet, ő oszt szerepet, amiket aztán a murtáeht tagjai, a széníszek adnak elő. A szereposztásnál valami ősi átok következtében, egy merev szokásjog alapján a jó szerepeket a gyeszéníszek és főleg a szévűmníszek kapják. Ennek az antidemokratikus állapotnak a felszámolása minden őttekszénísz érdeke és célja. A cél elérése érdekében minden eszköz bevethető. A szereposztási harcban a hölgy őttekszénísz kollégák (a fentebb írtak alapján) előnyt élveznek a rotkeridnél férfi őttekszénísz társaikkal szemben. (Persze vannak kivételek a hölgyek körében is, akik azonos elbírálás alá esnek férfi kollégáikkal, de nekik vigaszt nyújt, hogy az összes boszorkány és vasorrú bába szerep az övék.)

A férfi őttekszéníszek ötletgazdasága páratlan a szereposztási időszakban. Általában ilyenkor sokkal ötletesebbek, mint a próbákon vagy az előadásokon. A színháztörténet ismer olyan esetet, hogy X szévűmníszt néhány nappal a szereposztás előtt hirtelen mindenki kerülni kezdte a murtáehtben. Helyzete teljesen ellehetetlenült, senki sem állt vele szóba. X végül kiderítette, hogy Y őttekszénísz (aki karakterben hozzá hasonló volt) elterjesztette róla, miszerint ő AIDS beteg és fertőz. X erre már csak a szereposztás előtti napon jött rá, amikor már késő volt arra, hogy tisztára mossa magát. Tudta, hogy elesett a szereptől, meg sem kísérelte magát tisztázni. Annyi ideje maradt csupán, hogy elterjesztette a pletykát, hogy a fertőzést Y őttekszénísztől kapta, így végül a szerepet egyikük sem kapta meg. A rotkerid vendéget hívott a szerepre, aki dupla gázsiért feleannyira sem volt jó, mint akár X akár Y lett volna.

Valamire való őttekszénísz , ha nem is olyan ügyes, mint az említett példában Y volt, a szereposztás után legalább is bosszút áll, hogy jelezze, hogy ő van és dolgozik, és még korántsem lehet őt leírni. E bosszú legklasszikusabb módja a takarás. Előadás közben néma, nyúlfarknyi kis szerepében az őttekszénísz hirtelen a gyeszénísz vagy a szévűmnísz elé áll és nem megy el előle és takar és takar és takar.A színháztörténet megörökítette a leghíresebb takaró őttekszénísz nevét. Izökrásnak hívták. Pályája során 47.819 takarását jegyezték fel az ügyelők.

A gyeszéníszek:

Átmenetet képező szénísz a szévűmnísz és az őttekszénísz között. A szévűmníszek lenézik őket iskolázatlanságuk miatt, az őttekszéníszek utálják őket túlképzettségük miatt. Rémes fajta, lefelé tapos, felfelé nyal. Némelyikükből nagysokára szévűmnísz lesz, attól kezdve fáraói mosollyal arcán jár-kel a murtáehtben, tudomást sem véve a gyeszéníszekről és az őttekszéníszekről.

A darabok:

Eleinte általában a katakurd mitológia illetve a katakurd történelem tárgyából merített históriákból válogattak. E történeteket aztán hivatásos grutamardok írták át párbeszédes, játszható formába, de gyakran a grutamardok egyben széníszek is voltak, illetve nem egyszer maga a rotkerid volt a grutamard. Később a társadalmi vonatkozású történetek kezdték kiszorítani a vallásos, illetve historikus témákat. Ezeket is még a grutamardok írták, de ezeknek már nagy jelentőségük, hogy valóságos, megtörtént eseteket dolgoztak fel dialógusokban. Ekkor jelent meg egy új drámai műfaj, a pemmikánjáték. (A szakirodalomban később Das Pemmikanische Spielen néven lesz ismert), mely darabok a pemmikánfogat-hajtó versenyek történéseit dolgozzák fel. A grutamardok versenyeztek egymással, hogy ki ír jobb pemmikánjátékot egy adott fogathajtó verseny kapcsán, így a pemmikánverseny kifejezés is ugyanúgy kétértelmű, mint a szévűmnísz vagy a bachanáliák. (l. ott.) Vagyis a pemmikánverseny kifejezés jelenti egyrészt a fogathajtó versenyt, másrészt a grutamardok küzdelmét. Ez a korszak nagy mértékben hozzájárult a katakurd irodalom kifejlődéséhez, hiszen innentől számos grutamard kezdett önállót alkotni, s teremtettek így új műnemeket és műfajokat. A grutamardokból fejlődtek ki az első igazi írók. A katakurd színháztörténet 2197 pemmikánjátékról tud eddigi írásos említések alapján, de ezekből egyelőre sajnos még egyet sem találtak meg de természetesen gőzerővel folyik az ilyen irányú kutatás.

Ide tartozik még, hogy a pemmikánversenyekre vezethető vissza a katakurd színház szimbolikus emblémája, a két, egymást nyakban keresztező, síró-nevető pemmikán is. Könnyen belátható, hogy egy pemmikánversenynek vannak nevető győztesei és síró vesztesei is.

A KATAKURD SZíNHÁZ A NYELVÚJíTÁS KORÁBAN

Katakurd nyelvújítói mozgalom:

A nyelv megtisztítására irányuló mozgalom katakurdisztánban, a bagamér iga alóli felszabadulás utáni évtizedekből. Mivel a bagamér uralom alatt a katakurd nyelv meglehetősen bagamerizálódott, a nemzet hű polgárai, neves emberek, tudósok, nyelvészek, civil szervezetek erősen szorgalmazták a nyelv megtisztítását, megújítását. Ennek érdekében javasolták, hogy a szókincs minden szavából egy betűpermutáció után alkossanak új, eredetinek elfogadott katakurd szavakat, kifejezéseket.

Színházi vonatkozás:

A MURTÁEHT szó a nyelvújítás során a TEHÁTRUM hangsorban nyerte el végleges alakját. Az őttekszéníszek egy csoportja hivatkozva a nagy Ham lett származású grutamardra, érvényt akart szerezni Ham híres tételének. (Ham lett származású grutamardot a szakmában csak Sonkádinak hívta mindenki, de ne tévesszen ez meg senkit, ez a Sonkádi nem azonos a kitűnő mítoszalkotó, nyelvész és historikus, J.R.R. Tolkien Sonkádi Egyed gazdájával.) Ő egy másik Sonkádi, aki eredetileg Ham, lett származású grutamard, akinek van egy tétele, melynek az őttekszéníszek egy szigorú csoportja érvényt akar szerezni minden áron. Ez a tétel a következő:

,,Illeszd a cselekvényt a szóhoz, a szót a cselekvényhez!,,

Nos, a tétel ételmében, a TEHÁTRUMBAN ezek az ortodox őttekszéníszek rumivó versenyeket rendeztek, Oly mértékben próbáltak érvényt szerezni Sonkádi tételének, hogy ez az időszak a katakurd színjátszásnak majdnem a végét jelentette. A megmentő XIII. Vízivó (Borjúpofájú) Józan Szelám volt, aki halálbüntetés terhe mellett megtiltotta a rumivást a színházakban próbák és előadások alatt és között.

Látható, hogy az idő múlásával a katakurd színházművészet rohamosan fejlődött. Munkámat itt be is fejezem, azzal az intő szóval, hogy az utódok, kik majd eleik leendenek kései utódinknak, kiknek mi őseik valánk, jegyezzék fel a katakurd színház történetét híven, hogy utódik, a mi kései utódink is méltó képet kapjanak eleik színi szokásairól, s hogy ők is kötelességszerűen adják tovább az eleiktől kapott tudást saját tapasztalataikkal kiegészítve utódiknak, kiknek mi velük együtt ősei valánk.

APPENDIX

Jelen munkámban a pemmikánversenyekről szóló fejezetében azt írtam, hogy a 2197 pemmikánjátékból egy sem maradt fent. Nos, kétségeim vannak, de bizonyosságom nincs. T.i. az anyaggyűjtés során egy, majd egy kései évezredben megjelenő folyóirat akadt a kezembe, az Ínyesinas 7. folyamának Rebec havi száma. Már majdnem a fidibusz-sorsra várók közé hajítottam amikor megakadt a szemem egy íráson, amit egy szuszra végig olvastam. Ez egy kiváló katakurd szerző, bizonyos Sunaphets Tsilotrab darabja volt, címe: Nietsnie Katakurdában avagy kié ez a rothadt pemmikán? Témáját tekintve ez az egyfelvonásos gyöngyszem sorolható a (legújabb keletű) mitológiai tárgyú darabok közé. Azért a legújabbak sorába, mert bár különbözö gasztronómiai, állattartási és lakáshasznosítási népszokásokat taglal, alapvetően a témája a pemmikánüldözés, ami a pemmikánversenyek alapja. (Ugye az elöl lévő pemmikánt üldözi a többi.)

Mivel én, Őttekszénísz nem csak őttekszénísz vagyok, de grutamard is - bízván abban, hogy a remek szerző, Sunaphets Tsilotrab nem ellenzi és beleegyezését adja munkámhoz – a művet monodrámává írtam át, abban a reményben, hogy ezzel majd két esztendő multával sikeres vizsgát tehetek, és akkor én is gyeszénísz leszek már végre, egészen addig, amíg szévűmnísszé nem válok. Akkor aztán majd én is mosolygok két istennő között, mint most a Keopsz.

A darabhoz remek jó barátom, D. Yolfknip írt zenét, amit kérésemre nofamargon rögzített. Színháztörténeti munkámhoz ezt illesztem. Bhagha áldása legyen az olvasón.

Őttekszénísz

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Gondolhatjátok, a lélegzetem is elakadt, amíg fordítottam a szöveget. És most már azt is tudom, hogy mi a manó az a furcsa tárgy! Noside találmánya, egy nofamarg! Azonnal fogtam a korong alakú hártyát és visszadugtam a résbe. Nagy sziszegések közepette kihúztam a fenekemből a tűt és a doboz tetején lévő kicsiny lyukba dugtam. És láss illetve hallj csodát! Hallhatóvá vált a régi egyfelvonásos zenéje, amit a jó öreg David vagy Daniel Yolfknip írt a darabhoz, Öttekszénísz kérésére. Természetesen azonnal magnóra vettem. Mire végeztem, halálosan elfáradtam, és a tejföl is elfogyott a fejemen lévő köcsögből. Mély álomba zuhantam. Mikor reggel felébredtem, rémülten láttam, hogy a tekercs, a nofamarg és a ládika is eltűnt. Szerencsére a kazetta és a fordítás hiánytalanul megvolt.

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Engedjétek meg nekem, hogy Sunaphets Tsilotrab egyfelvonásosát Őttekszénísz átdolgozásában most ne felolvassam, (az Értesítőben úgyis elolvashatja majd mindenki), hanem előadjam Nektek saját rendezésemben, hiszen bennem is van ,,csapir,, vér! Őszintén remélem, hogy kolléga Őttekszénísz azóta már úgy vigyorog, mint egy piramisnyi fáraó.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.

Attila d.g. Catus

 

Sunaphets Tsilotrab

Nietsnie Katakurdában avagy kié ez a rothadt pemmikán?

Monodráma arról, hogy a komoly tudományos kutatások milyen kis apró melléktermékeket eredményeznek

Öttekszénísz átdolgozása

A szín majdnem teljesen sötét. A nagyon halvány derengésben csak nehezen vehető ki, hogy a színpad közepén egy asztal van, melyre fejét lehajtva mélyen alszik Nietsnie. Az asztalon egy gyertya és egy doboz gyufa van, valamint töméntelen mennyiségű jegyzet, szanaszét szórva, mindegyik kizárólag négyzethálós papíron. Nietsnie horkolása hallatszik. Először halkan, majd egyre erőteljesebben. Mikor már fortissimóban hallatszik, indul halkan a zene, mely felerősödve elnyomja a horkolást és a pemmikán éktelen sikoltozásában csúcsosodik ki. Zene vége.

Nietsnie: (felébred) Kié ez a rothadt pemmikán? (Szemeit dörgöli, meggyújtja a gyertyát. fény.) Kié ez a rothadt pemmikán? Na lássuk csak …. (matatni kezd a feljegyzései között) e… e… e… hm. Iggen, igen. Sok kis négyzet, nagyrészt üres. S amiben van valami, azok közt sincs összefüggés. C… c… c… ccc. Nna, lássuk csak. Ennyit a tudósi hiúságról. Éppen Heimerrel beszélgettem, amikor telefonált Leó, hogy szilárd elhatározása megfejteni a híres katakurd pemmikánfeladványt. Na, ezzel egy láncreakciót indított el. Én persze hiúsági kérdést csináltam belőle, hogy én fejtsem meg elsőként Ó, tudósi hiúság! Hogy törött volna el a Teller lába, mikor idejöttem!

Na mindegy már. Koncentráljunk a feladatra. M… m…m… eggen. Ez egyenlő … de nem! Mert a lorói csimbort iszik! No, igya csak. De hogy a zöld ház tulajdonosa mit szeret azon a bűzös folyadékon?!? Oligúria! Fúj! Hánynom kell ettől az egésztől. E… E…E…(öklendezik) Mennyi üres négyzet! A fenébe! Ja igen! A mirzaevőnek akazsuja van! Ezt be is írom gyorsan a négyzetbe és akkor az egész egyenlő … m…m… m… megint nem jó. C…c…c… hát persze, mert rossz négyzetbe írtam! No, most lesz egyenlő! Eggeeeeeen… e…eee… egyenlő…. még szerencse, hogy mindenre emlékszem! Ej, de nagy a pofád, Nietsnie! De az biztos, hogy a bájzlievő a sárga házban lakik és a szomszédjának posadája van. Hehehe! Beírom a négyzetbe és egyenlő lesz! Hihihi! Jaj! C..c…c… csak azt felejtettem el, amit délután hallottam. De mit is? M…m…m….megvan! Hogy a prazemevő szomszédja würmösboros üveget vágott a pemmikánhoz! És hogy a másik szomszédja meg kvaggát tart! Ahelyett hogy szeretőt tartana. Hihihi! A lotyói kráter! Na, vissza! Beírni! így jó. Eggen. Csak azt nem tudom még, hogy kié az a rothadt pemmikán? És ez a négyzet üres! A négyzet! C…c…c..! Ja, de a havárnak ogivája van! Ezt is beírni! És akkor egyenlő, egyenlő, nem egyenlő! A fene egye meg! C…c…c…! Ez még mindig mindig nem elég! De már egészen kevés információ is segíteni fog! A mordenti a kék mellett lakik, elöl. Aha, tehát… e… e…egyenlő…e… s ez egyenlő mmmm… mmm.. c …c …c… ez a négyzet üres! Ja, tudom már! A piros ház lakója rebeci, Ő vitte a kelátinak a jerglit! Akkor viszont ez így e… e… e… egyenlő …m…m…m… c…c… és akkor ebbe a négyzetbe mi a francot írjak? He?

(A darab elején hallott zene újra szól)

Nietsnie: Na mégegyszer. (Össze-vissza lapozgat, közben mormog) E…e.. egyenlő …mmm…mmm..c.c.c.négyzet, (ezt sokszor elismételgeti, végül megvilágosodott arccal)

Nietsnie: Heuréka! e=mc négyzet! e=mc négyzet!

(ezt mindaddig ismételgeti extázisban, amíg a pemmikán visítása meg nem szólal. A visítás utáni csöndben)

Nietsnie: De kié az a rothadt pemmikán?

sötét

 

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Alulírott én, a dr. Stű Rudolf baráti Kör tagja kijelentem, hogy a múlt (illetve most már helyesebben a múlt előtti) symposionon általam előadott "Nietsnie Katakurdában, avagy kié ez a rothadt pemmikán" című előadással sem formai, sem tartalmi okokból, sem szakmai szempontból nem tudok azonosulni, következésképen magától az eseménytől elhatárolódom és ezennel töredelmes önkritikát gyakorolok.

Ezzel egyidejűleg elismerem, hogy tettemet az imperialista bagamér erők hatására beszervezés következtében követtem el. Következésképen arra a következtetésre jutottam, hogy nem követtem az ész valamint a bagaméri katakurd nagykövet parancsát, hanem követeltem az imperialista bagamér erők által vesztegetési célzattal amúgy is eleve felajánlott nem kevesebb, mint 3, azaz három tubus bagarolt, melynek színét magam választhattam meg. Talán enyhíti súlyos bűnömet, hogy lelkem árnyalatához hasonló színt, a feketét választottam. Az íly csalárdul megszerzett jelentős anyagi előnyt képező bagarolt, hogy tettemet leplezzem és a corpus delictit eltüntessem, azonnal felkentem cipőimre. Ekkor még felkentnek éreztem magam, nem láttam át bűnös cselekedetem súlyos voltát.

"Felkenetésem" után találkozóm volt a kenti herceggel. A kenetteljes hangulatú beszélgetés - mialatt a herceg végig Kentet szívott - rádöbbentett cselekedetem bűnös voltára. (Határozottam kijelentem, hogy cselekedetem bűnös volta nem keverendő össze Alessandro Volta fizikus személyével! Neki az egészhez semmi köze, és különben is, már régen meghalt.)

Miután a hercegi audiencia teljes mértékben meggyőzött cselekedetem szörnyű mivoltáról (Mi volt, mi volt? Mondtam már, hogy fizikus!), tettemet mélyen megbántam. Mert rájöttem, hogy kérhettem volna öt tubussal is a bagarolból.

A fentiek fényében kijelentem, hogy - bár ez nem állott szándékomban - az általam előadott fércmű alkalmat ad az egység bomlasztására, és a fejek megzavarására.

Ezzel egyidejűleg elismerem, hogy előadásom kimerítette mind az esztétikai, mind az ideológiai környezetszennyezés fogalmát.

Szándékomban áll önkritikámat a Kritikai lapokban is közzétenni, így belátható, hogy az önkritika gyakorlását gyakorolnom kell. Mégsem gyakorló célzattal gyakorolok jelen önkritika gyakorlásomon belül önkritikát, hanem egy újabb bűnöm elkövetéséről szeretném most kíméletlenül lerántani a leplet. "Hulljon le a pel!" - mondá az adoma szerint a nagy uralkodó, és én nem tehetek mást, mint megvallom súlyos bűnömet, mint szeppuku előtt a bűnös szamuráj. (Mivel nem szeretném amúgy is megbocsáthatatlan bűneimet tovább halmozni, sietek leszögezni, szeppukut említettem az imént, nem pedig szép pukit. Ez teljesen más irányba terelné a bűneim után szaglászókat és én nem szeretném őket félrevezetni.)

Újabb bűnöm tehát: néhány sorral feljebb az általam előadott darabot fércműnek neveztem. Sietve kijelentem: Sunaphets Tsilotrab darabjának fénylő csillogását még Öttekszénisz átigazítása sem csorbította szemernyit sem, pusztán az én előadásom kelti azt az érzetet a tisztelt nézőben, hogy a darab fércmű.

Az a tény, hogy társadalmunk egy kiválóságának művét én, alantas aprólék, fércművé aljasítottam, bűnömnek csak egyik része. Ugyanilyen súlyos a bűnöm tettem ideológiai vonatkozásában is. Hiszen, ha ezen ármányt nem ideológiai, hanem odaológiai vonatkozásban követem el, akkor a rémséges eredmény, a fejek megzavarása odaát következik be, nem ideát. Ezt az ideát viszont nem tettem magamévá (hogy kiket tettem azzá, az egy másik fórumon történő önkritika-gyakorlás tárgya), így viszont a fejek ideát zavarodtak össze. (Thomas Mann most jókat röhöghet a markába.) Hogy tettem következtében így összezavarodtak, elcserélődtek a fejek - nos belátom, ez az oka jelen társadalmunk rossz politikai döntéseinek, emiatt emelkedik a munkanélküliség, tettem pillanatától datálható az erkölcsi züllés, én vagyok az oka, hogy jelenleg utolsó helyen áll a bajnokságban a Ferencváros (László Csabát semmi esetre sem érheti a vád árnyéka sem, hiszen neki pénzügyminiszter is volt a névrokona s együtt reggeliztek az egyik mértékadó bulvárlap szerint Mikszáth Kálmánnal is), s a kormány - bár szándékai homlokegyenest eltérőek - mégis gyalázatosságom miatt képtelen csökkenteni az üzemanyagok jövedéki adóját.

Mindezeket átláttam, és levontam a következtetést. Sorsom csakis a névtelen megsemmisülés lehet. Ezt követeli a becsület, a haza és a Katakurd Nőtanács feminin-frigido szekciójának pro-statuált* kollégiuma. Mindezek tudatában, hogy utoljára még használhassak a köz javára, engedtessék meg nekem, hogy egy ősi, keleti öngyilkossági szertartást ismertessek meg a Tisztelt Sympozion Társaság jeles tagjaival, és utána ezzel a módszerrel múlhassak ki - megérdemelten - ebből a világból, melynek még keserveit sem érdemlem ezek után, nemhogy örömeit.

A módszerről már tettem említést, ez a szép puki. Jaj, bocsánat, a szeppuku. Engedtessék meg nekem hát, hogy egy autentikus forrásból, a Mi micsoda sorozat Szamurájok című kötetéből ismertessem a végrehajtás menetét és utána azt a ti segítségetekkel a gyakorlatban is bemutathassam.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.

*Pro-statuált: halálos ítéletet tárgyalás előtt anyagi ellenszolgáltatás fejében bájosan hozó és végrehajtó személy. Bacsó Péter A tanú c. filmjében sokan szerepeltek közülük.