A katakurd sport világa

Elisabeth de genere Arrabona:

Sportversenyek a régi Katakurdisztánban

Az elmúlt hetek sokak számára a sport jegyében teltek el. Egyes lelkes kutatók, azonban nem elégedtek meg azzal, hogy nyomon kövessék az eseményeket, hanem szorgalmasan kutattak a prákriti könyvtár pincéiben, hátha nyomát lelik a görög olimpiához hasonló katakurd sport hagyományoknak. S a kutatás nem bizonyult hiábavalónak: a feljegyzés valószínűleg Eskhatostól származik, aki, mint tudjuk az Askhelon völgyből származott, s neki köszönhetjük, hogy tudomásunk van, eme korai civilizációról. Az elfogulatlan, tárgyilagos leírás napra pontosan leírja a játékok menetét. Úgy gondoljuk, hogy az írás szerzőjének több játékot is volt szerencséje végignézni. A prákriti könyvtár szigorú biztonsági intézkedései miatt sajnos az írásművet nem sikerült elhozni, de megpróbáltam minél alaposabb jegyzeteket készíteni róla. Íme!

A játékokat a katakurdok szent helyén, Zwenn utolsó köhögésének helyszínén, a Miguoson tartották. A játékok idején szigorúan tilos volt az oliguria és a lakkolit. A játékok időtartama nem volt szabályozva, addig tartottak, amíg el nem jött a posada. Az ünnepséget Bhaga kései szolgája szivárványszínű klokéköntösben nyitotta meg, majd rögtön ezután a rebec ünnepélyes levágása következett. A prolepszist követte az előkészület a versenyekre, a versenyzők eskütétele majd a meluzinok versenye következett. Nekik a versenyek folyamán igen fontos szerepük volt, nem lévén még a stadionokban hangosítás. A leghangosabb meluzinok abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ők voltak a kikiáltók a kvaccsmérkőzéseken. Itt ugyanis nem csak abban állt a szerepük, hogy a közönséget tájékoztassák a pályán történtekről, hanem a játékosok mozgását is közvetve ők irányították, hiszen a játékosok az eltévedt kvaccslabdák miatt a szemükbe folyó tejszínhabtól nem igazán láttak. Az első nap a közös omasusszal fejeződött be.

A második napon rendezték a pemmikánhajtó versenyeket. Először a négyesfogatok versenyét tartották meg, ez volt a négy két évnél fiatalabb pemmikán által húzott kétkerekű alkalmatosságok viadala. A táv négyszáz, nyolcszáz és ezeregyszáztizenegy szeriméteres volt. A kettősfogatok versenyén két évnél idősebb pemmikánokkal lehetett résztvenni. Itt a legrövidebb táv ezeregyszáztizenegy szeriméter volt, de nagy érdeklődés kísérte a Pislák és Olma között folyó hosszútávhajtást is. Az amúgy is színpompás állatokat gyönyörű pemmikán-szerszámokkal ékesítették.

A másik, nem kis ügyességet igénylő sportágat, a kvangázást is ezen a napon rendezték. A közönség kedvence a feljegyzések szerint a kvangaváltó volt. A leírás megőrizte számunkra ennek az izgalmas sportnak a szabályait: egy játékos hét kvangával indult, ezeket 77 szeriméterenként állították le. A versenyzőknek kvangától kvangáig kellett kvangázniuk, úgy hogy menetközben ugrottak át egyik állatról a másikra. Bizony gyakran előfordult, hogy a táv végén ácsorgó kvangák elunták a várakozást és az odavágtázó versenyző hűlt helyüket találta. Ez természetesen a kiesést jelentette számára.

A következő napok versenyei során már csak a pentatőrben volt kvangázás, a többi sportágban nem szerepeltek állatok. A prákriti könyvtár feljegyzése szerint még egy összetett játék volt a Miguia játékok során, a triőr, ami akromatin ugrásból, szinkron köhögésből és háromkerekűzésből állt. A pentatőr nem más, mint még két próbával kiegészített triőr, az egyik a már említett kvangázás, a másik a vapotron. Ez utóbbi, mint ismeretes a mai párbajtőr elődjének tekinthető.

A miguosi öböl kitűnő helyszínt kínált az úszáshoz, a hirtelen mélyülő, jéghideg tengervízben a győzelmet nem az szerezte meg, aki a leggyorsabb volt, hanem az, akinek a leghosszabb idő alatt sikerült végig evickélnie a távot. A krónikás itt említést tesz egy sportolóról, aki különösen szép eredményt ért el a százszeriméteres úszásban. Ideje 24 pislantás volt, ami mai mértékegységre átszámítva körülbelül 1:52.72 sec-ot jelent. A beszámoló szerint társai már meg is száradtak, de ő még mindig a vízben evickélt. Neve sajnos elég rosszul olvasható, de valószínű, hogy Eric Mouss am Baninak hívták.

Az erős embereket kívánó sportokban a havárok jeleskedtek. Őket kicsi gyermekkoruktól fogva arra nevelték, hogy birkózásban, ökölvívásban kitűnőek legyenek. A havárok nem csak erősek voltak, hanem étvágyukról is legendák keringtek. Feljegyezték például, hogy az egyik híres havár legény 17 kelátot evett meg egyszerre, majd 25 bájzlival nyomatta le. Végül 10 akó Mordenti leányká val csillapította szomját.

A csapatsportok közül a legnépszerűbb a kvaccslabdázás volt. Ezt a sportot a mai napig előszeretettel űzik Katakurdisztánban. Talán csak annyit változott a helyzet, hogy régen a kézzel felvert tejszínlabdák sokkal keményebbek voltak, mint a mai szifonban készültek, a spray formájában kaphatókról nem is beszélve.

Az utolsó nap megint az ünneplésé volt: felvonultak a győztesek és nefelinkoszorúval övezték homlokukat. Nevüket pedig kőbe vésték. Az Osztentatív legfelső sorában ez állt: "Örök hőseink, kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül:". Ezután megszólalt a tapskar, s a következő időszak újra a felkészülésé lett.

 

Stephanus Bartolits:

A katakurd biliárd története

Aki ellátogat a zinbieli egyetem főépületének az alagsorába, rögtön belátja, hogy az egyik legnépszerűbb sportág Katakurdisztánban a biliárd. Az alagsor hatalmas termeiben közel hatvan asztalon folyik a játék és szinte teljes csendben küzdenek egymással a katakurd, havár és bagamér egyetemisták és sokszor oktatóik. Többnyire szórakozási célból jönnek le a hallgatók biliárdozni, de az Egyetem Fizika Tanszéke a rugalmas és rugalmatlan ütközés szemléltető oktatását is itt tartja a fizikusnövendékeknek. A másfél órás oktatás többnyire a késő éjszakába szokott nyúlni, különösen a délutáni kurzusokon, ahol este hat után már az asztalokra kerülhet a Csimbókvölgyi Ezerjó, az Omasus Kövidinka és természetesen a két literes üvegekbe palackozott Homoki Zinbiel. Nyolc után persze már kevés bravúrlökést láthatunk, inkább az el sem talált golyók a jellemzőek, de a fizika iránt érdeklődő hallgatók ekkor már inkább a palpaspohárban végbemenő erjedési folyamatok fizikai részleteinek tanulmányozásába mélyednek De mitől is lett ilyen népszerű a biliárd Katakurdisztánban? Erről olvashatunk a következőkben.

Szelam király passziói

A hivatalos katakurd történelmet leíró könyvekből kevéssé ismert, de más forrásokból jócskán bizonyítást nyert, hogy már Szelám király is szenvedélyes játékos volt. Persze I. Szelám, aki valószínűleg a Parenchimával vívott háború során ismerkedett meg a mészkőgolyók világával, még egészen más szabályok szerint játszotta a biliárdot. Az asztalon az egyik lyukba például csak Szelám lökhetett be golyót, ellenfelei nem. Eredetileg ezt hívták szelamliknak, a későbbi magyarázatok a rejtett barlangnyílásokról, ahol Szelam király állítólagosan eltűnt, már csak a legendákat tápláló meluzinok ajkán születtek meg. Az viszont igaz, hogy annak idején sokan hangoztatták, hogy nem lenne nagy baj, ha I. Szelám egy-egy lökése után nem csak a golyója, hanem ő maga is eltűnne a szelamlikban.

Az esküvői biliárd

Persze a biliárd hamar polgárjogot nyert a nép között is. Elsősorban a notalpi és keláti esküvőkön folytak hatalmas biliárdcsaták – azonban itt is sajátos módon. Nem engedhették meg maguknak ugyanis a méregdrága biliárdasztalokat, dákókat és főként nem az elefántcsont golyókat, de mégis folyt a játék. Ennek alapját az előző napokban tartott legénybúcsúk adták, ahol a nagy mennyiségű mirza jó része nem fogyott el. Ezek egy részéből birza-mirza lett a pirított morzsás megszórás után, a maradék egy másik részét pedig kitették a szabad levegőre szikkadni. A sima felületű mártásos gombócok aztán két-három nap múlva ideális biliárdgolyókká váltak, csak színezésükről kellett gondoskodni. Dákó helyett általában a zsiráfok hangszálainak a vizsgálatára rendszeresített krapulákat használták – annál is inkább, mert Katakurdisztánban a förmedvényi Állatkerten kívül emberemlékezet óta nem láttak zsiráfot, ugyanakkor a Hosszúnyak és Társa Egyesített Gyógyászati Segédeszköz Gyár ontotta magából az extra méretű krapulákat, amiket legfeljebb szőlőkaróként lehetett felhasználni a mordenti szőlőbirtokokon. Asztalként a közönséges kocsmai asztalokat használták, melyek lapjához oldalról hozzászögelték a terelőlemezeket, rajtuk a lyukakat jelképező kivágással. Vidám büntetés volt, mikor a vesztesnek a be nem lökött golyókat meg kellett ennie a viadal végén !

Biliárd a Nagy Népi Gorál idejében

Egészen másfajta biliárdot játszott a Nagy Népi Gorál Parenchima idejében. A koncentrált hatalmi törekvések következtében Parenchima a legdrágább, Brunswick típusú asztalokat vette meg a Nagy Népi Gorál számára és aranyfüstlemezekkel borított dákókat kaptak a képviselők. Azt azonban Parenchima sem tudhatta, hogy az intézkedéseit egy idő után neheztelő Nagy Népi Gorál az egyik golyóra felfestett egy nagy Szem-et és a játék célja onnantól kezdve ennek a golyónak a mihamarabbi eltüntetése lett az egyik lyukban.

Biliárd szokások a keláti pinceajtón

Az eddigi érdekes – és többnyire ismeretlen – történelmi adalékok mellett az igazán meglepő biliárd-történetek a keláti pinceajtók egyikén-másikán találhatók meg. Méltán tart a történészek érdeklődésére számot a második katakurd-bagamér háború azon ütközeteinek a leírása, ahol nem fegyverekkel, hanem biliárdasztalon dőlt el a várak sorsa, de nem kevésbé érdekes II. (kicsi) Szelám bravúros biliárdtrükkje, amivel – a keláti pinceajtó története szerint – a mordenti sátorban lezajlott béketárgyaláson sikerült visszaszereznie az elvesztett katakurd területek nagy részét. De ez már a következő havi számunk slágertémája lesz.

 

Janus Cuparius:

1 x 1

Egyik előző értesítő számban jelent meg annak a kutatásnak az eredménye, amely egy eleddig ismeretlen kódex szövegtöredékeit tartalmazta. A megtalált töredék a következő fejtörésre számot tartó kijelentést tartalmazta, mint "…ha A=B és B=C akkor A nem egyenlő C-vel".

További kutatómunkák nyomán fény derült egy újabb szöveg részletre ugyanebből a kódexből, mely úgy szól:

"1-szer 1 nem egyenlő 1".

Ezzel kapcsolatban már sikerült korabeli, kapcsolódó forrásokra bukkanni:

"Abban az időben, amikor Hódító Szelám éppen megkezdte országlásának második esztendejét, hírül vette, hogy óriási hadak közelednek, az akkor még birodalomnak egyáltalán nem mondható királysága felé. Stratégiai szempontból viszont nagyon fontos volt bármilyen ellenséges had számára, mert pont arra vezetett el a Havárba menő hadi út. Tehát diplomáciai megoldás nem jöhetett szóba. A későbbi Hódító Szelám, akkor még Szalamiszi Szelám, nem is olyan alkat volt, aki megfutott volna kihívások elől. Azt tudni kell, hogy a királyság hadi potenciálja nemigen számlált 10.000 harcba állítható férfinél többet, míg az ellenség 100.000-es tömeggel közelített.

Ekkor a király tanácsért a Szent hegy jósnőihez fordult:

Tőlük származik az a nem könnyen értelmezhető tanács, mely szerint

"1-szer 1 nem egyenlő 1".

Ekkor a király szentfüveket hozatott, melyek látomásos álmot hoztak rá. Azt álmodta, hogy 1000 kenyeret kell sütnie másnap napkeltéig, de csak egyetlen bögre kovász van nála és a királyi magtárban egyetlen hatalmas lisztes kád, aztán odahívatta a legvitézebb századosait és mindegyiküknek adott egy rész kovászt és a lisztes kád tartalmát is elosztatta közöttük. Így elkészülhetett az 1000 kenyér napkeltéig.

Reggelre kelve erősen törte a fejét, mit is jelenthet ez az álom. Aztán a tekintete az udvarban gyakorlatozó századokra tévedt és látta, hogy bizony egyetlen hatalmas tömbben mozognak, ahogy azt mindig is csinálták. Egyetlen sereg egyszerre csak egy helyen állhat helyt és csak egységnyi sugarú körben fejthet ki hatást.

Az akkori hadviselésben szokás volt ugyanis, hogy a seregek szemtől szemben ütköznek meg az ostromlott várnál. A csatárok megpróbálnak benyomulni az az ellenfél vonalai mögé előkészítve a tüzérség előretörését, és a vár kapujának közelébe férkőzve bomba lövésekkel bejuttatni a lövedéket a kapu alapvonalán túlra. Ezenközben a védők megpróbálnak egy-egy huszáros rohammal a tüzérség közelébe kerülni és leszerelni az előretörést. A gond csak akkor kezdődik, ha a támadók emberelőnyben vannak és mezőnyfölényre tesznek szert.

Az álom hatására tehát magához hivatta a kapitányait és a sereget több önállóan is mozogni képes egységekbe tömörítette.

A csata leírása: Az ostromlók először távolról igyekeztek kapura lőni, de a kapu állta az ostromot és a lövések egy részét nem is sikerült kapura lőni. Ezután a támadók mezőnyfölényük tudatában támadást indítottak a középpályán, ekkor azonban többszörös előretolt védelmi ékekkel találták magukat szemben, akik képesek voltak szétzilálni az egységes előrenyomulást. Több ízben is sikerült megszerezniük a lövedékeket és leszerelni a tüzérséget még az előtt, hogy kapura veszélyes közelségbe érhettek volna. Sok támadót menet közben tettek ártalmatlanná, akik ápolásra szorultak.

A hátvédek szikla szilárdan beásták magukat, és amikor a lendületben megtört támadók kénytelen kelletlen beléjük futottak, akkor már használható elképzelés híján vaktában lövöldöztek a kapura és nem tudták helyzetbe hozni a lesben álló csatárokat.

A csata nem tartott sokkal tovább, mint másfél óra. Ekkor az ostromlók megfújták a visszavonulást jelző sípot. Nem sokkal később egy futárt küldtek a vár védőihez, aki egy kincsekkel megrakott hatalmas kupát vitt a vereség elismeréseképpen. Majd visszavonultak hazai pályára.

Így zajlott le az ütközet, amelyet a Katakurd Hadi Akadémián mai napig oktatnak, mint a Multi-core Battle Resourcing szemléletes példáját.
 

 

Attila de genere Catus:

"Volt egyszer egy kapus. Úgy hívták, hogy Robinson."

Nos én nem Robinsonról szeretnék most mesélni. Az én történetem hőse Nosnibor, a legendás katakurd kapus. Hogy az ő történetét honnan tudom, ugyanolyan homály fedi, mint az egész katakurd labdarúgás történetét.

Katakurdisztán híres világverő labdarúgó válogatottjának volt egy legendás kapusa, úgy hívták, hogy Nosnibor. Azt mondja  a fáma, hogy ha a kígyó bármelyik térről rálőtte a labdát, Nosnibor bámulatos vetődéssel még azt is kivédte. Azt is mondták, ha az éppen akkor Zinbielben épülő negyedik patkányvasút legmélyebb állomásáról lőtték rá a lasztit, Nosnibornak az is csak annyi volt, mikor a szántóvető elhessegeti orráról a legyet.

Nosnibor nem volt fiatal. Lassan az ötvenharmadik évében járt, amikor felfedezték egy NIXACTOR vetélkedőn, másnap már a Katakurd nemzeti tizenegy hálóját őrizte.

A történet, amiről szó van, nem sokkal később esett meg. Katakurdisztán- Bagamér világbajnoki döntőre került sor, a történelem során először. Nosniborról köztudott volt, hogy ha gyerekének a barátaival focizott, akkor is önkívületi állapotban védett. El sem tudjátok képzelni, milyen állapotban védett a legegyszerűbb tétmérkőzésen is. Minden meccs után csak az ő számára építettek egy LEKOPNI-t1 ahová két hétre beszállították, és úgy-ahogy rendbe rakták a következő meccsre. Leírhatatlan, milyen állapotban volt a pasas, amikor az említett döntőre sor került, A Repülő Dóriák az ő láttán visszaültek az iskolapadba és elölről kezdték tanulni a légtornász szakmát.

Történt, hogy mérkőzés 89-dik percében 0-0 ás állásnál Bagaméria csatára betört a tizenhatoson belülre, és kihagyhatatlan ziccerbe került. (A két szurkoló tábor erős vasrácsokkal volt egymástól elválasztva, a rendre a pályának háttal álló kettőszáz húszezer havár zsoldos felügyelt, csőre töltött szuronyos lándzsával.) A százezres tömeg majdnem olyan önkívületi állapotban üvöltött, mint Nosnibor a védőjével, aki a ziccerben lévő csatárt végül is buktatta a büntető területen belül. A bíró csak azért nem állította ki Nosnibort, (sárgát adott neki) mert a kapus a saját csapattársával üvöltözött. Lehordta mindennek, sikoltozott, hogy miatta fogja élete első gólját kapni, és nekiment. Meg akarta ölni, szét akarta tépni. Csapattársai, két gyúró, a szakvezető, és négyezer havár rendfenntartó csak együttes erővel tudták lerángatni a teljesen megsemmisült (egyébként kiállított) védőről. A százezres tömeg üvöltött, és a két tábor elindult egymás felé. A havárok készenlétbe helyezték fegyvereiket és megindultak a tömeg ellen. A vérfürdő elkerülhetetlennek látszott. Ekkor a kapus, aki már úgy tűnt lehiggadt, elindult újra a védő felé. Minden szem a stadionban rá meredt, a tömeg egy emberként hibernálódott, a havárok szuronyos lándzsáin kiütköztek a jégcsapok, s mindenki a kapust figyelte. Itt emberhalál lesz. Háromszázhúszezer ember (plusz a bírók, edzők és a szertáros) döbbenten figyelte, mikor Nosnibor utolérte a csatárt, átölelte, két forró csókot nyomott az arcára, és nyilvánosan bocsánatot kért tőle. A hatás leírhatatlan volt. A forró pillanat megolvasztotta a két tábor közti vasrácsokat, melyek nyomtalanul tűntek el. Az emberek hovatartozásukat felejtve borultak egymás nyakába. A VIP páholyban egy postás és egy kutya csókolgatták egymást. A kezdőponton kinőtt egy kaktusz és rögtön virágba borult. Arab fundamentalisták fogadták meg azonnal, hogy ettől a pillanattól kezdve építményeiket a tetővel kezdik. A bíró rögvest visszavonta Nosnibor sárga lapját és saját magának adta. Lassan helyreállt a rend, és folytatódott a mérkőzés. A bagamérok tizenegyesét Nosnibor egy soha nem látott nosniboráddal szögletre ütötte, majd a katakurd válogatott a hátralevő 27 másodpercben 9 gólt lőtt, és lehengerlő győzelmet aratott a VB döntőn a Bagamér csapat ellen.

A győzelmi banketten a védő és a kapus egymás mellett ültek az asztalnál. A védő megkérdezte, hogy miért két puszit kapott a kapustól? Nosnibor a következőt felelte: Az elsőt azért kaptad, mert durva viselkedésem miatt tényleg szégyelltem magam. A másodokat pedig azért, mert becsaptalak. Hogy-hogy? Kérdezte a védő. Ugyanis én egyáltalán nem haragudtam rád. Az egész műbalhét csak azért csináltam, hogy összezavarjam a bagamér csatárt, és ki tudjam védeni a tizenegyest.

Apokrif katakurd iratok szerint Nosnibor akkor már 30 éve a Zinbieli Nemzeti Színház Őttekszénisz-e volt.

1LEKOPNI: Lorói Egyetemes Katakurd Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet