SÁRKÖZI GYÖRGY VONZÁSÁBAN

 

SÁRKÖZI GYÖRGY
1899-1945

Tartalomjegyzék:

  Parafrázisok

Juc Villageois: Tinta (a Szikla című versére)

Juc Villageois: Ág fűz mélybe, görnyed a fa (a Mélybe görnyed a fűzfaág című versére)

 

 

MŰVEK

 

Juc Villageois:

Tinta

Tinta vagyok, füst, máz; kéz, véss be a képbe
Amint én véslek be már százezer éve.
A láz tombol benned, képek
jöttek-mentek,
Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

Vizek higítottak, papír elnyelt enyvet,
S fel nem lazítottak, noha meg se tűrtek.
Morc vének máz sáncot vontak nyoszolyámra,
De
lágy könnyek tűntek minden pici sáncba.

Tinta vagyok, füst, máz; kéz, pihenj meg százszor,
Ha van gondolatod, vesd ki magányodból,
Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,

Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

(az eredeti):

Szikla

Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
Amint én nézek le már százezer éve.
A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.

Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,
Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

Parafrázisok

Juc Villageois: Ág fűz mélybe, görnyed a fa

Ág fűz mélybe, görnyed a fa
csillagmagasra lehajtom
boldogtalan lelkem. Hága,
Pusztákon bujdosik, tenyerembe ég.

Homlokomon égi rög,
Vétettem - fényesség:
barna mostohám halálig
Alant fürdik a fényben,

Csakhogy én, fönn született,
édes csillag,  a tóban,
honnan a föld sem fehér,
s hová két, török anyának kitettje
vágyik, mint ő vízébe. S a föld hűvös.

(az eredeti):

Mélybe görnyed a fűzfaág…

Mélybe görnyed a fűzfaág,
Magasra hág a sarki csillag, -
Homlokom lehajtom tenyerembe,
Égi pusztákon bujdosik lelkem.

Honnan vétettem: barna rög,
Hová török: fehér fényesség;
Két anyának vagyok kitettje,
Mostohám a föld s az ég sem édes.

Csillag fürdik a tóban alant,
Boldogtalan, mint én, halálig,
Csakhogy ő fönn született a fényben,
S a föld hűvös vízébe vágyik.

(1922) [Sárközi György: Angyalok harca, Atheneum, Budapest]