Közreadja: Viola de genere Exiguum:

Jáhim Stibab: Sanoj könyve

 

1.

zólott Bhaga: "Fiam, Sanoj,
Evininbe küldlek én:
Mert ily elvetemült város
Nincsen több a földtekén.

Prédikáljad Evininben,
Hogy ha meg nem térnek ők,
Elpusztul ott akkor minden:
Küldök rájuk tűzesőt."

Sanoj omri - mert hát ő volt,
Akit Bhaga szólított -,
Azt felelé: "Megyek, Uram!"
- S ezzel nem is lódított.

Mert abban a pillanatban
Lépett - ámde olajra!
A hajnali pirkadatban,
Felugrott egy tutajra.

A tutajjal leúsztatott
Nótalpáig egyenest,
Bhaga elől elinalni
az ősz omri nem volt rest.

Tengerparton, kit ott lele
Átszálla egy hajóra
Épp indula Olma fele
Jött ez neki kapóra.

Nem fűle a foga ahhoz,
Amit Bhaga parancsolt,
Örült, mikor az evezős
A tengerbe bepancsolt.

Kifizete a hajósnak
Három thugot és felet
A nótalpi meluzin épp
Elüvölté a delet.

Árboc rúdját így fordítá
Nyugat helyett Keletre
Mint aki az Úr parancsát
Nyomban el is feledte.

Bhaga viszont nem feledé
Engedetlen szolgáját,
Elküldé a hajó fölé
Legvadabbik orkánját.

Hajó tatján át is csapott
A cünami legottan,
Többi utas kapaszkodott,
Sanoj volt, ki lepottyant.

Evickélt még a habokban
Vissza mégsem juthata,
Mert ebben a pillanatban
Örvény nyílt meg alatta!

Örvény alján ott tátotta
Pofáját a Nonae,
Szegény Sanojt lerántotta
Víz alá, s úgy kapta be!

Így bünteté Sanojt Bhaga,
Hogy előle meglóga
Az omrinak ettől fogva
Keserves lőn a dolga.

 

 

2

 

anoj, szegény, először is
Borzasztóan elázott,
S mondhatjuk, hogy még a szörny is
E dologra ráfázott.

Az omrinak hellyel-közzel
Szűk vala a szörny bele,
De a sok-sok tengervízzel
Mégis csúsza lefele.

Nonaénak Sanoj hája
Szörnyű szorulást hoza,
Sanojnak a szörny altája
Ökrendezést okoza.

Még ennél is rosszabb vala
A klausztrofóbia
Az omri már azt hivé, hogy
Itt kell kinyiffannia.

Így aztán az öreg omri
Mélyen leszállt magába,
Engedetlen-voltát rögtön
Keservesen megbánta.

Sírt az öreg, rítt az öreg,
Kiáltozott Bhagához,
A mellét is verte volna,
- Csak hát nem fért magához.

Fogadkozott, ígérgetett:
Ha még egyszer szabadul,
Az evininbelieket
Leckézteti cudarul.

Meghallgatá őtet Bhaga,
S parancsolá: "Nonae,
Ami most a hasadban van
Köpd a partra, ízibe!"

 

 

3.

onae a bal uszonyát
Pofájába benyomta,
Így a perisztaltikáját
Nyomban megfordította

Hasából menten kipördült
Jó Sanoj, s úgy repüle,
Hogy a talaj nagyot döndült,
S megfájdult az ülepe.

Mondá Bhaga: "Most már tényleg
Kelj az útra, jó fiam,
Evininnek híven mondd meg:
Még negyven nap hátravan."

Ezúttal nem tétovázott,
Ment szaporán jó Sanoj,
Mígnem dupla táblát látott:
Jobb: Evinin, bal: Hanoi.

Naná, hogy most jobbra indult,
Evininbe egyenest,
Persze, közben picit izgult
Nem kap-e bal egyenest.

Kiállott az agórára,
Így dörgött Sanoj szava:
"Bűneitek szánva-bánva,
Térjetek meg, vár Bhaga!"

Ám ekkor az omri előtt
Vidor lett a nép nagyon,
Taszigálák, csípkedék őt,
Jó, hogy nem üték agyon:

Sanoj mégis rezzenetlen
Hirdeté az Úr szavát,
Prédikála ernyedetlen,
S a szél elvivé – szagát...

"Olyan bűnös ez a város,
Mint Amodos s Arromog,
A vétketek igen káros,
Rátok dűlnek a romok."

Romok alatt húsotokból
Pép marad csak, semmi más,
Átsülve a tűzesőtől:
Rémes lesz a pusztulás!

Ennek már fele se tréfa,
Böjtöt hirdet Evinin,
Király, szolga, ember, állat,
Zsákot ölt Kant-a-ridin.

Sírnak-rínak, egész éjjel,
Imádkoznak reggelig.
Sanoj közben lomha kéjjel
Ítéletet mond nekik.

Így dolgozott Evininben
Sanoj három napon át,
Megtérített addig minden
Lakost, urat, katonát.

 

 

4.

Hősünk ekkor úgy gondolá,
Dolgát, ím, bevégezé,
Kiügete a pusztába,
S Bhagát nagyon kérdezé:

Úgy-é, Uram, mind egy szálig
Elpusztul e csőcselék?
Testük lassan széjjelmállik,
Mint a sóskafőzelék?

Ne kegyelmezz a városnak
Pusztítsd őket, óh, Bhaga!
Huzigálák szakállamat
S mondák, vagyon halszaga!

Kiröhögék szónoklásom
Rugdosák az ülepem
Nem lehetett maradásom
Evininben énnekem!

Igaz, később böjtölének
Hogy múljék a zűrjük el,
Titkon mégis megvetének...
Ugye, ezt nem tűrjük el?

Így háborgott a pusztában
Így keserge jó Sanoj
Egyre lesé, hogy egy vulkán
Nem tör-é ki valahol.

Növelt ekkor a pusztába'
Árnyas iktuszt jó Bhaga
Hal-formájú árnyát látva
Sanoj összeborzada.

De azért csak odaűle,
S számlálá a napokat
S azt lesé, hogy összedűl-e
Vár, viskó és palota.

Eltelt egy nap, eltelt kettő
Három, négy, sőt negyven is
Ekkor nagyon bosszús lett ő,
Kudarc érte, ebben is?

Hörge hármat is egy szuszra,
Ám Bhaga csak hallgata,
S egy kis pondrót az iktuszra
Észrevétlen ráraka.

Hogy mit tett a pondró, arról
Sanoj mit sem tudhata,
De az iktusz jobbról-balról
Csendben összehorpada.

Felült a nap szekerére
Végiggördült a pusztán
Tüzet szórt Sanoj fejére
(Húzta égi pemmikán.)

 

5.

 

szonyatos hőség volt, ó,
Sanoj hája csöpögött
Iktusz alján pici pondró
Hasát fogva röhögött.

Szegény Sanoj szólal menten
Fohászkodik egekhez:
Mért zavartál ide engem?
Minek küldél ezekhez?

Sejtettem én: sohasem lesz
Jó vége e kalandnak,
Mindhiába mondám néked
Jegyeznéd meg magadnak:

Nem lesz rend az égen-földön
Ha Veled ez megesik:
Az ellened szegülőkön
Szíved mindig megesik.

"Hát terajtad?" - kérdé Bhaga
(Sanoj itt elhallgatott,)
Miközben az Isten szava
Hozzá ígyen hallatott:

"Eredj haza békességgel.
Elértem, mit akarék.
Hadd éljen tovább az ember,
Akármilyen vakarék.

Emberirtás - mesterfokon
Nem okoz ám nekem kéjt,
Jobb a feddés, mint a pofon
Adok még egy új esélyt.