Ismét új
sikerkönyvet dobott a piacra hajdani Parenchima Szindikátus kiadó tíz éve
megalakult jogutóda, a Symposion Társaság. A piac ebbe a dobásba is
belerendült, a könyvből még kiadása előtt hét nyelven hárommillió példány
fogyott el, a megjelenés napján pedig már hajnali hat órakor több ezer
ember ácsorgott a kiadó előtt, hogy hozzájusson a már nyomdai úton
dedikált példányokhoz.
Érthető a
siker, a Sz.T. újabb műve nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy
osztentatívot húzzon a távol-keleti kultúrkör meditatív gondolkodásmódja
és a mai euro-amerikai életmód túlvajazott, cukkínimentes sivársága
között. Az ív briliánsra sikeredett, az Olvasó azt sem tudja, hová
kapkodja a fejét a váratlan fordulatoktól, melyek annak ellenére, hogy
látszólag nem vezetnek sehova, világosan megfogalmazzák. Hogy mit is? Hát
azt a gondolati síkot, mely Laoshi nagy bölcseletétől ("Az a lényeg, ahol
vagy, amilyen a környezeted, úgy élsz"), Andy Vajna whiskyspohárba töltött
szivarjáig tart. Ez a gondolati sík görbül meg az Sz.T. legújabb művében
oly módon, hogy az űrcsocsó kozmikus labdájává zsugorodjon, majd egy újabb
társadalmi fricskával kitelesedjen a cukkíni nélküli lecsó gasztronómiai
lehetetlenségében, ami már tulajdonképpen a mai kultúrában eluralkodott
bhagaizmus teljes elvetését sugallja az Olvasó számára. Sugallja, írom, de
ugyanakkor azt is látni kell, hogy maga a bestseller sem más, mint a
populista, társadalmi mondanivalójában kiüresedett bhagaizmus egyik
gyöngyszeme, vagy legalábbis annak jól sikerült paródiája. A szerző
gondosan válogatta meg figuráit, ahol egyaránt szerepelnek valós és
kitalált személyek. A valós személyekről - Ináról, Pepéről, Bhagáról -
nincs is mit mondani, hiszen jól ismerjük őket. Sokkal érdekesebb a
kitalált személyek megejtően valósághű karaktere. Andy Vajna, a
mesterségesen szintetizált filmrendező szimbolikája tökéletesre
sikeredett, annyira, hogy akár létezhetne is. Ugyancsak mély filozófiai
gyökereket feszeget a hipotetikus, Einstein nevű tudósról szóló okfejtés,
aki nem hallgathatta az egyetemen saját felismeréseit, így nem is tudta
továbbfejleszteni azokat. Milyen apró dolgokon is bukik el a világ! Nem
úgy, mint Lao-ce, vagy tanítványa, aki már túltette magát azon, ki is ő
valójában, ami egy kitalált figurától azért valljuk be, nem is egy kis
teljesítmény.
Ennek
ellensúlyozásaként a valóság hús-vér teremtménye a Peckesített
Willendorferrel ékesített cicicicus, aki egy pillanat alatt visszaránt
minket a mély gondolatok világából a földi valóságba, ahol valóban a
legfőbb probléma a minduntalan felmerülő műmellválasztás kérdése.
Ugyancsak megejtő valóságelem a könyv indítása is, a cserélhető farok és
az időgép közötti allegorikus kapcsolat megéneklése is, mint az egyetlen
lehetőség, mely visszavisz minket a bhagaizmus romlottságából a
távol-keleti gondolkodás világába. Mindebbe még belefért Ina és Pepe
szerelmének a megéneklése is, mely minden nehézség ellenére is (lásd: "a
Geci, elnyomott"), törvényszerűen révbe ér és a 10 ezer pontos álomhatár
elérésében csúcsosodik ki.
Hogy a
meghúzott osztentatív végül is hová vezet, az persze kérdéses. A kínai
agyagkatonák cserélhető farka és az űrcsocsó golyója között lévő
fényévekben mérhető távolságot viszont láthatóan egyetlen olyan
vonatjeggyel sikerült legyőznie a szerzőnek, melyben a Goudát Houdának
ejtik. És ez sajtos, igaz.