Ó, ne hidd, hogy örökkön élsz.
Elhibázott bolondság az élet, hidd el.
Ma ifjúság: nyugodtan a jöttek-mentek, - és mégis már elmúlt;
Ma uralkodol, de utánad már a hangod elfakult;
Ma élsz, és nem tudom már, hogy voltál.
Összetépett szívem fél; ó hiába mentem
Egyre elmosódott életemben.
Az évek erdejében lassan elmaradtál,
És reszketek, hogy emlékeimből kiejtem arcképed.
Eltévesztett tekintetedre elvétett minden:
A sokból az egész elsuhant egészen.
Félrecsúszott köszönésben, levelemben,
Szavamban, szívemben benne volt neved: Ámen.
Mélyebb ez, mint nyakkendőmben vállaidnak íve.

Szent György-hegy hátától,
Csobáncnak várától
látom kertem határát;
Fekete-hegy alján,
Kőtenger szikláján
annak pogány kapuját;
Kékkúti mélyföldnél,
fülöpi hegyeknél
a kelő nap szikráját.

Itt köszönt kedves hang;
falusi kis harang,
s bólint a templom tornya.
Kő Krisztus a sarkon,
egyedül, tört talpon
mintha köszöntőm volna;
Meggyötört testének
utcáján szent ének:
" ...világnak Megváltója..."

Langyos szél hozza azt,
s viszi tovább a neszt,
vagy épp csak a len zizeg.
Ráncos, öreg útnak
sarkában, egy kútnak
mélyén arcom megremeg;
Szomjamat oltva már
a tört kép összeáll,
s a te arcodra ismerek.

Világnak forrása,
Písónnak hű mása,
ahol átölelsz nagyon.
Illatozó gyantát
izzadó szikár fák
alatt égő oltalom.
Mint titkos oltárra,
hullnak a mohára
leveleink gazdagon.

Ismersz már, ahogyan
én a te nyomodban
szívednek lüktetését.
Szemed egy pillanat
nyitása pirkadat,
melyből nyílik a kék ég;
S harmata kis szádnak,
mint erdő-ér patak
a múlt vihartól bő még.

Akarod azt váltig,
hogy így legyen mindig?
Keljünk fel, menjünk tovább
Dús szőlők közé fel,
melyek fürtjeikkel
álmunknak élő minták;
Ezért jól kapaszkodj
karomba - lám, ahogy
hűséges szőlőindák

Az ún. Mítosz-töredékek latin változatához

(Philospohiai Tár, 1. évfolyam, 2. szám, 1998/2., 45. old.)

A Flórián tér közelében egy csatornázás alkalmával felszínre került korsóban érdekes szövegrészre bukkant a M. Tudományos Akadémia Ókortudományi Intézetének régésze. Ugyan a szöveg kormeghatározását még nem végezte el, hiszen mindezt nehezíti az a tény, hogy a korsó műanyagból készült, valamint a papiros, amelyet négyrét hajtottak össze, s amelynek a vízjelén a lábatlani Piszke Papírgyár Rt. CREPTO felirata látható, egy nejlon zacskóban volt összegyűrve; azonban utalt a kézírás 20. századi jellegére. Mindent tekintetbe véve, az írást másolatnak tartja, amelynek eredete a távoli századokba nyúlhat vissza (lásd: Inventus Flórián, "Egy újlatin szöveg régészeti lelete", in Csatornázási Művek, XXV. évf., 3. szám, 1998. Budapest. 13-34. old.)

Cohors choris canit

Szunny add már!
(ó-viking ballada)

A kandalló könnyed tüzén él
Az Öld cica. Farkcsóvál fáradt kutyát,
Miközben a leves estál lassú,
Lágy, puha koccanással.

Végigtáncol a ködben a velő,
S csont alakú levél, kefe.
Kete, ha jó kürtöt utánoz,
S hozzá, ha jól a tengert.

Csendes enfaló förmedvény ormán
Yaszeli, ámde reccs! En a grade:
...icsa priccsen szétfröccsen százfele,
A csonk akala máris leve haj...!

Dan égett, lételméleti fények végett
Pislák; Olma napsága mennybolt.
Vörös enfel fény; lik mögöttem
Felnyávog félve: az öl Dszemű-é lett!

Egy ó-viking ballada titka

Egy ó-viking ballada nyomára bukkantam, amikor a hevenyészetten egymásra hányt szavakat alapos kutatással központoztam és értelmeztem. Valószínűleg a ballada egy tengerparti viking kocsmában, vagy fogadóban íródhatott; de az mindenesetre vitathatatlan tény, hogy fogadóban játszódik. Csodálatos az a tömörség, amivel négy négysoros versszakban, egy-egy sorban három viking féllábasban részletesen festi a környezet hangulatát és a bonyolult cselekmény minden ízét és kimenetelét. Érezzük szinte a csontjainkba ható, nyirkos, ködös tengerparti levegőt; ellentételezésképpen a meleg, kandallóval vörösen áthevített fogadó, az " Öld cica" belsejét; átéljük a hölgyek: Kete és Olma odaadó szeretetét és a marcona viking hajósok: Yaszeli, Dan és Dszemű versengését, amely szinte a szemünk előtt játszódik le.

A ballada ezen felfedezéséhez sohasem jutottam volna, hogyha néhány nappal ezelőtt nem találkozom a Fjordok legidősebb emberével, aki 115 évet megélt tapasztalatait néhány mondatban átadta nekem. A magnófelvétel részletéből, amelyet az alábbiakban lejegyzek, világosan felfedezhető az ó-viking ballada magja, egy teremtésmítosz, amely kapcsolatban van a Symposion társaságának eddigi kutatásaival. Az idézett szöveg:

Egy hotelszobában a párizsi forradalom idején
(Alexander Paccatus variációja)