Közreadja: Viola de genere Exiguum

Olmeász

Katakurd hősi eposz (töredék)

Első ének

Koszorúd, isteni szép hölgy
Kakukkfű, kosbor, zsálya;
Segedelmemre, ne késs, jöjj,
Protán-hegy szép múzsája!

Deli Pislák nagy haragját
Méltón zenghesse lanom
Ennek mélyen fekvő titkát
Híven feltárja dalom.

Megjelöltem már a témát,
Hívtam múzsám, talán jön..,
Hallgassátok a lanistát,
Eposz lesz ez, esküszöm!

In medias res, ahogy kell,
Kezdem pont a közepén,
A hímharag mért önté el
Pislák keblét - zengem én.

Nem tudjátok, Pislák ki volt?
Ezt is el kell mondanom?
Bizony, akkor fölkel a hold,
Mire végzem a dalom.

Viking ellen harcolának
Jó katakurd őseink,
Rablott lányért eszi bánat
legvitézebb hőseink.

Yaszeli és Dan aráját
Rablotta el gaz Dszemű
Ágyasaként Ketét s Olmát
Tartotta az ebszemű.

Dan emelte fel a fegyvert,
Véle indult Yaszeli
Midőn látták, hogy a tengert
Dszemű hajója szeli.

Vélük indult szép hajókon
Katakurdok legjava,
Ostromlották Olma várát,
(Tornyán ott az Oeld cica.)

Toronyszoba a börtöne
Ketének és Olmának;
Ellenálltak, míg tehették
A Viking-föld urának.

Kete kürtöt utánozott,
Hogy Yaszeli meglelné,
Nénje, Olma tükröt hozott,
Napot vetít Dan felé.

Mindhiába, a harcosok
Várba bé nem jutának,
Katakurdok hősei csak
Nehéz sebet kapának.

Erős vár volt Olma vára
(Dszemű nevezé el így,
Adva mindenek tudtára:
Meg van kötve már a frigy).

Ajánlá az Oeld cicának
Születendő gyermekét,
Hazája szent állatának
Így keresve a kegyét.

Évre év telt, szült is aztán
Olma három gyermeket,
Könnyek közt hozá világra
Mordentet és Szerpentet.

Évre év telt, utoljára
Kisleány is születék,
Fájó szívvel babusgatá
Olma s Kete Irádét.

Dszemű híven a szavához,
Messze vivé Mordentet,
Oeld cicának templomához,
Itt nőtt fel a bús gyermek.

Meg is védte az Oeld Cica
Olma várát szüntelen,
Fala közé sosem juta
Ostromló vagy idegen.

Réges-régen állt a harc már
Omasus és Olma közt,
Jó katakurd hősök vére
Önté el a parti löszt.

Évre év telt, hősi harcból
Dan s Yaszeli hazatér,
Sereget gyűjt, újra harcol
Nem csügged a két vezér.

Családot is alapítnak,
Nemzenek hős fiakat,
Idő telvén, nem lapítnak
Felvonják az íjakat.

Yaszeli rút sebet kapott,
Hajó vitte őt haza
Éjjel-nappal imádkozott
Gyógyítná meg őt Bhaga.

Csoda történt, hősünk kínján
Bhaga szíve megesett,
És Yaszeli meggyógyulván
Bhaga első papja lett.

Dan azonban tovább küzdött,
Véle együtt hős fia,
Hősök között legvitézebb,
Deli Pislák harcola.

A szent állat erejével,
Mégsem birkózhattak ők
Sok derék hős tetemével
Teltek meg a temetők.

Szent állatuk óvta őket,
Állt a harc hát szüntelen,
Csatáztak ők éjjel-nappal
Harminc nyáron és telen.

Dan kardja már rég lehullott,
Dszemű is nyugodni tért;
Ám a sereg tovább harcolt
Elrabolt két asszonyért.

Szerpent küzdött apja helyett
Dan helyett meg Dan fia,
Hősök között legvitézebb,
Deli Pislák harcola.

Le is győzte volna Olmát,
Vikingek nagy városát,
Ámde meghallá Ketének
Békére hívó szavát.

Szerpent elhullott a harcban,
Olma fia után halt;
Kete lett a vár úrnője
S ő - békekötést javallt.

Megszűnék a hős a harctól
Látván Kete levelét:
"Óvjuk népünk a nagy bajtól,:
Ne ontsuk egymás belét!

Inkább kössünk szövetséget
Frigy pecsétje legyen nász,
Olmának van ifjú lánya,
Kinek szívén ott a gyász.

Vigasztalja meg Irádét,
Hősök között az, aki
Legderekabb, legerősebb,
S övét kész megoldani.

Csakhogy az öv acélból van,
Triőr zárja lakatát,
A csomói híres kovács
Kovácsolta a vasát.

Szerpent parancsolta egykor
Hogy e vasat rátegyék,
Ha az ellen győzne, akkor
Húgát nőül ne vegyék.

Gyenge nők, mi csendre vágyunk,
Békességet akarunk,
És megosztjuk azzal ágyunk,
Ki által szabadulunk."

Összehívta bajtársait
Deli Pislák tanácsba,
Elmondá, hogy cselt is gyanít,
Szavazzanak rakásra.

"Mi történhet?" - kérdé Rebec
Bagamérok vezére,
"Bent leszünk a várban, remek,
Járjunk hát a végére!

Szerelmére hogy ne várjon
Olyan soká Iráde!
Lábam a lépcsőre hágjon
A választ megírnád-e?"

"Azt az övet én oldom meg!"
- Rikoltá a hős Kelát -
"Úgyis rég öleltem szüzet,
Enyém lesz, az angyalát!"

Izomagyú Alni lépett
E percben a középre,
Igen vérszomjasan nézett
A többi hős vitézre.

"Jogom van elétek lépni,"
- Harsogta, hogy dőlt a fal, -
"Felkoncolom, aki kétli,
S menten rémes halált hal!"

Sápadtarcú Bájzli szólott,
A katakurd bevatron:
"Bairnomra esküszöm, hogy
Enyém lesz a lány, s a trón".

Ekkor Csimborissza Jergli
Emelte fel a szavát,
Ennyit tudott csak kinyögni,
"Nő kell nekem is, nahát!"

Már csak Bófoil volt hátra
Szólt a vérmes kapitány,
(Kinek oly üres a sátra) :
"Punktum. Enyém lesz a lány."

Deli Pislák nem ezt várta,
Egyből felforrt a vére,
Meghallván, hogy a szép lánynak
Más pályázik kezére.

Izzó dühhel telve keble,
Jó messzire elvonul,
Katakurdok, reszkessetek,
Ha a kehely kiborul.

A hősöket felsoroltam,
Ez: enumeráció,
Mára eleget daloltam,
Erre int a ráció.

Második ének

Protán-hegyi múzsa, jövel,
Keljen dalra kis lanom,
Deli Pislák történetét
Töretlenül folytatom.

Oltárodnál párologjon
Szent növények illata,
Nézz le ránk, óh, katakurdok
Páros szemű csillaga!

Kakukkfüvet, zsályát, kosbort
Égetek, hogy kedvre kapj,
Homlokomra egy nagy csókot
Kérve kérlek, máris adj!

Figyeljetek, katakurdok,
Ismétlés következik,
Régi isme társul újhoz,
Elménkben szövetkezik.

Emlékeztek, harminc éve
Harcoltak a hőseink,
Ostromlották Olma várát,
Mégsem győztek eleink.

Dan, Yaszeli s Dszemű harca
Okán lett e háború,
Szálla sok-sok derűs arcra
Omasusban gyász, ború.

Eposz ismétlések nélkül
Nem lehet, az angyalát!
Így a művem gyorsan épül,
Ha nem tetszik, ugord át!

Dan kardja már rég lehullott,
Dszemű is nyugodni tért;
Ám a sereg tovább harcolt
Elrabolt két asszonyért.

Szerpent küzdött apja helyett
Dan helyett meg Dan fia,
Hősök között legvitézebb,
Deli Pislák harcola.

Le is győzte volna Olmát,
Vikingek nagy városát,
ámde meghallá Ketének
Békére hívó szavát.

Felajánlá húga kezét
Legyen béke záloga,
Vegye nőül szép Irádét
Katakurdok legjava!

Pályázott a lány kezére
Hét derék, hős katakurd
Mindegyikük ép eszére
Tébolyító harag hullt.

Rettenetes esküt mondtak
Életüket teszik rá,
Mindaddig harcolni fognak,
Míg övék nem lesz Irá-

De. Egy agg lépett be ekkor
A fogadó ajtaján,
Öreg omri, ki a sok hőst
Észre téríti talán.

Csönd ülte meg a lelkeket
A híres "Oeld Cicában"
Mert az omri szava zengett:
- "Ne haljatok hiában!

Halált rejt ám Olma vára
Veszélyes e küzdelem,
Katakurdra és havárra,
Bagamérra néz a Szem.

Térjetek meg, fiacskáim,
Eped otthon lány, elég!
Nem tudjátok megoldani
Olma-béli lány övét,

Rémes halált lát, aki csak
Irádéhoz közelít,
Olma-beli lány szobáját
Rossz szellemek figyelik.

Anticipáltuk a véget
Jól lelőttük a poént,
Ám az intő szó enyészett
S nem figyelték már a vént.

Jut eszembe, figyeljetek,
Lepjen meg csúz vagy orbánc,
Ha ami itt következik
Nem epitéton ornáns!

Sápadtarcú Bájzli szólott:
- "Az omrinak agya lágy!"
- "Tűnjön innen ez a szónok!"
- Rikoltá a hős Kelát.

Bófoil szóra emelkedék,
Tudd: a vérmes kapitány:
- "Tűnj el innen, te söpredék,
Mert valaki kardra hány!"

Süvölt Izomagyú Alni:
- "Ujjat húzni hogy mertél?
Ha nem akarsz most meghalni,
Jobb lenne, ha elmennél!"

Kardot rántott ekkor Rebec,
Bagamérok vezére,
- "Szavadtól szívünk nem remeg,
Eredj hát a fenébe!"

Csimborissza Jergli nem szól,
Csak részegen hadonász,
Eltántorog az asztaltól,
S már a földön kaparász.

Bájzlinál is sápadtabb lett
a tisztes ősz aggastyán,
Többet nem szólt, immár elment
A parti lösz harasztján.

Elfogyott az Oeld Cicában
Három hektó bozótlé
A sok katakurd hős egymást
Egyre jobban hergelé.

Így végződött hát a tanács,
Deli Pislák tanácsa
S nem reszketett a vitézek
Térdének a kalácsa.

találta: Viola de genere Exiguum