Kapta: Silvia de genere Pápszi

NYÁRI HÁZI!

Kedves Symposion Társaság!

Az Interneten láttam, hogy foglalkoznak fragmentum-kutatással, töredékekből megpróbálják felkutatni az egészet.

Családunk birtokában volt egy kis illusztrált kötet, melynek képeit gyakran nézegettem már akkor is, amikor még nem tudtam olvasni, a képek alapján megpróbáltam elképzelni, miről szólhat a könyv. Sajnos, a könyv elkallódott, vagy szétrágták az egerek mire el tudtam volna olvasni. A címét és a szerzőjét sem tudom, valószínű, hogy nem is magyar nyelvű volt.

Egy külföldi utamon bukkantam rá a mellékelt képeslapokra, melyek megegyeznek a keresett könyv illusztrációival. Nagyon izgatott lettem, talán mégsem kell lemondanom az elveszett történet megismeréséről.

Internetes búvárkodásaim során kiderült, hogy már kedvenc írómhoz sem fordulhatok  segítségért, csak önökben bízom, hogy rekonstruálni tudják  az eredeti történetet, novellafüzért (?), regényt (?), az elveszett kötet tartalmát.

A képeslapokat társaságuk rendelkezésére bocsátom.

Segítségükben bízva, maradok tisztelettel

 

özv. Varsányiné

 

KÉPESKÖNYV

1. Janus Cuparius

Réges-régen vagy nem is olyan régen, valahol a térképen, volt egy városka. Nem volt nagy, de kicsi sem és éppen annyian lakták, amennyien még jól megfértek azokban az ódon és modern házakban, amikben laktak.

A város végén volt egy csöndes kis tér. Egyik szélén állt a zárda. Ott nevelkedtek illendően a környékbeli úri lányok.

Átellenben magasodott egy átriumos szép kúria. Egy ideje már ritkán koptatták a lépcsőjét, aminek az a nagy cserép aloe-vera növény lehetne a tanúja ott a lépcső szögletében. Mesélhetne, ha tudna beszélni.

Volt még ott egy kis halastó, de a képen éppen nem látható, mert a klastrom eltakarja.

A partja mentén legelészett két tarka tehén, örömére a tejivóknak.

(x) Igyál te is mindennap egy jó bögre tejet.

Ez erősíti a tested és a szellemedet.
Hatvany néni tejivója a Cirkalmas út 70-ben.

A Klastrom téren a hatvannégyben éldegélt az Öreg Pipás Bátya.

Nagy dolgok tudója ő, de ne szaladjunk ennyire előre a történetben. Elég az hozzá most, hogy egykor címlapokon szerepelt a neve. Ám aztán egyre hátrább költözött a hírek hasábjain, amíg már csak hátul, a pletyka rovat szereplője maradt. Aztán onnan is kikopott.

Ekkor költözött az átriumos kúriába az Öreg Pipás Bátya. A csúz már gyakran bántja és gonddal ügyel szép pipájára és egy egész pipa-arzenálra.

(x)Kicsi cipőd nem ázik át, ha kensz rá egy kis Arzenált.
Arzenál cipőpaszta a bakancsra is.
Szipacsek Ajtorján szatócsüzletében mindig kapható.
Címe: Hegymenet lejtő 2.

A térnek bágyadt porát egy idegen veri most fel, ahol közeleg a lépteivel. Meg is szólal, amint látja, ahogy a lépcsőn pöfékel a Pipás Bátya.

-         Szép jó napot, Uram Bátyám!

-         Szint úgy neked, Öcsém Uram! Kit tisztelhetek a személyében?

-         Csodadoktor a szakmám és küldetésben járok. Jöttem messze országból. Jöttem gőzhajóval és expressz gyorsvonattal. Aztán e kies országban szekérrel és gyalogszerrel.

-         No lám, és micsoda doktor?

-         Annak nem vagyok a megmondhatója. Az Akadémia még vitatkozik az elnevezésén, de no para! Normális a tudományom. Kosztot, kvártélyt hol kaphatnék?

-         Nálam épp üres a vendégszoba. Beszállásolhat mára oda. Vacsora pontban hatkor. Meséljen majd jobban akkor. Kíváncsian várom, mit látott a nagy világon.

A fura vendég örült nagyon, hogy nem kell tovább bóklászni a tűző napon. Poggyászával elvonult a hűvös szoba rejtekébe. Nem is jött elő csak majd estebédre. Addig viszont megszabadult az út porátúl. Itt felüdül majd, míg tovább indul. Ha egyáltalán tovább indul. Mert igazat szólt, küldetésben jár el, de kettős küldetésben. Az egyik tisztán publikus, míg a másik szigorúan véve titkos.

(x)Látogass el a papírmalom melletti kis üzletbe.
Különféle méretű és színű csatos emlékkönyvek,
lakatos, titkos naplók várják kis tulajdonosaikat.
Ugyanitt: láthatatlan tinta.
Első és második elemi osztályos jó bizonyítványra
engedményt biztosítunk.

A fura idegen egy jó nagyot szundított. Talán még álmodott is valamit. Kipihenten már más színben látta a világot. Ahogy kilépett a szobából, egy divatos slágert dúdolt, amit talán Párizsban tanult.

 

2. Stephanus

A városka peremén egy ódon kastélyban a titokzatos doktorral szinte egy időben ébredt fel ebéd utáni álmából a kastély ura, a Bolondos Gróf. Volt persze becsületes neve is, szépen csengő veretes, amikor a kastélynak valóban úrra volt szüksége, de ez most nem is fontos. Amióta a birtok nagy része elveszett, s a személyzet már csak három fehérnépből és a mindenes lovászfiúból állt, már csak Bolondos Grófnak hívta mindenki.

A gróf a történtek ellenére is grófként élt, csak akkor szembesült a valósággal, mikor kitette a lábát a kastélyból, egyébként amit lehetett, megtartott a hajdani csillogásból. Megkövetelte a kiadós ebédeket, a jó szivarokat, a legszebb hátaslovakat – és persze a korábban megszokott napi életritmust. Ennek megfelelően most is az ebéd utáni szendergésből ébredt, s élvezettel gondolt vissza az ebédre. A soupe froide aux péches valóban fejedelmi volt és egész ízletes pezsgővel készült, állapította meg elégedetten. És az a filets de cercelles à la perigeux – nahát, valóban kitett ma magáért a személyzet. De vajon honnan szerezték hozzá a vadkacsát?

(x)Idényvadak, jó fűszerek – a piactól csak három telek
Magondi Franci hússzéke a Piac út 6. alatt

Hirtelen azonban eszébe jutott más is: az ebéd után szivarja mellé a Tartományi Hírmondót olvasta, melyben talált egy érdekes írást. Hogy is volt? Hat értékes akvarellről szólt, melyek kalandos úton jutottak el az országba, s az írás szerint utoljára éppen ebben a városkában birtokolta őket egy dúsgazdag műgyűjtő. Legalábbis az utolsó hírek erről szóltak, de az akvarelleknek azóta nyoma veszett. Több tűzvész is volt a városkában, így nem is lenne meglepő, ha megsemmisültek volna. Az írás szerint azonban egy francia tudós korabeli árverési katalógusokból kiderítette, hogy az akvarellek több árverésen is szerepeltek azóta, de csillagászati áruk miatt nem keltek el. Egy ideje azonban valóban nincs róluk hír, valószínűleg jelenlegi tulajdonosuk maga sem tudja, mekkora érték van a birtokában.

(x)Hintójára kereket, festményéhez keretet
fabútorra ereket, bármely tartóelemet
Készíttessen Hörpölöndi Edömérrel,
Ki soha egy collt sem mér el.
Műhely címe: Fészeralja dűlő 13.

Újra és újra végiggondolta a Bolondos Gróf az írást, de mivel csak bolondos volt, de bolond nem, hirtelen támadt egy gondolata. Nem is csent lángot a kandallóból a következő szivarjához, hanem egyenesen bevette magát az ódon könyvtárszobába. Előcibálta a sarokból a városka legjobb asztalosa által készített könyvtárlétráját, s belemélyedt az egyébként ritkán forgatott művészeti könyveibe és árverési listáiba. Bolondos feje titkot sejtett a hat akvarell sorsát illetően, s olyan érzése támadt, mást is érdekelhet ez a titok, aki a Tartományi Hírmondót olvassa.

(x)Mindegy, hogy pletyka, valóság vagy ámokfutó vérontó,
Mindenről híven beszámol a Tartományi Hírmondó.
Redakció: Hegymenet lejtő 3. (a Szipacsekkel szemben)

Már a harmadikat kukorékolta a kakas, mikor a gróf kitámolygott a könyvtárszobából. Hatvany néni tejéből kéretett magának egy könnyű soupe froide lait aux quellenes à la neige-t, mert imádta a hab-galuskát, s ebben az imádatban a hajnali időpont sem gátolhatta meg. Miközben pedig könnyű tejlevesét kortyolgatta a testi és szellemi megerősödéshez, éjszakai kutatásai nyomán feltámadt benne a gyanú: ideje lesz ellátogatnia a Klastrom téri átriumos kúriába, hogy kicsit elbeszélgessen az ott lakó Öreg Pipás Bátyával.

 

3. Juc

Úgy döntött, sétával üti el az időt. Mégsem akarta hajnalok hajnalán meglepni az Öreg Pipást! Az illem úgy diktálta, hogy legalábbis hírnököt kell előre küldeni a látogatás előtt, e jeles feladatra pedig a mindenes lovász fiút találta legalkalmasabbnak. Igen ám, de elméjébe derengett, hogy a minap egy furcsa szerzet érkezett a városba és különös szokásaival hívta magára a városkapu környéki házikók lakónak figyelmét. Az eladó sorban lévő lyányok legszebbike ugyanis éppen ott lakott. Takaros, szorgos, cseppet sem kikapós menyecske volt, mégis sorra utasította el a kérőket.

Nagymosáskor, amikor a súlyos nehéz vásznakat fejükön cipelték a folyópartról hazafelé, a városka asszonyai és lyányai örömmel tértek be kicsiny boltocskájába, hogy megcsodálják a szebbnél-szebb levélpapírokat, színes tollakat, titkos naplónak való füzetecskéket. Néhányan csacsogással múlatták az időt, mások álmodozni kezdtek titkos hódolók hadáról, hercegekről, lovagokról. Kis Csillagocska bájos mosolya mögé bújva mindegyre csak hallgatta őket, szíve pedig sóvárogva messzi tájakra tévedt.

(x) Váltsa valóra vágyait! Társaságunk mesés helyekre röpíti a varázslatos Keleten, ezer egy éjszakát kínálunk. Szőnyegek, kelmék, sátornak, táskának, kabátnak valók is, igény esetén az eredeti országban választva.

Merkantilus Al Manus, Vadvirág köz 4.

Ám az említett estéli órán különös, cilinderes kalpagot lengető látogatója virágcsokrában rejtett üzenetet lelt. Minden eddigi házassági ajánlatától eltért e mostani titkos írás. Hiába tartotta tűz fölé a kissé megsárgult papírt, kedves bókok helyett csak egy dátum és egy megfakult cím látszott az egyre pöndörödő lapon, aminek túloldalát hat elmosódott tájkép díszítette.

(x) Nem érzi magát biztonságban, óvná kincseit, vagy tán titkos utakra járna? Esetleg kedvesét félti? Örömmel állunk a vártán! Kukk kapitány & Co. Őrmező, Várorom sétány 1.

Ismerősnek tetszettek a finom ecsetvonásokkal felvázolt rajzok. Édesapjára emlékeztették, aki idegen országokban, idegen urak szolgálatában egyre csak rajzolt, rajzolt, míg legkedvesebb megbízója föl nem szabadította. Apja ennek a soha nevén nem nevezett úrnak az emlékére állíttatta a házuk elé az ódon kőszobrot, melynek kútja apja halálának óráján apadt el. Mintha a pincéből rejtekajtó vezetne a kút alá – derengett apja halk sóhaja, hogy nem tudja gazdagságban hagyni a lányát. Miért mondta mégis ezt az öreg? Csillagocska nem volt az a tipikus Hírmondó-olvasó. Megelégedett az asszonyok hozta pletykákkal, ebből is tudott már az új csodadoktorról, a Bolond Gróf újabb hóbortjáról. De várjunk csak? Mit is mondtál, Leila? Csak nem megneszelték, hogy… Az apám rajzai?

(x) Filléres emlékek, ízléses sírversek, kőbe rágva örökre. Könyvmolytól rendelje! Percegve szerezte – szúette merengve, most kérje! Könyvtárba kimegyünk terepre! Csak lesse!

Nem, az lehetetlen! Talán a viharos tengeren elveszett bátyja lenne e jótevő, hirtelen került kérő? Óh, bárcsak jó hírt hozna e poros, álmos világba!

– Jaj, menj már, ne vizslass folyvást utánam, Te gyáva! – ezt már a szomszéd fiatalembernek kiáltotta az emeletre, mert nem bírta elviselni, hogy az állandóan az ablakban lóg!

A ricsajra felbukkant az anyja is, már csak ez hiányzott!

– A zsémbes némber még majd a cserepet is a fejemhez vágja, óh, én árva – és könnyeivel küszködve sarkon fordult.

Se szó, se beszéd magára zárta a pinceajtót. Csak órákkal később eszmélt a félhomályban. Egy mondatfoszlány motoszkált a fejében: kulcs az erszényben. Vajon ez mit jelent?

 

4. Viola de genere Exiguum

Öreg este volt már. Az emberek kikukkantottak az ablakon. Nem is az óratornyot nézegették, hiszen a torony órája megállt, még száz évvel ezelőtt, amikor az öreg bíró akkorát hazudott, hogy a madarak leestek az égből, a virágok becsukódtak, a tüzek elaludtak a kályhákban, s az órák is mind állva maradtak. A torony óráját nem is lehetett újra megindítani. Negyed hatot mutat az még mindig, holott öreg este van, csak a Hold világít.

Azt lesték, hogy elaludt-e már az öreg Bóbis. Ha elszundikált valamelyik őrhelyén, akkor nyugodt éjszakára számíthatott mindenki.

Abban is biztosak lehettek, hogy óránként elkiáltja magát, hátha valaki éppen az időt akarta megtudni. Aludhatott akármilyen mélyen, soha nem vétette el, hogy hány az óra. Szinte föl sem ébredt, csak elkiáltotta az időt, s aludt tovább.

Éjjeliőr volt az öreg Kálmán bátyó, de ritka volt az az éjszaka, amikor el ne szundikált volna valahol. Nem bántotta őt ezért senki. Amióta az eszüket tudták az emberek, csak három olyan éjszaka volt, amikor az éjjeliőr ébren maradt. Az első, még húsz évvel ezelőtt, amikor tűz ütött ki az öreg malomban. Bóbis pedig épp arra tartott a körjáratban. Belefújt a kürtjébe, s fellármázta az embereket. Szerencsére az eső is épp akkor kezdett el zuhogni. A malomnak csak a teteje égett le. A molnárnak és tucatnyi gyerekének haja szála sem görbült. Másodszorra tizenhárom évvel ezelőtt őrködött éberen, amikor a Palpion lépett ki a medréből. Az öreg Bóbis egymaga huszonöt embert mentett ki az alvégi házakból. Utoljára pedig nyolc évvel ezelőtt kerülte az álom Kálmán bátyót. Az volt az a hideglelős éjszaka, amikor a mordenti fojtogató bukkant fel a városban, senki sem tudta, hogyan. Arra pedig végképp senki sem jött rá, hogy ez a vékony emberke hogyan volt képes leteríteni a rettenetes gyilkost. Emiatt aztán megvolt a becsülete az öregnek, s elnézték neki, hogy folyton elszundikál az őrhelyen.

Az öreg Bóbisnak volt egy nagy titka, amiről senki sem tudott. Álomtolvaj volt az istenadta. Sohasem a saját álmait álmodta, hanem mindig másokét. Bárkinek az álmát el tudta lopni, akiére csak rákívánkozott. Már gyerekkorában észrevette ezt a képességét, amikor csak álomszuszéknak, hétalvónak hívta mindenki. Ő meg bosszúból ellopta a többiek álmait. Azok csak töprengtek reggelenként, sehogy sem bírtak rájönni, hogy mit is álmodtak. Nem is lehetett, mert hiszen Kálmánka lopta el az álmaikat. Képes volt hét álmot is ellopni egyetlen éjszaka.

Ma éjjel már három álmot is sikerült végigálmodnia. Az első a csodadoktor álma volt. Kíváncsi volt nagyon, hogy milyen csodagyógyításokról álmodhat a furcsa vendég. Azonban erről nem sokat tudhatott meg az öreg Bóbis, a csodadoktor álma egy párizsi piroslámpás házban játszódott, elejétől végéig. A csodadoktor divatos slágereket játszott egy kopott fehér zongorán, s a lányok néha vele énekeltek. Kaméliaillat terjengett a levegőben, s a doktor rengeteg pezsgőbort megivott reggelig. Szállására térve hajnalban egy mérges asszonyság nagyot veszekedett vele, követelte vissza a pénzét, sodrófával hadonászva. Bóbis gyorsan kimenekült az álomból, s kicsit még borízű hangon elkiáltotta magát:

„Egy óra van éjfél után,
Ne heverj az ágyban sután!
Amíg kettőt üt az óra,
Mássz rá, sógor, az asszonyra!”

- aztán gyorsan egy másik álomba merítkezett. Ez alkalommal a Bolondos Gróf álmát sikerült ellopnia. Jó szerencse, mert az álombéli pezsgőzésre nagyon megéhezett. A gróf pedig estebédre hívott valakit, aki igen fontos lehetett a számára. Bécasses farcies aux truffes-öt tálaltatott vendégének, aki nem volt más, mint a nagy Gaváriusz. Felséges volt a vacsora: a libamáj, a szalonna és a szarvasgomba íze soha nem észlelt kavalkáddá olvadt össze, az öreg Bóbis még sohasem evett ilyen finomat. Milyen nagy volt a Bolondos Gróf megrökönyödése, amikor kiderült, hogy kissé púpos vendége nem kívánt más italt a kiváló francia étekhez, csupán barna sert. Azonban a nagy cél érdekében a gróf is belekortyolt az italba, hiszen Gaváriusz azzal kecsegtette, hogy meg tudja szerezni a hat híres akvarellt, amelyek után oly régóta kutakodott a műgyűjtő. Még metszeteket is hozott magával, hogy az akvarellekről fogalmat alkothasson vendéglátója. A desszert után sűrű szivarfüstbe burkolózva tárgyalták a nagy ügy részleteit, holott a Bolondos Gróf még álmában sem felejthette el, hogy vagyona jelen állapota nem tesz lehetővé ilyen összegű vásárlást.

Fejét csóválva ébredt fel az álomból az öreg Bóbis, sietősen tudatta a világgal, hogy mennyi az idő:

Éjfél után óra kettő,
ennyi hancúr elegendő!
Hunyjátok bé szemeteket,
holnap álmos ne legyetek!

majd elképzelte magában, hogy most Csillagocska álmát cseni el. Lányok álmait szívesen álmodta az öreg Bóbis, furcsa, bizsergető érzések lepték el ilyenkor, s felébredve mindig valami kellemes bódulatot érzett. Ezúttal egy régi, fájdalmas, darabokra hulló álmon kellett végigvergődnie. Mintha elhallgatott volna a kút csobogója, amely mellett éppen elszunyókált. Szomszédasszonyok siettek elő, s azt kiáltozták: elapadt a kút! S valóban: az antik kőszobor, melynek szájából sugárban ömölt a víz, most utolsó néhány cseppjét is kiadta, s fuldokolni látszott a melegben.

A házból egy sápadt asszony lépett ki. Nem szólt egy szót sem, de az asszonyok rögtön látták rajta, hogy férje, a festő, aki fiatalságát messzi idegenben töltötte, s nagybetegen tért vissza a városba megházasodni és meghalni - ő nincs többé. A házból előtipegett a két gyermek, Csillagocska, az álmodó, szinte elbújva szőkefürtös bátyja mögött. Nem is értette, hogy mi történt, apja lehunyt szeme, anyja könnyei, s a sötétben elsuttogott néhány szó összekavarodott a fejében: „Van egy rejtekajtó a pincében, ami a kút alá vezet...” „A rajzokat ne adjátok el...” „A hetedik képen... a láda...” „Ez a kulcs nyitja a ládikát” „Ne feledd, a kulcs az erszényben van... a kulcs az erszényben!”

Bóbis felriadt. A kút halk csobogása megnyugtatta. De rögtön eszébe jutott az álombéli kút. Vajon mit rejteget az öregasszony meg a lánya a vizefogyott kút alatt? Vajon ott lehet eldugva a ládika? No de, mert eljött az idő, rögtön kiáltott is egyet:

Elütötte már a hármat,
Őrizheted még az ágyad,
Hólyag telvén ízibe,
Csorrants bé a bilibe!

 

5. Judit Imperiosa -

Egy éjjel egy egész ’turistacsoport’ álmát csente el.

A hat tagú kompánia és lelkes kalauzuk óvatlanul a közeli fogadóban szállt meg, sejtelmük sem volt arról, hogy nem csupán soványka erszényükre, néhány öltözet ruhájukra, de még az álmaikra is gondosan ügyelniük kellene. Nem mintha az álmokat meg lehetne óvni a kisöregtől.

Kissé pilledtek voltak már, képtárakból, galériákból, elbűvölő városkák bájos főtereire hurcolta őket a vezetőjük. Szebbnél szebb szobrok, hangulatos házacskák képei, okoskodó kommentárok, bő lére eresztett történelmi áttekintések, kétes valóságalapú műalkotáselemzések mondatfoszlányai kavarogtak a fejükben.

Láttak már jó néhány mázolmányt, sok szépséget is, de azokat a bizonyos akvarelleket még sajnos mindig nem.

A csoport vezetője valami olyanféle célzást tett, hogy nemsokára, talán itt, útjuk utolsó előtti állomásán végre-végre láthatnak valami igazán különlegeset. Igen, szinte bizonyos, hogy azok lesznek.

Az első utas, egy tehetséges muzsikus, aki még a társas útra is elhurcolta hangszerét, tágas, zsúfolt koncertteremről álmodott, önálló műsorról, tomboló sikerről, az elragadtatástól elaléló hölgyikékről.

Másodikuk, bizonyos Szipacsek elég hétköznapi álmot látott (volna, ha nincs a közelben egy álomcsenő): a szatócsüzlet apró-cseprő gondjai, egy módos vásárló szenzációs megrendelése tíz pár, szinte magától baktató szarvasbőr topánra, csilingelő pénzecskék, teli pénzes ládikó, ilyesmi.

Harmadikuk, a Tartományi Hírmondó szerkesztője, világhírről, az egész országot megbotránkoztató, hét országra szóló esetről, egy általa írt szenzációs cikksorozatról álmodott. És lelkes olvasói levelekről, sok pénzről.

Negyedikük, maga a fiatal idegenvezető egy csillagszemű szépséges hölggyel álmodott. Arról, hogy felkeresi, és végre bevallja réges-rég titkolt érzeményeit. Most, hogy talán sikerül megtalálni azt is... talán végre családot alapíthat...

Ötös és hatos számú utasunk, két cinkos, két rendkívül ügyes kezű zsebmetsző, álmában is azt tervezgette, hogyan kopasztja meg a többieket.

Végül az utolsó, egy magának való, tudósforma figura, aki egész héten folyvást körmölt valamit, egy korszakalkotó, de közérthető, átfogó művészettörténeti munkán dolgozott még horkolván is.

Nos, nem valami értékes zsákmány, vajon ki és hol álmodik izgalmasabbat?

 

6. Silvia de genere Pápszi

Néhány nappal később, a legnagyobb déli hőségben, érte el a városka körüli földeket a Bolondos Gróf unokaöccse és családja. Kocsijuk tengelye kettétört, gyalog kellett útjukat folytatniuk. Kis pénzt szerettek volna kicsikarni az öregtől, így kapóra jött ez a baleset. Ám az öreget nem olyan fából faragták, hogy meghatódjon bármilyen baleseten, különösen, ha az nem az ő személyét érinti. A gyerekektől meg egyenesen irtózik, így az unokaöcs 3-4 éves forma kislánya sem lágyította meg a szívét. Legfőképpen a Gaváriusszal folytatott tárgyalásai tettek lakatot az erszényére.

A rokonoktól rövid úton megszabadult. Visszatért könyvtárszobájába az árverési listáihoz, művészeti könyveihez. Amint lapozgatta őket, azt vette észre, hogy fontos oldalak hiányoznak belőlük. Valaki kitépte őket.

A család csak otthon vette észre, hogy kislány néhány kitépett könyvlapot rejtett ruhájába. Örültek, hogy a gróf mérgelődni fog ezen. De csak akkor örültek igazán, amikor megérkezett a nagybácsi lovásza és kérte vissza az elveszett lapokat. Az unokaöcs most már feltételeket szabott...

 

7. Elisabeth de genere Arrabona

Szép napsütéses napra ébredt a város. Már hetek óta vigasztalanul esett az eső, mintha nem is nyár közepe, hanem ősz lenne. A Bolondos Gróf is vígan ébredt, ezt részben az ablaka előtti diófán kergetőző madarak látványának tudta be, részben pedig annak, hogy végre valahára nem álmodott semmit az éjszaka.  Vigye el az ördög az álmokat! Mi értelme van filets mignons de veau à la Pompadourról álmodni, ha csak müzlije van otthon?

(X) Egész napja remek legyen
      Reggelije müzli legyen.
      Degesz, gabonapehely szaküzlet, Malom u. 18.

Fújjj!, rázkódott meg a Bolondos Gróf, de az üres gyomor nagyúr! Még nála is nagyobb!

A szép reggelbe belevegyült valami bosszúságféle is. A tegnapi nap! Igen, az az átkozott kis perszóna kitépdeste a képeket a könyveiből. Most mehet a púposhoz a listájával, hogy kipótolja a hiányt! Persze még mindig olcsóbb, mint ha visszaveszi a lapokat a pénzsóvár öcsitől.

Elővett egy szivart, szórakozottan forgatta a dobozt. A dohányzás az emberiség ellensége, figyelmeztette a felirat. De meg vagyon írva, hogy szeresd ellenségeidet, morfondírozott magában s rágyújtott reggeli szivarkájára.

(x) Ellenállóbb lesz a teste, ha szivarozik reggel, este!
Pipadohányt, tubákot, szivarokat Burnót Tónitól
a Nikotin kuckóból, Piac utca 2.

Kicsinnyel fél 11 után érkezett a Fő térre. A  toronyóra legalábbis ennyit mutatott, hogy miért nem negyed 6-ot, ahogy szokott, ezen nem gondolkozott. Gaváriusz már lehúzta a ponyvát a portékáiról és szolgálatkészen sertepertélt zöld frakkszabású kabátjában, amit a gróftól örökölt, s egy remekbeszabott kék folt mutatta a helyet, amit a néhai Csimbor kutya készített a kabáton, amikor a gróf nem hivatalos vizitet tartott a szomszéd baronessnél. Ez után az esemény után került a kabát Gaváriusz tulajdonába.

  (X) Hangverseny vagy fogadás, netán báli ragyogás?
        Ügyelünk a lényegre: minden kabát méretre!
        Keresse fel a Pingvin frakkszabászatot!
        Tálassi Gáborján úri szabó, Korona köz 3.

A Kétfejű sas vendéglő szolgálója vízért jött a kútra. Gaváriusz meg is állapította, hogy amióta a csinos festősegéd dolgozik a házon, nőtt a vendéglő vízfogyasztása. A Bolondos Gróf nem bírta kivárni, amíg a leány teleteszi a dézsáját vízzel, előhúzta a megrongálódott könyvek listáját és elkezdte sorolni a beszerzendő könyveket Gaváriusznak, de az egykedvűen rakosgatta Carnap, Natorp és Frey könyveit a ponyván. Újabban csak ezek érdekelték, no meg a festmények. Épp azon mérgelődött, hogy átverték és Natorp-műként vett meg egy dohánytermesztésről szóló könyvet. Azt most kinek adja el? A grófnak esetleg, most is ott van a szivar a kezében! Nem árt, ha tudja, hogy termelik a dohányt! De miután a szél meglengette a madzagra csíptetett akvarelleket, eszébe jutott az a hat akvarell, amiről a tegnapi újság írt.

- Kedves Gaváriusz, milyen csodás akvarelljei vannak! Nem árt nekik a nap? Persze biztosan nem képviselnek túl nagy értéket, ha csak itt lógnak a ruhacsipeszen! Az akvarellek amúgy sem túl értékesek. Emlékszem, apám se sokra becsülte őket.

- Pedig a kedves Öreg Grófnak volt néhány a birtokában! Némelyik elég érdekes is volt. Ha a nagytakarítás során talál néhányat a padláson, ne dobja rögtön ki, hátha van közöttük olyan, ami értékesíthető! Megosztozunk! – kacsintott a púpos.

- Épp a minap ajánlottak egy nagyobb összeget a padláson gyűlő lomért. Sohse lehet tudni, mikor jön egy újabb tűzvész. Komolyan gondolkozom, hogy kitakaríttatom a padlást!

- Ne kapkodja el, kedves Uram, még néhány év és meg is gazdagodhat belőle! Mondja, emlékszik arra a fickóra, aki hosszabb ideig élvezte apja vendégszeretetét? Valami piktor féle volt. Vajon, mikor elment hagyott-e valamit a koszt-kvártélyért cserébe?

- Nem hiszem, de ha netán valami értéket hagyott volna, azt megboldogult édesapám bizonyára jó fajta muskotályra vagy bordóira váltotta volna. No, Isten áldja, Gaváriusz! Úgy látom, nincs olyan könyve, amivel a hiányaimat pótolhatnám. Talán az Öreg Pipásnál több szerencsém lesz!

 

8 . Attila de genere Catus

Verőfényes nappal volt. A Bolondos Gróf elindult Pipás Bátya háza felé, hátha valami információt ki tud csikarni az öregből. Ahogy elhaladt a Mord Ent elnevezésű borozó előtt, észre sem vette, hogy az öreg Bóbis Kálmán bóbiskál mán. Pedig ha felfigyel erre az apróságra, akkor talán minden másképpen alakul.

Az öreg Bóbisról ugyanis tudni kell, hogy nappal soha nem aludt. Miért is aludt volna, amikor ő éjjeliőr volt. Egy éjjeliőrnek éjjel kell aludnia, és, mint a történet igazolja, ennek a feladatának az öreg Bóbis maximálisan meg is felelt.  Becsületére legyen mondva, nappalait virágai ápolásával töltötte. Illetve: ezekkel az emlékekkel. Hiszen az öreg éjjeliőr anno a Pipás Bátya apjánál volt kertész, annak virágait ápolta. Csoda-e, hogy amikor a Mord Ent tulajdonosa egy igazi, többszáz éves palack Csimborral megajándékozta az öreget – amit persze azonnal felhajtott a vén éjjeli disznó –, nappal hajtotta álomra a fejét, és álmodni kezdett. Az álmokkal semmi baj sincs, az álmok tartják életben a világot. Igen ám, de, mint tudjuk, az öreg éjjelenként mások álmait lopta. Ám most, nappal, arra vetemedett, hogy a saját álmát lopta el.

Álmában hol is máshol járhatott volna, mint az öreg Pipás Bátya apjának házában.  Mondják, az emberek nagy része fekete-fehérben álmodik. Nos, az öreg Bóbis életében nem álmodott másként, csak színesben. De most, a saját álmában nemcsak színesben álmodott, de az illatokat, a szagokat is érezte. Az orrába fészkelte újra magát az öreg két dézsás növényének az illata, és az az orgia, amit a növények párlata és az öreg pipájából illanó esszenciának elegye okozott.

Gazdája jól megfizette, nem is gondolta volna az öreg Bóbis, hogy élete végén a városka éjjeliőre lesz. De ellentétben gazdájával, ő ugyanúgy bánt a pénzzel, mint gazdája fia, elherdálták (sokszor együtt), így belőle éjjeliőr lett, az Öreg Pipás Bátya fiából pedig az Öreg Pipás Bátya.

Pedig másként is tengethette volna életét. Az idősebb Pipás ugyanis nagyon komoly növénytermesztő volt, dohánynemesítéssel foglalkozott. Nem kevés sikerrel, hiszen egyik nemesítésének leírását annyira féltette, hogy bár leírta, de nem merte a „receptet” magánál tartani, nehogy ellopják. Ezért könyvtárának egyik féltett darabját, Natorp egyik könyvét használta fel álca gyanánt. A könyvtestet kitépte a kötésből, és a kötéstáblába a saját munkáját dolgozta vissza. Igaza volt, ki a fenét érdekel egy filozófiai mű egy hasznosítható recepttel szemben?

Arról is álmodott az öreg Bóbis, hogy a vén Pipásnak volt egy igen kedves kverentesz partnere. Ő maga ugyan egy hangyányit sem konyított a kverenteszhez, de arra emlékezett még álmában is, hogy ez a játék egy ősi katakurd asztali játék, kitalálója az állítólagos Segyirf, akiről csak annyi maradt ránk, hogy az anyja Suki Nóri volt.

Nos, az öreg Pipás kverentesz partnere rajzoló volt. Szinte nem volt nap, hogy ne alkotott volna valamit. Olajképet, szénrajzot, akvarellt, karikatúrát, esetleg oválistúrát vagy időnként – persze ezt csak a legritkább és legihletettebb eseteiben – téglalaptúrát.

Az öreget szinte minden partiban megverte. Ez odáig fajult, hogy az idősebb Pipás jelentős pénz átadása után megkérte a vándor piktort, hogy menjen a fenébe, mert ő már úgy utálja a kverenteszt, mint a kukorica gölödint. A rajzoló jót nevetett ezen, de hálából még az utolsó éjjelen festett hat akvarellt, amit jótevőjének, kvázi gazdájának szánt és hagyott is.

Búcsújuk csendes, de férfias volt. Az öreg – bár szégyellte – sok könnyet hullatott. Átvette a hat akvarellt, megölelte a fiatal rajzolót, aki bár nem könnyezett, de a határán volt. A fiú erőt vett magán, és egy utolsó ölelés után hátra sem nézve, elindult útjára.

Az idősb Pipás a fiatal kertészhez fordult:

-         Kálmán, ezt a hat papírlapot nagy becsben tartom. Kérlek, hogy a birtokomon rejtsd el, de úgy, hogyha szükségem lenne rájuk, hozzájuk férhessek.

-         Igen, Uram – mondta Kálmán, és már tudta is, hogy hová rejti el az akvarelleket.

Ebben a pillanatban az öreg Bóbis hatalmas zsivajra ébredt. Az egész városka fel volt indulva. A pandúrok, élükön a Főpandúrral, két embert vezettek láncon a fogda felé. Azon fogda felé, amelyben emberemlékezet óta embert fogva nem tartottak. Egy púpos, foltozott frakkú úriember, kezében egy ásólapáttal őrülten rohant Csillagocska háza előtt valamerre, de egy úton tisztálkodó macskában felbukott, és ahogy elterült, elnyelte őt az alatta megnyíló üreg.

(x) Macskát kizárólag Jozef Kiliantól kölcsönözzön, Prágából. Minden egyéb kínai hamisítvány.
Ugyanitt egérkonzerv is kapható.

 

9. Anna Follinus

Ama „3-4 éves forma kislány”, akit – midőn szüleivel a város felé igyekezett - a kasza alá érett gabonaföld jótékony szőke lengedezése és búzavirágok játszi azúr lírája takart, egyben pedig ekhós szekér ernyőjére emlékeztető kalapja mögé rejtezhetett, valójában a 13-14 évet is elhaladta már egy csipetnyivel (talán 24-25, ha lehetett) – s ő is tudta, hová rejtette ifj. Bóbis Kálmán az akvarelleket. Tudván tudta, hiszen összejátszott vele, lévén a tettestársa – egészen tegnapig. Mára már viszont mind Kálmánt, mind jó szüleit hátrahagyta: bíbelődjenek velük a következő fejezetek.

Minden vágya az volt, hogy egyszer a világot jelentő deszkákra léphessen. A Tartományi Hírmondó-ból neszét vette: Johann Wolfgang Goethe valahol a környéken húzódik meg inkognitóban, s a Faust a harmadik részét dolgozza ki Margit-monodráma formájában. Nem is lenne rossz fogás egy turnéhoz! Mivel egyszer a piktor Félrespicces Karcsi bácsi mesélt neki a levendulásban a költőfejedelemről – hiszen találkoztak gyakorta a Werther-féle nyárilakban –, nem volt nehéz kiszámítania: az ősz mester circa a kilencvenötödik életéve körül bandukolhat, s e kor a fiatal lyányokra nézve csupán másodfokúan veszélyes intervallumba sorolódik. Nem mintha kis Amánknak – miért ne lehetne a neve: Ama, telve a szerelem csengő jó ízeinek szinesztéziáival? –, egyszóval nem mintha ezen epizód liblingjének lett volna még veszteni valója a hat akvarellen kívül.

Kétórás séta után, mindig a nagy kék jelzést követve, Ama be is toppant ahhoz az úrhoz, akiben a nagy Goethét sejtette.

- Jelszó?! – rikkantott rá az ágyúval, mordállyal, karddal felszerelkezett, jó karban levő középagg, aki valamely égi ecset önkényéből kifolyólag egy ismeretlen rendeltetésű zöld tárgyat lógatott barna harisnyás lábai közé.

- Nem félünk a farkastól! – vetette oda (lesz, ami lesz alapon) a színházilag, mondottuk, nem járatlan nagylány. Tetszett neki a voltaképp egyszerű környezet: egy az egyben át lehetett volna venni kulisszának.

- Szerencséd, hogy nem Mefisztónak szólítottál! – enyhült meg a negyvenszobás bagolyvár gazdája, majd sajtos lángossal és triplszekkel kínálta a kis hamist.

- …És miért tetszik a Goethe bácsinak ekkora arzenált tartania – hangolta most más tartományba húrjait a kíváncsiskodva majszoló jövevény –, itt, ahol még Magritte szirti sasa sem jár?

- Amóka, Amóka, te ne tudnád? Az én vén életemért már nem kár, hiszen beírtak az örökkévalóság aranykönyvébe, de nagyon sajnálnám, ha veszély fenyegetné azt a néhány kis színes képzőművészeti vázlatocskát, azt a fél tucat elementárisan jelentéktelen mázolmányt, amelyet ebben a minutumban szíveskedsz önként átadni nekem!

Ama úgy tett, mintha megszeppent volna, és kebeléből sietve előhúzta az egyik ábrázolmányt. Alig nyújtotta át azonban házigazdájának, az máris felcsattant:

Mehr Aquarell!

 

10. Ákos Papp

De szép emlékek is ezek, gondolta Öreg Pipás Bátyja kötögetés közben. Haj, azt az akvarelles, epizódos liblingjét a világnak, én meg csak itt cseszegetem az időmet, miközben minden spanom a kocsmában nyomja magába a kisfröccsöt. De hát én nem tehetem, szerzetesi fogadalmam miatt, különben is ki vagyok tiltva már mindenünnen. Viszont tök jó, hogy olvastam előzőleg ezt a hirdetést: 

„(x) Macskát kizárólag Jozef Kiliantól kölcsönözzön, Prágából. Minden egyéb kínai hamisítvány.

Ugyanitt egérkonzerv is kapható.”

Naszóval, ennek hatására expressz sebességgel rendeltem egy macskát, mert sok itt az egér, tegnap is kirágták megint a harisnyámat, oszt köthetek egy másikat. Csak hát olyan egyedül érzem magam úgy néhanap, szegény is vagyok, mint eme klastrom egere, aztán meg nincs senki, akinek panaszkodhatnék egy jót.

(x) Szeretetvásár és panasznap minden este a
Négycsecsű kocsmában.
Önbecsülését megemeljük néhány kör után, oszt majd vígan énekli Ön is velünk a kocsmatöltelékek szeretethimnuszát:
„aki engem nem szeret, nyalja ki a seggemet”
Négycsecsű Úri Kocsma, Segg part 69.

 

11. Tamás de comitatu Tarjan

Ha megkapó patinás akvarelljeink felbukkanása kapcsán rég porladó nagy írók stíljében óhajtanánk szólani, azt mondhatnánk: nem mind arany, ami fénylik – nem minden úgy igaz, ahogy papírra vetődik. Hiszen s például mintha szerzőtársaink elfelejtették volna említeni: az Öreg Pipás Bátya nem más vala, mint az álruhás Goethe, a Nagy Átváltozó.

Amiként szinte, ím, itt majdnem a végénél, úgy a kalandsorozat elejénél is az ő géniusza strázsált. A Kivételes Embernek testi mivoltában nem is kell jelen lennie ahhoz, hogy bármely eseményeket az ő Szelleme hasson át.

JWG alias ÖPB például most is kihátrál a képből, s csak innen a hátsó keretperemről, láthatatlanságába burkolózva kérdi a szemből közeledő, s előtte persze nem ismeretlen fehérnéptől:

- Frau Lederer, mi van a kosárban?

- Kodelkának keze, feje, lába – mosolyog vissza a fiatal asszonyka.

- Lejárt lemez – legyint JÖWPGB. – De a másikban?

- Mi is? Az én fejem sem káptalan. Ja, igen. A Cirkalmas út 70-ből egy jó bögre tej bakancsra és kicsi cipőre, hogy ne ázzanak át; Arzenál cipőpaszta, amely erősíti a testet és a Kilián-szellemet; ellátogatás a papírmalom melletti kis emlékkönyvbe és különféle méretű láthatatlan burnótos tinták; három telek igényvadakkal Frakkondi Manci könyvmolyfarmjáról; Hörpölöndi Collmér kezefejelába és egyéb megbízható tartóelemei; a Tartományi Hírmondó utolsó kétszáz évi remittendája vérontó pletykákkal és egy archív Tünde von Kiszel-naptárral, továbbá Szipacseknek ugyancsak kezefejelába; ezeregy éjszaka vadvirágmintás almás szőnyegek között; Kukk kapitánynak…

- Tudom, kezefejelába!

- …á, nem, csak kezefeje, mert a kapitány falábú volt, és az alsó végtagokat harminc márka tizenegy schillingért beadtam  Tasso von Berlichingen asztalos úrnak. Hokedlit, sámlit csak Taszitól érdemes venni, mert jelszava: „Megbízható kézből – falábból!”; aztán Mássz sógor sírverse, hancúrbilibe csorrantva; tubákos müzli két seggpart között degeszremek kiszerelésben…

- Elég! – rogyott le Pipás Goethe. – Nicht mehr! Mehr Nicht!

- …szabászati pingvinverseny Tálassi Gaborjak JAK-elnöktől; kínai macskák menzelformanos vagy schmidtjuráčekes prágakonzervben, eredeti  miniatűr U Fleků söröskorsó rátéttel…

- Frau X! – préselte ki ajkán szinte utolsó hangjait Johann Wolfgang Pipasch –, ajánlanék egy üzletet. Van itt nekem hat fölösleges jó kis akvarellem, a minap kaptam ajándékba. Legyen valamennyi a magáé, csak fedje le végre azt az átkozott kosarat, és legalább tízsoronként sugározzon a reklámok közt egy kis nyáriházit!

- Ne legyen már ilyen pipás – himbálta meg két pompás kosarát a Frauska. – Inkább menjünk le együtt a Hatvany néni tejivójába, ha már mellém szegődött ez a kecske. Tele a tőgye kihasználatlan narratívával. Percenként mekegi, hogy szabó volt előző életében, de beszélt egy genderoperatőr mesemondóval, aki azt ígérte, no akadály, egy fejezet múlva tejet adhat a milkdrogdában. No, gyün?

- All right! – felelte Goethe felpezsdülve, mert voltaképp mindig szerette egy kicsit összetéveszteni magát Byronnal.

 

12. Susanna de genere Elekes

Kissé idegesen, jobb lábára sántítva elindult az asszony mögött és arra gondolt, nehogy őt is feldarabolja a szadista némber. Ugyanakkor a kosáron, a lágy széltől lebegő lapokról le sem vette a szemét.

Így értek a városkába, egészen a Klastrom térre. Ott a Pipás már bátrabb volt, hátulról jól belecsípett a szemrevaló asszony fenekébe és kissé csípás szemeivel kacsintva, beinvitálta a kúriába. Ott azonnal szólt a szobalánynak, hogy terítsen egy uzsonnát, hogy méltón fogadhassa vendégét. A kosarakat segített a verandán elhelyezni, és hogy a kutya nyugton maradjon, vetett egy formás lábszárt feléje, legalább így a fejeket békén hagyja. A hat akvarellt pedig, minha mi sem történt volna, a kabátja alá rejtette.

Bent a házban közben megterült az asztal, perdült fordult a cselédlány és aztán már csak édes kettesben csendült a pohár, suhogott a ruha, majd apró kis sikolyok riogatták a park madarainak békés szunyókálását.

                            (x)Ha asszonyának bús a képe,
                            ne forduljon rögtön félre.
                            Viszek gyógyírt, - hogyha hív,
                            kapható az ARGAIV!
                            Szerelmi bájitalok, bájételek és bájpirulák
                            nagy választékban!
                            Máris javasasszonynál.   Pittypang dűlő 666

Ugyanebben az órában, a város másik pontján a Kétfejű sas fogadóban a zajos túrista csoport délutáni szabadprogramon vett részt, igaz kicsit megcsappant létszámmal, hiszen a két zsebmetszőt a pandúrok az imént vitték el a város tömlöcébe. Ezt az alkalmat használta ki a csinos, jóképű és szomorkás tekintetű idegenvezető, hogy felkeresse azt a hölgyet, akit előző nap látott meg a városka kútjánál. Pillantásuk egybeforrt, a lány is mintha bátorította volna egy következő találkozóra. A fogadóstól megtudta, hogy a lánykát Csillagocskának hívják és özvegy anyjával él, mert apja, egy festőféle már régen meghalt. Hallott még egyéb másról is, hogy valami nagy gazdagság várományosa lehet a lány, de Carlo-t – így hívták az ifjút – a részletek nem érdekelték. Elméjének univerzumában egy csillag ragyogott csak, a lány édes arca. Útnak is indult és hamarosan a ház előtt állt, melyben boldogságát remélte megtalálni. A kapu nyitva volt és csendben felosont a legfelső emeleti kis szobába, ahol talán valamely környékbeli cselédlány lakhatott. Még rigli sem volt az ajtón,

(x) Nincs a lakásának zárja?
Ne érdekelje az ára!
Fontosabb a biztonsága!
Kampók, riglik, tolózárak nagy választékban!
Schperchackny Alfréd
Vasas boltja   Fáy u. 1-3

így könnyen bejuthatott és a nyitott ablakon keresztül egy levélkét eresztett le szíve hölgyének, ki az alatta levő szobában hímezgetett anyja társaságában.  Miközben óvatosan engedte a vékony cérnaszálat, hangos szavak ütötték meg a fülét. Mozdulatlanná dermedt.

-         Lányom, az ég szerelmére! Térjél már észhez. Apád halála előtti lázában össze-vissza beszélt. Nincs semmi titkos ajtó, nincs láda és az erszényemben sincsen kulcs, de még egy árva fabatka sem. Válasszál már a kérőid közül, hiszen maholnap vénlány maradsz. A kelengyéd már készen, most már csak az uradat kell megtalálnod.

Azzal választ sem várva, kiviharzott a szobából, hogy a péktől megkérdezze, maradt-e valami szikkadt kenyér a reggeli sütésből féláron, azt is hitelre.

Carlo most már bátran engedte tovább a levélkét és hogy felhívja a figyelmet magára, néhány taktust fütyült a bálokban játszott divatos táncdalok egyikéből.

Csillagocska felkapta fejét és megpillantotta a kis levélkét az ablak növényei között. Gyorsan elolvasta és pironkodva, ámde gyors léptekkel futott le a kapuhoz ahol már Carlo várta. Szerelem volt ez az első látásra. Behúzodtak egy árnyas helyre és csak beszélgettek, beszélgettek. Mintha évek óta ismernék egymást. Csillagocska kézen fogta Carlot és levezette a dohos pincelépcsőn. Ismerte a pince minden zúgát, ám most valami furcsaságot érzett. Kezében a gyertya lángja úgy táncolt, mint Öreg Pipás Bátya mikor beleesett az égő dohány a nadrágjába. Miért is jutott eszébe az öreg? Elhesegette gondolatát és haladtak tovább egy apró fénypont felé. Hamarosan egy deszkafal elé értek, ami mögül halk nyöszörgés hallatszott. Carlo – aki mindenre felkészült idegenvezető volt – elővett zsebéből egy svájci bicskát és hamarosan feltárult a kút alatti rejtekhely, ahová Gaváriusz mester pottyant még délelőtt egy ásólapáttal a kezében. A fiatalok felsegítették az öreget, akinek az eséstől csodák csodájára nem történt nagy baja, - csak mintha púpja lett volna egy kicsit nagyobb - és körülnéztek. A poros sarokban egy láda volt, alaposan beszőtték már a pókok. A bátor fiatalember megharcolt ezekkel a fenevadakkal is, és mivel kulcs nem lévén, egyszerűen felfeszítette a ládát. Hat gondosan elcsomagolt akvarell került elő a ládából. A kincseket Csillagocska magához vette és szorította, mitha régen meghalt édesapját ölelte volna magához.

A Klastrom téri kúriában nagy volt a felfordulás. A városka összes pandurja, sőt még a szabadnaposak is ott intézkedtek, próbálták távol tartani a nagy számú kíváncsiskodót, akik ellepték a teret. Hamarosan megérkezett egy fekete hintó is, hogy illőn elszállítsa utasát előszőr az ispotály raktárába, ahonnan már csak egy út van, a temetőbe. A Főpandúr összes tekintélyével folytatta le a nyomozást, vetette papírra a tényállást és hallgatta ki a tanukat. A rabkocsi már a főbejáratnál állt és egy csinos fehérnépet tessékeltek bele, vasbilincsbe verve. Egy másik kocsiban két letakart kosár, benne a bűnjelek, melyek után csak a kutya nézett nagy sóvárgó szemekkel. Az emberek susmutoltak, néhány elkapott szóból próbálták kihámozni a történteket.

-         Az Öreg Pipás sokat akart, aztán már nem bírta szerszámmal…

nézett kárörvendő mosolygással az egyik asszony a másikra.

-         A fenéket! Valami képeken kaptak össze, aztán a nőcske elvágta a torkát…vagy mijét…

-         Hát szegény Pipás! Állítólag a nő mindenkinek kosarat ad… de előtte feldarabolja őket…

Így mentek a hírek szájról szájra, míg lassan beesteledett és a kuria kapuját is bedeszkázták a pandúrok és mindenki hazament, hiszen másnap is lesz nap. Bóbis Kálmán is elfoglalta helyét a kút mellett és békés álomra hajtotta fejét. De vajon kinek az álmára?

Utószó

A Kétfejű Sas fogadó soha nem volt még ennyire feldíszítve, mint ezen a napon. Mindenhol virágok, a szolgálók a konyhában hajnal óta sürögtek. Hiába, na! Egy esküvő akkor is nagy nap, ha szerényen rendezik, hát még akkor, ha gazdag pompával, egy egész városka jelenlétében tartják meg. Az ifjú pár Csillagocska és Carlo a nem várt örökség miatt ma már a város leggazdagabb polgárai lettek. De hogyis volt ez?

Ahogy szegény Pipás kilehelte a lelkét, - nem bírta öreg szíve a Frau, alias Ledererné heves rohamait – a halottas házban előkerült kabátja alól hat régen keresett értékes akvarell. Ezt a hatóságoknak beszolgáltatták, mint festőjük örökösének, Csillagocskának jogos tulajdonába kerültek. Nagy volt a csodálkozás, mert közben a titkos ládikából is előkerült hat akvarell, mint hogy ezeket apja utolsó szavaival szeretett lányára hagyta. Így most már tizenkét nagyon értékes festmény szerepelhetett volna a legelőkelőbb árverési katalógusokban, de tulajdonosuk csak hat festményt értékesített, azokat amiket Csillagocska apja idősb Pipásnak, vagyis a kverentesz partnerének ajándékozott, de a fia csúfos halálával ismét Csillagocskához kerültek. Ám mielőtt az akvarellek egyenként szétszóródtak volna a műgyűjtőkhöz, egy kis könyvecskét jelentettek meg, amiben mind a tizenkét mű szerepelt. Ez is hozott jócskán a konyhára a fiataloknak.

A városban lenyugodtak a kedélyek. A Bolondos Gróf rászánta magát a padlás takarítására, talált is néhány kisebb értékes holmit, amin Gaváriusszal – ahogy arról előzőekben megalkudtak – testvériesen megosztoztak. Gaváriusz azóta is bosszankodik, hogy bár ő pottyant a titkos alagútba, mégsem lehetett a kincs az övé. A csodadoktor – kinek Pipás szállást adott – hevesen udvarolni kezdett Csillagocska anyjának, aki ezt pironkodva ugyan, de elfogadta, majd praxist nyitott Pipás kúriájában, ahol a város lakóinak minden nyavalyájával foglalkozott és szép vagyonkára tett szert. A túristacsoport lefülelt két zsebtolvaját a büntetésük után kiengedték, s mivel tetszett nekik az éghajlat és éppen kerestek a Pingvin frakkszabóságba két segédet, hát beálltak oda, most már nem zsebet metszeni, hanem zsebet varrni. Az öreg Bóbis Kálmánt visszaesőként elkövetett többszörös álomlopás miatt közmunkára ítélték, miszerint éjjelente nem alhat, hanem gondoznia kell a város összes parkját. Nappal viszont kötelezően aludnia kell, mert akkor csak a beteges álmodozók álmát tudja ellopni.

Léderernét többszörös gyilkosságért messzi vidékre száműzték, ahol kosárfonással keresi meg rabkenyere árát. Beszélni nem beszél senkivel, csak folyton egy mondatot ismételget. Állítólag Öreg Pipás Bátya utolsó szavai voltak:  "Das Leben ist zu kurz, um schlechten Wein zu trinken."

***