Kapta: Silvia de genere Pápszi
NYÁRI HÁZI!
Kedves Symposion Társaság!
Az Interneten láttam, hogy foglalkoznak fragmentum-kutatással,
töredékekből megpróbálják felkutatni az egészet.
Családunk birtokában volt egy kis illusztrált kötet, melynek képeit
gyakran nézegettem már akkor is, amikor még nem tudtam olvasni, a képek
alapján megpróbáltam elképzelni, miről szólhat a könyv. Sajnos, a könyv
elkallódott, vagy szétrágták az egerek mire el tudtam volna olvasni. A
címét és a szerzőjét sem tudom, valószínű, hogy nem is magyar nyelvű volt.
Egy külföldi utamon bukkantam rá a mellékelt képeslapokra, melyek
megegyeznek a keresett könyv illusztrációival. Nagyon izgatott lettem,
talán mégsem kell lemondanom az elveszett történet megismeréséről.
Internetes búvárkodásaim során kiderült, hogy már kedvenc írómhoz sem
fordulhatok segítségért, csak önökben bízom, hogy rekonstruálni tudják
az eredeti történetet, novellafüzért (?), regényt (?), az elveszett kötet
tartalmát.
A képeslapokat társaságuk rendelkezésére bocsátom.
Segítségükben bízva, maradok tisztelettel
özv. Varsányiné
|
KÉPESKÖNYV |
1.
Janus
Cuparius
Réges-régen vagy nem is olyan
régen, valahol a térképen, volt egy városka. Nem volt nagy, de kicsi sem
és éppen annyian lakták, amennyien még jól megfértek azokban az ódon és
modern házakban, amikben laktak.
A város végén volt egy csöndes
kis tér. Egyik szélén állt a zárda. Ott nevelkedtek illendően a
környékbeli úri lányok.
Átellenben magasodott egy
átriumos szép kúria. Egy ideje már ritkán koptatták a lépcsőjét, aminek az
a nagy cserép aloe-vera növény lehetne a tanúja ott a lépcső szögletében.
Mesélhetne, ha tudna beszélni.
Volt még ott egy kis halastó, de
a képen éppen nem látható, mert a klastrom eltakarja.
A partja mentén legelészett két
tarka tehén, örömére a tejivóknak.
(x) Igyál te is mindennap egy jó
bögre tejet.
Ez erősíti a tested és a
szellemedet.
Hatvany néni tejivója a Cirkalmas út 70-ben.
A Klastrom téren a hatvannégyben
éldegélt az Öreg Pipás Bátya.
Nagy dolgok tudója ő, de ne
szaladjunk ennyire előre a történetben. Elég az hozzá most, hogy egykor
címlapokon szerepelt a neve. Ám aztán egyre hátrább költözött a hírek
hasábjain, amíg már csak hátul, a pletyka rovat szereplője maradt. Aztán
onnan is kikopott.
Ekkor költözött az átriumos
kúriába az Öreg Pipás Bátya. A csúz már gyakran bántja és gonddal ügyel
szép pipájára és egy egész pipa-arzenálra.
(x)Kicsi
cipőd nem ázik át, ha kensz rá egy kis Arzenált.
Arzenál cipőpaszta a bakancsra is.
Szipacsek Ajtorján szatócsüzletében mindig kapható.
Címe: Hegymenet lejtő 2.
A térnek bágyadt porát egy idegen
veri most fel, ahol közeleg a lépteivel. Meg is szólal, amint látja, ahogy
a lépcsőn pöfékel a Pipás Bátya.
-
Szép jó napot, Uram
Bátyám!
-
Szint úgy neked,
Öcsém Uram! Kit tisztelhetek a személyében?
-
Csodadoktor a
szakmám és küldetésben járok. Jöttem messze országból. Jöttem gőzhajóval
és expressz gyorsvonattal. Aztán e kies országban szekérrel és
gyalogszerrel.
-
No lám, és micsoda
doktor?
-
Annak nem vagyok a
megmondhatója. Az Akadémia még vitatkozik az elnevezésén, de no para!
Normális a tudományom. Kosztot, kvártélyt hol kaphatnék?
-
Nálam épp üres a
vendégszoba. Beszállásolhat mára oda. Vacsora pontban hatkor. Meséljen
majd jobban akkor. Kíváncsian várom, mit látott a nagy világon.
A fura vendég örült nagyon, hogy
nem kell tovább bóklászni a tűző napon. Poggyászával elvonult a hűvös
szoba rejtekébe. Nem is jött elő csak majd estebédre. Addig viszont
megszabadult az út porátúl. Itt felüdül majd, míg tovább indul. Ha
egyáltalán tovább indul. Mert igazat szólt, küldetésben jár el, de kettős
küldetésben. Az egyik tisztán publikus, míg a másik szigorúan véve titkos.
(x)Látogass
el a papírmalom melletti kis üzletbe.
Különféle méretű és színű csatos emlékkönyvek,
lakatos, titkos naplók várják kis tulajdonosaikat.
Ugyanitt: láthatatlan tinta.
Első és második elemi osztályos jó bizonyítványra
engedményt biztosítunk.
A fura idegen
egy jó nagyot szundított. Talán még álmodott is valamit. Kipihenten már más
színben látta a világot. Ahogy kilépett a szobából, egy divatos slágert
dúdolt, amit talán Párizsban tanult. |
|
2.
Stephanus
A városka peremén egy ódon
kastélyban a titokzatos doktorral szinte egy időben ébredt fel ebéd utáni
álmából a kastély ura, a Bolondos Gróf. Volt persze becsületes neve is,
szépen csengő veretes, amikor a kastélynak valóban úrra volt szüksége, de
ez most nem is fontos. Amióta a birtok nagy része elveszett, s a
személyzet már csak három fehérnépből és a mindenes lovászfiúból állt, már
csak Bolondos Grófnak hívta mindenki.
A gróf a történtek ellenére is
grófként élt, csak akkor szembesült a valósággal, mikor kitette a lábát a
kastélyból, egyébként amit lehetett, megtartott a hajdani csillogásból.
Megkövetelte a kiadós ebédeket, a jó szivarokat, a legszebb hátaslovakat –
és persze a korábban megszokott napi életritmust. Ennek megfelelően most
is az ebéd utáni szendergésből ébredt, s élvezettel gondolt vissza az
ebédre. A soupe froide aux péches valóban fejedelmi volt és egész ízletes
pezsgővel készült, állapította meg elégedetten. És az a filets de
cercelles à la perigeux – nahát, valóban kitett ma magáért a személyzet.
De vajon honnan szerezték hozzá a vadkacsát?
(x)Idényvadak,
jó fűszerek – a piactól csak három telek
Magondi Franci hússzéke a Piac út 6. alatt
Hirtelen azonban eszébe jutott
más is: az ebéd után szivarja mellé a Tartományi Hírmondót olvasta,
melyben talált egy érdekes írást. Hogy is volt? Hat értékes akvarellről
szólt, melyek kalandos úton jutottak el az országba, s az írás szerint
utoljára éppen ebben a városkában birtokolta őket egy dúsgazdag műgyűjtő.
Legalábbis az utolsó hírek erről szóltak, de az akvarelleknek azóta nyoma
veszett. Több tűzvész is volt a városkában, így nem is lenne meglepő, ha
megsemmisültek volna. Az írás szerint azonban egy francia tudós korabeli
árverési katalógusokból kiderítette, hogy az akvarellek több árverésen is
szerepeltek azóta, de csillagászati áruk miatt nem keltek el. Egy ideje
azonban valóban nincs róluk hír, valószínűleg jelenlegi tulajdonosuk maga
sem tudja, mekkora érték van a birtokában.
(x)Hintójára
kereket, festményéhez keretet
fabútorra ereket, bármely tartóelemet
Készíttessen Hörpölöndi Edömérrel,
Ki soha egy collt sem mér el.
Műhely címe: Fészeralja dűlő 13.
Újra és újra végiggondolta a
Bolondos Gróf az írást, de mivel csak bolondos volt, de bolond nem,
hirtelen támadt egy gondolata. Nem is csent lángot a kandallóból a
következő szivarjához, hanem egyenesen bevette magát az ódon
könyvtárszobába. Előcibálta a sarokból a városka legjobb asztalosa által
készített könyvtárlétráját, s belemélyedt az egyébként ritkán forgatott
művészeti könyveibe és árverési listáiba. Bolondos feje titkot sejtett a
hat akvarell sorsát illetően, s olyan érzése támadt, mást is érdekelhet ez
a titok, aki a Tartományi Hírmondót olvassa.
(x)Mindegy,
hogy pletyka, valóság vagy ámokfutó vérontó,
Mindenről híven beszámol a Tartományi Hírmondó.
Redakció: Hegymenet lejtő 3. (a Szipacsekkel szemben)
Már a harmadikat kukorékolta a
kakas, mikor a gróf kitámolygott a könyvtárszobából. Hatvany néni tejéből
kéretett magának egy könnyű soupe froide lait aux quellenes à la neige-t,
mert imádta a hab-galuskát, s ebben az imádatban a hajnali időpont sem
gátolhatta meg. Miközben pedig könnyű tejlevesét kortyolgatta a testi és
szellemi megerősödéshez, éjszakai kutatásai nyomán feltámadt benne a
gyanú: ideje lesz ellátogatnia a Klastrom téri átriumos kúriába, hogy
kicsit elbeszélgessen az ott lakó Öreg Pipás Bátyával.
|
|
3.
Juc
Úgy döntött, sétával üti el az
időt. Mégsem akarta hajnalok hajnalán meglepni az Öreg Pipást! Az illem
úgy diktálta, hogy legalábbis hírnököt kell előre küldeni a látogatás
előtt, e jeles feladatra pedig a mindenes lovász fiút találta
legalkalmasabbnak. Igen ám, de elméjébe derengett, hogy a minap egy furcsa
szerzet érkezett a városba és különös szokásaival hívta magára a városkapu
környéki házikók lakónak figyelmét. Az eladó sorban lévő lyányok
legszebbike ugyanis éppen ott lakott. Takaros, szorgos, cseppet sem
kikapós menyecske volt, mégis sorra utasította el a kérőket.
Nagymosáskor, amikor a súlyos
nehéz vásznakat fejükön cipelték a folyópartról hazafelé, a városka
asszonyai és lyányai örömmel tértek be kicsiny boltocskájába, hogy
megcsodálják a szebbnél-szebb levélpapírokat, színes tollakat, titkos
naplónak való füzetecskéket. Néhányan csacsogással múlatták az időt, mások
álmodozni kezdtek titkos hódolók hadáról, hercegekről, lovagokról. Kis
Csillagocska bájos mosolya mögé bújva mindegyre csak hallgatta őket, szíve
pedig sóvárogva messzi tájakra tévedt.
(x) Váltsa
valóra vágyait! Társaságunk mesés helyekre röpíti a varázslatos Keleten,
ezer egy éjszakát kínálunk. Szőnyegek, kelmék, sátornak, táskának,
kabátnak valók is, igény esetén az eredeti országban választva.
Merkantilus
Al Manus, Vadvirág köz 4.
Ám az említett estéli órán
különös, cilinderes kalpagot lengető látogatója virágcsokrában rejtett
üzenetet lelt. Minden eddigi házassági ajánlatától eltért e mostani titkos
írás. Hiába tartotta tűz fölé a kissé megsárgult papírt, kedves bókok
helyett csak egy dátum és egy megfakult cím látszott az egyre pöndörödő
lapon, aminek túloldalát hat elmosódott tájkép díszítette.
(x) Nem
érzi magát biztonságban, óvná kincseit, vagy tán titkos utakra járna?
Esetleg kedvesét félti? Örömmel állunk a vártán! Kukk kapitány & Co.
Őrmező, Várorom sétány 1.
Ismerősnek tetszettek a finom
ecsetvonásokkal felvázolt rajzok. Édesapjára emlékeztették, aki idegen
országokban, idegen urak szolgálatában egyre csak rajzolt, rajzolt, míg
legkedvesebb megbízója föl nem szabadította. Apja ennek a soha nevén nem
nevezett úrnak az emlékére állíttatta a házuk elé az ódon kőszobrot,
melynek kútja apja halálának óráján apadt el. Mintha a pincéből rejtekajtó
vezetne a kút alá – derengett apja halk sóhaja, hogy nem tudja
gazdagságban hagyni a lányát. Miért mondta mégis ezt az öreg? Csillagocska
nem volt az a tipikus Hírmondó-olvasó. Megelégedett az asszonyok hozta
pletykákkal, ebből is tudott már az új csodadoktorról, a Bolond Gróf újabb
hóbortjáról. De várjunk csak? Mit is mondtál, Leila? Csak nem
megneszelték, hogy… Az apám rajzai?
(x)
Filléres emlékek, ízléses sírversek, kőbe rágva örökre. Könyvmolytól
rendelje! Percegve szerezte – szúette merengve, most kérje! Könyvtárba
kimegyünk terepre! Csak lesse!
Nem, az lehetetlen! Talán a
viharos tengeren elveszett bátyja lenne e jótevő, hirtelen került kérő?
Óh, bárcsak jó hírt hozna e poros, álmos világba!
– Jaj, menj már, ne vizslass
folyvást utánam, Te gyáva! – ezt már a szomszéd fiatalembernek kiáltotta
az emeletre, mert nem bírta elviselni, hogy az állandóan az ablakban lóg!
A ricsajra felbukkant az anyja
is, már csak ez hiányzott!
– A zsémbes némber még majd a
cserepet is a fejemhez vágja, óh, én árva – és könnyeivel küszködve sarkon
fordult.
Se szó, se beszéd magára zárta a
pinceajtót. Csak órákkal később eszmélt a félhomályban. Egy mondatfoszlány
motoszkált a fejében: kulcs az erszényben. Vajon ez mit jelent?
|
|
4.
Viola de genere Exiguum
Öreg este volt már. Az emberek
kikukkantottak az ablakon. Nem is az óratornyot nézegették, hiszen a
torony órája megállt, még száz évvel ezelőtt, amikor az öreg bíró akkorát
hazudott, hogy a madarak leestek az égből, a virágok becsukódtak, a tüzek
elaludtak a kályhákban, s az órák is mind állva maradtak. A torony óráját
nem is lehetett újra megindítani. Negyed hatot mutat az még mindig, holott
öreg este van, csak a Hold világít.
Azt lesték, hogy elaludt-e már az
öreg Bóbis. Ha elszundikált valamelyik őrhelyén, akkor nyugodt éjszakára
számíthatott mindenki.
Abban is biztosak lehettek, hogy
óránként elkiáltja magát, hátha valaki éppen az időt akarta megtudni.
Aludhatott akármilyen mélyen, soha nem vétette el, hogy hány az óra.
Szinte föl sem ébredt, csak elkiáltotta az időt, s aludt tovább.
Éjjeliőr volt az öreg Kálmán
bátyó, de ritka volt az az éjszaka, amikor el ne szundikált volna valahol.
Nem bántotta őt ezért senki. Amióta az eszüket tudták az emberek, csak
három olyan éjszaka volt, amikor az éjjeliőr ébren maradt. Az első, még
húsz évvel ezelőtt, amikor tűz ütött ki az öreg malomban. Bóbis pedig épp
arra tartott a körjáratban. Belefújt a kürtjébe, s fellármázta az
embereket. Szerencsére az eső is épp akkor kezdett el zuhogni. A malomnak
csak a teteje égett le. A molnárnak és tucatnyi gyerekének haja szála sem
görbült. Másodszorra tizenhárom évvel ezelőtt őrködött éberen, amikor a
Palpion lépett ki a medréből. Az öreg Bóbis egymaga huszonöt embert
mentett ki az alvégi házakból. Utoljára pedig nyolc évvel ezelőtt kerülte
az álom Kálmán bátyót. Az volt az a hideglelős éjszaka, amikor a mordenti
fojtogató bukkant fel a városban, senki sem tudta, hogyan. Arra pedig
végképp senki sem jött rá, hogy ez a vékony emberke hogyan volt képes
leteríteni a rettenetes gyilkost. Emiatt aztán megvolt a becsülete az
öregnek, s elnézték neki, hogy folyton elszundikál az őrhelyen.
Az öreg Bóbisnak volt egy nagy
titka, amiről senki sem tudott. Álomtolvaj volt az istenadta. Sohasem a
saját álmait álmodta, hanem mindig másokét. Bárkinek az álmát el tudta
lopni, akiére csak rákívánkozott. Már gyerekkorában észrevette ezt a
képességét, amikor csak álomszuszéknak, hétalvónak hívta mindenki. Ő meg
bosszúból ellopta a többiek álmait. Azok csak töprengtek reggelenként,
sehogy sem bírtak rájönni, hogy mit is álmodtak. Nem is lehetett, mert
hiszen Kálmánka lopta el az álmaikat. Képes volt hét álmot is ellopni
egyetlen éjszaka.
Ma éjjel már három álmot is
sikerült végigálmodnia. Az első a csodadoktor álma volt. Kíváncsi volt
nagyon, hogy milyen csodagyógyításokról álmodhat a furcsa vendég. Azonban
erről nem sokat tudhatott meg az öreg Bóbis, a csodadoktor álma egy
párizsi piroslámpás házban játszódott, elejétől végéig. A csodadoktor
divatos slágereket játszott egy kopott fehér zongorán, s a lányok néha
vele énekeltek. Kaméliaillat terjengett a levegőben, s a doktor rengeteg
pezsgőbort megivott reggelig. Szállására térve hajnalban egy mérges
asszonyság nagyot veszekedett vele, követelte vissza a pénzét, sodrófával
hadonászva. Bóbis gyorsan kimenekült az álomból, s kicsit még borízű
hangon elkiáltotta magát:
„Egy óra van éjfél után,
Ne heverj az ágyban sután!
Amíg kettőt üt az óra,
Mássz rá, sógor, az asszonyra!”
- aztán gyorsan egy másik álomba
merítkezett. Ez alkalommal a Bolondos Gróf álmát sikerült ellopnia. Jó
szerencse, mert az álombéli pezsgőzésre nagyon megéhezett. A gróf pedig
estebédre hívott valakit, aki igen fontos lehetett a számára. Bécasses
farcies aux truffes-öt tálaltatott vendégének, aki nem volt más, mint a
nagy Gaváriusz. Felséges volt a vacsora: a libamáj, a szalonna és a
szarvasgomba íze soha nem észlelt kavalkáddá olvadt össze, az öreg Bóbis
még sohasem evett ilyen finomat. Milyen nagy volt a Bolondos Gróf
megrökönyödése, amikor kiderült, hogy kissé púpos vendége nem kívánt más
italt a kiváló francia étekhez, csupán barna sert. Azonban a nagy cél
érdekében a gróf is belekortyolt az italba, hiszen Gaváriusz azzal
kecsegtette, hogy meg tudja szerezni a hat híres akvarellt, amelyek után
oly régóta kutakodott a műgyűjtő. Még metszeteket is hozott magával, hogy
az akvarellekről fogalmat alkothasson vendéglátója. A desszert után sűrű
szivarfüstbe burkolózva tárgyalták a nagy ügy részleteit, holott a
Bolondos Gróf még álmában sem felejthette el, hogy vagyona jelen állapota
nem tesz lehetővé ilyen összegű vásárlást.
Fejét csóválva ébredt fel az
álomból az öreg Bóbis, sietősen tudatta a világgal, hogy mennyi az idő:
Éjfél után óra kettő,
ennyi hancúr elegendő!
Hunyjátok bé szemeteket,
holnap álmos ne legyetek!
majd elképzelte magában, hogy
most Csillagocska álmát cseni el. Lányok álmait szívesen álmodta az öreg
Bóbis, furcsa, bizsergető érzések lepték el ilyenkor, s felébredve mindig
valami kellemes bódulatot érzett. Ezúttal egy régi, fájdalmas, darabokra
hulló álmon kellett végigvergődnie. Mintha elhallgatott volna a kút
csobogója, amely mellett éppen elszunyókált. Szomszédasszonyok siettek
elő, s azt kiáltozták: elapadt a kút! S valóban: az antik kőszobor,
melynek szájából sugárban ömölt a víz, most utolsó néhány cseppjét is
kiadta, s fuldokolni látszott a melegben.
A házból egy sápadt asszony
lépett ki. Nem szólt egy szót sem, de az asszonyok rögtön látták rajta,
hogy férje, a festő, aki fiatalságát messzi idegenben töltötte, s
nagybetegen tért vissza a városba megházasodni és meghalni - ő nincs
többé. A házból előtipegett a két gyermek, Csillagocska, az álmodó, szinte
elbújva szőkefürtös bátyja mögött. Nem is értette, hogy mi történt, apja
lehunyt szeme, anyja könnyei, s a sötétben elsuttogott néhány szó
összekavarodott a fejében: „Van egy rejtekajtó a pincében, ami a kút alá
vezet...” „A rajzokat ne adjátok el...” „A hetedik képen... a láda...” „Ez
a kulcs nyitja a ládikát” „Ne feledd, a kulcs az erszényben van... a kulcs
az erszényben!”
Bóbis felriadt. A kút halk
csobogása megnyugtatta. De rögtön eszébe jutott az álombéli kút. Vajon mit
rejteget az öregasszony meg a lánya a vizefogyott kút alatt? Vajon ott
lehet eldugva a ládika? No de, mert eljött az idő, rögtön kiáltott is
egyet:
Elütötte már a hármat,
Őrizheted még az ágyad,
Hólyag telvén ízibe,
Csorrants bé a bilibe!
|
|
5.
Judit
Imperiosa
-
Egy éjjel egy egész
’turistacsoport’ álmát csente el.
A hat tagú kompánia és lelkes
kalauzuk óvatlanul a közeli fogadóban szállt meg, sejtelmük sem volt
arról, hogy nem csupán soványka erszényükre, néhány öltözet ruhájukra, de
még az álmaikra is gondosan ügyelniük kellene. Nem mintha az álmokat meg
lehetne óvni a kisöregtől.
Kissé pilledtek voltak már,
képtárakból, galériákból, elbűvölő városkák bájos főtereire hurcolta őket
a vezetőjük. Szebbnél szebb szobrok, hangulatos házacskák képei, okoskodó
kommentárok, bő lére eresztett történelmi áttekintések, kétes valóságalapú
műalkotáselemzések mondatfoszlányai kavarogtak a fejükben.
Láttak már jó néhány mázolmányt,
sok szépséget is, de azokat a bizonyos akvarelleket még sajnos mindig nem.
A csoport vezetője valami
olyanféle célzást tett, hogy nemsokára, talán itt, útjuk utolsó előtti
állomásán végre-végre láthatnak valami igazán különlegeset. Igen, szinte
bizonyos, hogy azok lesznek.
Az első utas, egy tehetséges
muzsikus, aki még a társas útra is elhurcolta hangszerét, tágas, zsúfolt
koncertteremről álmodott, önálló műsorról, tomboló sikerről, az
elragadtatástól elaléló hölgyikékről.
Másodikuk, bizonyos Szipacsek
elég hétköznapi álmot látott (volna, ha nincs a közelben egy álomcsenő): a
szatócsüzlet apró-cseprő gondjai, egy módos vásárló szenzációs
megrendelése tíz pár, szinte magától baktató szarvasbőr topánra,
csilingelő pénzecskék, teli pénzes ládikó, ilyesmi.
Harmadikuk, a Tartományi Hírmondó
szerkesztője, világhírről, az egész országot megbotránkoztató, hét
országra szóló esetről, egy általa írt szenzációs cikksorozatról álmodott.
És lelkes olvasói levelekről, sok pénzről.
Negyedikük, maga a fiatal
idegenvezető egy csillagszemű szépséges hölggyel álmodott. Arról, hogy
felkeresi, és végre bevallja réges-rég titkolt érzeményeit. Most, hogy
talán sikerül megtalálni azt is... talán végre családot alapíthat...
Ötös és hatos számú utasunk, két
cinkos, két rendkívül ügyes kezű zsebmetsző, álmában is azt tervezgette,
hogyan kopasztja meg a többieket.
Végül az utolsó, egy magának
való, tudósforma figura, aki egész héten folyvást körmölt valamit, egy
korszakalkotó, de közérthető, átfogó művészettörténeti munkán dolgozott
még horkolván is.
Nos, nem valami értékes zsákmány,
vajon ki és hol álmodik izgalmasabbat?
|
|
6.
Silvia
de genere Pápszi
Néhány nappal később, a
legnagyobb déli hőségben, érte el a városka körüli földeket a Bolondos
Gróf unokaöccse és családja. Kocsijuk tengelye kettétört, gyalog kellett
útjukat folytatniuk. Kis pénzt szerettek volna kicsikarni az öregtől, így
kapóra jött ez a baleset. Ám az öreget nem olyan fából faragták, hogy
meghatódjon bármilyen baleseten, különösen, ha az nem az ő személyét
érinti. A gyerekektől meg egyenesen irtózik, így az unokaöcs 3-4 éves
forma kislánya sem lágyította meg a szívét. Legfőképpen a Gaváriusszal
folytatott tárgyalásai tettek lakatot az erszényére.
A rokonoktól rövid úton
megszabadult. Visszatért könyvtárszobájába az árverési listáihoz,
művészeti könyveihez. Amint lapozgatta őket, azt vette észre, hogy fontos
oldalak hiányoznak belőlük. Valaki kitépte őket.
A család csak otthon vette észre,
hogy kislány néhány kitépett könyvlapot rejtett ruhájába. Örültek, hogy a
gróf mérgelődni fog ezen. De csak akkor örültek igazán, amikor megérkezett
a nagybácsi lovásza és kérte vissza az elveszett lapokat. Az unokaöcs most
már feltételeket szabott...
|
|
7.
Elisabeth de genere Arrabona
Szép napsütéses napra ébredt a
város. Már hetek óta vigasztalanul esett az eső, mintha nem is nyár
közepe, hanem ősz lenne. A Bolondos Gróf is vígan ébredt, ezt részben az
ablaka előtti diófán kergetőző madarak látványának tudta be, részben pedig
annak, hogy végre valahára nem álmodott semmit az éjszaka. Vigye el az
ördög az álmokat! Mi értelme van filets mignons de veau à la Pompadourról
álmodni, ha csak müzlije van otthon?
(X) Egész
napja remek legyen
Reggelije
müzli legyen.
Degesz, gabonapehely szaküzlet, Malom u. 18.
Fújjj!, rázkódott meg a Bolondos
Gróf, de az üres gyomor nagyúr! Még nála is nagyobb!
A szép reggelbe belevegyült
valami bosszúságféle is. A tegnapi nap! Igen, az az átkozott kis perszóna
kitépdeste a képeket a könyveiből. Most mehet a púposhoz a listájával,
hogy kipótolja a hiányt! Persze még mindig olcsóbb, mint ha visszaveszi a
lapokat a pénzsóvár öcsitől.
Elővett egy szivart,
szórakozottan forgatta a dobozt. A dohányzás az emberiség ellensége,
figyelmeztette a felirat. De meg vagyon írva, hogy szeresd ellenségeidet,
morfondírozott magában s rágyújtott reggeli szivarkájára.
(x)
Ellenállóbb lesz a teste, ha szivarozik reggel, este!
Pipadohányt, tubákot, szivarokat Burnót Tónitól
a Nikotin
kuckóból, Piac utca 2.
Kicsinnyel fél 11 után érkezett a
Fő térre. A toronyóra legalábbis ennyit mutatott, hogy miért nem negyed
6-ot, ahogy szokott, ezen nem gondolkozott. Gaváriusz már lehúzta a
ponyvát a portékáiról és szolgálatkészen sertepertélt zöld frakkszabású
kabátjában, amit a gróftól örökölt, s egy remekbeszabott kék folt mutatta
a helyet, amit a néhai Csimbor kutya készített a kabáton, amikor a gróf
nem hivatalos vizitet tartott a szomszéd baronessnél. Ez után az esemény
után került a kabát Gaváriusz tulajdonába.
(X) Hangverseny vagy fogadás,
netán báli ragyogás?
Ügyelünk a lényegre: minden kabát
méretre!
Keresse fel a Pingvin
frakkszabászatot!
Tálassi Gáborján úri szabó, Korona
köz 3.
A Kétfejű sas vendéglő szolgálója
vízért jött a kútra. Gaváriusz meg is állapította, hogy amióta a csinos
festősegéd dolgozik a házon, nőtt a vendéglő vízfogyasztása. A Bolondos
Gróf nem bírta kivárni, amíg a leány teleteszi a dézsáját vízzel, előhúzta
a megrongálódott könyvek listáját és elkezdte sorolni a beszerzendő
könyveket Gaváriusznak, de az egykedvűen rakosgatta Carnap, Natorp és Frey
könyveit a ponyván. Újabban csak ezek érdekelték, no meg a festmények. Épp
azon mérgelődött, hogy átverték és Natorp-műként vett meg egy
dohánytermesztésről szóló könyvet. Azt most kinek adja el? A grófnak
esetleg, most is ott van a szivar a kezében! Nem árt, ha tudja, hogy
termelik a dohányt! De miután a szél meglengette a madzagra csíptetett
akvarelleket, eszébe jutott az a hat akvarell, amiről a tegnapi újság írt.
- Kedves Gaváriusz, milyen csodás
akvarelljei vannak! Nem árt nekik a nap? Persze biztosan nem képviselnek
túl nagy értéket, ha csak itt lógnak a ruhacsipeszen! Az akvarellek amúgy
sem túl értékesek. Emlékszem, apám se sokra becsülte őket.
- Pedig a kedves Öreg Grófnak
volt néhány a birtokában! Némelyik elég érdekes is volt. Ha a
nagytakarítás során talál néhányat a padláson, ne dobja rögtön ki, hátha
van közöttük olyan, ami értékesíthető! Megosztozunk! – kacsintott a púpos.
- Épp a minap ajánlottak egy
nagyobb összeget a padláson gyűlő lomért. Sohse lehet tudni, mikor jön egy
újabb tűzvész. Komolyan gondolkozom, hogy kitakaríttatom a padlást!
- Ne kapkodja el, kedves Uram,
még néhány év és meg is gazdagodhat belőle! Mondja, emlékszik arra a
fickóra, aki hosszabb ideig élvezte apja vendégszeretetét? Valami piktor
féle volt. Vajon, mikor elment hagyott-e valamit a koszt-kvártélyért
cserébe?
- Nem hiszem, de ha netán valami
értéket hagyott volna, azt megboldogult édesapám bizonyára jó fajta
muskotályra vagy bordóira váltotta volna. No, Isten áldja, Gaváriusz! Úgy
látom, nincs olyan könyve, amivel a hiányaimat pótolhatnám. Talán az Öreg
Pipásnál több szerencsém lesz!
|
|
8 .
Attila de genere Catus
Verőfényes nappal volt. A
Bolondos Gróf elindult Pipás Bátya háza felé, hátha valami információt ki
tud csikarni az öregből. Ahogy elhaladt a Mord Ent elnevezésű borozó
előtt, észre sem vette, hogy az öreg Bóbis Kálmán bóbiskál mán. Pedig ha
felfigyel erre az apróságra, akkor talán minden másképpen alakul.
Az öreg Bóbisról ugyanis tudni
kell, hogy nappal soha nem aludt. Miért is aludt volna, amikor ő éjjeliőr
volt. Egy éjjeliőrnek éjjel kell aludnia, és, mint a történet igazolja,
ennek a feladatának az öreg Bóbis maximálisan meg is felelt. Becsületére
legyen mondva, nappalait virágai ápolásával töltötte. Illetve: ezekkel az
emlékekkel. Hiszen az öreg éjjeliőr anno a Pipás Bátya apjánál volt
kertész, annak virágait ápolta. Csoda-e, hogy amikor a Mord Ent
tulajdonosa egy igazi, többszáz éves palack Csimborral megajándékozta az
öreget – amit persze azonnal felhajtott a vén éjjeli disznó –, nappal
hajtotta álomra a fejét, és álmodni kezdett. Az álmokkal semmi baj sincs,
az álmok tartják életben a világot. Igen ám, de, mint tudjuk, az öreg
éjjelenként mások álmait lopta. Ám most, nappal, arra vetemedett, hogy a
saját álmát lopta el.
Álmában hol is máshol járhatott
volna, mint az öreg Pipás Bátya apjának házában. Mondják, az emberek nagy
része fekete-fehérben álmodik. Nos, az öreg Bóbis életében nem álmodott
másként, csak színesben. De most, a saját álmában nemcsak színesben
álmodott, de az illatokat, a szagokat is érezte. Az orrába fészkelte újra
magát az öreg két dézsás növényének az illata, és az az orgia, amit a
növények párlata és az öreg pipájából illanó esszenciának elegye okozott.
Gazdája jól megfizette, nem is
gondolta volna az öreg Bóbis, hogy élete végén a városka éjjeliőre lesz.
De ellentétben gazdájával, ő ugyanúgy bánt a pénzzel, mint gazdája fia,
elherdálták (sokszor együtt), így belőle éjjeliőr lett, az Öreg Pipás
Bátya fiából pedig az Öreg Pipás Bátya.
Pedig másként is tengethette
volna életét. Az idősebb Pipás ugyanis nagyon komoly növénytermesztő volt,
dohánynemesítéssel foglalkozott. Nem kevés sikerrel, hiszen egyik
nemesítésének leírását annyira féltette, hogy bár leírta, de nem merte a
„receptet” magánál tartani, nehogy ellopják. Ezért könyvtárának egyik
féltett darabját, Natorp egyik könyvét használta fel álca gyanánt. A
könyvtestet kitépte a kötésből, és a kötéstáblába a saját munkáját
dolgozta vissza. Igaza volt, ki a fenét érdekel egy filozófiai mű egy
hasznosítható recepttel szemben?
Arról is álmodott az öreg Bóbis,
hogy a vén Pipásnak volt egy igen kedves kverentesz partnere. Ő maga ugyan
egy hangyányit sem konyított a kverenteszhez, de arra emlékezett még
álmában is, hogy ez a játék egy ősi katakurd asztali játék, kitalálója az
állítólagos Segyirf, akiről csak annyi maradt ránk, hogy az anyja Suki
Nóri volt.
Nos, az öreg Pipás kverentesz
partnere rajzoló volt. Szinte nem volt nap, hogy ne alkotott volna
valamit. Olajképet, szénrajzot, akvarellt, karikatúrát, esetleg
oválistúrát vagy időnként – persze ezt csak a legritkább és legihletettebb
eseteiben – téglalaptúrát.
Az öreget szinte minden partiban
megverte. Ez odáig fajult, hogy az idősebb Pipás jelentős pénz átadása
után megkérte a vándor piktort, hogy menjen a fenébe, mert ő már úgy
utálja a kverenteszt, mint a kukorica gölödint. A rajzoló jót nevetett
ezen, de hálából még az utolsó éjjelen festett hat akvarellt, amit
jótevőjének, kvázi gazdájának szánt és hagyott is.
Búcsújuk csendes, de férfias
volt. Az öreg – bár szégyellte – sok könnyet hullatott. Átvette a hat
akvarellt, megölelte a fiatal rajzolót, aki bár nem könnyezett, de a
határán volt. A fiú erőt vett magán, és egy utolsó ölelés után hátra sem
nézve, elindult útjára.
Az idősb Pipás a fiatal
kertészhez fordult:
-
Kálmán, ezt a hat
papírlapot nagy becsben tartom. Kérlek, hogy a birtokomon rejtsd el, de
úgy, hogyha szükségem lenne rájuk, hozzájuk férhessek.
-
Igen, Uram – mondta
Kálmán, és már tudta is, hogy hová rejti el az akvarelleket.
Ebben a pillanatban az öreg Bóbis
hatalmas zsivajra ébredt. Az egész városka fel volt indulva. A pandúrok,
élükön a Főpandúrral, két embert vezettek láncon a fogda felé. Azon fogda
felé, amelyben emberemlékezet óta embert fogva nem tartottak. Egy púpos,
foltozott frakkú úriember, kezében egy ásólapáttal őrülten rohant
Csillagocska háza előtt valamerre, de egy úton tisztálkodó macskában
felbukott, és ahogy elterült, elnyelte őt az alatta megnyíló üreg.
(x) Macskát kizárólag Jozef
Kiliantól kölcsönözzön, Prágából. Minden egyéb kínai hamisítvány.
Ugyanitt egérkonzerv is kapható.
|
|
9.
Anna Follinus
Ama „3-4 éves forma kislány”,
akit – midőn szüleivel a város felé igyekezett - a kasza alá érett
gabonaföld jótékony szőke lengedezése és búzavirágok játszi azúr lírája
takart, egyben pedig ekhós szekér ernyőjére emlékeztető kalapja mögé
rejtezhetett, valójában a 13-14 évet is elhaladta már egy csipetnyivel
(talán 24-25, ha lehetett) – s ő is tudta, hová rejtette ifj. Bóbis Kálmán
az akvarelleket. Tudván tudta, hiszen összejátszott vele, lévén a
tettestársa – egészen tegnapig. Mára már viszont mind Kálmánt, mind jó
szüleit hátrahagyta: bíbelődjenek velük a következő fejezetek.
Minden vágya az volt, hogy
egyszer a világot jelentő deszkákra léphessen. A Tartományi Hírmondó-ból
neszét vette: Johann Wolfgang Goethe valahol a környéken húzódik meg
inkognitóban, s a Faust a harmadik részét dolgozza ki Margit-monodráma
formájában. Nem is lenne rossz fogás egy turnéhoz! Mivel egyszer a piktor
Félrespicces Karcsi bácsi mesélt neki a levendulásban a költőfejedelemről
– hiszen találkoztak gyakorta a Werther-féle nyárilakban –, nem volt nehéz
kiszámítania: az ősz mester circa a kilencvenötödik életéve körül
bandukolhat, s e kor a fiatal lyányokra nézve csupán másodfokúan veszélyes
intervallumba sorolódik. Nem mintha kis Amánknak – miért ne lehetne a
neve: Ama, telve a szerelem csengő jó ízeinek szinesztéziáival? –,
egyszóval nem mintha ezen epizód liblingjének lett volna még veszteni
valója a hat akvarellen kívül.
Kétórás séta után, mindig a nagy
kék jelzést követve, Ama be is toppant ahhoz az úrhoz, akiben a nagy
Goethét sejtette.
- Jelszó?! – rikkantott rá az
ágyúval, mordállyal, karddal felszerelkezett, jó karban levő középagg, aki
valamely égi ecset önkényéből kifolyólag egy ismeretlen rendeltetésű zöld
tárgyat lógatott barna harisnyás lábai közé.
- Nem félünk a farkastól! –
vetette oda (lesz, ami lesz alapon) a színházilag, mondottuk, nem járatlan
nagylány. Tetszett neki a voltaképp egyszerű környezet: egy az egyben át
lehetett volna venni kulisszának.
- Szerencséd, hogy nem
Mefisztónak szólítottál! – enyhült meg a negyvenszobás bagolyvár gazdája,
majd sajtos lángossal és triplszekkel kínálta a kis hamist.
- …És miért tetszik a Goethe
bácsinak ekkora arzenált tartania – hangolta most más tartományba húrjait
a kíváncsiskodva majszoló jövevény –, itt, ahol még Magritte szirti sasa
sem jár?
- Amóka, Amóka, te ne tudnád? Az
én vén életemért már nem kár, hiszen beírtak az örökkévalóság
aranykönyvébe, de nagyon sajnálnám, ha veszély fenyegetné azt a néhány kis
színes képzőművészeti vázlatocskát, azt a fél tucat elementárisan
jelentéktelen mázolmányt, amelyet ebben a minutumban szíveskedsz önként
átadni nekem!
Ama úgy tett, mintha megszeppent
volna, és kebeléből sietve előhúzta az egyik ábrázolmányt. Alig nyújtotta
át azonban házigazdájának, az máris felcsattant:
Mehr Aquarell!
|
|
10.
Ákos Papp
De szép emlékek is ezek, gondolta
Öreg Pipás Bátyja kötögetés közben. Haj, azt az akvarelles, epizódos
liblingjét a világnak, én meg csak itt cseszegetem az időmet, miközben
minden spanom a kocsmában nyomja magába a kisfröccsöt. De hát én nem
tehetem, szerzetesi fogadalmam miatt, különben is ki vagyok tiltva már
mindenünnen. Viszont tök jó, hogy olvastam előzőleg ezt a hirdetést:
„(x)
Macskát kizárólag Jozef Kiliantól kölcsönözzön, Prágából. Minden egyéb
kínai hamisítvány.
Ugyanitt
egérkonzerv is kapható.”
Naszóval, ennek hatására expressz
sebességgel rendeltem egy macskát, mert sok itt az egér, tegnap is
kirágták megint a harisnyámat, oszt köthetek egy másikat. Csak hát olyan
egyedül érzem magam úgy néhanap, szegény is vagyok, mint eme klastrom
egere, aztán meg nincs senki, akinek panaszkodhatnék egy jót.
(x) Szeretetvásár és panasznap
minden este a
Négycsecsű kocsmában.
Önbecsülését megemeljük néhány kör után, oszt majd vígan énekli Ön is
velünk a kocsmatöltelékek szeretethimnuszát:
„aki engem nem szeret, nyalja ki a seggemet”
Négycsecsű Úri Kocsma, Segg part 69.
|
|
11.
Tamás
de comitatu Tarjan
Ha megkapó patinás akvarelljeink
felbukkanása kapcsán rég porladó nagy írók stíljében óhajtanánk szólani,
azt mondhatnánk: nem mind arany, ami fénylik – nem minden úgy igaz, ahogy
papírra vetődik. Hiszen s például mintha szerzőtársaink elfelejtették
volna említeni: az Öreg Pipás Bátya nem más vala, mint az álruhás Goethe,
a Nagy Átváltozó.
Amiként szinte, ím, itt majdnem a
végénél, úgy a kalandsorozat elejénél is az ő géniusza strázsált. A
Kivételes Embernek testi mivoltában nem is kell jelen lennie ahhoz, hogy
bármely eseményeket az ő Szelleme hasson át.
JWG alias ÖPB például most is
kihátrál a képből, s csak innen a hátsó keretperemről, láthatatlanságába
burkolózva kérdi a szemből közeledő, s előtte persze nem ismeretlen
fehérnéptől:
- Frau Lederer, mi van a
kosárban?
- Kodelkának keze, feje, lába –
mosolyog vissza a fiatal asszonyka.
- Lejárt lemez – legyint JÖWPGB.
– De a másikban?
- Mi is? Az én fejem sem
káptalan. Ja, igen. A Cirkalmas út 70-ből egy jó bögre tej bakancsra és
kicsi cipőre, hogy ne ázzanak át; Arzenál cipőpaszta, amely erősíti a
testet és a Kilián-szellemet; ellátogatás a papírmalom melletti kis
emlékkönyvbe és különféle méretű láthatatlan burnótos tinták; három telek
igényvadakkal Frakkondi Manci könyvmolyfarmjáról; Hörpölöndi Collmér
kezefejelába és egyéb megbízható tartóelemei; a Tartományi Hírmondó utolsó
kétszáz évi remittendája vérontó pletykákkal és egy archív Tünde von
Kiszel-naptárral, továbbá Szipacseknek ugyancsak kezefejelába; ezeregy
éjszaka vadvirágmintás almás szőnyegek között; Kukk kapitánynak…
- Tudom, kezefejelába!
- …á, nem, csak kezefeje, mert a
kapitány falábú volt, és az alsó végtagokat harminc márka tizenegy
schillingért beadtam Tasso von Berlichingen asztalos úrnak. Hokedlit,
sámlit csak Taszitól érdemes venni, mert jelszava: „Megbízható kézből –
falábból!”; aztán Mássz sógor sírverse, hancúrbilibe csorrantva; tubákos
müzli két seggpart között degeszremek kiszerelésben…
- Elég! – rogyott le Pipás
Goethe. – Nicht mehr! Mehr Nicht!
- …szabászati pingvinverseny
Tálassi Gaborjak JAK-elnöktől; kínai macskák menzelformanos vagy
schmidtjuráčekes prágakonzervben, eredeti miniatűr U Fleků söröskorsó
rátéttel…
- Frau X! – préselte ki ajkán
szinte utolsó hangjait Johann Wolfgang Pipasch –, ajánlanék egy üzletet.
Van itt nekem hat fölösleges jó kis akvarellem, a minap kaptam ajándékba.
Legyen valamennyi a magáé, csak fedje le végre azt az átkozott kosarat, és
legalább tízsoronként sugározzon a reklámok közt egy kis nyáriházit!
- Ne legyen már ilyen pipás –
himbálta meg két pompás kosarát a Frauska. – Inkább menjünk le együtt a
Hatvany néni tejivójába, ha már mellém szegődött ez a kecske. Tele a tőgye
kihasználatlan narratívával. Percenként mekegi, hogy szabó volt előző
életében, de beszélt egy genderoperatőr mesemondóval, aki azt ígérte, no
akadály, egy fejezet múlva tejet adhat a milkdrogdában. No, gyün?
- All right! – felelte Goethe
felpezsdülve, mert voltaképp mindig szerette egy kicsit összetéveszteni
magát Byronnal.
|
|
12.
Susanna de genere Elekes
Kissé idegesen, jobb lábára
sántítva elindult az asszony mögött és arra gondolt, nehogy őt is
feldarabolja a szadista némber. Ugyanakkor a kosáron, a lágy széltől
lebegő lapokról le sem vette a szemét.
Így értek a városkába, egészen a
Klastrom térre. Ott a Pipás már bátrabb volt, hátulról jól belecsípett a
szemrevaló asszony fenekébe és kissé csípás szemeivel kacsintva,
beinvitálta a kúriába. Ott azonnal szólt a szobalánynak, hogy terítsen egy
uzsonnát, hogy méltón fogadhassa vendégét. A kosarakat segített a verandán
elhelyezni, és hogy a kutya nyugton maradjon, vetett egy formás lábszárt
feléje, legalább így a fejeket békén hagyja. A hat akvarellt pedig, minha
mi sem történt volna, a kabátja alá rejtette.
Bent a házban közben megterült az
asztal, perdült fordult a cselédlány és aztán már csak édes kettesben
csendült a pohár, suhogott a ruha, majd apró kis sikolyok riogatták a park
madarainak békés szunyókálását.
(x)Ha
asszonyának bús a képe,
ne forduljon rögtön félre.
Viszek gyógyírt, - hogyha hív,
kapható az ARGAIV!
Szerelmi bájitalok, bájételek és bájpirulák
nagy választékban!
Máris javasasszonynál. Pittypang dűlő 666
Ugyanebben az órában, a város
másik pontján a Kétfejű sas fogadóban a zajos túrista csoport délutáni
szabadprogramon vett részt, igaz kicsit megcsappant létszámmal, hiszen a
két zsebmetszőt a pandúrok az imént vitték el a város tömlöcébe. Ezt az
alkalmat használta ki a csinos, jóképű és szomorkás tekintetű
idegenvezető, hogy felkeresse azt a hölgyet, akit előző nap látott meg a
városka kútjánál. Pillantásuk egybeforrt, a lány is mintha bátorította
volna egy következő találkozóra. A fogadóstól megtudta, hogy a lánykát
Csillagocskának hívják és özvegy anyjával él, mert apja, egy festőféle már
régen meghalt. Hallott még egyéb másról is, hogy valami nagy gazdagság
várományosa lehet a lány, de Carlo-t – így hívták az ifjút – a részletek
nem érdekelték. Elméjének univerzumában egy csillag ragyogott csak, a lány
édes arca. Útnak is indult és hamarosan a ház előtt állt, melyben
boldogságát remélte megtalálni. A kapu nyitva volt és csendben felosont a
legfelső emeleti kis szobába, ahol talán valamely környékbeli cselédlány
lakhatott. Még rigli sem volt az ajtón,
(x) Nincs a
lakásának zárja?
Ne érdekelje az ára!
Fontosabb a biztonsága!
Kampók, riglik, tolózárak nagy választékban!
Schperchackny Alfréd
Vasas boltja Fáy u. 1-3
így könnyen bejuthatott és a
nyitott ablakon keresztül egy levélkét eresztett le szíve hölgyének, ki az
alatta levő szobában hímezgetett anyja társaságában. Miközben óvatosan
engedte a vékony cérnaszálat, hangos szavak ütötték meg a fülét.
Mozdulatlanná dermedt.
-
Lányom, az ég szerelmére!
Térjél már észhez. Apád halála előtti lázában össze-vissza beszélt. Nincs
semmi titkos ajtó, nincs láda és az erszényemben sincsen kulcs, de még egy
árva fabatka sem. Válasszál már a kérőid közül, hiszen maholnap vénlány
maradsz. A kelengyéd már készen, most már csak az uradat kell megtalálnod.
Azzal választ sem várva,
kiviharzott a szobából, hogy a péktől megkérdezze, maradt-e valami
szikkadt kenyér a reggeli sütésből féláron, azt is hitelre.
Carlo most már bátran engedte
tovább a levélkét és hogy felhívja a figyelmet magára, néhány taktust
fütyült a bálokban játszott divatos táncdalok egyikéből.
Csillagocska felkapta fejét és
megpillantotta a kis levélkét az ablak növényei között. Gyorsan elolvasta
és pironkodva, ámde gyors léptekkel futott le a kapuhoz ahol már Carlo
várta. Szerelem volt ez az első látásra. Behúzodtak egy árnyas helyre és
csak beszélgettek, beszélgettek. Mintha évek óta ismernék egymást.
Csillagocska kézen fogta Carlot és levezette a dohos pincelépcsőn. Ismerte
a pince minden zúgát, ám most valami furcsaságot érzett. Kezében a gyertya
lángja úgy táncolt, mint Öreg Pipás Bátya mikor beleesett az égő dohány a
nadrágjába. Miért is jutott eszébe az öreg? Elhesegette gondolatát és
haladtak tovább egy apró fénypont felé. Hamarosan egy deszkafal elé értek,
ami mögül halk nyöszörgés hallatszott. Carlo – aki mindenre felkészült
idegenvezető volt – elővett zsebéből egy svájci bicskát és hamarosan
feltárult a kút alatti rejtekhely, ahová Gaváriusz mester pottyant még
délelőtt egy ásólapáttal a kezében. A fiatalok felsegítették az öreget,
akinek az eséstől csodák csodájára nem történt nagy baja, - csak mintha
púpja lett volna egy kicsit nagyobb - és körülnéztek. A poros sarokban egy
láda volt, alaposan beszőtték már a pókok. A bátor fiatalember megharcolt
ezekkel a fenevadakkal is, és mivel kulcs nem lévén, egyszerűen
felfeszítette a ládát. Hat gondosan elcsomagolt akvarell került elő a
ládából. A kincseket Csillagocska magához vette és szorította, mitha régen
meghalt édesapját ölelte volna magához.
A Klastrom téri kúriában nagy
volt a felfordulás. A városka összes pandurja, sőt még a szabadnaposak is
ott intézkedtek, próbálták távol tartani a nagy számú kíváncsiskodót, akik
ellepték a teret. Hamarosan megérkezett egy fekete hintó is, hogy illőn
elszállítsa utasát előszőr az ispotály raktárába, ahonnan már csak egy út
van, a temetőbe. A Főpandúr összes tekintélyével folytatta le a nyomozást,
vetette papírra a tényállást és hallgatta ki a tanukat. A rabkocsi már a
főbejáratnál állt és egy csinos fehérnépet tessékeltek bele, vasbilincsbe
verve. Egy másik kocsiban két letakart kosár, benne a bűnjelek, melyek
után csak a kutya nézett nagy sóvárgó szemekkel. Az emberek susmutoltak,
néhány elkapott szóból próbálták kihámozni a történteket.
-
Az Öreg Pipás sokat akart,
aztán már nem bírta szerszámmal…
nézett kárörvendő mosolygással az
egyik asszony a másikra.
-
A fenéket! Valami képeken
kaptak össze, aztán a nőcske elvágta a torkát…vagy mijét…
-
Hát szegény Pipás!
Állítólag a nő mindenkinek kosarat ad… de előtte feldarabolja őket…
Így mentek a hírek szájról
szájra, míg lassan beesteledett és a kuria kapuját is bedeszkázták a
pandúrok és mindenki hazament, hiszen másnap is lesz nap. Bóbis Kálmán is
elfoglalta helyét a kút mellett és békés álomra hajtotta fejét. De vajon
kinek az álmára?
Utószó
A Kétfejű Sas fogadó soha nem
volt még ennyire feldíszítve, mint ezen a napon. Mindenhol virágok, a
szolgálók a konyhában hajnal óta sürögtek. Hiába, na! Egy esküvő akkor is
nagy nap, ha szerényen rendezik, hát még akkor, ha gazdag pompával, egy
egész városka jelenlétében tartják meg. Az ifjú pár Csillagocska és Carlo
a nem várt örökség miatt ma már a város leggazdagabb polgárai lettek. De
hogyis volt ez?
Ahogy szegény Pipás kilehelte a
lelkét, - nem bírta öreg szíve a Frau, alias Ledererné heves rohamait – a
halottas házban előkerült kabátja alól hat régen keresett értékes
akvarell. Ezt a hatóságoknak beszolgáltatták, mint festőjük örökösének,
Csillagocskának jogos tulajdonába kerültek. Nagy volt a csodálkozás, mert
közben a titkos ládikából is előkerült hat akvarell, mint hogy ezeket apja
utolsó szavaival szeretett lányára hagyta. Így most már tizenkét nagyon
értékes festmény szerepelhetett volna a legelőkelőbb árverési
katalógusokban, de tulajdonosuk csak hat festményt értékesített, azokat
amiket Csillagocska apja idősb Pipásnak, vagyis a kverentesz partnerének
ajándékozott, de a fia csúfos halálával ismét Csillagocskához kerültek. Ám
mielőtt az akvarellek egyenként szétszóródtak volna a műgyűjtőkhöz, egy
kis könyvecskét jelentettek meg, amiben mind a tizenkét mű szerepelt. Ez
is hozott jócskán a konyhára a fiataloknak.
A városban lenyugodtak a
kedélyek. A Bolondos Gróf rászánta magát a padlás takarítására, talált is
néhány kisebb értékes holmit, amin Gaváriusszal – ahogy arról előzőekben
megalkudtak – testvériesen megosztoztak. Gaváriusz azóta is bosszankodik,
hogy bár ő pottyant a titkos alagútba, mégsem lehetett a kincs az övé. A
csodadoktor – kinek Pipás szállást adott – hevesen udvarolni kezdett
Csillagocska anyjának, aki ezt pironkodva ugyan, de elfogadta, majd
praxist nyitott Pipás kúriájában, ahol a város lakóinak minden
nyavalyájával foglalkozott és szép vagyonkára tett szert. A túristacsoport
lefülelt két zsebtolvaját a büntetésük után kiengedték, s mivel tetszett
nekik az éghajlat és éppen kerestek a Pingvin frakkszabóságba két segédet,
hát beálltak oda, most már nem zsebet metszeni, hanem zsebet varrni. Az
öreg Bóbis Kálmánt visszaesőként elkövetett többszörös álomlopás miatt
közmunkára ítélték, miszerint éjjelente nem alhat, hanem gondoznia kell a
város összes parkját. Nappal viszont kötelezően aludnia kell, mert akkor
csak a beteges álmodozók álmát tudja ellopni.
Léderernét többszörös
gyilkosságért messzi vidékre száműzték, ahol kosárfonással keresi meg
rabkenyere árát. Beszélni nem beszél senkivel, csak folyton egy mondatot
ismételget. Állítólag Öreg Pipás Bátya utolsó szavai voltak: "Das Leben
ist zu kurz, um schlechten Wein zu trinken."
***************
|