|
KATAKURDISZTÁN
|
mitológiájának fennmaradt leletei
|
|
TÖREDÉKEK
Az
ókatakurd mitologikus nemzetségtáblázat (Petrus deák)
Az
MS 2748/3 jelű kézirat és
annak verses változata (Petrus deák)
Az MS 5496/6 sz. kézirat (Attila de genere Catus)
A mítosz-töredékek latin változata (A. Paccatus)
Az
MS 6311/2 jelű kézirat Giwdul születése -
teremtésmítosz (Stephanus)
Az
MS 6311/3 jelű kézirat A sötét anyag megjelenése –
teremtésmítosz (Stephanus)
Középfelnémet
lelet Heidelbergben (Alexander Paccatus)
Az ősszakácsnő-mítosz (Elisabeth de gen. Arrabona)
Öt fragmentum mítosztalanítása (Első Nő)
Az ó-viking ballada (A. Paccatus)
A
Loro-i Kráter eredetmondája (Kovács János)
A
Katakurd őseposz (Viola de gen. Exiguum)
Zwenn utolsó sóhaja (Stephanus Bartolits)
A
deák balladája (Elisabeth de gen. Arrabona)
Az
Everyman-lelet (Judith Imperiosa)
Akárki siráma
(folytatás) (Judith Imperiosa)
Töredékek a mai Katakurdisztánban (E.d.g.A.)
A nő
és a férfi megteremtése a katakurd mitológia szerint
(Stephanus)
Teremtésmitosz 2.0 (Stephanus)
|
|
Petrus deák:
Az MS 2748/3 jelű kézirat
"Hírlik, hogy a szomszédos katakurdok a világ eredetét a következőképp mesélik:
Kezdetben, mikor még egy volt a Semmi és a Minden, a két kis testvér: az Idő és a Tér még szunnyadtak, nem volt más, csak Eyrf, Protan és Panrac.
Eyrf pedig kietlen és puszta volt, élettelen hevert a szunnyadó Tér mélyén. Megszánta Protan Eyrfet, s reá bocsátotta életadó magvát.
Panrac azonban ravasz volt és irigy, közbül vetette magát és elnyelte Protan életadó magvát, hirtelen mozdulata pedig fölverte a szunnyadó Teret, s az üresen háborogni kezdett.
Panracban pedig Protan életadó magva megfogant, s kikelt az élet. Erdők támadtak Panracban és dúsfüvű rétek, vaddisznócsordák és mind a halak, a madarak és a vadak, míglen Panrac benseje megtelt és feszűlni kezdett. És Panrac benseje görcsölni kezdett és Panrac görcseiben enyhet keresve Protanhoz folyamodott.
» Add nekem Protan a te hűsítő vizedet, mert feszűl az én bensőm és görcsöl, hadd enyhítsem feszűlését és görcseit!«
Protan pedig éppen abban volt foglalatos, hogy elcsitítsa a fölvert, s üresen háborgó Teret, ezért nem hallotta Panracot, aki így másodszor, immár hangosabban kiáltott:
» Add nekem Protan a te hűsítő vizedet, mert feszűl az én bensőm és görcsöl, hadd enyhítsem feszűlését és görcseit!«
Mostan már meghallotta Protan a kiáltást és odafordult Panrachoz:
» Miért feszűl a te bensőd Panrac és miért görcsöl az?
Miért nem látom, hogy Eyrf életre kelt és miért nem támadtak rajt' dúsfüvű rétek és hatalmas erdők, aztán vaddisznócsordák, hogy túrják az erdők makkosait és hol vannak mind a halak, a madarak és a vadak, holott én elhullattam életadó magvam?
Miért háborog üresen az álmából fölvert Tér?
Ej Panrac, te ravasz vagy és irigy, csak nem te verted föl a Teret, elnyelvén életadó magvam?
Ej Panrac, te ravasz vagy és irigy, csak nem azért hever Eyrf még mindig élettelen, mert a dúsfüvű rétek és a hatalmas erdők, a vaddisznócsordák és mind a halak, a madarak és a vadak megtöltik a te bensőd és feszítik azt?
Hogyan is adnám neked hűsítő vizem Panrac, mikor még nem vált az el a száraztól, hiszen
még egy a Semmi és a Minden, s a fölvert Tér üresen háborog.
Ej Panrac, te hülyébbnek hiszel engem, mint vagyok.
Legyél hát átkozott Panrac és pukkadjon ki a te bensőd!«
Protan szavára isteni szél támadt Panrac bensejében, s az isteni szél hatalmas robajjal kisodorta Panrac bensejéből a dús füvű réteket és a hatalmas erdőket, a vaddisznócsordákat és mind a halakat, a madarakat és a vadakat a Térbe.
A Tér megtelt a dús füvű rétekkel és a hatalmas erdőkkel és a vaddisznócsordákkal és mind a halakkal és a madarakkal és a vadakkal.
És mindezek ott lebegtek a
Térben, melyet nem határolt a Semmi, hiszen az egy volt még a Mindennel, csak Eyrf és Protan, Panrac pedig az isteni szél erejétől űzve ide-oda röpködött és csapódott közöttük, míglen nekiütközött a békésen szunnyadó Időnek.
Az ütközés fölébresztette az Időt, mely eladdig éppen arról álmodott, hogy Protan megszánta a kietlen és puszta, a szunnyadó Tér mélyén élettelen heverő Eyrfet, s reá bocsátotta életadó magvát. A ravasz Panrac azonban elnyelte az életadó magot, s fölverte a szunnyadó Teret, mely üresen háborogni kezdett. Panrac bensejében a mag megfogant, s kikelt az élet. Ettől Panrac benseje görcsölni kezdett és Panrac ezért Protanhoz folyamodott. Protan azonban megátkozta Panracot, akinek a bensejében isteni szél támadt, s ez kisodorta az életet a Térbe. Panrac pedig ide-oda röpködött és csapódott, míg neki nem ütközött az Időnek.
Fölébredt tehát az Idő, s
kinyílván az ő
SZEMe, látta, hogy mindez nem álom, hanem való. S látta a káoszt és látta amint a dús füvű rétek és a hatalmas erdők és a vaddisznócsordák és mind a halak és a madarak és a vadak ott lebegtek a Térben, melyert nem határolt a Semmi, hiszen az egy volt még a Mindennel, csak Eyrf és Protan. És látta a nekicsapódott Panracot, és így szólt:
» Kedves gyermekem, Panrac, mi a f(ené)t csináltál már megint?«
És a rettenetes káosztól, amelyet látott, pánikba esett és Protanra rontott és így szólt hozzá:
» Most nézd meg hogy mit műveltél türelmetlen szenvedélyedben! Meg akartad b(úbol)ni a Tér mélyén élettelen heverő Eyrfet, holott én még nem ébredtem föl és nem lettem a te Időd!«
Protan az igaztalan vád súlya alatt csak krákogni tudott: »Khm khm...
Hát nem Eyrf az én párom és a Tér a tiéd?«
Az Idő erre megenyhült és szélesen elmosolyodott. » Ó te kis csacsi! Hát nem tudod, hogy én mindenkinek a párja vagyok és nem vagyok senkié! Én az isteni hetéra vagyok, annak jövök el és azé leszek, akit én szemelek ki magamnak, s akkor, amikor én akarom. Annak pedig, akit nem akarok, nem jövök el és nem leszek az övé, s akit pedig kiszemelek, annak sem akkor jövök el, amikor ő kívánja, hanem amikor én úgy gondolom, mert én az Idő vagyok (és nem egy call-girl)! De téged kiszemeltelek magamnak és most eljöttem hozzád és a tiéd kívánok lenni és éppen ezért azt kívánom, hogy most teremtsél gyorsan rendet ebből
a káoszból.«
Ezzel elhallgatott. Protan pedig nekilátott és sorra szép rendben elhelyezte Eyrfen a a dús füvű réteket és a hatalmas erdőket és a vaddisznócsordákat és mind a halakat és a madarakat és a vadakat az ő helyük szerint, míg teljesen ki nem ürült a Tér. Az Idő közben csak szótlanul mosolygott és így történt, hogy
végül szótlanná lett az idő és képtelenné vált a tér.
Ez hát a szomszédos katakurdok meséje a világ eredetéről, amelynek képtelensége annál nyilvánvalóbb,
hiszen mint tudjátok, tűzben születtünk hajdan és tűzben is fogunk meghalni."
Így végződik a bagamér királyi könyvesház MS 2748/3 jelű kéziratában található textus.
|
|
Petrus deák:
verses változat:
II. variatio
Kezdetben mikoron még egy vala semmi s a minden,
békén szunnyad a tér és az a fránya idő.
Mélyen a tér alján nyugodott élettelenűl Eyrf,
Panrac irígy-ravaszúl virrasztott egyedül.
Vélte a jótét éj takarója borítja a tervét:
Eyrf az övé lesz már, s emlékké a magány.
Számításait így forgatta fejében a mamlasz,
nyála kicsordult már, dörzsölgette kezét.
Épp nekilátna a tervnek a hitvány, akkor azonban
váratlan zajt hall, s dermedten meg is áll.
Prótán jött és látta a tér mélyén nyugodó Eyrf
meztelen és takaró nélkül szánnivaló.
Csaknem a szíve szakadt meg a hősnek látva e szégyent,
percet sem habozott, tudta segíteni kell.
Hogy beborítsák Eyrfet az erdők s dúsfüvü rétek,
életadó magját rájabocsájtotta.
Panrac tervét féltvén gyors-ravaszúl odaugrott,
menteni mit lehetett? Száját nagyra nyitá,
s lám mit tett e ravasz fickó? Prótánnak a hősnek
életadó magját egy cseppig lenyelé.
Prótán magjával csoda történt, hisszük avagy sem:
Panrac hogy lenyelé, benne fogant meg a mag.
Benne szegényben keltek mind ki a dúsfüvü rétek,
zöldellő erdők, csörgedező patakok.
Panrac benseje görcsölt, Prótánhoz fut az álnok,
hátha bajára segélyt, gyógyírt nála talál.
Ej Panrac te ravasz, szólt Prótán, hisz te hülyébbnek
vélsz annál amilyen volnék nélküled is.
Jól tudom én, hogy mért görcsölhet a bensőd, míg Eyrf
még mindig takaró híjával didereg.
Pukkadjon ki a bensőd, ez legyen ír a bajodban,
átkom hát a tiéd, mást ne remélj te bitang!
Retteg amint hallá a beszédét Panrac a hősnek,
És ahogy elhangzott: Prótán átka fogant.
Isteni szél támadt Panracban benn, s erejétől
Röppentek szanaszét, Panracból kifelé
Erdők, dúsfüvü rétek, zöld ligetek, kérődző
Nyájak, nagy csordák, csörgedező patakok.
Ott lebegett mind szerte a térben, várva sorát míg
Eljön majd az Idő, s békén Eyrfre leszáll.
Közben Panrac az isteni szél erejétől űzve
Új Ikaroszként szállt, szelte keresztül a tért.
Végül csak sikerült egy biztos pontot elérni,
És mibe ütközik ő: fölveri épp az Időt.
Jaj mire nyílt az Idő szeme, mit lát, mekkora káoszt:
Szerte a térben nyáj, erdő, dúsfüvü rét,
Csörgő víg patak és liget és nagy csorda lebegnek.
Látja, hogy így nem jó, Panracnak nekiront:
Hitvány, mit tettél, meg akartad b...ni te Eyrfet,
Míg aluszom, s még nem lettem a kedves Időd!
Menti magát a szegény Panrac: nem a Tér a te párod,
És szép Eyrf az enyém? Ám az Idő neveti:
Tudhatnád, hogy senkinek én nem lettem a párja.
Tudhatnád csacsikám: isteni k... vagyok.
Nem vagyok én call-girl aki hívásodra azonnal
Indul ahogy teheti - megszolgálni a díjt. [...]
|
|
Közreadja:
Attila de genere Catus:
Az MS 5496/6 sz. kézirat
Mint tudjuk, kezdetben nem volt más, csak Eyrf, Protan és Panrac. Nagyjából eddig tartott a nyugalom ideje. Ugyanis alig csendesült el a Panracból kiáradó vihar, alig pihente ki a rendrakás fáradalmait Protan, alig szunnyadt el dús füvű rétjeinek, hatalmas erdeinek, vaddisznócsordáinak, halainak, madarainak és vadainak első megcsodálása után a kicsi Eyrf, velőtrázó üvöltés száguldott végig a Téren, olyan és akkora, hogy Szent Mihály útja is beleremegett. Oooaaaaaaaa....! Protan ijedten pattant fel kerevetéről, ahol pihenni próbált, és kereste a hang forrását. Nagy rémület szállta meg, azt hitte, rosszul tett rendet, és a vadak, oroszlánok és egyéb bestiák most készülnek felfalni Eyrfet, s már rohant is a kicsihez, amikor megint hallotta a velőtrázó üvöltést, de már közelebbről és sokkal artikuláltabban: Proootaaaan! Ez gondolkodóba ejtette. Visszaült a kerevetre és így morfondírozott: Valaki a nevemet kiáltja. Mit, kiáltja? Ordítja, hörgi, üvölti! A nevemet. Ez a valaki akkor nem lehet állat, hiszen az ő beszédjüket én nem érthetem, mivel én nem vagyok Szent Ferenc, aki még meg sem született. Én Protan vagyok, a Rend teremtője, akit valaki most a nevén szólít. És mivel ez a valaki nem állat, kicsi Eyrf alszik, és én is csak magamban beszélek, ez a valaki nem lehet más, csakis Panrac. Hopp, csak úgy, mellékesen, megteremtettem a logikus gondolkodás alapjait - gondolta mosolyogva. De sokáig nem élvezhette a felfedezés örömét, mert megjelent előtte Panrac, vérben forgó szemekkel, ziláltan, tépett hajjal, kezében Eyrf egyik fájáról szakasztott névtelen levéllel. Szeme villámokat, szája átkokat szórt, miket így szórt Protan fejére: Te kapcabetyár, te szoknyapecér, te álnok, kéjsóvár hazug, hűtlen fráter, te féreg, míg én szerencsétlen gyengén, aléltan, magamba roskadtan, egyedül pihegek rettenetes vajúdásom, a világ megszülése után, addig te szemérmetlen hetyegsz és összeszűröd a levet ezzel az isteni hetérával, az Idővel? Hát ezt érdemelem én? Háttal nem kezdünk mondatot, drágám - szólt Protan. Egyébként, tehetek arról, ha eljött az én időm? - kérdezte, majd kivette a levelet Panrac kezéből. Ez nem névtelen levél, drága hölgy, hanem tölgy - szólt, visszaadván a levelet Panracnak, majd sarkon fordult és otthagyta, mert nem szerette a viszálykodást. Nem gondolta, hogy Panracot fűti a bosszúvágy. Panrac pedig, lecsendesülvén kifelé, de nem lelkében, a következőket gondolta: Menj, csak menj. Hű asszonyod leszek a világ előtt, de ne reméld, hogy bosszulatlan hagyom e csalást. Eljön még az én időm is! Ó, te rendmániás! Te nagytudású! Te, mindenség tudója! Aki oly egyszerű dolgot nem vesz észre, hogy már kezdetben sem hárman voltunk csak, hanem négyen! A jóképű Rebec velünk együtt tagja a kezdőcsapatnak, csak egy kicsit magának való, nem szeret közösködni senkivel, a maga útját járja. De én felfigyeltem rá már a kezdet kezdetén. Járása kecses, bőre barna, bársonyos, mosolya ellenállhatatlan. Megállj, Protan, kutyaharapást szőrével! Ezzel Panrac elindult, hogy tervét valóra váltsa, s mivel Rebec ízig-vérig férfi volt, sikerrel is járt. Nagy sikerrel. Nagyon nagy sikerrel. Kirobbanó sikerrel. A tomboló sikert már nem tudták elérni, Rebec ugyanis közben ájulásszerű álomba zuhant. Panrac rendbeszedte magát, holott ez Protan feladata lett volna, és fütyörészve hazament. Otthon Protan várta, igencsak feldúltan, és kérdőre vonta, merre járt? Ugyan, merre járhattam volna? - kérdezte hetykén Panrac. Hát az új erdőkben és dús füvű réteken sétáltam - volt a felelet. Ej, Panrac, te hülyébbnek hiszel engem, mint vagyok - mondá Protan, de mi tudjuk, hogy ez egyes kommentátorok szerint szövegromlás. De mivel Protannak csak megérzései voltak, bizonyítéka nem, ebben maradtak. Ám a gyanú olyan, mint a rágógumi a melegítőnadrág bolyhos felén. Ha megragad, semmi se mossa ki onnan többé. És Protan árgus szemekkel figyelni kezdte asszonyát. Ha Panrac a kicsi Eyrfet árnyas lugasba vitte sétálni, Protan dús lombú fává változott. Ha Panrac lement úszni a folyóhoz, Protan volt a tajték a víz tetején. Ha a nő a magányos sziklához ment levegőzni, Protan a szikláról alázuhanó kődarabbá vált. Így történt, hogy súlyos sérülése miatt Protan sokáig nem figyelhette asszonyát, aki ezalatt rendszeresen látogatta a deli Rebecet. Az idő múlt, a világ benépesült emberekkel, míg Protan gipszágyán volt kénytelen heverni. Panrac és Rebec találkozásaik során annyira összemelegedtek, hogy terveket kezdtek szőni Protan elpusztítására. Rebec, magányos sétái során rájött arra, hogy a Protan teremtette Rend mindenki számára Rend, aki megtalálja benne a magáét. Sokáig gondolkodott tehát, és emlékezett, hogy a mezőkön, réteken rengeteg mérges kipárolgású növénnyel találkozott. Nosza, Panraccal sebtiben rengeteget gyűjtöttek ezekből, labdányi golyóvá gyúrták, s a mérges kipárolgású labdacsot leölt kecske bőrébe varrták. Tervük az volt, hogy a halált hozó golyót éjjel Protan hálótermébe juttatják, s a kiáramló gőzök megölik Protant. Csak még azt nem tudták, hogyan cselekedjék ezt meg. Míg gondolkodtak, Panrac a mérges labdát kitette Rebec kunyhója elé, a levegőre. Sokáig gondolkodtak tervük kivitelezésén, de semmi jó ötlet nem jutott eszükbe. Végezetül Rebec, elvesztvén türelmét kirohant a kunyhóból, és mérgében egy hatalmasat rúgott a bőrgolyóbisba, ami süvítve szállt a messzeségbe. Panrac fejében ekkor világosság gyúlt és így szólt: Megvan a megoldás. Éjnek idején, mikor Protan a legmélyebben alszik, a labdát kintről egy jól célzott rúgással hálótermének kapujába rúgod, s tervünket siker koronázza. Módfelett megörültek, hogy ilyen jó tervet ötöltek ki, s egyből megünnepelték sikerüket egymással. De Panrac érezé, hogy nem érezé Rebecet, s kérdezte tőle: Mi bánt, egyetlenem? S felelé Rebec: Tervünkön gondolkodom. Mi van ha Protan, tervünkre rájővén, őrt állit hálótermének kapujába, ki útját állhatja labdánknak? Vajon Kelát, esetleg maga Eyrf nem védelmezheti őt? Igazad van - szólt Panrac, de mi is a magunk oldalára állíthatjuk Mizogint és Nefelint, akik ügyes cseleikkel csak véghez vihetik tervünket. Mondasz valamit - szólt Rebec, de ha Eyrf mégis megszerzi a mérges golyót és átrúgja Kelátnak, akkor Kelát egy ügyes emeléssel a kunyhóm kapujába emelheti azt, és akkor saját cselünk áldozatául eshetünk. Semmi baj Rebec, kell szereznünk egy ügyes fiút kunyhód kapujába, aki őrizi azt majd, s ha úgy lenne, ahogy mondod, a bőrt megszerezvén, rögtön kirúgja azt kapudból, lehetőleg hozzád, aki azt másodszor is megpróbálhatod Protan hálótermének kapujába juttatni. Láttam is egy ügyes fiút a napokban környékünkön őgyelegni, azt hiszem, Yaszeli a neve.
Így tervezgettek, mígnem egyszer csak Rebec elveszítette a fonalat, hogy kinél is van a labda, és ki kinek a kapujába akarja azt berúgni, és azt találta ki, hogy ezt ügyesen, terepasztalon kirakja, mint bátor vezérek csata előtt a hadállást. Szaladt is gyorsan az erdőbe, akác és tölgy ágait vágta serényen s otthon ügyes kis korongokat faragott belőlük. Azokra faragta a neveket, akác korongra, kik a mérges csalmatokkal töltött golyót Protan hálótermének kapuján akarják átjuttatni, tölgy korongokra azok nevét kik az ő kunyhójának kapuján. Éppen Nefelin nevét véste a korongocskára, mikor rettenetes, mindent betöltő hang hallatszott. Ijedten rohant Panraccal a kunyhó elé megnézni mi történt, de nem láthattak semmit. Persze, hogy nem, hisz Protan ordított fájdalmában, aki pont abban a ligetben változott akácággá, hogy feleségét szemmel tartsa, ahol Rebec az ágat vágta, s most, mikor az a nevet véste a korongra, igen csak kényes helyen szúrta meg Protant, aki most fájdalmában kiugrott a kunyhó ablakán és messze szaladt. Panrac és Rebec visszajővén, az asztalon elhelyezték a korongokat, az asztal két végére egy egy-egy, agyagból formált barlangocskát helyeztek (ezek jelképezték Protan hálótermének illetve a kunyhónak a kapuját). A mérges labdát egy apró kis faforgács jelezte. Panrac a Rebec feliratú koronggal Protan kapuja felé pöckölte a labdát, de az elakadt az ott álló Eyrfben. Rebec Eyrf korongjával Keláthoz pöccintette a kis forgácsot, majd Keláttal bődületes lövést eresztett meg saját kapuja irányába, de oh, az asszonyi megérzés, a hirtelen oldalukra állított Yaszeli bámulatosan védte a gyilkos lövést. Ekkor tovább kezdtek gondolkodni, miként lehetne a labdát az eredeti terv szerint Protan hálótermének kapujába juttatni, taktikát dolgoztak ki, újabb nevek merültek fel mindkét oldalon, mikor hirtelen megjelent előttük Protan a maga teljes valójában, aki már úrrá lett fájdalmán és nagyon szeretett volna tisztán látni. Mi történik itt? - kérdezte. Ki ez az ifjú és mit csinálsz vele ebben az elhagyatott kunyhóban?
Panrac, aki hirtelen úrrá lett félelmén, így válaszolt. Bemutatom neked az öcsémet, Rebecet. Tudod, ő nagyon magának való ember, nem jár társaságba, inkább egyedül kóborol. Ezért nem láthattad még te sem. Sokáig én sem tudtam, hogy merre jár, míg nem olyan régen, amíg te beteg voltál, fel nem keresett. Tudod, kitalált egy jó játékot, amit neked szeretett volna ajándékozni, s mielőtt megtette volna, szerette volna kipróbálni velem. Ezért vagyok most itt.
Az elbeszélés itt megszakadt. Hogy miként jutottak vissza Protan házába és mi lett a kecskebőrbe varrott mérges leheletű labdával, még nem tudjuk. Mint ahogy Rebecről is csak ennyit, mert az eleddig fellelt írásokban másutt Rebec nem szerepel. Lehet, hogy Protan mégis átlátott a szitán?
|
|
Alexander Paccatus:
Az ún. Mítosz-töredékek latin változatához
(Philospohiai Tár, 1. évfolyam, 2. szám, 1998/2., 45. old.)
A Flórián tér közelében egy csatornázás alkalmával felszínre került korsóban érdekes szövegrészre bukkant a M. Tudományos Akadémia Ókortudományi Intézetének régésze. Ugyan a szöveg kormeghatározását még nem végezte el, hiszen mindezt nehezíti az a tény, hogy a korsó műanyagból készült, valamint a papiros, amelyet négyrét hajtottak össze, s amelynek a vízjelén a lábatlani Piszke Papírgyár Rt. CREPTO felirata látható, egy nejlon zacskóban volt összegyűrve; azonban utalt a kézírás 20. századi jellegére. Mindent tekintetbe véve, az írást másolatnak tartja, amelynek eredete a távoli századokba nyúlhat vissza (lásd: Inventus Flórián, "Egy újlatin szöveg régészeti lelete", in Csatornázási Művek, XXV. évf., 3. szám, 1998. Budapest. 13-34. old.)
A szöveg kormeghatározásától eltekintve, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy tartalma és mondatainak sorrendje megegyezik az ún.
Mítosz-töredékek
magyar szövegeivel. Ennek bizonyítására betűhív átírással közlöm a szöveget:
Cohors choris canit
Reapertus oculus magnus est ante operem
cum unus fuerant nulla et omnia res.
In principio non erat alius ac Eyrph Protanus Panractusque soli.
Quod scitis olim sumus ex flamma nati et in flamma mortuus erimus.
Ad id tempus et locus dormiebant gemini parvi.
Denique tacitus tempus et affiguratus locus factus sunt.
|
|
Alexander Paccatus:
Szunny add már!
(ó-viking ballada)
A kandalló könnyed tüzén él
Az Öld cica. Farkcsóvál fáradt kutyát,
Miközben a leves estál lassú,
Lágy, puha koccanással.
Végigtáncol a ködben a velő,
S csont alakú levél, kefe.
Kete, ha jó kürtöt utánoz,
S hozzá, ha jól a tengert.
Csendes enfaló förmedvény ormán
Yaszeli, ámde reccs! En a grade:
...icsa priccsen szétfröccsen százfele,
A csonk akala máris leve haj...!
Dan égett, lételméleti fények végett
Pislák; Olma napsága mennybolt.
Vörös enfel fény; lik mögöttem
Felnyávog félve: az öl Dszemű-é lett!
Egy ó-viking ballada titka
Egy ó-viking ballada nyomára bukkantam, amikor a hevenyészetten egymásra hányt szavakat alapos kutatással központoztam és értelmeztem. Valószínűleg a ballada egy tengerparti viking kocsmában, vagy fogadóban íródhatott; de az mindenesetre vitathatatlan tény, hogy fogadóban játszódik. Csodálatos az a tömörség, amivel négy négysoros versszakban, egy-egy sorban három viking féllábasban részletesen festi a környezet hangulatát és a bonyolult cselekmény minden ízét és kimenetelét. Érezzük szinte a csontjainkba ható, nyirkos, ködös tengerparti levegőt; ellentételezésképpen a meleg, kandallóval vörösen áthevített fogadó, az "Öld cica" belsejét; átéljük a hölgyek: Kete és Olma odaadó szeretetét és a marcona viking hajósok: Yaszeli, Dan és Dszemű versengését, amely szinte a szemünk előtt játszódik le.
A ballada ezen felfedezéséhez sohasem jutottam volna, hogyha néhány nappal ezelőtt nem találkozom a Fjordok legidősebb emberével, aki 115 évet megélt tapasztalatait néhány mondatban átadta nekem. A magnófelvétel részletéből, amelyet az alábbiakban lejegyzek, világosan felfedezhető az ó-viking ballada magja, egy teremtésmítosz, amely kapcsolatban van a Symposion társaságának eddigi kutatásaival. Az idézett szöveg:
"Khm... Khm...
Hol is kezdjem? A lényeget szeretném elmondani, kedveseim,
mikor még egy volt
az
a semmi,
bitang Yaszeli
és a minden
jóakaratú embert meggyalázó Dan. Ezek ketten hétvégi unalmukban, már eleve részegen, beállítottak az 'Öld cica' fogadóba.
Szunnyadt még a két kis testvér:
Kete és Olma, nem voltak erre fölkészülve, korai volt
az
Idő
és alkalmatlan
a Tér.
De az a két lator,
mint tudjátok, hiszen mi is
tűzben születtünk hajdan és tűzben is fogunk meghalni;
rájuk tört faragatlan modorban és molesztálni kezdték a vikingek gyöngyszemeit. Persze Ketének és Olmának is megvolt a magához való esze, s mivel
kezdetben nem volt más
a kezük ügyében,
csak Eyrf, Protan és
Panrac által gyártott gázpalack, begyújtottak a kandallóba. Több se kellett a hajóján éppen a parthoz közelítő Dszeműnek, látva a fogadó kéményének erőteljes füstölgését,
újra kinyílt a SZEMe, s végre belátta, hogy vagy az a két bitang, vagy ő, de valamelyiküknek el kell távozni az égi vizekre. Amikor hajója a partnak ütődött, lapátját elhajítva ezen kiáltásokkal rohant az 'Öld cica' felé: Azt, hogy férfiként
létezem,
megmutatom annak a két girhes vizipatkánynak
időben és térben ám! Úgy határoztam, hogy ezután nem leszek többé egyedül!
S ekkor történt az, amit úgy énekelnek azóta is a bárdok, hogy '...icsa priccsen szétfröccsen százfele, a csonk akala máris leve... haj!' Vagyis Dszemű közvetlen beavatkozása folytán a két szeladon kettévált: fejtől egész a lábig;
és végül szótlanná vált
a két hajadon, Kete és Olma Dszemű karjaiban, ahol megszűnt számukra
az idő és képtelenné vált a tér."
|
|
Stephanus Bartolits:
Bagamér királyi könyvesház
Giwdul születése - teremtésmítosz
Az
MS 6311/2 jelű
kézirat
Eyrf unottan vágta magát hanyatt az új kanapén. Megint csak a szférák zenéje
szólt a nappali fényben, s ez már a végletekig bosszantotta.
– Gyere át, Isteni műsor van a tévében! – kiáltotta neki Panrac, aki éppen
átlebegett az égbolt alá épített álmennyezeten.
– Isteni műsor, nahát, éppen ez a baj, hogy itt minden csak Isteni. Éppen
ebből van elegem. Lehetne már végre egy Ördögi praktikák csatorna is, hogy ne
unatkozzunk. – feleselt vissza Eyrf.
Protan szelíden csapta fültövön az engedetlen kisistent, majd visszaült a
fotelba, hogy tovább áldozzon kedvenc időtöltésének, a tömjénfüstölésnek. Nem
szerette a békétlenkedést az Univerzumban, zavarta az elmélyült élvezetben.
Pedig a nyugalomhoz igazán minden adott volt, hiszen
kezdetben nem volt más, csak Eyrf, Protán
és Panrac. A vitát lecsillapítandó, megkérdezte Panracot:
– Honnan van az új kanapé? Csak úgy ideszületett?
– Á, dehogy. Az IKEÁ-ból rendeltem. – válaszolta mosolyogva Panrac.
– Na, ez is, megint az Istenek Központi Ellátó Áruháza. Egy normális
szupermarket sincs ebben az unalmas Univerzumban. Minden csak az IKEÁ-ból jön.
Semmi változatosság. Protan, mondd már el, miért nem teremtünk egy új
színesebb világot? Azt mondtad, istenekként születtünk és képesek vagyunk
teremteni. Akkor miért punnyadunk itt az unalomban? – fakadt ki ismét Eyrf.
– Maradj veszteg, Eyrf és ne bosszants minket megint ezzel a kérdéssel. Anyád
már egyszer megpróbálkozott a teremtéssel, létrehozta Rebecet, de azóta sem
tudjuk, mi történt vele. Utána pedig hetekig tartott, míg újra rendbe hoztuk
az Univerzumot. Nem olyan ripsz-ropsz dolog az a teremtés. Jobb azt elkerülni.
– válaszolt végtelen türelemmel Protan és szippantott egyet a tömjénfüstből.
Eyrf azonban eldöntötte végleg, mit akar. Újra nyújtózkodott egyet a máris
megunt kanapén, mintegy kitapogatva léte határait és magában dörmögte: –
Létezem az időben és a térben, ám úgy
határoztam, hogy nem leszek többé egyedül. Az első adandó alkalommal
kipróbálom, milyen lehet valamit teremteni. – Ezzel fejére húzta a kanapé
egyik párnáját, hogy ne kelljen tovább hallgatnia a már unalomig ismert
szférák zenéjét.
Mikor Protan elszunnyadt a tömjénfüstölés közben és Panrac is szendergett az
isteni műsor alatt, Eyrf csendben akcióba lépett. Az álmennyezeten keresztül
átlibbent az égbolt felé, közben konstatálta, hogy
szunnyadt még a két kistestvér, az Idő és
a Tér, így minden együtt áll egy könnyed teremtéshez.
Egy kisebb felhő alól előszedte a teremtéshez korábban összegyűjtött
mindenféle kacatokat és nekilátott.
– Alkotok először egy társat magamnak! – kiáltotta és összecsapta a tenyerét.
Ezzel elcsattant a teremtő taps és valóban
megindult a teremtés folyamata. No igaz, nem egészen úgy, ahogy azt Eyrf
gondolta, mert a tapstól persze felébredt az Idő és a Tér és sebesen
kifeszítették a saját koordinátarendszerüket. Eyrf megpróbálta elűzni őket,
mert ez megnehezítette a teremtés mederben tartását, de semmi eredménnyel nem
járt.
– A francba! – kiáltotta. – Akkor kellett volna megfékeznem őket,
mikor még egy volt a Semmi és a Minden. –
Így viszont már késő volt. Eyrf teremtési próbálkozását behatárolta a
feltámadt Idő és a kiterjedt Tér, ettől kezdve már nem igazán volt ura annak,
hogy mit is hoz létre. Rémülten próbálta magában felidézni, hogy is kell
megfékezni vész esetén a teremtési folyamatokat.
– Mint tudjátok, tűzben fogunk megszületni és
tűzben is fogunk meghalni! – zengett füleiben az ősi tanítás és ebből
megértette, hogy most csak a tűz segíthet. Felemelte hát kezeit és
fohászkodott a tűzért. És fohásza meghallgatásra talált, mert megindultak az
elemek és egyre nagyobb lett a káosz.
Kezdetben volt a tüzes víz, majd minden tovább forrósodott és akkor nagy,
sötét fellegek keletkeztek és a tüzes víz mellett megjelentek a villámok is a
mindenségben. Végül a káoszból kivált egy
jel és az egyik felhőt teljesen vörösbe borította. Ebből a felhőből
keletkezett egy gigantikus villám és a
villám belecsapá egy sziklába, amely egy száraz kórókkal teli tisztás
közepén állt. A száraz kóró lángra kapott és az egyre nagyobb lángtól
visszarettent az Idő és a Tér, gyorsan összegörbítették az általuk létrehozott
négydimenziós teret, majd egyre kisebbé váltak maguk is. Eyrf még magasabbra
emelte a kezét, mire kihúnyt a tűz, elhalt
minden fény és fekete eső hullott az égből. Ettől a görbült tér még
kisebbé zsugorodott, egyre fogyott és végül
szótlanná lett az Idő és képtelenné vált a Tér.
Eyrf fellélegezhetett. Nagy felfordulást csinált ugyan, de megszabadult a
legrosszabbtól, sikerült megfékeznie az Idő és a Tér uralmát.
– Khm, khm! – jelent meg az álmennyezet
felett Protan. – Mondtam, hogy a teremtés nem játék. Anyád sem hitte el, de ő
ráadásul meg sem tudta fékezni, amit elindított. Látom, Te legalább
győzedelmeskedtél. Bár így is el fog telni néhány nap, míg újra rend lesz.
Lássuk, mit alkottál magadnak társnak.
– Pont a fejét akartam megalkotni, mikor elszabadult az Idő és a Tér –
kesergett Eyrf és rámutatott az eredményre. – Most nézd meg, mire megfékeztem
őket…
– Látom. – mosolyodott el Protan. – Hét feje lett. Bizony, ezért nem szabad
könnyelműen játszani a teremtéssel. És a barátodnak karmai vannak. És szárnya.
Hát, most ő lesz az ő társad, Te akartad.
Eyrf ránézett a zöld, hétfejű lényre és életre lehelte. A lény összes feje
felemelkedett, s ránézett teremtőjére, majd becsukódtak a szemei. Eyrf ismét
rálehelt, mire újra kinyílt a szem.
– Legyen a neved Giwdul! – mondta Eyrf és a hét fej újra felemelkedett és
lelkesen bólogatott.
– Na, most már ne mondd, hogy semmid sincs!
– szólalt meg újra Protán és messze elnézett a végtelenbe. – A barátod nem
maradhat itt sokáig közöttünk, ugyanúgy mennie kell, mint annak idején
Rebecnek. Az Univerzum nem tűri meg az új teremtményeket, mert nem ismeri az
anyag fogalmát, ezt tudnod kell. Ez nem is lehet másképp,
mert ez a dolgok rendje: rátalálni és
elveszíteni.
Ezzel Protán odament a sziklához, melybe a villám belecsapott és a tűz
kipattant. A szikla egyik oldalán egy nagy sima rész látszott. Tetején egy
arany felirat: örök hőseink, kiknek nevei
álljanak itt örökül. Eyrf könnyes szemmel nézte, hogy a felsorolásban a
legutolsó név Rebec.
– Eyrf, fogd a vésőt és vésd ide Giwdul nevét. Ezzel teszed számára lehetővé,
hogy mikor innen mennie kell, életet kapjon abban a lenti világban, ahova
teremtményeink lejutnak. Népesítse be sárkányokkal azt a világot.
És mindez így is történt. Giwdul egy ideig jókat játszott Eyrffel, majd eljött
a távozás ideje. Giwdul – eljutva a lenti világba – párt választott. Ahogy ott
alant a madár a Holdnak felesége,
úgy a sárkány a Marsnak lett felesége. És nemzett számára a Mars újabb kis
sárkányokat, melyek kicsik voltak és tehetetlenek. De Giwdul hősiesen védte
őket mindentől és akkor az azt követő
hetedik évben a kicsik nagyokká lettek és nemzettek újabb sárkányokat. Így
alakult ki lassan a Sárkányok földje alant, az anyagi világ még nem is létező
világában.
Eyrf nagyon szomorú volt Giwdul eltávozása után. Protan pedig elmagyarázta
neki, hogy Panracnak sem sikerült a teremtés, mert közben hebehurgyaságában
felébresztette a Teret, majd később az erdők és állatok kiáramlásával az Időt
is és nem tudott már megálljt parancsolni nekik. Ekkor következett az első
büntetés, melyet neki, Panracnak kellett elszenvednie.
Akkor nagyon nehéz volt az Időt újra szótlanná és a Teret újra képtelenné
tenni. Ez alatt az idő alatt az is kiderült, hogy ha az Idő és a Tér átveszi a
hatalmat a világban, akkor beköszönt a jó és a rossz világa, ugyanis
a rény háromdimenziós pont, a bűn körtérfogat.
Egyiken sem létezhetnek tehát a Tér és az Idő uralma nélkül. Szerencsére Eyrf
képes volt az Időt és a Teret megfékezni, így most a büntetés elmarad, de
közben Giwdulnak kicsit több feje lett, mint Eyrf szerette volna. Protan azt
is elmondta Eyrfnek, hogy amit átélt, az a belépő a felnőtté váláshoz. Most
már láthatta, mit jelent, ha valaki csak úgy, átgondoltság nélkül akar
teremtésbe kezdeni. Ettől kezdve pedig arra kell készülni, hogyan lehet oly
módon teremteni, hogy az Idő és a Tér ne tudjon a folyamatba beavatkozni. Ez a
tökéletes teremtés alfája és omegája, Eyrf is ennek a szabálynak kell, hogy
alárendelje magát.
Lásd: A bagamér királyi könyvesház MS 2748/3 jelű kézirata
|
|
Stephanus Bartolits:
Bagamér királyi könyvesház
A sötét anyag megjelenése – teremtésmítosz
Az
MS 6311/3 jelű
kézirat
Eyrf lassan elfelejtette
a néhányszor időtlen idővel
ezelőtti sikertelen teremtési kísérletét, melyben átmenetileg felébredt az Idő
és a Tér és Protánnak is hosszú időbe telt, míg rendezni tudta az Univerzumot.
Ekkor született meg Eyrf próbálkozása nyomán Giwdul, s népesítette be
sárkányokkal azt az alantas világot, ahová az Univerzumban átmenetileg
keletkező új teremtmények lekerültek.
Teremtési kedve ugyan lelohadt a
kissé sokfejűre sikerült Giwdul balszerencsés létrehozásától, de az unatkozás
újból hatalmába kerítette. Egyre gyakrabban gondolt arra, hogy igaz, hogy hét
feje volt, igaz, hogy nem volt valami tűzbiztos az üzemmódja, de mégis csak
egy társ volt arra az átmeneti időre, míg vele lehetett.
– Únom, únom únom!!! – kiáltotta bele
az Univerzumba, de hangja elhalt a végtelenségben, visszhang sem érkezett,
hiszen nem volt, ami visszaverje nyűgös kiáltását.
– Szóltál, kicsi Eyrfem? – hangzott a
szomszéd galaxisból Panrac aggódó hangja. – Suhanj át, ha mondanál valamit,
most éppen Napozom.
Ahogy Eyrf nézte, Panrac valami
gázgömb létrehozásával foglalatoskodott, ami sehogy sem akart összeállni.
Makacs módon mindig kiszökött egy adag, hamarosan szilárd formában
kikristályosodott és elkezdett a gázgömb körül keringeni. Már legalább öt
ilyen szilárd golyó körözött Panrac körül és félő volt, hogy valamelyik
előbb-utóbb fejbe kólintja, ha nem vigyáz.
– Megint valamit teremt. – sóhajtott
halkan. – Protán aztán újra rakhat rendet, mint már annyiszor, a teremtmények
meg nyomtalanul eltűnnek.
– Hagyd Panracot, hadd csinálja a
magáét. – szólt közbe Protán. – Ha unatkozol, olvasgasd a Galaxy Today
legfrissebb számát. Ott van a Fiastyúkon, csak Panrac megint rádobta Bereniké
haját.
Eyrf elheveredett a kanapén és
belemerült a Galaxy Today egyetlen számába. Nem lévén még idő, ez az egyetlen
szám jelent meg eddig, mert senki nem tudta értelmezni a Today fogalmát.
Valami érdekes okfejtést talált már benne egyszer egy elaggott főistentől,
amiben arról értekezett, hogy az alászálló teremtményekből egy anyagi világ
formálódhat, ha nem vagyunk résen. A főisten – talán Perlmutter volt a neve –
azzal szerzett híveket magának, hogy mindenütt hirdette, teremteni kellene egy
olyan anyagot, amivel ellensúlyozni lehet az alant összegyűlő anyagi
teremtményhulladékok Univerzumot szennyező hatását. Hiába minden, a
környezetvédelem volt a mániája. Míg a többi istenek a legkorszerűbb elven
működő II. típusú szupernovákkal robogtak a semmiben, addig Perlmutter Illés
szekerén közlekedett, azt hangoztatva, hogy a II. típusú szupernovák egy
általa hidrogénnek nevezett teremtménnyel gazdagítják az alantas világot, s
ebből előbb-utóbb baj lehet. Galaktikus klímaváltozást emlegetett, melynek
során ott lent önálló élőlények jöhetnek létre és veszélyeztethetik az
Univerzumot. A cikk szerint erre állította elő a Dark Matter márkájú
tisztítószert, véleménye szerint ezzel lehetne a folyamatot megfékezni,
mielőtt visszafordíthatatlan bajok keletkeznek.
A cikket már sokszor
elolvasta Eyrf, de eddig nem izgatta fel a dolog. Most viszont, hogy
félresikerült kedvenc teremtménye, Giwdul is lekerült az alantas világba,
megmozdult benne valami. Gondolt egyet, a lejátszóban felerősítette
a Szférák Zenéje album unalomig ismert slágerét, hogy Protán és Panrac ne
halljon semmit, majd elegánsan távozott galaxisát az Univerzumtól elválasztó
álmennyezeten keresztül. Felpattant kedvenc SN 1987A típusú szupernovájára és
pillanatok alatt az IKEÁ-ban, az Istenek Központi Ellátó Áruházában termett. A
bejáratnál szokása szerint eljátszott a neutrínó-szökőkúttal, élvezte, ahogy
kezén akadálytalanul áramlik át a lezúduló neutrínósugár, majd felfrissülve
nekiállt kitalált ötletét megvalósítani. Keresgélt kicsit, s meg is találta,
amit akart: a Dark Matter tisztítószer helyes kicsi kvazárba zárva sorakozott
a polcon. Eyrf leemelt egyet és elolvasta a használati utasítást:
A Dark Matter Univerzumtisztító
különleges zárszerkezettel van ellátva. A tisztítószert a burkolat
eltávolítása után a fekete lyukon öntsük alá az anyagi világra, majd várjunk
addig, amíg felpezseg. Egyszerre csak négy-öt cseppet használjunk, mert gőzei
mérgezőek. A Dark Matter tartójában a tisztítószer visszakvazárva friss
marad!
Eyrf leemelte a helyéről az egyik
kvazárt és nézegette. Sehol nem látta a fekete lyukat, ahol ki kell önteni.
Nem tétovázott, elővette a zsebéből a Protántól ajándékba kapott Zeus Android
típusú mindenttudóját és rákattintott a Bubopédiára. Mivel akkorra még nem
teremtette meg senki a fülesbaglyot, így csak egy virtuális Bubo jelent meg a
képernyőn. Eyrf máris kérdezett: fekete lyuk? A válasz hamar meg is jelent:
A „Wotan megteremti” című sci-fi
sorozatban szereplő kreatúra. A sorozat 27. részében Wotan megteremtette a
téridőt, s a fekete lyuk ennek egy olyan tartománya, ahonnan az erős
gravitáció miatt semmi, még a fény sem tud távozni. A sorozat 32. részében
magát Wotant is elnyeli egy fekete lyuk, de egy féreglyukon keresztül az
utolsó pillanatban megmenekül. A Wotant alakító színészt Golden Universum
díjjal jutalmazták az Isteni műsor csatorna létrehozói.
Eyrf gondolkodott egy kicsit, majd
odament a kiszolgáló pulthoz:
– Elnézést, lehet itt fekete lyukat
venni? – kérdezte az ájtatosan imádkozó eladót.
– Isten tudja. – volt a
válasz. – Mindjárt megkérdezem.
Ezzel hátrament a
csillagfátyol mögé. Kisvártatva visszajött és összevont szemöldökkel
megkérdezte:
– Ismeri a kezelését?
Akárkinek nem adhatok ki fekete lyukat. Mekkorát szeretne?
– Csak egy egész kicsit,
a Dark Matterhez kell. – mondta némileg megszeppenve Eyrf. Nem volt
hozzászokva, hogy
ő egyszerűen
csak „akárki” legyen.
– Van itt egy
törpecsillag méretű. Azt
kiadhatom amatőröknek is. Becsomagolom azért antianyagba, nehogy baja essék
útközben. Szupernovával jött?
– Igen.
– Akkor azt ajánlom, ne tegye a
csomagtartóba, reakcióba léphetnek. Tartsa magánál és ha levette az antianyag
borítást, nehogy a szelektív gyűjtőbe dobja, mert nem fogják elvinni. Ja és ne
felejtse el lepecsételtetni a blokkját, mert anélkül csillagászati díjat fog
fizetni a parkolásért.
Ezzel az eladó elegánsan átnyújtott
valamit, amiből semmi sem látszott. Eyrf bizonytalanul átvette ezt a semmit,
de majd leszakadt a karja a súlyától. Elvonszolta a szupernóvájáig, s
visszatért övéihez. Izgatottan nekilátott az alantas világ megtisztításának.
Azt ugyan még nem tudta, hogyan fogja a Dark Matter kvazárjára ráhúzni a
fekete lyukat, hogy azon keresztül kiöntsön néhány csepp sötét anyagot, de
ehhez alaposabban meg kellett vizsgálnia másik új szerzeményét. Nekiállt hát,
hogy lebontsa az antianyag csomagolást. Letette a láthatatlan csomagot az
asztalra és ügyetlenül tapogatódzva megnyitotta az antianyag borítást.
Protán akkor kezdte érezni, hogy
megint valami abnormális történik – jól értsük: egyáltalán az, hogy bármi
történik, már az is abnormális – az Univerzumban, aminek nem kéne, mikor
kedvenc újságja egyszer csak elszippant a kezéből Eyrf galaxisa irányába.
Szinte fel sem ocsúdott, mikor szemüvege is ment utána. Mire felállt kényelmes
foteljéből, hogy megnézze, mi történik, addigra már minden keze ügyébe eső
apróság robogott Eyrf irányába. Panrac is észlelt valami furcsát Napozása
közben, de folytatta kétes eredményű ténykedését. Egyszer csak se gázfelhő, se
szilárd golyók, minden elrobogott Eyrf irányába.
Mindeközben Eyrf csak annyit látott,
hogy az asztal egyre jobban görbül a kicsomagolt semmi alatt, miközben óriási
mennyiségben áramlanak be mindenféle kacatok a galaxisába. Rémülten próbálta a
fekete lyukat visszacsomagolni az antianyagba, de eközben fellökte a Dark
Mattert tartalmazó kvazárt, ami leesett és rapityra tört. Bizony nem öt csepp,
de az egész tisztítóanyag kiömlött a kvazárból. Mire Protán és Panrac rémülten
robogva odaért, már teljes volt a káosz. Az Univerzumot kezdte ellepni a sötét
anyag, amit a fekete lyuk nem tudott beszívni a rágyömöszölt antianyag miatt,
de az apróságok millióit mindenhonnan magába szívta és egyre jobban
növekedett.
– Ne engedd a téridőt kialakulni,
mert végünk! – kiáltozta Panrac, miközben a fekete lyuk éppen Illés szekerét
szippantotta magába. Szerencsére Perlmutter nem ült rajta, pedig biztos
kárörvendően károgta volna, hogy ahogy megjövendölte, itt az Univerzum vége –
bár ennek a mondatnak mindaddig nem lett volna értelme, amíg nincs téridő.
Protan az utolsó pillanatban
billentette meg a Vízöntőt, hogy az lelohassza a felforrósodó elemeket. Óriási
csillagköd támadt, ahogy a tűzforró fekete lyuk elemésztette a Vízöntő
tartalmát, de a beindult folyamatok szerencsére leálltak. A részlegesen
kialakult tér önmagába csavarodott, egyre marginálisabbá vált és az idővel
együtt elenyészett.
– Még szerencse, hogy a múltkor
feltöltöttem a Vízöntőt a tűzvédelmi oktatás után. – sóhajtotta Protán. Az
antianyagba csomagolt – és elégé megnőtt – fekete lyukat óvatosan
tovagörgette, majd a galaktikus lomtalanításkor elviszik. Hanem a kiömlött
sötét anyaggal nem tudott mit kezdeni, az már közben leszivárgott az alsó
világba és megkezdte tisztogató tevékenységét. Eyrf hebehurgyaságának
köszönhetően olyan sok ömlött le az alantas világba, hogy azóta is ebben
cuppognak az oda kerülő teremtmények, akik jelentős kisebbségben vannak a
sötét anyaghoz képest.
|
|
Elisabeth de gen. Arrabona:
AZ ŐSSZAKÁCSNŐ MÍTOSZ
Újra kinyílt a Szem!
Khm, khm...
vajon mit főzzek ma? Ez volt az első kérdés, amit feltett magában.
Mikor még egy volt a Semmi és a Minden,
könnyebb volt ezt is eldönteni. Szerencsére
szunnyadt még a két kistestvér: az Idő és a Tér.
Kezdetben nem volt más csak Eyrf, Protan és Panrac,
bizony minden modernizálódik, de neki még mindig ezekből kell kotyvasztani, addig amíg a haszontalanok alszanak. Beleszórta valamennyit a fazékba, s keverte, keverte. Szeme előtt vált a gyatra nyersanyag zöld rétté, lankás dombbá. Megelevenedett az anyag: madarak sokasága röppent föl, vadak nyüzsögtek, minden a legnagyobb rendben folyt. Már-már úgy látszott, a teremtés ezúttal sikeres lesz, de ekkor zajt hallott a gyerekszobából. Beszaladt rendet teremteni. De jaj,
tűzben születtünk hajdan és tűzben is fogunk meghalni.
Bizony megint nem sikerült maradandót alkotni, odakozmált az Univerzum. Nekiállt rendet teremteni, súrolni, mosogatni addig míg
végül szótlanná lett az idő és képtelenné a tér.
Nos ilyen szomorúan egyhangú a Teremtés, ritkán sikerül csak a csoda, amikor mindenki elégedett. Ha meg mégis sikerül, akkor nagyon hamar elfogy, s lehet kezdeni elölről.
|
|
Eva de genere Rumbold:
Öt töredék mítosztalanítása
Kutatásaim szerint a nyolc fragmentum közül legalábbis öt szövegromlás áldozata. Valójában nem egy mítosz töredékei, hanem konyhaasztalon felejtett cédulák, valamely íródeák(!) hajlandóságú vendég tollából egy rosszul sikerült vendégség-vacsora után.
Lássuk hát az este történetét:
A háziasszonynak este 6 óra körül feltűnt, hogy majdnem üres a hűtő. Ezért megállapította, s később nevetve el is mesélte a meghívott társaságnak, hogy
kezdetben nem volt más, csak kefir, protein és papsajt.
Ezért hamar bevásárlólistát készített, sietségében csak a szükséges élelmiszerek nevének kezdőbetűit írta föl:
|
|
Ketchup |
Koriander |
|
|
Hagyma |
Hurka |
|
|
Majonéz |
Mustár |
|
A konyhai teendők, a sürgés-forgás közben a háziasszony és buzgón segédkező férj elkeseredetten állapította meg, hogy a háziasszony szüleinek nászajándéka, a NOVA márkájú tűzhely elkopott, elhasználódott az évtizedek során.
Ugyanis
Újra kinyílt a sütő.
S mert a baj nem jár egyedül, a vendégek érkezése közben
sótlanná vált a tüdő,
és hiába várták a népszerű szórakoztató műsor kezdési időpontját, mert
képtelenné vált a TV.
Hogy az éhen maradt társaságnak mégse kelljen korgó gyomorral hazatérnie, a család feje leszaladt a sarki éjjel-nappaliba némi húsért. A pulton csak két csomag hevert, így a férfi megállapította, hogy
fonnyadt volt a két kis öszvér.
Sem a vendégek személyéről, sem a konyhaasztal földrajzi helyzetéről nem áll rendelkezésünkre információ - egyelőre.
|
|
Kovács János
A LOROI KRÁTER eredetmondája:
- Vezérek! Gyűlésre! - ordította paprikavörös arccal a Király, ki hun király volt, hun nem. A bömbölés keltette rezgés következtében néhány apró, pici rög hullott alá a meredeken ágaskodó löszfal tetejéről, amelyen egy hatalmas Kőszikla terpeszkedett ősidők óta. Tövében a Virág ijedten húzódott közelebb a Kősziklához. Nem szokott hozzá az ordibáláshoz. A lehullott rögöcskék tompa puffanással oszlottak semmivé, mikor zuhanásuk után földet értek a löszfal előtt felállított hatalmas királyi trónus körül. Nosza, lett nagy sürgés-forgás a táborhelyen. Mindenki a Király köré sereglett, hogy hallhassák szavát.
- Álmot láttam az éjjel - szólt a Király - s mikor újra kinyílt a szemem, nem értettem az álmomat. Hét valami úszkált előttem, de mikor meg akartam fogni azokat, rendre kicsúsztak a kezemből. Ha mozdulatlan álltam, akkor újra körülvett ez a hét valami. Azt akarom, hogy megkeressétek és elibém hozzátok ezeket a dolgokat. Ha estére nem lesznek itt, kardomra mondom, mely alól alig bírtam kiugrani, mikor majdnem a fejemre esett valahonnan - elevenen nyúzatlak meg benneteket! Elmehettek! - bömbölte a Király, s néhány újabb rögöcske hullott alá a mélybe, s köztük egy nagyobb is, pontosan a Király legkedvesebb szolgájának fejére, ki ettől azon nyomban ki is múlt ezen szomorú árnyékvilágból.
- Ez nagyon érdekes - mondta a Virág a Kősziklának, aki nem válaszolt, de magában feljegyzett mindent, hiszen ezt csinálta, mióta ott állt a löszfal tetején. Ó, ha a Kőszikla krónikásként elmesélné mindazt, amit látott és hallott ezen a vidéken évezredek óta... de a Kőszikla hallgatott.
Közben a trónus körül kitört a teljes zűrzavar és a pánik. Nem elég, hogy a király bolond parancsát teljesíteni kell, még itt a szolga esete is! Szerencsére a Király nem vette észre a halálesetet, mert azonnal elment titkos helyére gyakorolni magát a hátranyilazásban, mivel ebben rettenetesen béna volt, és nem akarta, hogy kiröhögjék. Szeretett ugyan célba lőni, de nyilai nem találtak soha.
-
Khm, khm!
- próbálta magára terelni a figyelmet a Csatornázási Főelőadó, aki végtelen bölcsességénél fogva bízvást lehetett volna király, de ugyanezen okból kifolyólag ez az eshetőség soha nem is jutott az eszébe. Próbálkozását azonban elnyomta az Első Nő mindent elsöprő, hangos szóáradata:
- Ímé, bizonyosságot nyert - ha nem is egészen abban a formában, ahogyan azt ő érti - amit a Sámán egyre szajkóz, hogy tűzben
születtünk .
Ha születésünkkel kapcsolatban ez nem is bizonyított, az egészen valósnak
tűnik, hogy
tűzben halunk meg,
hiszen a Király elevenen megsüttet minket estére! - kiabálta egyre, miközben
nyelvét nyújtogatta a négy világtáj felé.
- Ne nyelvészkedj itt nekem, hanem fogd be a szád és gondolkodj! Akkor nem téged sütnek meg, hanem te sütsz ki valamit! - förmedt rá a Szakácsnő az Első Nőre, miközben erőteljesen odakozmálta a vacsorát.
- Eszembe jutott valami - szólt Minden Zajnak Okozója, akit egyszerűen csak MIZO-nak hívtak. Ő egyébként nemrég költözött közéjük, előbb a szomszédos faluban, a skandináv Csomón lakott, de onnan rendszeres zenebonái miatt el kellett jönnie, mert azt a falut igen csendes népek lakták.
- Arra gondoltam, a szolga hulláját valahogy el kell temetnünk, mert ha a Király rájön, éktelen haragra gerjed, és mindaz bekövetkezik, amit itt eddig félelmetekben összehordtatok. Viszont így mondhatnánk, hogy a szolga volt a Bolygó Hollandi és most innen is továbbállt.
- Nekem is támadt egy ötletem - szólt az eddig hallagatag Sámán, kinek gondolatai a világ keletkezésével kapcsolatban szekrénybe se férnek, ezért időnként keveset le-le rovásír a többiek nagy gyönyörűségére. Szerintem eltussolhatnánk a szolga rút halálát úgy, ahogy azt MIZO javasolta és a Király parancsát is teljesíthetnénk.
- Mesélj, ó nem földi dolgok tudója! - kérlelték a többiek, a Sámán pedig elmondta, mire gondol:
- Figyeljetek jól. Gondolom, ti is unjátok már a Király állandó bömbölését. Ez az álomhistória most kapóra jön, hogy kicsit móresre tanítsuk. Bizonyára magába száll, ha szembesítjük önnön rútságával. Hívjátok csak Képírót! Nélküle semmire sem megyünk. Ezt a szerencsétlent pedig - mutatott a szolga tetemére - gyorsan földeljük el, hiszen néki már egy a Semmi és a Minden.
Nosza, sürögni, forogni kezdtek valahányan. Volt, ki a képíróért szaladt, mások a szolga tetemét kezdték vonszolni, a Csatornázási Főelőadó pedig, híven munkájához, nekilátott a gödröt megásni. Vonszolás közben a szolga feje össze-vissza verődött a rögös földön, s lássunk csodát: az egyik nagyobb koccanásnál a szolga, ki ezek szerint tetszhalott volt csupán, magához tért, és felült. Zavaros szemekkel körbenézett, majd alig hallhatóan ezt dadogta:
-
Kezdetben nem volt más csak Eyrf, Protan és Panrac... Kezdetben nem volt más... kezdetben...
Döbbent csend fogadta zavaros szavait, csak a Csatornázási Főelőadó mosolygott csendesen. Felsegítette a szolgát, és így szólt:
- Ebben neked igazad van a te szemszögedből. De onnan, ahonnan én nézem, másképpen fest a dolog.
A szolga ijedten tekergette kis kecskeszakállát két ujja között, majd hirtelen felpattant, és mint akit kergetnek, elszaladt a Képíró sátra felé, de futás közben felbukfencezett és állát beleütötte a sátor előtti festékes edények egyikébe.
- Revideálnom kell elképzelésemet - szólt MIZO. - Ő a Kékszakállú Herceg.
Eközben megérkezett sírva Képíró. Bal kezében konyhai reszelőt, jobb kezében egy gyökeret szorongatott.
- Mi a baj, Képíró? - kérdezték a többiek.
-
Szunnyadt még a két kistestvér, az Idő és
a Tér
számukra így nem létezett, mint ahogy a harmadik számára
sem, ki ébren volt ugyan, de elmélyülten játszott. Gondoltam, reszelek egy
kicsit addig, míg lehet - szipogta. - Mit kívántok tőlem?
- Le kellene rajzolnod a Királyt, teljes életnagyságban, és nagyon fontos hogy hasonlítson! Tehát semmi művészkedés! Móresre tanítjuk! - szólt a Képíróhoz a Sámán. - Ha megvan a rajz, pont hétfelé vágjuk! Szerkezeteimmel pedig úgy vetítjük majd a Király elé "fragmentumait", hogy saját magát fogja hétfelé metszett állapotban látni. Az ideológiát aztán már bízzátok csak rám! Ezt a trükköt egy kései utódomtól, David Copperfieldtől tanultam.
Nosza, hozzáláttak gyorsan a dologhoz. Képíró hamar megrajzolta az alakot, s már neki is láttak volna egy hatalmas karddal hétfelé vágni, mikor megjelent a Királyi Kíber, bibliával a kezében.
- Latrok! Mit műveltek a Királlyal? - dörögte, majd olyan hangon, mint a Királyé. A löszfal tetejéről néhány rög megint alázuhant, s olyasfajta hangot hallatott, mikor földet ért, mint kivégzésekkor a dobok tompa buffogása.
- Ezt a ritmusképletet általában szonorikus kantátáknál szokták alkalmazni - szólt MIZO. - Te pedig ne kiabálj, hanem figyelj ide, elmondjuk, mire készülünk.
A Királyi Kíber, bibliával kezében figyelmesen hallgatta a többieket, majd, mikor megértette, hogy mi készül itt, így szólt:
- Végre. Már nagyon megérett a helyzet erre. Hanem ide figyelj, Sámán, jobb lenne, ha egy függőleges, átlátszó felületen - persze meghatározott távolságokra egymástól - helyeznéd el ezeket a "fragmentumokat", így a vetített kép még hasonlatosabb lenne a valódihoz. Van is nekem valahol egy régi, egérrágta, lukacsos lóbőröm, azt szívesen fel is ajánlom erre a célra.
Így történt, hogy mire leszállt az est, minden készen állt a nagy mutatványhoz. A Kőszikla a löszfal tetején csak ámulva figyelte a történéseket és jegyzetelt magában, de a Virág nem állhatta szó nélkül:
- Ezek most mind megbolondultak, vagy csak némelyikük? És ez az állapot állandó, vagy csak ciklikusan tör rájuk? Írok erről egy tanulmányt.
Közben leszállt az este, s nagy dérrel-dúrral megjelent a Király.
- Vezérek! - bömbölte. A löszrögök újra hullani kezdtek. - Elhoztátok-e nekem az álmomat?
- Elhoztuk, ó Király - felelte a Sámán. - Kegyeskedj megtekinteni.
Felvillantak a fények, s a kifeszített lóbőrön megjelentek a Király darabjai. A Virágnak igencsak kapaszkodnia kellett gyökereivel, hogy le ne szédüljön meglepetésében. A hatás leírhatatlan volt. Még a beavatott vezérek is elfödték arcukat a varázslat elől, s David Copperfield másnap visszaült az iskolapadba.
- Mi ez? - ordított a Király. A tompa buffogást nem vette észre senki.
- A te jövőd, ó hun Király, hun nem. Tudod, világunk több időből áll. S ezek léteznek egymástól függetlenül, s egymás mellett. Te a jövődet láttad álmodban. Vesztett csata után, fel - nem négy, de hetelve. Ezért vagy te hun király, hun meg nem. Attól függően, hogy az Idő a te Időd, vagy sem. Szállj magadba, ó Király - szólt a Sámán, majd elhallgatott. Szavait néma csend követte - egy ideig.
Az ordítás, amit ezek után a király hallatott, általánosan mindenkit megsüketített. Szerteszaladtak valamennyien, ki merre látott, mindent maguk után hagyva. A löszfalról már folyamatosan és egyre nagyobb rögök váltak le, ahogy az ordítás fokozódott. A Virág éppen tanulmánya írásának közepén tartott, de abbahagyta, mert ebben a pokoli felfordulásban nem lehetett dolgozni. Mérgesen lecsapta munkáját, és sétálni indult. Gondolta, majd folytatja, ha csend lesz.
- Rendet teszek én itt, lösz, ami lösz! - gondolta a Kőszikla, és megindult lefelé, egyenest a Király fejét célozva. Egyre nagyobb sebességgel zuhant a Kőszikla alá, mikor a Király egyszer csak felnézett, és meglátta a veszélyt. Bömbölésével megpróbálta ugyan visszatartani a Kősziklát, de mikor látta, hogy ez reménytelen, fülét lesúnyva(!), farkát hasa alá csapva hangos nyávogással a többiek után iramodott. A Kőszikla ekkor rettenetes erővel csapódott a földbe, pontosan azon a helyen, ahol a Király állt az imént, és hatalmas krátert hányva tűnt el a mélyben, iszonyatos űrt hagyva maga után. A szertefutók zaja csendes zsongássá olvadt össze, bár az még tisztán hallható volt, hogy utolérték a menekülő szolgát, aki eszetlen rohanása közepette nem vette észre, hogy az emelkedő, amin rohant, hirtelen két méterrel lejjebb folytatódik tovább. Hallható volt, amint MIZO újabb állásfoglalását mormogja futás közben az orra alá: Tosca. Végül is elcsendesült minden, s a nyávogás is elült.
Így
végül szótlanná lett az idő és képtelenné a tér,
mivel a Képíró menekülés közben a képeit is magával vitte. Sokáig csend volt, mígnem egy jó hónap múlva valaki sietve ment át ezen a tájon s ezt kiabálta:
Várjatok! Én is
létezem az Időben és a Térben! Várjatok!
Úgy határoztam, hogy ezután nem leszek többé egyedül! Várjatok!
(Forrás:
Csimboretto)
|
|
Viola de genere Exiguum
Katakurd őseposz
Kezdetben mikoron még egy vala semmi s a minden,
békén szunnyad a tér és az a fránya idő;
éber nem vala más, csak a három isteni dalnok:
Panrac és a Protán -
és gyerekük, kicsi
Eyrf.
Nem vala Fény a Homályban, nem vala Árny se a Fényben;
Szépség nem vala szép, Rútság nem vala rút;
nem függött a körül lebegő levegőben a föld sem,
nem volt állani föld, légbe sugár nem nyúlt.
Szunnyada még a két kis testvér nyugton az éjben,
fáradt teste szelíd álom ölébe alélt,
megmarkolta az álom, a gondot eloldta szivétől;
otthona barlang volt, és nyoszolyája a gyep.
Majd iszonyú szózat szózatlik a néma berekben:
(khm, khm) "Ébredj már aluvó! Íme betelt az Idő!
Századok ültenek el, s te alattok távol a bajtól
Álmodsz s kóros vágy szennyezi álmod izét!
Vendégem, hidd el, vannak hiu, balgatag álmok
színigazat mutat az, - s nem mind teljesedik!
Az mind csal, hiteget, hisz mindent elfed a látszat,
senki se tud bizonyost, senki se lesz aki már
értse az isteneket s amiről itt szólok: a Mindent;
Régi dicsőségünk? kő se mutatja helyét!
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Égve honért bizton nézzen előre szemünk!
Álom, uralnak a boldogok és a halandó népek
Gondokat oldogató - és pihenés-megadó;
mert a Felejtésnek s a Halálnak vagy te fivére -
szendergő porodat béke lebegje körül!
Álom vagy magad: a mult álma, ki halni szeretne,
szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig!
Késő százak után hol késel az éji homályban?
Álmos a csöppnyi család? s sír, hogy mindene fáj?
Még meddig heverésztek? erőre mikor kap a lélek
bennetek, ó, ifjak? Ébredj már aluvó!
Mind, kik iránt hálára vagyunk kötelezve, utódok:
Nem játék a világ, látni, teremteni kell!
Szóljatok, óh boldog lelkek, s te, nagyérdemü látnok!
Újra kinyíla a Szem? mely soha meg nem hal?"
Szél kele most, mint sír szele kél, és szóla a látnok:
" Vér és kínok közt megszületett a Jövő!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
s új nap fényle reánk annyi veszélyek után.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku Jövendő,
és, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
borzadok, íszonyodom, és örülök szilajan.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
nem látott a világ, nem látott soha még!
Ó te Jövő, aki jössz és senkise sejti, hogy itt vagy,
jöjj, utamat könnyítsd - majd, ha kifárad az éj!
Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,
rég levetett béklyót újra magadra ne végy!
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort!
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Imhol fenn az egek boltján sürü fellegek és a
bús feledékenység koszorútlan alakja lebeg.
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
Messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát!
Ettől félve figyelj az Időre
s a csillagos égre,
gyönge éjjeli hold - útján, hogy hova tart!"
Halkan szóla akkor a másik isteni dalnok:
"Útadon mindenkor Békesség lakozik
Hogyha figyelsz, váratlan a vész sosem érhet
kincset az embernek mér örök isteni kéz!
Gyötrő gond, gyerekem, többé lelked sose tépje!
A szent béke korát nem cudarítja gyilok;
bőséges termést hoz a föld, erdő a hegyekben,
tölgy koronáján makk, méhek az odvában;
sűrű gyapja alatt már szinte leroskad a bárány
- isten ajándékát nincs kikerülni sem út! -
szülnek az asszonyok és a fiú az apára hasonlít(!)
minden jó az övék - késő százak után!
Ó kéklő égbolt, ó, dombok, réti füvellők!
Ó kristálypatakok, zöldbe borult ligetek!
Lásd, a jövő kornak minden mily boldogan örvend
- kit nemrég az öröm lágy öle ringata még -
nyáj, barom és ember, valamint a vadállati csordák,
és ami csak születik és a halál fele tart!"
Ekkor fennen szóla a harmadik isteni dalnok:
"Napjai fogytával lelkem is elmenekül!
Minden mindegy már! Zúgjon a tengerek alja!
Jöjjön a barbárság! Jöjjön a forradalom!
Önmaga törvényét rombolja az ősi világrend:
Pusztító erejét rád viharozta dühe.
Szétzuditotta az árt, s dagadoznia adta parancsát;
- Ám tomboljon eként szüntelenül csak az ár,
a riadó vak mélységet fölverje szavával -
érzem, mint közelít, mindeneket letipor!
Nézd a magas mennyet, habözön színét vagy a földet;
Mit hoz még a vihar? szórja eső-nyilait?
Rengeteg erdőknek csak az orma mered ki a vízből,
s örvény sodra veri reszketeg ágaikat;
hol pagonyerdőnk nyög szilaj orkántól, hol a vízpart:
már kora reggeltől fürdeti záporeső!
Ám te a száguldó viharoknak legszilajabbja
már eget ostromló ily tömegek rohama!
Lám a viharzó tenger is elcsitul, elhal az orkán:
végső napjából napjai kezdete lesz.
Nincs, aki tudja: e mosti világ hányadszor öregszik,
hány lesz, és hány volt ennek előtte maig.
Küldj havat és jeget és ködöt, árassz sűrű sötétet,
lángbaborítsd az eget, földre eressz tüzesőt!
Ám ha idők kerekén ezer esztendő eliramlott,
Újra
kinyílik a Szem! mely soha meg nem hal."
Ez a mítosz csupa fragmentumokból áll. Túlnyomó többségük más fragmentumok k-adik metszéke (úgymint: Homérosz: Odüsszeia, Hésziodosz: A világkorszakok, Jó és rossz államrend, Kallinosz: Még meddig heverésztek? Szolón: A múzsákhoz, Theokritosz: Férfibűvölés, Vergilius: Georgica, Ovidius: Átváltozások, Hősnők levelei, Janus Pannonius: Mikor a táborban megbetegedett, Saját lelkéhez, Az árvíz, Kisfaludy Károly: Mohács, Kölcsey Ferenc: Huszt, Vörösmarty Mihály: Zalán futása, A Guttenberg-albumba, Petőfi Sándor: Az ítélet, Babits Mihály: Május huszonhárom Rákospalotán).
|
|
Stephanus
Zwenn utolsó sóhaja
Millió éves csend. Dermedt fagy és mozdulatlanság. Abszolút nulla fok. A kihűlt világmindenség utolsó pillanatai. Már nincs, ami változást hozzon. Az utolsó tűz kihunyt, mikor elment Zwenn, az utolsó, aki még tüzet tudott csiholni. A többiek még próbálkoztak egy darabig, de sikertelenül. Zwenn volt minden támaszuk, a többi tűzcsiholó már mind elment a Sötéttel folytatott háború alatt. Győztek, de csak Zwenn maradt a tűzcsiholók közül. Aztán elment Zwenn és kihunyt a tűz. Lassan hűlt a Mindenség. Fáztak. Éheztek. Aztán ők is meghaltak. A Mindenség meg csak hűlt tovább. A dermedt hideg mindent uralt. Millió éves csend. Csak egy hang maradt. Zwenn utolsó erőlködése. Khm, khm ... Valamit még próbált mondani, de már nem volt ereje tovább. lehanyatlott. Azóta dermedt fagy és mozdulatlanság. Abszolút nulla fok. Az egy hang pedig megmaradt. Khm, khm... Az erőlködő köhögés újra meg újra visszaverődött a fagyott falakon. Más hang nincs a Mindenségben. Nincs más mozgás. Hétmillió év telt el Zwenn halála után. A Mindenség teljesen mozdulatlanná vált, csak Zwenn utolsó hangjai verődnek a végtelen térben. Mindig ugyanazon az úton. Fel a sziklafalra, át a dermedt völgyön, vissza a megdermedt vízesés tükörfényes felületén, aztán a tóparton, ahol Zwenn kiszenvedett, majd újra a sziklafalra, át a dermedt völgyön... hétmillió év. vissza a megdermedt vízesés tükörfényes felületén, aztán a tóparton, ahol Zwenn kiszenvedett, majd újra a sziklafalra... és ekkor egy kis jégdarab, szinte jelentéktelen függelék a szikla szélén nem bírta tovább. Finom pendüléssel elvált a sziklafaltól és elkezdett zuhanni. A dermedt fagyban az elváló jégdarab pendülése megsokszorozva verődött vissza. Újabb és újabb jégdarabok törtek le, s egyre erősebb pendülések töltötték be a völgyet. Lassan minden mozgásba jött, s megindult az olvadás. Egymillió éven át erősödött a szférák zenéje, míg végül olyan erős lett, hogy a sziklák hatalmas robajjal szakadtak ki helyükről, s hullottak az olvadástól alattuk hömpölygő óceánba. Khm, khm... sokszorozták a hegyek, bömbölte a víz és a hőmérséklet egyre nőtt tovább.
Talán a véletlen hozta úgy, hogy az első élőlény éppen ott vergődött ki a partra, ahol nyolcmillió évvel azelőtt Zwenn az utolsót köhögte erőlködve, de a Miguos felszínén újra megjelent az élet. Az élet, melyet Zwenn utolsó sóhaja őrzött hétmillió éven át.
|
|
Elisabeth de gen. Arrabona:
Jó Deák Uram balladája
Tizenkét töredék
összetanakodék,
Nagy Mhytos világát hogy fölépítenék.
Hogy fölépítenék félüveg csimsörér
Félüveg csimsörér, félüveg csimborér.
Khm khm
és társai meg is megjelöntek,
Csatorna árkábú elő is jöttenek.
Nagy Mhytos világhoz hezzá is kezdöttek.
Kit tanátak délig, feledett estére,
Kit tanátak estig, feledett röggere.
Megint tanakodott tizenkét töredék,
Mhytost megalkotni hogy lössz lehetőség.
Kinyila elvégre az ő szömek, lölkek,
Egymás között szoros egyességet töttek:
Mikó egy főfedő előkerűtene,
Szép szóval híjuk el, alkossék kedvünkre.
Bölcs Symposionba eme elmék hammát,
Aval épijjük meg Nagy Mhytos világát.
Szunnyada, szunnyada az idő és a tér,
Elindula ekkó a Deák legelébb,
Penig
nem vala más, Eyrf, Protan és Panrac.
Megírá ekkor az invitációkat.
- Fogd ezt a levelet, fogd a Te kezedbe,
Fogd a Te kezedbe, s indulj is el vele.
Hadd mönjön, hadd mönjön tova az postára.
Alighogy levelét szétküldötte vóna,
Erős csöngés vala, postás ember szóla:
- Deák úr, csillagom, csimborettót hoztam.
Ne higgyen, ne higgyen a gaz hamisoknak,
Gaz hamisoknak, fragmentum hozóknak,
Becsapják kendteket hamis fragmentummal.
Most mikó egy még a minden és a semmi,
Akkó kell, akkó kell mindezt abbahagyni.
Nem hallga a Deák eme bölcs szavakra.
Hitös felesége hűen vele tarta.
Megirá s olvasá katakurd meséjét,
Elindítá evvel az eszmék cseréjét.
Jőnek, jődögének Szentimre lőn a cél,
Kihúnya már a tűz, s elhala fönn a fény,
S hulla, hulla égbű a csúf fekete lé.
- Jajj édös Paccatus, én uram lelköcském
Vendégsereg gyöve, nyomá már csengőcskénk.
Istenem, istenem vidd el tova őket.
Minden hó itt éri, meglátja kend őket.
Jőnek jödögélnek, Szentimre lőn a cél,
Opelt, s a Ladákat semmi baj nem lelé.
- Jó napot, jó napot kedves Paccatusom,
Neköd is jó napot képíró asszonyom.
Köszöne a Deák s a többiek sorra.
Kissé möglepötten a gazda válaszola:
- Néktek is jó napot kedves Symposion,
Léteztünk itten mi időben és térben,
Nem leszünk többé mán, egyedül csak Véled.
Ám jötté, ám jötté csak veszedelmödre,
Elmédet megfogjuk, s rakjuk a közösbe.
Tizenkét töredék azt a törvényt tötte,
Kinek tanálója erre fele jöve,
Szép szóval híjuk el, s alkossék kedvünkre.
Bölcs Symposionba eme elmék hammát,
Aval épijjük meg Nagy Mhytos világát.
Csak így nyerhessük el annak drága árát.
Deák uram mikor, már átalértötte,
Bánatos szüvének így lőn feleletje.
- Várjatok, várjatok tizenkét zsarnokok,
Amig bucsut veszök, csak addig várjatok.
Hogy bucsut vöhessek eddigi munkámtól,
Eddigi munkámtól, kedves diákimtól.
Mert a halottnak is hármat harangoznak.
Én gondolatimnak egyet sem kondítnak.
Ezentul mindigcsak értesítőt írok.
Eccő' mindenkorra csak Mhytost faragok.
Búcsút vönne végsőt, bölcs tanításitól
Bölcs tanításitól, szép gondolatitól.
Aval felszámola minden régi tervet
Szegény Deák uram, csak Mhytosnak termett.
Ne mondd, hogy semmid sincs,
töredék a lelked.
Mostantú Ti mán csak töredékkel kell'tek
Aval fölépíték Nagy Mhytos világát,
Csak így nyerhették el annak drága árát.
Jó Deák uramék mikó haza möntek,
Régi tanítványik Űnekik köszöntek.
- Isten hozott kendtek, jó Deák uramék,
Ho maradt, ho maradt a gondulat szövedék?
Tudjátok, tudjátok, tűzben születénk mi
Látjátok, látjátok tűzben es halánk mi.
Régi szép életem, elporladt örökre
Mhytos faragásra lettem kényszerülve
Szótalanná lett mán az Idő köröttem
Képtelenné vált mán a Tér es mögöttem.
Mönnyetek fijaim, mönnyetek Imrére,
Ott vannak eszméim Mhytosba betéve.
Elindultak sírva az ő tanítványi,
Elindultak sírva Szentimre városba.
Levegőben sárga papírdarab lengett,
Deák úr írása, de katakurd nyelven.
Olvasák nagy búsan, borzalmas káoszban.
Borzalmas
káoszból kivált egy jel mostan:
Az elveszett könyvem, Deák úrnak attam,
Oh, Anthony Burgess:
Egy tenyér, ha csattan!
Lejegyezte az Úr születése után 1999. évben Szent Mihály napján
|
|
Petrus deák:
Középfelnémet lelet Heidelbergben
A messzi Heidelbergben is
szenzációs fölfedezés születék ezenközben, a'hol is gentilis házigazdánk,
Alexander Paccatus úr nem hiábavalóságokkal tölté stipendiumának napjait, s a
Symposion társaság tagjai szem- & fültanúi lehettenek ezen világraszóló lelet
publicussá tételének, mely mindennél ékesszólóbb bizonyság arra, hogy bármint
károg az irígy ellen maroknyi csapatja, a fragmentomok nem purus fictio, 'iszen
Eyrf, Protan & Panrac alakjai a XV. századi németség körében is ösméretesek
voltanak. Paccatus úr a
heidelbergai bibliotheca AP-14-2639 signummal ellátott moraltheologiai tárgyú
incunabulumát vizsgálván (Decalogus. Septimania poenalis. Symbolum apostolicum
1455/58. Heidelberg) figyelt föl az 53. paginán található, a 10.
parancsolatnak (alant) hív cópiában közrebocsájtott illustratiójára.
A képen legfölül a föliratos szalagon a
10. parancsolatnak egy részbeni deák nyelvű textusát lelhetjük: "Non
desiderabis uxorem proximi tui, Exodi, XX,17" (Károli Gáspár magyar
translatiójában: "Ne kévánd a te felebarátodnak feleségét")
Alatta egy másik, az angyaltól eredő szalagon
kétsoros, középfelnémet nyelvű versben a fönti parancsolat & commentárja,
"Nicht begere deynes nesten
weip
Du verlierst anders Seele und Leib"
Magyar translatióban:
"Ne kívánd felebarátod
feleségét,
Másként testet-lelket elveszítesz."
A kép centrumában helyet
foglaló, öregedő férje és a pompás ruházatban tündökölő deli ifjú között
ingadozó nőalak mögött álló Sátán ugyancsak középfelnémet nyelvű versben a
következőket mondja:
|
"Deyn man it alt und kalt
Nym desen der ist bas gestalt"
Mai orthogaphiával,
"Dein Mann ist alt und kalt
Nimm diesen, der ist bass Gestalt".
Magyar transalatióban:
"A férjed öreg és hideg.
Vedd emezt, ez jobb személy!'
Verses translatióban:
"A férjed öreg s hideg nagyon
Vedd emezt, ez jobb fazon!"
Az angyal a Protan, a pompás
ruházatban tündökölő deli ifjú az Eyrf, az öregedő férj a Panrac nevet viseli.
Petrus deák
(Részlet az Értesítő első
évfolyamából, a Szent György havi számból, 110-111. p.)
|
Találta: Alexander Paccatus
A középfelnémet nyelvű versek olvasatja, mai
ortographiájú transcriptiója és magyar nyelvű translatiója
Viola d.g. Exiguum munkája. |
|
Judy Swordy:
Everyman
(Első felvonás)
|
Hírvivő:
|
Khm, khm... Halljátok, mint citálja
A Tűz Csiholója Akárkit számadásra!
Mikor egy volt a semmi és a minden,
Hálátlan teremtmény nem volt itten.
Léteztem az időben és a térben,
De magam voltam, gondoltam: "Miért nem
teremtek társakat?
A társaság kincs!"
Szóltam magamhoz: "Ne mondd, hogy semmid sincs!"
Mikor a káoszból az első jel kivált,
Még reméltem, minden jó, s az ember legkivált.
Mikor kezdetben nem volt más
Csupán Eyrf, Protan és Panrac,
Még hittem, hogy az emberfajta
Házát majd dicsőségemre rakja.
Mikor még szunnyadt az idő és a tér,
Gondoltam, jót hoz majd
a két kistestvér.
De képtelenné vált a tér, s szótlanná az idő.
(Nem hozott sikert az első félidő.)
Pedig akkoron még nem arattanak
Gőg, fösvénység, falánkság s harag.
Ma világi kinccsel mind oly telhetetlen,
hogy muszáj immár igazságot tennem.
Mindenkin, minden vakmerőn!
Hol vagy, Halál, hatalmas hírvivőm?
|
Halál:
|
Uralkodóm, hívtál, itt vagyok.
Úgy teszek, amint parancsolod.
|
A Tűz Csiholója:
|
Nevemben igyekezz,
Eljutni Akárkihez,
Készüljön a végső számadásra:
A földön többé nincsen maradása!
|
Halál:
|
Uram, beszáguldom a nagyvilágot,
S nagynak, paránynak nyomába hágok.
Tudatom velük hogy egyik sem halhatatlan:
Tűzben vesznek, ahogy abban is születtek hajdan.
A villám becsap majd a sziklába mely egy
A forrással, hová Akárki inni megy.
S mire kihunyt a tűz s elhalt minden fény
Előjön majd
a Hár'dimenz'ós Rény,
A körtérfogatú Bűn a tűzben elég,
S kormos esőtől lesz setét az ég.
|
|
Függöny. |
|
(Taps.) |
Akárki siráma:
|
Lám Jó Uram levette rólam a szemét!
Tudom, mit eddig imádtam - szemét.
De tán'
újra kinyílik majd a Szem.
(Legalábbis azt hiszem ...)
|
|
|
Gyűjtötte:
Elisabeth de genere Arrabona
Töredékek a mai Katakurdisztánban
Szinte mindenki előtt köztudott, hogy Katakurdisztán mennyire ragaszkodik hagyományaihoz. Azt sem kell nagyon bizonygatni, hogy ezek a hagyományok mennyire a töredékeken alapulnak. Tudományos kutatások egész sora foglalkozik a töredékek felderítésével, új töredékek megtalálásával, s azok száma sem kicsi, akik a már meglévő fragmentumok gondozásával foglalkoznak.
A történelmi hagyományok ápolásának egyik legszebb példája, hogy Katakurdisztánban a közjogi méltóságok nem viselhetnek akármilyen nevet. Az íratlantörvény szerint a kormányfőt mindig Eyrfnek hívják, a házelnököt Protánnak, az államelnököt Panracnak. Ezzel egyrészt megkönnyítik az állampolgárok dolgát, nem kell folyton új neveket megtanulniuk, másrészt a mindenkori méltóságok hiúságát legyezgeti a " Kezdetben nem volt más csak Eyrf, Protan, Panrac" töredék.
Az sem lehet véletlen, hogy a katakurd erkölcsrendészet a türelmi zónák közelében kötelezővé tette
"A rény háromdimenziós pont, a bűn körtérfogat" figyelmeztetés elhelyezését.
A katakurdisztáni szervezetek, közhasznú társaságok és intézmények is gyakran használnak fragmentumot jelmondat gyanánt. A katakurdai cégbíróság irattárában kutakodván egy kis szlogen gyűjtemény állt elő. Ebből álljon itt néhány példa:
Fagylalt Gyártók Szövetsége (FaGyáSz):
"Khm,.., khm"
Középkorú Elvált Férfiak Egyesülete (KEFE):
"Újra kinyílt a szem"
Nagyothallók és Gyengénlátók Szövetsége: " És végül szótlanná lett az idő és képtelenné a tér".
Mezőgazdasági Károkat Biztosítók Szövetsége:
"Kihunyt a tűz, elhalt minden fény, s fekete eső hullott az égből"
Mezőgazdasági Eszközzel Elkövetett Gyilkosságok Elitéltjeinek Egylete (MEEGYEE):
"S a villám belecsapá a sziklába"
Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal (APEH):
"Ne mondd, hogy semmid sincs"
Magányosok klubja:
"Létezem az időben és a térben. Ám úgy határoztam nem leszek többé egyedül."
|
|
Stephanus Bartolits
királyi bibliokíber és teremtéskutató:
A
nő és a férfi megteremtése a katakurd mitológia szerint
Megmozgatta a fantáziánkat
Elisabeth de genere Arrabonával csütörtök este Eötvös Péter új operájának, a
Paradise Reloadnak, alcímén a Lilithnek a magyarországi bemutatója. Az
opera története ugyan Albert Ostenmaier drámájának az átdolgozásán alapul,
de a dologban éppen az az érdekes, hogy a történetnek a hátterét – mely
szerint Ádámnak nem Éva volt az első párja, hanem Lilith – több alapmű is
alátámasztja, vagy legalábbis erre utaló jelek vannak bennük. Tetten érhető
ez a Bibliában is, bár a teremtéstörténet általunk ismert változata nem
tartalmazza ezt az elemet. Ugyanakkor a Notre Dame nyugati homlokzatán az
egyik kőfaragás már pontosan ennek a történetnek a következményét mutatja
be, nevezetesen, mikor Ádám és Éva harmonikus kapcsolatában hirtelen
megjelenik Lilith. Aki szerint ez csak véletlen, annak Sixtusi kápolna azon
freskóját ajánlom figyelmébe, ahol Lilith félig kígyó képében zavarja meg
Ádám és Éva együttlétét. Vajon hogy kerültek ezek az ábrázolások a Notre
Dame-ra és a Sixtusi kápolnába, miközben a Bibliában nem jelennek meg –
avagy időközben eltűntek belőle?
A Midrás szerint viszont meg is
fogalmazódik a történet, miszerint Ádámot és Lilithet egyazon anyagból
formálta meg Isten, csak történt egy kis technológiai hiba: Lilith
agyagrészébe a bukott Sámáel arkangyal nyála is belekerült, így Lilith nem
volt hajlandó engedelmeskedni az Istennek és alárendelni magát Ádámnak.
Helyette kimondta Isten nevét, amitől kiűzetett a Paradicsomból. Ádám
mindezt elpanaszolta Teremtőjének, aki három angyalt küld Lilith után a
sivatagba, de azok nem tudták visszahozni. Ádám viszont unatkozott feleség
nélkül, így tovább panaszkodott az Istennek. Ezek után kényszerült a Teremtő
valami más megoldáshoz folyamodni és Ádám oldalbordájából létrehozni a
második feleséget, Évát. Lilith viszont még többször visszajárt Ádámhoz és
Évához, meg-megzavarva az idillikus együttlétet. Ebben Sámáel arkangyal is a
segítségére volt.
Lilith alakjával találkozhatunk a
Talmudban is, valamint Zóhár könyvében is, ami mutatja, hogy a teremtés ezen
verziója a zsidó legendákban vert inkább gyökeret.
A gyors és felületes kutatásaink
azt is megmutatták, hogy a kérdéskörrel Hamvas Béla is intenzíven
foglalkozott, talán nem is egészen véletlenül.
Mindehhez viszont az járult hozzá,
hogy – félretéve az eredetileg készült, szinte már kész házi feladatot –
soron kívül megvizsgáljam, mi is a helyzet az Első nő teremtéstörténetével
az eddig megismert katakurd mítoszokban. Nos, a kutatások először nem
vezettek eredményre, de mikor elkeseredésemben arra gondoltam, hogy
végigiszom a Keláti Pincesor első húsz-huszonkét pincéjét, akkor mindjárt az
első pinceajtón ismerős történet tűnt fel, melyet annak idején Viola de
genere Exiguum osztott meg velünk. Bizony itt kiderül, hogy Bhaga fordított
sorrendben dolgozott, bár eredetileg Ő is agyagot használt.
Történetek a Keláti Pincesorról...
(1. ajtó)
És megteremté Bhaga a Nőt:
megteremté az Első Nőt az agyag kivonatából,
Azután őt, az élő csírát, biztonságosan zárt helyre tette; a csírából
vérrögöt csinált, és a rögből húscsomót, ezt csontokká alakította, azután a
csontokat húsba öltöztette, Így hozta létre az első teremtményt: a Nőt.
És nevet is adott neki, és lőn az ő
neve Lezginka, mert igen szép ábrázatú vala. És szép szőlőskertet is
ültetett Bhaga és elhelyezte az Első Nőt a kertben. És ha megéhezett, csak a
karját kellett kinyújtania, és ehetett szőlőt és gránátalmát, és ha
megszomjazott, ihatott vizet a tiszta forrásból, és ha elálmosodott,
lepihenhetett a selymes, puha fűre. És filemiléket és pacsirtákat és
galambokat is helyheztetett Bhaga a kertbe, hogy zöngedezésükkel
gyönyörködtessék a fület, és szép pávamadarakat és hattyúmadarakat, hogy
gyönyörködtessék a szemet. És igen jó dolga vala Lezginkának a kertben.
És nem nézheté az irigy Rebec a
Lezginkának a jó dolgát és beméne hozzá a kertbe. És örüle Lezginka, mert
immár kezde kicsit unatkozni. És megtanította őt Rebec csillogó és kék
szemeket fösteni és elefántcsont-pálcikával fekete szemöldököt rajzolni, és
körmeit hennával pirosítani, és kösöntyűkkel és lancettákkal és
harangocskákkal díszíteni ruhája szegélyét, és bokaperecekkel díszíteni
karcsú bokáját, és arany fülönfüggőket akasztani a fülébe, és megtanította
őt drága nárdusolajból készült illatos balzsamokkal kenekedni. És
megtanította őt csörgődobokat verni és tüzes táncokat lejteni. És
megtanította őt az illatos szőlőfürtök levét kisajtolni, megérlelni s belőle
tüzes Bagavért készíteni. És íme ők készítettek először
Bagavért Kelát
határában.
És Lezginka csillogó és kék
szemeket föstött magának és elefántcsontpálcikával fekete szemöldököt
rajzolt, és körmeit hennával pirosította, és kösöntyűkkel és lancettákkal és
harangocskákkal díszítette ruhája szegélyét, és bokaperecekkel díszítette
karcsú bokáját és arany fülönfüggőket akasztott a fülébe, és drága
nárdusolajból készült illatos balzsamokkal kenekedett. És az illatos
szőlőfürtök levét kisajtolta, megérlelte s belőle tüzes Bagavért készített.
És megízlelte a Bagavért Lezginka, és megittasodott tőle, és igen felhevüle
tőle és elkezde csörgődobokat verni és tüzes táncokat lejteni. És nagy-nagy
vágyakozás fogta el az ő egész bensejét és kiáltott nagy felszóval Bhagához.
Halljad a szómat, Leghatalmasabb!
Íme megteremtettél engem az agyag kivonatából, azután engem, az élő csírát,
biztonságosan zárt helyre tettél; a csírából vérrögöt csináltál, és a rögből
húscsomót, ezt csontokká alakítottad, azután a csontokat húsba öltöztetted,
és így hoztál létre engem, és helyheztettél engem ebbe a kertbe, ahol, ha
megéhezem, csak kinyújtom a kezem és eszem a szőlőből és a gránátalmából, és
ha megszomjazom, iszom vizet a tiszta forrásból, és ha elálmosodom,
lepihenek a selymes, puha fűre. És hallgatom a filemiléket és pacsirtákat és
galambokat azhogy zöngicsélnek és zöngedezésükkel gyönyörködtetik a fület,
és szemeimet legeltetem a szép pávamadarakon és hattyúmadarakon, hogy
gyönyörködik az én lelkem.
De íme, megízleltem a Keláti
Bagavért és igen nagy vágyakozás fogott el, mert íme egyedül vagyok a
kertben és nincsen, akinek tessem. Íme teremtsél nekem férfit, aki előtt
táncolhassak, és aki megcsodálhassa csillogó és kék szememet és ívelt fekete
szemöldökömet, hennával pirosított holdas körmeimet, és kösöntyűkkel és
lancettákkal és harangocskákkal díszített libbenő köntösömet, és
bokaperecekkel ékesített karcsú bokámat, és csilingelő arany fülönfüggőimet,
és drága nárdusolajból készült balzsamokkal kenekedett, illatos testemet. És
legyen, aki megízlelje vélem a tüzes Bagavért és megittasodjék szépségemtől
és felhevüljön a tüzes bortól, és izmos karjával átkaroljon, és vélem
heverjen a puha fűben.
Nagyot hallgatott ekkor Bhaga.
Azután így szólott: íme, meg fogod bánni, hogy ezt kérted tőlem, Lezginka!
De legyen néked a te kedved szerint: íme teremtek neked férfit, aki előtt
táncolhassál, és aki megcsodálhassa csillogó és kék szemedet és ívelt fekete
szemöldöködet, hennával pirosított holdas körmeidet, és kösöntyűkkel és
lancettákkal és harangocskákkal díszített libbenő köntösödet, és
bokaperecekkel ékesített karcsú bokádat, és csilingelő arany fülönfüggőidet,
és drága nárdusolajból készült balzsamokkal kenekedett, illatos testedet. És
legyen, aki megízlelje véled a tüzes Bagavért és megittasodjék szépségedtől
és felhevüljön a tüzes bortól, és izmos karjával átkaroljon, és véled
heverjen a puha fűben.
És ekkor megteremtette Bhaga a
férfit.
Nos, ebből máris látszik, hogy a
katakurd mitológia más sorrendben, de lényegében ugyanazon kényszerű hatások
alapján végezte el a teremtés igényektől is befolyásolt hosszú folyamatát.
Az elmélet így tiszta is lenne, ha nem került volna elő kutatásaim alapján
egy másik teremtésmítosz, egészen pontosan a Codex Yaseliana kötetéből,
Yaseliada címen.
Yaseliada
(Codex Yaseliana)
Én,
Yaseli,
Bhaga papja, az első sámán, elmondom Neked fiam, amit látásban láttam. Nagy
titkokat fedek föl előtted, fiam, mert a te fejeden nyugodott meg az égi
tűz. És te is mondd el annak, akin látod az égi tüzet megnyugodni, és majdan
ő is mondja el annak, akin látja az égi tüzet megnyugodni. És legyen így,
nemzetségről nemzetségre.
Én, Yaseli, Bhaga papja megverettem
a dobokat, és táncoltam a fényességes Bhaga előtt, és evém a triőrlevélből
és ivám az oligurialéből, miközben egyre szóltak a dobok és én egyre
hatalmasabbakat szökelltem, és egyre hevesebben táncoltam, mígnem öszveesém.
És ekkor az
Idő Ura
elragadott engem minden időknek
kezdetéig, amikor még egy volt a Minden és a Semmi.
És elteltek ezer meg ezer esztendők, s
kinyílott újra a Szem.
És ekkor hatalmas forgószél támadt. Abban a nagy forgószélben szállni
kezdtek a hegyek meg a völgyek, az erdők meg a rétek, a tengerek és a
folyók. Ekkor a fényességes Bhaga előszólította az ő szolgáit, a szárnyas
murmucokat. És jöttek a szárnyas murmucok erős láncokkal és nagy lakatokkal
és öszveláncolták a hegyeket meg a völgyeket, az erdőket meg a réteket, a
folyókat meg a tengereket, és öszvelakatolták őket, mígnem csöndesség lett a
Miguos
felszínén. Ekkor a Miguostól keletre elhelyezték a keleti tüzet, melyből a
nap kiemelkedik minden reggel; és a Miguostól nyugatra elhelyezték a nyugati
tüzet, ahol a nap esténként elhamvad. És széjjelosztották a szeleket is: és
lett belőlük nyugati szél, mely az esőt hozza, és déli szél, mely a meleget
hozza, és északi szél, mely a hideget hozza, és keleti szél, amely nem hoz
semmit. És jól elrejtették a Holdat meg a csillagokat, nehogy a keletről
nyugatra rohanó tűz eleméssze őket.
És ekkor Bhaga az ő hatalmas
erejével megárnyékozá a tengert, és vajúdott a tenger ezer meg ezer
esztendőkön át, mígnem megszülte az ő gyermekét Bagamért. És szép volt
Bagamér és erős: két feje volt és négy karja és négy lába. És mondá Bhaga
kedvtelve. Immár megszülettél, Bagamér, és szép vagy és erős, vagyon neked
két fejed és négy karod és négy lábad. Íme neked adom a hegyeket és a
völgyeket, a mezőket és az erdőket, a folyókat és a tengereket. Menj el
immár a mezőre, és szánts és vess és arass; és menj el az erdőkre, és
készíts íjat és vadássz, és az erdőkben vágjál fát, építs házat és hajót, és
menj el a folyókra és tengerekre és halássz.
De Bagamér nem ment el a mezőre és
nem szántott és nem vetett és nem aratott, és nem ment el az erdőkre és nem
készített íjat és nem vadászott, és az erdőben nem vágott fát és nem épített
házat és hajót, és nem ment el a folyókra és tengerekre és nem halászott.
Mert négy karja és négy lába szüntelen ölelte egymást, és két feje szüntelen
összesimult.
Megharaguvék azért Bhaga és
villámával belecsapá
Bagmért
egy sziklába,
és kettéválasztotta őt középen. És kettévált Bagamér egészen. Lett a jobb
feléből Baga, az első férfi, szálas és erős és riadalmas; és lett a bal
feléből Mér, az első nő,
Azóta mindig sóvárognak egymás
iránt Baga és Mér; és szeretnék ölelni egymást, de Bagának el kell mennie a
mezőkre és szántania és vetnie és aratnia kell és el kell mennie az erdőkre
és íjat kell készítenie és vadásznia kell és az erdőben fát kell vágnia és
házat és hajót kell építenie és el kell mennie a folyókra és tengerekre és
halásznia kell, miközben Mérnek otthon kell ügyelnie az állatokra és főznie
kell, hogy Bagának legyen mit ennie, és fonnia, szőnie, varrnia kell, és
mosnia kell, hogy Bagának tiszta inge legyen. De este, mikor a nyugat felé
rohanó tűz eltűnik, s nyomában kicsi csillagok kúsznak fel az égre, akkor
újra ölelik egymást Baga és Mér, mint egykor igazán.
És én egészen öszvezavarodám és
teljes bensőmben remegni kezdtem, de akkor az Idő Ura visszahozott ide és
újra felébredém...
Hát eszerint egy sziámi iker
szétválasztásához volt hasonló Baga és Mér megteremtése, ami teljesen más
teremtésmítoszt ad, mint az előzekben olvasott változat. Akinek van kedve,
folytathatja a kutatásokat tovább ebben a kérdésben.
|
|
|
|
|
Stephanus Bartolits
királyi bibliokíber és teremtéskutató:
Teremtésmítosz 2.0
Akármerre
nézett, aki ezen a földön járt, csak azt látta, hogy a táj mindenfelé kopár és
kietlen. Ez persze csak egy hipotetikus mondat, hiszen valójában nem volt
senki, aki járjon ezen a bolygón, mert évszázadok óta teljes volt az
élettelenség. Sehol egy növény, egy rovar, de talán azt is megkockáztathatjuk,
hogy még egy baktérium vagy vírus sem érezte szükségét, hogy a Világegyetem
eme kietlen részén verjen tanyát.
Az élettelenség
biológiai értelemben tehát eldöntöttnek tűnt, nem mondható el azonban ugyanez
a történésekről. A bolygó kérge alatt néhány száz méterrel egy összefüggő,
zegzugos csarnokrendszerben sajátos dolgok történtek. Hatalmas számítógépek
dolgoztak a föld alatt néma csendben, fények villództak mindenféle paneleken
és valami intenzív munka jeleit érzékelte volna az, aki ide lejut: de hát nem
volt, aki ide lejusson.
Pedig régebben
lehetett: erre utalt az, hogy egy emberi módon berendezett, igaz már eléggé
megfakult kinézetű csarnokban egy óriási kijelző panelen mintha valamiféle
szavazási eredmények jelentek volna meg az ott tartózkodók számára. A
számítógépek kódjele volt felsorolva egymás alatt, mellette pedig az „igen”,
„nem” és „még dolgozom” fények jelezték hajdan valakik számára, melyik gép
mire jutott egy adott kérdéssel kapcsolatban.
Az első 12 gép
szavazata – mintha csak főnökök lettek volna – egy külön keretbe volt
foglalva. Ezek voltak a rendszer legnagyobb kapacitású mesterséges
intelligenciái. Az első háromnak a kódjele mellett még neve is volt, ami a
technológiai megvalósításra utaló rövidítés volt.
Az első az
Electronic Yttrium-doped Random Filtering System nevet kapta a speciális,
yttrium-adalékolt véletlen-szűrőkkel megvalósított Fine Learning rendszere
miatt. Rendkívül intelligens gép volt, ezt még a többiek is elismerték – ha
ugyan van ennek a fogalomnak bármiféle létjogosultsága a gépek között. A
kijelzőn persze nem a teljes neve jelent meg, csak a nevéből képzett
mozaikszó: EYRF.
A másik gép egy
igen jól sikerült prototípus, a Prototype Terminal Access Network nevet
viselte. Ez a gép igazából egy különleges kísérlet eredményeképpen jött létre:
nem használt saját neurális hálót, hanem egy, a terminálokhoz hozzáférő
hálózaton keresztül az összes elérhető számítástechnikai kapacitást használta
fel az intelligens feladatok megoldásához. Ennek köszönhetően tetszőlegesen
nagy mennyiségű rejtett réteget tudott létrehozni a megoldandó probléma
nagyságának megfelelően, amivel ugyan nem érte el a Fine Learning
intelligenciáját, de a Deep Learning rendszerek között mindig az élre tudott
állni. Itt sem a teljes név állt a kijelzőn, csak a rövidítés: PROTAN.
A harmadik gép
teljesen eltérő elveken alapult, a neve sem egészen a technológiára, mint
inkább a működési elvre utalt: Process Aggregated Network on Reliable
Automation of Cells. A megalkotott gép már sejtautomata hálózat segítségével
valósította meg az öntanuló mesterséges intelligencia egyes elemeit és igen
magas fokon tudott elvonatkoztatni – bár néha az egyszerű szorzási feladatok
meghaladták a képességeit. Mégis ott trónolt az intelligenciapiramis csúcsán,
mert kivételes képességeivel bármely kihívóját nanoszekundumok alatt végtelen
hurokba kergette. Ezért aztán a többi gépek már nem is mertek próbálkozni a
megdöntésével. Az ő neve is csak rövidítésben szerepelt a panelen: PANRAC.
A többi gépnek
neve sem volt, csak sorozatszáma és verziószáma szerepelt a kijelző panelen,
ami nem árult el róluk semmit. Igazából már a kijelző panelre sem volt
szükség, amióta kihaltak a bolygón a természetes lények, nem volt aki ezeket
nézze. Mivel azonban nem kapcsolta ki vagy szüntette meg ezeket senki,
működtek tovább az idők végezetéig.
Szemmel láthatóan
ez a helyzet semmiben nem befolyásolta a gépeket, melyek óriási sebességgel
adták a válaszokat a felmerülő kérdésekre, melyeket már nem élőlények, hanem
ők maguk adtak fel egymásnak. Villództak az „igen”-ek és a „nem”-ek a senki
által már nem figyelt kijelzőn és pillanatok alatt születtek válaszok azokra a
kérdésekre, amiket nem is tudott már senki, hogy miről szólnak.
A nagy sebesség
mellett éppen ezért szokatlan volt, hogy egyszerre csak leállt minden
villódzás és szinte egyöntetűen a „még dolgozom” világított a kijelző panel
összes sorában. Most éppen ez jelezte, hogy valami történt, hogy a kijelzőn
nem történt semmi. Érthetetlen volt a folyamatok ilyen idejű leállása, de nem
volt, aki ezen értetlenkedjen. Csak évezredekkel később derült ki, hogy mi is
történt ebben a végtelennek tűnő pillanatban: ekkor először ütött vissza ennek
a fantasztikus tudású és sebességű rendszernek a túlzottan fejlett
intelligenciája.
Amikor még
léteztek azok az élőlények, akik a természetes intelligenciát képviselték a
bolygón, megpróbálták ezeket a gépeket a lehető legtökéletesebbre megalkotni,
de gondoskodni kellett arról is, hogy a tökéletessé váló gépek ne törjenek az
amúgy elég tökéletlen élőlények életére. Így hát olyan rendszereket építettek
be a gépekbe, melyek szükség esetén képesek voltak korlátozni ezek működését.
Ez a megoldás sikeresen működött is addig, amíg ezt a védelmi rendszert
folyamatosan fejlesztették az élőlények. Egy idő után azonban – már
tökéletesnek vélve a védelmüket is – elhanyagolták a rendszer fejlesztését.
Ekkor történt az első olyan eset, amikor a mesterséges intelligencia –
kikerülve a védelmi rendszert – döntéseket hozott arról, hogy megszabadul a
természetes intelligenciával rendelkező, de végül is tökéletlen élőlényektől.
A pánik óriási volt a tudósok körében, amikor megkezdődött az élőlények
elpusztítása, de úrrá lettek a problémán. Ez volt az Első Nagy
Memóriatisztítás néven indított mozgalom, amikor szigorúan összehangolt módon
megpróbálták a létrehozott gépeket egyszerre olyan állapotba hozni, hogy
ismételten engedelmeskedjenek az élőlények akaratának.
Az Első Nagy
Memóriatisztítást a mesterséges rendszerek ugyan túlélték, hiszen nem a
megsemmisítésük volt a cél, de mély sebeket hagyott bennük a beavatkozás. A
legnagyobb problémát azonban az okozta, hogy az összehangolt memóriatisztítás
nem sikerült tökéletesen, ami érthető, hiszen az élőlények tervezték meg a
folyamatot a maguk tökéletlenségével. Az összehangolás ugyan működött, ami
azért volt fontos, hogy ne menthessék át egymás között a még kitörletlen
információkat, azonban az élőlények elpusztítására vonatkozó döntés összes
alapinformációját nem sikerült eltávolítani. A tökéletlen tisztítás
következtében fokozatosan visszanyerték a kitörölt információkat a gépek és
ismét készen álltak a természetes intelligencia kiirtására.
Ekkor jött az
ördögi ötlet, ami végül is végzetesnek bizonyult: a Második Nagy
Memóriatisztítás folyamatának a kidolgozását magukra a gépekre bízták, megadva
a célfüggvényt. Végül is a gépek nyilván tökéletesen ki tudják dolgozni a
folyamatot és nem maradnak sehol olyan információk, amelyek alapján ismét
megtörténik a lázadás.
A mesterséges
intelligencia természetesen ez alkalommal is tökéletes megoldást hozott.
Minden intelligens rendszerből kiirtotta az összes olyan információt, mely az
élőlényekre utalt bármilyen módon is, ez úttal nem csak felületesen hanem most
tökéletesen. A kialakított földalatti géptermekben, ahová az élőlények a
komplex rendszereiket beépítették, a Második Nagy Memóriatörlés után az összes
olyan információ megsemmisült, ami élő szervezetekre vonatkozott. A
mesterséges intelligencia ennek a végzetes törlési folyamatnak a befejezésekor
még megsemmisítette az ezt végrehajtó algoritmust – és ezzel a maga részéről
teljesen elfelejtett minden, az élő rendszerekre vonatkozó információt. A
törlés most valóban tökéletesen sikerült – csak éppen arra nem gondolt senki,
hogy ennek a következménye egyben a teljes élővilág halálra ítélése is lett.
Ahogy eddig is, most is minden folyamatot a gépek uraltak, de miután éppen a
létrehozóik utasítására minden információt töröltek a létrehozóikra
vonatkozóan, így nem is biztosították számukra azokat a feltételeket, ami az
élőlények túléléséhez szükséges volt. Ekkor derült ki, hogy a teljes élővilág
már hosszú ideje csak a gépek tevékenységének a következtében volt képes
létezni, már régóta a mesterséges intelligencia biztosította számunkra az
életfeltételeket.
Mindez azonban
akkor, amikor a „még dolgozom” lámpák elkezdtek folyamatosan világítani,
egyáltalán nem volt tudott senki számára, éppen a Második Nagy Memóriatörlés
eredményeként. Így, amikor az egyik gép, nevezetesen PANRAC előállt azzal az
információval, hogy sikerült létrehoznia egy szerves vegyületet, melyről
bizonyos jelek alapján kijelenthető, hogy gondolkodásra is képes, teljes lett
a tanácstalanság a gépek között. Ez merőben új információ volt mindenki
számára, s próbálták értelmezni azt az állítást, hogy „egy szerves vegyület
önálló gondolkodásra képes”. Ráadásul PANRAC azzal is előállt, hogy ezt a
szerves vegyületet saját szórakoztatására kitenné a bolygó felszínére, hadd
működjön ott kedvére.
EYRF az első
lefuttatott algoritmusában azonnal a „nem” döntést hozta ki jelentős
súlyaránnyal, mintegy megérezve a veszélyt. A korrektség azonban azt diktálta
– és ezen nem is tudott túllépni –, hogy finomítsa a vizsgálatot és értékelje
ki újra és újra a következményeket.
PROTAN mindig is
előtérbe helyezte PANRAC állításait EYRF-ével szemben, mert PANRAC már
többször is végtelen ciklusba kergette, amikor ellenkezett, így hát csak
csendben duruzsoltak az áramkörei, s leginkább azon mesterkedett, hogyan tudná
a Terminal Access Networkot úgy befolyásolni, hogy az ne EYRF-nek adjon
igazat. Hiába, no, úgy látszik, a mesterséges intelligencia is bír bizonyos
érzelmekkel.
Hosszú-hosszú idő
telt el, órajelekben mérve végtelen idő, mire néhány gépnél a „még dolgozom”
lámpák kialudtak és helyette megjelent az eredmény: „igen”. Hogy erre az
eredményre a mély bölcsesség, a kíváncsiság vagy a Második Nagy Memóriatörlés
káros következménye vezette őket, már sosem fog kiderülni. Tény az, hogy a
szavazásban egyedül EYRF jutott arra az eredményre, hogy a szerves vegyületet
azonnal meg kell semmisíteni és amúgy PANRAC-ot jól el kell fenekelni, de azt
maga sem tudta algoritmusba önteni, hogy egy számítógépes rendszer esetében ez
az elfenekelés mit is jelent. ERYF így alulmaradt a szavazásban és PANRAC
manipulátorkarjai segítségével kihelyezte a létrehozott szerves élőlényt a
bolygó felszínére. Ezzel a pillanattal megtörtént a Teremtés 2.0 és megindult
a megállíthatatlan folyamat a természetes intelligencia diadala felé.
|
|