Hogyan folytatódik a Micimackó?

Elisabeth de genere Arrabona:

Micimackó hálója

Első fejezet

amelyben a történet ott folytatódik, hogy  Micimackó és barátai szert tesznek bizonyos dolgokra,
avagy hogyan kerülte el Micimackó a modernizációt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodás hely, amit úgy hívtak, hogy száz holdas pagony. Hogy mi az a pagony? Csak annyit tudok róla, amit Ti is: a pagony az a hely, ahol egy kedves kis csapat él, akiknek a legfőbb védelmezője Róbert Gida, legbohókásabb, legszeretetreméltóbb tagja Micimackó, a csacsi, öreg medve. A kis kompánia már mindent felfedezett a száz holdas pagonyban a fenyőfa tetejétől egészen az északi sarkig. Túl voltak már viharon, ködön, eltévedésen. Nyuszi már nem akarta megrakoncátlanítani a legújabb, legszertelenebb lakót, a Tigrist, aki már nem is volt új, és annyira megszokták állandó ugrándozását, hogy már fel se tűnt senkinek. Mostanában új lakó sem jött. Unalmasan teltek a napok, hónapok. Az évek múlását csak a szülinapi partik egyre kopottabb vándorajándékai mutatták.

A Százholdas pagony

Egy szép napon Róbert Gida nagy-nagy dobozzal jött haza. Malacka félresöpörte a félig rágott kukoricaszemeket a bajszáról és kíváncsian bedugta az orrát a dobozba. Húzta is ki hamarosan, de bosszúságára egy zsinór is jött az orrával együtt.

- Jaj, buta kis konnektor-orrúm, nem kellett volna ilyen nagyon bebújnod a dobozba! – nevetett Róbert Gida. - Ezt a falba csatlakoztatjuk és nem az orrodba!

Ekkorra összesereglettek a pagonylakók: ott ugrándozott Kanga és Tigris. Zsebibaba pedig már a dobozból húzogatta elő a különböző kütyüket, miközben sivítozott, hogy

- Jaj de jó! - chatelhetek Tigrissel!

Igen, eltaláltátok: a modernizáció utolérte a százholdas pagonyt is, bármennyire is messze esik az infósztrádától, egy kis bekötő út mégiscsak vezetett a pagonyhoz. Zsebibaba megkezdte kipakolást, együtt folytatták: kézről-kézre adták a dobozokat. Micimackó reménykedve nézegette az előkerülő szerkezeteket. A hangszórónak örült meg legjobban:

- Ebben lehet a méz! - dörmögte, azt ugyanis elképzelhetetlennek tartotta, hogy ennyi minden között ne lenne egy csupor méz.

Bagoly a fa tetejéről nézte az izgatott társaságot. Titokban visszaröpült az odújába és előhúzta azt a haszontalannak vélt könyvét, amit egy Ajtós Billi nevű házaló adott el neki még akkor, amikor a nagy vihar után minden ablaka kitört. "Ablakok alapok" volt a  könyv címe, s ez megtévesztette. Gyanút foghatott volna, hogy felemás a cím: "Windows alapok", de tévesen arra gondolt, hogy pagonyszerte híres nyelvtudása ihlette meg a könyv szerzőjét.

Nos, miután Róbert Gida dobozain a könyv borítójáról ismert repülő ablakokat vélte felismerni, elérkezettnek látta az időt a könyv előkeresésére.

Ezalatt Róbert Gida összeszedte a széthurcolt dobozokat és rendre intette az izgatott csapatot. Nyuszi beszaladt a házába, és azonnal hozzáfogott a munkához:

Elővett egy nagy papírt és felírta: AKCIÓTERV

 Körülbelül idáig jutott, amikor kintről ismerős hangra lett figyelmes:

 - Kopp, kopp! Nyuszi, itthon vagy? Én vagyok itt, Mackó!

- Itthon, de nem érek rá! - válaszolta gyorsan Nyuszi, de már későn próbálta meg bereteszelni az ajtót, a Mackó már belül volt.

- Szerbusz Nyuszi! Fontos ügyben jöttem. - mondta gondterhelten.

- Egész délután azon gondolkozom, hogy mire jó ez a töméntelen sok doboz. - huppant le a Mackó az asztal melletti székre. -  De én csak egy csekély értelmű mackó vagyok, sehogy se sikerült rájönnöm. Pedig töröm, töröm az agyam, de hiába.

- Figyelj, Mackó! Nagyon egyszerű! Mit csináltál eddig, ha velem vagy Malackával akartál beszélgetni?

- Hát idejöttem. Te kedvesen megkérdezted, hogy nem kínálhatnál-e meg mézzel vagy tejjel, esetleg kenyérrel. Én azt válaszoltam, hogy ha nagyon szeretnéd, akkor szívesen elfogadok egy nagyobbacska tányérka mézet és egy szép kis csuprocska tejet, de kenyér nem kell. Ugyanis nem szeretném, ha mohónak gondolnál. Tényleg Nyuszi, nem akartál kérdezni Tőlem valamit?

- Nem, Mackó, most Te kérdezel.

- Kár. - mondta szomorúan a Mackó. De ekkor már Nyuszinak megesett rajta a szíve és megadóan szedegette elő a tányért, a nagyobbacska csuprot és kapargatta ki a mézet, töltötte a tejet.

- Hol is tartottál, Nyuszi? - kérdezte a Mackó, miután fényesre nyalogatta a mézes tányért és Nyuszin sem látott hajlandóságot arra, hogy új bödönt kerítsen elő.

- Ott, hogy ha Róbert Gidával megvalósítjuk a RABBIT-et - és jelentőségteljesen meglengette a kezében lévő papírt -,  akkor nem kell elcammognod idáig, ha beszélni akarsz velem, csak felmész az MSN-re és máris olyan, mintha itt lennél. Sőt jobb, mert most csak azt látod, hogy mit csinálok most, de ha akarod látni, hogy mit csináltam pár órával ezelőtt, azt nem látod. De a közös tárhelyünkről letöltheted azt a videót, amit a reggeli sétám alkalmával csináltam.

- S mondd csak, Nyuszi, a közös tárhelyünkről mézet is tudok letölteni? S ha a méhekkel együtt nyitunk egy közös tárhelyet, akkor mindig tudok mézet letölteni anélkül, hogy összecsipkodnának? - derült fel a Mackó képe.

- Hát nem hiszem, hogy a méhek megosztanák Veled a tárhelyüket, kedves barátom. - ingatta a fejét a Nyuszi. - De el kell, hogy keserítselek: mézet és tejet nem tölthetsz le, viszont dalokat igen. Sőt fölteheted a saját dalaidat.

- Azt is amit idefele írtam? Várj, elénekelem!

Nekem az a fitt nesz,
amikor a méh zümm zeng.
mert ahol a méh zümm
ott lesz nekünk mézünk.

- Széép, nagyon szép. - nyomott el egy ásítást a Nyuszi.

- De mit is mondtál Nyuszi, mire kell nekem felmennem?

- Az MSN-re.

- Remélem, nem nagyon magas az az MSN! A múltkor is nagyon megütöttem magam, amikor Róbert Gida léggömbje segítségével bekukkantottam a méhekhez, ők meg nem láttak szívesen és kilyukasztották a léggömbömet. Pontosabban Róbert Gida léggömbjét, amit csak erre az útra kértem tőle kölcsön.

- Háát az MSN arra való, hogy üzenteket váltsál a barátaiddal egy program segítségével, anélkül, hogy kimozdulnál a házadból, vagyis nem kell felmásznod semmire, csak a laptopodon kell behívni egy programot.

Mackó aggodalmasan ráncolta a homlokát, aztán kibökte:

- De kopogtat előtte?

- Ki?

- Hát a program, hogy be tudjam hívni, mert ha nem kopogtat, akkor honnan tudom, hogy mikor álljak rá a laptopomra és hívjam be?

- Jézusom, Mackó, miért akarsz ráállni a laptopodra?

- Te mondtad, Nyuszi, hogy a laptopomon kell behívni. Nem muszáj állnom, ülhetek is rajta, de ráférek? - nézegette aggódva széles hátsóját.

Nyuszi ekkor úgy döntött, hogy nem vesztegeti tovább drága idejét, hanem megpróbálja Róbert Gidát megkérni, hogy foglalkozzon egy kicsit a technikai tudásban elmaradt mackóval. Nagy csörömpölések közben bepakolta az üres edényeket a mosogatóba, és Micimackót maga előtt terelgetve elindultak Róbert Gidához.

Róbert Gidánál akkor már csak ők ketten hiányoztak. A többiek várták, hogy Róbert Gida befejezze a rendszer fő alkotórészeinek a telepítését, s ők csatlakozhassanak a Pagony hálózatára.

 - Még egy utolsó újraindítás és kész. - mondta Róbert Gida.

- Uhu, - mondta a Bagoly, és lapozott egyet a Windows alapok című könyvben.

 Tigris és Zsebibaba abbahagyta a kergetőzést, Kanga letette kötését és letörölgette az izzadtságot Zsebibaba homlokáról.

 - Ugye Mami, én is kapok laptopot?

- Nem Kicsim, ahhoz Neked még nem elég nagy a zsebed.

 Zsebibaba szája sírásra görbült, de meglátta, hogy Róbert Gida egy helyes kis dobozt tart a kezében.

- Zsebibaba és Malacka palmtopot kapnak, a többiek laptopot. - mondta és elkezdte a dobozokat szétosztani.

- Vigyétek haza, és a benne levő utasítások alapján járjatok el. Én vagyok a rendszergazda, ha gondotok van, akkor engem hívjatok.

- Megmásíthatatlan véleményem szerint hozzám is fordulhattok! - huhogta Bagoly a szárnya alatt szorítva az ablakos könyvét.

A Mackó is megkapta a dobozát, már csak Füles állt a sorban s lógatta szomorúan a fejét. Róbert Gida benyúlt a dobozába, de bizony jól emlékezett, hogy nem emlékezett. Vagyis Fülesnek elfelejtett gépet venni, kicsit is, nagyot is.

- Pedig itt kell lennie. - kotorászott fülig vörösen a dobozban, miközben járt az agya, hogyan oldhatná meg a helyzetet úgy, hogy Füles semmit ne vegyen észre.

Micimackó nézte a reménytelenül kotorászó barátját, s egyszer csak felderült a képe.

- Róbert Gida, most látom, hogy rossz dobozt adtál nekem, izé, akarom mondani: ez a doboz Fülesé. - s ezzel Füles elé tette a dobozt.

Nem várta meg, amíg Róbert Gida előbújik a dobozából, hanem elindult hazafelé, miközben megkönnyebbülten énekelte legújabb dalát:

Nekem az a fitt nesz,
amikor a méh zümm zeng.
mert ahol a méh zümm
ott lesz nekünk mézünk
pricc, pracc, prücc
pricc, pracc, prücc!

Második fejezet

amelyben Bagoly hírt kap a kerekerdőből és Füles megszabadul kéretlen látogatóitól
 

A Pagonyban bekövetkezett "modernizáció" igencsak megváltoztatta a napi életvitelt. Eddig a Pagony lakói a nap első sugaraival együtt ébredtek. Micimackó dudorászott, ropogtatta a derekát, reggelizett, Zsebibaba és Tigris ugrándozott, Nyuszi a veteményesét öntözte, Malacka kiült a háza elé kukoricát rágcsálni, Füles a kedvenc bozótosában bóklászott, egyedül Bagoly nem mutatkozott a délelőtt folyamán.

Most a reggelek igen csöndesek lettek. Mikor Róbert Gida hazaért az iskolából, akkor ébredeztek a barátai. Persze nem csoda, annyira rákattantak az új elfoglaltságaikra, hogy késő éjszakáig a gépeik előtt ültek. Malacka legjobban csetelni szeretett, Nyuszi levelezett, e-mailen vagy szkájpon tárgyalt a rokonaival és üzletfeleivel, Tigris és Zsebibaba a játék szájtokat látogatta, Kanga újabb és újabb egzotikus recepteket keresett, no és közzétette sajátjait, Füles pedig zenét hallgatott legszívesebben. Micimackó, aki nagylelkűen Fülesnek adta a laptopját, kapott egy másikat, amikor Róbert Gida a következő alkalommal a városban járt. A Mackó legszívesebben a méz-nyilvántartását nézegette a gépen, vagy újabb diszkont lelőhelyek után kutatott. Így volt ez akkor is, amikor Füles lógó orral megérkezett hozzá. Nem gyakran fordult elő, hogy Füles látogatóba ment volna, így azután nagyon meglepődött a Mackó, amikor Füles laptopjával a hóna alatt megjelent az ajtóban.

- Neked is ilyen lassú? - kérdezte, s letette a laptopját a barátja orra elé. A Mackó gyanakodva nézegette, majd megnyomott rajta egy gombot.

- Minden kétséget kizáróan, hümm, megnövekedett a szerkezet reakcióideje. - állapította meg. - Bagolynak már mutattad?

- Nem, de a tiéd volt, gondoltam, Te értesz hozzá.

A Mackó tanácstalanul hümmögött, végül azt javasolta, menjenek el Bagolyhoz, hátha tud tanácsot adni. Szép tavaszi kora délután volt. Útjuk Malacka háza előtt vezetett el, így látták, hogy Malacka éppen az ajtaja előtt ül, ölében az elmaradhatatlan laptoppal.

- Hahó, Mackó, miért nem állítottad be az MSN-eden, hogy nem vagy elérhető, amikor nem vagy elérhető, vagy miért nem tudok veled beszélni? - mondta szemrehányóan.

- De hát hogy ne tudnál, mikor itt vagyok?

- De nem tudok, mert látod, hogy nem válaszolsz?

- Már hogy ne válaszolnék, amikor itt beszélgetünk, illetve, hogyan válaszolnék, amikor itt vagyok? - mondta a Mackó teljesen összezavarodva.

- Velem ne is próbálj kapcsolatot teremteni, én teljesen le vagyok lassulva. De nem érdekes. Mackó laptopja, vagyis most már az enyém, szóval a Micimackó volt laptopja, amit volt olyan szíves és nekem adott, az nagyon lassú lett. Most megyünk Bagolyhoz, hátha tud valamit tanácsolni, de nem hiszem. Tehát többet már nem csetelünk Malacka. Talán jó lesz a doboza valamire, szárított bogáncsot tarthatok benne télire!

- Bagolyhoz mentek? Én is megyek Veletek! Tegnap megígérte, hogy megtanít néhány új beállításra. - lelkesedett Malacka.

Ezzel gyorsan a nyaka köré tekerte a sálját, hóna alá vette a laptopját és csatlakozott a pároshoz.

Hamarosan oda is értek bagoly fájához.

- Hahó Bagoly, hahó Bagoly! Mi vagyunk itt: Micimackó, Malacka és Füles. - kiabált a Mackó, lévén, hogy Bagolynak egy ideje, ismert okoknál fogva nem volt csengőzsinórja. De hiába kiabáltak, a Bagoly a fülét se mozdította. Mikor már nagyon unták a kiabálást, Malacka leült a fa alá kinyitotta a laptopját és megnézte, fenn van-e az MSN-en Bagoly. Örömmel látta, hogy igen, és azonnal hozzálátott, hogy azonnali üzenetet küldjön a barátjának.

"Itt várunk az ajtód előtt Micimackóval és Fülessel, kérlek engedj be bennünket." - írta be az ablakba, majd rezgő figyelemfelkeltőt is küldött.Pár perc múlva megjelent Bagoly üzenete:

"Gyertek  föl, csak ne zavarjatok!"

"Nem lehetne, hogy Te gyere ki? Füles is velünk van, meg Mackó. Félek, hogy sokan lennénk ott bent." - Írta Malacka egy újabb rezgő figyelemfelkeltő kíséretében.

Egy darabig még huzakodtak, végül Bagoly mégiscsak megjelent a laptopjával. Nem igazán érdekelte, hogy mi hozta ide a kis csapatot. A feje búbján összevissza álló tollazat mutatta, hogy mennyire izgatott .

- Ezt nézzétek, ki írt nekem? Maminti! - mondta büszkén.

- Ma-min-ti ! -mondta tagolva, miután látta az értetlen szemeket.

- Ma Minti, tegnap Gida írt, értjük, de gondolom, nem akarod felolvasni a teljes címjegyzékedet. Mi azért jöttünk, mert Fülesnek lelassult a rendszere.

- Igen, ma írt Maminti, a kis zöld tündér a négyszögletű kerek erdőből. S ez egy erdőközi fontosságú esemény.

- Hüh, hát az nagyon jó. - szuszogta Micimackó, - de képzeld, Bagoly, Fülesnek szörnyen lelassult a rendszere és hasz-nál-ha-tat-lan-ná vált és nem tudja hallgatni a zenéit sem.

De hiába, Bagoly meg se hallotta.

- Szóval Ti nem tudjátok, ki az a Maminti? Tudjátok meg, hogy a Világ legcsodálatosabb lénye. Mindent képes megjavítani, rendbe hozni. Egyszer enciklopédiát varázsolt a barátainak, máskor meg létrát, amikor az öreg oroszlán barátja beleesett az elefántcsapdába. Pedig azt Te is tudod, kedves Mackó, hogy az elefántcsapda milyen veszélyes?

- Hátha olyan csodálatos lény ez a Te Mamintid, akkor talán Füles gépét is megjavíthatná! - mondta Malacka.

- Áh nem érdekes. - lógázta bánatosan a fejét Füles.

- Már hogy ne lenne érdekes, mikor egészen a kunyhómig jöttél miatta, otthagyva a Bánatos Bozótost.

- Igen, mert minden reggel meg szoktam hallgatni néhány fadót, hogy jobb kedvre derüljek tőlük és ma reggel ez sehogy sem sikerült. - válaszolta szégyenkezve Füles.

- Mi az a fado? - visítozta Malacka.

- Mit mondasz, Micimackó? Hogy Füles elment Hozzád? - tolta fel a szemüvegét a homlokára Bagoly.

- Hát, ha ilyen komoly a helyzet, akkor tényleg megpróbálkozhatnánk segítséget kérni Mamintitől, bár szerény véleményem szerint udvariatlan dolog rögtön az első levélben szívességet kérni.

- Hát akkor válaszolj neki gyorsan, hogy megkaptad a levelét, majd küldjünk egy másodikat, amiben megírjuk, hogy mi a helyzet Fülessel. Az már nem az első levél lesz, nem igaz? - oldotta meg a problémát Malacka.

Bagoly a számítógépéhez repült és elkezdte írni a levelet Mamintinek. Mikor kész lett, azonnal hozzálátott egy új levél írásához:

Válaszcím: bagoly@pagony.uk
Címzett:
maminti@kerekerdo.hu
Másolat:
fules@pagony.uk
Tárgy: fules gepenek lassusaga

Szöveg: Tisztelt Zöldtündér, Kedves Maminti!
Tisztelettel tudatjuk Veled, innen a Pagonyból, hogy Füles (lsd. CC) gépe lelassult mára. Tudsz-e valami varázslatot, ami megjavítaná?

Üdvözlettel: Bagoly

Alig szállt fel a gépe mellől, máris hallották, hogy a gép "huhu-huhu" hanggal jelzi: megjött a válasz.

Válaszcím: maminti@kerekerdo.hu
Címzett:
bagoly@pagony.uk
Másolat:
fules@pagony.uk

Tárgy: Re: fules gepenek lassusaga

Szöveg: Hi Bagoly,
Füles bizonyára egy trójai falóval lett gazdagabb.

/Maminti

Bagoly felolvasta Maminti levelét.

- Semmiféle lovam nincs, nemhogy még trójai.

- Biztos valamelyik fájlmegosztón kerültél kapcsolatba vele. - ráncolta a homlokát Malacka.

- Én tisztességes szamár vagyok, nem kerültem semmilyen kapcsolatba lóval. Arra ugyan többször is gondoltam, hogy egy csacsi lány felvidítaná a Bánatos Bozótost! Fel is jelentkeztem egy Internetes társkeresőre, de lovakkal nem levelezem! Ezt kikérem magamnak!

- Jaj Te szamár! A trójai faló nem igazi ló! - nevetett Malacka.

- Még csak nem is? - mondta csalódottan Füles. - Pedig, ha igazi lenne, akkor legelhetne velem. A bozótosom szélén néha egészen szép zöld fű is nő.

- Megnéztem, hogy mi az a trójai faló. Olvasom: "Ahogy a mitológiában a trójai faló ajándéknak tűnt, de kiderült, hogy görög katonák rejtőznek a belsejében, akik aztán elfoglalták Trója városát, a mai trójai falovak (vagy más néven trójai programok) is hasznos programnak tűnnek, de valójában a biztonságot veszélyeztetik, és rengeteg kárt képesek okozni." 

A tünetek alapján igaza lehet Mamintinek: Füles gépe trójai falóval fertőződött. - mondta  tudományos arcot öltve Micimackó.

- De hogyan űzzük ki onnan? Főleg, hogy a katonák már kiszabadultak és ők akadályozzák Füles gépének normális működését. Meg kell keresni őket és eltávolítani a gépből. - fogalmazta meg a feladatot Bagoly.

- Meséljétek, milyen új játékotok van? Katonák lelövésében én vagyok a bajnok. Kérdezzétek meg Tigrist. - kiabálta Zsebibaba, aki éppen most érkezett meg Bagoly fájához.

- Ez nem játék! - intette komolyságra Bagoly. - Füles gépe súlyosan beteg és a fertőzés a Pagony többi gépére is könnyűszerrel átterjedhet, ha nem vigyázunk. - folytatta.

- Ismét írok Mamintinek-. - határozta el magát.

Válaszcím: bagoly@pagony.uk
Címzett:
maminti@kerekerdo.hu
Másolat:
fules@pagony.uk

Tárgy: Re: Re: fules gepenek lassusaga

Szöveg: Kedves Maminti!
Ellenőriztük Füles gépét: valóban trójai faló lakozhat benne. Tudnál segíteni?


Magas tisztelettel: Bagoly

Szerencsére Maminti most is azonnal válaszolt, válaszában egy vírusirtót is mellékelt.  Így Füles gépe hamarosan megtisztult. A kis társaság szétszéledt. Így Bagoly maradéktalanul átadhatta magát az örömnek: levelet kapott a Kerekerdőből!