ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI
FILOZÓFIÁBÓL
KATAKURDA 2002.

Időtartam: 300 perc

Filozófia

Segédeszköz:

Irodalom

Szövegrészlet
(Notalpi dialógusok IV. rész)

Vallástörténet

Készítsen körülbelül 120 soros érvelést a következő témák valamelyikében:

1. Érveljen az alábbi szöveg alapján amellett, hogy a világ isteni eredetű!

2. Érveljen az alábbi szöveg alapján az ellen, hogy a világ a semmiből jött létre!

3. Bizonyítsa be, hogy a Gorálnak nem lehet egy külön orra!

Notalpi dialógusok IV. rész

"- Nos, válaszolj hát nékem Szaikin, mit is gondolsz a következőről: a világ mindig ugyanúgy van, vagy mindig más és más?

- Nekem úgy tűnik, hogy mindig más és más, hiszen minden, amit látok, mindig változik, keletkezik és múlik. Én is világra jöttem egykor, s nagyon sok ember és más élő, akiket valaha ismertem, már nincsenek. A házat, melyben gyermekkoromat töltöttem, régen lebontották, s újat építettek a helyén. Kedvenc tölgyfám, mely alatt ifjan oly sokat üldögéltem és elmélkedtem, elszáradt, s kidőlt...

- Jól értsd a kérdést Szaikin: fák kiszáradnak, házak rombadőlnek, emberek meghalnak, de a helyükön új fa növekszik, új ház épül, új ember áll. Ettől azonban, hogy egyes részei megváltoznak, megújulnak, a világ egésze még változatlan maradhat. Egy hajót sem nevezel másképpen azért, mert vihar szaggatta vitorláját kicserélik. Megismétlem tehát a kérdést: ugyanúgy van-e mindig a világ, vagy mindig más és más?

- Jól értettem a kérdést Szordnamixana, és újra csak azt mondom, amit az előbb: nekem úgy tűnik, hogy mindig más és más, mert nem csupán egyes részei változnak, keletkeznek és múlnak, hanem minden, amit csak látunk. Csak van, ami az emberélethez képest lassan, alig észrevehetően, mint a folyamok, a hegyek, vagy a csillagos égbolt. Hanem még az égbolton is van öt csillag, mely jól észlelhetően vándorol a többi között, időnként pedig csóvás csillagok jelennek meg, majd tűnnek el a semmiben. Megint máskor tűznyilak szántják, régi legendákból és följegyzésekből pedig tudunk váratlanul föltűnt, néhány hét alatt szikrázóan kifényesedett, majd lassan újra elhalványodott és végül elenyészett csillagokról is. Ha tehát minden egyes rész, mely benne található, változik, nincs okom rá, hogy ne nevezzem változónak az egészet.

- Úgy vélem, helyesen gondolod, ha folyton keletkezőnek, változónak és pusztulónak véled az egésznek minden részét, az egészre pedig majd még visszatérünk. De most azt mondd meg nekem Szaikin, hogy ami keletkezik, az semmiből vagy valamiből jön létre?

- Úgy vélem Szordnamixana, hogy minden, ami keletkezik, valamiből jön létre.

- Jól gondold meg a választ: az imént éppen te említetted az időnként megjelenő és a semmibe tűnő csóvás csillagokat, vagy a régiek feljegyzéseit váratlanul föltűnt, kifényesedett, majd elenyészett csillagokról.

- Csakhogy ezek olyan messzeségből érkeztek, s oly messzire távoztak, ahol már nem látni őket, vagy azelőtt is ott voltak, csak olyan halványan, hogy nem láttuk őket, s hirtelen robbantak fel. Legalábbis én így képzelem, mert kevésbé tartom képtelenségnek, mint azt, hogy a semmiből jöjjön létre valami. Mintha egy utazó egy puszta telken, amikor két év múlva legközelebb arra jár, egy palotát találna, s mert nem látta, amikor az építőmesterek a köveket és a téglákat odahordták, és a falakat fölhúzták, úgy vélné, hogy az a semmiből nőtt ki. Csak ami az utóbbi példában az időbeli távollét, az az előbbi esetben a térbeli távolság.

- Nos, én is így vélem, egyetértek veled abban, hogy minden, ami keletkezik, valamiből jön létre. De most azt mondd meg nekem, el tudod-e képzelni azt, hogy a világ valaha nem volt?

- Nem tudom elképzelni. Mert a " világ" szót nem egyszerűen a dolgok ilyen vagy olyan állapotára használjuk, mint amikor egy frissen fölépült házra azt mondjuk, hogy tavaly még nem volt, hanem a dolgok mint részek összességére. S ha az nem lett volna, semmi sem lett volna. S mint épp az imént megállapítottuk, minden, ami keletkezik, valamiből jön létre. Ha tehát semmi sem lett volna, abból semmi sem keletkezett volna, tehát semmi sem lenne. Azt kell tehát gondolnom, hogy a világ mindig volt.

- Nagyon helyesen gondolod. De most azt mondd meg nekem, hogy amennyiben - mint az imént megállapítottuk - a világ mindig volt, s benne mindig új meg új dolgok keletkeztek, méghozzá nem semmiből, hanem mindig valamiből jöttek létre, képzelheted-e azt, hogy amiből létrejöttek, az valami megmérhető, határos, számmal meghatározott?

- Eddig értettem a kérdéseidet Szordnamixana, de most arra kérnélek, pontosabban magyarázd meg, hogy mire gondolsz.

- Jó, akkor majd hasonlattal élek. A házakat ugye téglából építik?

- Igen.

- A téglát pedig agyagból égetik.

- Igen.

- Az agyagot pedig a hegyoldalból bányásszák.

- Igen.

- S változik-e a hegy, ha nemzedékek sora bányássza belőle az agyagot, hogy téglát égessen belőle házai építéséhez?

- Hogyne, egyre kisebb lesz, végül akár el is fogy.

- S akkor bányászhatnak-e még belőle agyagot az építkezésekhez?

- Aligha.

- Nagyon helyesen válaszoltál a kérdésekre, mégis mondanék egy másik példát is. Mindig voltak szegény, elesett, öreg vagy beteg, maguk erejéből és becsületéből még magukról gondoskodni sem képes emberek, akiknek családjuk sincs, mely eltartsa őket.

- Városaink, nagyon helyesen, gondoskodnak róluk, ingyenkonyhát tartanak fönn nekik, fizetik orvoslásukat, menhelyeket építenek azoknak, akiknek hajlékuk sincs.

- Nos, képzeld el, hogy te lennél a szakács az ingyenkonyhán, mennyi levest főznél ebédre?

- Az attól függ, hogy hányan vannak. Tízszer annyit, ha ötvenen, mintha öten.

- S ha ötszázan?

- Még tízszer többet.

- S ha ötezren?

- Akkora kondér talán egész Omasusban sincs. S mire kiosztanám, már a másnapi ebédért jelentkeznék az, aki a sor elején állt.

- S ha vége nem lenne a sornak?

- Akkor isteni szakács kellene, mérhetetlen nagy kondérral, s olyan hosszú nyelű merőkanállal, mely leér a mérhetetlen mély kondér aljáig - csupa képtelenség.

- Akkor most képzeld az örökkévalóságtól fogva létező világban keletkező mindig új és új dolgokat az épülő házak, vagy az ingyenlevesért sorbanálló szegények helyébe. Azt pedig, amiből keletkeznek, hiszen, mondtuk, a semmiből nem keletkeztek, hanem valamiből jöttek létre, a hegyi agyagbánya, vagy éppen a leves helyébe. A sornak nincs vége, hiszen az örökkévalóságtól fogva tart. Hogyan lehetséges akkor, hogy az, amiből a dolgok keletkeznek, soha nem fogy el, szemben az agyagbányaként szolgáló heggyel, vagy az ingyenlevessel? Képzelheted-e tehát azt, hogy amiből a dolgok létrejönnek, az valami megmérhető, határos, számmal meghatározott?

- Azt hiszem, már értem a kérdésedet, s azt is elismerem, hogy közös egyetértéssel tett megállapításainkból következnék a válasz: annak, amiből a dolgok létrejönnek, mérhetetlennek, határtalannak, számmal meghatározhatatlannak kell lennie. Valami mégis visszatart ennek a kimondásától: olyan nehéz, sőt lehetetlen elképzelni a feneketlen kondért, s a vége-nincs hosszú nyelű merőkanalat, mely mégis leér a kondér aljára.

- S mondd csak, kedves barátom, el tudsz képzelni valamit, ami létezik, holott soha nem jött létre?

- Az igazat megvallva, meglehetősen nehezen. Kereken kimondva: nem.

- S nem éppen te voltál az, aki az imént azt mondtad, hogy a világ mindig volt? Ha pedig mindig volt, akkor soha nem jött létre.

- Bevallom, megfogtál.

- S azt is te mondtad, hogy a " világ" szót mindannak összességére használjuk, ami van.

- Így igaz.

- Akkor pedig semmi, ami egyáltalán létezik, nem maradhat ki belőle.

- Ez természetes.

- Az sem, amiből a dolgok keletkeznek.

- Én is erre hivatkoztam, amikor a világ örökkévalósága mellett érveltem.

- Akkor pedig azt is el kell ismerned, hogy a világ határtalan.

- Belátom, hogy a világ örökkévalósága és mérhetetlensége összetartoznak: csak azért lehet örök, mert határtalan, s csak azért lehet határtalan, mert örök. Csak elképzelni nem tudom egyiket sem.

- Mert az örökkévalóság és a határtalanság, azaz az időbeli és a térbeli mérhetetlenség egyformán túl esnek érzékszerveink és képzelőtehetségünk képességein. Csakhogy van itt még valami fontos dolog, amiről majdnem megfeledkeztünk.

- Micsoda?

- A világgal szemben, amely az egész, annak minden része, azaz minden egyedi dolog - mondtad - nemcsak térben, hanem időben is mérhető, határos, véges: keletkezik, változik, öregszik, végül elpusztul.

- Így mondtam, és fenn is tartom.

- A világ viszont térben is és időben is mérhetetlen, határtalan.

- Mint az imént be kellett látnom.

- A halandóval szemben a halhatatlan az isteni.

- Az " örök és nem öregedő" , ahogyan a költő mondta.

- Akkor pedig a világ, hiszen örök, isteni.

- Belátom, így kell lennie.

- Az egyes dolgok halandók: keletkeznek, változnak, öregednek és pusztulnak. Mindig keletkeznek azonban új és új dolgok, ahogyan mindig pusztulnak mások, régebbiek. Az egyes dolgokkal szemben tehát maga a keletkezés, a változás, a pusztulás örök.

- Így igaz.

- Ezek tehát isteni elvek, megmásíthatatlan törvények, melyeknek a világ minden része, minden egyes dolog, legyen az eleven vagy holt, alá van vetve.

- Vitathatatlanul így van.

- Ha pedig minden rész alá van vetve ezeknek a törvényeknek, van-e rá alapunk, hogy az egészre érvénytelennek tartsuk ezeket a törvényeket?

- Zavarba hozol, hiszen ebből az következnék, hogy a világ sem örök.

- Vagy pedig az, hogy ami minden részre igaz, az nem feltétlenül érvényes az egészre is. Mondd csak Szaikin, kikből áll a Gorál?

- Az állam legkiválóbb polgáraiból.

- S hány orra van ezeknek a kiváló polgároknak?

- Személyenként egy-egy.

- Mondhatjuk-e akkor, hogy a Gorálnak is van egy orra, hiszen ez minden egyes tagjára igaz?

- Nevetséges volna.

- Ehhez hasonlóan elhamarkodott volt beszélgetésünk elején az a következtetésed, melyben a világ egészét változónak nevezted, mivel minden egyes része változik." ...