Matthias Fortis

15. Tizenötödik töredék:
"
Örök hőseink kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül"

   

  

   

A portré
Edward Burne-Jones alkotása

A portré
a Képíró alkotása

   

Hozzá írt versek:

Elisabeth Arrabona és Stephanus:

Két limerick

Szakállát simítja Máté
Nem ízlik neki a kávé
Nem iszik Omniát
ezért az Omriját
örökíti meg a káté.

 


Egy kéretlen segítség

Barátunk úgy hívják Máté
Kínozta egykor a káté.
Omrikat kitaszít
Egyházat alapít
Semmikor ne hidd, hogy ráér.

Tudományos munkássága:

Tartalomjegyzék:

Töredékkutatás
Jelentés a katakurd filológusok XVI. Kongresszusáról

Filozófia

Aquinói
Empedoklész
Plátón

 

Töredékkutatás:

[15] Örök hőseink kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül:

Ez a szövegtöredék, elsődleges megjelenési formája, mint régészeti lelet adott számunkra. A felirat egy emlékmű vagy emlékoszlop egyik fennmaradt darabja. Műfaját tekintve ünnepzsoltár, vagy emlékének. A szöveg arra enged következtetni, hogy egy hosszabb írás közbülső sorait látjuk magunk előtt Az ünnepzsoltárok felépítése köztudomásul a következő: a fennálló kultúra dicsőítése, az Istenpanteon iránti hála kifejezése, az egek áldásait közvetítők (hősök) neveinek megéneklése, mely által örökkévalóvá válnak, és végül az intő szavak, vagy summázat ami a kultusz fenntartását a következő generációra kiterjeszti tanítás, vagy bölcs mondás által.

A töredék nagy valószínűséggel Omri mondása. Omri az Askhelon völgyi kultúra nagy tanítójaként a szakrális irodalom megteremtője, így valószínűleg az emlékének szerzője is. Ez a kultúra közvetítéssel olvadt bele Katakurdisztán mítoszába. Egyes kutatók szerint a katakurd hódítási törekvések gyümölcseként, újabb kutatások szerint az Ashkelon völgy összeomlása miatt vesztette el önállóságát e mondakör és lett megtermékenyítője egy számára idegen kultusznak. Az ashkelon völgy írásos emlékeit, "Szellem rögeit" ahogy utolsó képviselőjük nevezte őket, Eskathos jegyezte fel, már Katakurdisztánba való letelepedése után amiben a kultúra három napját írásos formában megörökítette. A szövegek értelmezésénél problémát jelent, hogy Eskathos a harmadik napon élt és alkotott és ebből a szempontból figyeli kultúrája korábbi szakaszait (a vándorlások korát, Omri korát, és a kis omrik vagy más szakkifejezéssel élve a scincillálódási vagy szilánkosodási periódust). Ahogy Schliemann Trója feltárásánál a legfrissebb rétegek feltárásától jutott a régebbiek felé, ugyanúgy mi is a "tudás archeológiájának" törvényszerűségei alapján a kis omrik korszakán keresztül láthatjuk az ashkeloni virágzást, Omri korát. Eskathos Omri szavait is lejegyezte bár ezek ritmikájukból és tömörségükből ítélve szájhagyományozási redakción mentek át így nem kezelhetjük ipsissima verbi magistri-ként. Ne essünk azonban a formakritikus bürorealizmusába sem, megkérdőjelezve a szöveg hitelességét, hiszen Omri beszédei egészen bizonyosan őrzik a hús-vér tanító eszméinek súlypontjait.

Kutatásunkban igen nagy örömnek tudható be az, hogy az anyagi lelet felületén szöveg található. Történészi módszereink szekundér adatként tudják csak kezelni az írás nélküli civilizációs emlékeket. Így azonban egy ősi lelet összeolvadva szellemi produktumával, az írással az eltűnt civilizáció anyagi és szellemi termékét dialektikus egységben tárja elénk.

Eskathos, az Ashkelon völgy értetlen túlélője, egy három napos kultúra végső könyvtárosa, nyugodtan pihenhet Katakurdisztánban domboruló sírhalmában, hiszen feljegyzéseit verifikáló leleletegyüttessel, melyet birtokunknak tudhatunk, munkájának gazdag gyümölcse most jut el a szüretképes állapotig, melyben mi a fejlődő létállapotúak, egy hanyatló civilizáció végnapjait pillanthatjuk meg a teátrum nézősoraiból. A fundamentumok összeomlása így nem süketíti füleinket, a pusztuló értékek átértékelhetetlensége nem csal ki sikolyt mosolygó ajkainkból. Nyakkendős tisztelettudással és intellektuális fölénnyel bámulhatjuk egy történeti létforma elsüllyedését mely az áldozó és áldozat szerepét is egyaránt betölti. A világűr ilyetén tágulását, az emberűr növekedését hitetlen grimasszal bámulva megtöltekezett szívvel pihenünk meg ágyainkban, hogy a kiteljesedő létállapot üde napsugara adja vissza édes eszméletünket a rövid, mindenhatónak hitt sötétség időlegesen realizálódott de véglegesként tételezett veresége fölött érzett diadalörömünknek melynek zengése csábítóan szép, tartalma viszont hazug, mint egy befejezetlen mondat.

[15] Örök hőseink kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül:

Matthias Fortis:

Jelentés a katakurd filológusok XVI. Kongresszusáról

  Az újságírók, a közvélemény (és sajnos a szenzációhajhászat miatt utolsó helyen említhető) tudományos szaktekintélyek heves érdeklődésére igényt tartó konferencia volt Katakurdiában.
A kongresszus összehívásáról az akadémiai tanács döntött, miután realizálta, hogy képtelen kezelni a
XV. töredékkel kapcsolatos viták mederbe terelését. A vita szennyes habjai az akadémia szent lábait mosva, a tudományos élet hitelének elveszítését vetítették előre. A tudósok féltve nehezen megszerzett egzisztenciájukat, úgy döntöttek, nem hagyják, hogy a tudatosan felépített tekintélyük ily csekély okok miatt devalválódjon. Mi lehet a legjobb megoldás minderre (a vita fegyveres elfojtása mint első és legreálisabb érv után) minthogy a vita miatt keletkezett feszültséget, nyilvános keretek között, a feszültség kitombolásával, átadhassák a múltnak, ahol már senkit sem érdekel.

A vitára az újonnan felbukkant töredék szolgáltatta a kétes okot. A ceremoniális kereteket sem nélkülöző kongresszus a tengerparti nagyvárosban került megrendezésre az ország neves filológus szaktekintélyeinek meghívásával. A meghívottak listája teljes volt, nehogy valaki később emeljen szót, hogy szavát nem tudta hallatni a tudományos élet dicsőségének növelése érdekében. Mindezt én is megteszem, hogy mint újságíró szigorúan a tényekhez ragaszkodjam. Módszerem egyszerű, az elhangzott előadásokat, időbeli rákövetkezésük sorrendjében közlöm:

Először az Akadémikusok vezető csoportja az opportunista konzervatívok emelkedtek szólásra, miben méltatták a 15. Töredék egyszerűségét, közérthetőségét. Hangsúlyozták, hogy mindenki számára öröm, hogy ez a lelet előkerült. A szöveget nem szabad túlinterpretálni, a legegyszerűbb filológiai módszert alkalmazva, literálisan kell értelmezni, amiből a következő konklúziók szűrhetők le:

-         voltak hősök

-         őket hagyományozták

-         tiszteletben részesítették

-         tekintélyekre akkor is szükség volt az egészséges társadalmi berendezkedéshez. 

A legerősebb érv: tegnap, ma és mindörökké az autoritás érve. Arra a leglényegesebb kérdésre, hogy miként lehet tekintély-személlyé válni, egy szóban feleltek: a történelem hibátlan bizonyságtétele mindenkit rehabilitál. Az igazi hősök nem vesznek el a múlandóság homályában, nevük örökre fennmarad, mécsesként (beszélek ostobaságot) világító fáklyaként a következő generációk számára.

Másodszor a haladásközpontú fundamentalisták hallatták hangjukat. Rámutattak arra, hogy az úgynevezett „töredék” (kerülve az idegen, nem nemzeti nyelv használatát mint pl. a fragmentum kifejezés) idézet következik: „unalmas, szellemtelen, nincs mondanivalója vagy ha van, pont az hiányzik belőle”. Látásuk szerint a szöveg valami olyasmire utal, aminek nem vagyunk a birtokában. A szövegnek tehát nincs pozitív végeredménye vagy tartalma. Ebből kifolyólag nem tekinthető „új” forrásnak, hiszen az eddigiekhez, az olyan horderejű igazságokhoz (mint pl.: „kihúnyt a tűz, elhalt minden fény s fekete eső hullott az égből”) képest igen satnya. Végkövetkeztetésként azt állították, hogy nincs, nem létezik, vagy legalábbis ez ideig nincs kezünkben a 14. töredék. Ez az úgynevezett töredék tehát nem kanonikus.

Harmadszor a hozzájuk közel álló nemzeti érzelműek igazságegyletének filológiai szekciója ismertette viszonyulását az új-régi szöveghez. Üdvözölték a haladásközpontú fundamentalisták hozzászólását, kiemelve azt, hogy ez az úgynevezett töredék nem a katakurd mondavilágból származik. Hiszen az askelon völgyi primitív kultúra terméke, ami idegen anyag a helyi hagyományok között. Komoly nevelési veszélyt látnak abban, hogy ez az új kinyilatkoztatás a fiatalok erkölcsi életét, ami csak a helyes hazafiságban gyökerezhet, szétzilálja, és teljes anarchiához vezeti. Javasolták, hogy vonjanak be minden olyan sajtóorgánumot, amiben szerepel a szöveg, és rejtsék el azt a közvélemény elől. Heves szózatukban felhívták minden hazát szerető polgár igazságérzetét, hogy harcoljanak az ifjúság tiszta szívéért, és mentsék meg őket a nihilista értékrelatív etikától, amit ez az idegen kultúra közvetít.

Az utolsó akadémikus szónoklat (mivel ez a négy irányzat az „up to date” tudományos szempontból) az antikvárius filológusok részéről hangzott el. A rendkívül unalmas előadásmódra tekintettel, egy új vélemény körvonalazódott szavaikban. Ők úgy gondolják, egy új töredék elfogadása (attól függetlenül, hogy milyen értéke van) a tudományos életet segíti elő, mivel munkát ad neki. Nem látnak tehát mást ebben az új leletben, mint munkájuk megőrzésének lehetőségét, mely által a lenézett filológia újra méltó lehet régi hírnevéhez.

A nyilvános vita második szakaszában, az akadémia levelező-kandidátusi szekciójának vezérszónokai araszoltak a pulpitus közelébe.

Először (az antikváriusokhoz képet, kik az akadémia nyugdíjas táborát képviselték) fiatalabb, rekonstruktivisták kaptak hozzászólási lehetőséget, ebben az éjszakába nyúló diskurzusban. Szerintük valóban nem lehet töredéknek nevezni ezt a szöveget. Ők új tudományos terminust alkotva fragmentumkeret-nek keresztelték a maradványt. Kifejezték lelkesedésüket az előttük álló munka iránt, amiben képesek lesznek megtalálni vagy legalábbis visszakövetkeztetni arra, hogy mi lehet a fragmentum hiányzó, értelmi egységet hordozó része. A hősök nevei, hiányzó adatok, amelyek megfejtése vezethet el a még nem létező, „csak körvonalazott” fragmentum megtalálásához.

Másodszor a kriticisták tették meg észrevételeiket, amiben a szövegben szereplő nyelvtani esetek szokatlanságára mutattak rá. Mint az látható, a birtokragok mindhárom esetben (hőseink, kiknek, neveik) és az imperatívusz egyetlen esete (álljanak) P1/1 vagy a többi esetben P1/3. személyben állnak. Ez teljes ellentmondásban áll az eszkhatoszi Omri redakció hagyományanyagával, ahol minden egy koherens, abszolút, egyarcú, önmagával teljes megfelelésben álló létezést ismer el, amin kívül más nem létezhet. Ez a pluralitás elhelyezhetetlen az eddigi Omri hagyományban. A leszűrt konklúzió: az Omri hagyomány felülvizsgálata és a töredék újabb vizsgálata kell, hogy megtörténjen. Ha ez a fogalmi diszjunkció kiküszöbölhetetlen, úgy valamelyik anyagot el kell vetni.

Az analitikusok témája szorosan kapcsolódott a kriticisták szintaktikai észrevételeihez. Ők ismerték fel először, hogy a szöveg lehet, hogy önálló egységként is megáll. Ők kezdték el először vizsgálni az óaskeloni nyelv szintaxisát (a közép- és újaskeloni nyelvtan, teljes egészében Katakurdisztán könyvtáraiban volt Eszkhatosz áldásos közvetítése révén) ami szerintük eltérő a két utóbbitól. Nyelvfejlődési hipotézisük szerint a nyelv szimplifikálódik, összevonások, összeolvadások és lerövidülések történnek. A nyelv története a dekadencia története. Az óaskeloni nyelvtan a birtokos ragot önálló szóként használta. Erre utal Omri egyik beszédének parafrázisa (Eszkhatosz tollából), ami azt állítja – idézet következik – „mit kezeid érintenek, mit tenyered markol, ábránd csupán, nem részed, az egy az, mit fel nem érhetsz soha”. A birtoklást kifejező rag tehát eredetileg arra emlékeztette az óaskeloni lakost, hogy amit kezével megszerez, az az „egy” része. A birtokrag tehát egy külön szó, ami nem más, mint az: egy. (Egy elejtett megjegyzés szerint nem értették meg igazán, hogy miért nem ezt a parafrázist értékelték töredéknek, hiszen sokkal többet árul el Omri tanításából. Azt is hozzátették, hogy a kőbe vésett régészeti lelet prioritást élvez a hagyományozott szöveggel szemjen, még akkor is, ha az értelmetlen vagy legalábbis nehezen megfejthető). E szerint a magyarázat szerint a töredék fordítása így alakul: „Az örök hős egy, ki egy, kinek neve egy, mi kőbe vésve áll itt örökül”. Mikor ez a verzió elhangzott a teremben, nagy felzúdulás lett. Sokan populistának, egy napi népszerűséget koldulóknak nevezte az analitikus kollégákat, akiknek most sem jutott már szerep, minthogy csendben várják a történelem rehabilitáló futurumát.

A liberálisok filológus türelmi egylete csendre és figyelemre intette a teremben lévőket. Elmondták, hogy minden, ami a humán kultúra részét képezi: értékes. Még akkor is, ha idegen az a jelenleg elismert hagyományanyagtól. Omrinak egyedül is igaza lehet mindenkivel szemben, mint ahogy általában nekik is igazuk szokott lenni az egész tömeggel szemben. Omri töredékének a legszélesebb körű nyilvánosságot és a sajtó útján való terjedést javasoltak, hiszen szerintük Katakurdisztán polgársága érett, felnőtt lakosokból tevődik össze, akik különbséget tudnak tenni a számukra hasznos és haszontalan között. Arra is rámutattak, hogy az újdonságok mindig előrébb vitték a társadalom fejlődését, amit mindig csak utólag ismertek fel. Itt a nagy lehetőség, hogy az újat ne csak a jövőben, hanem a jelentben is értékeljék.

A főszónok, mivel már feljött a napkorong, belevilágítva az alvó antikváriusok és nemzeti érzelműek alvó képébe, szorgalmazta a nyilvános vita lezárását, amit hatalmas külső zörej beszűrődés vétózott meg. A tudományos élet perifériájára szorult, tudománytalan, korszerűtlen nem-filológus jelzőkkel illetett irracionalisták az épületen kívül rekedtek és most bebocsátásukat követelték, forradalmi viselkedést tanúsítva. az akadémia a nyomás és a fáradtság terhe alatt bebocsátást engedett eme lánglelkű fiataloknak, akik e közjátékkal az egész ország figyelmét magukra terelték. Kiáltványukban szabadságot kívántak mindenkinek. Szabadságot: a tudományos dogmatizmustól, a terminusok uralmától és a rossz főzetek elfogyasztási kényszerétől. Miután lefutották az igazság szent színe előtti tiszteletkörüket (ami nem az akadémia volt, hanem a mindenütt jelen levő de rejtőzködő isteni lény, akit asszony képében Justitia néven tiszteltek), nekikezdtek a mondandójuknak. Omri blöffjének nevezték a töredéket, amiben minden tekintély örökkévalóságát kérdőjelezte meg a nagy tudós, aki nem kereste az emberek népszerűségét (milyen nehéz lehet szegény Omrinak, hogy minden irányzat őt tartja alapítójának, minden személyiség rokonnak érzi magát vele, mégis egyedül kellett élnie és egész életében kutyáján kívül egyetlen barátja sem akadt). Omri blöffje a gondolkodók azon vágyát próbálja parodizálni, amiben eget rengető igazságot próbálnak néhány szóba belepréselni. Olyan szavakba, amelyek kimondójukat az örökkévalóság attribútumával látják el. A szövegtöredéket tehát csak ebben az ironikus formában szabad értelmezni. A fennkölt fogalmazás az ünnepélyesség és a vallási metafizikus túltelítettséget csúfolja ki a „mondat”, ami nem jelent semmit. A filozófiai életmű értéke múlandóságában található meg, Omri egy olyan beszédében, ami elillant, mint egy pillangó. Egyszeri és megismételhetetlen, reprodukálhatatlan, felidézhetetlen, mint maga az ember.  az ember, akiről a halotti beszéd csak üres váz, ami csak a hiány ürességét növeli. Az opus az, ami elhangzott és megszűnt, mint ami sohasem volt. Az igazi filozófia tehát a filozófia vége, ahol már sem kérdés, sem válasz sincs, ahol csak a lét van a teljes magára maradottságában, ahol a fennkölt szavak üresen zuhannak a mélybe és az elme elengedi a biztonságot nyújtó rögeszméket. Omri blöffje a maradandóság és életmű megalkotásának ködképét oszlatja el, belemosolyogva a küzdő ember szemébe, aki kőbe kívánja vésni életét, de mire befejezné a mondatot, eltűnik örökre, saját lényegét rejtve hagyva.

Az irracionalisták beszédje néma csöndet hagyott maga után. A felvázolt „filozófia vége” az ülés végét jelentette. A tudósok hazamentek és álomba kergették büszke arcukat. A lepedő ráncaival küzdve még meg-megjelent szemeik előtt Omri cinikusan mosolygó arca, ami szertefoszlott és virágos kertté vált, ahol minden hallgat, csak a szív dobog, töretlen ritmussal azért, hogy egyszer majd ő is megpihenhessen.

 

Filozófia

Aquinói Szent Tamás: Kérdés az elemek egységéről 1)
Harmadik artikulus: Vajon a töredék képviselheti e az egészet?

A harmadikhoz a következőképpen látunk hozzá. Úgy tűnik, hogy a töredék nem képviselheti az egészet, mármint azt, amiből vétetett.

  1. Mert amiképpen azt a legalapvetőbb princípium elénk tárja: a rész minden esetben kisebbnek mutatkozik, mint az egész, ezért a rész nem tartalmazhatja azt ami nála nagyobb. A töredék tehát nem lehet sem nagyobb sem egyenlő azzal amiből vétetett.

  2. Továbbá: A rész önmagában nem képvisel egységet, hiszen ha egységet képviselne akkor, nem lenne hozzá képest egész az egész, és önmaga sem lenne csupán rész. A töredék önállóságát feltételezni tehát, ellentmondáshoz vezet minket.

De ez ellen szól amit a damaszkuszi mond, miszerint: rész szerint van bennem az ismeret. Mindebből az következik, hogy a kinyilatkoztatott igazság, ha nem is a teljesség, ha nem is az egész teljes jelenvalósága, mégis igaz tanításként lép fel a múlandó ember értelmében. Ha a rész nem lenne képes a legmagasabb rendű igazságot az ész számára szolgáltatni, úgy lehetetlen lenne az egy igaz megismerése, Aki van, holott ez a Damaszkuszi szerint a természetből kikövetkeztethető.

Az elsőre tehát azt kell mondanunk: hogy a rész nem hordozhatja az egészet, de ebből még nem következik szükségszerűen, hogy ellene mond. A múlandó ész nem képes felfogni az egészet a maga teljességében csak részei alapján, amelyek nem tartalmazzák ugyan az egészet, de utalnak rá.

A másodikra azt kell mondanunk, hogy a rész akkor is lehet egész, ha a teljes egész nem fejeztetik ki általa. Mint ahogy ez A Filozófus rendszeréből is kiviláglik, aki minden genust egy magasabb genus szempontjából speciesnek lát. Tehát azt állítjuk ezek alapján, hogy az egész is mindig valaminek a része lesz, mígnem eljutunk a summum genusig, Istenig, aki már nem része semminek, hanem maga a teljesség.

 

(Empedoklész Fr. B. 195. 2)

Szósztenész, te pedig hallgasd, Krüszipposznak fia!

Az egynapélők, nyelvüket rezgetik, szavaik füst módjára elszállnak, nem keveredve nem elegyedve semmivel. Mit látni vélnek, mibe bele-bele botlanak szétszórt tagjaik érzékszerveiben, mik tompítják a gondolkodást. Halandók ők kik nem hallják az istenek őrjöngésének tiszta forrását, mit most nyelvemről bölcsességgé fordítsatok.

Rajta korábbi beszédemnek tekintsd tanúbizonyságát!

Oktalan nők és férfiak, elvakulva töredéknek mondják a dolgot mi bevégezetlen maradt, mit a homály eltakarva, egyedül hagyott. Nem tudják, hogy mi elvált (letört) az a haragban átalakul és külön létezik, a szeretetben összegyűlik és eggyé válik.

Minden mi eltört, s nem egész: keletkező, hogy egymáson keresztül futva másféle dologgá legyen. Ennyire kicseréli őket a keveredés. Oktalanok, földszeretők, szembecsukók kik a töredéket elválasztva szemlélik, és nem látják be isteni szavaim, mire a fehér karú múzsa emlékeztetett, hogy minden keletkező az egy.

 

Platon A középső Hippiasz 3) c. párbeszéde:

74 a Hippiasz
- Szókratészom, mindjárt megfelelek kérdésedre, hogy mit tartok jámborságnak, de előbb el kell mondanom, milyen tanítás jutott füleimbe, mikor a Taureasz tornacsarnokában voltam. Valami idegenek, akik Gorgiasz tanítványainak mondták magukat, mondták a következőket: minden beszéd, ami nem jut el a kifejtés teljességéig, csak értelmetlen légmozgatás, s mint ilyen csak töredék, ami önmagában értelmetlen.

XVI. Szókratész
- Ó kedves Hippiasz, hogy micsoda bölcsekkel hozott össze az istenek kegye, bárcsak én is hallhattam volna szavaikat, amelyek bizonyára eljutottak a kifejtés teljességéig

Hippiasz
- Ha hallottad volna. Ilyen bölcsességet Attikában sem találtam eddig.

b. Szókratész
- Látod Hippiaszom, megint tudatlan maradtam, mert most is lemaradtam a tanítás kincséről. Tudsz-e rajtam segíteni? Megvizsgálnád velem, amit ezek a tanítók oktattak?

Hippiasz
- Boldogan, Szókratészom, sőt inkább vizsgáld meg magad is, hiszen mindenki tudja, ha te valamit magyarázol akkor a lélek kiszabadul a testből és ujjongva száll fel.

Szókratész
- Eltúlzod a dicsérő szavakat, barátom. De végül is felelj meg kérdésemre, felbuzdulva lelked egésze, vagy csak könnyedén része által, ami ugyan ahhoz az igazsághoz vezethet el: Lehet e egy tanítás egész, ha nincs befejezve?

Hippiasz
- Semmiképpen sem.

Szókratész
- Ne arra felelj, hogy a tanításban a töredék lehet e teljesség, hanem arra, hogy a rész, bármiből legyen is, ahhoz képest, amiből származott lehet e hasonló? Mutasd meg nekem, hogy mi a rész, és mi a teljesség mindenben?

Hippiasz
- Ó Szókratészom, túl sokra becsülöd öreg barátodat, hogyan jutnék én fel az ideák világába, hogy onnan tudást hozzak le neked?

c. Szókratész
- Akkor vegyük sorra a dolgokat. Mit nevezel teljes levélnek, amit a rabszolgafiú szakadva, megégetve ad át neked, vagy amit sértetlenül juttat el hozzád?

Hippiasz
- Az utóbbit.

Szókratész
- Ha most Alkibiadész egy rövid időre csatlakozna hozzánk és kihallgatná beszélgetésünket, értené e annyira, amiről beszélünk mit te magad aki elejétől fogva velem vagy?

Hippiasz
- Semmiképpen sem, hanem inkább én érteném a tanítás teljességét.

Szókratész
- Ha csatában küzdenél egyenlő haszonnal hadakoznál e törött, vagy sértetlen kopjáddal a barbár ellen?

d. Hippiasz
- Csakis a sértetlen kopjával tanúsítanék férfiasságot a harcban.

Szókratész
- Akkor hát megegyezhetünk abban, hogy ami nem egyezik meg eredeti formájával, amiben örök ideája által részesült, úgy hogy annak csak része vagy töredéke, semminek mondjuk és haszontalannak.

Hippiasz
- Igen jól megfogalmaztad Szókratész, bár nem kenyered a világos beszéd, ma egészen meghatottál, olybá tűnik férfiúi szépséged újra feltűnt szemeim előtt.

XVII. Szókratész
- Ne olyan gyorsan Hippiaszom. Most szállt meg az isteni révület, a daimón szava, mi áthatol minden áltudáson és hamis beszéden. Tudássá tette azt ami lelkemben szunnyadt, emlékeztetve engem a Poteidaiaban esett csatára ahol Lakhész elesett, árván hagyva két derék fiát Thükididészt és Ariszteidészt. Emlékszel e azt ütközetre?

Hippiasz
- Ifjúként magam is ott voltam, Lakhész seregében a Perzsák ellen. Még ma is emlékszem Lakhész tüzes beszédére, ami mint pajzs tartotta mellkasunkban a bátorság erényét a csat végeztéig, holott a hadvezér a csata elején, egy barbár nyílvessző által elesett, és vérét a fennsík homokja itta be.

e. Szókratész
- Igen Hippiaszom, erre céloztam én is. Vajon ki győzött abban az ütközetben?

Hippiasz
- Lakhész serege, mi az attikaiak.

Szókratész
- Hogyan lehetett Lakhészé a sereg, ha a kezdetekkor elesett a csatában?

75 a. Hippiasz
- Jaj, Szókratész, már megint a bénító rájára hasonlítasz, mert ki veled beszél, kérdéseid homályossága miatt megbénul. Szózataid elnémítják az elmét, a nyelv némaságba merevedik. Bár lenne oly jós ki megmagyarázza zavaros szavaid.

Szókratész
- Hippiasz, te magad is ismersz, hogy én magam semmit nem tudok. Én is az igazságot keresem, addig nem engedem el beszélgetőtársamat, míg ki nem szedem belőle a tudást, ami a legédesebb isteni eledel. Válaszolj hát, kié vált az attikai sereg Lakhész halála után?

Hippiasz
- Hát ki másé, mint Lakhészé. Vagy netán e halott hősünk nevét, mit kőbe vésve örzünk, akarod meggyalázni?

Szókratész
- Hova gondolsz Hippiasz. Szándékom nemes, az igazat keresem. Válaszolj hát még. Hogyan lehet egy holt emberé egy csapat ember?

b. Hippiasz
- Ugyan úgy ahogy egy élőé.

Szókratész
- Egy élő, hogyan birtokol ennyi embert?

Hippiasz
- A parancsai és rendeletei által, amelyeket katonáinak oszt.

Szókratész
- Miből származik a hadvezér parancsolata?

Hippiasz
- Hát csak is a hadvezér akaratából, aki győzni akar az ellenség ellen.

c. Szókratész
- Tehát akkor a halott Lakhész, akarata által birtokolta az élő katonáit?

Hippiasz
- Csakis azáltal, és semmi más által sem.

Szókratész
- Az akarat Lakhészé volt e, vagy másé.

Hippiasz
- Csakis az övé, saját füleimmel halottam, mikor szónoklatban parancsolt győzelmet.

Szókratész
- Lakhész tehát tovább élt akaratában?

d. Hipppiasz
- Ha éppen így akarod kifejezni, ám legyen.

Szókratész
- Távol legyen, hogy rámhagyd igazamat. Lakhész akarata kisebbedett e Lakhész eleste után?

Hippiasz
- Ha így lett volna, elveszítjük a csatát, mert nagy volt a túlerő.

Szókratész
- Lakhész akarata, maga volt Lakhész, vagy csak része volt Lakhésznak?

Hippiasz
- Ne zsibbassz Szokrátész. Hát láttál már te két lábon járó akaratot? Persze, hogy az ember része akitől származott. Ha nincs ember, akkor akarat sem lehet. Akaratból nem lehet ember, emberből viszont lehet akarat.

e. Szókratész
- Az félrevinné beszélgetésünket, hogy miféle akaratból lehet ember, ezt majd egy másik alkalommal fogjuk megvizsgálni, most azonban válaszolj: ha Lakhész akarata csak Lakhész része volt, nem Lakhész egésze, akkor hogyan mondtad az imént, hogy az akarat a halál után is ugyan akkora volt, mint Lakhész maga?

Hippiasz
- Azért mondtam, mert így volt. A csatát a halott Lakhész akarata vitte diadalra.

Szókratész
- Ha ez így van Hippiaszom akkor helytelenül mondtuk ki azt, hogy ami örök ideájának formájával nem egyezik az semmi és haszontalan. Vajon Lakhész akarata egyezett e Lakhész az ember ideájával?

76 a. Hippiasz
- Semmiképpen sem, hiszen akarata csak a szívünkben élt, nem volt se keze se lába, és szemeinkkel sem láttuk formáját.

Szókratész
- Tehát akkor haszontalan és semmi volt Lakhész akarata, ami csak értéktelen töredéke volt az ember ideájának?

Hippiasz
- Semmiképpen, hiszen ha haszontalan lett volna, hogyan nyerjük meg a csatát?

Szókratész
- Akkor hát meg kell változtatnunk korábbi véleményünket, miszerint csak a teljesség lehet igazi és a töredék csak rész és haszontalan, hiszen Lakhész élete töredék volt csupán, mert győzelem nélkül halt meg, de mégis hős lett. Akarata is csak töredéke volt az egész embernek, mégis a teljes hadvezér jelen volt általa.

b. Hippiasz
- Azt hiszem igazad van Szókratész. Legközelebb jobban megválogatom, hogy kiktől veszek aranyért tanítást. Nem is értem, hogyan hihettem szavaiknak, amik olyan meggyőzőnek tűntek.

XVIII. Szókratész
- Feledd a rosszat barátom, inkább kutassuk tovább a jámborságot, amiben az elején megegyeztünk, hogy az istenek és emberek közötti cserekereskedelem...

1) A középkor és a materializmus Szöveggyűjtemény, Aquinói Tamás válogatott disputái (ford: Kádár J.- nem azonos a Symposion Társaság tagjával, Jannus Cupariussal! - admin. megjegyzése) Szikra 1953. Bp.
2) Az ókori ateisták Szöveggyűjtemény: Empedoklész fejezet (ford: Marosán Gy.) Kossuth 1949. Bp.
3) Platon és az embrionális kommunizmus Szöveggyűjtemény (ford: Münnich F.) Akadémiai 1951. Bp.