Közreadja: Viola de genere Exiguum

Egy kvanga naplója

Bhagabizony, csak egy simogatásra vágytam! De tavaszra kelve, elmaradtanak a turisták s egyéb vándor népek Miguos hegyeiről! Hiába állék ki a keresztutakhoz, bátorcsak jő valaki, bizony, nap nap után felkopott a hátam! Gondolék akkoron egy nagyot s merészt, s elindulék völgyiránt; hahogy nem jőnek simogatók a Miguosra, nosza, magam keresem meg őket odvaikban. Hosszan vándorolván étlen-szomjan a Protán félsziget hegyei, szurdokai között, végre kijuték a síkra, s meglátám Würm vizének több ágra szakadó torkolatját. No, mondék, most már simogatót is lelendek hamarost. De ehelyt korlátos utak vártak, melyeken tülkölő automobilok száguldoztak, alig bírék előlök elugrálni. Ugyancsak megfutamodék, rohanvást, ahogy csak inaim bírták vala. Kénytelen valék a katakurdai aeroport széles mezőin megbúni, olyságos nagy riadalmam lőn. Ott valami kerekes alkotmányban végre nyugalmat lelve, elszunnyadék.

Mi nagy lőn csodálkozmányom, amint megébredvén egy nagy aeroplán födélzetjén találám magam, utazóládák, cofferok s egyéb tárházak közepette. Immár megfélemlettem, s bebúvék egy alkalmatos kosárba, egy kockás keszkenő alá, s várék, mi lészen ebből.

Biza lett égszakadás-földindúlás! Az aeroplán mozgásba jőve, s felemelkedék. Úgy szállong vala a fölyhők közt, mint egy driftmadár. Ugyanvalóst rettegtem, s megént csak nem lelék sehol egy simogató kezet, ki enyhűletet hozott volna riadalmamra. Hideg lőn a levegő, de ezt igen jól bírám. Ahán, tudjátok-é minő hideg bír lenni Miguoson, ha eljő Zwenn tele? A kosárban, szerencsémre elemózsiát is találék, már éppen ideje vala üres gyomrom megtöltekezésének.

Hosszas röpdögélés után leszálla az aeroplán, rakodók jövének, s egy otromba mozgó szőnyegre hajítának kosarastól. Ormánykám se merém kidugni a keszkenő alól. Eztán egy embercse és egy emberné vevé magához a kosarat, s az egyéb pakkokat, majd bérautomobilba szállván egy vendégfogadó felé tartottak. Társalkodának is az úton, de nem katakurd nyelven ám, hanem eme világszép, magyari nyelven, melyen most e naplót is körmölöm. Akkoron persze kukkot se értettem beszédjökből. De mi kvangák köztudomásúlag igen tanulékonyak vagyunk, s fülelvén egy-két nap után már jól megértettem minden szavokat. Nosza, elhatározám, hogy velök tartok útjaikban, s ha már világlátónak rendelt lenni a sors, tanuljak is minél többet. Elbúttam gazdasszonyom iszákjában, hisz egy női ridikül jobbára feneketlen, nincs ez másképp, lám, a világ egyetlen táján sem. Innen aztán minden szavokat jól hallám, s néha ki is kandikálhattam, ha a csatozmány kinyíla.

Gazduram és gazdasszonyom elsőbben is eltöltöttek Pest-Budán egy Muz-éjt, ami nem más vala, mint szó-beszéd és szó-fia. De bizony alkalmatos volt számomra, hogy a magyari nyelvet még jobban megösmerjem. Ekkoron határozám el, hogy emlékeimet írásba foglalom, nehogy elfeledjem a szépséges magyari nyelvet, melyet ebben az Isten kalapján bokréta országban beszéllenek a népek. Más remek utakat is tőnek gazduraimék, s szerencsés valék, mert ők nem is sejdíték, hogy a kosár elemózsiát nemcsak gazduram és gazdasszonyom dézsmálgatja éjszakánként, hanem magam csekélysége is.

Kíváncsiságom sodort vala bajba. Gazduram s gazdasszonyom egy magas várról elnevezett helyre tőnek kirándulást, s a tudvágytól hajtva, szokott helyemen rejtekezve velök tarték. Azonban egy kies helyen kipattanék az iszákból, holott egy forrás csordogálását hallám, melynek hűs vizére igencsak megszomjaztam vala. Mire visszatérék a tisztásra, bizony hűlt helyét találám gazduramnak s gazdasszonyomnak. Nosza búsonghattam immár, nem segél vala egy cseppet sem. Bolyongni kezdék hegyeken-völgyeken által, mígnem egy hosszúdad ispotályhoz érkezék. Ott vala az azylum úgyszólván az erdőben. Ablaki alatt vadonc szarvasok, rókák, őzek láttatják vala magokat. Udvariban számos macska és egy kutya is kószabószált, s úgy gondolám, hogy itt tán egy elárvult kvangát is béfogadnak. Éjszaka be is osontam az épületbe, s keresék magamnak egy félreeső zugocskát, ahol senki sem háboríthata engem. Itt kezdém el írni kedves naplómat, késő nemzedékek tanulságára.

Hogy írásom tárgya kellően tudományos legyen, legelsőbben is az ispotály működését vevém górcső alá. Hisz az irgalmasságnak eme enyhelyén megfigyelhetendem, miként gondoskodik egy magasan fejlett társadalom a maga elesettjeiről. Úgy vélém, itt megtalálandom, mi nékem hiányzik: hisz mindannyian simogatásra vágyunk! De ahogy körbeszimatolék, kisded zavart érzék lelkemben. Azt kelle látnom, hogy az istápra szorulókat itt afféle csoportozatokra, indus szóval kasztokra osztják fel. Az alsó szintet képezik a páriák, vagy ahogy itt nevezik, a beutaltak. Az ő szobáik három egymás felett lévő szinten egy hosszas - egészen pontosan két kiáltásnyi hosszú - korridor két oldalán leledzenek. (Nem katakurd olvasóim kedvéért megjegyzem, hogy egy kiáltásnyi út itteni mértékben 31,83 métert tészen ki.) Őnékik - jelesül  a beutaltaknak fekhelyök inkábblan három avvagy négy fekhelyes szobákban vagyon. Az illemhelyekhez avvagy a feredőhöz legalább egy kiáltásnyi utat kell nékiek megtenniök. Nem is érdemlenek azonban jobbat, hiszen folyvást lehúgyozzák - hogy egyebet ne mondjak - az illemhely külső színét. Tisztesség ne essék, szólván. Vannak olyságos szobák, mellyekben luxuózus kellékek találhatók, úgymint mozgóképszóró készülék avvagy elektronyos hűtőberendezés. A beutaltak szobáiban ezek wertheimzáras szekrénykékben szigorúan elzároltatnak, nehogy e bamba nép kalapáccsal szétverje avvagy más kárt tégyen bennök. Más okát nem bírám föllelni ezen óvatosságnak. Amúgy egyébként mozgóképszóró készülék a nagy társalgó teremben is található, holott azonban csupán egyetlen csatorna fogható, bizonyára azért, hogy e balga nép össze ne verekedjék a csatornaválasztás nehezen eldönthető vitái közepette.

A páriák felett az úgynevezett fizetősök kasztja található. Ámbátor ez csupán látszólag egy kaszt, hisz ezen bellyül további csoportozatok lelhetők fel. A legszerényebb fizetős kaszt tagjai ugyanis mindösszesen kupánként naponta egyezer itteni pénzért már elérhetik, hogy a mozgóképszóró készülék valamint az elektronyos hűtőberendezés szobáikban kinyittassék, s rendelkezésökre bocsáttassék. Ezek szerént tehát, e csoportozat elmebeli képességéről a fizetőkészség állítja ki a jobb bizonyítványt.

Felette áll imezeknek az a csoportozat, amelly naponta három ezer itteni pénzt fizet. Nos őnékiek vaságy hellyett fenyőfa ágy is adatik, s hálótermök saját feredővel is rendelkezik.

Mindezen betegek közös csoportozatot alkotnak abban, hogy egyazon épületfolyosón helyezkednek el, holott rikítóan narancssárga pádimentumon döcög, kopog, biceg, jár, váncorog, gurul a beteghad. Találkoznak itt elektronyos hűtőberendezések és teával teli szamovárok is. Csakhogy e barbár tömeg egymás étkét kilopkodja a hűtőből, s literszám menti át a teát saját mintegy fél köbarasznyi ásványvizes fiolájába, vég nekül való bosszankodásba kergetvén a kárvallottakat, kik étköket nem találják, avvagy későn érkeznek a szamovárhoz, s a tea már csak csurran-cseppen. (Ugyancsak nem katakurd olvasóim kedvéért jegyzem meg láb, hogy egy köbarasz itteni mértékben 3,2 litert tészen ki.) Mindezen népek egyébiránt a földszinti nagy étteremben fogyasztják étköket, meg kell hagyni, négy menüből választva. A fekvő betegeknek szobájokra viszik táplálékjokat. Ahogy így kvanga-agyvelővel meg bírom ítélleni, az étek bőséges és jó ízű, e bamba nép mégis folyton zúgolódik, mivelhogy semmivel megelégedni nem bír.

Az efölött lévő kasztok már más épületben kapnak helyet, melyet egy "Tilos az átjárás" feliratú ajtó választ el az ispotály említett fő részétől. Így hát a másik épület szorossan egybeépült vala a fő épülettel.

Itt, a Tiltott Városban - melyet az itteni köznép ismeretlen oknál fogva "Rózsadombnak" nevez, holott egyetlen rózsát sem láthaték -, nos itt lakoznak az igazi felső kasztokhoz tartozók. Ha valaki mégis átlépi ez ajtót, nagy csudát lát. Világos, csempézett folyosón találhatók a hálótermek, melyek mind csupán egy avvagy két fekhellyel vannak ellátva. A bútorzat inkább vendégfogadóra emlékeztet, semmint ispotályra, az ablakokon szúnyogháló, mely igen jól megvédi a bennlévőket, bátorhogy nem is annyira a szúnyogoktól, mint a darazsaktól, melyek igencsak elszaporodtak errefelé. A szobák berendezése pazar és fönséges, elektronyos hűtő és mozgóképszóró magától értetődően megtalálható. Minden szobához saját feredő szoba jár, ezen felyül van még egy közös mosdóhelyiség, ahol mosni, facsarógéppel facsarni, ruhát szárítani is lehet. A nővérek óránként felkeresik a pácienseket, erősen tudakozván tőlök, hogy mi kívánságuk légyen. Külön nővérek tartoznak az odaáti részhez és ismét más nővérek az ideáti részhez. Amazok ritkán jönnek át ide, emezek csak akkor mennek át oda, ha szükség okán véletlenül nem jut hely egy beutalt páriának az itteni részben, s ezért egy vagy több éjszakára a Tiltott Városba kerül. Akkor őt nem az ottani nővérek gondozzák, hanem az itteniek. Viszontag ott a kényelmi berendezéseket már nem zárják el előlök.

A felső kasztok saját szép és kényelmes étkezővel is rendelkeznek, azon a szinten, ahol szobáik találhatók, jelesül az úgynevezett tetőtérben, melly azonban csupán a főépület első emeletének szintjén fekszik, kezdetben az őrületbe kergetve mindazokat, kik itt hamarost tájékozódni kívánnának. Itt, a Tiltott Városban naponta egy ágyért hatezer itteni pénzt kell fizetni. Hahogy azonban valaki kétágyas szobát eggymaga kívánna birtoklani, rögvest tizenkilencezer pénzt kell a szobáért leperkálnia minden áldott napon. Így szoktatják itt a népeket barátságosabb érzésekre embertársaik iránt. Derék dolog ez.

Mint mondják, más ispotályokban az ápoltak hálóruhát visellenek, itt azonban nadrágos ruhaviselet a módi, ebben járnak a népek a különböző elektronyos kezelésekre, tornázásra, vízibalettre. No nem, a vízibaletthez, kádferedőhöz feredőruha és sipka szükségeltetik. És persze sétálhat ki-ki a parkban, mely valóban szépséges, felfut a hegyre, mellynek Prédikálószék a neve, s lefut a Dunához, mely némileg szélesebb, mint a Würm folyó. (Peniglen ez mégcsak nem is a torkolatvidéke a Dunának.)

Van itt egy különleges varázslat, mit úgy hínak, hogy nagyvizit. Illyenkor az igazgató doktorasszony, valamint az istápoltak kezelőorvosa, továbbá a főnővér s egyéb nővérek végigjárják a betegeket. Ilyenkor aztán senki sem mehet gyógykezelésre, akkor sem, ha a nagyvizit elhúzódik. Több tucat kezelés elmarad ilyenkor. Ám ebből is jól látható, hogy mely nagy fontossággal bír a személlyes találkozás orvos és beteg között. Ottlétem idején azonnali hatállyal kitoloncoltak egy beteget az ispotályból, csupán, mert elmulasztott jelen lenni a nagyviziten, holmi gyógykezelésre hívatkozván.

Szép szokás itt az ispotályban, hogy a betegekkel kéthetenként vaskos kérdőíveket töltetnek ki, hogy unalmokat némileg enyhítsék. Édesded kacagás tölti be ilyenkor a betegszobákat, jobbra-balra dőlnek a járókeretek, mankók, mikoron a betegeknek azon kérdésre kell példának okáért válaszolniok, hogy zavarja-é őket hátfájások intim aktusaik közepette, beleértve a mindközönségesen a szexusnak nevezett tevékenységet is. Mert ugyan hogy is nőszhetnének jelenbéli állapotjokban? A kérdező ívek egyébiránt oly módon vannak összeállítva, hogy a betegek vegyék számba helyzetök kéthetenkénti javulását, s így gyógyulásokat erősen tudatosíthassák magokban.

Megfigyelhetém azt is, hogy a kevésbé súlyos betegek valójában üdülési célzattal érkeznek ide. Ezek nem egyedül jőnek, hanem valami ördöngös mesterkedéssel elérik, hogy férjökkel illetőleg feleségökkel, barátaikkal illetőleg barátnéikkal egyszerre nyerjenek beutalást. Ezek szabad délutánjaikon valamint hétvégéiken pompás kiruccanásokat tesznek a környül lévő kiránduló helyekre s városokba, melyek valaha egyébiránt királyi városok voltak. Nem bírék azonban nyomára jőni, hogy őket külön kasztnak lehet-é tekinteni, avagy csupán szerencsés páriáknak.

Örömmel látom, hogy milyen kiválóan működik egy ilyen magyari ispotály, most tehát továbbállok. Ugyanis rövidesen Pest-Buda felé induland egy automobil egy elbocsátott beteggel, nosza besurranok a csomagtartóba, háthogyha a székesfővárosban fellelhetem gazduramat-gazdasszonyomat, s visszatérhetek velök édes hazámba, a Miguosra.

Ládd még: Muz-éj Pest-Budán