Viola de genere Exiguum:

Madách Imre: Az ember tragédiája

(komprimált változat)

I. szín

A mennyekben. Az Úr trónján ül dicsövezetten.
Angyalok térden, csillagok védszellemei rohangálnak, nagy fényesség.
Szférák zenéje halkan.

AZ ÚR:

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.

ANGYALOK:

Hozsánna, hozsánna, hozsánna!

AZ ÚR:

Lucifer, mintha önhitten állna.
Amit alkoték, szerinted gyatra?

LUCIFER:

S mi tessék rajta? anyag kél öntudatra...

 

Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi.

AZ ÚR:

Csak hódolat illet, nem bírálat.

LUCIFER:

Jöjjön e hitvány seregtől csodálat!

Én nem adhatok mást, csak mi lényegem.
Mert hibádzik az összhangzó értelem!

Együtt teremténk, részem követelem!

AZ ÚR:

Hah, pártos szellem! Mégis hát, legyen!
Az éden fái közt két fát megátkozok!

LUCIFER:

Annyi elég s művedre rontást hozok!

Fukar kezekkel mérsz, nagy Úr!
De tudd meg, világodnak bealkonyúl!

II. szín

Paradicsom, dics sugárzás, angyali harmónia. ÁDÁM és ÉVA
majd LUCIFER

ÉVA:

Ah élni, élni, mi édes, mi szép!
S a gondoskodásért a hála is elég.

ÁDÁM:

Ímhol e csábgyümölcs, erre szomjazom!

ÉVA:

Leszedek egyet, s máris od’adom!

AZ ÚR HANGJA:

Bár az egész földet íme neked adám,
Ezt a két fát kerüld, egyél szőlőt, Ádám!

LUCIFER:

(megjelen)

 

Ádám! E fától tudásod gyarapsz’,
Éva! Amattól örök ifjú maradsz!

ÁDÁM ÉS ÉVA:

(tétováznak)

LUCIFER:

A tett halála az okoskodás.

ÁDÁM:

Leszünk, mint Isten, ha miénk a tudás.

ÁDÁM ÉS ÉVA:

(esznek a tudás fájáról)

(dics elborul, harmónia szűn, Kerub kitessékeli őket a Paradicsomból)

ÉGI KAR:

Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a gonoszság, s a föld elveszett.

III. szín

Pálmás vidék a Paradicsomon kívül, lugos, kalyiba

ÁDÁM:

Tudni vágyom Luci, a jövőnk mint leszen?

ÉVA:

Azt kívánnám látni, megmarad-e kecsem!

LUCIFER:

Legyen! Bűbájat szállítok reátok,
Bár a végső színben ezt majd megbánjátok!

ÁDÁM ÉS ÉVA:

(elszunnyadnak)

IV. szín

Egyiptom, gúla, Ádám mint fáraó, Lucifer mint miniszter,
Éva
mint rabszolga neje

LUCIFER:

Aggódva kérdi néped, hogy mi bánt!

ÁDÁM:

Remélem, szavad majd a bajból kiránt!

 

Mondhatlan űrt érzek, bárha azt remélem
E gúla meghozza örök dicsőségem.

RABSZOLGA:

Milliók egy miatt!
(agyonveretik, meghal)

ÉVA:

Hitvesed itt maradt! (sikoltoz)

ÁDÁM:

(legott szerelmes lesz belé)
Óh nő, e trón pamlagán helyed!

ÉVA:

Bocsi, felség, kicsit még könnyezek!

ÁDÁM:

Mosolyod nélkülöznöm kín! Jöjj oldalamra!

NÉP:

(jajgat)

ÉVA:

Kínoz a nép jaja, de ne ügyelj szavamra!

ÁDÁM:

El a szolgákkal, legyen mind szabad
Csak tudnám, hírnevem vajon megmarad?

LUCIFER:

Gúlád lepi homok, - lába kél a rögnek
S múmiádon majdan diákok röhögnek.

ÁDÁM: (lelkesülten)

Enyésszen az egyén, ha él a köz!

LUCIFER:

Akkor is ezt mondod, hogyha majd megkötöz?

V. szín

Athén, Éva mint Lucia, Ádám mint Miltiádész, Lucifer
hol mint harcos, hol mint bakó

ÉVA:

Édes fiam Kimón, imádkozzunk szépen,
Ég vezesse haza hős atyádat épen!

Néphangulat:

(Miltiádész ellen fordul)

ÁDÁM:

(mint Miltiádész sebesülten megérkezik.)

NÉP:

Itt jő e szimuláns! Ütött ám az óra!
Dárius megvevé! Halál az árulóra!

ÁDÁM:

Eltűröm e néptől ezt a gaz merényt,
De kacagva nézem eztán az erényt.

E gyáva népet én meg nem átkozom
Magamat inkább egy új színbe áthozom.

LUCIFER:

(mint bakó, lefejezi.)

VI. szín

Róma, Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Miló, kéjencek.
Éva
mint Julia, kéjnő

CATULUS:

Sergiolus, mibe, hogy e gladiátor
Győz a viadalban, vagy fogadni bátor?

ÁDÁM:

Juliám teszem fel lovad ellenében

CATULUS:

Voltaképp négy hétre elég is lesz nékem!

GLADIÁTOR:

(veszít, kivégzik, Júlia marad.)

(kéjencek és kéjnők kéjelegnek. Halottas menet jő.)

HIPPIA:

(kicsókolja a halott szájából az obulust)

PÉTER APOSTOL:

Megállj! a döghalált szívod magadba!

HIPPIA:

Segítség! Ne hagyjatok magamra!

PÉTER APOSTOL:

(megkereszteli)

HIPPIA:

(gyorsan meghal)

(Kéjencek és kéjnők megundorodnak a bűnös világtól)

ÁDÁM:

Ah, érzem, érzem, mást is kér a lélek,
Mint dagadó párnákon renyhe kéjek!
(lovagerényért és felmagasztalt női ideálért
lelkesülve el)

VII. szín

Konstantinápoly, Ádám mint Tankréd lovag, Lucifer mint fegyvernöke, keresztesek. Éva mint Izóra, apácanövendék

ÁDÁM:

Barátim, népem fáradt, s kér menhelyet
Vagy nem látjátok rajtunk e szent jelet?

POLGÁROK:

Előbb mondd meg, homousiont
Hiszesz, avagy homoiusiont?

ÁDÁM:

Homou... mit? én ezt nem értem!

POLGÁROK:

Eretnek ez! nincs nála semmi érdem!
(elszélednek)

PATRIARCHA:

(jő)

ÁDÁM:

Atyám, a szent sír harcosi vagyunk!
S e szent városban meg nem hálhatunk...

PATRIARCHA:

Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket!
Ne hagyjatok meg egy eretneket!

ERETNEKEK:

(harciasan máglyára el)

ÁDÁM:

(borzad)

LUCIFER:

Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s múlattatni fog.

ÁDÁM:

E kort nekem kell újjáteremtenem.

LUCIFER:

Egyént, a kor ellen érvényre te nem

Hozandsz. A kor folyam, amellyel úszhatol....
De hallga! A barát ott, vajon mit papol?

PISZKOS BARÁT:

Vegyétek e könyvet, ebből megtudjátok
A pokolban hány év büntetés vár rátok!
És azt is, hogy üdvöt mennyiért vehettek,
Gyilkosok, paráznák, templomrablók, jertek!

ÉVA:

(mint Izóra, komornájával sikoltozva menekül, összerogy)

Ments meg, te bajnok! (elalél)

ÁDÁM:

(felkarolja, azonnal szerelmes lesz) Vajh, mi érhete?

HELENE (komorna):

Vad szenvedéllyel - lovag üldöze,
Négy is, midőn a gyepen hallgatánk
Ülve, gondtalan az édes csalogányt.
A történetben csak az a bökkenő,
Hogy nem is volt ám rút a négy üldöző.

ÉVA:

(ébredez)
Lovag, megmentél! Köszönöm neked!

ÁDÁM:

Drága hölgy, mondd, hová vezesselek?

ÉVA:

Előttünk kapuját kinyitja e zárda.

ÁDÁM:

Óh jaj, reményem örökre elzárja?

ÉVA:

Teljesítnem kell apám fogadását!

ÁDÁM:

Átokká téve az égnek malasztját?
Istennek dicsére embert áldozzanak?
Élveink azonnal bűnné változzanak?
(menten pihenni vágy)

LUCIFER:

Lám, mivé silányult a nagy eszme!
Minden, mi él, és hat áldást hintve
Idővel meghal, szelleme kiszáll
Rút dög leszen - és áll a viszály.

VIII. szín

Prága, császári palotakert, jobbra lugos, balra csillagásztorony, (középen egy rekettye), a háttérben egy máglya. Ádám
mint Kepler, csillagász, Lucifer mint famulusa,
Éva
mint Borbála, Kepler neje

RUDOLF CSÁSZÁR:

Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat.

ÁDÁM:

Uram, máris teszem parancsodat.

UDVARONCOK:

(Évával mint Borbálával felváltva flörtölnek. Eközben  időjóslást és csillagjóslást kérnek Keplertől)

ÁDÁM:

(Vállalja.)

3. UDVARONC:

(Légyottot beszél meg Borbálával a lugosban)

ÉVA (Ádámhoz):

János, nekem szükségem volna pénzre.

ÁDÁM:

Egy vasam sincs, asszony! Térj már észre!

ÉVA:

Tűrjek-e tehát örök szükséget?

ÁDÁM:

Miattad fáradok napot-éjet!
Elárulom tudásomat teérted,
Jövőt jósolok szakmányba te! Érted?
Úgyis tiéd lesz, mit érte kapok!

ÉVA:

Ez a minimum, amit várhatok!

ÁDÁM:

Mely szívembe szállt, fullánkos a méz!

ÉVA:

Nincs ám harag! Csak meglegyen a pénz!

 

(rohan a lugosba, hogy jó s nemes férjét megcsalja. Az udvaronc epedve várja.)

ÁDÁM:

(Luciferrel mint famulussal időjóslást s horoszkópot készíttet, iszik, s berúg, eközben hallja a jövő dalát)

(A Marseillaise hallik.)

IX. szín

Párizs, Grève-piac, emelvény, nyaktiló. Lucifer mint bakó, Ádám mint Danton. ÉVA előbb mint MARQUISE, utóbb mint FELGERJEDT PÓRNŐ. Dobszó.

ÁDÁM:

Egyenlőség, testvériség és szabadság!
Veszélyben a hon! Vérengz az őrült vadság!

Áruló, ki hagyja megverni magát!

EGY TISZT:

Tégy a helyébe, s védem a hazát!

ÁDÁM:

(vonakodik a kérést teljesíteni)

EGY TISZT:

(főbelövi magát.)

ÁDÁM:

Kár! Várhatott volna, amíg lelövi más...
S közben emelt fővel kacag az árulás!

NÉPTÖMEG:

Gyors halál szálljon az arisztokratákra!
Bűnös, aki gyanús! A nyaktiló várja
(fenyegetve el.)

(Sans-culotte-ok az ifjú marquis-t és Évát mint testvérét az emelvényre hurcolják.)

ÁDÁM:

(szerelemre gerjed Éva mint marquise iránt.)

(a testvérekhez):

Nem értem mért, de felétek rezg lelkem,
Önveszélyemmel éltetek megmentem.

MARQUIS:

Elárulod a hont, ha bűnösök vagyunk,
Ha meg nem, élni úgyis van jogunk!

ÁDÁM (a marquis-hoz):

Óh, te szerencsétlen!

(a nemzetőrökhöz):

                                   Lakomba vigyétek!

(magában szólva):

Megmentem akkor is, ha ez itt most vétek!

ÉVA:

Itt is van egy fő, nem rosszabb Rolandnál!

ÁDÁM:

Ah, ha téged látlak: több a mennyországnál!

ÉVA:

Ne gúnyold az áldozatra szánt állatot!

ÁDÁM:

Az áldozat, hidd el, hogy én magam vagyok!
Óh nő, engem az egyedüllét gyötör!

ÉVA:

Ne csúfolj, nem vagyok áldozati ökör!

ÁDÁM:

Nem nő vagy-é s én nemde férfiú?

ÉVA:

Ha szeretni vágyol, a reményed hiú!

(Sans-culotte jő, s Évát sans gène leszúrja.)

ÁDÁM:

(Szemét elfödi..)

ÉVA:

(ezúttal mint felgerjedt pórnő, egyik kezében tőr, másik kezében véres fő. Dantonhoz lép.)

Danton, tekintsd ez összeesküvőt!
Téged vágyt megölni, s én ölém meg őt!
Óh, nagy férfiú, tölts vélem egy éjt,

Jutalmam várom: egy éjszakányi kéjt!
Te férfi vagy, én ifjú, s nő vagyok.

ÁDÁM (magában szólva):

Csupán a gondolattól halálra borzadok.
Amazt nem bírhattam, védte glóriája,
Taszít ennek állati kínálkozása.

(fennen szólva):

Jó, jó! De van még sok áruló e honban

ÉVA:

Kik ők? Csak mondd meg, s kinyírom őket nyomban!

SAINT-JUSTE (jő):

Danton az áruló! Felséges nép, ítélj!

ÁDÁM:

Saint-Juste vigyázz! Vádad hamis! Szavamtól félj!

NÉP:

(ítél)

ROBESPIERRE:

Szabadságunk nevében ím fogjátok el!

ÁDÁM:

Követni fogsz ez úton, hidd el, Robespierre!

NÉP:

(elfogja)

ÁDÁM

(Luciferhez, mint bakóhoz):
Bakó, ügyes légy, akit vesztesz, óriás!

X. szín

Megint Prága, Ádám mint Kepler, alszik, Lucifer mint famulusa ébresztgeti

LUCIFER:

Ne izguljon mester! ma nem lesz nyakazás!

ÁDÁM:

Oh, hol vagyok, álmaim hová levének?

LUCIFER:

Elszálltak a mámorral, ennyi az ének.

ÁDÁM:

A nagyszerű nép tárult fel szememnek!
A mámor gőze csodákat teremtett:

Mi óriás volt bűne és erénye,
Bár ellenem fordult ingatag kénye.

ÉVA:

(Ki szűz erénye ősi hagyományát előítéletként a lugosban ledobta, most - csalódván az udvaroncban -,
- bűnével s könnyeivel a lugos felől jő
- de nyomban  el)

LUCIFER:

A nap halad, mester, a tanóra vár!
A deákok lesik, hogy hol a tanár!

ÁDÁM:

Ne gúnyolj, famulus! Őket nem okítom
(Bárha pirul orcám), csupán idomítom.

TANÍTVÁNY:

Kegyes voltál magadhoz hívni, Mester,
Ígérvén, hogy vár egy privát szemeszter!

ÁDÁM:

Szorgalmad előnyre méltán tart jogot.

TANÍTVÁNY:

Mester, érzem, hogy semmit fel nem fogok!

ÁDÁM:

Látod, hát én sem! Most adj rá kezet,
El nem árulod, mire elmém vezet.

(Ádám mint Kepler és Tanítvány kezet fognak.)

TANÍTVÁNY:

Ah, értlek, értlek. S így lesz-é örökké,
Ki tanúlni vágyik, változik ökörré?

ÁDÁM (a tanítványhoz):

Így igaz! Mondj búcsút a teóriának,
s adjunk helyt már egy szabad, új világnak!

XI. szín

London. A Tower és a Temze között vásár, sokaság. Ádám mint élemedett férfiú s Lucifer mint Lucifer a bástyáról nézik. ÉVA mint polgárleány. Az élet tengerárja zúg.

ÁDÁM:

Ez az, ez az, miért mindig is epedtem,
Miközben botoltam benn a tömkelegben.
Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek,
Rabszolgákkal gúlát már nem emelnek.

 

Szálljunk le hát a nép nagy rétegéhez,
S örvendjünk, hogy immár nem éhez.

(Munkásruhában a sokadalomba vegyülnek.)

BÁBJÁTÉKOS:

Minő komédia! Jó urak, nézzétek!
Hogyan szállt Évára s Ádámra a vétek!

(Ádámhoz)

Mit foglaljátok ezt a jó helyet?
Csak az mulasson, ki érte fizet!

(Ibolyaárus lány portékáját kínálja, ékszerárus dohog, polgárleányok a férfiúi erkölcsök felett méltatlankodnak. Leveles szín alatt kocsmázó munkások, zene, tánc. Civakodó koldusok, katonák, mesterlegények, kéjhölgy. Tanulók, gyárosok színesítik a tablót. Cigányasszony jósolgat. Ádám mint élemedett férfiú s Lucifer mint Lucifer leül a padra.)

KOCSMÁROS:

El a padomról semmiháziak!

LUCIFER:

(a haragra gerjedő Ádámhoz)

Nyugodj meg Ádám, s hagyjad a pimaszt!

ÁDÁM:

(az egyik zenészhez)

Miért bánsz így a művészettel, ember!

ZENÉSZ:

Élnem kell. S az embereknek ez kell.

 (Templomi zene végakkordja. Éva mint polgárlány imakönyvvel s anyjával templomból kijő.)

ÁDÁM:

(nyomban beleszeret)
Minő méltóság, milyen szűz-erény!

ÉVA:

Mi szemtelenség! minő gaz merény!

ÁDÁM:

Lucifer! Segíts, hogy meghallgasson.

LUCIFER: (Ádámhoz)

Hazudj bátran, s karodba dől az asszony.

(fennen szólva):

Mondám, Mylord, az álca veszélyes!

ANYA:

Mylord? Az más. Menj csak el vele, édes.

ÉVA:

Nem venne ön vásárfiát nekem?

ÁDÁM:

(Lucifer ékszert ad kezébe)
Nyakad gyémánttal ékesíthetem.

ÉVA:

Irigyelnek majd, ha ebben ragyogok!
(tapsikolva)

Ah, akasztás lesz! Beh jó, hogy itt vagyok!

ÁDÁM:

Mit követett el a hitvány?

ÉVA:

                                          Nem tudom.

LUCIFER:

Mindezt én, Mylord, máris elmondhatom.

Lovel gyárából a férj kórházba jutott,
Neje szükségében a fiához futott.
Kijött a férj és se munka, se nő!
Így lett belőle gyilkos késelő.

ÁDÁM:

Ki bűnösebb? Én meg nem fejthetem.

ÉVA:

Megálljunk. Csokromat e szentképhez teszem.

LUCIFER:

Ne hagyd, ne hagyd, hisz végünk van különben.

ÁDÁM:

Ártatlan gyermek... Én nem gátolom ebben.

(Csokor lehervad, ékszerek gyíkká lesznek, sikoly, rendőr, ribillió)

(Ádám és Lucifer menekülőre fogják a dolgot.)

ÁDÁM: (megállva)

Hol van egy társaság, mely véd és nem riaszt?
És melynek rendén az értelem viraszt?

(Sötétség, tátongó sír, haláltánc, mindenek alábuknak a sírba,
Éva mint Éva glóriával átallépi.)

XII. szín

(U alakú falanszter, oszlopcsarnok, munkások, tudós. Ádám mint Ádám,
Lucifer mint Lucifer felveszik a kötelező uniformist.)

ÁDÁM:

Mi ország, s mi nép ez? Előttem ködös.

LUCIFER:

Nincs haza, nincs nép, s az eszme közös.

ÁDÁM:

A hazáért nagy kár. Egyébiránt remek!
Mert az embereknek korlátok kellenek.
Ím itt van e tudós, hát kérdezzük meg őt!

LUCIFER:

Üdvöz légy, ó, tudós!

TUDÓS:

                               Nem tűrök fecsegőt!!

LUCIFER:

Mi kár, hisz nagy híred miatt jövénk ide!

TUDÓS:

Méltányolom ezt, hát jöjjetek izibe.

Ezt a múzeumot megmutatom nektek,
Páratlan, mit láttok, íme, nosza gyertek!
Kihalt állataink, jól kitömve, szépen
Láthatók e tárlón, immár elég régen.

Nézzétek e lovat, oroszlánt és őzet,
Amott van pár ősi, rég elfogyott kőzet.
Szén, vas és alumín, s egy darabka arany,
Nevezetes kő ez, s nagyon haszontalan.

Emitt néhány műszer, álgyú és kard hever,
Csak gyilkoltak velük, és ez engem lever.
Nincs több ilyen sehol, állítani merem...

ÁDÁM:

Mást mutassál nekünk, ezt már mind ösmerem.

Mondd, mi hát a cél, mi embert egybefog?

TUDÓS:

A cél, hogy megtanuljuk - pótolni a napot.

Négy ezredév múltán kihűl, nem fűt tovább...

(A tudós lombikja közben szétdurran A Föld szelleme kiszáll és eltűnik.)

 

Elpattant lombikom... nincs ennél ostobább!

(Csengetnek.)

LUCIFER:

Mit jelent ez, tudós?

TUDÓS:

.....................................a munka véget ér,
Gyárakból, mezőről mindenki hazatér.
Mostan kap fenyítést, aki ma vétkezett,
Mostan osztatnak be a nők s a gyermekek.

(Hosszú sorban férfiak, másban nők s gyermekek jőnek.
Közöttük Éva is, gyermekével. Egy aggastyán eléjük lép.)

AGGASTYÁN:

Harmincadik szám jöjj elő!

LUTHER: (kilépve)

                                     Itt vagyok, megyek.

AGGASTYÁN:

Túlfűtötted a kazánt, ma nem jár ebéd neked.

LUTHER: (visszalép)

 

AGGASTYÁN:

Hívlak téged, kétszázkilencedik!

CASSIUS:  (kilépve)

                                                          Íme, itt.

AGGASTYÁN:

Te a verekedést ok nélkül kezdted el,
Gyógyítani fognak, míg szelíd nem leszel.

CASSIUS: (visszalép)

 

AGGASTYÁN:

Négyszázadik szám, állj ki!

PLÁTÓ: (kilépve)

                                           Szavad fülelem.

AGGASTYÁN:

Mindég álmot kergetsz, fogytán a türelem.

A marha elkóborolt: ma borsón térdepelsz.

PLÁTÓ: (visszalép)

 

AGGASTYÁN:

Hetvenkettedik, ma vétkedért felelsz:

Rendetlenül hagyád el műhelyedet.

MICHELANGELO:

(kilép.)

 

Mert faragnom csak hitvány széklábat lehet!

AGGASTYÁN:

E rendbontásért szobafogságot kapsz.
Egészen estig a szobádban maradsz.

MICHELANGELO:

(visszalép.)

AGGASTYÁN:

Két gyermek számára eljött az a pont,
Ahol nem szükséges már az anyagond.
Tudós, vizsgáld meg fejalkotásukat,
Hogy eszerint dönthessük el sorsukat.

TUDÓS:

Egyikük orvos, másik pásztor legyen.

(A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellenáll, nem engedi a magáét.)

ÉVA:

Hozzá ne nyúljatok, hagyjátok őt nekem!

ÁDÁM:

Fiától fosztani ez anyát ne akard,
Vagy megmutatom, hogyan működik e kard!

(Lucifer megdermeszti Ádámot, Éva összerogy, a gyermekét elviszik.)

AGGASTYÁN:

Szóljon, ki e két nőt párjaul óhajtja.

ÁDÁM:

Ezt én igénylem. Szívemet vágy hajtja.

TUDÓS:

A férfi rajongó, a nő idegbeteg
Kórházba velük, hisz korcs lenne a gyerek!

ÁDÁM:

Lucifer, mi lesz itt? Lépjél közbe, segélj!

LUCIFER:

Ádám, most utazunk, sürgős itt a segély.

XIII. szín

(Az űr. A Föld egy szelete a távolban látszik, egyre kisebbedve.
Ádám mint öreg, Lucifer mint Lucifer repülnek.)

ÁDÁM:

Őrjöngő röptünk, mondjad, hová vezet?

LUCIFER:

Mondám, hogy magasan szállni élvezet!

ÁDÁM:

Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét?
Bár tudom, elérni sosem fogom a célt.
A cél a halál, az élet küzdelem,
Az ember célja ez lesz szüntelen.
Ó vissza hát a földre, új csatára

LUCIFER:

Legyen! Majd meglátod, mi ennek az ára.

XIV. szín

(Hóval és jéggel borított fátalan vidék. A nap mint veres sugártalan golyó ködfoszlányok között.
Az előtéren eszkimó viskó.
Ádám mint megtört aggastyán bot mellett jő lefelé a hegyről Luciferrel.
Éva mint az eszkimó neje.)

ÁDÁM:

Oda vezess, ahol pálmákat találunk!

LUCIFER:

Épp az egyenlítőt tapodja a lábunk.

Fajod is él még, ott egy embertanya.

(Egy eszkimó kilép a kalibából, fókavadászatra felkészülten.)

ÁDÁM:

Azonnal megáll az embernek az agya!

E torzkép, ez a korcs az ember utóda?

ESZKIMÓ: (leborulva)

Ha Isten vagy, tedd, hogy több legyen a fóka,

S kevesebb az ember! Gunyhómba jöjj velem!

(berúgja az ajtót, mögötte Éva mint az eszkimó neje látszik.)

ÉVA:

(Ádám nyakába borul, s vonszolja magával)

 

Légy üdvözölve, Ölellek, idegen!

ÁDÁM:

 (bontakozva)

 

Segítség Lucifer! Ne lássam a véget!

LUCIFER:

Ébredj hát, Ádám, álmod itt ért véget.

XV. szín

(Újra pálmás vidék a Paradicsomon kívül,
Ádám ismét mint ifjú, kilép a gunyhóból.
Éva bent szunnyad, Lucifer középen áll.)

ÁDÁM:

Álmodtam-e csak, vagy mostan álmodom?
Röpke lét, majd nemlét... ez a borzalom!

Ám tőlem függ, utam másképpen vezessem.

LUCIFER:

Törvény őrzi lépted, s az - rendíthetetlen!

ÁDÁM:

Dacolhatok akár, Isten, még veled is,
Ím e szirt, s lenn a mély, s jöhet a Nemezis!

ÉVA:

(kilép az ajtón)

 

Tudd: anyának érzem, óh Ádám, magam.

ÁDÁM:

(térdre rogyva)

 

Uram, legyőztél. Porból száll fel szavam.

Az ÚR:

(dicsőültem, angyalokról környezve megjelen)

 

Emelkedj Ádám, újra kegyembe veszlek.

ÁDÁM:

Halad-e fajzatom, vagy csak marad veszteg?

Az ÚR:

Ne kérdjed a titkot, buzogj, repess, izzál,
Mondottam ember, hogy küzdj és bízva bízzál!