JUHÁSZ GYULA VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

  Parafrázisok

Alexander Paccatus: Nevedet őrzöm (Anna örök című versére)
Janus Cuparius: Al Udj Saa Hui (Alugy Száhuj) (Anna örök című versére)
Viola de genere Exiguum: Rémálom (Szerelem? című versére)

  Komprimált költészet

Attila de genere Catus: Milyen volt szőkesége? (Milyen volt... című versére)

  Verstorzítás

Viola de genere Exiguum: Nem tudom... (Milyen volt... című versére)
Viola de genere Exiguum: De-coronatio (Coronatio... című versére)

Művek:

  Parafrázisok

Alexander Paccatus: Nevedet őrzöm

Ó, ne hidd, hogy örökkön élsz.
Elhibázott bolondság az élet, hidd el.
Ma ifjúság: nyugodtan a jöttek-mentek, - és mégis már elmúlt;
Ma uralkodol, de utánad már a hangod elfakult;
Ma élsz, és nem tudom már, hogy voltál.
Összetépett szívem fél; ó hiába mentem
Egyre elmosódott életemben.
Az évek erdejében lassan elmaradtál,
És reszketek, hogy emlékeimből kiejtem arcképed.
Eltévesztett tekintetedre elvétett minden:
A sokból az egész elsuhant egészen.
Félrecsúszott köszönésben, levelemben,
Szavamban, szívemben benne volt neved: Ámen.
Mélyebb ez, mint nyakkendőmben vállaidnak íve.

 

Janus Cuparius: Al Udj Saa Hui
(Alugy Száhuj)

Annak örömíre…

Bolondság, félrecsúszott voltál a sokból.
Jöttek és mentek.
A neved hogy ki, emlékeimből lassan elsuhant.
Elmosódott tekintetedre ma már nem reszketek.
Elmaradtál. A vállaidnak íve hiába volt, elfakult.
Egészen elmúlt és amen.
Hogy ez minden, ó ne hidd.
Ma már tudom, én nem mentem, hogy mégis az ifjúság…
Ne hidd szívem, hogy élsz és uralkodol örökkön,
mert benne élsz te az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem arcképed és a hangod
minden eltévesztett és elvétett szavamban.
Utánad egész évek köszönésben a szívemben,
minden levelemben és összetépett nyakkendőmben.
És ó de egy elhibázott életemben!

(az eredeti)

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

 

 

Viola de genere Exiguum:

Rémálom

Én nem tudom, mi ez, de csúf nagyon,
Látván őt, megdermed minden tagom
Feje szőrös és undok a teste,
Mind a nyolc lába színcsupa serte.

Én nem tudom mi ez, de mondhatom
Nincsen ez ellen semmi oltalom.
Csak nézem merőn, hogy merre mászik,
Riadtan látom, elért az ágyig.

Én nem tudom, mi ez, de bánt nagyon,
Hogy mászik e féreg az ágyamon,
Ragacsos nyomot hagy a vánkoson.
Az iszonyat énrajtam átoson.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megbénít engem a félelem,
Hátam libabőr, hajam égnek áll,
Hallom, a szívem bőszen kalapál...

Én nem tudom, mi ez, de szúr nagyon,
Hogy került a nyakamba, nem tudom.
Már elakadt bennem a lélek is,
Eltaposom, ha addig élek is!

(az eredeti: Szerelem?)

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

  Verstorzítás

Viola de genere Exiguum:

Nem tudom...

Ha azt sem tudom, milyen volt a nyár...
Egek, nem tudom!
Egy rét selyme, meleg mezők, dús kalásszal?
Ha nem tudom, milyen volt az ég kékje;
A tavaszból áttavaszodván;
Úgy mint ősszel, s az már szeptemberi?

De ha tudom, milyen volt Anna.
Sárguló színére visszarévedek...
Szőkeségben szőkék szőkesége!

Már jő, sóhajt, messze szava szól,
De hangja mely bágyadt már!
Hogy a szeme... a szeme milyen volt?
Búcsuzónál érzem: újra kinyílnak
De érzem-e őt?

(az eredeti: Milyen volt...)

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

 

Viola de genere Exiguum:

De-coronatio

Aranyból készül Annának párta, 
víg rózsák között minő édes, drága.
Nem botorkál már, él föld-egekben,
Nékem mennyei, hogy Annát szerettem.

Annának én kincset - gyémántból adtam...
Anna már nem szűz, és én sirattam
örök vesztét, mint égbül bukását,
örök bukását...  

Annának néha Szépség, mély semmi nékem,
szédülhet éntőlem ködös vidéken.
Mert nem győzhetnek le a víg pósták,
gyászos esték szerelmem elsodorták. 

S mert Annának büszke ciprusága
tépett szűzesség könnyű virága, ...
- koronája hullhat a pokol porába! 

Jelentik ifjúság száz víg hatalmi:
Nem lehet Annát örökkön siratni!

(az eredeti: Coronatio

Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik gyászos pósták néha nékem,
Hogy elsodorták tőlem ködös esték
S rózsák között botorkál víg vidéken.

Annának víg bukását nem sirattam,
Mert Annát nékem nem lehet siratni,
Annának én örök száz kincset adtam,
Min nem győzhetnek a pokol hatalmi.

Szépség, szűzesség, ifjúság virága,
Mint tépett párta, hullhat föld porába,
Örökkön él én édes, büszke, drága,
Mennyei mély szerelmem ciprusága.

Annának már a koronája készül
Aranyból és gyémántból szűz egekben,
Ő nem szédülhet már le semmi égbül,
Anna örök, mert Annát én szerettem!

  Komprimált költészet

Attila de genere Catus:

Milyen volt szőkesége?

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
de sajna azt sem, hogy hol van a Cavinton?