JUHÁSZ GYULA VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

  Parafrázisok

Alexander Paccatus: Nevedet őrzöm (Anna örök című versére)
Janus Cuparius: Al Udj Saa Hui (Alugy Száhuj) (Anna örök című versére)
Viola de genere Exiguum: Rémálom (Szerelem? című versére)
Viola de genere Exiguum: A londoni rém (Profán litánia című versére - csak a formai elemek megőrzése)

  Komprimált költészet

Attila de genere Catus: Milyen volt szőkesége? (Milyen volt... című versére)

  Verstorzítás

Viola de genere Exiguum: Nem tudom... (Milyen volt... című versére)
Viola de genere Exiguum: De-coronatio (Coronatio... című versére)

Művek:

  Parafrázisok

Alexander Paccatus: Nevedet őrzöm

Ó, ne hidd, hogy örökkön élsz.
Elhibázott bolondság az élet, hidd el.
Ma ifjúság: nyugodtan a jöttek-mentek, - és mégis már elmúlt;
Ma uralkodol, de utánad már a hangod elfakult;
Ma élsz, és nem tudom már, hogy voltál.
Összetépett szívem fél; ó hiába mentem
Egyre elmosódott életemben.
Az évek erdejében lassan elmaradtál,
És reszketek, hogy emlékeimből kiejtem arcképed.
Eltévesztett tekintetedre elvétett minden:
A sokból az egész elsuhant egészen.
Félrecsúszott köszönésben, levelemben,
Szavamban, szívemben benne volt neved: Ámen.
Mélyebb ez, mint nyakkendőmben vállaidnak íve.

(az eredeti)

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

 

Janus Cuparius: Al Udj Saa Hui
(Alugy Száhuj)

Annak örömíre…

Bolondság, félrecsúszott voltál a sokból.
Jöttek és mentek.
A neved hogy ki, emlékeimből lassan elsuhant.
Elmosódott tekintetedre ma már nem reszketek.
Elmaradtál. A vállaidnak íve hiába volt, elfakult.
Egészen elmúlt és amen.
Hogy ez minden, ó ne hidd.
Ma már tudom, én nem mentem, hogy mégis az ifjúság…
Ne hidd szívem, hogy élsz és uralkodol örökkön,
mert benne élsz te az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem arcképed és a hangod
minden eltévesztett és elvétett szavamban.
Utánad egész évek köszönésben a szívemben,
minden levelemben és összetépett nyakkendőmben.
És ó de egy elhibázott életemben!

 

Viola de genere Exiguum:

Az alábbi vers a nyugalom megzavarására alkalmas:

A londoni rém. Ballada

Mary Ann a sarkon
Egy férfira várt.
- Pár penny de kéne...-
S az éj tovaszállt.

Ím ébred a város,
Épp felkel a nap
A londoni polgár
Rémképre riad.

Mary Ann, te széplány,
Mi lett hát veled?
Miért fagyott vérbe
Kihűlt tetemed?

A londoni utcán
Már félelem ül.
Ki félti az éltét,
Nem jár egyedül.

És eljöve újra
Egy holdtalan éj,
Annie kel az útra...
Les rá a veszély.

Azt hiszi, hogy pénzt nyer
Egy úr örömén...
- Fekszik kibelezve
Az utca kövén.

Már suttog az East End,
”Jack az, aki öl”.
De senki se tudja
Ki, s mér’ öldököl...

És újra elindul
Egy lány, neve Liz,
De virrad a reggel,
S a vége komisz.

Mert szegény Liz torkán
Ott tátog a seb
Úgy fekszik a porban,
Ki látja, remeg.
 





Fél óra se múlik,
Már új a halott,
Most Kate, az, akit Jack
ím, megcsonkitott.

És végül a sorban
Ott van Mary Jane.
Ily pokoli rémtett
Nem volt az idén!

Szétvagdalva-nyesve,
Nem emberi lény!
Úgy hagyta az ágyban,
A londoni rém.

Ahogy jött a pánik,
Hát úgy el is ült.
A hírhedett gyilkos
Tán elmenekült.

Nem gyilkol már többé
Hasfelmetsző Jack.
Senki nem sejti, hogy
Eztán hova lett.

Elmúltak az évek,
Százharminc volt épp,
Terjed a hír, melytől
Tiszta lett a kép:

DNS-vizsgálat
Derítette ki,
Aron Kosminski volt
A neve neki.

Lengyel volt és borbély
A mondott személy,
Titka nem derült ki,
Nem volt rá esély.

Bár rájött a család,
Hogy bolond a srác,:
Diliházba dugták...
Későn jött a frász!

(az eredeti: Profán litánia)

Tűnt Anna, aranyház,
Te drága csoda,
Elefántcsontmívű
Boldog palota.

Tűnt Anna, te tünde,
Te édeni kert,
Ahonnan örökre
Sors kardja kivert.

Tűnt Anna, mennyország,
Thulén túli táj,
Kire messze, mélyben
Gondolni be fáj!

Mindent, ami kincses,
Úgy hordok eléd,
Úrnője elé mint
Rabszolga cseléd.

S te fönn, szoborárván
Trónolsz, te örök,
Mint dór templomok ormán
Merev, isteni nők!

 

 

Viola de genere Exiguum:

Rémálom

Én nem tudom, mi ez, de csúf nagyon,
Látván őt, megdermed minden tagom
Feje szőrös és undok a teste,
Mind a nyolc lába színcsupa serte.

Én nem tudom mi ez, de mondhatom
Nincsen ez ellen semmi oltalom.
Csak nézem merőn, hogy merre mászik,
Riadtan látom, elért az ágyig.

Én nem tudom, mi ez, de bánt nagyon,
Hogy mászik e féreg az ágyamon,
Ragacsos nyomot hagy a vánkoson.
Az iszonyat énrajtam átoson.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megbénít engem a félelem,
Hátam libabőr, hajam égnek áll,
Hallom, a szívem bőszen kalapál...

Én nem tudom, mi ez, de szúr nagyon,
Hogy került a nyakamba, nem tudom.
Már elakadt bennem a lélek is,
Eltaposom, ha addig élek is!

(az eredeti: Szerelem?)

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

  Verstorzítás / Komprimált költészet

Viola de genere Exiguum:

Nem tudom...

Ha azt sem tudom, milyen volt a nyár...
Egek, nem tudom!
Egy rét selyme, meleg mezők, dús kalásszal?
Ha nem tudom, milyen volt az ég kékje;
A tavaszból áttavaszodván;
Úgy mint ősszel, s az már szeptemberi?

De ha tudom, milyen volt Anna.
Sárguló színére visszarévedek...
Szőkeségben szőkék szőkesége!

Már jő, sóhajt, messze szava szól,
De hangja mely bágyadt már!
Hogy a szeme... a szeme milyen volt?
Búcsuzónál érzem: újra kinyílnak
De érzem-e őt?

(az eredeti: Milyen volt...)

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Attila de genere Catus:

Milyen volt szőkesége?

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
de sajna azt sem, hogy hol van a Cavinton?

 

Viola de genere Exiguum:

De-coronatio

Aranyból készül Annának párta, 
víg rózsák között minő édes, drága.
Nem botorkál már, él föld-egekben,
Nékem mennyei, hogy Annát szerettem.

Annának én kincset - gyémántból adtam...
Anna már nem szűz, és én sirattam
örök vesztét, mint égbül bukását,
örök bukását...  

Annának néha Szépség, mély semmi nékem,
szédülhet éntőlem ködös vidéken.
Mert nem győzhetnek le a víg pósták,
gyászos esték szerelmem elsodorták. 

S mert Annának büszke ciprusága
tépett szűzesség könnyű virága, ...
- koronája hullhat a pokol porába! 

Jelentik ifjúság száz víg hatalmi:
Nem lehet Annát örökkön siratni!

(az eredeti: Coronatio

Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik gyászos pósták néha nékem,
Hogy elsodorták tőlem ködös esték
S rózsák között botorkál víg vidéken.

Annának víg bukását nem sirattam,
Mert Annát nékem nem lehet siratni,
Annának én örök száz kincset adtam,
Min nem győzhetnek a pokol hatalmi.

Szépség, szűzesség, ifjúság virága,
Mint tépett párta, hullhat föld porába,
Örökkön él én édes, büszke, drága,
Mennyei mély szerelmem ciprusága.

Annának már a koronája készül
Aranyból és gyémántból szűz egekben,
Ő nem szédülhet már le semmi égbül,
Anna örök, mert Annát én szerettem!