JÓZSEF ATTILA VONZÁSÁBAN

 

Tartalomjegyzék:



JÓZSEF ATTILA
1905-1937

Parafrázisok

Attila de genere Catus (Jáchim Akcslobasz): Adó - (az Óda című versére)
Viola de genere Exiguum: Add, ó (az Óda című versére)
Elisabeth d.g. Arrabona: Mama (a Mama című versére)
Viola de genere Exiguum: Fogyókúra  (a Mama című versére)

Attila de genere Catus: Your Mutti - Hunglish! (a Mama című versére)
Viola de genere Exiguum: Önfelköszöntés
( a Születésnapomra című versére) + Ez is

Verstorzítások:

Judith Imperiosa: Judit (a Judit című versére)

 

Juc Villageois: Judit (a Judit című versére)
Viola de genere Exiguum: Játszik a homokos (a Reménytelenül /Lassan, tünődve/ című versére)
Viola d.g. Exiguum: Egy vers négy élete (Klárisok)
Viola d.g. Exiguum: Fogyókúra (Mama)
Viola d.g. Exiguum: József Attila Dunánál cínű versének visszafordítása képzeletbeli mongol nyelvű fordításról magyarra (A költészet napjára)

Talált szöveg

Viola de genere Exiguum: A Dunánál mint egyperces novella

Epigon-versek

Éva de genere Rumbold: [ Lásd a világ...]
Éva de genere Rumbold: Misi Bácsi Tessék Már Kicsit Odéb-
                                        Bfeküdni Jön a Vonat

Viola d.g. Exiguum: Bizakodó
Viola d.g. Exiguum: Nincsen tejem, se vajam (Tiszta szívvel c. versére)

 

 

Művek:

Parafrázisok

Elisabeth d.g. Arrabona:

Mama

Erdőszélen szépecskén
virágzik az orgona
Rajtad jár a fejecském,
már egy hete, oh mama

Megállok és hallom, hogy
a kosár halkan nyikorog.
de a farod a padlásra
sietősen felnyomod

Engem vigyél! –
sikoltom és remegek
Le se szarsz Te,
ugyanúgy, mint rendesen.

Sasolom hát a sok gatyát
ahogy szálldos odafönn
A pofámat meg befogom,
nem vagyok még kisdobos

Szürke hajadról lekopott
melír és a bemosó
Hétvégére rád eshet
egy kiadós wellness, oh

(az eredeti):

    Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
 

Viola d.g. Exiguum:

fogyókúra

Már egy hete csak a kajára
gondolok én, magamba szállva.
Tartózkodom a szénhidráttól,
liszttől, cukortól, marcipántól.

Hétszámra csak salátát eszem,
Gyanítom bár: elment az eszem.
Minek is küzdök magam ellen?
Küllem helyett virítson szellem!

Minek számolok kalóriát?
Írok inkább egy paródiát!
Vagy legalább egy parafrázist,
teszek bele pár jó nagy frázist.

Nevetnek rajta? Nem nevetnek?
Lehet, e gondolat eretnek:
Félre a verssel, pajtikám!
Jöjjön hamar a marcipán!
a

Attila de genere Catus:

Your Mutti

Schon one hete just the mamára remember,
mindig stop, stop.
Nyikoring mit Zecker ölében
shi going auf padlás, shi going, shi going schnell.  

Ich war noch Graukopf winken Man,
I orditing, toporzikiren,
lassen the fet anzug másra,
mich vigyen up auf the padlás. 

Aber shi just going, teregetiren kuss.
No figyelt, nyet schauingett mir,
Und the anzugs bei Licht, suhogva
waltzering , flyiren a ba-be hoch.

No nyafoging, aber most már spét.
Jetzt vízsu já, milyen grosmutter shi iz.
Seiner grau hair leben an égen,
kékítőt lösen an the water des ég.

 

Attila d.g. Catus:

JÁCHIM AKCSLOBASZ: Adó

Üldögélek szikla csücskén,
Langy fuvallat lengedez,
Heves szívem dobogása
igazodik mindehhez.

Körém gyűlnek régi árnyak,
Ó, mily dicső hatalom!
Lehajtom fejem előttük
És lógatom két karom.

Nézem a szép hegyvidéket
S hömlöködre gondolok.
Lent, a poros kis ösvényen
Senki nem ballag gyalog.

Szoknyád látom aztán én még,
És a kócos, kis hajad!
Meg a cickód! Szentséges ég,
Hogy csobog a kis patak!

Látom, bíz én újra látom,
Hogy sivít a nevetés
Két nagy metszőfogad között.
Van is hely rá, nagy a rés!

Hogy szeretlek! Mint szeretlek!
Falunkban nincs erre szó!
Szívem titkát szóra bírtad –
Ó te cseles vallató!

Falu szélén vízimalom.
Robaja már messze száll.
Sikoltozom, mint egy őrült.
Te kellesz csak – vagy halál!

Édesanyám is volt nékem,
S úgy szeretlek, ahogy őt,
Ahogyan a krumpli verem
Kíván napfényt – beverőt.

Kellesz, mint a kályha lángja
Lelkemnek, hogy lobogjon,
Mint a mezőn – aratáskor –
pihenő, oszt haladjon!

Úgy szeretlek, mint ahogy a
madárdalt és a napot,
de csak addig, amíg élek,
tovább nem – mert meghalok.

Nevetésed, csacsogásod,
Ringó farod látom én,
Mint a lehullt almát, szilvát
szanaszét e földtekén!

Agyamba a vágyam mostan
sósavval mar, kis libám!
Ott minden helyet kitöltesz,
Jaj, ez az én nagy hibám.

Évek jönnek, évek mennek
S hallom, csönded énekel.
Képed ott áll a szememben,
Jaj, de nagyon érdekel!

Mint barlangban a némaság,
Úgy kóvályog zamatod
régen cserepes pofámban,
Csókolj meg, ha akarod!

Óh, de régen ittunk együtt!
Felidézem a kezed,
Amint fogja a kupicát
És időnként megremeg.

Gondolkodtam azon is ám,
Vajh, én miféle vagyok?
Hogy itt, egy sziklának csücskén
Csak szemedre gondolok,

mely, ha rám néz, olvadok már,
bár én nem vagyok agyag!
Milyen gyertya – vagy tán napfény –
vagyok: lélek vagy anyag?

Milyen – no, hát ember – volnék –
kit csodálnak, meglehet –
ki ilyet tud: elképzellek,
s máris érzem testedet!

S elmém, mint még eddig soha,
Most mint bimbó, nyíladoz:
Belelátok a testedbe,
Nem kell röntgengép ahhoz.

Piros véred futórózsa,
És szaladgál szüntelen,
Fel és alá, jobbra, balra,
Megáll tőle az eszem!

Ám de mindezt azért teszi -
Tudom ám én, tubicám -
Hogy az arcod kicsattanjon!
Látom is, hogy pirul ám!

Hogyha arcod piros, annak
örül tyúk, juh s a kecske,
azt jelenti ez, galambom:
bekapva a legyecske!




Gyomrod alján mindenféle,
Szalonnabőr, ogiva,
Az erek meg hálót szőnek,
Mint a pók a budiba.

Így csordogál benned a lé.
És amikor jő Mihály,
munkába kezd erős tüdőd,
nehogy olyankor zihálj!

Boldog beledben a massza,
mely örökké hömpölyög,
s gazdag lesz körötted a lég,
ha ez mozdul és dörög.

Arrébb csúszik majd akkor domb,
rezegnek a csillagok,
tóból indul a cunami,
gyárban pörög a dolog,

menekül minden, mi élő,
bogár, hínár s egyebek,
ha a nap süt, vagy nagy a köd,
benned egybe kevereg

minden, amit tegnap ettél,
s tán az is, mit holnap esz’!
Tán örökké vál’ e sorom …
de úgy lesz majd, ahogyan lesz.

Mint mikor megvágtam ujjam
s az alvadt vér lecsepeg,
úgy dadogom most e verset
ó, te kedves, teneked.

Ám, de vissza! Mert az élet
nem játék ám, te kerge!
Tudni kell ám, hol a helyed,
mert kapol a fejedre!

Fáradok is most eléggé,
mert az írás kimerít,
elgémberedett az ujjam,
pihentetném egy kicsit.

No de amíg ki nem hullik
a penna a kezemből,
addig írok, míg csak bírok,
farodról és szemedről.

Én, ki millió ember közt
egy vagyok, aki tied
-(remélem, nem gondolsz hazugnak,
s e vallomást elhiszed)-

kérlek, legyél velem kedves,
hátul ott áll a kazal,
ha gondolod (mert én igen),
mindkettőnket betakar.

Reggel volt, hogy írni kezdtem,
ám de itt az iccaka,
a sok csillag szemembe süt,
na, már megyek is haza.

Tök sötét van, semmit látni,
eb vonít, kecske mekeg,
jaj, elvesztem, uhh, de félek,
szívem torkomban remeg.

Írhatok én, látom, bármit.
Pestre mentél cselédnek.
Vicinális visz utánad,
bár kellesz a fenének.

Ámbár, hogyha sütsz egy kis húst,
s lemosod rólam a koszt,
és ígéred hogy egy szót sem szólsz,
fekhetünk, oszt jöhet koszt!

Csak úgy mellékesen

Úgy kivágtál, mint a macskát ,
amelyik … no, hagyjuk ezt,
ezért aztán bánatomban
betermeltem némi szeszt.

De mikor fizetni kellett,
egy vasat se találtam,
ezért a kocsmáros úrnak
e verset felkínáltam.

Nagy morogva elfogadta,
azt hittem, hogy ennyi lesz,
ám de másnap ajtóm dörgött,
meg is néztem, hogy ki ez?

Aktatáskás vékony úr volt.
És egy ívet tett elém,
amelyen csak az szerepelt,
hogy ez a vers, mely enyém,

s mellyel én tegnap fizettem,
ettől adóköteles,
és bírságot szabott ki rám.
A történet hiteles.

Viola d.g. Exiguum:

Jáchim Akcslobasz: Add, ó!

Kukulok a szikla szélén
Eszembe jut sok dolog,
Ételszagot hoz a szellő,
Vacsorámra gondolok.

Hegy, lomb, patak, bármit nézek:
Üres út és fehér kő,
Mind csak arra emlékeztet:
Elutazott már a nő!

Bár még itt lehetnél vélem:
magányomat oldani!
Ó, hogy bírlak, hogy imádlak!
Nincs ehhez mit toldani...

Szeretlek, mint anyukámat,
Mint a hold az éjeket,
Mint hóhér az akasztófát,
Mint szúnyog a véredet.

Semmit, amit mondtál, tettél,
Feledni nem akarok!
Ezért hát e sziklaszélen
Én most dalra fakadok.

Téged hallak, téged látlak,
Számon érzem ajkadat,
Ábrándozom rólad addig,
Míg eljő a pirkadat.

Röntgenszemmel nézegetlek,
- Mostan erről dalolok, -
Lehámozok rólad mindent,
S egyre beljebb hatolok.

Tűnjön el a szoknya, cipő,
Tűnjenek a kacatok!
Bőrödet sem látom immár,
Csak, ami bent kavarog.

Vígan robog beleidben
Az anyag, sőt, táncot jár,
Jókedvű a kisdolog is,
Amint éppen csurdogál.

Szemlélem a tüdőd, gyomrod,
És lejjebb, a méhedet,
S ami mindezt összeköti,
Ereidben véredet!

(Éppen erről jut eszembe,,
Milyen szép is volna, ha
Növekedne szíved alatt
Hő szerelmem magzata!)

Termelnek a gyárak benned,
Nyüzsög pondró, kukac, légy,
Te vagy a jó, te vagy a rossz,
Mindegy mi, csak enyém légy!

Úgy ökrendem e szavakat,
Mintha tüdőm vérzene
A végén még beledöglök,
- Addig szóljon térzene!

Legyél bölcsőm, így nyújts nékem
Nagy bajomban enyhelyet,
Légy virágom, s add, ó, add, ó.
Add nekem a kelyhedet!

Ó, csak egyszer velem hálnál,
Tudnék fogni madarat!
Sóhajtozom, üvöltözöm:
Add, ó nekem magadat!

... Messze az ég, hanyatt fekve
A szemembe süt a nap,
A szívem meg össze-vissza
kalimpál és odacsap.

Hiába van itt a hajnal,
Nélküled csak vacogok,
A végső elnémulással
Azért én még dacolok!

FÉLNÓTA:

Si-hu-hu-hu, robogok
Teutánad loholok
Készítsd hát el angyalom,
Fürdőm, ágyam, asztalom

 

Viola de genere Exiguum:

Önfelköszöntés

Elmúltam immár hatvanöt,
idegen anyag hat vagy öt
kerül
belül.

Az élet nem hozott babért,
piacon koslatok babért,
(s vihar
csikar).

Nem lettem költő, így igaz.
Nem írom meg, mi jó, mi gaz,
mi szép,
mi tép...

Amit csak írok, mind badar
alkalmi verseket takar,
sekély
beszély.

Fiam-lányom felneveltem,
közben vadakat tereltem...
Hahó,
- Tahó!

Mert hát csak lettem oktató,
illemhelyre is szoktató
madám,
az ám!

Hogy ez a hatvanöt mit ért?
Arany János pont ennyit élt... -
Pimasz
vigasz.

De amivel nem viccelek:
már törvényesen bliccelek!
Egek!
Megyek! 

Tanárral éppen volt perem:
Sörösnek hívták Horgerem,
de nem
fenem

fogam bosszúra, á, hagyom...
Nem izgat az, hogy nincs vagyon!
Elég
e lég,

mit szívok szmogként napra nap,
feldobom talpam, oszt kalap!
Lazán,
Hazám!

(2012. február - március)

Viola de genere Exiguum:

Önparentáló vers ez is

Megértem a hetvenhármat,
A halál még kicsit várhat.
– sekély
e kéj!

Megszületésem ünnepén
magánosan ünneplem én
magam
magam.

Sebesen múltak az évek
– összegeznem kell a létet:
Az ám,
Hazám!

Amikor verset faragok,
mindkét gyerekem fanyalog:
iszony.
– Bizony.

De jó, hogy utaztam sokat,
láttam tengert, városokat:
külhont,
belhont.

Agyamban gyűlik már a szép:
milyen sok vers és mennyi kép,
csecse
mese!

Nagy későn lettem oktató,
– tehát töltőtoll koptató.
Szegény
regény!

Ki eltanácsolt valaha,
éltemnek sohasem vala
fura
ura.

Nem kell a szablya, csak a hit.
A düh úgyis csak elvakít...
Tűnj el,
bűnjel!

Megértem egy világjárványt
Távoktatás jó nagy hátrányt
jelent:
Rettent.

Végre újra jelenléti
az oktatás, de ki kéri?
Sivár,
mi vár.

Vajon tényleg mikor fogok
– elmémben gyakran ez forog –
taní-
tani?

(2021.)

(az eredeti):

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltõtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" --
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költõnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

(1937. április 11.)

 

Verstorzítások:

Judith Imperiosa:

 

A druszájáról

Tar nem vagyok még, se ősz.
Nem szétesett az a kedves világ, hanem össze!
Némább, félelmetesebb csillagok közt hűvösödik rám.
Idejében civakodtam veled, éreztem én!
Egyedül haragudj, éjjel, mikor már alszom!
Ne húzódzkodj már, öleltelek, aludj!
Méghogy takarónk hoszabb mint nagyobb!
Varrsz - bevarrhatod.
Egyedül lecipeled a fákat, hidegek.
Hozod, s meg is kell gyújtani.
S merengsz ha égnek a közös fák.
Fosztja a kályhát a hajdani hideg ága.

 

(az eredeti):

József Attila: Judit

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,
  be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
  mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
  nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
  nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
  s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
  ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
  Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
  s rám ne haragudj.

 

Juc Villageois:

 

Szintén a druszájáról

Kedves, ne haragudj, egyedül nagyobb a világ,
A hajdani éjjel hosszabb s félelmetesebb

Mikor veled vagyok nem kell begyújtani
a kályhát, ha lecipeled, hozod a takarónk.

Ha már szétesett, ha varrsz egyedül!
         Közös csillagok…
Civakodtam, éreztem, hogy nem s nem!

Mikor még öleltelek, mint hidegek idejében,
Hideg égnek ága közt merengsz, alszom.

A fákat s az őszt összevarrhatod,
         Mégse húzódzkodj rám!
Már tar fák! Nem hideg! Fosztja a némább.

Hogy meg…? Én is. Hűvösödik már, aludj!

 

 

Egy vers négy élete

Az eredeti:

József Attila: Klárisok

Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.

Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
kenderkötél nyakamon.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.

Szürrealista változat

Békafej

Békafej a nyakadon,
bárányfej a nyakamon,
békanyelvek,
báránynyelvek a havon.

Rózsa a derekadon,
szoknyás lábad a tavon
Folyó ganéj,
klárisok az udvaron.

Két jegenye hajlása,
jegenyelomb ingása,
néma vízben
Szoknyás hold-öv mozgása.

Kenderkötél mozgása,
Arany harang kongása,
Folyóvízben
A néma hold hullása.

(VdgE)

 

Morbid változat

Kenderkötél

Kenderkötél nyakadon,
kenderkötél nyakamon.
Két jegenye
két jegenye a havon.

Rózsalombok ingása
aranyöved hajlása,
Szoknyás lábad
Szoknyás lábad hullása.

Klárisok az udvaron,
folyóvízben, a tavon.
békafejek
Békák a derekadon.

Néma a hold kongása,
harangnyelvek mozgása.
Báránygané,
bárányganéj hullása.

(VdgE)

Erotikus változat

NÉMA A HOLD

Néma a hold a tavon,
A ganéj az udvaron.
Két jegenye,
jegenyelomb a havon.

Rózsaöv a nyakadon,
arany nyelv a nyakamon.
Harangszoknya
Szoknya a derekadon.

A klárisok ingása
szoknyás lábad hajlása,
a klárisok,
harangszoknya hullása.

Bárányfejek mozgása,
Békafejek kongása,
folyóvízben
kenderkötél ingása.

(VdgE)

 

Viola de genere Exiguum:

Játszik a homokos...

a vizes kis ember teste vacog
reménytelenül is remél
tünődve szétnéz
suhanás nélkül, lassan fejsze ér köréje
hangtalan biccent
az ezüstös síkra fejével ül!
végül a semmi...
nem csalás!
szomorú csillagok gyűlnek s nézik, nézik

én így próbálok merengve, könnyedén
nyárfa ágán, levelén
szeliden szétnézni
és szivem okos!

(az eredeti):

József Attila: Reménytelenül
(Lassan, tünődve)

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

 

Viola d.g. Exiguum:

(A költészet napjára)

József Attila: A Dunánál című versének visszafordítása
képzeletbeli mongolról magyarra

1

Ulán-Bátor
Folyójának partján
ülni valék bátor
töprengvő toportyán
1
Mintha szívemen
csordult volna túl,
zavaros, sekély és keskeny volt a Tuul.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
lovagol, tevegel, jurtát készít, ás
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám, és minden csobbanás.
S mint édesanyám,
mesélt, ringatott,
ösztövér vizéből meg is itatott.
s hiába vártam, nem hullt az eső,
A múlt mégis zubogva jött elő.

2

Én úgy vagyok, hogy Galbinga tojása
óta nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő
kovásza,
mit százezer teknős
szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert harcoltak,
öltek, nőket raboltak,
tették, ami kell.
S ők látják azt
, az égbe felszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk
— világos írással —
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám ujgur volt, az apám félig tatár,
félig mongol, vagy tán egészen az.
Anyám szájából
édes volt a jéven,
Erős volt a tubák apám jobb kezében;

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert
az ősteknősig vagyok minden ős -
Buddha is
vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.

A mongolok
győznek velem holtan
s a tatárok
kínja meggyötör.
Temüdzsin és Bekter, Ögödej, Dokolku -
dzsürkin, hun, ojrat, merkit
kavarog
e szívben
, várva szelíd jövőt, - nincs alku!
Adósak vagyunk e múltnak -
mai
mongolok!

A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés... -
Hisz egy májból szakadt nemzetség a népünk
Illő, hogy végre egymással békében éljünk!

[1] utalás a fordító nevére, ami mongolul "farkas"-t jelent

Epigon-versek

Éva de genere Rumbold: [ Lásd a világ...]

 Lásd a világ...]

Lásd a világ mily kisgyermek:
hiába szív a gondos elme,
megálmodod te a rendet,
s elkerül Babits kegyelme.

Rosszabb (a nyugalmas ágyig
eljutva, hogyha alkonyúl
és a férfi tenni vágyik),
hogy büszkeséged lekonyúl.

Törvény, cella, munkás bére
ím, csak szívedben tapsikol.
Öntudat meg buksi medve...
Te költő vagy, konok, komoly.

A szép tehervagon fondor
szellemedben el-elidőz -
az is jó, hogy Németh Andor
posztumusz majd felidéz.

 

Éva de genere Rumbold:

Misi Bácsi Tessék Már Kicsit Odéb-
Bfeküdni Jön a Vonat

Szőke kancellár a nap.
Most sorsdöntő a libamáj -
Nyikorgó fűzfák - bolyonganak
Minden némán, s csattogva fáj.
Lomha alkonyatkor moccannak a varjak
A halak ordítva himbálják szemüket.
Kövér gépsonkák a fűbe kapaszkodnak
És verset ír a buborék, mert süket.
A papírpelenkák többé nem morognak.
Anyám áll fel lassan a vályú mögül
Hátán ócska, gyáva csókok csorognak
Mint minden délben, úgy fél hat körül.
Kölcsönadják arcukat a köbgyökök
És én kölcsönadom nektek a lelkemet
Halványuló füleimmel diót török,
Mától szódavizet iszom kancatej helyett.

 

Viola d.g. Exiguum: Bizakodó
(Avagy hogyan írta volna meg József Attila a "Zakatolós" gyermekdalt?)

Hegyek között, völgyek között
Zakatol a vonat
Én a legszebb lányok között
Téged választalak
Egy a jelszó: tartós béke,
Állj közénk és harcolj érte!

Bütykös, öreg hegyek között,
pihegő kis völgyek között,
mint nyugtalan, kormos szív,
zakatol a vonat.
A gép fuldokolva húzza
vinnyogó kocsik sorát.
Csak nézem őket és gondolkodom:
ilyen lesz hát a rend...

Megfáradt földművesek, elgyötört proletárok
billegnek a vagónokban,
és megrezzenő, kacagó, kicsi lányok.
Magasan fenn leng a füst,
és zakatolva csattog a szivem.
Óh mozdony! füstölögj csak!
Én tartós békét akarok,
hogy eljöjjön végre a rend;
én megszerkesztem a jövőt.

Én téged választalak, tündér nevetésű kicsi lány,
téged a legszebb lányok között;
egy ágyban alszunk majd ketten és száz gyerekünk lesz.

Egy a jelszónk, proletárok!
Testvér, állj közénk, és harcolj te is velünk,
míg elkészül végre a világ!

Talált szöveg

Viola d.g. Exiguum:

A Dunánál (Talált szöveg)

A költő a rakodópart alsó kövén ült, s nézte, hogyan úszik el a dinnyehéj. Közben elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt.
Más említésre méltó dolog nem történt...