Tartalomjegyzék: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Művek: |
|||||
|
|||||
|
|
||||
|
Attila de genere Catus:
|
||||
Üldögélek szikla csücskén,
Körém gyűlnek régi árnyak,
Nézem a szép hegyvidéket
Szoknyád látom aztán én még,
Látom, bíz én újra látom,
Hogy szeretlek! Mint szeretlek!
Falu szélén vízimalom.
Édesanyám is volt nékem,
Kellesz, mint a kályha lángja
Úgy szeretlek, mint ahogy a
Nevetésed, csacsogásod,
Agyamba a vágyam mostan
Évek jönnek, évek mennek
Mint barlangban a némaság,
Óh, de régen ittunk együtt!
Gondolkodtam azon is ám,
mely, ha rám néz, olvadok már,
Milyen – no, hát ember – volnék –
S elmém, mint még eddig soha,
Piros véred futórózsa,
Ám de mindezt azért teszi -
Hogyha arcod piros, annak |
Így csordogál benned a lé.
Boldog beledben a massza,
Arrébb csúszik majd akkor domb,
menekül minden, mi élő,
minden, amit tegnap ettél,
Mint mikor megvágtam ujjam
Ám, de vissza! Mert az élet
Fáradok is most eléggé,
No de amíg ki nem hullik
Én, ki millió ember közt
kérlek, legyél velem kedves,
Reggel volt, hogy írni kezdtem,
Tök sötét van, semmit látni,
Írhatok én, látom, bármit.
Ámbár, hogyha sütsz egy kis húst, Csak úgy mellékesen
Úgy kivágtál, mint a macskát ,
De mikor fizetni kellett,
Nagy morogva elfogadta,
Aktatáskás vékony úr volt.
s mellyel én tegnap fizettem, |
|
|||
|
|
|
|||
|
|||||
A druszájáról
Tar nem vagyok még, se ősz.
|
|
Juc Villageois:
Szintén a druszájáról
Kedves, ne haragudj, egyedül nagyobb a világ,
Mikor veled vagyok nem kell begyújtani
Ha már szétesett, ha varrsz egyedül!
Mikor még öleltelek, mint hidegek idejében,
A fákat s az őszt összevarrhatod, Hogy meg…? Én is. Hűvösödik már, aludj!
|
|||
|
|||||
|
Szürrealista változat
|
||||
|
Erotikus változat
|
||||
|
|||||
|
József Attila:
Reménytelenül
Az ember
végül homokos,
Én is
így próbálok csalás
A semmi
ágán ül szivem, |
||||
1 Mintha szívemen csordult volna túl, zavaros, sekély és keskeny volt a Tuul.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám, és minden csobbanás. S mint édesanyám, mesélt, ringatott, ösztövér vizéből meg is itatott. s hiába vártam, nem hullt az eső, A múlt mégis zubogva jött elő. 2 Én úgy vagyok, hogy Galbinga tojásaóta nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő kovásza, mit százezer teknős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert harcoltak,öltek, nőket raboltak, tették, ami kell. S ők látják azt, az égbe felszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám ujgur volt, az apám félig tatár,félig mongol, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt a jéven, Erős volt a tubák apám jobb kezében; Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az ősteknősig vagyok minden ős - Buddha is vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A mongolok győznek velem holtan s a tatárok kínja meggyötör. Temüdzsin és Bekter, Ögödej, Dokolku - dzsürkin, hun, ojrat, merkit kavarog e szívben, várva szelíd jövőt, - nincs alku! Adósak vagyunk e múltnak - mai mongolok!
A harcot, amelyet őseink vívtak, Illő, hogy végre egymással békében éljünk! utalás a fordító nevére, ami mongolul "farkas"-t jelent |
|||||
|
|||||
|
|||||
|
|||||
|
|||||
|
|||||
Viola d.g. Exiguum:
|