IRODALMI RECEPTEK

Stephanus de genere Bartolits: Gundel szakácskönyve, csupa limerickben

Stephanus de genere Bartolits: Miss Marple gyömbéres keksze

Elisabeth de genere Arrabona: Esterházy rostélyos

Elisabeth de genere Arrabona: Háyas parikás krumli

Stephanus de genere Bartolits: Matrózhús párizsiasan Senki Alfonz módra

Elisabeth de genere Arrabona: Kolbászos paprikáskrumpli kolbász nélkül a la Závada

Viola de genere Exiguum: Toldi Miklós rántottája

Stephanus de genere Bartolits:

Gundel szakácskönyve, csupa limerickben
Mindezt pedig írtam abban a szent hitben
Hogy mindet kipróbáljuk,
A cehhet vígan álljuk -
De mi ez a nagy korgás a gyomromban, itt benn?


 Levesek

Jókai bableves

Volt egy úr, úgy hívták, Jókai
"Főúr! Kéne egy jó kaji!"
Főztek hát egy bablevest,
Csülköt, kolbászt egy kevest,
Beletettek, így lett az, ami.

Jókai Mór (1825-1904)

Pethes-leves

Volt egy úr, úgy hívták, Pethes
A nevét őrzi egy leves.
Velőscsont, marhahús,
Ettől lesz íze dús.
Pirított kenyérrel temesd!

(Pethes Imre 1864-1924)

Ujházy tyúkleves

Volt egyszer egy színész, úgy hívták, Újházy
Szeretett az érett tyúkhúsban turkálni.
Kicsi csirág, kevés gomba
Készül már a gasztro-bomba
Sok tésztát a húsra, lehet is fújkálni.

(Ujházy Ede 1844-1915)

 
Előétkek

Kocsonyázott tojás Munkácsy módra

Volt egyszer egy festő, úgy hívták, Munkácsy
Hagyta ő a halat aszpikban úszkálni.
Bevert tojás járt melléje,
Tárkonylevél, tejszín véle.
Pléhformába töltve, fagyasztva szolgálni.

Munkácsy Mihály (1844-1900)

Santelli-rántotta

Volt egyszer olasz, Italo Santelli,
A Gellértbe járt sokat, finomakat enni.
Kolbász, tojás és szalonna
Zöldpaprika is smakkolna
E rántottával lehet a kedvére tenni.

Italo Santelli (1866-1945)

Bevert tojás Hadik módra

Tábornagyról van szó, neve szerint Hadik
Borjúhús-pogácsát készít, s mint egy ladik,
Bevert tojást ültet bele,
Gombaszósszal nyomja tele,
Végül petrezselyem-zölddel megszóratik.

Gróf Hadik András (1710-1790)

Főétkek

Székelygulyás

Székely József néven volt egyszer egy költő,
A székelygulyásán élt egy emberöltő.
Pörkölt és káposzta,
Liszt, tejföl és hagyma.
Előtte egy pálesz, kész az illatfelhő.

Székely József (1825-1895)

Eszterházy-rostélyos

Herceg Eszterházy volt a Pali neve,
Jelentős volt az ő evő-kalibere.
Rostélyos fő borban, fehérben
Zöldségben és babérlevélben.
Behabarjuk végül, rízst tálalunk vele.

Eszterházy Pál Antal (1786-1866)

Feszty-bifsztek

Élt egyszer egy festő, úgy hívták, hogy Feszty
Szeret a bélszínbe sok szalonnát tenni.
Hagymát is tesz mellé,
Rostélyon megsüté,
Zsírban sült zsemlével szereti megenni.

Feszty Árpád (1856-1914)

 
Főétkek

Nyúlszeletek Kedvessy módra

Volt egy szakács, név szerint Kedvessy
Ki a nyúlhúst gombával kedveli.
Mártást csinált a konyakkal,
Tejszínnel és fehérborral,
Nem csoda, hogy jó kedve lett neki.

Kedvessy Nándor (1869-1960)

Töltött fácán Széchenyi módra

Volt egy gróf, úgy hívták, Széchenyi István
Nála a fácán volt élen a listán.
Libamájjal megtűzdelve,
Tokajival öntözgetve
Gesztenyepürével ette a menzán.

Gróf Széchenyi István (1791-1860)

 
Desszertek

Rákóczi túrós lepény

A konyhafőnök neve Rákóczi János
Azt gondolta, tésztából túl sok a mákos.
Túrókrémet kent hát rája,
Tojáshabbal variálta
Végül pedig lekvárral töltötte a rácsot.

Rákóczi János (1897-1966)

Somlói galuska

Volt egyszer egy főúr, Gollerits Károly
Kitől az édesség nem esett távol
Háromféle piskótalap,
Sárgakrém és csokialap,
A Somlói galuskáról lehull a fátyol.

Gollerits Károly, a Gundel étterem főpincére

 

 Stephanus de genere Bartolits:

Miss Marple gyömbéres keksze

St. Mary Mead különösen csendes volt aznap. A rekkenő hőségben senki nem járt az utcákon, Mr. Baker fűszerboltja tátongott az ürességtől és a The Blue Boar Pub sörcsapoló csapjai is szárazon maradtak aznap délután. Az egyetlen eseményt a 16.50-es londoni vicinális megérkezése hozta, hárman is leszálltak a vonatról és elindultak úticéljuk felé. A legtöbb londoni vonat nem állt meg St. Mary Mead-ben, csak Milchesterből lehetett visszataxizni, így a faluban mindig nagy esemény volt a 16.50-es vonat megérkezése.

A három személyből ketten helybéli lakosok voltak. Egyikük a pékségben dolgozott és azért tért vissza ilyen korán Londonból, hogy kicsit még tudjon aludni egyet a hajnali kenyérsütés előtt. A másik úriember, igen elegáns kabátban és disznóbőr táskával Mr. Petherick, St. Mary Mead köztiszteletben álló ügyvédje volt, akinek patinás irodája a Fő utca legelőkelőbb helyén volt található, már amennyiben ennek a délkelet-angliai porfészeknek bármely pontját előkelőnek lehet nevezni. Mr. Petherik a délelőtti tárgyalásról igyekezett haza, nem gondolta, hogy eléri a 16.50-est, de így, hogy sikerült, elhatározta, hogy végre felkeresi a falu mindenttudó pletykafészkét, az egyébként igen visszavonult életet élő Miss Marple-t, aki már egy hete üzente neki, hogy érdekes információk birtokába jutott, amiket szívesen osztana meg Mr. Petherikkel.

A harmadik személy – nos, igen, ez volt a meglepetés – a harmadik személy egy fiatal nő volt, vörös hajjal és erősen szeplős arcbőrrel, kissé kihívó öltözékben, egy igen könnyű és feltűnően rövid nyári ruhában. A viktoriánus hagyományokat őrző kis faluban ez már akkor is merész öltözetnek számított, ha valaki csak a szomszédba szaladt át, de az, hogy Londonból érkezik valaki ilyen lengén, igencsak megbotránkoztatta volna a helybélieket. A nő szemmel láthatóan nem idevalósi volt, mégis tökéletes helyismerettel jött ki az állomásépületből és indult el a falu másik vége felé, mintha minden nap ezt az utat járná be reggel és este is.

Miss Marple is nagyon szenvedett a hőségtől, de ez természetesen nem gátolta meg abban, hogy nekiálljon megsütni kedvenc süteményét barátnője másnapi érkezésének a tiszteletére. Igazából Miss Marple évtizedek óta minden pénteken ugyanabban az időben állt neki sütni, függetlenül attól, hogy jött-e másnap vendége vagy sem, de mégis az volt az igazi ünnepi sütés, ha tényleges célja is volt a konyhai rituálénak.

 Gondosan sütőpapírt fektetett a tepsikbe, s közben előmelegítette a sütőt. Egy kis tálkában két púpos kávéskanál őrölt gyömbért, egy kávéskanál őrölt fahéjat, két késhegynyi őrölt szegfűszeget és két késhegynyi őrölt borsot kevert össze, majd az így elkészült fűszerkeveréket a tálalószekrény peremére rakta.

Éppen nekiállt a tésztát megcsinálni, mikor hallotta, hogy valaki meghúzta a kapucsengőt.

„Talán Mr. Petherick teszi tiszteletét” – gondolta Miss Marple, mert ebben az időpontban nemigen szokta senki meglátogatni. A függönyt elhúzva azonban gondolkodóba esett: a kapu előtt az a fiatal nő állt, aki nemrég a 16.50-essel érkezett Londonból. Miss Marple persze mindezt nem tudta, azonban a lenge öltözékből és nő életkorából elég egyértelműen arra következtetett, hogy vagy nem őt keresik, vagy valami újabb kaland lép be az életébe.

- Kit keres, aranyoskám? – kiabált ki a zárt ajtó mögül, mintegy jelezve, hogy hozzá ugyan aligha jut be bárki is, akinek nincs elfogadható érve az ott-tartózkodásra.

- Miss Jane Marple-t keresem, engem Mrs. McGillicuddy küldött, aki a nagyanyám és azt mondta, hogy az én esetemen csak maga tud segíteni. – hangzott a határozott válasz a kertkapu felől. Miss Marple-t azonban nem vették le a hízelgő szavak a lábáról.

- S mit mondott magának, aranyoskám az én drága barátnőm, miért pont én tudok neked segíteni? – tette fel bizalmatlan keresztkérdését.

- Azt mondta, pár évvel ezelőtt látott egy gyilkosságot egy vonatablakból és azt is csak maga tudta megfejteni. – jött a válasz azonnal és biztos hangon.

Miss Marple természetesen emlékezett az esetre és kíváncsisága végleg legyőzte szokott óvatosságát, kinyitotta az ajtót és beengedte a nőt.

- Ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavarom, Lucy Crowthon vagyok és belekeveredtem egy furcsa történetbe, amiből már csak a maga segítségével tudok kikeveredni nagyanyám szerint. - hadarta a vörös hajú nő, de már korántsem tűnt olyan magabiztosnak.

 - Na, kedvesem, nagyon is érdekel a története, de most pár percig ne törődjön semmivel, tegye itt kényelembe magát és igyon egy jó teát, hogy lemossa vele az út porát. Addig én elkészítem a tésztát és beteszem a sütőbe, aztán beszélgethetünk.

Ezzel vagy 20 deka lisztet tett egy tálba, szódabikarbónát szórt mellé, egy nagy csipet sütőport tett bele egy régi egyiptomi díszítésű tégelyből, melyhez kedves emlékek kötötték, vagy 10 deka cukrot öntött rá és az egésznek a tetejére borította a már elkészített fűszerkeveréket. Akkurátus mozdulatokkal összekeverte az egészet, majd elővett tíz deka vajat és apró darabokban elkezdte hozzácsipkedni a keverékhez és gondosan összemorzsolta a kezével.

- Látja, kedvesem, a nagymamája esetét is ilyen morzsánként oldottuk meg, nem is gondoltam az elején, hogy az a kedves, finom úr, Mr. Quimper lesz a gyilkos. Az elején olyan édesnek tűnt!

Mint aki csak ezt az édességet akarja illusztrálni, elővette a mézescsuprot és három evőkanál mézet tett a készülő tésztához, s határozott mozdulatokkal nekiállt összegyúrni.

- Arról meséljen közben, mi van az én drága barátnőmmel, hogy viseli a zajos londoni életet? – érdeklődött Miss Marple, kihasználva, hogy friss hírek érkeztek a világból. Miközben Lucy beszámolóját hallgatta, az elkészült tésztából 1-2 inch átmérőjű golyókat formált, letette őket egymástól vagy 3 inch távolságra a tepsibe, majd egy pohár fenekével mindegyiket kerek koronggá lapította. A tetejüket megszórta egy kis cukorral és a tepsit betette a sütőbe.

- Na kedvesem, most van vagy tíz perc nyugalom, amíg kisülnek a gyömbéres kekszek, kezdje el mesélni a történetét, kíváncsian hallgatom.

 

 Elisabeth de genere Arrabona:

Esterházy rostélyos

Hozzávalók:

8-10 szelet marha rostélyos, egy fej vöröshagyma, egy szál fehérrépa, két szál sárgarépa, egy citrom, egy babérlevél, pár szem kapribogyó, fél liter bor, zsiradék, liszt, só, mustár, tejföl és kevés cukor

Mélységes mély a múltnak kútja. Ez a csöngetés is a legrosszabbkor jött: sikerült egy harmadfokú integrál egyenlettel leírni Puskás Öcsi összes góljának ívét. Bemenő adatként a rúgások erejének a harmonikus közepét véve nem is olyan bonyolult megoldani egy olyan, valaha tehetséges matematikusként indult írónak, mint a Gróf.

Védekezésképpen magával vitte a tollat, ezzel, mintegy jelezvén, hogy el van ám ő itten aztán foglalva, holmi házalókkal nem tudván foglalkozódni. Még mindig papír slejfniken dolgozott, pedig már a latex-el is megpróbálkozott.

A kapuban egy öreg fószer állt lasztex melegítőben, a felismerhetetlenségig elkopott  nemzeti színű csík futott a vállán.

- Lajos bácsi - ugrott be a nagy írónknak. Mi a fűzt keres ez itt? Oda a délelőttöm! Megrázta híresen szép, mondhatni emblematikus, de mostanra már ősz sörényét és rövidlátón hunyorogva szinte csak vánszorgott a kapu irányába.

- Szevasz fiam! Na nyitod már azt a kib kaput vagy mi lesz?

Az öreg egy földig nyúlt fülű teszkós zacskót tartott a kezébe és szuszogva ment már befele, mit se törődve az aggodalmaskodó házigazdával. Egyenesen a konyhába tartott. A konyhaasztalról félre söpörte az integrál jelekkel telefirkált fecniket és a szatyor tartalmát a jókora nemesi asztalra öntötte.

-Rostélyos lesz Gróf módra vagy ezt is a hercegekről nevezték el, mi? Az ilyen grófocskákról legföljebb paprikás krumplit. Na grófom vedd már elő a nagyfazekat és tessékeld ki belőle a grófi pókokat.

Évek óta nem látta az öreget. Megöregedett. A keze alig láthatóan remegett, miközben a zöldségeket aprította. Egy fehérboros palackot húzott elő a sportszatyorból.

- Csimbor, azt a csimborasszóját! Előbb ismertem a szót, mint használtam. Ezt nem a teszkóban vettem! - emelte meg a palackot.

Kicuppantotta a dugót. A zsír már sercegett a lábosban. Meghúzta az üveget.

- Minden jó recept úgy kezdődik, hogy tölts a kuktába fél liter bort, no ez megvolt. - nevetett saját szakállas viccén. Gyors mozdulatokkal sózta a húst, mártogatta a lisztbe, s már dobta is bele a sercegő zsírba. Megforgatta, kiszedte, közben fölvágott egy fej hagymát, s a visszamaradt zsiradékon megfonnyasztotta.

- Lesen vagy édes fiam! - szólt rá a tűzhely mellett lábatlankodó íróra.

- Majdnem mellé dobtam a zöldségeket miattad!

A sárgarépa, fehérrépa csíkocskák kéjesen siklottak a hagymadarabkák közé, mint megannyi formás női láb és mindegyik determináns.

A megpirult zöldségeket Lajos bácsi felöntötte a borral, miközben az író szép, babérkoszorús fejéről letépett egy levelet, és azt a citrom héjával, pár szem kapribogyóval együtt rádobta a húsra, majd rászűrte a zöldségekről a bort, nézte, hogy úszik el a babérlevél, egy kanál mustárt tett bele és lefedte.

- Na fiam, ez itt födögél, te meg rázogatod, oda ne égjen, addig én kimegyek dekázni egy keveset.

Elsírta magát, amikor az ütemesen pattogó labda hangját meghallotta. Ő sose tudta így, anyja igen, a karcsú lábaival, körömcipőben, csak úgy remegett a hasa, a feszes csípője, de ő nem. A gesztenyéket is hazudta. Belekapaszkodott a lábas két fülébe és rázta. Nem rázogathatok zokogva folyton egy vaslábast!

 

 Elisabeth de genere Arrabona:

Háyas parikás krumli

Hozzávalók:

Krumpli, hagyma, zsír és paprika

Már két napja nem evett csak ivott, amikor a Gyula meghívta egy paprikás krumplira. Abba a házba, ahol kiscsávóként hallgatta a faterja és Gyula vitatkozását, hogy tudós lesz-e a kiscsávóból vagy se. Mára eldőlt: tudós lett, ivás tudós. Gyula egy csálé, öreg papírdobozt húzott elő a kredenc alól, majd a rengeteg hagymahéj közül egy fej hagymát kurkászott elő. Megpucolta és a markába fogva vágta fel, ahogy a kiscsávó apja is csinálta, még akkor, amikor nem szórta föl sóderrel az udvart, de hiába szórta a sódert soha nem lett neve, csak az öregapám leányának az ura volt. A kiscsávó nézte a hagymát aprító kezet és látta, amint a hagyma után a kezét szeleteli tovább, a vér végig folyt a könyökéig, de már a könyökénél szeletelte tovább. Harmadnap temették Gyulát. A kiscsávó ott állt a sír mellett, szorítva a göcsörtös akácfát még mindig részegen és kábán és zokogott, hogy Gyula neki akart jót főzni és lám ide jutott. Így is történhetett volna, mint ahogy azon a vidéken gyakran megtörténik, de Gyula a hagyma szeletelést épp akkor hagyta abba, mikor elfogyott a hagyma és a zsír is felforrósodott a lábasban. Míg a hagyma sült, egy zsákból krumplikat halászott elő, meg egy műanyag kannát tett az asztalra. A kiscsávó szeme felcsillant, ha ugyan a nagy fehér csipák között bújó véres szemek képesek lennének efféle kunsztra.

Egy húzásra kiitta a bort, nem úgy mint a társai a városban, akik a vékonyfalú, öblös poharakban lögybölgetik, szagolgatják az italt mielőtt meginnák, s közben nem gondolnak az asszimilálódni képtelen kiscsávóval, akinek nem ér az élete semmit, mert nem tud ógörögül.

Gyula közben végzett a krumpli pucolással és jófajta házi paprikát tett a lábasba, a felszeletelt krumplit azonnal rátette. A nyárikonyha megtelt a paprikáskrumpli ígéretével.

 

Stephanus Bartolits:

Matrózhús párizsiasan Senki Alfonz módra

Hozzávalók: 80 dkg marhahús, 7dkg vöröshagyma, 2 dkg paradicsompüré, 2 dkg só, 2 g törött bors, 1dl vörösbor, 6 tojás, 8dkg zsír, 7 dkg vaj, 3 dl barna mártás. 

Elkészítése: A húst vékony hosszúkás metéltre vágjuk. Serpenyőben, egy kevés zsíron megpirítjuk a finomra vágott hagymát, rátesszük, a húst, majd hirtelen lepirítjuk, sütésközben megszórjuk liszttel. Ráöntjük a vörösbort, megsózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, a barna mártást, és fedő alatt puhára pároljuk, párolás után még 4 dkg vajat keverünk hozzá. A tojásokból, tejből és a fennmaradt 3 dkg vajból kevés sóval habart tojást készítünk, ezt egy kerek tál közepébe kúp alakban helyezzük és körültálaljuk a hússal, rizskörettel tálaljuk.

Senki Alfonz szívéről nagy kő esett le. Napok óta nem evett rendes ételt, de reggel elhatározta, hogy ez nem mehet így tovább. Hajnalban kimászott a lakhelyéül szolgáló ciszternából, hogy valami nyersanyag után nézzen. A legelső oráni hentesnél mindjárt sikerrel is járt. A hentes ugyan 15 frankra tartotta a közel kilónyi marhahúst, de mint említettük, Senki Alfonz szívéről nagy kő esett le és ezt végső érvként meglóbálva sikerült rábírni a halálra rémült hentest, hogy ajándéknak tekintse az általa kinézett formás bélszínt. Igazából úgy tekintette, hogy hosszú napokra megoldotta táplálkozási problémáit, s elégedetten süllyesztette kétes tisztaságú cekkerébe az előző napi újságba csomagolt marhahúst, mikor nem várt esemény következett be Senki Alfonz életében.

Már túl volt a kikötő legelhanyagoltabb részén és éppen elindult a kedvenc ciszternája felé, mikor két hatalmas bála közül egy vékonydongájú, vízszemű suhanc ugrott eléje:

- Pénzt vagy életet! – kiáltotta egy pisztollyal hadonászva.

Senki Alfonz megállt és a meglepetésében még a marhahúsos cekkert is elejtette. Ilyen sajátos választás elé utoljára egy manilai kikötőben állították, de akkor tele volt dohánnyal és a választás egyértelműnek bizonyult. Pár óra múlva aztán Tuskó Hopkins segítségével csatlakoztak a haramiához a Három Piros Dugóhúzó nevezetű éjszakai lokálban és az elvett pénz háromszorosát verték le rajta. Átvillant az agyán Kékszakállú Wagner úr esete is, aki ebben a szorult helyzetben azzal vágta ki magát, hogy egyszerűen azt válaszolta, hogy „életet” és ettől a választól a revolveres merénylő annyira meglepődött, hogy a végén még neki kellett fizetnie, hogy Wagner úr elálljon választásától. Most azonban a cekkerben lapuló marhahús igézete alatt más színben látta a világot, mintsem, hogy eldöntse a fogósnak ígérkező találós kérdést.

- Tisztelt uram, ezt igazán magának kell eldönteni. Ha megengedi, én csak egy egyszerű tanácsadó vagyok, a döntéseket nem én hozom, hanem a megbízóim. – válaszolta egy mély meghajlással, ami arra is alkalmat adott, hogy felkapja a földről a leesett cekkert.

- Fel a kezekkel vagy lövök! És pénzt vagy életet! – kiáltotta újra a suhanc.

- Bátorkodom megjegyezni, hogy ezt már említette. Az állítás már-már rögeszmének tűnik. Ami a kezek felemelését illeti, be kell látnia, hogy ezzel a csomaggal a kezemben ez a tornamutatvány bizonyos nehézségeket okoz, arról nem is beszélve, hogy becses személyére vonatkozóan is rejthet bizonyos veszélyeket…

- Pofa be! Ide a stekszet! – kiabálta teljesen elkeseredetten a vízszemű suhanc, s újra hadonászni kezdett a pisztollyal.

- Hej, na, ne, óvatosabban. Még a végén elsül és megsebesít valakit! – lépett hátrébb egyet Senki Alfonz, miközben alaposabban megnézte a suhancot. Talán húsz éves lehetett a fiú és láthatóan nem volt ötlete a kialakult helyzet kezelésére. Bizonytalanul lejjebb eresztette a pisztolyt és más módszerrel próbálkozott.

- Legalább a pénze felét adja ide vagy lelövöm – kezdte mondani, de közben majdnem sírásra állt a szája. Senki Alfonz a fonák helyzet ellenére is megsajnálta alkalmi útonállóját.

- Na idefigyeljen, fiatalember. A pénzem fele már magánál van, mert nekem ugyan egy vasam sincs. Hanem ha van kedve, tartson velem addig is, amíg eldönti, hogy lőni fog vagy sem. – mondta Senki Alfonz és a cekkert lóbálva, mintha misem történt volna, elindult a ciszterna felé.

Legnagyobb meglepetésére a suhanc engedelmesen követte. Senki komótosan leballagott állandó szálláshelye, a ciszterna fenekére és begyújtott maga készítette tűzhelyébe. Egy nagy kést vett elő valahonnan és megsuhogtatta. A suhanc erre újra előkapta a revolverét.

- Na, látom döntésre jutott. – törte meg a csendet Senki Alfonz. – Jól célozzon, nem szeretnék sokáig szenvedni. – Ezzel előkapta a marhahúst és nekiállt vékony, hosszú csíkokra vágni. Megszeppent támadója újra eltette a revolvert.

- Maga most mit csinál? – kérdezte tágranyílt szemmel.

- Megmutatom, hogy lehet miszlikbe aprítani a kiszemelt áldozatot. – mondta és egy fej vöröshagymát kapart elő néhány papírdoboz közül. Gyorsan megpucolta és apró kockákra vagdosta, majd egy kis zsírt kanyarított valami ócska idegenlégiós csajka mélyéről és egy lábasban feldobta a tűzhelyre a hagymával együtt. Nem sokkal később rádobta az összevágott marhahúst és megszórta liszttel az éppen illatozni kezdő költeményt. A suhancnak megkordult a gyomra.

- Aha, értem már fiam. Éhgyomorra nem megy a döntés. Na, idefigyelj. Most dobd le a stukkert, gyere közelebb és csináljuk meg az ebédet. Meglátod, ez a kis párizsias matrózhús meghozza az életkedvedet.

Ezzel Senki Alfonz a jó ég tudja honnan, egy márkás francia vörösbort vett elő, fogával kihúzta a félig benyomott dugót és jól meglocsolta a lábas tartalmát. A papírdobozokból só, bors, sőt paradicsompüré is került, majd a Hudson & Hudson cég üveges barnamártását öntötte az egész tetejére.

- Itt a kikötőben mindig el-elhagynak ezek a figyelmetlen rakodók egy-egy karton vörösbort, konzervet meg üveges mártást a hajók kirakodása közben. Mire meg eszükbe jut, hogy keressék, addigra már itt van a ciszterna fenekén, biztonságban. Van tehát minden, csak húst kell szerezni hozzá. – magyarázta Alfonz a ciszterna mélyén kialakuló terülj-terülj asztalkámat. – Ünnep az ilyen nap, megadom hát a módját. Kár lenne egy ilyen napot holmi gyilkolászással tölteni.

A suhanc eltette a revolvert és beleszagolt a levegőbe.

- Mintha egy főúri konyhán lennénk. – mondta átszellemülten.

- Ott is vagyunk, a mindenségit. Egyenesen a nagy Levin szakácskönyvéből lestem el ezt a receptet. – válaszolta Senki Alfonz és egy 33-as fordulatszámú hanglemezzel fedte le a lábast, hogy a hús tovább párolódjon. – Ma Rossini módra készül a matrózhús, de valahol van egy Paganini lemezem is.

Közben elővett egy tucat tojást, némi tejet és vajat, majd jókora adag habart tojást készített. Két tányér is kerül valahonnan, amire kúp alakban testvériesen ráhalmozta a habart tojást, köré tálalta az időközben elkészült matrózhúst, s egy kopott vájlingból rízst rakott mellé.

- Na, kedves fiam, készen vagyunk. Most megebédelünk, utána eldöntöd, van-e még kedved hadonászni a revolverrel vagy inkább itt maradsz pár napra és megtanítalak rá, hogy lehet becsületesen összelopni mindazt, amire szükséged lehet az élet során. Ezt az útonállást meg felejtsd el, mert olyan rosszul áll neked, hogy még a végén halálra röhögi magát valaki.

Hát így ismerkedett össze Senki Alfonz azzal a később Kölyök néven ismert figurával, aki aztán a kitartó nevelés eredményeképpen uralma alatt tartotta az oráni kikötő összes bandáját.

 

 Elisabeth de genere Arrabona:

Kolbászos paprikáskrumpli kolbász nélkül a la Závada

Hozzávalók:

1 kg burgonya
1 nagy fej vöröshagyma
1 kanál őrölt paprika
1 evőkanál disznózsír
1 szál mangalica kolbászt felejtünk el venni.

Szabina lustán végigsimított feszes selyemharisnyáján és a kakukkosra pillantott. Ideje kimenni a konyhába, gondolta, és tökéletesre faragott falábain kibicegtünk.
A reformkonyha kövén aranyszínben csillant meg a lenyugvó nap, amikor megszólalt a mobiltelefon volna ha, de még nem találtuk fel, miért is a bejárati csengő visítása törte meg a koradélután festői nyugalmát.

Szabina egyetlen csúszással az ajtóban termett. Persze elfelejtettem, hogy tegnap kentük fel az előszobát szilikonnal!
Minden benyomultunk a szobába és a kikészített késekkel nekiálltunk a nagy halom burgonya meghámozásának.
Már útközben fogadtak, hogy a menü kolbászos paprikáskrumpli lesz kolbász nélkül, mint a rendszerváltás óta mindig.
Imrus, javíts ki ha rosszul mondom, pont húsz éve annak.
Johann elvágott ujjából folyik a patakvér. Lekötözzük.
A hátsó szobából kilépő, öltözékét rendezgető Szabina nagy lábast vesz elő, beleteszi a zsírt. Akármibe fogadunk, hogy ezt a lábast a keservesen összekuporgatott Spar-pontokból vette!
Francim gyűjtögette, az is vitte sírba! A sok cigarette, hogy legyenek pontjai.
A forró zsíron fonnyadó hagyma csípős szaga az agysejtjeinkig hatolt. Imrus beszélt. Mindenről tudott, mindenről volt véleménye, mindenütt ott volt, ahol jelentős esemény történt az elmúlt száz évben, csak Szabináról maradt le folyton. Ma is bosszankodott magában, miközben Johann elégedett képére sandított.
Johann paprikát szórt az üvegesre pirult hagymára, majd rázuttyantottuk a felkarikázott krumplit a Spar-fazékba. Szabina fedőt tett rá. Imrus már a kamatemelés hatásánál tartott, amikor felforrt.
Várunk, míg puha lesz.

Foszlós kenyér, ropogós csemege uborka és Schiller bor illik hozzánk.

 

Stephanus Bartolits:

Gróf Morenthy halála, avagy
Tárkonyos bárányraguleves Conan Doyle módra

Átkozott egy időjárás volt aznap délután Londonban, a kutyát is kár volt kizavarni a zuhogó esőben. Rendületlenül fejem felett tartottam ugyan az esernyőt, mikor befordultam a Baker Streetre, de nyilvánvaló volt, hogy ennek a cselekedetnek semmi praktikus értelme nem volt: ruhám már teljesen elázott, s cipőm is cuppogott a benne összegyűlt víztől. Ha régóta ismert  barátom nem üzent volna olyan egyértelműen, hogy szüksége van az azonnali segítségemre, bizony ki sem mozdultam volna meleg kis szobámból. Mivel azonban napok óta nem találkoztunk, s fogalmam sem volt, éppen milyen ügyön dolgozik, ez a határozott üzenet számomra azt jelentette, hogy ismét igényli az együttgondolkodást valami újabb kacifántos bűnügyben.

Végre elértem a Baker Street 221 számot, ahol a nappaliban égtek a lámpák, s ez azzal a bíztató tudattal töltött el, hogy a kandalló meleg mellett hamar újra emberi formába kerülhetek. Meghúztam a csengő zsinórját, s legnagyobb meglepetésemre nem is a szobalány, hanem maga Sherlock Holmes jött ajtót nyitni.

- Jöjjön, kedves Watson, sajnálom, hogy ilyen kutya időben kértem a segítségét, de látni fogja, az ügy érdekessége és a ma esti különleges program kárpótolni fogja magát az idejutás nehézségeiért. Itt tegye le gyorsan a kabátját és esernyőjét, s egyenesen menjünk a nappaliba, hogy hamar megszáradjon. Az idő többi részét ugyanis a konyhában fogjuk tölteni.

- Kedves Holmes, csak nem azt akarja mondani, hogy itthagyta a szobalánya! Már az is meglepő volt, hogy a csengetésemre nem ő nyitott ajtót.

- Nem, kedves Watson, nem erről van szó. A mai napra szabad napot adtam neki annak érdekében, hogy hatékonyan le tudjunk zárni egy titokzatos gyilkossági ügyet. Magára viszont feltétlenül szükségem van, mert a dolog ne veszélytelen és egy megbízható tanú jelenléte is fontos az esti történéseknél. Kérem tehát, hogy melegedjen meg kicsit a kandalló mellett, addig én összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat és utána haladéktalanul lássunk munkához.

A kandalló melege mellett kezdtem magam jobban érezni, majdhogynem az álmosság is erőt vett rajtam, mert Holmes percekig nem szólalt meg, pipájával volt elfoglalva, de közben láttam rajta, hogy valami egész máson jár az esze. Közelebb húzódtam hát a meleghez és hagytam, hogy briliáns elméjében sorba rakja a gondolati fonalat, mielőtt bevezet legújabb ügye részleteibe.

- Nos, kedves Watson, bizonyára olvasta a helyi lapokban négy nappal ezelőtt Sir Morenthy titokzatos halálát. A grófot a könyvtárszobában találták meg holtan, s a jelek azt mutatják, hogy nem a végelgyengülés vetett véget életének, hanem más okokból kellett idő előtt távoznia az élők sorából. A család még aznap este megkeresett, hogy vállaljam fel az esetet, de semmi olyan körülményt nem tudtak felhozni a beszélgetésben, mely a gróf erőszakos halálát megmagyarázhatta volna. Gyorsaságuk azonban mégis értékes segítség volt: még aznap éjjel ellátogattam a gyilkosság helyszínére, s mondhatom, kedves barátom, a helyszínen tapasztaltak meggyőztek arról, hogy erős oka lehetett a gróf élők sorából való eltávolításának. Közvetlen nyomokat viszont nem találtam és ahogy értesültem róla, a kétballábas rendőrök sem tudtak semmiféle forró nyomot fellelni, szinte teljesen tanácstalanul távoztak a helyszínről. De most kérem, kedves Watson, ha eléggé megszáradt, jöjjön velem a konyhába, bizonyos előkészületeket kell tennünk az esti érdekes találkozónk előtt.

Ezzel Holmes eloltotta a pipáját, ami azt jelentette, hogy hosszabb időre nélkülözni fogjuk a nappali kellemes melegét.

- Csak nem valami érdekes vegytani kísérletet folytat megint, mint legutóbb, a báriumszulfitos esetnél – kérdeztem Holmes-t, mert igencsak szerettem volna okát tudni, miért kell társalgásunkat a konyhában folytatni.

- Hát bizonyos értelemben valóban vegytani kísérletre szántam el magam, de mások ezt inkább főzésnek hívják. Kezdjünk munkához, s mire elkészülünk, meg fogja érteni, miért ez a furcsa vegytani kísérlet.

Ezzel Holmes egy negyven deka körüli báránylapockát vett elő a konyhában, gondosan megtisztította, leforrázta, majd mintha csak dohányt vágna a nappaliban, nekiállt apró kockákra vágni.

- Sir Morenthy egész életét az ókori görög és római világ tanulmányozásának szentelte, s ezt a tevékenységét visszavonulása után is folytatta – kezdett neki Holmes a történetnek, bár egyáltalán nem láttam, hogy ez milyen összefüggésben lehet a báránylapocka feldarabolásával.

- Sok időt töltött a könyvtárszobában, ahogy a család mondta, szinte egész napját ott töltötte és elmélyülten olvasta legújabb ilyen tárgyú könyveit. Valóban, ahogy megtekintettem a helyszínt, a könyvtárszobát döntően ezek a könyvek uralták. Mindössze néhány polc volt a szobában, ahol egyéb könyvek voltak találhatóak, s ezek a polcok az íróasztaltól is, az ablaktól is a legmesszebb eső sarokban voltak. Éppen ezért volt meglepő, hogy a háziak állítása szerint a gróf tetemét itt találták meg, ami számomra azt valószínűsítette, hogy ezúttal nem az antik görög-római világ tanulmányozásával töltötte az idejét.

Holmes közben varázslatos gyorsasággal apróra vágott két fej megtisztított vöröshagymát is, majd az időközben előhevített olajon megfuttatta és ebbe beleforgatva az apróra vágott húst, néhány percig együtt pirította a hagymán.

- Természetesen kikérdeztem a személyzetet is, s arra jutottam, hogy aznap este nem fogadott külső látogatót a gróf, tehát vagy erőszakos behatoló lehetett az áldozat vagy pedig a személyzet egyik tagja lehet a tragikus esemény mögött. Ahhoz azonban, hogy ilyen helyzetben bármit ki lehessen deríteni, valami nyom kellett arra vonatkozóan, mi lehetett a kiváltó oka a gyilkosságnak.

Az egyetlen kiindulópontot az jelentette számomra, hogy a holttest a könyvtárszobának ezen a sajátos helyén feküdt. Mint kiderült, a rendőrség ennek nem tulajdonított jelentőséget, így az ott elhelyezkedő polcokhoz sem nyúltak. Hosszú órákat töltöttem ezek után a könyvtárszobában, s fokozatosan kiderültek számomra Morenthy gróf könyvhasználati szokásai, melyek aztán közelebb vittek a megoldáshoz.

Ezzel Holmes levette a tűzről a húst, egy csipet sót adott hozzá, majd felöntötte az egészet kb. egy liter vízzel és visszatette a tűzre. Ez után néhány zöldséget vett elő, majd mintha csak a pipája megtömésére készülne, kínos rendben elhelyezte őket a konyhaasztalon: három sárgarépát, 3 fehérrépát, egy zellert. Egy éles késsel nekiállt a zöldségeket megtisztítani, majd kockára vágta őket.

El nem tudtam képzelni, mire készül Holmes. Tudtam, hogy ha szünetet akar tartani nehéz ügyei átgondolásában, akkor a hegedűjét veszi elő. Láttam már azt is, amint kémcsövekkel, tégelyekkel körbevéve kémiai kísérleteket végzett, hiszen imádta a kémiát. Arra azonban, hogy esetei elmesélése közben amolyan agglegényes főzésbe kezdjen, még sosem volt példa, pedig megnősülésem előtt évekig együtt laktunk ebben a Baker Street-i lakásban, így nagyon jól ismertem a legfurább passzióit is. A konyhát mindig is kerülte, s a hideg reggelin kívül szinte mindent a szobalánya készített el számára. Igaz, ő most szabadnapot kapott, de ennek csak egy oka lehet: valahogy ez a főzőcske hozzátartozik az eset megoldásához.

- Látom, kedves Watson, lekötik a figyelmét a konyhai előkészületek. Nos, nem akarnék a történet lényegének elébe vágni, de arról van szó, hogy vacsoravendégünk lesz. A Morenthy-birtok intézője teszi ma este tiszteletét nálam, hogy az ügy állásáról érdeklődjék, no meg egyet s mást én is szeretnék kérdezni tőle. Egy ilyen sokoldalú, figyelemre méltó személyt pedig mégsem fogadhatok vacsora nélkül, nem igaz? – kérdezte Holmes hamiskás mosollyal, miközben néhány gombát halászott elő az éléskamrából. – Azt remélem, vendégünk a levessel meg lesz elégedve, s ha minden jól megy, a főételre már nem nekünk lesz gondunk, azt már a rendőrség szervírozza neki a zárkájában. De térjünk most vissza Morenthy könyvtárszobájába.

Az íróasztalon lévő feljegyzéseket megnézve jól láttam, hogy melyik könyvekkel foglalkozott az utolsó napjaiban Morenthy – legalábbis ami az ókori görög-római világot illette. Néhány könyvet ezek közül megkerestem a polcokon és feltűnt, hogy az amúgy katonásan egyenes vonalba rendezett könyvsorokban ezek a könyvek egy jó centiméterrel beljebb vannak. Nyilván mikor Morenthy helyre tette a könyveket, kissé akkurátusan tette mindezt és ettől láthatóvá vált, mely könyveket használta utoljára. Hopp, egy pillanat, mielőtt folytatnám! – mondta Holmes és a zöldségeket, a gombát és mintegy öt deka zöldborsót beletett a készülő levesbe.

- Kedves Holmes, de legalább azt árulja el, ha már így félbehagyta a történetet, hogy mikor tanult meg ilyen gyakorlottan főzni – kérdeztem a csodálkozásomat alig leplezve.

- No de kedves Watson, maga is jól tudja, hogy a nyomozás érdekében már sok esetben kellett olyan látszatot keltenem, mintha értenék ehhez-ahhoz, hogy kellő alapossággal le tudjam leplezni az elkövetőket. Emlékszik még Irene Adler és a cseh trónörökös esetére? Nos, ott is el kellett játszanom néhány szerepet ahhoz, hogy bejussak a hölgy nappalijába.  De térjünk vissza Morenthy esetéhez. Megvizsgáltam Morenthy néhány nemrég olvasott könyvét és azt tapasztaltam, hogy ezeket a könyveket nem csak olvassa, hanem egyben jegyzet-tárolónak is használja. A kijegyzetelt cédulák özöne került elő a könyvekből. Arra gondoltam, ha ez így van, hátha annál a távoli polcnál is találok jegyzeteket a nemrég olvasott könyvekben. Három könyv is volt, amit Morenthy az utóbbi időben használt és feltételezésem nem volt alaptalan. Ezekben a könyvekben magánjellegű feljegyzések sora volt található, amiből lassan körvonalazódott, hogy Morenthy-t valamelyik alkalmazottja rendszeresen zsarolja. Úgy tűnt, a zsarolóval való kommunikációt Brillat-Savarin szakácskönyvén keresztül folytatták, az utolsó zsarolólevél a burgundi csiga receptjéhez volt betéve, s azt az utasítást adta Morenthy számára, hogy az esedékes pénzösszeget a tárkonyos bárányragu leves receptjénél szíveskedjen elhelyezni. A határidő éppen a gyilkosság napja volt.

Közben Holmes két deci tejfölt összekevert három evőkanál finomliszttel, három evőkanál tárkonyolajjal, majd egy csomag tárkonyt finomra vágott és ezt is hozzákeverte az előzőekhez, habarást készített belőle és állandó kevergetés mellett a levesbe öntötte.

- Kedves Holmes, nem egészen értem, hogy ha a zsaroló ilyen egyértelmű jeleket hagyott maga után és a személyzeten belülről származott, akkor miért nem próbálta a gyilkosság után ezeket a nyomokat eltüntetni. Ez elég kézenfekvő lett volna, nem? Egyáltalán, nem is értem, hogy ha Morenthy engedett a zsarolónak, akkor miért ölte volna meg őt?

- Igaza van, Watson, látom, használja a fejét és éppen erre van most szükség. Azonban valamit még nem tud: a tárkonyos bárányragu leves receptjénél Morenthy nem a követelt összeget helyezte el, hanem egy levelet, melyben azt írta, hogy betelt a pohár, nem hajlandó tovább engedni a zsarolásnak. Hogy pontosan mi történhetett, még ne tudom, de az a valószínű, hogy a zsaroló beosont a könyvtárba, ki akarta venni a megszokott összeget és váratlanul szemben találta magát az elutasító levéllel. Talán ekkor rányithatott Morenthy és közölte vele, hogy szándéka végleges és fel kívánja jelenteni a zsarolót. Ettől kezdve a zsaroló nyilván kapkodni kezdett a váratlan helyzet hatására és megölte Morenthy-t, de a nyomokat akkor nem volt ideje eltüntetni, talán megzavarták. A könyvet később már nem találhatta meg, mert azt én – bármennyire is nem szép dolog könyvet eltulajdonítani – magammal hoztam. Másnap reggel viszont a Fleet Streeten vettem egy ugyanolyan könyvet az antikváriusnál és néhány cédulával ékesítve elhelyeztem a könyvtárban. Nos, Watson, a valódi igazolást az adta számomra, hogy a könyv aznap estére eltűnt a polcról!! Valaki tehát ezt a nyomot el akarta tüntetni és ha bele is nézett a könyvbe, akkor már tudja, hogy a nyomára bukkant valaki. Ha viszont rögtön megsemmisítette a könyvet anélkül, hogy belenézett volna, akkor most teljesen biztos a dolgában. Hát ezért várom tárkonyos bárányragu levessel az intéző urat, hátha erről eszébe jut valami. Már csak beleteszem a három kiskanálnyi, lobogó sós vízben kifőzött kockatésztát a  levesbe és készen is vagyunk. Mr. Jacobson este hétre ígérte magát, tehát negyed óra múlva – ha minden igaz – itt is lesz. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a maga régi szobájában Peter Jones, a Scotland Yard nyomozója húzódik meg két emberével. Ha Mr. Jacobson megtörik a feltálalt leves hatására és vallani kezd, akkor jön Jones az embereivel és a többi már nem a mi feladatunk. Watson, akárhogy is, a leves kész, most már csak arra van szükség, hogy legyen, aki meg is eszi. Hát ezért kértem, hogy jöjjön át, no meg hogy jó tollával megörökítse ezt a kétségtelenül érdekes fordulattal kecsegtető nyomozást.

 

Viola de genere Exiguum:

Toldi Miklós rántottája
Apokrif részlet a 4. énekből

Lecsúszik az égről éj sötét ponyvája,
Ád a hajnal piros köpönyeget rája.
Ezt sem viselheté sokáig a szépség,
Jobban kedvére vón rőt helyett a kékség.
A fényes nap immár az égre föllépett,
Nádas is, mező is egyszerre megébredt;
A réti madarak hangjukat hallatták,
Méhek a virágok kelyheit vallatták.

Olyat kordult gyomra jó Toldi Miklósnak,
Mintha moraja szól vad földindulásnak.
Ocsúdik a legény, körülnéz, hirtelen
Eszébe jut egyből minden veszedelem.
Fölkél a zsombokról, kél a kemény ágyról,
Elillan az álom szeme pillájáról.
Az édes álomért Istennek ad hálát,
S eltörli a képén odaszáradt nyálát. 

Igen ösztökélte őt a kínos éhség,
Földúlatta vele szárcsa s bíbic fészkét.
Harminc tarka tojást gyűjtött össze Toldi
Hogy bírja megenni? nehéz elgondolni.
Vitte a sok tojást inge két szárnyában,
Ballagott az úton néhány fa árnyában.
Meglátott a mezőn - jó szerencséjére -,
Öreg pásztorkunyhót, s felderült a képe. 

Elárvult a kunyhó, kihalt a gazdája,
Toldi Miklósunk ezt nem igazán bánta.
Akadt ott egy bogrács, zsír is egy bögrében,
Örvendett a legény, hogy nem marad éhen.
Nagy tüzet gerjesztett Toldi a kis házban,
Felolvasztá a zsírt az öreg bográcsban.
Hamar forró lett az, nem kell várni sokat
Ráütötte Toldi mind a tojásokat.

Megsózta-borsozta a legény az ételt,
Amellyel a bogrács majd feléig bételt.
Kanál s villa nélkül - adta teremtette -
Toldi a rántottát puszta kézzel ette.
Mikor a tojással elverte az éhét,
Eloltá a tüzet, széttaposta fészkét.
Közeli forrásnál oltotta a szomját,
Útra kelt és tovább cepelte a gondját.

 

Viola de genere Exiguum:

Tisztán és Izé (lovagregény)

Hozzávalók:

Végy egy klasszikus szerelmi háromszöget, az mindig beválik. Mindjárt az elején pácold be néhány lovagkori ízesítővel, kis boszorkánysággal, mérgezett gerellyel, dárdával, sárkánnyal, s hagyd rajta ezt a pácot, amíg az egész aromát átveszi.

Legfontosabb hozzávalók: a megcsalt férj, esetünkben egy érző szívű, könnyen befolyásolható király, (legyen a neve Márkás, hogy nemes minőségét ezzel is jelezzük), a félrelépő feleség, aki születésénél fogva ír királylány (nevezzük őt nemes egyszerűséggel Izének), és ama bizonyos harmadik, egy lovag, aki a királynak unokaöccse, Tisztán, minden hozzáadott pancs nélkül.

Hogy az ételben lévő ízeket még jobban kihozzuk, adhatunk hozzá még egy nőt, kiegyensúlyozottabbá válik az ízharmónia. De ezzel csak a főzés legvégén fűszerezzük meg az ételt. Legjobb, ha az egyszerűség kedvéért ezt a nőt is Izének fogjuk hívni.  Kellenek még ármányos ellenfelek, egy gonosz törpe, hűséges vagy épp hűtelen szolgák, szolgálók, csatlósok, lovagok, barátok.

 Elkészítés:

Ahhoz, hogy a házasságtörés tényét bevegye az emberek gyomra, a hősöket egy-két éven keresztül áztatnunk kell egy csipetnyi végzetszerűséget, két kiskanálnyi boszorkányságot tartalmazó fűszeres páclében. A pácolás ideje alatt, mielőtt Márkás főhősünk egyáltalán feleségül vehetné a gyönyörű, aranyhajú Izét, fontos hogy a lány egy-két ízben találkozzék Tisztánnal, így kapcsolatuk korábbi legyen, mint a házasság. Első alkalommal az ír királylány titkos gyógyító erejével mentse meg a lovag életét, akit mérgezett gerely sebzett meg halálosan. Pikánsabbá tehetjük ételünket egy borsos fordulattal, például azzal, hogy a mérgezett gerellyel épp Izé nagybátyja, Mohó sebesítette meg Tisztánt.

A második alkalommal szabadítsa meg Tisztán a gyönyörű királylányt egy szörnyű sárkánytól, aki épp el óhajtotta őt fogyasztani. Tovább borsozzuk a páclevet azzal, hogy időközben Tisztán már kioltotta Mohónak az életét, a szabadító tehát épp a nagybácsi gyilkosa. Ily módon igazán kevés esély tűnik arra, hogy a fiatalok között szerelem szövődjék. Azonban itt még csípősebbé is tehetjük a páclevet azzal, hogy Márkás király épp lánykérőbe küldte el unokaöccsét, Tisztánt Írországba. A sárkánytól megmentett Izé zokon veszi, hogy Tisztán nem önmagának, hanem uralkodójának kéri őt feleségül.

A jól megpácolt főhősöket ekkor bájitalos-boros pecsenyelében jó alaposan átsütögetjük: Útban Márkás királyhoz Tisztán és Izé véletlenségből iszik abból a szerelmi bájitalból, amit Izé anyja a nászéjszakára szánt a királynak és arájának. Az italt Izé szolgálójának, Brahinak kellett volna őriznie, de figyelmetlensége miatt az ital a királylány és a lovag kezébe kerül. Ennyi végzetszerűségnek senki sem tud ellenállni. A fiatalok ott helyben egymáséi lesznek. Jó sokszor.

Csak ezután érkezik meg a gyönyörű Izé Márkás királyhoz.

A pompás esküvő után aranyhajú Izét félre kell tennünk, mert már túlságosan is átsült. Ezért a nászéjszakán a történtekért felelős, ámde hűséges szolgálóval kell őt helyettesítenünk. Vigyázzunk azonban, hogy Márkást és Brahit csak angolosan süssük át, hogy kellően véres maradjon. Ellenkező esetben kiderül a turpisság és az egész kaját dobhatjuk ki a kukába.

A végzetszerű szerelmet Tisztánnak és Izének nem sikerül leküzdeni. Ízesítsük a történetet kakukkfűvel, tűzdeljük meg titkos erdei találkozásokkal. A szerelmesek titokban újra és újra hálnak egymással, és igaz ugyan, hogy a végtelenül jóhiszemű és gyanútlan Márkás király mindebből nem vesz észre semmit, de ármányos szolgái - köztük a gonosz törpe - jól felpaprikázzák az uralkodót a házasságtörésről szóló hírekkel.

Most kell berántanunk a történetet: Hintsük meg

liszttel a fiatalok fekhelye közötti utat, s a nyomok a napnál világosabban elárulják, hogy az éjjel a királyné és a lovag összeszűrték a levet. Ne higgyünk azoknak, akik itt azonnali flambírozást vagy füstölést ajánlanak, már ami Tisztánt és Izét illeti. A szerelmesek csodával határos módon többször is megmenekülnek a király haragjától, újra és újra megaltatják a gyanúját, hol azzal, hogy meztelen kardot fektetnek maguk közé, hol azzal, hogy Izé - némi furfanggal - kiállja a tüzesvas-próbát. Ám végül Tisztánnak mégis el kell hagynia a király udvarát.

Ettől kezdve Izé látszólag zavartalanul fődögél tovább Márkás királlyal, Tisztán pedig messze földön pusztán azon az alapon vesz oldalbordaként maga mellé egy nemes hölgyet, hogy őt is Izének nevezik. Ez a leányzó a fehérkezű Izé. Vigyázzunk, Tisztán semmiképp sem habarodhat bele a feleségébe!

Ettől kezdve apránként mind több ürmöst kell csepegtetnünk a történethez. Tisztán sohasem lesz boldog a második Izével, még arra sem képes, hogy asszonnyá tegye őt, szerelme kizárólag aranyhajú Izéhez köti. Inkább kalandokra indul. S mivel a lovag most sem vigyáz magára, megint mérgezett sebet szerez, s megint csak az aranyhajú Izé lenne képes meggyógyítani. Aranyhajú Izé el is jön Tisztán hívására, azonban Fehérkezű Izé igazi női bosszút áll: elveszi a reménységet Tisztántól, hogy szerelmét még egyszer megpillanthatja. Ármányosan azt hazudja, hogy fekete vitorlás jön, holott a hajó fehér vitorlával közeleg, ami Izé jövetelének jele. Így a lovag meghal, mielőtt gyógyítója elérkeznék hozzá.

Aranyhajú Izé nyomban utánahal szerelmének. - Kész az ebéd.

Jó étvágyat!

 

Viola de genere Exiguum:

Irodalmi recept-limerickek

Szárnypróba 1.

Volt egy úr Athénban, úgy hívták: Platón
Sohasem utazott autó platón.
Kifőzött sok szép ideát,
Barlangból néztük csak ideát,
S közben élveztük a Lakomát nagyon.

Szárnypróba 2.

Volt egy úr Párizsban, a neve: Hugó.
Töltőtollán, sajnos sose volt dugó.
Jean Valjean sztoriját nyújtotta,
Jött bele túró meg káposzta,
Rétes lett abból, nem Nyomorult brugó.

Szárnypróba 3.

Volt egy úr Csesztvén, úgy hívták: Madách
Hiába jött az anyai tanács
Nem volt a neje hű,
Ezért oly keserű
Paradicsomban a mennyei kalács.

Segítség, azt hiszem, lezuhantam.