Viola d.g. Exiguum:
Pénelopé szarvasgombás libamája
Szépnevü Kalliopé,
jövel, ím ez a perc az utolsó!
Súgd a fülembe, hogyan készített Télemakhosznak
jóízű falatot születésnapján a derék nő,
Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia.
... És hogy a rózsásujjú Hajnal kél ki a ködből,
Pattan a fúratos ágyból Odüsszeusz jóeszü nője
Ekkor azonban jól megtántorodik, ’iszen álmos,
éjszaka szétfejtette, amit szőtt tegnap, a leplet...
Pénelopé gyönyörű saruját talpára csatolta,
s arca elé csillámló fátylát vonta kezével.
Jött is az ajtón jó Eumáiosz, az isteni kondás.
Kérdezi tőle az úrnő, hogy sikerült-e a terve:
Szarvasgombát lelni az erdőn, jó vacsorához.
Erre a kondás, emberek elseje, mondta a választ:
- „Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén?
Makkoltattam a disznaim, én ne találtam volna?”
Hát megörült kedves szívében az asszony a hírre,
ugrasztotta a szolgahadat, már vágni libákat,
feldarabolni a húsukat, aztán megsütögetni,
ámde a májukat, azt nem, inkább félretevődjön,
nem kérőknek lesz, mert kell az a meglepetéshez.
Gyorsan küldi a vajköpülőket; másokat elhajt,
szedni az almát, ám nehogy édeset adjon a szolga!
Kell a savanykás íz, hogy tessen a máj, meg a gomba...
Most veteményes kertjét nézi az isteni asszony,
Fűszereket gyűjt kis kosarába a jó falatokhoz.
Dolgukat elvégezve a szolgák jönnek az ajtón.
Szemlét tart a királyné, hogy kéznél van-e minden.
Ott sorjázik az asztal lapján mind, ami kellhet:
Fölszeletelt libamájak; szarvasgomba gyalulva;
Jó olivából préselt tiszta olaj van a májhoz,
meghámozva az almák; mind savanyú, ahogyan kell;
Friss vaj a lábas mélyén; só, bors és a kakukkfű;
hogy ne feledjem végül a jóízű majorannát.
Lábas alatt már gerjed a tűz, szinesíti az arcot,
késlekedés nélkül neki is gyürkőzik az úrnő,
majd miután vékony cikkekre szelé a gyümölcsöt,
gyorsan átsüti vajban az almát Pénelopeia,
közben a májszeleteknek mindkét oldala sülhet,
aztán megborsozza az almát, kész is az immár,
közben a májra kakukkfüvet ád és friss majorannát.
Gyorsan készül az étel, pillanatokba kerül csak!
Aztán drága aranyló tálba kerülnek az almák,
rájuk a májszeletek, meghintvén tengeri sóval;
Szarvasgomba terül rá, jó vékonyra gyalulva,
bő zsiradékkal megloccsantva, amelyben a máj sült.
Ezzel a tállal lépked az asszony Télemakhoszhoz,
hadd csemegézzen az ifjú, s keljen vágy a szivében,
Szépövü Afrodité készítsen elő viruló nászt,
s légyen hitvese immár, és szerelemnek örüljön;
Hogyha Odüsszeusz késik az úton, hát legalább már
hős unokát támasszon néki haláltalan isten.
Ekkor görbén fölfele nézve morogtak a kérők:
Szívükben kelt sárga irígység, látva a tálat.
Ették volna a vágygerjesztőt szívesen ők is.
Mégszivesebben ölelték volna a büszke királynét...
Már-már megharagudtak Pénelopéra, de ekkor
húsosztó képében termett köztük Athéné,
illatozó pecsenyéket emelt át nékik a tálba,
s mézizü borral telt poharat tett mindjük elébe.
Szolgálók kenyeret raktak kosarakba tetézve,
s minden borkeverőt peremig töltöttek az ifjak.
Hát inkább nekiültek a gőzölgő lakomának,
s lángszinü bort loccsantva a Fellegtorlaszolónak,
ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.