A GRIMM-TESTVÉREK VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

Mese-befejezések

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE

A Hófehérke és a hét törpe ismert magyar változata
A Grimm-testvérek meséjének vége
Elisabeth de genere Arrabona változatai:
   
  1. Iterativ
      
2. Az igaz történet

Stephanus d. g. Bartolits változatai
      1. Optimista
 "A" változat:
       
2. Pesszimista  "B" változat:

A Viola d.g. Exiguum által közreadott verses mese

PIROSKA ÉS A FARKAS

Attila de genere Catus változata

Parafrázisok

PIROSKA ÉS A FARKAS

Három szín mese: piros (Attila de genere Catus - Piroska és a farkas parafrázis
 - pantum formában)

Katakurdítások

BRÉMAI MUZSIKUSOK

Parenchimai muzsikusok (Viola d.g. Exiguum)

A MACSKA ÉS AZ EGÉR BARÁTSÁGA

A macska és az egér barátsága  (Viola d.g. Exiguum)

Művek:

Mese-befejezések

HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE

A Grimm testvérek meséjének ismert magyar változata
A Grimm-testvérek meséjének vége
Elisabeth de genere Arrabona változatai:
   
  1. Iterativ
      
2. Az igaz történet

Stephanus d. g. Bartolits változatai
      1. Optimista
 "A" változat:
       
2. Pesszimista  "B" változat:

A Viola d.g. Exiguum által közreadott verses mese

A Grimm mese vége

... Da stieß das böse Weib einen Fluch aus, und ward ihr so angst, so angst, daß sie sich nicht zu lassen wußte. Sie wollte zuerst gar nicht auf die Hochzeit kommen, doch ließ es ihr keine Ruhe, sie mußte fort und die junge Königin sehen. Und wie sie hineintrat, erkannte sie Sneewittchen, und vor Angst und Schrecken stand sie da und konnte sich nicht regen. Aber es waren schon eiserne Pantoffel über Kohlenfeuer gestellt und wurden mit Zangen hereingetragen und vor sie hingestellt. Da mußte sie in die rotglühenden Schuhe treten und so lange tanzen, bis sie tot zur Erde fiel.

www.maerchen.com/grimm/schneewittchen.php

V.d.g.E. fordításában:

...  Erre a gonosz asszonynak egy átok hagyta el a száját, majd olyan rettegés vett rajta erőt, hogy nem is tudta, hová legyen. Először egyáltalán nem is akart elmenni az esküvőre, de nem volt semmi nyugalma, látnia kellett az ifjú királynét. És ahogy belépett, felismerte Hófehérkét, és az ijedtségtől és a félelemtől kővé dermedt, mozdulni sem tudott. Addigra azonban már izzó parázson vaspapucsokat hevítettek fel, amiket fogókkal behoztak és eléje állították. Neki pedig bele kellett lépnie az izzó papucsokba, és addig kellett táncolnia, amíg holtan nem esett össze.

(A magyar nyelvű kiadás ezt a befejezést nem tartalmazza!)

A Symposion Társaság tagjai által írt befejezések:

Elisabeth de genere Arrabona

Iteratív mese

 ... A sokaságban csak a legközelebb állók vették észre, hogy mi történt a királynéval. A rendezők gyorsan eltakarították a holttestet. Ami azt illeti, abban az időben nem volt ritka eset, hogy az uralkodók és hitveseik nem ágyban, párnák közt haltak, így senkinek sem szúrt szemet a királyné halála. A szertartást rendben megtartották, hét nap, hét éjszaka mulattak. A mulatság után a vendégek lassan mind hazamentek: várta őket fele vagy egész királyságuk. Hófehérke és a Királyfi is magukra maradtak.

A felhőtlen napok nem sokáig tartottak, mert az öreg király megbetegedett és hamarosan meg is halt. A trónt a Királyfi örökölte.

A királykodás súlyos gondokkal járt: gyakran kellett csatázni vagy a környékben valamelyik renitenskedő nagyurat rendreutasítani. Hófehérke sokat volt egyedül, mit tehetett, varrogatott.

Elmúlt a nyár, tél lett, kiszakadt a felhők dunnája, sűrűn hulltak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták szép fehér takaróval a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült csillogó ébenfa keretes ablakában, s öltögetés közben ki-kinézett a hóesésbe. Ahogy így elszórakozott, és nem figyelt eléggé a munkájára, egyszer csak megszúrta a tűvel az ujját, úgyhogy nyomban kiserkedt belőle három vércsepp. A királyné nézte a vércseppeket az ujja hegyén meg künn a kerten a hó fehér leplét, aztán az ablak ébenfa keretét s azt gondolta magában: „Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete, mint az ében.”

Nem sokkal ezután lánya született, fehér volt a bőre, mint a hó, piros az arca, mint a vér, fekete a haja, mint az ébenfa. Így őt is Hófehérkének nevezték el. S ahogy a gyermek megszületett, a királyné meghalt.

Mikor a gyászév letelt, a király új feleséget hozott a házhoz. Szép asszony volt az igaz, de olyan büszke, olyan kevély, sehogyan sem tűrhette, hogy valaki szebb legyen nála. Volt egy varázstükre, azt minduntalan vallatóra fogta:

 Mondd meg nékem, kis tükröm:
Ki a legszebb a földön? ...

Elisabeth de genere Arrabona

Az igaz történet

 ... A gonosz királyné halála Hófehérke apját  megakadályozta abban, hogy részt vegyen a lakodalmon, ám az illem azt diktálta, hogy a gyász letelte után tiszteletét tegye a szomszéd királyságban.

A királyfi ifjú feleségében nagy örömmel ismert rá saját, halottnak hitt leányára. Ettől kezdve egyre gyakrabban, egyre hosszabban vendégeskedett leánya királyságában.

A királyfival összebarátkozott, az öreg királlyal meg késhegyig menő vitát folytattak valaha volt vitézségükről.

Egyben mindkét öreg király egyetértett: unják a kormányzást. Ráadásul egyre a több a gond. Az utóbbi időszakban kikényszerített alkotmányos monarchia túl sok megkötést jelent számukra. A miniszterekkel való vitatkozás már nem nekik való, ők sokkal inkább az aktuális hangulatuk szerint szerettek dönteni, nem holmi mutatók, predikciók alapján.

A külpolitikai helyzet is fokozódott: a szomszédban Bergen és Gócia egyesülésével éppen megalakult Bergengócia súlyos külpolitikai nyomást jelentett mindkét királyságnak. Végül úgy határoztak: mindketten lemondanak a királyságukról és a királyfira hagyományozzák az uralkodást.

A legnagyobb problémát a közös kormányzás kialakítása jelentette. Mindkét ország magáénak szerette volna a legfontosabb minisztériumokat. Szegény ifjú király egyik minisztertől a másikig loholt. Közben nem jutott ideje régi hasznos szokására: álruhában járni a vidéket és a „messziről jött okos ember” szerepében  a nép hangulatát az uralkodó akaratának megfelelően alakítani. Mert mint tudjátok, ehhez nagyon értettek valaha a királyok és királyfiak!

Szó mi szó, a hegyekben, a bányászok között folyt a szervezkedés. Mióta Hófehérke elhagyta őket, rosszabbak lettek az életkörülményeik. Már akkor megsértődtek picit, amikor a  lakodalomba nem kaptak meghívást. Végül Hófehérke egy after partyjára nyertek bebocsátást, de ez sem volt az igazi. Ott volt ugyanis a Vadász, aki annak idején megkegyelmezett  Hófehérkének, és az est folyamán nem tudott betelni saját érdemei ecsetelésével. Szegény törpék szóhoz sem jutottak. Ez egyedül a kis Kukát nem zavarta.

Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a hegyekben lévő bányákból nyugtalanító hírek érkeztek. Az elégedetlenségi mozgalmat Morgó vezette. Tudor volt a segédje, aki megpályázta az oktatási és kulturális miniszteri posztot, de ellenzői törpe minoritásnak nyilvánították és az őt javasló ajánlat már nem is került az ifjú király elé.

A Morgó vezette bányászok elérkezettnek látták az időt a föllépésre. Hogy követeléseiknek súlyt adjanak, megalakították az árnyékminisztériumaikat: miniszterelnök-jelöltjük a vezetői ambíciókkal megáldott Morgó volt. A kultúráért és oktatásért Tudor felelt, a romokban heverő egészségügy talpra állítása Hapci feladata lett, Vidor kapta a belügyi széket, Szende a gazdaságért felelt, Szundira a stratégiai jelentőségű honvédelmet bízták, Kukáé a külügy lett, mert ő volt az egyedüli, akinek nem jelentett problémát a nyelvtudás. Sajnos több törpe nem volt, ezért a maradék miniszteri pozíciókra kénytelenek voltak köreiken kívül keresni jelöltet. Így az erdő- és vadgazdálkodásért a néhai Vadász lett a felelős.

Ez a későbbiekben nem bizonyult szerencsésnek. Kezdetben úgy látszott, hogy hasznos lehet a törpék mozgalmának, ha jelentős magassággal és ismertséggel rendelkező vezető is tevékenykedik velük egy csapatban. De a Vadász túl hosszú időt töltött a gonosz királyné szolgálatában, vagy tán eredetileg is hajlamos volt a gonoszságra, mindenesetre a törpék szekerét tolva saját hatalmát próbálta megerősíteni.

Ráadásul az öreg király nem sokat törődött elhunyt felesége „vackaival” afféle haszontalan szépítőszereknek tartotta őket, így azután a Vadász szabadon járkált a volt királyné kamráiban és szedegette fel a titkos tudást, amivel az asszony bírt.

Az erdőt járva már eddig is ismerte a sokféle füvet, hiszen gyakran ő gyűjtötte be ezeket, a kígyókról, békákról egyéb varázsfőzetekbe való apró hüllőkről, bogarakról, állati szervekről nem is beszélve. De felhasználási módjukat eddig nem ismerte, hiszen a királyné mindig gondosan bezárkózott, amikor a mérgeket főzte vagy keverte. Most, hogy hozzájutott a könyvekhez is, egy egészen új világ tárult ki előtte. Rájött, hogy nem a mérgek a legértékesebb szerek, hanem a kevésbé radikális, tudat- és személyiségmódosítók, s máris kész volt a tervvel. A hiú királyné csak Hófehérke ellen használta tudását, politikai ambíciói nem voltak, így törvényszerű volt sikertelensége.

A törpék kormányába bekerülve, a terveiket is jól ismerte, régi sérelmeiket is kívülről fújta. Könnyű volt őket egyre inkább belevinni az ifjú király elleni lázadásba.

Hogy követeléseiket nyomatékosabbá tegyék, a törpék bányászsztrájkba kezdtek. A ravasz Vadász elérte, hogy a tárgyalásokon ő képviselhesse az érdekeiket. A zsebében fehér port vitt, amit gondosan belekevert egy kis zacskó porcukorba. Tudta, hogy a király nagyon kedveli a jó cukros réteseket. A királynak ajándékképpen adta a cukrot, mondván: a legfinomabb aranynádból készült, ami a mezőn található. A király, aki ismerte felesége történetét, nem merte azonnal megszórni a saját rétesét, odaintette előkóstolóját. De látta, hogy a rétes ízlett neki, baja sem lett tőle, így ettől kezdve nem gyanakodott. A tárgyalás nagyon kedélyesen folytatódott, míg csak le nem járt az idő. Mivel rájöttek, hogy jól elbeszélgettek ugyan, de a bányászsztrájk ügyében nem jutottak előbbre, elhatározták a következő találka időpontját.

A Király már alig várta, hogy jöjjön a Vadász, nem bírt másra gondolni, csak a finom cukros rétesére! Ez így ment nap mint nap, a király már semmi mással nem foglalkozott, csak a porcukros rétessel. Egyszer aztán, amikor éppen bele akart harapni egy jó cukros rétesbe, tüsszentenie kellett, s így felszippantotta a cukrot. Rájött, sokkal gyorsabban lesz jó kedve, könnyebben felejti el országa gondját, baját, ha a rétes nélkül, az orrán keresztül szippantja be a port.

Ettől kezdve könnyű volt őt zsarolni: az ország teljhatalmú ura a Vadász lett. Az ország ügyeivel nem törődött, a kincstár már üresen állt, mert az összes pénzt a Vadászhoz hordta.

Hófehérkét elhanyagolta, később verte is. Végül szegény nem bírta tovább – megszökött. Szegény asszony ment, ment az erdőben, sírva botorkált, észre sem véve a ruhájába beakadó ágakat. Egyszer csak egy ismerős tisztásra ért, ahol egy pici ház állt. Bekopogtatott, de nem felelt senki. A törpék a hosszú sztrájk után ezen a reggelen álltak ismét munkába, a réginél kicsit rosszabb feltételek mellett, amit egykori "kormánytársuk" erőszakolt rájuk.

Hófehérke belépett a házba, ahol szét volt dobálva a szennyes,  az asztalon száradt a reggeli maradék, de mégis nyugodt, otthonos volt minden. Összeszedegette az eldobált piszkos ruhákat, s elindult a patakra mosni.

Stephanus d. g. Bartolits változatai:

 ... A gonosz mostoha halála majdnem megzavarta az ünnepi pillanatokat, de a királyfi emberei résen voltak. A főkomornyik mániákus mozirajongó volt és rögtön Dadan szállóige-szerű mondata jutott az eszébe a Macskajajból: "A halál örökre szól, akkor meg nem mindegy, hogy ma kezdődik vagy három nap múlva?" Kitámogatták a már élettelen királynőt és pár perc múlva bejelentették, hogy a futó rosszullét ugyan elmúlt, de a királynőt megfigyelésre beszállították  a Birodalmi Kórházba. Végül is nem lehet egy ilyen ünnepi pillanatot holmi hirtelen agyvérzéssel megzavarni!

Így különösebb incidens nélkül zajlott le a menyegző, s egy héttel később illendő módon eltemették a gonosz mostohát, majd elrendezték a haláleset körül támadt diplomáciai bonyodalmakat.

A mézeshetek után boldogan élt a királyfi és Hófehérke, élvezték az életet és az együttlétet. Persze nem ment minden felhőtlenül. A királyfi kedvenc időtöltése volt a vadászat, azonban hiába akarta Hófehérkét is magával csalogatni, az erdő mélyén mindig kitörtek rajta a pszichés félelmek, melyek sírógörccsel kezdődtek és többnyire ájulásba torkolltak. Nem volt mit tenni, a királyfi ritkábban járt vadászni és ekkor is nélkülöznie kellett szeretett feleségét, aki otthon ült és varrogatással, hímzéssel töltötte idejét.

Az egyik vadászat alkalmával, melyen a király is részt vett, a szokottnál korábban ért vissza a vadászcsapat, s már messziről lehetett látni, hogy félárbocra eresztve hozzák a birodalmi lobogót a hajtók. Hamar kiderült, hogy tragédia történt a vadászaton. A király egy medvét vett üldözőbe, kísérői messze lemaradtak tőle és már csak azt tudták megállapítani, hogy a megsebzett medve utolsó erejével egy hatalmas csapással leterítette a királyt.

A királyfinak át kellett vennie az uralkodást, a temetési és beiktatási ceremónia után Hófehérke pedig megkezdhette a birodalmi protokoll szerinti unalmas, de annál fáradságosabb életet. Nevét sem tarthatta meg, ettől kezdve Birodalmi Hófehérnek hívták, s kedvenc időtöltései helyett a királyi pár számára kötelező ceremóniákon kellett részt vennie. Szépsége persze nagyban emelte ezeknek a rendezvényeknek a fényét, s erről távoli országok követei is gondoskodtak, hogy ez a szépség beragyogja az alattvalókat. A távoli Oriflame követe különböző krémekkel kedveskedett neki, Ives Rocher szigetének követe drága parfűmöket hozott, Givenchy őrgróf pedig grófságának legféltettebb termékéből, a méhpempőből küldött neki hordónyi szállítmányokat, hogy a fürdés után bőrét üdén tudja tartani. Gyönyörű is volt Birodalmi Hófehér, nem akadt nála szebb alattvaló szerte a Birodalomban.

Hófehérnek azonban egyre rosszabb lett a hangulata, nem érezte jól magát a királynő szerepkörében. Ha a király vadászni ment, percek alatt komoly átalakuláson ment keresztül. Gyorsan átöltözött, kocsisával befogatott egy egyszerűbb hintóba, s kiszökött a városba élvezni a forgatagot.

Egy ilyen alkalommal – éppen a nagy Birodalmi Vásár napján – szintén kiszökött inkognitóban, s kedvére nézelődött, mikor az egyik régiségkereskedőnél egy szép nyeles tükröt pillantott meg. Mivel szépségére nagyon büszke volt, úgy gondolta, ez a tükör éppen megfelelő lenne lakosztályába, hiszen állandóan arra kellett ügyelnie a ceremóniák előtt, hogy semmi hiba ne legyen öltözékében, frizurájában. Megvette a tükröt, hazahajtatott a palotába, majd visszaöltözve királynévá, férjét várva elkezdte nézegetni a tükröt.

A kerete csodálatos ébenfa lehetett, a tükörlap talán belga, vagy ha nem is, de Hófehér megállapította, hogy torzítás nélkül adja vissza arca képmását a gondosan megmunkált eszköz. „Még talán az első kezdődő ráncokat is megláthatom benne” – gondolta és közelebb tartotta arcához a tükröt. Hiába nézegette magát, nem látott ráncot sehol. „Lehet, hogy tényleg én vagyok a legszebb a Birodalomban?” – kérdezte magától félhangosan. Ebben a pillanatban egy zengő hang töltötte be a szobát:

Szép vagy úrnőm, de tudd meg
A király lánya még nálad is szebb.

 Hófehér halálsápadt lett a hang hallatára, majdnem kiejtette kezéből a tükröt, úgy összerezzent. Hátranézett az ajtóra, s meglepve állapította meg, hogy az csukva van, nem jött be senki a szobába. Óvatosan benyitott a szekrényekbe, de ott sem talált senkit. Az egyetlen – bár hihetetlennek tűnő – megoldás az új tükör lehetett. Újra odahajolt a tükör fölé és megkérdezte: "Lehet, hogy én vagyok a legszebb a Birodalomban?". A termet újra betöltötte a zengő hang:

 Szép vagy úrnőm, de tudd meg
A király lánya még nálad is szebb.

 Birodalmi Hófehér meglepve nézett az új tükörre. Sosem látott még olyat, hogy egy tükör beszélni tudna, ráadásul az árus, akitől a tükröt vette nem is említette, hogy ez egy különleges képességekkel bíró példány lenne. Azt ugyan többször hangsúlyozta, hogy Hófehér nem fogja megbánni a vásárlást, de közben csak az üveg simaságáról, a foncsorozás egyenletességéről beszélt.

Eltelt egy kis idő, míg Hófehér túltette magát a tükör beszélőképességén, ahogy azonban megpróbálta egyfajta érdekességként túltenni magát a dolgon, egyre inkább a tükör válasza kezdte izgatni. Hiszen a király az ő férje !! Mit jelent akkor az, hogy a király gyermeke szebb még nála is. Ha születne végre egy gyermekük, akkor ez bizonnyal így lenne, de hát az állandó államügyek és vadászatok következtében erre semmi kilátás nincsen. Talán a tükör még az előző királyra gondol? De hiszen annak az egyetlen gyermeke éppen a jelenlegi király, leánygyermek meg nem született a királyi családban.

Hófehért nem hagyta nyugodni a gondolat, s úgy döntött, másnap utánanéz férje, a jelenlegi király előéletének. Ez a döntés azonban beláthatatlan következményekkel járt.

+ + + + + + + +

 A vasárnap vált a legnehezebb nappá a törpék életében. Hétköznap a bányában megvoltak Hófehérke nélkül, de a vidám hétvégéknek mindörökre vége lett. Mekkorát nevettek mindig, mikor Szundit kiűzték a takarítás zajai a kis ágyacskájából, vagy mikor Hapci orráról a port törölgette Hófehérke. Vagy mikor Tudor morogva vonult odébb kis asztalától hatalmas könyveivel, mert a takarítás a tudomány területére is kíméletlenül behatolt. Ennek mindörökre vége, de nem Hófehérke halálával, hanem a királyfi megérkeztével lett teljes a reménytelenség. A halálból még volt visszatérés, de a királyfi szerelme valóban végzetesnek bizonyult. Így aztán a nagy menyegző óta vasárnap beköltözött a teljes szomorúság a kis törpelakba.

A legkönnyebben talán még Kuka vészelte át Hófehérke halálát, mert neki szegénynek mindig kicsit lassú volt a felfogása. Most is a kicsi foteljében ült és az Erdei Blikket olvasta. Korábban a Havi Bagoly-híradó volt a kedvence, de amióta megjelent az Erdei Blikk, nem lehetett levakarni róla.

"Hmmm… lássuk csak" - mormolta maga elé. - "Kirívó gyorshajtás a Szelidi-tisztáson. Súlyosan átlépte a sebességhatárokat egy fekete puma, amikor egy őzgidát üldözött. Na, nagy kaland, a Szelidi-tisztáson már hónapok óta nem lehet úgy keresztülvágni, hogy ne üsse el valaki az embert, főként ha törpe az illető." Mi van még a mai lapban? "Egy szál gyapjú nélkül pózolt két birka a Falevél nélkül legújabb számában. Na és akkor mi van? A Nagy Karám mellett az egész csapat nudizni szokott birkanyírás után, mégsem kiabál senki az egyenruhás oroszlánért." Na, van még valami? Áhhh… lássuk csak: "Erőszak a Mályi-barlangnál: két farkas inzultálta az arra haladó nyuszikat, az egyiket a legnagyobb farkas el is kapta és magáévá ette." Hát igen, soha sem lehetünk biztonságban, ha nem a főcsapásokon járunk. Na, ebből elég volt, lássuk a külföldi híreket. Nézzük csak, hiszen ez éppen a szomszéd országgal foglalkozik. "Botrány a Birodalomban! Összeveszett a királyi pár, mert Birodalmi Hófehér leleplezte a király kicsapongó előéletét. Három gyermeke is született a királynak házassága előtt, az egyik leány éppen idén nyerte meg a Miss Birodalom címet tüneményes szépségével. Minderről azonban Birodalmi Hófehér mit sem tudott, s most a palota folyosóin őrjöng, férjével szóba sem áll. Ráadásul kiderült, hogy mindhárom gyermek a palotában él álnéven, mert a király maga gondoskodott ellátásukról és előmenetelükről." – No, hiszen nem sok nyugalma lesz ezután Birodalmi Hófehérnek. Figyeljetek csak fiúk, érdekes hírem van!

A törpék meghallgatták Kuka beszámolóját az Erdei Blikk cikkéről, szomorkodtak egy sort Hófehérke sanyarúra forduló sorsán, majd nekiálltak lefeküdni kis ágyacskáikba, mert másnap reggel korán indultak a bányába. Egész nap kemény munkával bányászták az ércet és közben arra gondoltak, mennyivel jobb volt nekik, mikor Hófehérke várta őket meleg vacsorával, s nem kellett hazafelé a McGebed's silány konyháján rágcsálniuk a mócsingos törpburgereket. Fáradtan és elcsigázottan értek haza, azonban ahogy a házukba beléptek, a hét kicsi lámpa világánál nyomban észrevették, hogy valaki járt ott: nem találták a szobácskát olyan rendetlenségben, mint amilyenben reggel hagyták.

 Tisztelt Olvasó !

A mese folytatásának ezen pontján kérjük, szavazzon. Az egyik esetben a folytatás a hollywood-i forgatókönyvírók csöpögős megoldását kínálja a leendő mozinézők számára, happy enddel, erdei bambival és dupla adag pattogatott kukoricával. Ebben az esetben kérjük az "A" gombot megnyomni. A másik esetben a folytatás a Józsefvárosban született és ott is alkotó realista novellisták elképzelése szerint folytatódik, némileg illeszkedve a Grimm-testvérek kegyetlen mesevilágához, ahol a happy endet a kitaszítottság, az erdei bambit a keserű könnyek, a pattogatott kukoricát pedig az erdei bogyók és gyökerek helyettesítik. Ebben az esetben kérjük a "B" gombot megnyomni.

 "A" változat:

Futkostak, nézegettek, tanakodtak; egyszer csak az első felkiáltott:

- Ki ült a székecskémen?

   S a második:

- Ki evett a tányérkámból?

   A harmadik:

- Ki csípett a kenyérkémből?

   A negyedik:

- Ki csent a főzelékemből?

   Az ötödik:

- Ki használta a kis villámat?

   A hatodik:

- Ki vágott a kis késemmel?

   A hetedik:

- Ki ivott a pohárkámból?

Akkorra már az első törpe azt is észrevette, hogy az ágya közepén kis gödröcske         mélyül. Nosza felkiáltott:

- Ki feküdt az ágyacskámban?

   Mind összeszaladtak, mind azt kiabálták:

- Az enyémben is feküdt valaki!

- Az enyémben is!

És forgatták a párnájukat, emelgették takarójukat, még az ágy alá is bekukkantottak, úgy keresték az idegent, míg a hetedik ágyban legnagyobb meglepetésükre fel nem fedezték Birodalmi Hófehért. Ott feküdt, ott aludt édesdeden ugyanúgy, mint évekkel azelőtt, mikor először találkoztak. A törpék tanakodására felébredt és elmesélte, hogyan veszett össze a királlyal viselt dolgai miatt és hagyta ott a királyi udvart a Birodalommal együtt, hogy visszatérhessen a törpékhez és újra főzhessen, moshasson rájuk, mint régen. Nem is hozott magával a régi ruháin kívül semmi mást, csak a vásárban kiválasztott tükröt. Hófehérke elmesélte, hogy azóta újabb és újabb kérdéseket tett fel a tükörnek és kiderült, hogy a hűséges eszköz minden kérdésre tudja a választ. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy merre kell a törpéknek tárót nyitniuk ahhoz, hogy arany telérekre bukkanjanak. Ezzel hosszú távra megalapozhatják szerencséjüket és vidáman élhetnek életük végéig.

Így is történt, vidáman éltek tovább, a házikójukhoz vezető ösvényre pedig kitették a táblát: "Gonosz mostoháknak és királyfiaknak behajtani tilos".  

 "B" változat:

 Futkostak, nézegettek, tanakodtak; egyszer csak az első felkiáltott:

- Ki ült a székecskémen?

S a második:

- Ki evett a tányérkámból?

A harmadik:

- Ki csípett a kenyérkémből?

A negyedik:

- Ki csent a főzelékemből?

Az ötödik:

- Ki használta a kis villámat?

A hatodik:

- Ki vágott a kis késemmel?

A hetedik:

- Ki ivott a pohárkámból?

Akkorra már az első törpe azt is észrevette, hogy az ágya közepén kis gödröcske mélyül. Nosza felkiáltott:

- Ki feküdt az ágyacskámban?

Mind összeszaladtak, mind azt kiabálták:

- Az enyémben is feküdt valaki!

- Az enyémben is!

És forgatták a párnájukat, emelgették takarójukat, még az ágy alá is bekukkantottak, úgy keresték az idegent, míg a hetedik ágyban meg nem láttak egy gyönyörű leányt. Haja mint az arany, bőre, mint az ében, messziről látszott rajta, hogy a nemes vonások játékosan keverednek benne a nép egyszerű gyermekének a szépségével. A törpéknek még a lélegzetük is elakadt az álmélkodástól, ahogy tetőtől talpig végigjáratták rajta a lámpásuk fényét.

- Egek ura! - rebegte Szende - de tündérszép gyermek, tán még Birodalmi Hófehérnél is szebb. Erre a gondolatra ugyan elszégyellték magukat, de Hapci egy óriási tüsszentéssel nyugtázta a kijelentést.

A tüsszentésre persze a leány felébredt és felült a kicsi ágyban.

- Hát te ki vagy, mi vagy? Mi a neved? Hogy kerültél a házunkba? - kérdezgették.

Hamarosan megtudták, hogy a leány a Birodalomból szökött át a zöldhatáron, Szénfeketének hívják vegyes származása miatt, apja a Birodalom királya, anyja pedig az egyik népi telep legszebb táncosa, akivel még királyfi korában együtt töltött egy éjszakát. Boldogan, békében élt a királyi udvarban, mint Birodalmi segédfűtő egészen addig, míg a királynő rá nem jött a király csapodár voltára. Birodalmi Hófehér ettől teljesen megváltozott, a királytól származó gyermekeket minden erejével igyekezett kikergetni a palotából, rá meg különösen haragudott a szépsége miatt. Előző nap a királynő vadásza kivitte őt az erdőbe azzal a paranccsal, hogy Szénfeketét meg kell ölnie és kivágott szívét vissza kell vinnie a palotába. Szerencsére a vadászt sikerült némi természetbeni jutalmazással rábírni, hogy fenyegető munkaügyi problémáját a sarki hentesnél próbálja némi marhaszív vásárlásával leplezni, ő maga pedig gyorsan átmenekült a zöldhatáron és egész éjjel szívszakadva futott a vadonban, míg végül késő reggel rá nem bukkant a házikóra.

A törpék összenéztek, ismerős volt nekik a történet nagyon, Hófehérke is pontosan ezt a történetet adta elő, de végül is az első nagyobb balesetig legalább az életvitelükben segítséget adott. Hamar megegyeztek Szénfeketével a szolgáltatások és ellenszolgáltatások tekintetében, s abban bíztak, újra jó világ köszönt a törpékre.

Így is történt, vidáman éltek tovább, a házikójukhoz vezető ösvényre pedig kitették a táblát: "Gonosz mostoháknak és királyfiaknak behajtani tilos". 

  Viola de genere Exiguum:

Hófehérke (verses változat)

   
 

Egyszer volt, hol nem volt, tán Európában,
Király és királyné élt egy palotában
Királyné asszonyság szorgalmatos vala
Ébenfa ablakban varrogatott vala.
Amint varrogatott, vigyázatlan leve,
Kisujját megszúrá, ki is csorrant leve.

Udvarnak havára a vére lehulla;
Királyné asszonyság sápadt lőn, mint hulla.
Száját elhagyá egy rövid kis sóhajtás,
Rebegve kimondott szívbéli óhajtás:
"Bár lenne gyermekem esztendőre nékem:
A haja fekete, akár ez az ében;

Bőre legyen fehér, mint az udvar hava,
S mint a piros vérem, az arca pirosa."
... Esztendő eltelvén bölcső ring a házban,
Benne Hófehérke alszik a szobában.
Mint fekete ében, oly sötét a haja,
A bőre halavány, mint a télnek hava.

Arcocskája piros, akár anyja vére
Nem tudja szegény, hogy ő már halni tére.
Békésen szendereg a királyi árva,
Apja haját tépi, fel és alá járva.
Nagy a természetje a királyi úrnak,
Tán mert a királyok igen sokat fúrnak.

Nem bírja ki soká az ő természetje,
Ha üresen marad fényes kerevetje.
Király nyoszolyája nem marad üresen,
Híresen szép asszonyt ostromol hevesen.
Nem tartott sokáig királynak a gyásza.
Alig jő a tavasz, következik násza.

Szép az új királyné, gyönyörű, nem vitás,
Rajta kívül nem is lehet szép senki más.
Hogyha valakinek szépségét alítja,
A toronyból őtet menten kihajítja.
Varázstükör vagyon szobájának falán,
Mindenhova látó kémrobot ez talán.

Tükröt a falára azért szereltette,
Ha ki nála szebb van, azonnal jelentse.
Egyelőre most még, nyugalom van, s béke,
Rendítetlen első - királyné szépsége.
Idő múlik-telik, nődögél az árva,
Varázstükör szeme tőle sincs kizárva.

Ahogy cseperedik, egyre szebb a lányka,
Hiába zargatja komisz mostohája.
Dolgoztatja folyton, mint valami szolgát,
Hófehérke pedig, híven teszi dolgát.
Mégis ütik-verik, kínozzák szegénykét,
Csak akkor boldog, ha hagynak neki békét.

Eljő az a nap is, bár el ne jött volna,
Mikor királynénak tükrével van dolga.
Tudakolja tőle, van-e még szebb nála,
És ekkor a tükör jól szíven találja.
Hízelkedés nélkül vágja az arcába,
Immár Hófehérke sokkal szebb őnála.

Hej, nem ismer határt királyné haragja!
Az udvari vadászt nyomban hivattatja.
Parancsot ád néki, vigye Hófehérkét,
Sötétlő erdőbe, vegye ott a vérét.
Hozza bizonyságul tüdejét és máját.
- Ily szavak hagyák el királynénak száját.

Vajh hol volt a király? Lányát nem kereste?
Szabadon tehetett, mit akart a beste?
- Nem is gyanakodott? Így bízott a nőben?
Látom, ily kérdések vannak készülőben.
Hiába kérditek, választ nem mondhatok,
Előttem is sötét, rejtélyes e dolog.

S ámbár megérkezett a tüdő meg a máj,
A többit elfedi balladai homály.
A gonosz mostoha - király volt, tehette,
A tüdőt s a májat nyomban megfőzette.
Fel is falta rögtön, hitte azt szilárdan:
Hófehérkét eszi: Mennyi kannibál van!

Bocsássatok meg, ha elcsuklik az ének,
Iszonyú a sorsa szép Hófehérkének
Szexmániás király, kannibál az anya,
Aki ilyen szülő, verje meg a ragya!
Azonban, mielőtt elkeserednétek,
Súgom: nem lett baja kis Hófehérkének.

A vadász az erdőn kegyelmeze néki,
Hallva, hogy a lányka olyan szépen kéri.
Dehogy ölte meg őt, szépen elengedte,
Őszintén reméljük, más kárt se tett benne.
A lányka életét egy vadmalac bánta,
Kiből tüdőt, májat a vadász kiránta.

Ezeket vivé ő asszonyának haza,
Leadta a cuccot, aztán rohant tova.
Félt ugyanis attól, hogy lelepleződik,
Kínzókamra mélyén csigára tevődik,
Minden porcikája széjjelszaggattatik,
Felesége aztán özvegynek hívatik.

A lány meg bolyongott, míg csak este nem lőn,
Félelmetes volt a sötétség az erdőn.
Fohászkodott a lány az Úrhoz, Bhagához,
Így jutott el végül, hét törpe házához.
Hét törpe házában végre nyugtot lele,
Poharukból iva, tányérukból eve.

 

Végre elfáradván ágyukba hullt bele,
S igen csodálkoza, midőn felébrede.
Eszébe vevé, hogy megfájdult a válla,
Nyoszolyája körül hét kis törpe álla.
Kérdezék a törpék, hozzájuk hogy juta,
Elmondá a lányka, mert hát nem volt buta.

Történetét hallván, a törpék megszánják,
Hófehérkét menten házukba fogadják.
Munkát adnak néki, főzni kell hét főre,
Nem lesz gondjuk többé házvezetőnőre.
Van olyan gonosz nyelv, ki másról is pletykál,
De mi azt nem hisszük, törp szatírrá nem vál'.

Hanem hát a király ördögi rossz neje,
Nem tudott nyugodni e dologba bele.
Szokása szerint a tükör elé állott,
A kémprogram ismét jelesre vizsgázott.
Jelenti a nőnek, hogy nem ő a legszebb,
Sejtjük, a királyné nem is maradt veszteg,

Alighogy megtudá, hová lett a lányka,
Felséges személye rohant is utána.
Álruhát vőn azért, hogy rá ne ismerjen,
A lány beeressze, közelébe férjen.
Tökkelütött leány, hát nem beereszté?
Szegény kis életét, majdnem bérekeszté.

Egyszer övvel köté szorosra derekát,
Majd mérges fésűvel fésülgeti haját.
De az okos törpék felfedék a tettét,
Hófehérke éltét rögvest megmentették.

 

Utoljára mérges almát etet véle,
De most már halottnak látszik Hófehérke.

A hét törpe együtt se segíthet rajta,
Koporsóba tették, fejüket lehajtva.
Így őrizték testét, nahát, milyen talány:
Mert halva is szép volt, mint éltében a lány.
Arra jára akkor egy fényes királyfi,
Beléje is szeret; - nekrofil volt, vagy mi!

Addig könyörgött a hetedhét törpének,
Mígnem néki adták a holtat szegénynek.
Vitte a koporsót hat derék szép szolga,
Irdatlan nagy kőben egyikük megbotla.
Borul a koporsó, kipottyan a hulla,
Torkából pediglen kipördül az alma.

Magához tér rögvest, feléled a lányka,
Eléje áll akkor a királyi mátka.
Volt-e választása szép Hófehérkének?
Ne kérdjük, mert erről nem szól ez az ének.
Egybekelnek rögtön, lakodalmat csapnak,
Szomszédos királyok mind meghívót kapnak.

Csodálkozik nagyon a gonosz mostoha
Féltékeny is bizony: "Hátha szép az ara!"
Hogy bizonyos legyen, tükör elé álla.
S attól, amit mondott, leesett az álla.
A varázstükörből riasztó hír megyen:
Hófehérke első a szépségversenyen!

A gonosz mostoha otthon dehogy marad:
Látnia kell a lányt, ha törik, ha szakad!
Tudták is, várták is őt az esküvőre,
Valamit tanult ám Hófehérke tőle.
Izzó vas papucsot húztak a lábára,
Le nem is vethette, serkenték őt táncra.

Addig táncoltatták, addig ösztökélték,
Míg ki nem lehelte azt a gonosz lelkét.
Vajon mért nem csapák egyszerűen agyon?
Gyötör engemet is ez a kérdés nagyon,
Gondoljatok bele: Hófehérke hajdan,
Mily nevelést kapott kisleány korában?

Ütötték és verték, kínozták az árvát,
Serdülő korában majd hogy ki nem nyírták.
Hófehérkéből hát - igaz, nem szép tőle,
Menyecske korára szado lett belőle.
Szadista az asszony, nekrofil a férje,
Ez is jó felállás, vajh mi lesz belőle?

Ahogy a mostoha összerogyott holtan,
Az ifjú vőlegény szíve lángra lobban!
Most már azt a gonosz mostohát szereti,
Élettelen testét koporsóba teszi.
Nagy titokban éjjel lopódzkodik hozzá,
- Hát ez a szenvedély csupa szégyent hoz rá!

Öleli a halott balzsamozott testét,
Tovább nem is mondom, tisztesség ne essék!
Hófehérke ezért - mert hát az a fajta,
Szíjjal minden este jól végigver rajta.
Aztán eltángálja egy bézbólütővel, (sic!)
Bikacsök is kerül, s csak győzi erővel.

Másként jó dolguk volt: ittak, nősztek, faltak,
Így éltek boldogan, amíg meg nem haltak.

 

Attila de genere Catus:

PIROSKA ÉS A FARKAS

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Ma, amikor nemcsak honunkban, nemcsak a kontinensen, hanem mondhatjuk bátran, az egész világon a béke és biztonság jegyében élhet a Föld apraja – nagyja, amikor elfelejtődtek a háborúk és az éhínségek, mikor ember embernek már nem embere, s az alantas kis gonoszságok is kivesztek a földi élőlények lelkéből (minek következtében rengeteg pszichológus valamint lélekkutató veszítette el állását), mikor már nem is tudjuk, mit jelent az a szó, hogy munkanélküliség, és a jobb befogadhatóság és közérthetőség kedvéért az írók sem skribálnak már thomas mann-i körmondatokat, nem is tudom, hogy ebben az édeni miliőben miért is jutott eszembe ez a régi történet, amit most el szeretnék mesélni Nektek.

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a mesék kezdetén, a Mesék Birodalmában, annak is egy eldugott Meseszép Városkájában, annak a Mesés utcájában állott egy Takaros kis vityilló. A kert igen szép volt, picur tavacska állt a közepén, hattyúk úszkáltak abban (hatan, meg egy rút kiskacsa is fuldoklott közöttük), a parton körbe a Hét Törpe állott, s a lépcsős kis bejáratot a Huszonegy fejű Sárkány őrizte. Szanaszét hatalmas lóbabok voltak elszórva, hogy mutassák az utat a betérő betörőnek, s némelyikből már ki is nőtt az égig érő paszuly, így téve háromdimenzióssá ezt a sík hülye mesét.

A házban egy boldog özvegyasszony lakott egyetlen, világszép kisleányával. (Hogy az asszony özvegysége ellenére mitől volt boldog, az egy felnőtt mese tárgya, este 23 órai kezdettel.) Legyen elég annyi, hogy az asszony nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott és boldog volt. Hogyne lett volna az, mikor egyetlen kisleánya a világ egyik legbájosabb, legszebb és legszeretetreméltóbb teremtése volt. Mindenkinek illedelmesen köszönt, az idős embereket átsegítette a fakocka borítású, gyönyörű utcácskán, és ha nevetett, hangja beterítette az egész várost, amitől még a kertben álldogáló Morgónak is mosolyra húzódott hatalmas, mellig érő szakálla alatt a szája. És mindezek felett kitűnő tanuló volt a kislány. Olyannyira, hogy a mama mellét majd szétfeszítette a büszkeség kislánya miatt. Csak úgy röpködtek is pruszlikjáról a gombok! De mások is felfigyeltek a kislányra, többek között az osztályfőnöke, aki egyszer szólt a leánykának, küldené be hozzá a mamát, mert beszéde volna vele. Nos, a mama be is ment az iskolába a megbeszélt napon, a tanító nagyon szívélyesen fogadta, betessékelte kicsiny tanári szobájába és magukra zárta az ajtót. (Hogy odabent mi történt két és fél órán keresztül, azt nem tudom, mert ez is egy másik, 23 órakor kezdődő mesének a része.) Lényeg, hogy a mama sugárzó arccal jött ki a tanító szobájából, mint a csernobili pék kutyája a meleg zsemlye láttán.

Haza menvén az asszony nekiállott keleszteni, dagasztani, fagyasztani, olvasztani, desifrírozni, dekantálni, kandírozni, flambírozni, frappírozni sékelni és spékelni, csak úgy égett a keze alatt a munka. Mikor mindennel elkészült, és a tűzoltók is levonultak a helyszínről, fogott egy helyre kis fonott kosarat és mindent belerakott. Betett a kosárba még egy flaska piros csimbort is, tiszta fehér vásznat húzott a kosárra és beszólította a kisleányt.

Kicsikém - szólt a minden ízében remegő lánykához - beszéltem az osztályfőnököddel.

Nem én voltam, mama - mondta szemét lesütve, sírásra görbülő szájjal a kislány, és reszketve elindult a sarok felé, ahol takarosan szétszórva hevertek a földön a kukoricaszemek.

Ne butáskodj, nem erről akarok beszélni veled. A tanító azt mondta, hogy nagyon okos vagy és érdemes lenne neked a tanulással komolyabban foglalkoznod úgy, hogy közben világot is látsz. Ezért elintézte a Nemzetközi Rotary Club keretén belül, hogy a erdőszéli Nagymamánál tanulhass egy évig, cserediákként. Csak arra kell vigyáznod, hogy rendesen viselkedj, autót ne vezess meg ilyesmi.

- Jaj, anyukám, hiszen ez csodálatos! És mikor indulhatok?

- Most rögtön kicsim, már be is csomagoltam neked mindent, amit a Nagyihoz kell vinned. Szaladj gyorsan, öltözz Pirikém, vedd fel azt a szép piros kis ruhácskádat, amit a Nagymama úgy szeret.

Piroska hamar elkészült, karjára kapta a kosárkát, melegen elbúcsúzott anyukájától és dalolva nekivágott a nagyvilágnak az erdő szélén lakó Nagymamához.

Ahogy ment, mendegélt és közben vidáman trillázgatott, egyszer csak elébe került a Farkas.

- No, megállj csak! – kiáltott Piroskára. Csíkos matróztrikó feszült hatalmas, szőrös mellén, hosszant csíkos nadrágban feszített, több méternyi kötött sál volt a nyaka köré tekerve és a  muszkliját ugráltatta.

- Farkas, miért ilyen nagy a szemed? – kérdezte Piroska.

- Hogy jobban láthassalak, kicsikém! – válaszolta a Farkas.

- Farkas, miért ilyen nagyok a füleid? – kísérletezett tovább a pici leány.

- Hogy jobban hallhassam az énekedet! – negédeskedett a Farkas.

- De Farkas, és miért olyan nagy a farkad? – szánta magát a döntő kérdésre Piroska.

- Hogy (a válasz további része megtalálható a felnőtteknek szóló mesében, 23 órai kezdettel.)

Később nagyon megéheztek és teljesen felfalták a kosárka tartalmát. Késő éjjel, fáradtan, csapzottan és kiéhezetten értek a Nagymama erdőszéli házához. A Nagyi persze már sík ideg volt, hiszen délutánra várta kis unokáját, és félelmében felrikácsolta nem csak a vidéket, de a Rotary Clubot is, ahonnan a késés miatt Piroskát azonnal ki is zárták. Ezt meghallva, jogos felháborodásában a Farkas azonnal felfalta a nagymamát, nem hagyván szegény éhező kislánynak egy falatot sem.

Szegény Piroska bánatában azonnal kirohant az erdőbe, ahol találkozott Mel Brooks-szal. Kért tőle egy rókát és azonnal foxolt anyukájának, hogy bocsásson meg neki, de nem megy többé haza, mert rossz társaságba keveredett.

Anyuka erre persze a létező összes hatóságot fellármázta, akik el kezdték keresni Piroskát. Egy szemfüles Vadász a nyomok alapján három hetes megfeszített és minden körülményt alaposan figyelembe vevő nyomozás után meg is találta a Nagyi házához vezető, perdöntő bizonyítéknak is felfogható nyomokat.

Pechére a Farkas kiszúrta a házból a szaglászó vadászt és Piroskával fondorlatos tervet eszeltek ki. A fenevad magára húzta a Nagyi egyik ruháját, fejére főkötőt kötött és befeküdt a Nagymama ágyába. A belépő nyomozati közeg tisztelettel köszönt, majd megkérdezte:

- Nagymama, miért olyan nagy a szemed?

Jaj, lelkecském, tegnap voltam szemvizsgálaton és beleestem egy vödör pupilla tágítóba – hazudta a ravasz Farkas.

- De nagymama – erősködött a vadászati közeg, mert nem stimmelt neki valami – miért olyan nagy a füled?

- Mert hazafele jövet piercinget akartam berakatni mindkét fülembe, de mocskosul begyulladtak.

A vadászt ez a válasz sem elégítette ki.

- És mondd, Nagymama, miért olyan nagy a farkad? – kérdezte vészjóslóan.

Azért, mert (a válasz további részét lásd a különösen perverz felnőtteknek szóló, éjjel 1 órakor kezdődő mesében.)

Ezzel a Farkas kiugrott az ágyból, és bekapta a Vadászt de mivel már Piroska mellett meglehetősen szocializálódott, hagyott a kislánynak is pár falatot a zsákmányból.

Később, néhány év múlva, amikor az erdő állatállománya és a Mesék Birodalmának lakossága szinte teljesen elfogyott, megélhetési okokból Piroska és a Farkas kivándoroltak Amerikába, ahol hihetetlenül gyümölcsöző és sikeres, de igen rövid és tragikus végű vállalkozást vittek Bonnie és Clyde Corporation névvel.

A mesének vége, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek.

Parafrázisok

Attila de genere Catus:

Három szín mese: PIROS

 Rengeteg erdőnek szélén,
piros tetős kicsi házban
nagyapóka, a kutyuska
és a nagyi éltek hárman.

 Piros tetős kicsi házban
egyedül él most a nyanya,
nagyapóka, a kutyuska
régen a fűbe harapa. 

Egyedül él most a nyanya,
várja pici unokáját,
régen a fűbe harapa,
ha nem látná kis pofáját. 

Várja pici unokáját,
hogy hoz majd bort, meg kalácsot.
Ha nem látná kis pofáját,
lent szaglászna már bogáncsot. 

Hogy hoz majd bort, meg kalácsot
nagyvárosi panel-lakból.
Lent szaglászna már bogáncsot,
ha nem falatozna abból.

 Nagyvárosi panel-lakból
Kis Piroska mondja reggel:
-Ha nem falatozna abból,
szegény nagyi majd megmurdel. 

Kis Piroska mondja reggel:
-Elmegyek én a mamához,
szegény nagyi majd megmurdel,
s végül lehet, hogy megátkoz. 

Elmegyek én a mamához,
bor s kalács lesz szatyrom terhe.
Nem is sejti édesanyja,
milyen galád Piri terve. 

-Bor s kalács lesz szatyrom terhe.
Várja nagyi, Piri mit hoz!
Nem is sejti édesanyja,
Így lóg Piros a Vadászhoz. 

Várja nagyi, Piri mit hoz.
No hiszen ám azt várhatja!
Így lóg Piros a Vadászhoz,
ki – reméli - ölbe kapja. 

No hiszen ám azt várhatja!
Morcos ma a vadász ember,
-
         ki – reméli – ölbe kapja -,
de Piros most szólni sem mer. 

Morcos ma a vadász ember.
Kínozza tán a migrénje?
De Piros most szólni sem mer.
A Vadász szól: - kégli kéne! 

Kínozza tán a migrénje?
Nem a migrén, csak az állam.
A vadász szól: - kégli kéne,
különben felkopik állam!

Nem a migrén, csak az állam
kirúgta a vadászunkat.
-Különben felkopik állam,
no, de látom, téged untat!

Kirúgta a vadászunkat,
hogy a lába sem ért földet.
-No de látom, téged untat!
Szólt Piri: - ne beszélj zöldet!

 Hogy a lába sem ért földet,
ölbe kapta most a csajszit.
Szólt Piri: - ne beszélj zöldet!
-Van ötleted? Kérsz egy kajszit?

 Ölbe kapta most a csajszit,
elmúlt minden röpke félsze.
-Van ötleted? Kérsz egy kajszit?
Adott neki, s megkefélte. 

Elmúlt minden röpke félsze,
Piri még egy barackot kért.
Adott neki, s megkefélte,
Még egy párszor ötletéért. 

Piri még egy barackot kért.
s nem volt még tizenhat éve,
a negyven feletti Vadász
hallgatott az ő eszére. 

-Ide figyuzz! Ott a Nagyi,
erdő szélén van a háza.
Lepuffantod, s költözhetünk
nem is holnap, hanem máma. 

-Erdő szélén van a háza,
ám a Nagyi nem egy szarvas!
-Lepuffantod, s költözhetünk!
-Én nem, hanem Bendő Farkas! 

-Ám a Nagyi nem egy szarvas,
nem vadászhatok én rája,
én nem, hanem Bendő Farkas!
Neki jó nagy a pofája! 

Nem vadászhatok én rája,
de ha felfalná a Bendő
-neki jó nagy a pofája-
miénk lenne ház, kert, erdő.

 De ha felfalná a Bendő
-fel is hívom telefonon-
miénk lenne ház, kert, erdő!
Most azonnal idehívom.

 Fel is hívom telefonon,
okoskodás tett halála!
Most azonnal idehívom
megbeszélni ezt még máma.

 Okoskodás tett halála.
Óra múlva jött egy Barkas.
Megbeszélni ezt még máma
érkezett meg Bendő Farkas:

 Óra múlva jött egy Barkas,
s óra múltán egy kis házhoz
érkezett meg Bendő Farkas:
Kihez? Hát a nagymamához.

S óra múltán egy kis házhoz
a Vadász fut nappal-éjjel.
Kihez? Hát a Nagymamához,
kilövési engedéllyel.

 A Vadász fut nappal-éjjel,
buta  Bendő éppen eszik.
Kilövési engedéllyel
a vadász már közeledik.

 Buta Bendő éppen eszik,
és az ablakon át látja,
a Vadász már közeledik,
ki neki már a barátja.

 És az ablakon át látja,
a Vadásznál ott a puska,
ki neki már a barátja!
Gülü szemét könny elfussa.

 A Vadásznál ott a puska.
Rimánkodik szegény Bendő,
gülü szemét könny elfussa.
Itt a bűn, az eredendő!

Szól a Farkas: - azt ígérted
itt élünk majd mind a hárman!
Itt a bűn, az eredendő!
Én a lelkemet kitártam!

 Itt élünk majd mind a hárman,
mint családi retye-rutya!
Én a lelkemet kitártam,
s vállaltam, hogy leszek kutya!

 Mint családi retye-rutya,
nemzitek a gyerekeket,
s vállaltam, hogy leszek kutya,
őrizem a kerteteket!

 Nemzitek a gyerekeket,
s bűneimet levetkőzöm,
őrizem a kerteteket
kutyaként, tagadván ősöm!

 S bűneimet levetkőzöm,
Véres dúvad Bendő Farkas
kutyaként tagadván ősöm!
Szólt a Vadász: - most már hallgass!

 Véres dúvad Bendő Farkas!
Nem kell, hogy az erdő féljen!
Szólt a Vadász: - most már hallgass!
Kilövési engedélyem

 -nem kell hogy az erdő féljen-
birtokában lőlek kupán!
Kilövési engedélyem
itt van! Elpusztulsz most bután!

 Birtokában lőlek kupán
szegény felfalt Nagymamának!
Itt van! Elpusztulsz most bután
ó, te rusnya ocsmány állat!

 Szegény felfalt Nagymamának
gyilkosa már holtan fekszik.
-Ó, te rusnya, ocsmány állat!-
Piri s két rendőr közelszik.

 Gyilkosa már holtan fekszik
Nagymamának, ki bent foszlik.
Piri s két rendőr közelszik,
Vadász-szemről homály oszlik.

 Nagymamának, ki bent foszlik,
elég az, hogy hallja Pirit.
Vadász-szemről homály oszlik,
Amint hallja, Piri visít:

 Elég az, hogy hallja Pirit,
eszébe jut a két kajszi.
Amint hallja, Piri visít:
-Jól megkefélt ez a bajszi!

 Eszébe jut a két kajszi,
le is konyul a puskája.
-Jól megkefélt ez a bajszi!
Tíz évet sózzanak rája!

 Le is konyul a puskája,
két rendőr meg elvezeti.
-Tíz évet sózzanak rája!
Piri még utána veti.

 Két rendőr meg elvezeti,
szeme bámul sarat, követ,
Piri még utána veti
a legnagyobb malomkövet.

 Két emberöltő múltán

 Szeme bámul sarat, követ
az üresen kongó házban,
-a legnagyobb malomkövet
én már tegnap se találtam.

 Az üresen kongó házban
egyedül él Piri néne.
én már tegnap se találtam
vacsorára, se ebédre.

 Egyedül él Piri néne
erdő széli, kicsi házban,
vacsorára, se ebédre
nem ülnek már nála hárman.

 Erdő széli kicsi házban
unokáját egyre várja,
nem ülnek már nála hárman.
És sosem volt igaz párja.