François villon VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

Verstorzítások, műfordítások

Judith Imperiosa: Miskimi Miki : Tudom,tudom,tudom,tudom,tudom!
(az Apró képek balladája című verséhez)

Judith Imperiosa: Lesd ki a szélzúgást
(a
Chanson a párizsi szépasszonyokról című verséhez - részlet)

Viola d.g. Exiguum: Hajdani hölgyek balladája
(Parafrázis a Ballade des Dames du temps jadis c. verséhez)

Juc Villageois: Négysoros két változatban
(Quatraine - műfordítások)

Viola d.g. Exiguum: Négysoros hat változatban
(Quatraine - műfordítások)

Viola d.g. Exiguum: Sír-felirat
(Épitaphe - műfordítás)

Epigonvers

Attila de genere Catus: Ének arról, hogy a régi házból nemsokára új házba költözik

Művek:

Verstorzítás

Judith Imperiosa:

Miskimi Miki : Tudom,tudom,tudom,tudom,tudom!

Tudom, tudom, tudom, tudom, tudom
melyik lusta cselédszerzet alkotott.
Mit tudok? Munkát? Kedvet? Szerelmet, azt!
Tudom mily új tavasz serked s ragyog.
Mért él a pénzherceg, s ki az.
Azt tudom ki ereszthet, kik!

Tudom, tudom, tudom, tudom, tudom ki!
Tudom, tudom, tudom, tudom, tudom!
Sápadt gyümölcsgyanta tejben termett… hát … szép dolog!
Tudom hogy mely tolvajurak szava nem beszéd.
Csak férgek a tortán - mindent cipelnek, megesznek.
Öszvér nyakdíszét, egy fátyolt… mit nem érnek!
Piszok drága ruha, ruha mit nem viselnek,
mily szép a szememnek!
Sok csap, csak mérik a bort…  hol a gazda?
Minden fán kártya…

Tudom, tudom, tudom, tudom, tudom!
Róma erejét s azt a nyelvet.
Hogy vagyok? Mit higyjek?
Csak vagyok.

Eretnek légy vagyok, cseh ló.

François Villon: Apró képek balladája

Tudom, mi tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs, merre termett,
tudom mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazda, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselenek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom, mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higyjek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, hogy a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

 (Szabó Lőrinc fordítása)

Verstorzítás

Judith Imperiosa:

Lesd ki a szélzúgást

Sápadt, lagymatag, lágy, régi  párizsi a földön.
Lassú, lomha,  őszi fjordok fölött senki nem mozog.
Vonagló kéjű lordok arany-termekben, untan, nagymellű lánnyal...
Görög, brit,  norvég s szír csókol flamandot; kékruhást, szeplőst, vénülőt.
Vagy utódját: dámát, asszonyt, nőt, mint szajhát Bizáncból.
Az asszonyok a tánctól úgy...
Szeress! Szeress! Szeress!

François Villon: Chanson a párizsi szépasszonyokról

Szeress brit dámát: régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az őszi szélzúgást:
szeress szír asszonyt: lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,
arany-termekben vénülőt:
szeress nagymellű, lágy flamandot,
ki untan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok.

Parafrázis

Viola d.g. Exiguum:

Ballada a hajdani hölgyekről   (Magyarhoni változat)

A nővér, mondd, hová tűnt vajon,
Ráskay Lea, ki annyit írt?
Kéznyoma van sok kódexlapon,
Mit török elől menteni bírt...
S Izabella királyné hol van,
(Krakkóból jött leány, Jagelló)?
Év múlva férjét látja holtan...
Hová tűnt hát a tavalyi hó?

Hová lett Báthori Erzsébet,
Kit szájára vett a rágalom?
Harminc év után özveggyé lett,
Befalazták, nem volt szánalom!
Lorántffy Zsuzsannát, hol leled
Ki támogat mindent, ami jó?
Megözvegyül, de küzd és szeret...
Hová tűnt hát a tavalyi hó?

Hol is van Bornemissza Anna,
Ki férjéért nagy váltságot ád?
Udvarban a gyeplőt, ki tartja,
Sok gyermeket, jaj, sírba bocsát.
S Zrínyi Ilona hol van szegény?
Munkácsvár védője... - szó, mi szó -
Labanctól győzetve nincs remény...
Hová tűnt hát a tavalyi hó?

Hölgyem, ne firtasd, hol járnak ők!
Ki tudja, mindez mire való?
Ha faggatod az elmúlt időt,
Kérdjed: hol van a tavalyi hó?

Az eredeti:

Ballade des Dames tu temps jadis

Dites-moi où, n'en quel pays,
Est Flora la belle Romaine,
Archipiades, ne Thaïs,
Qui fut sa cousine germaine,
Echo, parlant quant bruit on mène
Dessus rivière ou sur étang,
Qui beauté eut trop plus qu'humaine ?
Mais où sont les neiges d'antan ?

Où est la très sage Héloïs,
Pour qui fut châtré et puis moine
Pierre Esbaillart à Saint-Denis ?
Pour son amour eut cette essoine.
Semblablement, où est la roine
Qui commanda que Buridan
Fût jeté en un sac en Seine ?
Mais où sont les neiges d'antan ?

La roine Blanche comme un lis
Qui chantait à voix de sirène,
Berthe au grand pied, Bietrix, Aliz,
Haramburgis qui tint le Maine,
Et Jeanne, la bonne Lorraine
Qu'Anglais brûlèrent à Rouen ;
Où sont-ils, où, Vierge souvraine ?
Mais où sont les neiges d'antan ?

Prince, n'enquerrez de semaine
Où elles sont, ni de cet an,
Que ce refrain ne vous remaine :
Mais où sont les neiges d'antan ?

Verstorzítás

Viola d.g. Exiguum:

Négysoros – hat változatban... 

                 3
Hogy francia vagyok, mérgezi agyam...
(Pontoise szülötte) s eláll a szavam.
Hat láb hosszú kötél hurkolja nyakam,
Azt sugallja, hogy nehéz a valagam.  

                 4
Ferencnek hívnak, s bosszant nagyon,
Pontoise-i, Párizsban lakom.
Kötélen lógok, ez nagy bajom,
Nyakam érzi, mily súlyos farom. 

                 5
Ferenc vagyok én, és hazám Pontoise,
Hol egykor bölcsőben Ferike oáz.
Kötél szól nyakamnak: induljon fohász,
Mert lábad mindjárt a magasban bokáz. 

                 6
Ferencre gondol majd porom
Párizsban ittam a borom
Kötéllel sújt most a sorom:
Nyakam nyög: nehéz tomporom

                7
Bánt ám, hogy Ferenc a nevem,
Pontoise-i, Párizsban helyem.
Hat láb kötél szól most nekem:
Mily nehéz is az ülepem... 

                8
Bosszant, hogy francia vagyok
Pontoise-i, Párizsban lakok.
Nyakamra kötelet kapok
Alfelem súlyától halok.

Juc Villageois:

Négysoros – két változatban... 

1.
Francia vagyok, éltem méreg, teher,
Pontoise-i – Párizs környéki hely –
Végemre most egy kötél mérlegel
nyakam bír-e e fenékmérettel.

2.
Férfi vagyok, ízig vérig francia madár
Pontoise-i – ki hálni Párizsba jár,
Nyakam végre arra kalkulál
Seggem terhe mily rövid halál.

 

 

 

 

 

 

Az eredeti:

François Villon: Quatraine

Je suis François, dont il me poise,
Né de Paris emprès Pontoise,
Et de la corde d'une toise
Saura mon col que mon cul poise.

Verstorzítás

Viola d.g. Exiguum:

SÍR-FELIRAT

SÍR-FELIRAT ballada formán,
mellyet Villon maga és társi számára írt,
miközben felakasztatásukat várjác vala

Attyafiac, utánnunc jövendőc,
Hozzánc szívetec ne légyen kemén’,
Szánnyatoc, mert vagyunc olly esendőc,
Kegyet nyértek mayd, ha lésztek szegén’!
Lóg itt öt-hatunk: mind erős legén’;
Jól táplált testünc, mit szülénktől kapánc,
Foszlic és rothad, bár vala falánc...
Czontokból por- és hamuvá leszünc.
Ne múlassatoc rajt’, az mic valánc:
Kérjétec Isten irgalmát nekünc.

Ha kiáltozunc, ne utállyatoc,
Ha mit is tettünc, – igaz vólna bár,
Ellenségüncké sohse vállyatoc,
Hiszem tudgyátoc: elburít az ár.
Járjatoc közben érettünc akár
Szűznec Fijánál, hogy könyörűlne,
Kegyelme hozzánc hogy ki ne hűlne,
Pokol tüzét ne oszsza meg velünc.
Holtként testünc át nem lelkesűlne;
Kérjétec Isten irgalmát nekünc.

Teteminc mossa essőnec árja,
Nap szárasztya; bőrünc feketéjti,
Szemünc szarkác, hollóc czőre váyja,
Szemöldünc, szakálunc egyre tépi...
Pihenést az sors szűken se méri,
Szél ingat minket balra és jóbra
Kedve szerént, szűnetlen rontva,
Gyűszű nem ója czípdesett kezünc.
Szenvedésünc tán haragtoc oldgya...
Kérjétec Isten irgalmát nekünc.

AJÁNLÁS

Jésusunc, Hertzeg, Urunknak vallunc!
Őrizz, hogy pokol ne győzzön raytunc!
Mert hát bűnünkért mind megfizetünc....
Ne gúnyollyatoc, ha már meghaltunc:
Kérjétec Isten irgalmát nekünc.

(Fordítás a XVI. századból)

Az eredeti:

L’epitaphe
en forme de ballade que feit Villon pour luy et ses compagnons,
s’attendant estre pendu avec eulx

Freres humains, qui après nous vivez,
N’ayez les cueurs contre nous endurcis,
Car, se pitié de nous povres avez,
Dieu en aura plus tost de vous mercis.
Vous nous voyez cy attachez cinq, six.
Quant de la chair, que trop avons nourrie,
Elle est pieça devorée et pourrie,
Et nous, les os, devenons cendre et pouldre.
De nostre mal personne ne s’en rie,
Mais priez Dieu que tous nous vueille absouldre.

Se vous clamons, freres, pas n’en devez,
Avoir desdaing, quoyque fusmes occis,
Par justice. Toutesfois, vous sçavez
Que tous les hommes n’ont pas bon sens rassis;
Intercedez doncques, de cueur rassis,
Envers le Filz de la Vierge Marie,
Que sa grace ne soit pour nous tarie,
Nous préservant de l’infernale fouldre.
Nous sommes morts, ame ne nous harie;
Mais priez Dieu que tous nous vueille absouldre.

La pluye nous a debuez et lavez,
Et le soleil dessechez et noircis;
Pies, corbeaulx, nous ont les yeux cavez,
Et arrachez la barbe et les sourcilz.
Jamais, nul temps, nous ne sommes assis,
Puis çà, puis là, comme le vent varie,
A son plaisir, sans cesser, nous charrie,
Plus becquetez d’oyseaulx que dez à couldre.
Ne soyez donc de nostre confrairie,
Mais priez Dieu que tous nous vueille absouldre.

ENVOI

Prince Jesus, qui sur tous seigneurie,
Garde qu’Enfer n’ayt de nous la maistrie:
A luy n’ayons que faire ne que souldre.
Hommes, icy n’usez de mocquerie,
Mais priez Dieu que tous nous vueille absouldre.

(1462)

Epigonvers

Attila d.g. Catus:

Ének arról, hogy a régi házból nemsokára új házba költözik
(egy gyermekdalra)

Csiga-biga told ki szarvadat,
Ha nem tolod, összetöröm házadat.

I.

Elmúltak már a szép napok,
Vad vágtáim heves sora.
S én, vén csiga lassú vagyok,
És nyálamon csúszok tova.
Nem gondoltam erre soha,
És most, mint bamba nézek én:
A sors hozzám oly mostoha,
Mint bárkihez e sártekén.

II.

Én, vén duhaj, ki magába
Társra lel pár pohár után,
Biztatom magam - hiába:
Told ki szarvad! Akár sután!
Akármi bénán, kis csigám!
Az élet, mint a buborék,
Hát addig nézz, amíg lehet,
Míg rád nevet kéken az ég!

III.

S kimondom, ó derék fiúk,
Ifjú csigák, szép házasok,
Tinéktek azt, hogy egy kiút
Van néktek csak, hogy lássatok:
Toljátok hát ki szarvatok,
Hogy arcotok fürdesse nap!
Ne légyenek tilalmasok!
Minden, mi szép, mi jó: szabad!

IV.

Minden, mi kedves és vidám,
Minden, mi jó vérből fakad,
Minden, amit fiú s a lány
Egymástól kér: szabad, szabad!
Száraz gigám, szavam akad,
Irigység pora torkomon.
Idő-kisasszony, jaj, hogy szalad!
Irigylem őket, jól tudom.

V.

Uram! Hát nékem semmi jár?
A földön én is itt valék,
És mit tettem, nem sok a kár,
De mennyivel több ám a szép!
Ám hencegek. S helyembe lép
Egy másik máris, jól tudom,
De addig is, míg szarvam ép,
A napvilágra kitolom.

VI.

Istenemre, ha nem így lesz,
Összetöröm rögvest házam!
Megérdemli, ki nem így tesz!
Akkor nincsen férgebb nálam!
Akkor folyjon szét a nyálam,
Csúszkáljak én rajta tova,
Tálaljanak fel egy bálban,
Legyen belőlem lakoma!

Ajánlás

Szakácsné! Légy kíméletes!
Ne kozmálj majd engem oda,
Hisz jól tudod, minden kerek.
Belőled is lesz vacsora.