MESE-BEFEJEZÉSEK

Janus Cuparius:

Mese utáni mese

Hüvelyk Matyi és Panni összeházasodtak és boldogan éltek, mígnem első házassági évfordulójuk után Panni kezébe nem került egy szórólap, melyben Óz varázsló egyik tanítványa mindenféle csodálatos méretnövelő képességeit hirdette.

Panni rájött, hogy ő igazából, nincs kibékülve kicsi termetével és most elérkezett az idő, hogy valamit tegyen. Teljesen átlagos testmagasságot szeretett volna. Matyit természetesen nem avatta be a terveibe, mert félt, hogy a magassággal kapcsolatos vágyait még félreérti. Habár valójában tényleg bukott a méretes pasikra. Örült, hogy Matyi személyében egy hasonló társat talált. No és igazából az első férfi volt, aki érdeklődött iránta. A kezelések azonban csakhamar kimerítették az anyagi forrásait. Ekkor már kénytelen volt beszámolni Matyinak, aki sejtette, hogy mire megy ki a játék. Ettől fogva támogatta ugyan Panni méretnövelő kezelését, de a viszonyuk kezdett egyre kimértebb lenni.

Matyi internetes társkeresőkön igyekezett kompenzálni a hiúságán esett csorbát. Eszébe jutott, hogy kamaszkorában a 197 cm magas karcsú Hófehérke életnagyságú posztere díszítette a szobája falát. Mondjuk 197 cm, mínusz tűsarkú, mínusz korona…Gondolta, összejöhetne egy hasonló kvalitású nővel. Ám nem sikerült. Ekkor kezdte úgy hirdetni magát, hogy „Hüvelyk Matyi masszázs variációi”. Beindult az üzlet és megjöttek a sikerek is.

Közben Panni nem jutott ötről a hatra. Nem sikerült egy centit sem növekednie. Azért szorgalmasan eljárt a csodadoktorokhoz. Nem is azért mert még mindig töretlenül hitt volna az egészben, hanem mert ott legalább ő volt a középpontban és pont azt hazudták neki, amit hallani szeretett volna. Két kezelés között meg wellness kúrákra járt, hogy felejtse a depresszióját. Egyik ilyen alkalommal ismerkedett meg egy kobolddal, akinek elég zűrös életvitele volt, de ötször olyan magas volt mint Panni. A kapcsolat nem sokáig tartott. Kiderült, hogy a kobold csak azért érdeklődött iránta, mert még ilyen kicsi méretű barátnője sosem volt.

Matyi kezdeti sikerei is múlóban voltak. Minden csoda három napig tart. A piac új sztárjai kiszorították. Kénytelen kelletlen visszament eredeti szakmájába és lótolmács ügyintéző lett. Szerény fizetéséből nem sokra tellett, egy faluszéli viskó padlásszobáját bérelte a templom egerével közösen. Közben eltelt tizenöt év. Még mindig Hófehérkéről álmodozott, de mégis örült, amikor Panni betoppant hozzá. Összeköltöztek. Született egy kislányuk, aki csodák csodája, félévesen már magasabb volt a szüleinél. 14 évesen már több mint egy méter. Mire felcseperedett egy teljesen normális 150 cm-es magasságra tett szert. Szobája falát férfi kosárlabda csapatok képei díszítették és arról álmodozott, hogy egyszer egy 2 méter 10 centis kosaras megkéri a kezét.

 

Viola de genere Exiguum:

Morfondír

Gondolatok a Fehérlófia című népmese kapcsán

Aki nem emlékezne rá, alul megtalálja a mesét.

A mese így végződik: "Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak."

Máig is élnek. De vajon hogyan?

Mert hát bizonyára felvet néhány problémát a történet. Ott volt a három királykisasszony kétszeres özvegységtől sújtva. Még csak nem is sejtjük, hogy vajon milyen érzelmeket tápláltak egyrészt elrablójuk, másrészt megmentőjük, illetve megmentőjük árulói iránt. Szondy Lipót elégedetten simogathatná a szakállát a sírjában, ha viselt volna szakállt, de hát így csak az állát simogatná, és felállíthatná a királykisasszonyok sors-analízisét. Erőszakos cselekmény volt az ő elrablásuk. Mégpedig csoportos erőszak, hiszen a három sárkányfivér egyetlen családból választott menyecskét magának, elvitték az öreg király mindhárom leányát. Valószínű, hogy a tippet a sárkányfivérek továbbadták öccsüknek.
Kérdem én: ha már az egyik leányzót elrabolta egy sárkány; miért nem őrizték a többit jobban? És ha a második leányzót is sárkány rabolta el, hát a harmadiknak a napra se lett volna szabad kimennie, sőt ablakot se lett volna szabad nyitnia, ha nem akart nővérei sorsára jutni.
Kétségtelenül viktimológiai eset, ha az első lányrablást még másik kettő követte. Avagy épp arról van szó, hogy a leányok lelkileg sérült személyek lehettek, valamilyen önbüntető, önsorsrontó erő késztette arra őket, hogy kitegyék magukat a veszélynek, s hagyják magukat a sárkányok által elrabolni.
Vajon milyen férjek lehettek a sárkányok? Úgy gondolom, hogy teljesen kizárt, hogy gyöngéd, asszonyukat becézgető, dédelgető urai lettek volna a lányoknak. Már maga az asszonyszerzési mód is azt mutatja, hogy szadista, férfierejüket csupán az erőszak által megélni képes lények voltak. De hát egy szadista és egy mazohista házassága akár még jó is lehet... (?)
Őszinte szerelem azonban nem köthette a királylányokat a sárkányokhoz, hiszen némi aggodalom érződik ki hangjukból, amikor a vadidegen Fehérlófiát meglátják, féltik életét, hogy a sárkány elpusztítja a legényt. Hangjukból azonban talán némi büszkeség is kicsendül, amikor férjük erejét írják le.
Amikor pedig Fehérlófia egymás után legyőzi a háromfejű, a hatfejű és a tizenkétfejű sárkányt, egykedvűen tudomásul veszik, hogy immár visszakerülnek az apai házhoz. Hiszen a szabadítást nem kérték, valljuk be, Fehérlófia teljesen önkényesen tette özveggyé a három királylányt.
Azonban a lányok sorsát továbbra is az erőszak határozza meg. Fehérlófia - aki pedig már meggyőződhetett volna arról, hogy szolgái nem egyenes lelkű emberek, Hétszünyű Kapanyányimonyók látogatását egyikük sem árulta el a gazdájának. Nyilván szégyellték vereségüket, de ez nem mentesíti őket az álnokság vétségétől, hiszen három napig eleség nélkül maradt a kis csapat az ő hibájukból. Ráadásul kárörvendően várták a negyedik napot, amikor is Fehérlófia maradt otthon kását főzni, talán még remélték is, hogy urukat összeégett fejjel, kopaszon találják meg, hiszen Hétszünyű Kapanyányimonyók netán a fejéről ette meg a forró kását. Fehérlófiának tehát szörnyű naivnak kellett lennie, ha ezek után meg sem fordult a fejében, hogy hasznos lenne, ha nem marad utoljára a liftes akcióban. S lám, mi történik, most három ugyancsak erőszakos, garázda, sőt, bátran mondhatjuk, bűnöző férfi áll az öreg király elé, s jelenti be igényét a megmentett királylányokkal kötendő házasságra.
A lányok itt közbeléphettek volna. Akármennyire is megfenyegették őket a szolgák, a saját apjuk udvarában voltak, immár a saját szolgáik között. Azonban itt is, szinte felkínálkoznak arra, hogy áldozatokká váljanak. Férjhez mennek annak rendje és módja szerint Fanyűvőhöz, Kőmorzsolóhoz és Vasgyúróhoz, és nyilván hozzá kell szokniuk ezeknek a - kétségkívül primitív - embereknek a szerelmi szokásaihoz, melyek bizonyára egy kevéssel sem kifinomultabbak a sárkányokénál. Most már csak nagyon kevés idő telik el, hiszen tudjuk, hogy Fehérlófia három napig várakozik arra, hogy felhúzzák. Ebből is látszik, hogy milyen balek. Eltelik egy nap, két nap, három nap, s csak ekkor kezd élni a gyanúperrel, hogy itt ugyan hiába vár a feljutásra. Elkövetkezik a kaland a griffmadarakkal.
Vizsgáljuk meg, mi is történik itt. Fehérlófia a félelmetesen zuhogó esőben leveti a saját szűrét, (igaz, ez már kevés védelmet nyújt neki), és betakargatja a fiókákat, hogy ne ázzanak. Megint önveszélyesen jólelkű és naiv. Amikor pedig az anyagriff hálából felviszi a felvilágba - ami egészen veszélyes kaland -, annyira hosszú az út felfelé, hogy közben épp ötször éhezik meg a griffmadár. Szalonnája, kenyere fogytán Fehérlófia önkezével, s önlábával táplálja a madarat. Mire gondolhatott? Hiszen alig kevésbé szörnyű dolog lezuhanni, mint kéz s láb nélkül élni a továbbiakban. Ilyen nyomorék állapotában nem sok esélye volt már, hogy az általa megszabadított királykisasszonyt egyáltalán feltalálja. Deus ex machinaként hat, amikor a griff megajándékozza a csodaborral, melytől újra kinő hiányzó keze-lába.
Visszatérve a felvilágba, megtudja, hogy hűtlen, áruló szolgái maguk vették feleségül a királykisasszonyokat, köztük a jövendőbelijének tekintett legkisebb leányzót is. Nosza megjelenik a királyi palotában, ahol szemlátomást a legkisebb királylány férje, Vasgyúró az úr. A szerelemféltés olyan erős Fehérlófiában, hogy a királlyá lett szolgát egyszerűen kihajítja az ablakon, s az szörnyethal. De a mesék igazságszolgáltatása szerint meghal a másik két hűtlen szolga is, pusztán rémületében.
Nem tudhatjuk, hogy a harmadik királylány rajongva üdvözölte-e megmentőjét, vagy egyszerűen csak tudomásul vette, hogy férjek jönnek, férjek mennek, az erőszak marad. Még kevésbé tudhatjuk, hogy mit szólt a másik két királylány, akik íme szintén másodszor maradtak özvegyen, momentán a férjhez menés esélye nélkül.
Vajon mi történt velük eztán?

Fehérlófia

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás - tengeren is túl, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki:

- Látod, fiam, azt a nagy fát?

- Látom.

- Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét.

A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta.

Erre azt mondta neki a fehér ló:

- No fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm.

Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, aki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert.

- Jó napot adjon Isten! - mondta Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Megbirkóztak. De alig csavarintott egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta.

- Már látom, hogy erősebb vagy, mint én - mondja Fanyűvő. - Hanem tegyük össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba.

Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak.

Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy embert, aki a köveket úgy morzsolta, mint más ember a kenyeret.

- Jó napot adjon Isten - mondja a Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Megbirkóztak. De alig csavarintott Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet, mindjárt a földhöz vágta.

- Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit - mondja Kőmorzsoló. - Hanem tudod mit, végy szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig.

Fehérlófia befogadta, már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek, előtaláltak egy embert, aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát.

- Jó napot adjon Isten - mondja a Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, s úgy vágta földhöz Vasgyúrót, hogy majd odaragadt. Ezt is szolgálatába fogadta, már itt négyen voltak.

Amint tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek, kunyhót csináltak.

Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyűvőnek:

- No, te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni.

Elmentek. De alig hogy tüzet rakott, s kásafőzéshez fogott Fanyűvő, ott termett egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte. Fanyűvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott:

- Én vagyok Hétszünyű Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem adod, a hátadon eszem meg.

Fanyűvő mindjárt odaadta. Hétszünyű Kapanyányimonyók megette, azzal visszaadta az üres bográcsot. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyűvőt, de az nem mondta meg, hogy miért nincs kása.

Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Amint kezdte főzni a kását, oda ment őhozzá is Hétszünyű Kapanyányimonyók, és kérte a kását.

- Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg!

De Kőmorzsoló nem adta, Hétszünyű Kapanyányimonyók sem vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását.

Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyűvő előre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását a Hétszünyű Kapanyányimonyók.

Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. De a másik kettő se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, miért maradtak két nap kása nélkül.

Ahhoz is odament Hétszünyű Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem adta, a meztelen hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták.

Fehérlófia nem tudta, miért nem csinált egyik se kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahhoz is odamegy Hétszünyű Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához.

Amikor a három cimbora hazaért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jól laktak, megszólalt Fehérlófia:

- Gyertek csak, mutatok valamit.

Vezette volna őket a fához, amelyikhez Hétszünyű Kapanyányimonyókot kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával. Mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy nagy lyukat, amelyen az alvilágba ment le Hétszünyű Kapanyányimonyók. Tanakodtak, mi tévők legyenek, utoljára arra határozták, hogy lemennek.

Fanyűvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon leeresztette magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet. Alig ért le negyedrészre a mélységnek, megijedt, felhúzatta magát.

- Majd lemegyek én - mondta Kőmorzsoló. De harmadrészről az útnak ő is visszahúzatta magát.

Azt mondja Vasgyúró:

- Ejnye, be gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek én meg ezer ördögtől sem!

Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrántotta a gúzst, hogy húzzák fel.

Azt mondja Fehérlófia:

- Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét! Bezzeg ő nem ijedt meg! Lement az alvilágba, kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni. Amint így kódorog előre-hátra, meglát egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? Nem mást, mint Hétszünyű Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuckóban, kenegette szakállát meg állát valami zsírral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács kása.

- No, manó - mondja neki Fehérlófia -, csakhogy itt vagy! Másszor te akartad az én kásámat megenni a hasamról; majd megeszem én most a tiedet a te hasadról.

Azzal megfogta Hétszünyű Kapanyányimonyókot, a földhöz vágta, hasára öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte, s odább ment.

Amint megy, mendegél, előtalál egy várat rézmezővel, rézerdővel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement; s hát odabent egy gyönyörű királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert.

- Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár?

- Hát biz én - felelt Fehérlófia - egy ördögöt kergettem.

- No, hát most jaj neked! Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar!

- Nem búvok bíz én, megbirkózom én vele.

Arra a szóra ott termett a sárkány.

- No, kutya - mondja Fehérlófiának -, most meg kell halnod!  Hanem, viaskodjunk meg a rézszérűmön!

Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét. - azzal visszament a királykisasszonyhoz. Azt mondja neki:

- No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, jere velem a felvilágra!

- Jaj, kedves szabadítóm - felelt a királykisasszony -, van nekem idelent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el, szabadítsd meg őket, neked adja az én atyám a legszebb leányát meg fele királyságát.

- Nem bánom, hát keressük meg.

Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüstmezővel, ezüsterdővel körülvéve.

- No, itt bújj el az erdőben - mondja Fehérlófia -, én majd bemegyek.

A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg megindult befelé. Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az első. Az nagyon megijedt, ahogy meglátta, s rákiáltott:

- Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár sem jár?

- Téged jöttelek megszabadítani.

- No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejű sárkány, ha hazajön, összemorzsol.

Arra a szóra ott termett a hatfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

- Hej kutya - mondja neki -, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! Hanem gyere az ezüstszérűmre, viaskodjunk meg!

Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt, s így hárman útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák. Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat aranymezővel, aranyerdővel körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a várba. A királykisasszony majd meghalt csodálkozásában, amint meglátta:

- Mit keresel itt, ahol még a madár sem jár? - kérdi tőle.

- Téged jöttelek megszabadítani - felelt Fehérlófia.

- No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram a tizenkét fejű sárkány, aki, ha hazajön, összevissza tör.

Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu.

- Az én uram vágta a buzogányát a kapuba - mondja a királykisasszony, mégpedig tizenkét mérföldről. De azért ebben a nyomban itt lesz. Bújj el hamar!

De már ekkor, ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

- No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod! Hanem gyere az aranyszérűmre, birkózzunk meg!

Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét.

Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt. Elérkeztek ahhoz a kosárhoz, amelyiken  Fehérlófia leereszkedett, próbálgatták minden módon, hogy férhetnének belé mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is. Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határozták, hogy ők magok veszik el a három királykisasszonyt, s nem eresztik megint le a kosarat Fehérlófiáért, hanem ott hagyják őt az alvilágban.

Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát behúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglát egy griffmadárfészket három fiók-griffmadárral; ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta szűrével, maga meg bebújt egy bokorba. Egyszer csak jön haza az öreg griffmadár.

- Hát ki takart be benneteket? - kérdi fiaitól.

- Nem mondjuk meg, mert megölöd.

- Dehogy bántom, nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni!

- No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levehesse a szűrét rólunk.

Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdi Fehérlófiától:

- Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat?

- Nem kell nekem semmi - felel Fehérlófia.

- De csak kívánj valamit, nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam.

- No hát vígy fel a felvilágra!

Azt mondja a griffmadár:

- Hej, ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig, de neked megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldalszalonnát, kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldalszalonnát tégy a számba. Ha nem teszel, levetlek.

Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldalszalonnát. Nemsokára megint megevett egy kenyeret meg egy oldalszalonnát, azután az utolsót is megette. Már látták a világot idefent, hát egyszer csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a griffmadár, akkor a jobb lába szárát adta neki.

Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té-, se tovamenni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába.

Itt benyúl a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának.

- No - mondja neki -, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg.

Fehérlófia megitta.  Hát lelkem teremtette - tán nem is hinnétek, ha nem mondanám -, egyszerre kinőtt keze-lába. De még azon felül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt.

A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult megkeresni a három szolgáját. Amint megy, mendegél, előtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást:

- Kié ez a szép gulya, hé?

- Három úré: Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyűvő uraké.

- No, hát mutassa meg kend, hol laknak?

A gulyás útbaigazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elvette szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment beljebb.  Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt se tudta: lány-e vagy fiú? Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is meg Fanyűvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött az alvilágból. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette az apjukhoz.

Az öreg király rettenetesen megörült, amint leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele királyságával együtt. Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.