DSIDA JENŐ VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

Parafrázisok

  Juc Villageois:  - Pillanat felvét, Elekből az élet (Pillanatfelvételek az életből című versére)
  Juc Villageois:  - Szikra (Tavalyi szerelem című versére)
  Juc Villageois: EF ES SUHANC, KEGY... (Egy fecske átsuhan című versére)
 
Juc Villageois: Tűnő gyerekek (Tűnő szekerek című versére)
  Juc Villageois: Ujjongás és kesergés (Bujdosás és keresés c. versére)

Művek:

Parafrázisok

Juc Villageois:

Ujjongás és kesergés 

Csillagod világít,
s nem hull le pókhálók alól.

Szavai szétnyüzsögnek, 
A gyöngyvirág elmosódó.

Lefekszem, mert nedves
gyom villan, fogni nem akarom.

Az éjszaka már elvész,
de látni még fohászkodásom.

Zsongó-dongó, bomladó én.
Rajzanak a férgek,

Csak kis rajz rólad.
Fülleteg szálak, mint a karom.

S a királyfit rejti illatod. 
Vagy vele talállak, hol esti avar?

Pusztulás suhan, vele szél érkezik:
édes, erjedt, súlyos, sűrű.

És miazmák közül ibolyafényű 
levele mint gyanta, mint vatta.

Mint alja is, és mint, melyek dudvás 
sebekre értek. Egyet sem!

(az eredeti)

Bujdosás és keresés

Nedves a pillám,
mint gyöngyvirág esti levele.

Zsongó-dongó szél suhan
s illatod érkezik vele.

Édes, erjedt pusztulás,
súlyos pókhálók, sűrü szálak,

sebekre gyanta, vatta, gyom...
Már lefekszem, mert nem talállak.

Fohászkodásom szavai,
melyek közül egyet sem értek,

mint kis miazmák rajzanak,
szétnyüzsögnek, mint a férgek.

Csak rólad villan elmosódó
rajz: még látni, fogni akarom,

de elmosódom vele én is
és lehull és elvész a karom.

Az éjszaka dudvás, fülleteg alja
rejti a bomladó királyfit.

...Hol vagy? Ibolyafényű csillagod
milyen avar alól világít?

 

Juc Villageois:

- Pillanat felvét, Elekből az élet

Elmegy, aki van,
Aki itt marad, van,

Nevet feled a haladó
A kézbe kéz, ha nincs is haladó.

Néha itt marad az író,
És néha néz, síró,
És néha messze...

Az Örök-szent, szomorú Egy,
Mégis vége, mese

Elmegy, aki van,
Aki itt marad, van

(az eredeti)

Pillanatfelvételek az életből
(1924. szeptember 3-án)

Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz...

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:
van, aki itt marad,
van, aki elmegy -

 

Juc Villageois:

Szikra

Tűz emléke csillog olykor,
volt fakó arcomra néz.
Elmúlt arcomra, mely forró.
Csillagfényes, fehér volt,
s volt édes méz.
S évekbe vissza,
volt, mint a minta,
mint a tűz, mint a hó. 

Még néha bánt, hűs kéz űz.
Visszahullott, már nem csillog,
enyhén megromlott testvéri tűz.
Simogató, mint lehamvadt csillag.
De nem a méz olvadt el, mint a minta,
s mint a hó, mint a...
[szikra]

(az eredeti)

Dsida Jenő: Tavalyi szerelem

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

 

Juc Villageois:

Ef Es suhanc, kegY...

Ketyeg a hold.

Megakad, s újra pityereg,
mint egy angyal valamikor.

Az óra tovább volt szomorú boldogságból,
ami űzött szél, szivárványra

felhők közt mosolyog és emelkedik már a torony,

Lesüt, kiomolt fény villan,
illat illan, ó, só.
Búcsuzó füstnek, Ef Es folt volt.

Ezerszínű kegye csak átsuhan
házunk fölött.

Káprázó szemnek ennyi.
J

 

(az eredeti)

EGY FECSKE ÁTSUHAN...

Valami volt.

Mint mikor megakad az óra
s tovább ketyeg,

egy szomorú angyal szivárványra mosolyog
és újra pityereg.

Szélűzött felhők közt kisüt a hold.

Boldogságból torony emelkedik
s már leomolt.

Illanó illat
villanó fény,
káprázó szemnek ezerszinü folt.

Egy búcsuzó fecske átsuhan
házunk füstje fölött.

Csak ennyi volt.

 

 

Juc Villageois:

Tűnő gyerekek

Vijjogva múltál, zeng a kor.
Torzulatlan a képrotor.

Felőle foszlány tekereg,
bosszú, kemény zaj: kerekek.

Most szülte, óh, gödörbe zúzza,
bűnös vad kedvük árva búja.

Lépteiken mereng az ara
s Önnek és Nekem dúdola.

Nincsükből enni mit sem vesznek,
kint népek pora, hüledeznek.

Mives torba oszlik az ágyuk
s a rotor nem kutat utánuk.

(az eredeti:)

Tűnő szekerek

Csillogva úszkál, leng a por.
Mozdulatlan az ércszobor.
Előtte lomhán nyekereg
hosszú, nehéz raj: szekerek.  

Sok szürke ló döcögve húzza,
gyümölcs van bennük, sárga búza.
Némelyikben eseng az arany
s jönnek és mennek úntalan.  

Kincsükből semmit ki nem tesznek,
mint évek sora tünedeznek.
Szines porba foszlik a hátuk
s a szobor nem futhat utánuk.