a katakurd drámairodalom gyöngyszemei

Tartalomjegyzék:

  Judy Swordy: A zöldszemű élet (Abszurd dráma)

  Judy Swordy: Elsüllyedt a ladik (Abszurd dráma)

  Judy Swordy: Everyman

  Stephanus: Nietsnie Katakurdában avagy Kié ez a rohadt pemmikán?

  Sunaphets Tsilotrab: Nietsnie Katakurdában avagy kié ez a rothadt pemmikán?
(Öttekszénísz átdolgozása)

  Fezsó Janotak: Szelám, a nyolcadik (Viola de genere Exiguum)

  Tel-Mah (közreadja: Attila de genere Catus - és sokan? mások)

 

Judy Swordy:

Everyman

(Első felvonás)

 

Hírvivő:

Khm, khm... Halljátok, mint citálja
A Tűz Csiholója Akárkit számadásra!
Mikor egy volt a semmi és a minden,
Hálátlan teremtmény nem volt itten.
Léteztem az időben és a térben,
De magam voltam, gondoltam: "Miért nem
teremtek társakat?
A társaság kincs!"
Szóltam magamhoz: "
Ne mondd, hogy semmid sincs!"
Mikor a káoszból az első jel kivált
,
Még reméltem, minden jó, s az embser legkivált.
Mikor kezdetben nem volt más
Csupán Eyrf, Protan és Panrac,

Még hittem, hogy az emberfajta
Házát majd dicsőségemre rakja.
Mikor még szunnyadt az idő és a tér,
Gondoltam, jót hoz majd
a két kistestvér.
De képtelenné vált a tér, s szótlanná az idő.

(Nem hozott sikert az első félidő.)
Pedig akkoron még nem arattanak
Gőg, fösvénység, falánkság s harag.
Ma világi kinccsel mind oly telhetetlen,
hogy muszáj immár igazságot tennem.
Mindenkin, minden vakmerőn!
Hol vagy, Halál, hatalmas hírvivőm?

 

Halál:

Uralkodóm, hívtál, itt vagyok.
Úgy teszek, amint parancsolod.

 

A  Tűz Csiholója:

Nevemben igyekezz,
Eljutni Akárkihez,
Készüljön a végső számadásra:
A földön többé nincsen maradása!

 

Halál:

Uram, beszáguldom a nagyvilágot,
S nagynak, paránynak nyomába hágok.
Tudatom velük hogy egyik sem halhatatlan:
Tűzben vesznek, ahogy abban is születtek hajdan.
A villám becsap majd a sziklába mely egy
A forrással, hová Akárki inni megy.
S mire kihunyt a tűz s elhalt minden fény
Előjön majd a Hár'dimenz'ós Rény,
A körtérfogatú Bűn
a tűzben elég,
S kormos esőtől lesz setét az ég.

 

Függöny.

 

(Taps.)

Akárki siráma:

Lám Jó Uram levette rólam a szemét!
Tudom, mit eddig imádtam - szemét.
De tán'
újra kinyí lik majd a Szem.
(Legalábbis azt hiszem ...)

 

Judy Swordy:

A zöldszemű élet
(Abszurd dráma)

Szereplők:
Ed (Edwina) /eb/
Ted /macska/
Levélmintás Tál /balettbetét/
Csúnya Elefánt /néma szereplő/
Csonka Kalamáris /vendég/

Színhely: egy elhagyatott tengerparti bódé.

 

ED:

(szunnyad)

 

TED:

Már a kandalló ... (könny) ... Ed !!! ... tüzénél a zöld cica ...

 

ED:

(farkcsóvál; fáradt)

 

TED:

... kutyát ...

 

ED:

Mi ?!

(közben a levesestál lassú, lágy puha koccanással végigtáncol a ködben)

(a csont alakú levélke fekete)

  TED:

(hajókürtöt utánoz)

  ED:

sssssssssss ! (hozzáhajol)

(a tengert csendesen faló förmedvény ormánya szeli)

 

TED:

Ámde ...

(reccsen a grádics)

 

TED:

A priccsen szétfröccsen százfele a ...

 

CSONKA KALAMÁRIS


leve !

 

TED:

Hajdan ...

 

ED:

Ég ET, T. !!!

(lételméleti fények)

VÉGE

Utóhang:

 

ED:

T!!! T!!!

 

TED:

Pislákol ma nap s ág ...

(a mennybolt vörösen felfénylik)

 

ED:

MÖGÖTTEM !!!

 

TED (felnyávog; félve):


A zöldszemű élet !?

A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült:

Judy Swordy: Damn Green-Eyed Life and Other Plays, Penguin Books, 1997
27 Wrights Lane, London W8 5TZ England

A mű fő üzenete, hogy a költő ebben az embertelen világban (lásd állat- és tárgyszereplők) nem alkothat. A potenciális olvasók szívesebben lustálkodnak (Ed), falnak (Mily árnyaltan utal erre a táncoló levesestál!), isznak mint a förmedvény (Az írónő mily megkapó takarékossággal sűríti e szóba az alkoholizmus borzalmait !). Jobban érdeklik őket az űrkatasztrófák (Ég ET...) mint a versek.

Ted (" tedd" ), a naiv költő folyton alkotni próbál, de minduntalan megzavarják. Témáit a mindennapi életből meríti, punk szerelméről ír (zöld cica), a szobáról (A priccsen...), vagy a fák között vörösen izzó naplementéről (Pislákol ma nap s ág...). Csak a mű végén adja fel a reménytelen harcot és káromkodik egy ízeset (így szitkozódhatnak a művelt macskafélék...).

Jól ellenpontozza Ted, a művész alakját Csonka Kalamáris figurája. A beszélő név az erőszakos, olcsó hatásokat, üresen kongó rímeket kergető fűzfapoétát jelöli, aki egyetlen szavas szövegével (Levét!) is remekül betölti szerepét, tönkresilányítva Ted ígéretesen induló poémáját.

Ed személyesíti meg a passzív, kicsit lusta, butuska feleséget, aki szereti, dédelgeti férjét (csitítgatja, hozzábújik), de megérteni sosem fogja. Ted élete mégsem kilátástalan, hiszen Edwina mégiscsak szereti, és bár művészi karrierje hamvába holt (mint az állítólagos ET...), hajóskapitányként még érvényesülhet. Ezt a lehetőséget a figyelmes szemlélő kiolvashatja a csupán látszólag érthetetlen kitörésből (Ted hajókürtöt utánoz) a darab első harmadában.

Judy Swordy műve sosem volt aktuálisabb. Csak remélhetjük, hogy valamely teátrumunk kisvártatva műsorára tűzi.

 

Judy Swordy:

Elsüllyedt a ladik

 

Szereplők:

a Férj

 

 

»Pitypang«

 

 

M., a néger

 

 

 

 

a Férj:

Szobámban kerül...

 

»Pitypang«:

Vén!

 

a Férj:

Már megint oda ... ?
(Szállt az asztalterí ték.
Bob Gulyás maszkabált rendezett.
Feketén örvénylő levegő illant.)

 

»Pitypang«:

Tébolyult!

 

a Férj:

Tűz! (csap)

 

»Pitypang«:

A tah ...! Hebegő kecske! (rágó)

 

a Férj:

Pitypang!
Jakubinusok .. (rőt sapkája fölött ég ...)
Csűrdöngölő! Fenyőt?

 

 

(odamegy

 

a Férj:

M.-hez) Feszit szét az erő?!
(ellipsziseket ejt)
Karabélyom helye?

 

M., a néger:

T... , t... töltőtollam?

 

»Pitypang«:

(férjéhez) Felejts!!!
(Ágyazó M.)

 

a Férj:

Ágyasom, léleklátó lennél?

 

»Pitypang«:

(M.-hez) Szemed gödör...
Ében füled ...
Odabenn lé!

 

a Férj:

Vajon a Bob Gulyás? (felesége a fejét rázza)

 

a Férj

Fellegjáró Csilla G. ! Füzér csillog neked!
(nyakába akaszt egy nyakéket)

 

a Férj

(M.-ről) Hintalóval nyihog! Hárijánoskodik!

 

»Pitypang«:

Pellengér? Mákony a ... ?
Elsüllyedt a ladik.

 

Stephanus: Nietsnie Katakurdában avagy

Kié ez a rothadt pemmikán?

(színmű egy felvonásban)

Szereplők:

Nietsnie, a tudós
Mordenti, a bájzlievő
Lorói, a prazemevő
Rebeci, a klokéivó
Keláti, az oliguriaivó, a zöld ház tulajdonosa
Havár, a Nefelin-krémlevesevő

Nyitójelenet

A színpadon a háttérben öt színes ház, a házak színét a rejtett fényszórók adják. Piros, sárga, zöld, kék, fehér. A házak színe rövid időközönként változik. A zöld azonban mindig a fehértől balra van. A ház ablakai nyitva, forró éjszaka van, minden ablakszem sötét. A színpadra balról egy pemmikán rohan be, nagy szárnycsattogtatás és visítás közepette. Átvágtat a színen, majd megfordul és visszanyargal, ez többször is megteszi.

Első hang (mély férfihang): Hogy egy nyugodt éjszakája sem lehet itt újabban az embernek. Lője le már valaki ezt a rothadt pemmikánt. Asszony, csukd be az ablakot, hallod-e, mert megőrülök.

Második hang (másik férfihang): Megint kezdődik. Ezt nem lehet elviselni. Hogy zuhanna bele a lorói kráterbe a gazdája ennek a szörnyű állatnak. Csak tudnám, kié ez a pemmikán, ellátnám a baját.

A házakban egymás után világosak lesznek az ablakok. Az egyikből egy asszony üres Mordenti Leánykás üveget hajít a pemmikán felé, de nem találja el. A többiben is mozgás, sorra csukódnak be az ablakok.

Harmadik hang (nyavalygó női hang): Megőrülök ettől az állandó visítástól. Mikor lesz itt újra nyugalom, mint régen? Történjen már végre valami.

Az utolsó ablak is becsukódik. A szín elsötétül, a pemmikán visítása távolodik.

Első szín

Nappal van. Az öt ház előtt kecses kis asztal, négy székkel. Az asztalnál ketten ülnek, az egyik előtt egy borosüveg és egy borospohár, a másik előtt egy kancsó és egy vizespohár.

Lorói: Jól esik ez a pünkösdi csomborozás, de alig tudom nyitva tartani a szemem az éjszakai ramazulitól. Hallotta kend is a visítozást?

A zöld ház tulajdonosa (nagyot kortyol az oliguriából): Hogy a Baghába ne hallottam volna, lehet ezt nem hallani? Húsvét óta nincs egy nyugodt éjszaka errefelé. Én már arra gondoltam, egyik éjjel lelövöm. Megmaradt egy öreg mordályom abból az időből, amikor még triőr voltam. Hja, a régi szép idők.

Lorói: Várjon még vele, jó uram. Ma van pentekosztész ünnepe, valaminek történnie kell. Érzem. Meg aztán az sem lenne jó dolog, ha elszabadulna az erőszak Katakurdában. Csak van valami megoldás békés módon is, nemde?

Jobbról belép a színpadra egy szikár férfi. Dús haja ősz, de szerteszét áll a fején. Amúgy lerí róla, hogy nagy tudású férfiú, aki kevéssé gondozza magát. Hátán mindenféle szerkezetek, állványok vannak, szemmel láthatóan valamiféle tudományos mérés eszközei.

Nietsnie: Alázatos tiszteletem az uraknak. Mondják csak, jó helyen járok, ha katakurd földet keresek lábaim alá? Három nap, három éjjel meneteltem étlen-szomjan, hogy elérjem azt a híres várost, de nem tudom, messze van-e még vagy éppenséggel megérkeztem. Mondják, az a béke szigete ebben a háborgó világban.

A zöld ház tulajdonosa: Hát éppenséggel jó helyen jár az úr, ha Katakurdát keresi. De békéről itt szó sincs. Nagy probléma feszegeti kis városunk nyugalmát. (A lorói felé félhangosan): Na ez ugyan nem a szentlélek, annyi bizonyos. Aligha hoz megoldást ez a figura a gondunkra.

Nietsnie: Tudós ember volnék, s minden újdonság érdekel. Hátha a problémájukon is segíteni tudok. Szívesen teszem, de kínáljanak már meg előtte egy pohárral az italukból.

Lorói: Jó kis csimbort tudok ajánlani, ha az megfelel. Az Eyrf-hegy lábánál termelt legjobb bort tartom a házamnál. Szívesen adok egy pohárral ebből a nemes nedűből.

Nietsnie: Megköszönöm kedvességét, de nem vagyok borkedvelő ember, hanem az a másik ital micsoda? Az tálán kedvemre való lenne.

A zöld ház tulajdonosa: Jóféle keláti oliguria, szívesen megkínálom egy pohárral, ha meg nem sértem.

Nietsnie (öklendezve a gyomrához kap): Oliguria! Hiszen az a vizelet csökkenéséből származó fertelmes testnedv! Dehogy kérek abból egy cseppet is! Képesek lennének megmérgezni szegény fejemet. Még jó, hogy tudós ember lévén nem dőlök be a maguk szíves kínálásának.

A zöld ház tulajdonosa: Hallja-e kend, ne sértegesse az oliguriámat! A legjobb fajta würmi forrásból hozatom a kedvenc italomat. De ha nem tetszik, szomjan is méltóztathat a tudós úr dögleni. Úgy is látom én, csak azért nem a pokolban tartózkodik kend, mert mikor odaküldte a Teremtő, inkább kitették a "megtelt" táblát. (sértődötten feláll, kihörpinti a maradék italt és bemegy abba a házba, amelyik éppen zöld fényben tündököl).

Lorói: Nem kell a szívére vennie, kissé ideges a barátunk. Én más típus vagyok, mert Loróból származom. A loróiakban több a tolerancia. Ha azonban maga valóban tudós ember, s meg akarja itt kedveltetni magát, jobban teszi, ha kideríti, kié ez a szédült pemmikán, amelyik tönkre teszi az éjszakáinkat. (Azzal feláll és távozik a színpadról).

Nietsnie: (maga elé, kissé zavarodottan): Loro. Erről a szóról meg a bankügyletek jutnak eszembe. Az oliguria is mást jelent ezen a földön, mint amiről én tudok. A pemmikán pedig legjobb tudomásom szerint az indiánok szárított eledele. De miért zavarja őket éjjelente egy kis szárított hús. Ki érti ezt? (Kitámolyog a színpadról).

Második szín

Ebédidő körül vagyunk. A kitett asztalok újra megtelnek. Az egyik asztalnál ketten ülnek. Az egyik bájzlit eszik, a másik, akinek a lábánál egy akazsu hever, mirzát majszol. A középső házból kijön valaki és egy klokét rendel magának. Egy távolabbi asztalnál Nietsnie ül egyedül egy tál leves mellett és láthatóan nagyon figyel.

Bájzlievő: Békés ünnep ez a pentekosztész. Ilyenkor a bájzli is finomabbnak tűnik. Csak ezek az éjszakák! Hogy viselte az akazsud a történteket?

Mirzaevő: Ne is mondd, két damasztabroszt rágcsált tele éjjel szerencsétlen állat. Nem tud nyugodtan aludni ettől a visítástól, pedig nagy szüksége lenne rá. Lassan már inkább az akazsúrozásból fogunk megélni, ha ez így megy tovább.

Nietsnie (Megköszörüli a torkát): Bocsánat, de eddig úgy tudtam, az akazsu az egy mahagónifa-féleség, amiből bútorok készülnek. Hogy tud egy bútorfa damasztabroszt rágni? Ami meg a bájzlit illeti, inkább nevezném ezt a helyet vendéglőnek, mint harmadrendű csapszéknek. Nem kellene ennyire leértékelni csak azért, mert olcsó.

Mirzaevő (bájzlievő felé halkan): Megint rájött a roham. Már a többiektől is hallottam, hogy tudósnak adja ki magát, de nem normális. Nem érdemes kikezdeni vele. (hangosan Nietsnie felé) Nekünk szólt, jóember? Jöjjön vakargassa meg az akazsum hátát, ismerkedjenek össze. Rögtön rájön, hogy ez nem bútorfa, hanem a világ leghelyesebb rágcsálója.

Nietsnie (közelebb jön és rámered a bájzlievőre): Maga milyen állatot tart? Azonnal mondja meg, mert azt kell hinnem, magáé a pemmikán.

Bájzlievő (sértetten): kikérem magamnak ezt a stílust. Magánügyem, hogy milyen állatot tartok. Szégyellje magát. Méghogy tudós, nahát. Annyit viszont elárulok, hogy a szomszédomnak posadája van. Legyen ezzel boldog. (Ezzel elvonul és bemegy az éppen sárgával megvilágított házba).

Nietsnie (magában): Hát az jó dolog, ha a szomszédnak van egy spanyol vendégfogadója. De miért mondja úgy, mintha állat lenne? Nem egészen normálisak itt az emberek.

Harmadik szín:

Délutánra jár, újabb vendégek jönnek. Az egyik prazemet rendel, a másik Nefelin-krémlevest és mizogint iszik hozzá. Nietsnie megint füleli a beszélgetésüket.

Prazemevő (vidáman): Jaj, de nagy volt megint a ramazuli éjjel. Az egyik szomszédom, tudja, aki imádja a würmösbort, megpróbálta a pemmikánt egy borosüveggel levadászni, de nem sikerült neki.

Krémlevesevő: Rettenetes. Eddig sosem történtek ilyen dolgok Katakurdisztánban. Hová süllyed még ez a világ?

Prazemevő (továbbra is vigyorogva): Süllyedni fog ez mélyebbre is. Az egyik szomszédom, tudja, aki kvaggát tart, nem győzi szegény vörös kis állatot egész éjjel simogatni. Tudja, ennek az állatnak a simogatás a mindene és eddig legalább éjjel tudott aludni tőle, de most már azt sem lehet.

Nietsnie (szemében az őrület jeleivel): Legalább azt árulja el, uram, hogy ez a két szomszédja ugyanaz vagy két másik személy? Ez most életbevágó lehet a pemmikán tulajdonviszonyai tekintetében!

Prazemevő (döbbenten): Te jó Bhaga! Ez már mégiscsak sok. Mi köze egy őrültnek a mi bizalmas beszélgetésünkhöz? Szégyellje magát, tudóskám. (Ezzel feláll és elmegy).

Az asztalhoz újabb két ember ül le. Az egyik egy ogivát vezet pórázon. Az ogiva elnyúlik az asztal alatt, csendes kérődzésbe kezd és érdeklődéssel nézi Nietsniet.

Nietsnie: De aranyos állat. Ilyet még sosem láttam. Remélem ennek valami normális neve van.

Havár (kényelmesen eltespedve): Hogyne. Ez egy ogiva. A havárok kedvenc állata, merthogy én havár volnék, ha meg nem sértem uraságodat.

Nietsnie: Ogiva, hogyne. Na is zavartassa magát, hogy az egy matematikai görbe neve volt eddig. Szóra sem érdemes. És kedves barátja?

Mordent: Én pedig mordenti vagyok. Az első házban lakom, mindjárt a kék mellett. Hej, na most mi ütött magába?

Nietsnie visszarohan asztalához és egy hatalmas táblázatba mélyed. Beleír, radíroz, ismét beleír.

Nietsnie: Nem, még mindig nem elég. De már egész kevés információ is segíteni fog.

Negyedik szín

Alkonyodik. Nietsnie hatalmas táblázatával egyedül ül az asztalnál és figyeli a házakat. Egyszer csak nyílik a piros ház ajtaja és kijön rajta egy férfi egy csomaggal a kezében.

Nietsnie: Állj! A szent tudomány nevében! Ki vagy és hová tartasz?

Rebeci: Jaj nekem, izé, jaj. Én rebeci vagyok származásomat tekintve és keláti barátomhoz indulok, hogy egy kis jerglit vigyek neki.

Nietsnie (gúnyosan): Jerglit a barátodnak. Szép kis barátság lehet, hiszen a jergli az toloncházat jelent. De biztos neked sincs ki a négy kereked, mint itt senkinek sem ebben a városban, ahogy látom. S keláti barátod talán vegyész?

Rebeci: Miért lenne vegyész? Micsoda butaságokat kérdezel tőlem. Itt csupa becsületes ember lakik. A jergli pedig mákkal vagy dióval töltött élesztős keláttészta. Azért szereti a barátom, mondom, aki keláti.

Nietsnie (diadalmasan): Butaságot beszélsz, de mindegy. A kelát az egy gyűrűs vegyület, ebből gondoltam, hogy aki keláti, az talán vegyész lehet. De ennek most nincs is jelentősége. Sokkal fontosabb hírem van! Összeállt a kép, megvan, kié a pemmikán. Mától nyugalmatok lesz, mert tudni fogjátok, hogy kit kell eltángálni, ha éjjel szabadon hagyja a háziállatát. Hívd össze az utca lakóit estére, s elmondom a megoldást.

Ötödik szín

Esteledik az utcában. A házak színei már nem váltakoznak, hanem sorban a következő színűek: sárga, kék, piros, zöld, fehér. Az asztalok körül ott ül a mordenti, a rebeci, a havár, a keláti és a lorói. Oldalról belép Nietsnie, kezében a hatalmas táblázattal.

Nietsnie: Uraim, a tudomány diadala, hogy ugyan egy szót sem értek abból, ami Önöknél folyik, mert minden szónak más az értelme, mint ahogy azt a normális emberek használják, mégis sikerült kiderítenem, kinek a háziállata a pemmikán. Az bizony a zöld házban lakó keláti vegyész barátunké, aki ugyan szintén úgy csinál, mintha őt is zavarná a háziállata éjszakai randalírozása, de valójában arról van szó, hogy képtelen ezt a nagy darab erőszakos állatot éjszakára megfékezni.

A téren zavargás támad. Mindenki mindenkivel kiabál. Szemmel láthatóan egy idő után a katakurdok szóvivőt választanak.

Lorói: Tisztelt kuruzsló úr! Nem tudjuk, miket hord itt össze nekünk és milyen igazságot akar ránk erőltetni. Nem értjük, miket beszél nemzeti ételeinkről, italainkról. Nem értünk semmit abból, amit mond. Ezért aztán annak sem adunk hitelt, amiket a pemmikánról állít. Mi itt a világ azon részéhez tartozunk, aki nem akarja megérteni azt a bonyolult táblázatot, amit tisztelt kuruzsló urunk a kezében tart. Ennélfogva nem hisszük el, hogy a pemmikán a derék keláti barátunké lenne, aki ugyanúgy szenved az éjszakai randalírozástól, mint a többiek.

Nietsnie: De hát drága barátaim! Akkor kérdezzétek meg a kelátit, hogy milyen háziállata is van? Figyeljétek meg, hogy zavarba fog jönni. Ezzel fogja elárulni magát. A táblázatot pedig nézzétek, elmagyarázom. A rebeci lakik a piros házban és neki akazsuja van, tehát ...

Lorói: Tisztelt kuruzsló úr! Minket mindez nem érdekel. Eddig is megvoltunk az efféle tudósok nélkül és ezután is megleszünk. Majd kiderül, hogy valójában kié is a pemmikán, de nyomatékosan kérjük, ne szóljon bele az ügyeinkbe.

A rebeci és a mordenti kitessékelik Nietsniet a városból, miközben a lorói és a keláti fennhangon átkozzák a pemmikán gazdáját.

Zárójelenet

A házak színe újra rövid időközönként változik. A zöld azonban mindig a fehértől balra van. A ház ablakai nyitva, forró éjszaka van, minden ablakszem sötét. A színpadra balról egy pemmikán rohan be, nagy szárnycsattogtatás és visítás közepette. Átvágtat a színen, majd megfordul és visszanyargal, ez többször is megteszi.

Első hang (mély férfihang): Hogy egy nyugodt éjszakája sem lehet itt újabban az embernek. Lője le már valaki ezt a rothadt pemmikánt. Asszony, csukd be az ablakot, hallod-e, mert megőrülök.

Második hang (másik férfihang): Megint kezdődik. Ezt nem lehet elviselni. Hogy zuhanna bele a lorói kráterbe a gazdája ennek a szörnyű állatnak. Csak tudnám, kié ez a pemmikán, ellátnám a baját.

A házakban egymás után világosak lesznek az ablakok. Az egyikből egy asszony üres Mordenti Leánykás üveget hajít a pemmikán felé, de nem találja el. A többiben is mozgás, sorra csukódnak be az ablakok.

Harmadik hang (nyavalygó női hang): Megőrülök ettől az állandó visítástól. Mikor lesz itt újra nyugalom, mint régen? Történjen már végre valami.

Az utolsó ablak is becsukódik. A szín elsötétül, a pemmikán visítása távolodik.

Függöny.

 

Közreadja: Attila de genere Catus:

Sunaphets Tsilotrab

Nietsnie Katakurdában avagy kié ez a rothadt pemmikán?
Öttekszénísz átdolgozása

Monodráma arról, hogy a komoly tudományos kutatások milyen kis apró melléktermékeket eredményeznek

A szín majdnem teljesen sötét. A nagyon halvány derengésben csak nehezen vehető ki, hogy a színpad közepén egy asztal van, melyre fejét lehajtva mélyen alszik Nietsnie. Az asztalon egy gyertya és egy doboz gyufa van, valamint töméntelen mennyiségű jegyzet, szanaszét szórva, mindegyik kizárólag négyzethálós papíron. Nietsnie horkolása hallatszik. Először halkan, majd egyre erőteljesebben. Mikor már fortissimóban hallatszik, indul halkan a zene, mely felerősödve elnyomja a horkolást és a pemmikán éktelen sikoltozásában csúcsosodik ki. Zene vége.

Nietsnie:

(felébred) Kié ez a rothadt pemmikán? (Szemeit dörgöli, meggyújtja a gyertyát. fény.) Kié ez a rothadt pemmikán? Na lássuk csak …. (matatni kezd a feljegyzései között) e… e… e… hm. Iggen, igen. Sok kis négyzet, nagyrészt üres. S amiben van valami, azok közt sincs összefüggés. C… c… c… ccc. Nna, lássuk csak. Ennyit a tudósi hiúságról. Éppen Heimerrel beszélgettem, amikor telefonált Leó, hogy szilárd elhatározása megfejteni a híres katakurd pemmikánfeladványt. Na, ezzel egy láncreakciót indított el. Én persze hiúsági kérdést csináltam belőle, hogy én fejtsem meg elsőként Ó, tudósi hiúság! Hogy törött volna el a Teller lába, mikor idejöttem!

Na mindegy már. Koncentráljunk a feladatra. M… m…m… eggen. Ez egyenlő … de nem! Mert a lorói csimbort iszik! No, igya csak. De hogy a zöld ház tulajdonosa mit szeret azon a bűzös folyadékon?!? Oligúria! Fúj! Hánynom kell ettől az egésztől. E… E…E… (öklendezik) Mennyi üres négyzet! A fenébe! Ja igen! A mirzaevőnek akazsuja van! Ezt be is írom gyorsan a négyzetbe és akkor az egész egyenlő … m…m… m… megint nem jó. C…c…c… hát persze, mert rossz négyzetbe írtam! No, most lesz egyenlő! Eggeeeeeen… e…eee… egyenlő…. még szerencse, hogy mindenre emlékszem! Ej, de nagy a pofád, Nietsnie! De az biztos, hogy a bájzlievő a sárga házban lakik és a szomszédjának posadája van. Hehehe! Beírom a négyzetbe és egyenlő lesz! Hihihi! Jaj! C..c…c… csak azt felejtettem el, amit délután hallottam. De mit is? M…m…m….megvan! Hogy a prazemevő szomszédja würmösboros üveget vágott a pemmikánhoz! És hogy a másik szomszédja meg kvaggát tart! Ahelyett hogy szeretőt tartana. Hihihi! A lotyói kráter! Na, vissza! Beírni! így jó. Eggen. Csak azt nem tudom még, hogy kié az a rothadt pemmikán? És ez a négyzet üres! A négyzet! C…c…c..! Ja, de a havárnak ogivája van! Ezt is beírni! És akkor egyenlő, egyenlő, nem egyenlő! A fene egye meg! C…c…c…! Ez még mindig mindig nem elég! De már egészen kevés információ is segíteni fog! A mordenti a kék mellett lakik, elöl. Aha, tehát… e… e…egyenlő…e… s ez egyenlő mmmm… mmm.. c …c …c… ez a négyzet üres! Ja, tudom már! A piros ház lakója rebeci, Ő vitte a kelátinak a jerglit! Akkor viszont ez így e… e… e… egyenlő …m…m…m… c…c… és akkor ebbe a négyzetbe mi a francot írjak? He?

(A darab elején hallott zene újra szól)

Nietsnie:

Na mégegyszer. (Össze-vissza lapozgat, közben mormog) E…e.. egyenlő …mmm… mmm..c.c.c.négyzet, (ezt sokszor elismételgeti, végül megvilágosodott arccal)

Nietsnie:

Heuréka! e = mc négyzet! e = mc négyzet!

(ezt mindaddig ismételgeti extázisban, amíg a pemmikán visítása meg nem szólal. A visítás utáni csöndben)

Nietsnie:

De kié az a rothadt pemmikán?

(sötét)

Nitsnie harca a pemmikánnal

 

Viola de genere Exiguum:

Fezsó Janotak: Szelám, a nyolcadik

tragédia 4 felvonyításban
(Katona József drámájának katafurdítása)

Szereplők:

VIII. Szelám, Katakurdisztán királya
Chárebíb, lézengő ritter
Várodalom kapitány
Illínia, Várodalom kapitány hitvese

I. felvonyítás

(VIII. Szelám király nyalka klokéöltönyben ül trónusán. A királynak feltűnően elálló, nagy fülei vannak. Fején ofiolit kövekkel ékes korona, kezében kassziteritből készült jogar és országalma. Ezeket beszéd közben leteszi, s a fuszli alján lelógó csimbókot kezdi hanyagul rugdosni. Előtte könnyed pózban áll Chárebíb, a lézengő ritter, a király bizalmasa. Szín: a királyi palota trónterme, a kényelem ezernyi jeléről árulkodik. Mindenütt pemmikántollal tömött párnák, akazsúrozott zinbieli csipkefüggönyök, prákritból készült lámpások, flox illatszertartók, füstölők.)

Szelám
- Óh, Chárebíb! Örvendezz immár! Enyim leszen a drága angyal, Protánra mondom! Midőn beszéllett vélem, elpirult és könny csillogott szemében! Illínia enyim bizonnyal!

Chárebíb
- Vajjon bévehetd-e Würmnek sziklavárát, felség?

Szelám
- Hogy bé-e? S kérded?

Chárebíb
- Kosár lesz vége annak, jó Uram!

Szelám
- Nem lészen. Elhihetd nekem. Lám, hős vezérem, Tugra is, míg Mordent alatt kűzde Mársnak mezőin, nője vélem kűzdött Venusnak lugassában. S mikoron jó Alni urat, a kamarást elámítám hatalmas birtokkal, messzi Pislák lankás vőlgyein, hitvesse dimbes-dombos tájakat tárt elém, minekutána én a gyémántos nyakbavalót reája csatolám...

Chárebíb
- S most Illíniáért bomlik szived?

Szelám
- Ha ő a tünde hold, Endymionja én leendek! S ha ő a drága nap, hát Daidalossza lennék.

Chárebíb
- Csak le ne zuhanj az égből! Kíméld az életed, nagy jó Uram! Félj szerencsédtől!

Szelám
- Király vagyok, mért kell'ne félnem? S épp szerencsémtől! Bolond vagy Chárebíb!

Chárebíb
- Hisz jó atyádat se temethettük el! Mondják, ő is maga kereste vesztét. Csak ő másfajta kincsre vágyott. S elnyelé őt a szelamlik szája.

Szelám
- Inkább az ármány szája volt, de csitt! Államtitok, ne szólj felőle!

Chárebíb
- Király, nem király, a kapitány a bajszára tűz majd, - már megbocsáss Uram, király! Egy omasuskát se adnék az életedért, ha Várodalom hazajő!

Szelám
- Várodalom kapitányt elküldtem Havária földjét kerülni, kémleni. Nem jöhet hamar! S nőjét addig magam kerűlgetem.

Chárebíb
- Nem hinném én, hogy Illínia tudná magát feledni. Azt mondják, erénye szilárd. Szíve csak Várodalomért dobog.

Szelám
- Proszit a fölöstököd Chárebíb! Ma este vacsorát adok a mulató palotában, az egész udvar ott leend. Utána táncba viszem Illíniát. Forró szerelmem meggyőzi majd szivét! S ha mégse tudnám őt megejteni, hát csöppentek csimborába egy kis oligúriát... Kezes lessz ő bizonnyal!

Chárebíb
(enyhe gúnnyal)
- Ládd, jó Uram, csak örvendek, hogy én magam még nőtelen vagyok. Ki állhat ellen vágyaidnak?

Szelám
(kissé elsárgulva, fagyosan mosolyog)

Függöny

II. felvonyítás

(Szín: mulatságra előkészített lovagterem. Szelám király és az udvar fényes ruházatban. A háttérben gazdagon megterített vacsoraasztal. A közepén ott áll az oligúriás üveg. Szelám és Illínia kissé távolabb a többiektől. Az udvar népe tánchoz felsorakozva áll, sűrűn tekintgetnek Szelám felé)

Szelám (behízelgően)
- Édes hölgy, legyen tiéd az első tánc! Miért hallgatsz, szép Illínia?
Vesd föl tekinteted, mert szomjazom,
üdvöm lelem szemed tavában, hadd találjam üdvöm ajkadon!
Óh légy enyém, te drága hölgy,
s a mennyországot nyerem meg itt a földön!

Illínia
- Bocsáss el, óh király! Nem illendő a tánc a hölgynek, ha távol van ura s parancsolója!

Szelám
- Óh ne légy kegyetlen, drága hölgy! Nem illendő elutasítni királyodat, ha táncra kér! Ládd, mindenek itt arra várnak, hogy felém nyújtsd irgalmas kezed! Ha ellöksz, elhágy ép eszem. Ha eltaszítasz, sorsom kárhozat!

Illínia
- Eressz, királyom, ládd, beteg vagyok, a térdem gyenge lett a táncra! Elbággyadtam hírtelen, hadd térek nyugodni, felség!

Szelám
(gonosz mosoly tűnik fel arcán)
- Óh drága hölgy, ha ágyba kívánkozol, hát elbocsájtlak! Éjed legyen boldog!

Illínia
(támolyogva el)

Függöny

III. felvonyítás

(Várodalom kapitány úti köntösben lép be, feltűnően hosszú bajszot visel. Termetén elárad a nemes méltóság, szemében fojtott tűz)

Várodalom kapitány
- Miért hivattál haza titkon, Chárebíb? Mért kelle sebesen jőnöm, király tudta nélkül?

Chárebíb
- Ki drágagyöngyre lel, nem jó, ha őrizetlen hagyja, kapitány!

Várodalom kapitány
- Megijesztesz. Mit jelentsen ez, lovag?

Chárebíb
- Csak azt, hogy míg Haváriában jártál, Szelám lábbal tiporta becsűleted! Éjjel belopózott palotádba, és meggyalázta hitvesed. Hiába kiáltott Illínia szolgái után, a király katonákkal érkezett, és lemészárolták, aki ellenállt.

Várodalom kapitány
- Óh véghetetlen, szent könyörületesség! Óh hogy mindezt hallom, s eszem el nem hágy! Való ez?

Chárebíb
- Való, uram. Nőd szíve alatt hordja a király magzatát, de nem tud magáról. Az irgalmas téboly elvette jó eszét.

Várodalom kapitány
- Hahh ördög és pokol! Pokolbeli irtózatosság! Király, megállj! Meggyalázott nőmért, megtiprott becsűletemért ma isszonyúan fogsz lakolni!

(Ádáz haraggal el.)

Függöny

IV. felvonyítás

(Szín ugyanaz, mint az I. felvonyításban. Szelám királynak azonban csupán fél füle van, ezért a korona kissé félrecsusszanva ül fején. Kezében most nem jogar van és országalma, hanem egy jókora, díszes ivókupa. Öltözéke mintha ugyanaz lenne, mint az I. felvonyításban, de sokkal elhanyagoltabbnak hat. A trónterem is rendetlenebb. A király iszogat, és egy bordalt dünnyög:)

Szelám

Elfáradunk, inni vágyunk
torkunk száraz, karunk gyönge,
frissítsen fel jó barátunk
a Lorói Krátergyöngye

Balra dőlünk jobbra dőlünk,
dülöngélünk mint egy inga;
helyrehoz a kábulatból
az Omasus Kövidinka

(tekintete lassan megállapodik Chárebíb alakján)

Szelám
- Óh, Chárebíb! Mi lesz ma az ebéd?

Chárebíb
- Gondolom, töltött kappan, felség!

Szelám
- Kappan, megint? Unom már a kappant! Ihatnám. Tölts a kupámba, Chárebíb!

Chárebíb
(tölt a kupába)
- Szolgálatjára, felség!

Szelám
- Ökör iszik magában! Magadnak is tölts!

Chárebíb
(engedelmeskedik. Ráköszönti poharát a királyra)
- Egészségedre, jó uram!

Szelám
- Egészségemre? Mióta Várodalom kapitány váratlanul hazajött, s meglátta várandós hitvesét... (összerázkódik, hiányzó füléhez kap) azóta már az egészség se fontos. Vajjon hogyan tudá meg szégyenét? Nem fér fejembe. (Feláll, sántikálva az ablakhoz megy.) - Legjobban a nők hiányoznak, Chárebíb! Szólj, mi hír van Illíniáról?

Chárebíb
- Kapott egy tágas cellát az irgalmasok palpi kolostorában, néha persze, meg kelle őt kötözni, mert dühöngött. Követelé, hogy adják vissza a fiát, a kis Szerót. Máskor meg a férjét keresé zokogva. Ám egy nap elszökött valahogy, s beleölé magát a Palpionba.

Szelám
(nyűgösen)
- Nem szeretem, ha ilyest mesélsz! Beszélj inkább Szeró fiamról! Mit is jelentenek felőle?

Chárebíb
- Egészen jól lovagol már a gyermek. A kardvívásban is ügyeskedik. És kergeti a lányokat a kertben.

Szelám
- Úgyan úgy-é? Az én vérem! És Várodalom kapitányról nincsen semmi hír?

Chárebíb
- Nincsen, uram! Hiába üldöztük őt, nagy csapattal, mintha a föld nyelte volna el.

Szelám
- Tán el is nyelte...
(Tűnődve, majd mintha hirtelen jutna eszébe:)
-
Nem szép, hogy titkolózol, Chárebíb! Azt mondják, házasságra adod fejed!

Chárebíb
- Ne vedd rossz néven, jó uram! Való, hogy házasodni készülök. A jövő héten lesz a kézfogó. Békét remélek immár nőm s születendő gyermekim hív körében.

Szelám
(elsárgulva, fagyosan mosolyog)

Függöny