Egy katakurd irodalmi dolgozat

(A szerző nevét tapintatból nem közöljük!)

Az Ismeretlen Kollektív Költő ismeretlen kollektív versének elemző bemutatása

 A versben az Ismeretlen Kollektív Költő a teljes katakurd kultúra összegzését alkotja. Mindjárt az elején a költő megköszörüli a torkát, ezzel is szinte szuggerálja nekünk, hogy ez mennyire fontos:

"Khm, khm."

 Ezután egy meglepő kijelentéssel lep meg bennünket, miszerint:

"Újra kinyílt a Szem."

Itt arról beszél a költő, hogy ki van nyílva a szem. De persze ezt burkoltan kell érteni. Próbálja a költő felnyitni az emberek szemét.

A mű szerkezete elég furcsa, mert a mű szünetekkel van megírva. A költő töredékről töredékre ugrál.

 Itt kitér a három mitológiai ősre:

"Kezdetben nem volt más, mint Eyrf, Protan és Panrac."

Lényegében arra gondol a költő, hogy minden Eyrftől, Protantól és Panractól van.

Például a két kistestvér.

Megszemélyesítést találunk, ahogy szunnyadt még a két kistestvér, az Idő és a Tér.

"Szunnyadt még a két kistestvér, az Idő és a Tér."

Itt felsorol egy pár idézetet,

"A Káoszból kivált egy Jel."

"Taps"

Ebből lehet észrevenni, hogy a káoszból kiváló jel egy taps volt.

 Ezután egy bátor utalás van a múltra:

"Létezem az időben és a térben, ám úgy határoztam, hogy nem leszek többé egyedül."

A költő úgy határozott, hogy nem lesz többé egyedül.

"Ágyazom ágyasom"

Itt már látjuk, hogy van neki kedvese, akiért mindent megtenne a világon. Ő lett neki a mindene. A költő heves szavakkal írja le szerelmét.

"Feszit szét az erő!"

De az 'ágyazás' után lecsöndesedik.

"Illant tébolyult tűz"

Ekkorra már kihűlt a szívében a lángoló tűz.

 A költő hirtelen rádöbben egy nagy igazságra:

"mert ez a dolgok rendje: rátalálni és elveszíteni"

A költő itt megérti, hogy ha rátaláltál valamire, akkor azt el is fogod veszíteni.

Arra buzdítja az olvasót, hogy bele kell törődni a dolgokba.

 Ezután az erényt és a bűnt hasonlítja dolgokkal.

"A rény háromdimenziós pont, a bűn körtérfogat."

Az erényt állítja szembe a bűnnel. Ez egy ellentét. A bűn, mint egy kör. Ezzel szemben az erény az egy pont. Ezzel azt akarja mondani, hogy a bűn, az több, mint az erény. Ezzel lényegében az emberiség és világ iránti csalódottságát fejti ki, meg minden.

 Ezután folytatja sajátmaga megszólításával. A költő önmagával folytat beszélgetést. A következő sorban tiltakozás van, a 'Ne mondd' szóval utalja.

"Ne mondd, hogy semmid sincs!"

Itt a saját költészetére gondol. Öntudatosan tiltakozik.

A költő itt egy vallomást tesz:

"Múzsánk mellett mosolyogva,

gomolyogva sírni kellett."

Itt világosan kimondja a költő, hogy milyen nehéz dolog a költészet. De azért reménykedik a tizenötödik versszakban, hogy hiába ki van égve, azért jók a versei.

"Múltkor jó versek összecsengtek,

pedig kiégve-verve"

Aztán visszagondol a kezdetekre:

"Mikor még egy volt a Semmi és a Minden"

Mindegy, hogy semmi vagy minden, ez az ő költészete.

 Ekkor a versben eluralkodik egy új látásmód:

"Hajdan égett lételméleti fények végett"

Ezt utána részletesen meg is magyarázza:

"Mint tudjátok, tűzben születtünk hajdan, és tűzben is fogunk meghalni."

Azt gondolja a költő, hogy a világ egy tűzben keletkezett, és ott is lesz a vége. Ezek a lételméleti fények.

 Itt a jövőbe ugrik, amit atomkatasztrófákkal tűzdelve képzelhet el, szerintem. Az időben ugrál a költő előre és hátra, főleg a múltban.

"és a villám belecsapá egy sziklába, amely egy..."

Ebből is láthatjuk, hogy a villám időnként tüzet tud okozni. De a végén

"Kihunyt a tűz, elhalt minden fény és fekete eső hullott az égből."

A mű gondolatmenete durván mutatja be, hogy milyen lesz, amikor már nem lesz semmi, tehát megrökönyíti az embert. Ezután tovább fokozza a kétségbeesést, még jobban lelombozza a hangulatot.

A költő nyomatékosításokat használ az érzései kifejezésére. A végül szóval nyomatékosít.

"És végül szótlanná lett az idő és képtelenné vált a tér."

Itt arról beszél a költő, hogy az emberiség a romjain hever. Ez már a vég.

 Ezután az örök hőseinkről ír, kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül.

"Örök hőseink kiknek neveik kőbe vésve álljanak itt örökül"

Ezzel tiszteleg az őseink előtt az emberiség nevében, és úgy állítja be, mintha az ő neveik örökké itt állnának.

 A vers innentől egy teljesen új hangulatot kap. Megjelenik a remény halvány kis szikrája, arra, hogy jobb jövő lesz. A versben fokozza a kimondhatatlant. A költő itt a céltudatosságra és a lényegretörésre összpontosít.  Arról beszél, hogy a jövőben a kicsik megnőnek.

"...és akkor, az azt követő hetedik évben a kicsik nagyokká lettek..."

De azonban a vers vége fokozatosan elkomorul:

"Sehol láthatár.

Csak seregély-éj. Fekete madár."

 Ezután a madárt egy metaforával titulálja:

"A madár a holdnak felesége"

 Innentől a vers egy szintézisbe torkollik.

"Férfi sosem, csak karalábé fásul."

Ezzel azt akarja mondani a költő, hogy legyünk férfiak, akik mindig küzdenek, és nem fásulnak el.

 Az Ismeretlen Kollektív Költő  egyik legszebb, kultúraösszegző költeménye ez. Nagyon jó, hogy azért vannak ilyen költők, akik az emberiség érdekeiért harcolnak, és nem csak a saját lelki problémájukat költik versbe. Az Ismeretlen Kollektív Költő tökéletesen le tudott jegyezni minden ember szemszögéből minden helyzetet, beszédet és lelki érzést.

 Szerintem nagyon jó a vers, csak nem mindenütt lehet látni az összefüggéseket. Más költők is sokan írtak efféle nagy verseket.

Bhaga 2007. évében, Prákrit, Szent Krizoprász Gimnázium