CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

Viola de genere Exiguum: Mihály bánata (Modifikált életrajz)

Viola de genere Exiguum: Csokonai sírfelirata

 

Viola de genere Exiguum:

Mihály bánata

Mi lett volna ha? Ki ne játszott volna el ezzel a gondolattal, akár úgy, hogy a saját életére gondolt vissza, akár a történelmet változtatta volna meg szívesen, vagy igen, valamelyik kedvenc költője életrajzát. Mi lett volna, ha Flóra hozzámegy József Attilához, ha nem hal meg Petőfi Segesvárnál, ha Lilla, szüleivel dacolva, hozzámegy Csokonaihoz? Ezt az utóbbi lehetőséget gondoltam végig, s igazoltam a költő saját szavaival.

Mihály és Lilla
Csokonai Vitéz Mihály
és Vajda Julianna
képzelt kettős portréja

Tehát: Lilla 1797 márciusában titokban férjhez ment Csokonaihoz. A szülők kitagadták a lányt, aki keresztanyjánál húzta meg magát, amíg Csokonai munka után járt. Erre,  sajnos, igen soká kellett várnia, mert a költőnek esélye sem volt arra, hogy a Keszthelyi Georgikonban állást kapjon. Kétségbeesett keresgélés következett, hiszen Lilla kegyelemkenyéren élt, Csokonai pedig nem járt szerencsével. A munkakeresés közben megírt alkalmi versek honoráriuma legföljebb arra volt elegendő, hogy Lillát időnként egy-egy hétre meglátogassa.

Amikor 1799-ben a költőt  Csurgóra hívták helyettes tanárnak, Lilla már kezdett elhidegülni Mihálytól. Ha Csokonai néha hazament, sírás, veszekedés várta otthon. A csurgói állás nem volt alkalmas arra, hogy a poéta nejét magával vigye, épp csak néha tudott valami kis pénzt küldözgetni asszonyának. Ez azonban nem volt elég, Lilla helyzete egyre jobban ellehetetlenült. Hímzésből próbálta eltartani magát.

Egy nap egy almásneszmélyi kereskedő érkezett Csurgóra üzleti ügyben. Éppen az, akinek Vajdáék a lányukat eredetileg szánták. A kereskedőnek megakadt a szeme a magas, sápadt, érdekes arcú asszonyon, aki éppen vizet vitt a kútról. Megszólította, s elkezdte tenni neki a szépet. Lilla pedig, aki épp eléggé tele volt már haraggal Mihály iránt, inkább dacból, mint őszinte érdeklődésből fogadta az udvarlást. Mihály már oly régen nem volt otthon nála. A kereskedő meghosszabbította komáromi tartózkodását, bérelt egy házat, s bizony, ne tagadjuk, Lilla Mihály távollétében sűrűn fogadta a látogatását. Egy nap azonban Mihály váratlanul Komáromba látogatott, s in flagranti kapta őket. Csokonai magán kívül volt, amikor meglátta a párocskát. Ezután született az alábbi vers.

Lilla

Végig azt hittem: szép Lillát esmértem
égi tűnemény, kit Isten teremt.
minden reggel a szívét kértem
égbe repkedtek a testem s a lelkem!
tavaszt a száddal csepegtetsz
e boldogsággal kecsegtetsz
a régi keménység, a friss erőm elhágy.
bájoló biztatóm karja - érzem - lágy;
maradj nekem, felém látszó
reménység, égi jó!

Jaj, Lilla, engemet megcsalál
Csak nevetsz, de csalfa valál!
rám dűlt ezer kietlen nap!
Fáradt volt untalan: "óh hagyj!"
magát már nem adá nekem!

Gondolatim, friss forrásim: Lillák felé még...
S csak most sült ki: vígságom vált panaszra
játszó kedvet szórtad méltatlanra
rózsáim közt tarka méh!
egy fürge istenségnek fűszerezted kertem!
védangyalának ültetéd rózsáim,
magának-magadnak éltetéd fáim.
Szavadnak bókol virággal,
zengő, zöld sima nárciszokkal.

Irígyleném a gyöngykoszorúkat,
mert elhervadtanak,
boldogtalan fáim kiszáradtanak.
Óh, csak elfelejteném a búkat!
meg örömimnek híjját!

Ez a tavaszom mért téli?
S mint hímetlen rét, mező, liget?
Mit belém remények? kétes vágy?
Mégis, még most is ég...
Patakokkal, meleggel
mint hagytad el kétségbe?
Kedv s remény vak mért nem volna?
Világom a búra hajolna?

Földiekkel hagyj az éjre;
eltemet úgyis a földbe.
Csörgő trillák, gyászos képzetek!
Énekem elszállt véletek

A költeményen látszik az a zaklatottság, amit a költő átélt. A versszakok hossza különböző, a rímek is igen gyakran hiányoznak. Egyes mondatok befejezetlenek, csak három pont jelzi az elhallgatott érzéseket. A versben használt költői képek még rokonságban állnak a rokokó ízlésvilággal: a rózsák, a kert a szeretett asszonyt, a szerelmet szimbolizálják, a tarka méh pedig az idegent, aki mézet szedeget a virágból. Az istenség metafora pedig a klasszicizmus szabályai szerint antik utalás Szapphó versére, aki "istenek párjának" nevezi azt a férfit, aki kedvesének udvarolhat. A vers azonban őszinte, mély fájdalomról tanúskodik, a szélsőségesen viharzó érzések váratlan, szokatlan költői képekben mutatkoznak meg (ilyen a "zengő, zöld, sima nárciszok" szinesztéziája, a "csörgő trillák" paradoxiája). A költő eljut a tavasz képeitől a tél képzetéig, s a verset azzal az ugyancsak romantikus gondolattal zárja, hogy immár nem tud verset írni, "Énekem elszállt véletek" sőt, egyedül a halálban lát menedéket "...hagyj az éjre / eltemet úgyis a földbe". Elmondhatjuk, hogy Csokonai messze túllép korának klasszicista, szentimentális és rokokó stílusbeli sajátosságain, s a romantika felé mutat előre.

 

Viola de genere Exiguum:

Csokonai - sírfelirat

Költők között ő a király
Csokonai Vitéz Mihály
Meghal, ha esőre kiáll!