ARANY JÁNOS VONZÁSÁBAN

Tartalomjegyzék:

  Parafrázisok

  Attila de genere Catus: Nos Ara Jány: Saci rád lök (Családi kör című versére részlet)
 
Viola de genere Exiguum: Családi pör (Családi kör)
  Juc Villageois: 145 év távlatából
  Juc Villageois: Hazám? / Sorsfordító

  Komprimált költészet

  Attila d.g. Catus: Toldi-trilógia

  Stephanus de genere Bartolits: eXtrem Poet rime-zip: Walesi bárdok

  Irodalmi recept

  Toldi rántottája (Viola de genere Exiguum)

  Toldi-sírversek:

  Stephanus Bartolits: (A királyi vitéz sírjára, A cseh vitéz sírjára, Az olasz vitéz sírjára)
 
Attila d.g. Catus: (A farkas sírverse, Bence sírverse, A fiait sirató néne sírverse,
A rókalelkű György sírverse, Lajos király sírverse, Grátisz)
  Viola d.g. Exiguum: (A cseh vitéz sírverse, Rozgonyi Piroska sírfelirata, Emléksorok
Toldi Györgyről)

  Megsemmisűlt versek

  Klárcsihoz - utólszor (Jankovits Aranka)

Művek:

  Parafrázisok

Juc Villageois:

145 év távlatából

Felleg kél, tavasz napja
Nem pirít, nem havaz,
Bús őszi időmnek szaka,
Több vidor éjszaka.
Tőlem jöhetsz fagyos tél,
Én megénekellek,
Egy én van már csak
S az ama földsarki,
amelynek jöhetsz tél mely, nyár mely
gátjául állsz.

 

(az eredeti)

1872 május 1

Jöhetsz tőlem vidor tavasz,
Jöhetsz bús őszi felleg,
Nyár, mely pirít, tél, mely havaz:
Én meg nem énekellek.
Az én időmnek egy szaka
Van már csak: a fagyos tél,
S ama földsarki éjszaka,
Melynek több napja nem kél.

 

Juc Villageois:

Hazám?

Tűrhetem a végét,
de nem a hétvégét;
Nem szenvedélyért,
csak békességért.

Sorsfordító

Diktátorunk! lelépünk mi
mert végül;
kitárjuk a szívünk-lelkünk
legbévül.

(az eredeti)

Mondacsok II

A haza sorsa (1867)

Küzdelem a létért,
De nem a jóllétért;
Nem hatalomért,
Csak nyugalomért.

Demokrata nóta (1867)

Deák Ferenc! megélünk mi
Kend nélkül;
Kívánjuk a szabadságot
Rend nélkül.

 

Attila d.g. Catus:

Nos Ara Jány: Saci rád lök

Zúg az este feketén, elhallgat azután,
Mintha békák lába szanaszét sodorván
Nyúgalomba koppan, falnak görögnek,
Csapong az este, nekimegy rögnek.
Ereszt a denevér, bólingat a csonka,
Nagyot rikoltoz: ki van? Földi bagoly? Lomha?
Az eperfa tornyán bogár valamennyi?
Régi lombja kelne. Ki van akkor égi?

 

(az eredeti)

Családi kör (részlet)

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

 

Viola de genere Exiguum:

Családi pör

Reggel van, reggel van... kiki még kómában
Elég keserves ez, mert perzselő nyár van.
Kávéfőző előtt toporog az anya,
Ilyen gondolatot izzad ki az agya:
”Zúg még a fülem is, káprázik a szemem,
Ha nem iszom kávét, kész a veszedelem!
... Kotyog már a főző, eloszlik a homály,
Világosodik is köröttem a hodály.”

Látjuk, hogy a nagyi reggelihez terít,
Asztalhoz nagy kanna teával közelít.
Kora reggel kelt, hogy mindennel kész legyen,
Hogy a család végre asztal körül egyen.
Kenyereket pirít, lekvárt mer a tálba,
Óvakodva lépked, körös-körül járva.
Egyéb teendőit későbbre halasztja,
A kötényét pedig egy szegre akasztja.

Arcát beretválja az apa eközben,
Üres tekintete elvész a tükörben.
Szeme a pocakján hirtelen megakad.
Fogyókúrázni fog – ha törik, ha szakad!
Gyér haját fésűvel előre simítja,
Üggyel-bajjal gondját lassan elcsitítja.
Kocsijába hamar belevágja magát,
Útközben érzi még pirítósnak szagát...

Ekkor azonban a ház eladó lánya
A feredő szobát hirtelen megszállja.
Hosszasan pingálja arcát, szemét, száját,
Bekiált az anya: Azt a kutyafáját!
Meddig blokkolod még a feredő helyet?
Dolgozni kell mennem, könyörögjek neked?
Nagy dérrel és dúrral kijő hát a leány,

Az anya csak szidja: „Szét van minden! Trehány!”

Aztán teát hörpöl, ő is indul menten,
A buszmegállóban álldogál a szentem.
Sokára jön a busz, magát felpréseli,
Azt a nyolc megállót ígyen átvészeli.
Végre beér ő is a hivatalába,

Ám megtántorodik azonmód a lába...
Látja: ez a napja sehogy se lesz príma,
Mert hát odabent pont elromlott a klíma.

Otthon meg a nagyit szorongatja kétely:
Mért marad meg mindig a sok finom étel?
Sóhajtva rendet rak, aztán útnak indul:
Forrón süt rá a nap, hogy majd belepistul..
Viszi a két fiút – legyenek szem előtt,

Rászól a nagyobbra, hogy a haja lenőtt.
Vizes zsebkendővel hűtögeti nyakát,
A nagy hőség immár elveszi a szavát.

Közelg a délidő, apa fogát szívja,
Mivelhogy a főnök magához behívja.
Új munkákat ró rá, régit kérve számon,
Nem várta volna, hogy így reája szálljon.

Anyának is nehéz bent a hivatalban,
Tikkadtan üldögél, mint a légy a vajban.

Az aktákat tolja hol balra, hol jobbra,
Mintázható róla a csüggedés szobra.

Műkörmösnél csücsül a nagylány most éppen,
Nem sokat matatgat mosogatólében.
Szoliban barnulgat; fodrászhoz megy végül,
Randija lesz este - azt reméli, szépül.

Pláza hűvösében üldögél a nagyi,
Fagyit a tölcsérből alulról szíja ki.
Aztán unokáit összeszedi szépen,
Elindulnak haza, mennek kéz a kézben.

Ég a napmelegtől, olvad már az aszfalt

Ilyen hőséget még nagyi nem tapasztalt.
Szegény hajléktalan lép a nagyi elé,
Peregnek szavai, szinte elfúl belé.
Megérti a nagyi: pénzt kér a gyógyszerre

Receptet lobogtat, arra is, meg erre.

Megszánja a nagyi, megsegíti pénzzel,
Pedig megszólal az agyában a vészjel.

Este van, este van, mégsincs semmi huzat,
Apa a kocsmában barátokkal mulat.
Anya mérgelődik, szidja, hogy hazaér,
(Egész lakás olyan, akár egy csatatér.)
Dörmög az apa is, mondaná a baját,
Túl nem kiabálja veszekedés zaját.
Békítne a nagyi, ki sem hallgat rája,
Hát sírásra görbül szegénykének szája.

Késik a nagylány is, rosszkedvűen tér meg,
Dühöng, hogy a legény ennyit bíz nem ér meg.
Szobájában gubbaszt, elő se jön enni,
Nem is vigasztalja őt senki és semmi.
A kisebbik fiú kukoricát majszol,
Közben a mobilján tűzkígyókat hajszol.
Mars az ágyba gyorsan – kiabál a nagyi,
Ha jó leszel, holnap vár rád majd egy fagyi.

A nagyobbik fiú gépe mellett görnyed,
Horrorfilmet bámul, nézi a sok szörnyet.
Rettenve sikolt fel, hogy belép az anya:

-  Kapcsolod ki rögtön, verné meg a ragya!

Látom már, hogy megint nem alszol az éjjel
Bezzeg a ruhádat hagyod szerteszéjjel!
Nagy nehezen végül ágyba bekergeti,
Hogy kicsit olvasson, azt még megengedi.

Este van, este van, csak a Hold világít,
Ilyenkor mindenki csak nyugalmat áhít.
Elszéled a család, lefekvéshez készül,
Reméli, hogy hamar jó álomba szédül...
Ki-ki az ágyában végtére ki is nyúl
Megbékélnek immár, vagy ha nem, hát kisnyúl.

  Komprimált költészet

Attila d.g. Catus:

Arany János: Toldi-trilógia

Parasztunk egy malomkővel
ölt szemtelen katonát,
párbajozott, szerelmes lett,
s hó lepi be a szolgát.

 

Stephanus de genere Bartolits:

eXtrem Poet rime-zip: Walesi bárdok

Kedves Barátnéim és Barátaim !

Talán még emlékeztek arra a versre, amit még hajdanán magyarítottunk a két dudásról, akik zenetanáruknál tanulták a bőrbe fúvás bonyolult művészetét. Nos, akkor – házi feladat megírására időm nem lévén – a WindowsART operációs rendszer alatt futó PoetOS programmal sikerült néhány fordítást generálnom botcsinálta házi feladatként. Most, hogy Elisabeth de genere Arrabona jóvoltából a  "Poétai rugamok" mintájára született néhány tömörített klasszikus vers, eszembe jutott a PoetOS, és gondoltam, kicsit körülnézek, nincs-e a programnak valami olyan üzemmódja, ami nem nyelvi fordítást, hanem nyelvi tömörítést végez. Kis nehézséget okozott ugyan, hogy a WindowsART helyett már a Windows XP van a gépemen, de hamar kiderült, hogy nincs gond: az XP éppen az eXtrem Poet rövidítését jelenti és néhány edzett verslábbal kiegészítve a PoetOS kiválóan fut rajta. Megkezdtem hát a kísérleteket, s hamar kiderült, hogy az RZ opció a rime-zip alprogramot indítja, melynek éppen a verstömörítés a feladata. A program "Help" parancsából kiderült, hogy számtalan beállítási lehetőséggel rendelkezik a program, tehát van játéktér bőven.

A következő dilemma az volt, milyen verset tápláljak be elsőként. Rövid tűnődés után úgy döntöttem, legyen egy olyan vers, mely a "Poétai rugamok"-ban is szerepel, így esett a választásom Arany János kellően hosszú, tehát jól tömöríthető műballadájára. Igaz, a program nem képes kezelni az eredeti mű történelmi analógiáját, tehát nem valószínű, hogy a tömörítések ugyanúgy visszaadják a vers Ferenc Józseffel szembeni ellenérzésből táplálkozó párhuzamait, de hát egy ehhez még össze kellene kapcsolni a HistoricOS rendszerrel, ami kegyetlenül nehéz feladatot jelent, így ettől eltekintettem. De talán így is használható rímzip-ek készülnek, ha nem is egyenértékűek az eredeti művel.

Elsőként a "Mottó" funkciót használtam, mely nem is tömörítést, hanem inkább egy összefoglaló mottót ad az elkészülő tömörítéseknek.

 Üzemmód: Mottó

 "Ötszáz vidám jampec,
Nekik aztán kampec.
"

Hét ez elég sajátos, de valóban azonosítható belőle a bemenet, akár a cím hiányában is. Na jó, nézzük tovább. A következő funkció az "Extra short". Hát legyen:

 Üzemmód: Extra short

Edvárd király Velszbe mene
Észrevette, nincsen zene.
Lelkének ez sokat ártott,
Kivégzett hát ötszáz bárdot.

Rövidnek valóban rövid, hiszen az eredeti mű harmincegyed részére sikerült összenyomnia a műballadát, igaz, néhány árnyalat ebben a változatban mintha még hiányozna.

Nézegetve a további lehetőségeket, észrevettem, hogy műfajt is meg lehet adni. Akkor legyen limerick, gondoltam. Legfeljebb meglátjuk, milyen az, mikor a program hibajelzést ad. Hát hibajelzést nem adott, helyette a következő jelent meg a képernyőn:

Üzemmód: Limerick

Volt egyszer egy király, neve szerint Edvárd,
Kilovagolt Velszbe, egy kis nyalit elvárt
De a bárdok csendben voltak,
Ellenálltak, nem daloltak.
Ötszáz bárdnak feje így testétől elvált. 

Hát be kellett látnom, valóban működik és jól tömörít a PoetOS. Egy másik opció azonban megragadta figyelmemet. Ez a leírás szerint nem tömörítésre, hanem időeltolásra képes. Ezt nem nagyon értettem, ezért újra megadva a „Walesi bárdok”-at, mint bemenetet, az időeltoláshoz beírtam +200 évet. Az eredmény a következő lett:

Üzemmód: időeltolás
Időeltolás értéke: +200 év.

Edvárd király jó gazdaként
reggel gondolt egyet,
belült fakó Rolls-Royce-ába,
hogy megnézze Velszet.

Kiváncsi volt, ingatlanja
mennyit hozhat neki,
azt gondolta, arrafelé
a nép nagyon happy.

Menedzsere jelentette,
nincsen arra mérték,
hogy elmondja, a velszi föld
mekkora nagy érték.

A nép pedig boldogan él,
erre vannak tanuk,
Ha kérdezik: Have you problem?
Soha nincs egy szavuk. 

Edvárd király robogott hát
a néma Velszen át,
hogy a Montgomery pubban
töltse az éjszakát.

Asztal lába roskadozott
finom étkek alatt,
Edvárd konok king fejében
csak egy kérdés maradt. 

Montgomery, jó fogadós
érti a bús fene
hogy a Te kis fogadódban
Mért nincs rendes zene?

Egész este gépzene szól
Funky, soul és metál
Engem meg nincs, aki éltet
Ettől az ész megáll!

Ledöbben a sok-sok vendég
a gépzene leáll,
öreg zenész lép a színre
kezében nyűtt gitár.

"Húzzál innen Edvárd király,
Nem vagy erre trendy
Vérlázító tetteidet
Nincsen, ami menti!"

Int a király, kommandója
elviszi a hippit,
Közben Edvárd újra kezdi
a korábbi hisztit.

"Szebb énekre vágyik fülünk,
Nem erre a rockra
Hadd hallunk egy hízelgőbb dalt
Mi kedvünk visszalopja!"

Ifjú titán lép a színre,
Kezében egy lanttal
Lágyan kezdi balladáját
Bluesba hajló hanggal. 

"Milford öblét vihar veri,
Bújjunk össze, Mary,
Akkor se szülj porontyokat,
Ha a király kéri."

Ám a dalnok nem volt képes
Végezni a strófát
szegény feje nem kerüli
El az akasztófát!  

Máris újabb énekes lép
a pub színpadára,
vészjóslóan improvizál
Hammond-orgonája. 

"Nincsen velszi énekmondó,
Ki áldaná neved!
Átok szálljon a fejedre
Ahányszor csak lehet!"

Elég legyen! - üvölt Edvárd
És csattan a pofon:
Minden velszi énekestől
Jogdíját megvonom! 

Edvárd, a king, Rolls Royce-án ring,
porzik gyorsan haza.
Ötszáz velszi énekesnek
Oda minden java. 

Mégsem írta meg egyik sem
az "Edvárd, a király"-t,
Mert nem tudták elfeledni
A felszított viszályt. 

Edvárd pedig kihirdette :
Betiltja a zenét.
Azt hiszitek, betartotta
Bárki is? Egy fenét! 

Hangos lett hát London éjjel
Szólt a beat és funky
Így állt bosszút Edvárdon az
ötszáz velszi jampi.

  Irodalmi recept

Viola de genere Exiguum:

Toldi Miklós rántottája
Apokrif részlet a 4. énekből

Lecsúszik az égről éj sötét ponyvája,
Ád a hajnal piros köpönyeget rája.
Ezt sem viselheté sokáig a szépség,
Jobban kedvére vón rőt helyett a kékség.
A fényes nap immár az égre föllépett,
Nádas is, mező is egyszerre megébredt;
A réti madarak hangjukat hallatták,
Méhek a virágok kelyheit vallatták.

Olyat kordult gyomra jó Toldi Miklósnak,
Mintha moraja szól vad földindulásnak.
Ocsúdik a legény, körülnéz, hirtelen
Eszébe jut egyből minden veszedelem.
Fölkél a zsombokról, kél a kemény ágyról,
Elillan az álom szeme pillájáról.
Az édes álomért Istennek ad hálát,
S eltörli a képén odaszáradt nyálát. 

Igen ösztökélte őt a kínos éhség,
Földúlatta vele szárcsa s bíbic fészkét.
Harminc tarka tojást gyűjtött össze Toldi
Hogy bírja megenni? nehéz elgondolni.
Vitte a sok tojást inge két szárnyában,
Ballagott az úton néhány fa árnyában.
Meglátott a mezőn - jó szerencséjére -,
Öreg pásztorkunyhót, s felderült a képe. 

Elárvult a kunyhó, kihalt a gazdája,
Toldi Miklósunk ezt nem igazán bánta.
Akadt ott egy bogrács, zsír is egy bögrében,
Örvendett a legény, hogy nem marad éhen.
Nagy tüzet gerjesztett Toldi a kis házban,
Felolvasztá a zsírt az öreg bográcsban.
Hamar forró lett az, nem kell várni sokat
Ráütötte Toldi mind a tojásokat.

Megsózta-borsozta a legény az ételt,
Amellyel a bogrács majd feléig bételt.
Kanál s villa nélkül - adta teremtette -
Toldi a rántottát puszta kézzel ette.
Mikor a tojással elverte az éhét,
Eloltá a tüzet, széttaposta fészkét.
Közeli forrásnál oltotta a szomját,
Útra kelt és tovább cepelte a gondját.

  Toldi-sírversek:

Stephanus Bartolits:

Toldi sírversek

1. A királyi vitéz sírjára

Itt nyugszik a király hű alattvalója
Kit malomkő talált s nem jött ki alóla.
Azt hitte a mafla, sajt röpül feléje,
későn ugrott odébb, így ütt az fejére.
Nyugodj hát békében, lapossá lett vitéz,
nem lett sajt a kőből, ahogy ez most kinéz.

2. A cseh vitéz sírjára

Itt nyugszik a vitéz, cseh volt szegény pára
Sokáig nem talált méltó küzdőpárra.
Mikor aztán Toldi, a Miklós legyőzte,
Bűneit egy aljas fogással tetőzte.
Kegyelmet kapott bár, ő mégsem volt hálás,
Cselvetés volt gondja, nem a békés válás.
Vesztére volt néki a kék Duna tükre,
Ezért nyugszik Pesten most már mindörökre.

3. Az olasz vitéz sírjára

Vándor, ha azt kérded, kiért szól a rigó,
Tudd meg az igazat, itt nyugszik egy digó.
Pankrátor volt szegény a budai várban,
Nem bírtak el véle se ketten, se hárman.
Mégsem a nyugdíjig tartott élte kora
Üzemi baleset lett halála oka.
Későn szólt a király: a játéknak vége !
Gyors volt Toldi bárdja, s átszakadt a gége.

 

Attila de genere Catus:

Sírversek a Toldiból

1. A farkas sírverse

Én a farkas vagyok,
Illetve csak voltam.
Mert már elég régen
Fetrengek itt holtan.
Miklós a fajtámmal
Vert a múltkor agyon.
A malac forrázzon le,
Ha még egyszer hagyom.

2. Bence sírverse

Miklós sírja végén
Ásóját leverte,
Rátámaszkodott, és
Úgy fagyott meg Bence.
Később kirügyezett,
Majd kalászba szökkent,
Majd magot pergetett,
Mivel madár röppent.
A sok madár a termést
Szórta a határba,
Így terjedt szerteszét
A hűség és a hála.

3. A fiait sirató néne sírverse

Homályos szemimmel
Már semmit se láttam,
De pár-hantotokra mindig
Mindig rátaláltam.
Nem maradt már semmim,
Csak sírotok hantja,
Azokon talált meg
A sírásó halva.
Morgott is erősen,
- Ma már a második,
A temető meg csak
Egyre inkább telik!
Ezt a két nénikét
Bíz egy sírba rakom! -
Így keveredett hát
Porával a porom.
Porladó ajkamon
Nevetekkel immár
Fekszünk, s hallom, ajka
Mit rebeg: Holubár.

4. A rókalelkű György sírverse

Én mindent elértem,
Amit csak akartam.
Jó Miklós öcsémet
Csak parasztnak adtam.
Az ő örökségét
Magamévá tettem,
És így a királynál
főtalpnyaló lettem.
Zsíros, jó kis állás,
Semmit se csináltam,
Vállalkozásommal
Én nagyon jól jártam.
Ám egyszer hibáztam,
Nem figyeltem öcsre.
Ez tette a cégem
Mindörökre tönkre.
A király kirúgott,
Állást nem találtam,
Munkanélküliből
Meg éljen, ki tud, bátran.
Ideig-óráig
Koldultam, kukáztam,
Majd sírva - vinnyogva
Éhen bekrepáltam.

5. Lajos király sírverse

Tehetetlen voltam.
Annyit tettem csupán,
Hogy azt a cseh vitézt
Nem én csaptam kupán.
Ehelyett csak hagytam,
Sok deli vitézek
Daliás testéből
Szálljon ki a lélek.
Szerencsére aztán
Akadott egy bátor,
Ki megölte végül,
S megszűnt a vérzápor.
Jaj, hogy örvendeztem!
De a lelkem tudta,
Hogy a sok holt vitézt
Nem hozhatom vissza.
Később, mint mindenki,
Kipusztultam én is.
Ugyanúgy, mint bármely
Szántó-vető vén is.

6. Grátisz

Jó Ilosvaynak
Egy ötlete vala.
Ezzel jó sok árkust
Teleíra vala.
De ezt Arany később
Elcsaklizta vala,
S ebbe jó Selymesünk
Belehala vala.

 

Viola de genere Exiguum:

Epitaphiumok a Toldi-trilógia hőseire

1. A cseh vitéz sírverse

E sírban nyugoszik ama vitéz teste
Aki a szerencsét külhonban kereste.
Bajvívó csatákon nem volt néki párja,
Mígnem födi testét e szigetnek sárja;
Utolsó harcában szíve vala beste,
Emiatt lőn néki ilyen kora veszte.
Porának ez a sír pecsétje és zárja,
Ahol az utolsó ítéletet várja.

2. Rozgonyi Piroska sírfelirata

Piroska hamvait födi ez a kripta,
Életének vala sok nagy szörnyű titka:
Barát helyett barát küzdött a kezéért;
Barát barátot ölt, hogy bírja szerelmét.
Vérbűn választá el, kit szeretett, attól,
Szíve szakadott meg ilyen nagy bánattól.
Kétszer is meghalt bár csak egyszer temették;
Apródok a sorsát gúnyos versbe szedték.

3. Emléksorok Toldi Györgyről

Rókalelkű Toldi nem nyughat e sírban,
Mert róla igencsak kárhozatos hír van:
Nagy vadász vala ő, vadászott öccsére,
Öccse javaira s a király kegyére;
A király őrajta átallát azonban,
Küldi Nagyfaluba, s ettől kezdve 'honn van.
Utólszor, mikoron medvére vadászott,
Testén medve, holló, farkas lakomázott.

 

Bolond Istók: Klárcsihoz – utólszor

(Megsemmisűlt versek...)

Mi köszöntött ma rád? Lelkem felzavarád!
Sosem hívém magam többnek, mint egy barát...
Kicsinyke kuckódba bémehettem vóna,
A szégyentől engem még ez meg nem óvna.

Pőrén, hogyha látnál, féltem, megútálnál,
Szeretőből rögtön gyűlölőmmé válnál...
Becsapád ajtódat, hallám szitokszódat,
Téged elvesztenem – lett immár irtózat!
 
Ím halálra váltan hazasomfordáltam,
Magános kamrámban vigasztalan vártam.
Csalfa képzeletem játszadozott velem,
Orcád hozta elém, s reszketett kebelem.

Ím, hogy nem vagy velem, párnámat ölelem,
Ágaskodik bennem, buzog a szerelem.
Ó bárcsak itt lennél, mellettem hevernél,
Nem bírnék képzelni boldogabbat ennél.

Könnyemet ontanám, hajadat bontanám,
Forró ajakimat csókoddal oltanám.
Fogad közé nyelvem bécsusszanna menten,
Hegyes nyelvecskéddel üdítenél engem.

Csiklándanám állad, úgy időznék nállad,
Végigcirógatnám füled, nyakad, vállad.
Ha valóra válna, kedvesem itt hálna,
Válladnál a kezem bizony meg nem állna.

Két kis kemény alma kebleidnek halma...
Inged, hogy szétnyitnám, elő is bukkanna,
Kedvemet szítanám, csókkal borítanám,
Bimbaját reszkető ujjal szorítanám.

Látnám lejjebb szálva, hasadat kitárva,
- Hófehér bőrödön táncol egy sugárka...
Fogytán a türelem, szoknyádat emelem,
Szerelemnek hűvös forrását keresem,

Mely térdem rogyasztja, tagomat lohasztja,
Szörnyű kínjaimat végre elmulasztja.
Forró az ágyékom, fáj már a lágyékom...
Hold sáppadt fényénél meglátom árnyékom!

Nincsen itt a leány, bár ohajtnám... De lám:
Párnámat gyömöszlöm... szégyen borúl reám.
Késő van instálom, magamat ajánlom...
(Égő vágyam nyoma... ott maradt párnámon.)

(1836)

Újra construálá: Jankovits Aranka
 

                    Arany János: Bolond Istók,
                    Második ének, 103.

           „Elérve a kisajtót nagy-sokára,
          Hol Klárcsi hajadon-szállása volt,
          (Két szárny egymás felett, ki az utcára,
          Lévén sajátkép az só-mérni bolt;
          Nappal közös, hol öt-hat garas-ára
          Sót mér az "asszony" estve ott hajolt
          Szép Klárcsi a magános nyúgalomra,
          S jól rejté az ablak-nélkűli kamra),

                   Második ének, 104.

          "Jőjön be hát" súgá a declamáló
          Istóknak a lány, húzván a kezét,
          Ki rögtön észrevette, hogy a váló
          Perc itt van, már sok is volt a beszéd;
          "Késő van, instálom" mondá, találó
          Mentségre kunkorítván az eszét....
         
          ...Azzal köszönt, ment. S hallá, hogy mögötte
          Becsapta az ajtót Klárcsi, nem betette. ...

                   Második ének, 120.

          ...Még a zsebéből egy kis-rétbe hajtott
          Csomót keres ki: címe "K... csihoz",
          Átfutja egyenkint a leszakajtott
          Lapot, s bedobja égő társihoz...”