Az Akcslobasz-vita

A tartalomból:

Csobogó kis patak mellett - /Egzisztenciális kérdés/
(közreadja: Attila de genere Catus)

Maris halála (közreadja: Stephanus Bartolits)

Párbeszéd Gyeszénísszel (találta: Viola de genere Exiguum)

Ponyva Ödön véleménye (közreadja: Stephanus de genere Bartolits)

Kínrím Tivadar replikációja (közreadja: Stephanus Bartolits)

A Tel-Mah dráma rekonstrukciója (az összegyűlt szemelvények alapján)

Féreg és birodalom (közreadja: Stephanus de genere Bartolits)

Ponyva Ödön újabb hozzászólása az Akcslobasz-vitához
       
(közreadja: Stephanus de genere Bartolits)

Tiltakozás (közreadja: Attila de genere Catus)

Megszólal J.A. ( (közreadja: Attila de genere Catus)

Szabolcska Mihály: egy Akcslobasz-epigon (közreadja: Attila de genere Catus)

Jáhim Akcslobasz: Gyermekaltató (Stephanus Bartolits bibliokibernológus)

Szatymazi dal (közreadja: Stephanus de genere Bartolits)

 

Gyűlik a vitaanyag a legújabban felfedezett, s Jáhim Akcslobasznak tulajdonított verstöredékek tárgyában. Olvasóink e helyütt is olvashatják a legújabb kutatási eredményeket. A vitaindítót Attila de genere Catus alábbi írása robbantotta ki az Ínyesinas Szent Krizoprász havi számának hasábjain.

 

Közreadja: Stephanus de genere Bartolits:

Kedves Barátnéim és Barátaim!

Kutatásaink során újabb és újabb J.A. dokumentumokat fedeztünk fel és gazdagítottuk ezen gyűjteményünket. Érdemes volna tán megkezdenünk ezen dokumentumok feldolgozását, kritikai vizsgálatát, mert a - szerencsére - hatalmas anyagmennyiség tán elvonja figyelmünket az egyes dokumentumok eredetiségéről. Azért említem ezt, mert a legutóbb kezembe akadt, látszólag J. A. dokumentum, melyet most felolvasok nektek, szerintem időben később keletkezett, mint az eddigiek. Erre a szövegben találhatók utalások szerintem. Másik - ehhez a dokumentumhoz kapcsolódó - megjegyzésem: bármennyire is a szokásos versformában íródott ez az új lelet, szerintem ez nem teljes mű, hanem egy hosszabb dráma részlete. Kérlek Benneteket, segítsetek ezen "kételyeim" eloszlatásában.

Csobogó kis patak mellett
éljem le az életem,
vagy egy füves sírhant alatt,
egyre csak ezt kérdezem.

Akkor vagyok falu bölcse,
ha tűröm, bárki noszogat,
vagy ha fogom bugylibicskám
s tökön szúrom magamat?

Meghóni tán olyasféle,
mint amikor a nyáron
berúgtam oszt ott aludtam
a budiba, barátom.

Ah, de jó vót, mit álmodtam!
Egész testem rázkódott!
Oszt amikor felébredtem,
minden összehányódott!

Ó, ha ez a halál, akkor
mégse kéne ez nekem,
én a csendet és nyugalmat
szeretem, azt keresem.

Semmit, ami ismeretlen,
hol még nem járt utazó!
Csak azon az utcán járok,
hol tombol a dudaszó!

Mert amikor bokor zörög,
megremeg még a kar is,
pedig lehet, hogy nincs veszély
csak ott bent fetreng a Maris.

Tudatom így ketté szakad,
berontsak vagy ne tegyem?
Tetszik látni, az öntudat
így gyávítja el szivem.

S míg a zörgő zöld bokorra
szemem s másom rámeredt,
Kétségeimtől azonnal
elveszté nevét a tett.

De csitt! mert ha bátorságom
nincs, de mázlim nagyon is:
mert nyílik a bokor ága
és kitámolyog Maris.

 

Közreadja: Stephanus de genere Bartolits:

Nagybecsű Irodalombarátok, tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Köszönöm, hogy ennyien megtisztelték a Jahim Akcslobasz Követői Olvasói Kör (JAKOK) mai összejövetelét. A nagy érdeklődésre való tekintettel nem is húzom az időt, hanem bejelentem az este fénypontjaként az irodalomtörténeti elemzések legnagyobb géniuszát, professzor doktor Ponyva Ödönt, a kétszeres Yaszeli-díjas műelemzőt, aki a Nefelin Jolánnal ékesített gyémánt Pemmikán-kereszt birtokosa is. Ma este lehull a lepel arról a rejtélyről, melyet egyes, irodalmi ismeretekkel kevésbé, de rosszindulattal annál inkább rendelkező kritikusok állítanak, miszerint is Jahim Akcslobasz általunk nagyra tartott verseit - mit verseit, műremekeit - egy közönséges dilettáns amatőr rótta volna össze. Professzor doktor Ponyva Ödön hetek óta elemzi a költeményt és most lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy megmondja nekünk az őszintét: igen, a vitatott vers csakis Jahim Akcslobasz eredeti műve lehet, hiszen az általunk nagyra tartott tudós más eredményre aligha juthatott. Barátaim, JAKOK, hallgassátok tehát Prof doktor Ponyva Ödönt!!!

Tisztelt hallgatóság, nagyra becsült JAKOK !

Számomra nagy megtiszteltetés, hogy engem kértetek fel Jahim Akcslobasz "Csobogó kis patak mellett" kezdetű versének a kritikai vizsgálatára, s természetesen teljes eddigi irodalomtörténeti tapasztalatom, tudásom bevetésével igyekeztem a verset elemezni.

Nos, barátaim, azt hiszem azt mondanom sem kell, hogy a vers formai elemeinek a vizsgálatával nem bajlódtam sokat, az egyértelműen az akcslobaszi versformán alapul. Más módszereket kellett tehát bevetni, ezért rögtön a stiláris jegyek vizsgálatával kezdtem. Mint tudjátok, Jahim megejtő pontossággal tudja lefesteni a tájat verseiben. Gondoljunk csak az "Adó" felemelő kezdésére:

Üldögélek szikla csücskén
Langy fuvallat lengedez,
Heves szívem dobogása
Igazodik mindehhez.

Szinte képszerűen látni, ahogy a költő kiül a szikla peremére, ahol a cirógató szellőt élvezi, miközben szívverése is lenyugszik, elönti őt a végtelen nyugalom. Élesen elítélem kollégám, prof. Kínrím Tivadar azon értelmezését, miszerint a költő viharos szélben mászta volna meg a kopár sziklát a hegyen, ahonnan aztán nem tudott lejönni és hat órát ült a szikla tetején egy enyhe szívrohammal, mire végre a hegyimentők lehozták. Nahát.

Visszatérve tehát a képszerű képek képi megjelenítéséhez, tekintsük tárgyi vers kezdetét.

Csobogó kis patak mellett
éljem le az életem,
vagy egy füves sírhant alatt,
egyre csak ezt kérdezem.

Vegyük észre az erős párhuzamot: a különleges helyek találó jelzőkkel való felruházása (csobogó patak, füves sírhant) teljes összhangban van a "szikla csücske, langy fuvallat" jelzőkkel. Mondhatnám, az extrém élőhelyek iránt vonzódó költő ugyanolyan vonzalmat érez a szikla csücske, a csobogó patak és a füves sírhant iránt. Máris megvan tehát az első jelentős akcslobaszi jegy a versben. A patak és a csobogás egyébként az "Adó" negyedik versszakában is megjelenik:

Szoknyád látom aztán én meg,
És a kócos kis hajad!
Meg a cickód! Szentséges ég,
Hogy csobog a kis patak!

Ez is jól mutatja az azonosságot. De menjünk tovább.

A következő versszakban a költőből kiszakad a keserűség a maga nemes népi módján:

Akkor vagyok falu bölcse,
ha tűröm, bárki noszogat,
vagy ha fogom bugylibicskám
s tökön szúrom magamat?

A versszakból, figyeljük csak meg, árad az egészséges, vidéki életerő! Nem is értelmezhető prof. Kínrím Tivadar azon eltévelyedett gondolata, hogy a megszégyenült költő a sikertelen hegymászás után el akarta volna emészteni magát. Nahát. Az pedig, hogy igazi, nyers akcslobaszi fordulatról van szó, azt jól példázza az "A távolban falu tornya" című vers tizenötödik versszaka:

Majd elkezdtek marakodni,
S az, kinek kevés jutott
Bizony, biz az ügyesebbre
Kocsi lőccsel rácsapott.

Látható, Akcslobasztól nem idegen a népi hagyományok ápolása, itt a kocsi lőccsel való rácsapás, amott a tökön szúrás bugylibicskával. A két idézett versszak ismét jól mutatja a szerző azonosságát. Még nyilvánvalóbb jel a harmadik versszak naturális párhuzam-példája:

Meghóni tán olyasféle,
mint amikor a nyáron
berúgtam oszt ott aludtam
a budiban, barátom.

Vegyük észre, Akcslobasz egyik kedvenc allegorikus helyszíne a budi. Igazából a költő nem tud szabadulni a buditól, de ezt a jelenséget teljesen helytelenül értelmezi prof. Kínrím, amikor a következőt írja: "Mivel a költőnek még a bugylibicskás tökönszúráshoz sem volt ereje, lerészegedett és a budiban húzta meg magát, hogy a rátört gyorsfosás miatt ne kelljen állandóan a ház és a budi között mutatkoznia." Prof. Kínrím rosszindulata itt már abnormális méreteket ölt, s amikor azt írja, hogy a delíriumos hasgörcs réme felidézte számára a megváltó halált, végképp téves következtetésre jut. Akcslobasz ugyanis az élet elemeként festi le a belső szervek működését és a melléktermékeket elemésztő budit. Nahát. Figyeljük csak meg az adó huszonharmadik versszakát:

Gyomrod alján mindenféle,
Szalonnabőr, ogiva,
Az erek meg hálót szőnek,
Mint a pók a budiba.

Tehát az életigenlés tükröződik a halálképekben is Akcslobasznál. Ennek a totális kifejlete a következő versszak katartikus pillanatot idéző szóvirága. Éljük csak bele magunkat a vers szellemébe:

Ah, de jó vót, mit álmodtam !
Egész testem rázkódott!
Oszt amikor felébredtem,
Minden összehányódott!

Igen, igen ez Akcslobasz! A természet elemi erőinek ez a hiteles leírása. Nem véletlenül fejezte be a JAKOK egyik tagja a töredékben ránk maradt "Adó" című verset ugyanezzel a naturalista tisztánlátással:

Boldog beledben a massza,
Mely örökké hömpölyög,
S gazdag lesz körötted a lég,
Ha ez mozdul és dörög.

Sokáig sorolhatnám még a párhuzamokat Akcslobasz versei és a "Csobogó kis patak mellett" kezdetű verse között, de azt hiszem, kedves JAKOK, mindannyian látjuk, prof. Kínrím és követői rossz nyomon járnak. A "Csobogó kis patak mellett" bizony Akcslobasz vers. Egy utolsó, de azt hiszem irodalomtörténetileg igen értékes bizonyítékkal szolgálok így előadásom végén.

A versben két helyen is feltűnik Maris neve. Mint köztudott, Maris volt Akcslobasz nagy szerelme, verseiben többször is előfordul a leány neve. Erre példa az "A távolban falu tornya" tizenharmadik versszaka is:

Falu lánya, a kis Maris
Felkiáltott: ott a kincs!
Bár ha eddig rosszul éltünk,
Most ne mondd, hogy semmid sincs!

Nos, kedves barátaim, a "Csobogó kis patak mellett" kezdetű versben két helyen is felmerül Maris neve, méghozzá elég erotikus felhanggal:

Mert amikor bokor zörög,
Megremeg még a kar is,
Pedig lehet, hogy nincs veszély,
Csak ott bent fetreng a Maris.

...

De csitt! Mert ha bátorságom
Nincs, de mázlim nagyon is:
Mert nyílik a bokor ága
És kitámolyog Maris.

Természetesen szó sincs róla, hogy ezen versszakok értelmezését tekintve akár egy szemernyi igaza is lenne prof. Kínrímnek, aki szerint mikor a költő szerelme meglátta, hogy kedvese milyen állapotba került, szégyenében kiitta a maradék fütyülős barackot az otthoni készletből és részegen fetrengett a falu főterén ültetett bokrokban anyaszült meztelenül. Ez szemenszedett hazugság. A bokornak itt szintén allegorikus értelme van és az óvó-védő családi fészket reprezentálja. Sajnos azonban Maris nem érhette meg ezt az idilli pillanatot, mert idegei felmondták a szolgálatot a beteljesülés előtt. Erre utal a legújabban felfedezett Jahim Akcslobasz vers, melynek címe: Maris halála. Ezzel a töredék verssel búcsúzom a JAKOK társaságtól, megerősítve mindenkit abban, hogy minden vers igazi Akcslobasz-mű, amit a költő maga írt.

Maris halála

Patak partján fűzfa hajlik,
tükörképe megremeg,
lombja alatt Maris sétál,
olybá tűnik, szendereg.

Fején fura növényfüzér
csalán, kosbor, kakukkfű
láthatóan nincs jó kedve,
mosolya is keserű.

Közel érve a fűzfához
koszorúját leveszi
fűzfaágra csimpaszkodva
a végére ráteszi.

Jaj, de kövér volt a Maris
karcsú bíz' a fűzfaág,
reccsen egyet a fa ága,
s letörik, az angyalát!

Patak csobban, Maris loccsan
ráesik a gyomfüzér,
jaj Istenem, de kár lenne
Marisér', az aggszűzér'.

Szétterül a ruhája a
patakvíznek felszínén
Maris pedig hableányként
nótát dúdol könnyedén.

Nincsen benne veszélyérzet,
nem gyanítja önbaját,
vízililiomként tölti
kis élete alkonyát.

Egyszerre a ruha súlya
víz alá húzza szegényt,
boldog élet, sáros halál
így ér véget a regény.

 

Közreadja: Stephanus de genere Bartolits:

FÉREG ÉS BIRODALOM

IMAGINÁRIUS OLDAL

Irodalmi életünk sokszor torkollik vitákba, érdekes disputákba, de az elmúlt hetekben fellángolt viták néhány vers eredetisége tárgyában már-már túltesznek egy-egy tétre menő NB II-es rangadó bekiabálásainak a szintjén is. Aki esetleg nem tudná, Jahim Akcslobasz néhány művéről - vagy neki tulajdonított, de nem általa írt művéről - van szó. Az első tétova kérdőjelek már a versek felbukkanásakor megfogalmazódtak szakmai berkekben, de ekkor még a vita az egyetemi tanszékek és az irodalmi kávéházak falain belül maradt. Néhány hete azonban a JAKOK összejövetelén Prof doktor Ponyva Ödön eléggé elkötelezte magát a versek eredetisége mellett, amiben nem kis része lehetett annak, hogy a JAKOK összejövetelén aligha hagyták volna a hiteles igazságra vágyó irodalomkedvelők, hogy bármilyen más következtetésre jusson prof Ponyva. Az esten elhangzott fejtegetés azonban nem csak Abcslobasz költészetével, hanem prof Kínrím Tivadar állításaival is foglalkozott, s Ponyva főként ezen a téren szárnyalta túl az NB II-es rangadók verbális színvonalát. Magam is jelen voltam a JAKOK összejövetelén és hallottam prof Ponyva érvelését, amit a múlt heti számunkban le is közöltünk, de azt is láttam, hogy az összejövetelnek helyet adó Nemzeti Fészer előtt az ellentábor a következő rigmussal tüntetett:

"Megint hazudsz, doktor Ponyva
Véleményed fedje spongya!"

Nem is csoda tehát, hogy a napokban megérkezett szerkesztőségünkbe prof Kínrím Tivadar nyílt levele, melyet a vita másik oldali megvilágítása okán most leközlünk.

Tisztelt Irodalomkedvelők, kedves Barátaim!

Irodalmunk egén megint sötét felhők gyülekeznek, igazi nagy költőink értékes művei mellett újra megjelentek azok a fércművek, melyeket Jahim Akcslobasz neve alatt próbálnak művészetként eladni a bármiféle elismerésre méltatlan szerzők. Nem kellene szót vesztegetni ezekre a művekre, főként nem a "Féreg és Birodalom" hasábjain, ha nem olyan nevekkel takaródznának a JAKOK, mint prof doktor Ponyva Ödön, akinek a tehetsége sokkal többre hivatott, mint hogy ennek a társaságnak a kétes céljait szolgálja ki elvtelen módon. Prof Ponyva egy újabb Akcslobasz-művel is előállt, a Maris halálával.

Korábban már kifejtettem: nem azt mondom hogy ezek a vitatott versek nem Akcslobasz-művek, hanem azt, hogy ha ezeket Jahim Akcslobasz írta, akkor át kell értékelnünk művészi tevékenységét. Azt kellene tehát a JAKOK-nak eldönteniük, hogy valóban mindent Akcslobasz írt, amit neki tulajdonítanak vagy pedig egyszerűen néhány művet csak úgy Akcslobaszítottak.

Prof doktor Ponyva minapi előadásában megvédte az "Adó" című verset, de én kitartok azon álláspontom mellett, hogy e sorok írója egy szerencsétlenül sikerült hegyi kirándulása nyomán fogalmazta meg a hevenyészett sorokat Akcslobasz stílusában. Ezek után számomra az, hogy ezt a szerzőt Akcsolbasznak hívták vagy sem, teljesen mellékes. Nem kívánom Ponyva minden állítását ízekre szedni, de kötelességemnek érzem az általa felfedezett "Maris halála" tekintetében kifejteni véleményemet.

Nyilvánvaló, hogy a költemény szülője (alias szerző) aligha volt tisztában a vízen való alvajárás fizikai lehetetlenségével, hiszen költeménye elejét nem is értelmezhetjük máshogy, mint ennek a lehetetlenségnek a leírását. Maris az első versszak szerint szenderegve sétál egy olyan fűzfa alatt, melynek a lombkoronája a patakban tükröződik. Ez leginkább úgy képzelhető el, ha Maris a patak medrében sétált, de akkor csak felébredt volna a hideg víztől. No, mindegy, hagyjuk, nézzük meg inkább, mit ír a “szerző” a legújabb divathóbortokról: nem a kalap a divat ebben a versben, hanem a növényfüzér. Az ám, de milyen növényfüzér? Csalán (brrrrr), kosbor, kakukkfű. Nos, kedves Olvasó, rémlik valami? Dereng? Igen, az az, jó az asszociáció. Elég elővennünk a “Mértékadó Pletykák” múlt heti számát és megnézni benne Dr. Kotász karcsúsító teájának a reklámját. Bizony, bizony: csalán és kosbor van benne rendesen és ajánlja mellé a kakukkfű-inhalálást, mint kiegészítő terápiát a karcsúsodáshoz. Nem más ez a vers, mint egy közönséges természetgyógyász reklám. Erre utal a negyedik versszak is:

Jaj, de kövér volt a Maris
Karcsú bíz' a fűzfaág

Lám, lám, ha Maris lett volna a karcsú és a fűzfaág a kövér, akkor most a "Fűzfa halála" verset kellene Akcslobasznak tulajdonítanunk. Az ötödik versszak üzenete is világos: ugyan csak mellékesen jelenik meg benne, hogy Maris aggszűz volt, de ez igen fontos üzenet a karcsúsító tea szempontjából: ha nem iszod a teát, aggszűz maradsz.

Nem folytatom a soronkénti elemzést, mert ennyi is elég: látszik, hogy a "Maris halála" alantas üzleti célokat szolgál, s ha figyelembe vesszük, hogy prof doktor Ponyva Ödön feleségének a nagyapai ágán bizony feltűnik a Kotász-család is, rögtön megérthetjük, hogy a múzsa milyen indíttatásból csókolta homlokon a prof Ponyva által szerzőnek nevezett fércművészt.

Tisztelettel:

Prof Kínrím Tivadar
Omri-díjas irodalomtörténész


Közreadja: Stephanus de genere Bartolits:

Nagybecsű Irodalombarátok, tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Újra eljött az ideje, hogy a Jachim Akcslobasz Követői Olvasói Kör (JAKOK) vendégül lássa a kétszeres Yaszeli-díjas műelemzőt, Prof. Dr. Ponyva Ödönt, s egyenesen nekiszegezzük a kérdést: mi a véleménye a közéletben Telmah-töredékek néven illetett drámarészletekről. Lehetnek ezek Jachim Akcslobaszon kívül bárki másnak az alkotásai vagy a helyzet egyértelmű és a vita csak nagy nemzeti költőnk nimbuszának a megtépázására irányuló erőtlen törekvés. Prof. Dr. Ponyva Ödön előző alkalommal már meggyőző tudományos alapossággal bizonyította be a JAKOK ülésén, hogy mind a "Csobogó kis patak mellett" című töredék, mind az ebből az alkalomból felolvasott "Maris halála" egyértelműen Jachim Akcslobasz mű. Természetesen a Féreg és Birodalom hasábjain ezt a kétes tudományos múlttal rendelkező prof. Kínrím Tivadar azonnal nyílt levélben igyekezett megcáfolni, azonban egy objektív, széles reprezentatív bázisra épült közvélemény-kutatás, melyet még aznap este családom körében lefolytattam, fényesen bebizonyította, hogy ezek az érvek teljesen súlytalanok. Ez a vita tehát tudományos alapossággal lezárult, s most a Telmah-töredékekkel kapcsolatos kutatásiról kérdezzük a szerény, de igen értékes kutatásokat végző professzort. Barátaim, JAKOK, hallgassátok tehát prof. Dr. Ponyva Ödönt!!

Tisztelt Hallgatóság, nagyra becsült JAKOK !

Köszönöm a bevezető szavakat, talán annyit tennék hozzá, hogy a kétszeres Yaszeli-díj mellett a Nefelin Jolánnal ékesített gyémánt Pemmikán-keresztet is elnyertem, ezt a díjat akkor adták ki először és javaslatomra rögtön meg is szüntették, hogy más ne kaphassa meg. No, de e kis önvallomás után térjünk is át a Telmah-töredékek tudományos vizsgálatára. A kutatások jelenlegi állapotában 9 drámatöredéket ismerünk, s ezek közül 7-et azonosítok úgy, mint a Telmah mondakör részét. Természetesen termékeny kutatási eredményeim alapján bármikor találhatok egy további töredéket vagy akár többet is, de szerényen maradjunk meg ennél a hetes számnál. Azt, hogy ezek a töredékek léteznek, nem kell tudományosan bizonyítani, hiszen számtalan folyóiratban láttak napvilágot. A tudományos kutatásnak tehát a következő két kérdést kell feltennie: valóban Jachim Akcslobasz eredeti műveiről van-e szó vagy holmi koholmányokról, illetve hogy a valóban Akcslobasznak tulajdonított töredékek egyazon dráma részletei vagy több különböző műből származnak.

Kezdjük az első kérdéssel. A drámatöredékek formájukat, verselésüket tekintve kétségkívül Akcslobaszra vallanak. Már ez is elégséges lehetne bizonyítékként, hiszen alig néhány költő él a földön, aki hasonló színvonalon tud verselni, mint Akcslobasz - az is lehet, hogy az egyetlen én vagyok - de a tudományos igényem ennél mélyebb jegyek felismerését követeli meg. Vegyünk egy példát.

A "Csobogó kis patak mellett" - mely kétségtelenül Akcslobasz-mű, hiszen ezt már a múltkor bebizonyítottam - egyik megejtő versszaka, amikor a főhős azon meditál, érdemes e léte további folytonosságát fenntartani vagy egy népi szerszám segítségével szingulárissá kell tennie léte folyamát:

Akkor vagyok falu bölcse,
ha tűröm, bárki noszogat,
vagy ha fogom bugylibicskám
s tökön szúrom magamat?

A keserűségnek ezt a hamisítatlan népi megfogalmazását csak Akcslobasz tudja ily tökéllyel megfogalmazni. Ha most megnézzük a Telmah-töredékek közül Lengyel bácsi blokkjának a második töredékét, ugyanezt a motívumot fogjuk felismerni. Hallgassuk csak:

Hümér:

Hogy pofája nem szakad le!
Nem rohad le róla hús!
Engem meg e kurva világ
Egyre inkább sírba húz!

Miért tiltja a Teremtő -
ha néked már csak daganat,
de más semmi ez a világ -
hogy tökön szúrd magadat?

Igen, tisztelt JAKOK, jól hallják. Ugyanaz a népi fordulat, bár ez úttal a népi szerszámról nem történik említés. Persze tudom, Kínrím Tivadar állítólagos prof. máris készen áll az ellenvetéssel, hogy ez egyszerűen az aktív eutanázia reklámverse a zimbieli tévé Palpion csatornáján és semmi köze Akcslobaszhoz. Kínrím azonban éppen azt hagyja figyelmen kívül, hogy a népi szerszám elhagyása ebben az esetben nem véletlen, hanem Akcslobasz nyelvi jelrendszerének az egyik legszebb megnyilvánulása: a fizikai eszköz megjelölésének a hiányával jelzi, hogy ez esetben a tökönszúrást nem valóságosan, hanem átvitt értelemben kell érteni. Mivel azonban tudatában vagyok annak, hogy állítólagos prof. Kínrím Tivadar nem képes ilyen finomságok felismerésére, ezért aztán nem is lep meg teljesen téves értelmezése. Nahát.

Nézzünk egy másik példát. Tudjuk, Akcslobasz költészetében a természeti képek és a falusi lét gyönyörei mellett mindig megjelentek a megélhetés nehézségét megjelenítő képi elemek. Ugyanezt fedezhetjük fel a Telmah töredékekben is:

Ne páváskodj, csak úgy öltözz,
hogy a pízed engedi!

S kedélyesen veri hátba, hogy az nyelvét lenyeli.

Ne köhögj, ha szólok hozzád,
fontos, amit mondanék:
kölcsönt ne adj és ne végy fel!
a fogadhoz verd a lét!

Ne adj kölcsön, mert a píznek
bottal ütheted nyomát,
s ne végy kölcsön, mert megvágnak,
s arra rámegy a gatyád.

Aki így tett, annak feje
eleddig még sose fájt
és végül légy hű magadhoz !
ahogy mondta Eric Knight.

Vegyük észre: nem tudja más ilyen érzékletesen átadni a népi tapasztalatok ilyen letisztult tárházát, mint Akcslobasz. "A fogadhoz verd a lét" - mondja, s mi, a nép fiai pontosan értjük az üzenetet: ne másnak kínálgasd a pályinkádat, hanem magad igyad meg. Bizony létkérdés volt ez Akcslobasz idejében a napszámosok számára. Ugyancsak Akcslobaszra utal a hivatkozás a híres betyár, Lovag Erik nagy mondására, aki arról volt híres, hogy sosem tartotta meg a másnak tett ígéreteit. Ez a három versszak már önmagában is mutatja, hogy itt bizony hamisítatlan népi költő soraival állunk szemben. Erre ráébredve nem is értelmezhetőek prof. állítólagos Kínrím Tivadar azon vélekedései, hogy ez a katakurd Förmedvény Bank marketing jelszavainak a paródiája és semmi köze Akcslobaszhoz. Nahát.

Azt hiszem, elég alaposan és tudományosan sikerült bizonyítékát adnom, hogy a Telmah töredékek valóban Akcslobasz művei. Végezetül néhány szót arról, hogy lehetnek-e a Telmah töredékek egy összefüggő dráma részei. Nos, Úgy tűnik, hogy a töredékekben megjelölt szereplők között végig ott található Hümér és a többi szereplők (Horác, Kerál, Nagysasszony, Lengyel bácsi) is több részben feltűnnek és karakterük hasonló. Ez persze önmagában még nem bizonyít semmit, hiszen a szépirodalom másik töredék-sorozata, a Hacsek és Sajó is ugyanazokat a szereplőket játszatja, mégsem tűnik úgy, hogy egy összefüggő dráma részletei lennének - legfeljebb prof. Kínrím állítólagos Tivadar ápol magában ilyen nézeteket. Nahát.

Összefoglalva kutatásaimat, megállapítom tehát, hogy a végzett tényfeltáró munka alapján - melynek alapján csak azért nem kapom meg újra a Nefelin Jolánnal ékesített gyémánt Pemmikán-rendet, mert azt közben megszüntettem - a Telmah töredékek a Telmah részét képezik, míg azok a töredékek, melyek nem tartoznak a Telmahhoz, azok nem részei a Telmahnak.      

 

Közreadja: Viola de genere Exiguum

Kedves Barátnéim, kedves Barátaim!

Talán használható az alábbi szöveg, amit az interneten találtam szorgos kutakodásaim közepette. Nem tudom, kapcsolódik-e az Akcslobasz-vitához, vagy hogy tényleg hozzátartozik-e a Tel-Mah drámához, mindenesetre érdekes leletnek tűnik.

Szín változik: a kastélyban Más termet lát a néző, S a közönség örömére Telmah, s néhány szénísz jő.

MÁSODIK ELVONÁSI TÜNET
2. KÍN

Telmah:

Gyeszénísz, én arra kérlek,
Ne bömbölj a színpadon,
Mintha hóhér keze alatt
Ordibálnál kínpadon.

A földszinti dobhártyákat
Kíméljed meg, barátom,
Anélkül is elhiszik majd,
Hogy legény vagy a gáton.

Ne hadonássz a kezeddel,
Ne kaszálj az orr alatt,
Fel-le tomporod ne járjon,
S húzzad be a hasadat.

Csak a pimasz csőcseléket
Érdekeli az olyan
Ha fül reped, deszka recseg. ...
Vedd a munkát komolyan!

Mikor olyan széníszt látok
Ki ripacskodik nagyon,
Elgondolom szívem mélyén
Hogy deresre húzatom.

Huszonötöt vágatok rá...
küldöm érte katonám
Így tanítom mesterségre...

GYESZÉNÍSZ:

Nyugi, felség, bízza rám.

TELMAH:

Ügyelj arra is, Gyeszénísz,
A másik véglet se jó,
Legyen jól összhangban mindig
Akció és dikció!

A színjáték akkor jó, ha
Természetnek tükröt tart,
Önmagát meglássa benne
Rény és dühöny; bék' és harc.

Játékod sohase légyen
Ennél se több, se kevesb,
A földszinti csőcseléknek
kedvét soha ne keresd.

Neki az tetszik, ha vaskos
Vicceiden kacaghat,
Harsogjon a monológod,
Jól visítson a malac. ...

Neki az a szénísz tetszik
Ki pósol, mint posada:
Nem utánoz, csak hasonlít
Mint egy automata.

Az avatott ezt belátja -
Nem is kell hozzá sok ész -
Nem rejt malacot kabátja.
Éljen Arisztotelész!

GYESZÉNÍSZ:

Jó uram, cseppet se aggódj,
Mindannyian tudjuk ezt,
E modort mi levetkeztük
S föltettünk egy új lemezt.

TELMAH:

Jó, gyeszénísz, nem is kétlem
Ügyes ott a rendező,
De mi van, ha bohóctréfát,
Farce-betétet rendez ő?

A bohóc ne mondjon többet,
Mint ami a dikció,
Előnyére sose válik
Az improvizáció.

Clown, maga ne nevessen,
Igen olcsó e fogás,
A darabnak sose tesz jót
Ez a bamba vihogás.

Az lehet, hogy a közönség
Rajta bárgyún kacagott,
De a fölös bolondozás
Elcsapta a darabot.

Most elmennek a széníszek, Új szereplők jőnek ím: (De erről itt már nem hallasz, Elfogytak az ihletim.)

 


Hümér és tsa őrző-védő kft.
Telmah-store, Hőzöngőr:

Tiltakozunk!

 A 17 évvel ezelőtti dugóváltás óta tisztességgel őrzünk és védünk, panasz soha ellenünk fel nem merült. Éppen ezért megrökönyödéssel halljuk, hogy a Saniseyní című bulvárlapban állítólag megjelent holmi verses beszámoló arról, hogy éjjelente beszari módon látomásokkal gyötrődnek a Kft dolgozói. A rímbe szedett rágalom szerint Horác nevű bajtársunk a Telmah-store üzletlánc hőzöngőri objektumának az őrzése közben éjjelente rendszeresen látni véli az igazgatótanács elnökét, amint fekete frakkban, sétapálcával a kezében végighalad a bevásárlókocsikat tároló fészer mellett, majd a kukatároló felé véve az irányt, néma ceremónia keretében kitüntetéseket oszt ki a feszes rendben álló kukák között. A rágalom szerint korábban Horác beosztottjai is látni vélték az elnököt, s a meglepetéstől azonmód a Kft-n belül rendszeresített, hordozható nadrágba telepített szükségállapotot rendeltek el.

Mindezekből a rágalmakból semmi sem igaz, tehát TILTAKOZUNK!

Horác és brigádja igen derekasan őrzik az objektumot, ahol szolgálatba állásuk óta semmi sem tűnt el sem a raktárakból, sem a Telmah-store üzleteiből. Egyetlen gyengéjük, hogy szabadidejük alatt korabeli ruhákba, páncélvértekbe bújnak és harci játékokat játszanak a Sarbnitrof-kávézó teraszán. Ezt azonban szigorúan csak szabadidejükben teszik és erőnlétük fenntartása érdekében gyakorolják ezt a fajta harci szerepjátékot. Ennek következményeként semmiféle kötelességüket nem hanyagolták el, mulasztás nem terheli őket.

 Még egyszer és utoljára tehát TILTAKOZUNK !!

 

Közreadja: Attila de genere Catus:

J. A. is hallatja hangját: (ja, de melyik???)

Nádfedeles kis viskómba
tegnap jött az üzenet,
áll még, áll még, áll a gólya
künn az eszterág felett.

Jött még más is - Mihály bátya
berúgott és elesett,
éppen ezért az árokban
aludott egy keveset.

Tovább lapozva a postát,
villanyszámlák ezere,
ami fura, mert az áram
be sincs vezetve ide.

Nézem még a birkafehér
leveleket, van e más?
Hát egyikből ki is esik
egy komor tiltakozás.

Hallom - mondta Bözse mámi,
Hogy ilyet más is kapott.
Isten uccse, a szövege
engem torkon ragadott.

Írja valamellik' bótos' -
ki majd húsz éve kufár -
hogy én róla hazudozok,
s beszennyezem, mint a sár.

Mer', hogy köztük nincs beszari,
tutyimutyi kis alak,
s nem kószálnak éjjelente,
hanem otthon alszanak.

Kivéve azt, aki őriz -
no, de nem a szemetet -
viszont, amit én leírok,
az soha meg nem esett,

hogy valami tanácselnök -
ki frakkot nem vesz soha -
nem ténfereg a kukáknál,
mert otthon várja asszonya!

A teremburáját neki!
Mit is gondol őkelme!
Tán azt, hogy én a világhírt
megneszeztem őbenne?

Azt gondolná a kis huncut
kecskebogyó agyával,
hogy aki magoson szárnyal,
az tán ővele házal?

Ősi regét mesélek én,
amely régen megesett!
Olyat, miben gondolatot
szó követett, azt meg tett!

Olyat, milyen nem esik meg
már manapság egyhamar,
mert a nép csak enni, inni,
no meg ölelni akar!

Mert a cél ma semmi egyéb:
őrizni és védeni!
S fizetéskor kicsi pénzét
a honpolgár elveri.

Akkor drága páncélokba
bújik bele mindenik,
majd a korabeli karddal
egymást jól agyonverik.

Hová tűnt el már a múltunk?
A vályogház és kispatak?
És a fecske a fészkéből?
Bizony az idő szalad!

És kizökkent, mint szippantós
szekérnek a kereke.
Ó, hogy engem jelöltek ki
annak, ki helyre tegye.

Éppen ezért nem ám ilyen
bikafejű tehenek
tiltakozását hallgatjuk!
Ezek piaci legyek!

Én, én, én, én tiltakozom,
mert én írok igazat
akkor amikor leírom:
Hümér Marisért szalad,

Lengyel bácsi radírozik,
nagy vérnősző a kerál,
és az egész hőzöngőrben
már régóta áll a bál!

Éppen ezért figyeljetek:
ne packázzatok velem!
Olvassatok figyelmesen
s kapjátok be a kezem!

J.A.

 

Kedves Olvasóink, itt tartunk most.

Bátorítunk mindenkit, hogy szorgos kutatásokkal járuljon hozzá a vitás kérdések megnyugtató lezárásához!

És keresgéljen szorgosan, hogy az - immár kifejezetten körvonalazódó - dráma újabb darabjait meglelje!

 

Attila de genere Catus:

Kedves Barátnéim és Barátaim!

... még nem szóltam Erzsi és Pista ajándékáról, egy míves kötésű kis, 1907-ben kiadott kötetről, Szabolcska Mihály tollából. Magam megvallom, a szerzőről még soha nem hallottam. Így hát kettőzött figyelemmel fordultam a kis könyv felé, s érdeklődésem csak fokozódott, amikor az ajánlást elolvastam. Erzsi és Pista szerint a szerző Jáhim (Jachim?) Akcslobasz legjelesebb epigonja. Nosza, lustaságomat félredobva, mikor magamhoz tértem a buli után, azonnal a könyvre vetettem magam, s erős önfegyelmet tanúsítván nem szétmarcangoltam, hanem egy szuszra elolvastam a művet. Megdöbbenésem határtalan volt. Teljes mértékben osztom az ajánlásban írt nézetet, valóban jelentős epigonja a szerző az utolérhetetlen Akcslobasznak. Formaérzéke ugyan hagy kívánnivalót maga után, verstani ismeretei is hiányosak, de tartalmilag és érzelmi telítettségében szinte egyenrangú a Nagy Mesterrel. Tudom, ezek igen nagy szavak, igazságukat csak komoly irodalomtörténeti kutatás és elemzés igazolhatja, én pedig csak egy meghűlt agyvelejű macsek vagyok. De félre az én felületes értékítéletemmel, a tényekre szeretnék szorítkozni. Azok  pedig döbbenetesek. Mint a Tel Mah töredék esetében is, most is túlvilági események történtek, szinte azonos módon. A céges füzetben, néhány oldallal tovább lapozván, két verset találtam, szintén az én olvashatatlan írásommal, s szintén olyan írásokat, melyeket nem én írtam. De már túl voltam a Tel Mah töredék okozta megdöbbenésen, így azonnal tudtam, hogy ezek a leletek is Társaságunk érdeklődésére tarthatnak számot. Figyelmesen elolvastam tehát a verseket, s arra a következtetésre jutottam, hogy a kiváló epigon kötetében szerepel két olyan írás, melyeket - hangsúlyozom: komoly irodalomtörténeti vizsgálódás után - tekinthetünk a két mű utánérzésének. Így tehát, kedves Barátnéim és Barátaim, engedjétek meg, hogy most közreadjam ezeket a verseket, felolvasva mellé Szabolcska úr kötetéből az általam hozzá rendelhető opuszt. Elsőként a jeles epigon művét szeretném közreadni. Tehát:

DAL AZ ODAÉGETT LEVELEKRŐL

(Hír a falunkból)

Leégett a Szűcs Erzsiék nádas háza,
Fölbecsülték s kifizették nemsokára.
Szűcsék kárát kifizették,
Csak Szűcs Erzsit nem kérdezték:
Hogy mi, s mi a kára?

Hej, pedig a legnagyobb kár őtet érte,
Sok bentégett rózsaszínű levelébe,
Kit úgy küldtek hű vágyásból,
A szolnoki kaszárnyából:
Tulajdon kezébe!

Levél olyan soh'se lesz több a világon;
Amit csak búg a vadgalamb a faágon:
Mind ottan volt százszor szebben,
Ezekben a levelekben,
Azon az íráson.

Minden során el lehetett külön sírni.
Hogy is lehet annyi szépet úgy leírni?
S egy egyszerű közlegénynek
Iskolát nem járt szegénynek,
Gyémánt tollal írni.

Eladhatnák hét vármegye minden házát,
A királynak az ünneplő koronáját,
S ha mit pénzzé lehet tenni:
Mégse tudnák kifizetni,
A Szűcs Erzsi kárát!

Nos, ez volt az a vers, amiről úgy éreztem, hogy a kötetből talán kilóg. Kilóg, de csak azért, mert a rejtélyes sorok közt a céges füzetben olvastam egy verset, amiről azt gondoltam - elementaritása miatt - hogy esetleg köze lehet ehhez a csodás műhöz, de olyan módon, hogy megkockáztatom, lehet az eredetije, De az agyvelő, mint tudjuk, … stb, itd, etc, usw (etc, itd, usw, stb), tehát közre adom a Jeles Symposion Társaság színe előtt, s kérlek benneteket, ítéljétek meg, gondolatom helyes-é, avagy kútba dobandó?

Tehát.

DAL AZ ODAÉGETT BABÉRLEVELEKRŐL

(Hír a falunkból)

Pitymallik már az ég alja,
Kicsi kémény füstölög,
Szűcs Erzsiék udvarában
Rohangál a sok kölök.

Egyre nagyobb a fényesség,
S egyre nagyobb a korom.
Mert nem a nap kelődik, csak
A ház lángol, gondolom.

Jól sejtettem. A futkosók
Nem kis lurkók, nem bíz ám!
Tűzoltók ők, kik éberen
Őrködnek a Szent Hazán!

Állandóan résen vannak,
S hogyha lángol valami,
Csákányt, vödröt kézbe kapva
Rohannak ők oltani.

Oltottak már karácsonyfát,
És budit is eleget,
Csak egyet nem: hőn lángoló,
Szerelmetes lányszívet.

Reggel jött a biztosítós,
S mint egy varjú, mondta: Káááár!
Leégett itt szinte minden,
Nagy összegű lesz az ár!

S pengetett sok "penegőket"
Biztosítónk, nem, mint ma!
Tartotta markát s repesett
A ház nagyja s apraja.

Csak Szűcs Erzsi állong bambán,
S üszköt bámul réveteg,
Mint amikor a sparherdon
Mindent odaégetett.

Forró szerelme szikrája
Szította úgy a tüzet,
Hogy az, mi a sparherden volt,
Mindenestül hamu lett.

Paszuly rotyogott fazékban,
Leve lefőtt, oda lett,
S a tűz mindent beterített,
Babot, babérlevelet.

Dehogy gondolt Erzsi akkor
Holmi babérlevélre,
Más levélen ábrándozott,
Míg a házuk leége.

Mit a postás gyakran hozott
Egy szolnoki bakától,
Ki talpával egyengetett
Betont ott a javából.

Oly levél már soh'se lesz több!
Bár ezt mondani enyhe,
Mivel a sok szép levélből
Semmi sincs már, csak pernye.

Pedig gerle búgott bennük,
Mely faágon üldögél,
S nem is gondolt akkor arra,
Hogy hamarost süldögél. 

E levelek minden során
Sírdogálni lehetett,
Ám hasztalan, mert könnyekkel
Nem olthatunk el tüzet.

Hiába a biztosító,
Nem tudja, hogy mennyit ér
Szegény, szegény Szűcs Erzsinek
Pár szenes babérlevél.

Kedves Barátaim és Barátnéim! Én ehhez nem tudok mit hozzátenni. A fenti sorok önmagukért beszélnek. Már első olvasatra is így gondoltam, és semmiféle igazolást nem is vártam erre a teóriámra. Végül is, egy macskának is lehetnek önálló gondolatai. De mégsem! Mert miután magamhoz tértem, és kiörvendeztem magam, mondván, mégsem megyek szégyenszemre anyag nélkül a Jeles Társaság ülésére, s lelki békémet meglelvén, belemélyedtem a füzetbe, hogy üzleti ügyeimet rendbe tegyem, megint olyan oldalra lapoztam, ahol az én kesze-kusza írásommal egy általam NEM! írott dolgot találtam. És ez az írás minden eddigin túltett! És igazolta előbbi gondolatomat! Akcslobasz Ars Poeticája volt olvasható a lapon. És ami fantasztikus, egy ócska kis költő stílusában, akit mindnyájan jól ösmérünk, minden manírjával (csak egyet: majd minden versének címe három szóból áll. Micsoda butaság.) És még egy csavar Akcslobasztól: nem elég, hogy stílusparódiába csomagolja hitvallásást, a témát egy epigonjától, jelesen az általam most már jól ismert Szabolcska Mihálytól veszi, hiszen a kis, míves kötetben ennek a versnek is rátaláltam az eredetijére. (Mondom, ez csak az én véleményem, a döntést a komoly irodalomtörténészek hozzák meg, de hát egy macskának is lehet …)

Nem is fűzném egybe tovább a szavakat, lássuk a tényeket. (Szabadjon megjegyeznem, hogy utolsó sorom a trubadúrköltészet stílusjegyeit próbálta alkalmazni, kevés sikerrel.)

SZABOLCSKA MIHÁLY

Költészet

(Válaszul egy levélre)

Hogy mi a költészet?
Rózsabokor, amely gyümölcsöt nem érlel,
S hasznot nem igen hajt jámbor kertészének …
De az élet talán nem is volna élet

Ha ez nem virulna ezer szépségével!
Hogy mi a költészet?
Ragyogó látomás, rózsaszínű álom,
mely a rideg valót szebbnek rajzolgatja …

S oly szomorú volna egy-egy sivatagba'
Álmodozás nélkül élni a világon!
Hogy mi a költészet?
Sok embernek semmi, - soknak meg az élet,
Varázsa: akár a szerelem varázsa.
Ha nem érzed: senki meg nem magyarázza,
S nem kell magyarázni, ha szívedben érzed!

Ne parentáljuk el a szerzőt. Csodálatos, fantasztikus sorok. Mind formát, mind tartalmat illetően. Az ember ritkán találkozik ilyen költeménnyel, még akkor is, ha maga érdeklődő, ami korunkban kevés. Sőt, eretnek gondolatot kockáztatok meg, még ha kutató, akkor is nagy szerencse kell ilyen tartalmat lelni, s akkor még a befogadásról nem is beszéltem.

Gondolhatjátok, Kedves Barátaim és Barátnéim, miként érzem most magam, mikor engem ért az a megtiszteltetés, hogy - talán, bár én nem tudok másról - első közlésként én tárhassam Elétek s Általatok a világ elé e csodás versnek az eredetijét, azokkal a csavarokkal, amikről fentebb írtam. (Mert hogy, minden csodálatossága ellenére az előbb közölt vers az alábbinak csak utánzása, arra mérget veszek.)

HUNN' ÚJ LEGENDA?

(válasz egy falevélnek)

Hulltodat lesik már kutyafej szotyolák,
ÉS TE még ekkor is kérdezed halódva -
Gyász-röpted köziben tompa földre hullva -
Hej! Hunn' az új legenda?

Majd, ha már enyészel és férgek hada rág,
S hasznodat nem látja halálnak kertésze,
S rózsával - gyümölccsel együtt mész cefrébe:
Hej! Ez az új legenda,

S a cefrepárolgás eleje a réznek.
Hej, múltat gyalázó, jövőtelen pórnak
Bélkeringés által pink-future-t okozhat.
Hej! Kell az új legenda?

Sokaknak csak káosz, más ezernek levés!
Törlés cefre agyba! S a kéz máris heves!
Trágár szó száll szélben, a lasszó egyenes!
Hej! Itt az új legenda!

Kedves Barátnéim és Barátaim!

"Szó bennakad ..." igen, bennakadt. Alig bírtam eldadogni ezt a néhány sort, de remélem, sikerült. Talán hozzájárultam Akcslobasz kutatásunk sikeréhez. Köszönöm a figyelmet, és kérem, aki hozzá tud szólni ezekhez a hagymázas teóriákhoz, amiket egymásra halmoztam, tegye meg. Hátha kiderül az igazság.

 

Stephanus Bartolits bibliokibernológus

Kedves Barátnéim és Barátaim !

 Sokat szenvedünk azon a problémakörön, hogy egyes versek, drámatöredékek, melyek Jáhim Akcslobasz stílusában kerültek elő ládák mélyéből, lichthofok aljáról és szélvihar által az ablakon besurranva (SIC!, sőt sicc!) valóban Akcslobasztól származnak vagy csak silány epigonok termékei. Nos, most egy olyan verset találtam a kutatásaim során, ahol meg van jelölve a szerző, a kézirat tanúsága szerint ez pedig nem más, mint maga Jáhim Akcslobasz. A vers címe Gyermekaltató, azonban ahogy olvastam a művet, egyre gyanúsabbá vált, hogy valami nem stimmel, ezt a verset már hallottam valahol. Mielőtt a történetet folytatnám, hallgassátok meg a kéziratot abban a formájában, ahogy a kezeim közé került.

Jáhim Akcslobasz: Gyermekaltató

Hallod-e Te kedves Laci
Túl sokat ne tökölődj,
Gyere ide, hogyha mondom
Az ölembe fészkelődj.

Moccanni sem merjél aztán
Mert eltalál egy nagy frász,
Kutya sincs a kisszobában,
Így hiába kiabálsz. 

Szádat tehát jól befogod
Csak a füled nyisd ki jól
Hallgasd, hogy-e kiskapun át.
A történet miként szól.

Figyeld majd meg, hogy a hírek
Hogy cikáznak lepkeként,
Egy-egy lepke hogy gyújt majd a
Kis fejedben óriás fényt!

Jöjjön hát a nagy történet
Úgy, ahogy az megesett,
Izgalmas lesz, de a végén
Nincsen semmi baleset.

Volt egy ember, nagybajuszos
Kertek alatt sompolygott,
Kutat talált, de a veder
Csepp víz nélkül fent kongott.

Nosza, jobbra- balra nézett
Üres volt a sík puszta
Így a vödröt leeresztve
Vízzel tele felhúzta.

Ha valaki látta volna,
Azt hihetné, kertész ő,
Ki a kertet locsolgatja
Addig, amíg nem késő.

Vagy hihetné, fáradt vándor
Ki a szomját oltja itt
Mellkasára csorogtatva
Az ivásnál pár decit.

Az ám, de a valóságban
Egyik gondolat sem áll,
Bajszos ember a vödörrel
A mezőre sántikál.

Mező közén megáll szépen
Kíváncsian körülnéz
Ugyan bizony mit szemlélhet
Mi emeli örömét?

Tán a délibábot nézi?
Nincsen abban újdonság.
Vagy a szomszéd falu tornyát?
No, hisz abból mit sem lát!

Talán azt az öregembert
Ki kenderrel a hátán
Bandukol az áztatóba?
Az sem lehet nagy látvány.

Vajh akkor mit néz az ember
Mért hozta ki a vödrét?
Szemével bíz’ most keresi
Ürge pajti mély gödrét!

Egy pillanat, ihol szalad
Beugrik a lyukába
Lendül rögtön a veder is
Vizes lesz a gatyája!

Megtelik az ürge lyuka
Hamarost a sok vízzel,
Kimászik az ürge koma,
Ezzel már ő sem viccel.

Megfogja a bajszos keze
Fogoly már a kis ürge,
Te vagy ez az ürge, Laci!
A térdemre felülve!

Nos, sejtem, hogy bennetek is feltámadt a gyanú, hogy ezt már hallottátok valahol, de óva intenék mindenkit az elhamarkodott tippeléstől, hamari-berkenye módjára bedobott címektől. Az ilyen hasonlóságok csak szigorú tudományossággal vizsgálhatóak, tehát máris átprogramoztam a MIT-OS rendszert, hogy a töredékek és fragmentumok keresése helyett egy rövid ideig ezzel a verssel tegyen valamit. A gép rövid habozás után elvetette az Euripidész drámáival és Vergilius költeményeivel való azonosságot, majd könnyedén átlibbent a világirodalom néhány további nagyobb fejezetén, de aztán megfellebbezhetetlenül kijelentette, hogy a vers leginkább Petőfi Sándor egyik művével azonos, nevezetesen az Arany Lacihoz című szalontai gyermekvershez. Legnagyobb meglepetésemre azonban a kiadott verscím  mellett nem a jól ismert vers jelent meg, hanem annak szerkezeti felépítése, csak találgatni tudok, hogy ezt a diagrammot a MIT-OS az Interneten találta vagy esetleg ez alapján végezte el a rendszer az azonosítást. Mindnyájunk okulására a kiadott diagrammot is mellékelem. Ha az utóbbi esetről van szó –ami még korántsem biztos – akkor nyilvánvaló, hogy a verselemzés egészen új metodológiájával állunk szemben, mely a többi kérdéses Akcslobasz-mű vizsgálatában is nagyban segítségünkre lehet.

 

 

Stephanus Bartolits királyi bibliokiber és alkalmi kéziratbróker:

Kedves Barátnéim és Barátaim !

 Újfent Genfben járva - még mindig a Botanikai kertben történt hihetetlen történet hatása alatt - természetesen igyekeztem sok olyan helyen megfordulni, ahol akár Mitic Draggo, akár Gaváriusz nyomára bukkanhatok vagy akár találkozhatom is velük. Sörözők, kávé- és pálmaházak és hasonló műintézmények szorgos látogatása volt esténként a programom és persze igyekeztem arra figyelni, hol hallok magyar szót, hátha valaki egy üzenetet így akar átadni a részemre. Azonban - ahogy az már lenni szokott - ha a véletlent szándékoltan hajkurásszuk, elbújik az előlünk, de nagyon.

Utolsó este már nem is nagyon reménykedtem, inkább csak megszokásból ültem be egy kiadós séta után egy italra a Rue de Lausanne egyik kávézójába. Meghitt kis hely volt, régi képekkel a falon, halk zenével, ami nem zavarja a beszélgetést, de mégis kellemes hangulatot teremt. Igazából már azon járt a fejem, hogyan is szervezzem meg a hazautazás napját, hol hagyjam a csomagomat nap közben, hiszen a repülőm csak este indult, de a szállodából még reggel ki kellett költöznöm. Egyszer csak szófoszlányok ütötték meg a fülemet, olyan szófoszlányok, melyek kiríttak a halk zene és a sok francia beszélgetés közül. Fülelni kezdtem és két asztallal mellettem két középkorú férfit láttam, akik egy-egy konyak mellett elmélyülten beszélgettek. "…a stílusjegyek alapján, persze igen!" – kaptam el egy félmondatot. Megpróbáltam közelebb húzódni, de nagyon nem mertem kíváncsiskodni, mert a köztünk lévő asztalnál egy meglehetősen kihívó külsejű hölgy ült, akinek szemmel láthatóan nem a lingvisztikai megfigyelések kötötték le a figyelmét.

Az egyik férfi - egy szikár, szakállas, szemüveges, amolyan tudósforma - felvett az asztalról egy köteg papírlapot, lapozott benne hármat és rámutatott a közepére. "Nézd csak !" véltem hallani, és erre a másik letette a konyakospoharat és közelebb hajolt. Göndör, ősz hajfürtjei és lezseren a vállára vetett bőrzakója alapján amolyan művészfélének tűnt, halkan mormolt valami dallamos szöveget, de nem értettem belőle semmit, ráadásul a köztünk ülő terepzavarnak megszólalt a telefonja és hangos keresgélésbe kezdett feneketlen méretű táskájában. Affene! Hát ez nem hiányzott. Hangos francia beszélgetésbe kezdett valakivel, talán éppen a randevú időpontjának az átütemezése tárgyában. A további hallgatódzás már csak abban a néhány pillanatban volt lehetséges, amikor szóhoz engedte jutni telefonpartnerét, de ez nem nagyon volt jellemző. "Gondolod, Jáhim?" jutott el a fülemig egy bizonytalan foszlány, de hogy valóban ezt mondta-e a művészféle vagy csak én gondoltam így, ezt máig sem tudtam eldönteni. A terepzavar egy újabb végtelen körmondatba kezdett, majd elővette naptárját és onnan idézte a különböző időpontokra beírt elfoglaltságait. Talán az egész szeptembert végigolvashatta, de komolyan mondom, még a levegővételre sem vesztegetett időt. Hallgatódzásom ezzel reménytelen kísérletté vált, s közben a két férfi fizetett és távozáshoz készülődtek. Hát itt semmivel nem leszek okosabb, gondoltam, legfeljebb ha követem őket.

A sors azonban megajándékozott egy pillanatnyi lehetőséggel. Míg egyikük meglátogatta a mellékhelyiséget, addig a másik utánament a felszolgálónak és váltott vele pár szót. Az asztal őrizetlen maradt, a programjaiba merült díva se látott, se hallott, csak beszélt, beszélt. Most !! Felálltam az asztalomtól, mint aki csak a tagjait akarja kicsit megmozgatni, majd átlibbentem az asztalhoz és odakaptam a kéziratköteghez. Négy lapot sikerült felkapnom belőle, de közben meglöktem a konyakospoharat, ami nagy csörömpöléssel nekiütődött a másiknak, így nem tehettem mást, begyűrtem a zakóm alá és gyorsan visszaültem a helyemre. Épp az utolsó pillanatban, mert nyílt a mellékhelyiség ajtaja, s kiimbolygott rajta a szakállas tudósforma. Szórakozottan odalépett az asztalhoz, felkapta a kéziratot, hosszában kettéhajtva betette a belső zsebébe, majd a művészfélével együtt távozott.

Három perccel később már a szállodai szobám biztonságos magányában vettem elő a megszerzett négy kézirat-oldalt – és a meglepetéstől bizony alig tudtam helyes sorrendbe rakni őket! A lapokon egy nagyon ismerős stílusú elbeszélő költemény részlete – gyaníthatóan a vers eleje – volt olvasható. Minden más elemzés helyett hallgassátok, mit is sikerült zsákmányolnom.

 Szatymazi dal

(Lambton János és a szatymazi féreg)

Volt egyszer egy kicsi falu,
Úgy hívták, hogy Szatymaz
Takaros volt minden háza
Sehol nem volt katyvasz.

Hófehér a templom tornya,
A tetején süveg
Oldalán az ablaka mind
mintás ólomüveg.

Alant, lenn a völgynek mélyén
Csordogál egy patak
Sok lény él a friss vízében,
De leginkább halak.

Vasárnap van, süt már a Nap
Csillantja a vizet,
Éppen üti a nagyharang
A háromnegyed tizet.

Benépesül a főutca
A sok ember siet,
A templomba kell már lenni,
Ha üti a tizet.

Hej, de ki az, aki mégis
Másfelé megy: Ácsi!
Bíz nem más az, mint a pogány
Lambton János bácsi.

Horgászbottal a kezében
A patakhoz megyen,
Mit neki a pap igéje,
Hogy ájtatos legyen.

Pecabottal halat fogni,
Az aztán az élet
Nincsen az a feloldozás
Ami többet érhet!

Kiabál a falu népe:
Gyere velünk, János!
Vígadunk, mert Húsvét van,
Te sem leszel álmos!

János ezt már nem hallotta,
Vízbe szállt a horog
Bánta is ő, hogy a falu
Megint miket morog.

Várt egy órát, várt még egyet
De csak nem volt kapás,
János kedve egyre romlott,
Meg is jött a hatás:

"Hogy az Isten verné meg az
Összes rothadt halat,
Ha ez estig így megy tovább,
Vedrem üres marad!"

Mintha csak az ég hallotta
Volna meg a "fohászt",
A horgászbot úgy rúgta meg,
Mint a ló a lovászt!

Kapás volt az, bizony jó nagy,
Nem ám holmi kicsi
János máris fogadkozott:
Na, ezt hazaviszi!

Küzdött János a kapással,
Alig bírta húzni,
A bot többször orrba vágta,
Mint egy gonosz csúzli.

De a végén kihúzta az
Ebédnek szánt halat…
De a kába döbbenettől
Szája tátva maradt!

Nem hal lógott ott a horgon,
Hanem egy nagy féreg,
Kiabált is Lambton János
"Mentsetek meg, félek!!"

Síkos, nyálzó vérszopó volt,
Amit János látott!
Erős, kemény állkapcsából
Vagy száz foga kiállott.

Nyakán kilenc kopoltyúja,
abból zöld lé csorgott,
bűze pedig fertelmesen
csavarta az orrot.

Ha még mindez nem lett volna
Éppenséggel elég,
Teljes lett a horror, mikor
Kinyitotta szemét.

Izzott az a két gülüszem,
Mint a forró parázs,
Rászegezte János bára,
Meg is jött a hatás.

Rottyantott a János egyet,
Tele lett a gatya!
"Ettől mentsél meg engemet
Jóságos szentatya!!"

Hányta János a keresztet,
Annyit, mint még soha.
Ezzel aztán vallásilag
megtörtént a csoda.

Megfogadta ekkor János,
Szent emberré válik,
Misére jár, imádkozik,
Amíg szét ne mállik.

Miközben a megtérése
legjobb úton haladt,
Egy kérdés még praktikusan
Továbbra is maradt.

Mi legyen a szörnyeteggel,
Ami ott volt útban
Dehogy viszi ezt ő haza,
Döglődjön egy kútban!

A gondolatot tett követte,
Szállt a ronda féreg
"Remélem, az ocsmány fajtád
Egy napot sem ér meg!"

Ettől kezdve János bá volt
A legbuzgóbb imás,
Misére járt, buzgólkodott
Alakult az imázs.

Hírét vette egyik reggel
hogy Szatymazra érnek
a Szentföld felé igyekvő
keresztesvitézek.

Nosza, fogta magát János,
Felcsapott lovagnak,
Örült, hogy a kereszt mellé
egy kardot is adnak.

Elbúcsúzott falujától,
Elindult az útra,
Rég nem gondolt már a rémes
Patak menti kútra.

Ám a féreg nem döglött meg,
Mint azt János hitte,
Lent a mélyben növekedett,
Egész sokra vitte.

Egyik éjjel nagyot ugrott,
Kijutott a kútból,
Rögtön három kicsi bárányt
Megevett az útból.

Nappal persze visszabújt a
Kút mély fenekére
Jót aludt, míg a faluban
Tombolt a nép mérge. 

Volt, ki látta a rút férget
A kocsmából jövet.
Elterjedt hát hamarost,
Bűnös tán ő lehet. 

Csak a pap volt, aki szerint
Látomás az eset
Az undok kígyó látomása
A sok bortól lehet. 

Ahogy nőtt a rusnya féreg,
Úgy fogyott a jószág,
Hitte már az öreg pap is
Ez bizony valóság. 

Egyik reggel a rút állat
Nem ment le a kútba,
Elhevert a hegy lábánál
Keresztben az útra. 

Ahol feküdt, mind kipusztult
Fű, fa, virág, növény
Szája ocsmány büdösétől
Elhervadt a sövény.  

Ettől kezdve nap mint nap csak
Pusztult a sok termény,
Jószágukat bent tartották
A féregtől félvén...

Évek múltak, évek teltek
Szatymaz egyre reszket
Nincsen, aki elkergetné
A vérengző testet.

Egyszer aztán megjött Lambton
Kitellett a zsoldja,
A pap szerint a problémát
Ő kell, hogy megoldja.

Meghallgatta a sok panaszt
Faluja népétől,
Elborzadt az eléfestett
Szörnyeteg képétől.

Felkereste tanácsért a
Szatymazi boszorkányt,
Akit régen úgy ismert meg,
Mint helyi örömlányt.

Anyó lett az örömlányból
nem volt már oly vonzó,
Varázsgömbje matt üvegén
Megjelent egy torzó.

"Viselj kemény páncélinget
Ha elmész a harcba,
Borítsák azt éles pengék
Beszerzem én schwarz-ba.

Ott küzdj meg a rút féreggel,
Épp, ahol kifogtad
Csald a folyó közepébe,
Kardod ott megforgasd.

Hagyd, hogy tested körbevegye
Ocsmány, rút testével,
Leválnak majd darabjai
Szépen, egyesével.

Győzelmednek, ahogy látom
Magas lesz az ára,
Meg kell ölnöd azt a lelket,
Ki elsőként látna.

Ámha mégsem így cselekszel
Átok száll nevedre
Kilenc utód nemzedéked
Csúf halálát lelje!"

Megköszönte Lambton János
A látomást illőn,
Megértette, hogy az ára
Bármi is lesz, így lőn.

Felkereste a kovácsot,
Készítse a páncélt
Megkapta a boszorkától
A megszerzett pánt-élt.

Becsalta a ronda férget
A folyó vizébe
Kardját kemény elszántsággal
Fogta a kezébe.

Tekergett a dühös féreg,
Körbevette Lambtont.
Ám a éles páncélpengék
Szétvágták, mint kartont.

Így lett vége a rémségnek
A banyának hála,
Megszabadult Szatymaz népe,
Újra járhat bálba.

Elsőként az apja szaladt
Lambtont üdvözölni,
Elfelejtve, hogy az első
Lény fog üdvözülni.

Mikor Lambton meglátta, hogy
Apja épp az első,
Örömteljes nevetésén
Átszaladt egy felhő.

Apját ölni nem volt képes,
Hiába az átok
"Inkább a kutyát ölöm meg,
Aztán szarok rátok !"

Így történt, hogy Lambton sarja
Kilenc nemzedékre
Átokban élt, átokban halt
Szatymaz emlékére.