absztrakt történet.txt

Absztrakt történet

Tartalom:

absztrakt történet.txt

Stephanus de genere Bartolits változata
Attila de genere Catus változata

Megesett egyszer, hogy elunta magát egy direktszorzat a nagy állapottérben. Összehívatta a típusokat, szólt nekik, hogy őrizzék meg típusinvariáns tulajdonságukat, de valami félelmetes dolog jutott eszébe.
- Barátaim, és származtatott rokon típusaim! A gond az, hogy már régóta nem tudunk megfelelni egyetlen specifikációnak sem. Ez tűrhetetlen.
- Úgy van! - helyeselték a típusok.
- Már idejét sem tudom, mikor mozgathattam meg a változóimat. - tette hozzá a szekvenciális fájl típus.
Egyöntetűen arra az álláspontra jutottak, hogy tenni kell valamit, a direktszorzat-típusnak pedig átadták az éves rekord-vérmérséklet díjat. Megszavazták, hogy a specifikáció tételét kell elküldeni a konkrét világba, hogy egy konkrét feladatot hozzon magával. Ha az akció sikerrel jár, és sikerül áthoznia ide az absztrakt világba a feladatot, mindenkinek lesz mit a megoldó programba aprítania.
A specifikáció tétele habozás nélkül elvállalta a feladatot. Tudta, hogy csak a Ró-n keresztül tud átjutni a konkrét világba. A Ró egy nagy bijektív hegység volt. Ha sikerül a feladatot betörni és eljutni a hegytetőre vele, onnan már könnyedén levezethetem. Ha nem, akkor nincs más hátra vissza kell vezetni. Nekiindult hát.
- A szintaktikai és szemantikai helyesség legyen veled! - búcsúztak tőle az absztrakt állapottér lakói.
Odafelé az útja logikailag helyes volt, így nem történt vele semmi érdemleges. Meg is találta a feladatot. A feladat ült és nézett maga elé. Már évek óta töprengett.
- Üdvözöllek feladat! Én vagyok a specifikáció tétele! Azért jöttem, hogy megoldjam a problémádat.
- Az én problémám nagyon bonyolult. Nem hiszem, hogy tudnál segíteni rajtam.
- Azért csak próbáljuk meg. Mi a problémád?
- Most így konkrétan?
- Igazad van. Konkrétan nem érdekel, hogy mi a problémád. Velem kell jönnöd az absztrakt állapottérbe, hogy segíteni tudjak.
- Az meg merre van? Már hallottam róla, de senki sem tudja, hogy hol van.
- Igen. Ez nem véletlen. Ezt a világot nem lehet térben és időben meghatározni. Így nem is tudod meg soha, hogy merre és milyen messze van.
- De akkor mégis hogyan lehet odajutni?
- El kell indulnunk és menni-menni, amíg csak azt hiszed, hogy még mégy. Amikor már rájössz, hogy a menés tulajdonképpen nem biztos, hogy menés, akkor elérted az absztrakt állapottér határát. Megnyílik majd egy átjáró, amit paramétertérnek nevezünk. Ha hátra nézel látni fogod az utófeltételedet, míg előtted az előfeltételed tárul eléd. Ekkor a Ró-n keresztülérve új állapottértbe érsz. Ez az absztrakt állapottér.
- Lehetetlent kívánsz. Énnekem ez az állapotterem, nem hagyhatom el.
- Ez nem a Te állapottered, csak egy állapottér.
A feladat megrökönyödött a kijelentésen és máris egy kicsit absztraktabbá vált tőle.
- Igazad lehet. - mondta, és már el is indultak.
Már jó ideje mentek, amikor újra megszólalt a feladat.
- Álljunk meg, kérlek! Fáj a bal lábam.
- Nem. Neked nem a lábad fáj, csak az egyik végtagod, nem a bal, hanem csak az egyik. - magyarázta a specifikáció tétele.
- Milyen igaz! - nyugtázta a feladat.
- Ha ezt beláttad, rá kell jönnöd, hogy nem is fáj.
- Igen-igen. Már látom. Majdnem minden végtagomra igaz, hogy nem fáj. Akkor végessokkal már nem foglalkozunk.
- Úgy van!
Megint tovább mentek egy ideig, majd ismét megszólalt a feladat.
- Lepihenhetnénk egy kicsit.
- Nincs miért lepihenni, ha nem létezik a fáradtság. - világosította fel a specifikáció tétele, majd hozzátette:
- Egyébként is még csak alig jöttünk 200 km-t..............Jézusom!!!!
- Mi az? Mi a gond? - kérdezte a feladat.
- Sietnünk kell! Már kezdek én is konkrétokat beszélni.
Kis idő múlva a feladat megint nyüglődni kezdett.
- Mi a baj már megint? Alig haladtunk.....néhány......hosszúságegységet.
A francba, a "hosszúság" már megint konkrét volt!!!
- Nem mehetünk tovább. Elvégre is én vagyok a feladat! - állapította meg a feladat.
- Nem. Nem te vagy a feladat.
- Hanem?
- Te csak egy feladat vagy.
Ezen a kijelentésen a feladat elgondolkodva teljesen elvesztette öntudatát. Meghasadt az állapottere, Feltárult előtte az elő- és utófeltétel. És megnyílt a paramétertér.
Feltárult a Ró.
- Na.....feladat, most pedig nagyon vigyázz!!! Ez most nem lesz teljesen triviális.
Megkezdte hát a feladat levezetését a specifikáció tétele. Útközben eléjük állt egy ismeretlen típus.
- Én szeretnék részt venni a feladat megoldásában. - mondta.
- Állj félre, te kis szerencsétlen, mert mindjárt típustranszformációt hajtok végre rajtad. - szólt rá a specifikáció tétele.
A típus ugyan félreállt, de be-beintett nekik mindenféle csúnyákat. O volt a mutató típus.
Megérkeztek. A feladat eltűnődött az absztrakt állapotteren.
- Nálunk nincs nappal és nincs éjszaka - magyarázta a specifikáció tétele -, mégis minden mindig világos itt. Legalábbis Fóthi próféta ezt állítja. Akárhány dimenziós lehetsz. Gyárainkban elemenként dolgozzák fel a nyersanyagot. Fóthi útjai kifürkészhetetlenek.
- Hűűű, de izgi! - állapította meg a feladat.
- Mától te nem feladat vagy, hanem specifikáció. Fóthi hozott itt nálunk! - mondta a tétel.
- De most már ennyi az idő. Menjünk a többiekhez, itt vannak egy olyan kb. annyira. - tette még hozzá.
- Te! Ugye nem mutattál irányt semerre? - kérdezte mosolyogva a feladat......, izé specifikáció.
- Dehogyis! - nyugtatta a specifikáció tétele - Tán valaminek néztél engem?
Így végződött hát a történet, még aznap megoldották a feladatot. boldogan terjesztették ki az állapottereket, hosszasan csodálták a ciklus invariáns tulajdonságát. A feladatot meg addig-addig finomították, míg sok kis elemi programja nem született.
Mindenki boldog volt, csak a programozó nem, aki ezt az egészet a székében végigcsinálta.

Stephanus Bartolits írása:

Kedves Barátnéim és Barátaim !

Bizony az a helyzet, hogy az elmúlt Symposionon Attila de genere Catus által hozott absztrakt történetnek hiába akartam megfejtetni az értelmét, nem sikerült. Hiába derítettem ki, hogy egy függvény akkor bijektív, ha szurjektív és injektív, és az sem segített, hogy kiderült egy függvénynek csak akkor van inverze, ha az bijektív. Ez semmit sem lendített előre a szöveg érthetővé tételében. Mivel közben telt az idő és el kellett utaznom, egy utolsó elkeseredett kísérletet tettem: a szöveget betápláltam a MITOS operációs rendszerbe, s kicsit átalakítottam a rendszert, hogy nem fragmentumokat keressen, hanem adjon értelmet a betáplált szövegnek. Nem fűztem sok reményt a kísérlethez, éppen ezért kellemesen meglepődtem, mikor hazaérve egy kész dokumentum várt a MITOS kimenetén. Megtekintve még jobban meglepődtem: első látásra úgy tűnt, az eredeti szöveget kaptam vissza. Kissé megnézve a végeredményt, aztán kiderült, hogy a MITOS néhány szót kicserélt az eredeti dokumentumban, amitől az határozottan értelmesebbé vált, bár a teljes megvilágosodáshoz továbbra sem jutottam el. Hadd adjam most közre a MITOS sajátos megoldását a feladatra.

Absztrakt történet

Megesett egyszer, hogy elunta magát egy férfiember a nagy Boldogság-völgyben. Összehívatta barátait, szólt nekik, hogy őrizzék meg baráti érzéseiket, de valami félelmetes dolog jutott eszébe.

- Barátaim, és hasonszőrűen gondolkodó rokonaim! A gond az, hogy már régóta csak beszélgetünk a házasodásról, de nem felelünk meg egyetlen nőnek sem. Ez tűrhetetlen.

- Úgy van! – helyeselték a barátok.

- Már idejét sem tudom, mikor udvaroltam egy jót. – tette hozzá a legbugyutább barátja.

Egyöntetűen arra az álláspontra jutottak, hogy tenni kell valamit, a férfiembernek pedig átadták az éves önmegtartóztatási díjat. Megszavazták, hogy a legfiatalabb barátot kell elküldeni a pécsi vásárba, hogy egy házastársnak való nőt hozzon magával. Ha az akció sikerrel jár, és sikerül áthoznia ide a barátok közé a nőt, mindenkinek lesz lehetősége tapasztalatokat szereznie.

A legfiatalabb barát habozás nélkül elvállalta a feladatot. Tudta, hogy csak a Mecseken keresztül tud átjutni a pécsi vásárba. A Mecsek egy mindkét irányban járhatatlan hegység volt. Ha sikerül a Nőt elcsábítani és eljutni a hegytetőre vele, onnan már könnyedén idehozhatom. Ha nem akkor nincs más hátra, visszáruzni kell. Nekiindult hát.

- A jó külcsín és belcsín legyen veled! - búcsúztak tőle a barátok.

Odafelé az útja jól előkészített volt, így nem történt vele semmi érdemleges. Meg is találta a megfelelő nőt. A Nő ült és nézett maga elé. Már évek óta töprengett.

- Üdvözöllek Nő! Én vagyok a legfiatalabb barát! Azért jöttem, hogy megoldjam a problémádat.

- Az én problémám nagyon bonyolult. Nem hiszem, hogy segíteni tudnál rajtam.

- Azért csak próbáljuk meg. Mi a problémád?

- Mondjam el az elejétől?

- Igazad van. Ha ilyen hosszú, nem is érdekel a problémád. Velem kell jönnöd a Boldogság-völgybe, hogy segíteni tudjak.

- Az meg merre van? Már hallottam róla, de senki sem tudja, hogy hol van.

- Igen. Ez nem véletlen. Ezt a világot nem lehet térben és időben meghatározni. Így nem is tudod meg soha, hogy merre és milyen messze van.

- De akkor mégis hogyan lehet odajutni?

- El kell indulnunk és menni-menni, amíg csak azt hiszed, hogy még mégy. Amikor már rájössz, hogy a menés tulajdonképpen nem biztos, hogy menés, akkor elérted a Boldogság-völgy határát. Megnyílik majd egy ösvény, amit Látó-ösvénynek nevezünk. Ha hátra nézel, látni fogod a múltadat, míg előtted a jövőd tárul eléd. Ekkor a Mecseken keresztülérve új völgybe érsz. Ez a Boldogság-völgy.

- Lehetetlent kívánsz. Énnekem itt a saját völgyem, nem hagyhatom el.

- Ez nem a Te völgyed, csak egy völgy.

A Nő megrökönyödött a kijelentésen és máris kicsit boldogabbá vált tőle.

- Igazad lehet. – mondta és már el is indultak.

Már jó ideje mentek, mikor megszólalt a Nő.

- Álljunk meg, kérlek! Fáj a bal lábam.

- Nem. Neked nem a lábad fáj, csak az egyik végtagod, nem a bal, hanem csak az egyik. - magyarázta a legfiatalabb barát.

- Milyen igaz! – nyugtázta a Nő.

- Ha ezt beláttad, rá kell jönnöd, hogy nem is fáj.

- Igen-igen. Már látom. Majdnem minden végtagomra igaz, hogy nem fáj. Akkor a véges sokkal már nem foglalkozunk.

- Úgy van!

Megint tovább mentek egy ideig, majd ismét megszólalt a Nő.

- Lepihenhetnénk egy kicsit.

- Nincs miért lepihenni, ha nem létezik a fáradtság. - világosította fel a legfiatalabb barát, majd hozzátette:

- Egyébként is még csak alig jöttünk 200 km-t..............Jézusom!!!!

- Mi az? Mi a gond? - kérdezte a Nő.

- Sietnünk kell! Már kezdek én is női módon beszélni.

Kis idő múlva a Nő megint nyüglődni kezdett.

- Mi a baj már megint? Alig haladtunk.....néhány......hosszúságegységet.

A francba, a "hosszúság" már megint nőiesen egyértelmű volt!!!

- Nem mehetünk tovább. Elvégre is én vagyok a Nő! - állapította meg a Nő.

- Nem. Nem te vagy a Nő.

- Hanem?

- Te csak egy nő vagy.

Ezen a kijelentésen a Nő elgondolkodva teljesen elvesztette öntudatát. Meghasadt az lelke, feltárult előtte az elő- és utóélete. És megnyílt a Látó-ösvény.

Feltárult előttük a Mecsek.

- Na.....te Nő, most pedig nagyon vigyázz!!! Ez most nem lesz olyan nőiesen egyszerű.

Megkezdte hát a Nő átvezetését a hegyen a legfiatalabb barát. Útközben eléjük állt egy ismeretlen férfi.

- Én szeretnék részt venni a Nő elcsábításában. - mondta.

- Állj félre, te kis szerencsétlen, mert mindjárt miskárolást hajtok végre rajtad. - szólt rá a legfiatalabb barát.

A férfi ugyan félreállt, de be-beintett nekik mindenféle csúnyákat. Ő volt a mutogatós férfi.

Megérkeztek. A Nő eltűnődött a Boldogság-völgyön.

- Nálunk nincs nappal és nincs éjszaka - magyarázta a legfiatalabb barát -, mégis minden mindig világos itt. Legalábbis Bhaga próféta ezt állítja. Akárhány életű lehetsz. Házainkban egyenként osztják a boldogságot. Bhaga útjai kifürkészhetetlenek.

- Hűűű, de izgi! - állapította meg a Nő.

- Mától te nem nő vagy, hanem barát. Bhaga hozott itt nálunk! - mondta a barát.

- De most már ennyi az idő. Menjünk a többiekhez, itt vannak egy olyan kb. annyira. - tette még hozzá.

- Te! Ugye nem mutattál irányt semerre? - kérdezte mosolyogva a Nő......, izé a barát.

- Dehogyis! - nyugtatta a legfiatalabb barát - Tán valaminek néztél engem?

Így végződött hát a történet, még aznap elcsábították a nőt, boldogan terjesztették ki rá a Boldogság-völgy áldásait, hosszasan csodálták a ciklusra teljesen invariáns tulajdonságát. A nőt aztán addig-addig szeretgették, míg sok kis utódja nem született.

Mindenki boldog volt, csak a Teremtő nem, aki ezt az egészet a Szent Hegy tetejéről végigvezényelte.

Attila de genere Catus írása:

Absztrakt történet

Megesett egyszer, hogy elunta magát egy direktszorzat a nagy állapottérben, hiszen annak ellenére, hogy az általa vezetett világméretű kereskedelmi hálózat eladási statisztikái igen jó eredményeket mutattak, a cég gazdasági mutatói mégis csak egy helyben toporogtak, s ez a direktszorzatot meglehetősen untatta. Összehívatta a típusokat, a kereskedelmi típust, a marketing típust, a logisztikai típust, a kommunikációs típust, és szólt nekik, hogy őrizzék meg típusinvariáns tulajdonságukat, de valami félelmetes dolog jutott eszébe.

- Barátaim, és származtatott rokon típusaim! A gond az, hogy már régóta nem tudunk megfelelni egyetlen specifikációnak sem. Északi partnereink fókabőr bundát rendeltek tőlünk, déli megrendelőink strandpapucsot, nyugaton díszes flitter-kollekcióinkat várják, míg a keleti piac a ferdevágású szempillaspirált várja tőlünk türelmetlenül, ezzel szemben mi mindenhová csak felfújható gumikacsákat szállítunk. Ez tűrhetetlen.

- Úgy van! - helyeselték a típusok, villámgyorsan bekötötték biztonsági öveiket,és értelmesnek tűnő arckifejezéssel ülték körül a tárgyalóasztalt.

- Már idejét sem tudom, mikor mozgathattam meg a változóimat. - tette hozzá a szekvenciális fájl típus, akinek eredményességi mutatói régóta egyenletesen csökkenő tendenciát mutattak, így minden mindegy alapon úgy döntött, hogy megkockáztatja a laza figurát. A többiek egyöntetűen arra az álláspontra jutottak, hogy tenni kell valamit, a direktszorzat-típusnak pedig biztos ami biztos alapon átadták az éves rekord-vérmérséklet díjat. Megszavazták, hogy a specifikáció tételét, aki a cégnél a megrendelések koordinálásáért felelt, el kell elküldeni a konkrét világba, hogy egy konkrét feladatot- ami összeegyeztethető a felfújható gumikacs projekttel - hozzon magával. Ha az akció sikerrel jár, és sikerül áthoznia ide az absztrakt világba a feladatot, mindenkinek lesz mit a megoldó programba aprítania.

A specifikáció tétele habozás nélkül elvállalta a feladatot. Tudta, hogy pozícióját csak így tudja megőrizni a cégnél, de azt is átlátta azonnal, hogy szinte megoldhatatlan feladatra vállalkozott, hiszen csak a Ró-n keresztül tud átjutni a konkrét világba. A Ró egy nagy bijektív hegység volt, ahol a konkurens cég titkos üzemeiben már régóta gyártotta az önmagát felfújó gumikacsákat. Azonnal improvizált hát egy tervet a megoldásra, amit látványosan a cég vezetése elé is terjesztett azonnal: Ha sikerül a feladatot betörni és eljutni a hegytetőre vele, onnan már könnyedén levezethetem. Ha nem akkor nincs más hátra vissza kell vezetni. A vezetés elfogadta a megoldási tervet, és kikapcsolva biztonsági öveiket kényelmesen hátradőlve rágyújtottak. Sikerült a feladatot rálőcsölniük a specifikáció tételére, aki egyebet nem tehetvén, nekiindult hát.

- A szintaktikai és szemantikai helyesség legyen veled, ne hagyd, hogy lyukat dumáljanak a hasadba! - búcsúztak tőle az absztrakt állapottér lakói.

Odafelé megpróbált néhány, általuk forgalmazott gumikacsát néhány nagykereskedőnek eladni, de az útja logikailag helyes volt, mivel a konkurensek már megjelentek a piacon saját, önfelfújó kacsáikkal, - így nem történt vele semmi érdemleges. Inkább felszívta magát és a feladatra koncentrált. Meg is találta a feladatot. A feladat ült és nézett maga elé. Már évek óta töprengett.

- Üdvözöllek feladat! - köszöntötte mézes – mázosan. Én vagyok a specifikáció tétele! Azért jöttem, hogy megoldjam a problémádat.

Persze a feladatot sem ejtették a fejére születésekor, azonnal gyanút fogott.

- Az én problémám nagyon bonyolult – válaszolta, és gyorsan ráült bőröndjére, amiben az önfelfújó gumikacsák lapultak. Nem hiszem hogy tudnál segíteni rajtam.

- Azért csak próbáljuk meg. Mi a problémád?

- Most így konkrétan? – kérdezte a feladat, és lassan, mintha a mellbimbója viszketne, elkezdett vakarózni zakója belső zsebe felé, ahol parabellumát tartotta.

De a specifikáció tétele sem ma jött le a falvédőről, régi motoros volt már a szakmában. Neki is hirtelen viszketni kezdett a mellbimbója, amit a feladat feszülten figyelt. Már-már elkerülhetetlennek tűnt a konkrétum, amikor a specifikáció tétele zakója belső zsebéből mintegy “véletlenül” a feladat lába elé nem ejtette dugig tömött pénztárcáját, majd így szólt:

- Igazad van. Konkrétan nem érdekel, hogy mi a problémád. Velem kell jönnöd az absztrakt állapottérbe, hogy segíteni tudjak.

A feladat gyors fejszámolást végzett, majd arra a következtetésre jutott, hogy egy kérdést megér a dolog.

- Az meg merre van? Már hallottam róla, de senki sem tudja hogy hol van.

- Igen. Ez nem véletlen. Ezt a világot nem lehet térben és időben meghatározni. Így nem is tudod meg soha, hogy merre és milyen messze van. Bocsi. Mondta a specifikáció tétele, és óvatos, de látványos mozdulattal lehajolt a tárcáért, és nadrágja zsebébe süllyesztette. A nadrág domborúbb lett, mint mikor a specifikáció tétele a titkárnőt fűzi. A feladat érdeklődéssel kérdezte:

- De akkor mégis hogyan lehet odajutni?

- El kell indulnunk és menni-menni, amíg csak azt hiszed, hogy még mégy. Természetesen, ha arra utaló magatartást tanúsítasz, akkor ez már szolgálati útnak számít, napidíjjal. Amikor már rájössz, hogy a menés tulajdonképpen nem biztos, hogy menés, de még nálad van a bőröndöd, akkor ez már túlórának is felfogható. És onnan már csak egy lépés, és akkor elérted az absztrakt állapottér határát. Megnyílik majd egy átjáró, amit paramétertérnek nevezünk. Nem kell megijedni tőle, nem harap. Ha hátra nézel látni fogod az utófeltételedet, míg előtted az előfeltételed tárul eléd. Ha gondolod, az előfeltételekről már most adhatok neked tájékoztatást. A feladat érdeklődve nézett a specifikáció tételére, aki elővett egy papírlapot, gyorsan vázolta a feladatnak a cégnél meglévő karrierlehetőségeket, vigyázva arra, hogy konkrét számokat ne mondjon. A feladat hevesen bólogatott, így a specifikáció tétele a győzelem biztos tudatában folytatta: ekkor a Ró-n keresztülérve új állapottértbe érsz. Ez az absztrakt állapottér.

A feladat elmosolyodott, tekintetét a dudorra vetette és így szólt.

- Lehetetlent kívánsz. Énnekem ez az állapotterem, nem hagyhatom el.

A specifikáció tétele kivette zsebéből a tárcát, látványosan felemelte és így szólt:

- Ez nem a Te állapottered, csak egy állapottér.

A feladat megrökönyödött a kijelentésen és máris egy kicsit absztraktabbá vált tőle.

- Igazad lehet. - mondta, és már el is indultak.

Már jó ideje mentek, amikor újra megszólalt a feladat.

- Álljunk meg, kérlek! Fáj a bal lábam.

- Nem. Neked nem a lábad fáj, csak az egyik végtagod, nem a bal, hanem csak az egyik. - magyarázta a specifikáció tétele, majd segítőkészen el akarta venni a feladattól a bőröndöt, aki azt anyatigrisként védelmezte, majd, mikor a specifikáció tétele elengedte a bőrönd fülét, így szólt:

- Milyen igaz! – és ferdén a tételre nézett. Nem viszket a mellbimbója, nyugtázta a feladat. A specifikáció tétele mobilján azonnal bérelt egy luxus limuzint. Mikor kényelmesen elhelyezkedtek benne, így fordult a feladathoz:

- Ha ezt beláttad, rá kell jönnöd, hogy nem is fáj.

- Igen-igen. Már látom. Majdnem minden végtagomra igaz, hogy nem fáj. Kis, feszült csend után a feladat leszögezte: Akkor végessokkal már nem foglalkozunk.

A specifikáció tétele ugyan már rég túllépte hatáskörét, de innen számára már nem volt visszaút. Nagyot fújtatva így felelt:

- Úgy van!

Megint tovább mentek egy ideig, majd ismét megszólalt a feladat.

- Lepihenhetnénk egy kicsit.

A specifikáció tételét már a guta kerülgette. Ingerülten mondta:

- Nincs miért lepihenni, ha nem létezik a fáradtság. - világosította fel a specifikáció tétele, majd hozzátette:

- Egyébként is még csak alig jöttünk 200 km-t..............Jézusom!!!!

- Mi az? Mi a gond? – kérdezte ajkain sátáni mosollyal a feladat.

- Sietnünk kell! – morogta a tétel. Már kezdek én is konkrétokat beszélni.

Kis idő múlva a feladat megint nyüglődni kezdett.

- Mi a baj már megint? Alig haladtunk.....néhány......hosszúságegységet.

A francba, gondolta a specifikáció tétele, a "hosszúság" már megint konkrét volt!!! – a végén még idő előtt elárulom neki, hol a titkos bázisunk! Taktikát kell váltanom!

- Nem mehetünk tovább. Elvégre is én vagyok a feladat! - állapította meg a feladat, s mint a makacs, durcás kisgyerek, bőröndjébe kapaszkodva behúzta a kéziféket. A rendőrkanyartól a specifikáció tétele irtózatosan beverte a fejét. Amíg szédelgett, ezt kihasználva a feladat kiugrott a kocsiból, és megindult visszafelé, miközben gúnyosan énekelgette: Én vagyok a feladat, én vagyok a feladat! A tétel hamar magához tért és utána vetette magát:

- Nem. Nem te vagy a feladat.

- Hanem?

A tétel fenyegető arcot vágott és megint viszketni kezdett a mellbimbója:

- Te csak egy feladat vagy.

Ezen a kijelentésen a feladat elgondolkodva teljesen elvesztette öntudatát. A specifikáció tétele végső elhatározásra jutott és előhúzta a parabellumot, amit a feladat homlokához szorított. A feladatnak meghasadt az állapottere, és elengedte a bőröndöt. A tétel felkapta, a kocsiba dobta, majd villámgyorsan égő gyufát dobott a kocsi benzintankjába. Rávetette magát a feladatra, és mivel karatés kiképzést is kapott annak idején, biztonságos távolságra hempergett vele. A teret irtózatos robbanás rázta meg, a bőröndben lévő gumikacsák penetráns bűzzel égtek. A robbanást később a világsajtó felfújta, persze, semmit nem értettek az egészből. Amikor megnyugodott minden, egymás mellett hevertek, pihegve, megpróbálván elfeledni az átélt borzalmakat, de a feladat még így is észrevette, hogy a földön heverő parabellumot, ha netán arra kerülne a sor, csakis a specifikáció tétele éri el időben. Ettől feltárult előtte az elő- és utófeltétel. És amikor a fegyver mellett meglátta heverni a specifikáció tételének degesz tárcáját, ami már nyitva volt, és a hitelkártyák is kacsingattak feléje, akkor megnyílt előtte a paramétertér.

Feltámogatták egymást. A feladat előzékenyen felvette és átnyújtotta a tételnek a tárcát, aki azt mosolyogva eltette, a fegyvert pedig látványosan elsütötte az ég felé. Katt – csatt! Csütörtök. Hatalmasat röhögtek. Egymást átölelve indultak tovább.

Feltárult előttük a Ró.

- Na.....feladat, most pedig nagyon vigyázz!!! Karakán fickó vagy, de egy – két dolgot majd azért meg kell tanulnod! Ez most nem lesz teljesen triviális. A feladat bólintott. A tétel megkezdte hát a feladat levezetését. Most már minden a legnagyobb rendben – gondolta a specifikáció tétele. De ember tervez, az állapottér végez. Útközben eléjük állt egy ismeretlen típus.

- Én szeretnék részt venni a feladat megoldásában. - mondta.

- Állj félre, te kis szerencsétlen, mert mindjárt típustranszformációt hajtok végre rajtad. - szólt rá a specifikáció tétele.

A típus ugyan félreállt, de be-beintett nekik mindenféle csúnyákat. Például nemzetközi szerződéseket, (ezen a tétel csak nevetett, sokkal pengébb volt), általános kereskedelmi jogszabályok másolatát (rossz minőségű másolatok voltak és nem is perdöntőek), végül még egy kinyitott Victorinox bicskát is. Ő volt a mutató típus. A specifikáció tétele elunta a bemutatót, és bár nem viszketett semmije, előrántotta farzsebéből Berettáját, és szó nélkül kilyukasztotta a mutató típust. Szereted az ementáli sajtot? – kérdezte fenyegetően a feladatot. A feladat nem válaszolt.

Megérkeztek. A feladat eltűnődött az absztrakt állapotteren.

- Nálunk nincs nappal és nincs éjszaka - magyarázta a specifikáció tétele -, mégis minden mindig világos itt. Legalábbis Fóthi próféta ezt állítja. Azt tanácsolom, ne akard tudni, hogy Fóthi próféta kicsoda. (Azt nem kötötte a feladat orrára, hogy ezt ő maga sem tudja.) Elővette a degesz tárcát, és a feladat kezébe nyomta. Akárhány dimenziós lehetsz. Majd hozzátette: Gyárainkban elemenként dolgozzák fel a nyersanyagot. Fóthi útjai kifürkészhetetlenek.

- Hűűű, de izgi! - állapította meg a feladat. Eltette a tárcát, és várakozó arccal nézett a specifikáció tételére.

- Mától te nem feladat vagy, hanem specifikáció. Fóthi hozott itt nálunk! - mondta a tétel.

- De most már ennyi az idő - Nézett Rolexére a tétel. Menjünk a többiekhez itt vannak egy olyan kb. annyira - tette még hozzá.

- Te! Ugye nem mutattál irányt semerre? - kérdezte mosolyogva a feladat......, izé specifikáció.

- Dehogyis! – nyugtatta meg magát a specifikáció tétele, hiszen tanítványa átment a vizsgán. - Tán valaminek néztél engem? Kérdezte, és meghívta egy sörre.

Így végződött hát a történet, hiszen még aznap megoldották a feladatot. Boldogan terjesztették ki az állapottereket, hosszasan csodálták, hogy az új kolléga mennyire tanulékony, élvezték, hogy azonnal felfogta a cégnél megszokott ciklusokat, s bámulták rendkívül használható invariáns tulajdonságát. A feladatot meg addig-addig finomították, míg sok kis elemi programja nem született. Ezen ötletek egyik leghíresebbje a kilyukadt felfújható gumikacsák újrahasznosítása óvszerként.

Mindenki boldog volt, csak a programozó nem, aki ezt az egészet nem értette. Nem is érthette, mert a székében végigcsinálta a napközben rá kirótt feladatokat, este maszekolt egy kicsit, hogy megvehessen gyerekeinek egy felfújható gumikacsát, ami nem került kevésbe. A programozó később arra gondolt, hogy bár szép a nagy család, de ő csak ennyit tud eltartani, amennyi van. (Konkrét számokról természetesen ne beszéljünk.) S mivel felelősségteljesen gondolkodó ember volt, elballagott a patikába, és vásárolt egy csomag kotont.